Tolna Megyei Népújság, 1988. október (38. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-01 / 235. szám

1988. október 1. 2 Képújság HÉTRŐL HÉTRE - HÍRRŐL HÍRRE Itt az adó, hol az adó? Törvénytelen kibúvó keresése adófizetés alól A hét embere Együttműködés (is) - profi színvonalon Szabadi Mihály Napjainkban bármerre járunk, szinte mindehol hallhatunk az adó­zásról. Arról, hogy mennyire nem ösztönöz a minél több munkavég­zésre, mennyivel kevesebb pénz marad az ember zsebében adófi­zetés után. Rengeteg álmatlan éjszaka után sokan találnak más, számukra kedvezőbb megoldásokat törvé­nyesen, de van akinek ez nem si­került. Sipos Ferenc, Pincehely, Kos­suth u. 56. szám alatti lakos fakiter­melő tevékenységet folytat 1986 óta. Mint kisiparos, neki is sok gondja-baja volt az új adórendelet bevezetésével. Hiszen a prog­resszív adótörvény sokkal több pénzt vesz ki a zsebéből, ha átlép a következő kategóriába. Megoldást kellett hát találnia, hogy a korábbi évekhez hasonló jövedelme le­gyen. Sipos Ferenc több alkalmi munkással dolgozott együtt. Szinte valamennyi régi ismerőse vagy pe­dig barátja volt. A termelőszövet­kezettel kötöttek általában szerző­dést, mely szerint a bérelt terület­ről, vagy a megvásárolt erdörész- ről való fa kitermeléséből 40 szá­zalék haszon az övék maradt. Igen ám, de ha túl nagy ez a haszon összegszerűleg, akkor már túl sok lesz az adó is. De ha más nevére fi­zetik ki a hasznot, akkor megoszlik és nem kell olyan sokat adózni. így jutott Sipos Ferenc arra az elhatá­rozásra, hogy alkalmi munkásait a szerződés záradékában, mint tár­sakat tünteti fel. Ha pedig valamifé­leképpen adófizetési hátralékról kapott valamelyik „társa” értesí­tést, gyorsan elment befizetni, hogy ne jöjjenek rá a hatóságok a csalásra. És persze a társai ezt ter­mészetesnek vették, hiszen tőle függött, hogyan és mennyi pénzt fognak a későbbiekben keresni. Ezért külön juttatást rendszerint nem kaptak, hanem 500 forintos napi dijuk volt. A Tolna Megyei Rendőrkapi­tányság Gazdasági Rendészete szúrópróbaszerűen ellenőrizte a fakitermelő kisiparosok tevékeny­ségét. Találomra bökött rá öt me­gyei kisiparosra, köztük az egyik Sipos Ferenc volt. Az adócsalással elért nyeresége 614 ezer forint, így 22 ezer forint adóhátraléka van. HERBECK E. A Fogyasztók Megyei Tanácsa tárgyalta Nincs olyan építőanyag, amiből ne lett volna hiány, amit ne kellett volna a megszokottól eltérő körül­mények között forgalmazni - de­rült ki a Fogyasztók Tolna Megyei Tanácsa legutóbbi ülésén, ahol az építőanyag-ellátás helyzetéről, a szállítók teljesítésének és a minő­ségi követelmények betartásának megyei tapasztalatairól adott tájé­koztatást Kabács Béla, a Dél-du­nántúli Tüzép Vállalat igazgatója. Mint elmondta, az április elseje utáni áremelési lehetőséget várva az első negyedévben jó pár part­nerük szüneteltette a szállításokat, illetve zárkózott el a szerződéskö­tésektől. Bár a második negyedév­ben bizonyos mértékű kiegyenlítő­dés következett be a kereslet-kí­nálatban, azért minden igényt eb­ben az időszakban sem tudtak ki­elégíteni. A Tüzépek az idei évben arra számítottak, hogy az előző évi elő­vásárlások, valamint az új adórend­szer miatt a lakossági kereslet visz- szaesik. Ez azonban - vélhetően az újabb áremelésektől való félelem miatt - nem következett be. Az em­berek változatlanul vásárolnak épí­tőanyagot, vagy legalábbis vásárol­nának, ha volna mit. A falazóanyag-ellátás színvona­la a korábbi évekhez viszonyítva is csökkent. A hőszigetelő szabvány előírásainak megfelelő korszerű anyagokból - poroton, thermoton - a szállító vállalatok a keresletnek megfelelő mennyiséget nem tudták biztosítani. A válaszfaltégla jóformán állandó hiánycikk volt az első félév­ben, mivel a Tégla- és Cserépipari Vállalat a szerződött árumennyiség­nek a 10 százalékát biztosította csak. A mennyiségi hiány mellett a minőséggel is probléma volt. A ter­mékek jelentős része nem felel meg a szabványban előírtaknak, holott el­ső osztályú áruként szállítják a válla­latok. Hiány van még cserépből épp­úgy, mint fenyőfűrészáruból, a pad­lóburkoló-lapokról nem is szólva. A hiánygazdálkodás egyenes követ­kezménye, hogy a jogos vásárlói reklamációkat is csak a KERMI, EMI szakvéleménye alapján, hosszas huzavona után tudja a Tüzép ren­dezni a szállító vállalatokkal.- Halló! Babits Mihály művelő­dési központ? Szabadi Mihállyal szeretnék beszélni.- Sajnos, a Miska bácsit nem tu­dom kapcsolni, Őcsénybe ment. Valami üzenet...? Természetesen volt üzenet a múlt héten és a hét végén is, vala­hányszor hasonlóan zajlott a be­szélgetés a telefonközpontos és az újságíró között, de gyanítom, hogy az utóbbi számtalanszor helyette- sitődött be különböző hivatalok tisztségviselőinek nevével, vagy „magánszemélyekével”, aki vi­szont a legtöbbször mégsem an­nak minősültek. Hanem szolgálat- kész szekszárdiaknak, akik szíves örömest vállalták, hogy közremű­ködnek a Szekszárdi szüret ’88 rendezvénysorozat emlékezetes­sé tételében. Ám, mielőtt a szüretről szólnánk, el kell magyarázni e cikk bevezető sorait. Ugyanis számtalan helyen hallottam, hogy Szabadi Mihályt nemcsak a fiatalok, hanem az idő­sek, a nála sok-sok évvel időseb­bek is Miska bácsinak szólítják. A megszólítottnak pedig ez már egé­szen természetes, „nem kapja föl a fejét”, hanem válaszol, beszélget, tanácsokat ad... És tulajdonkép­pen teljesen érhető ez az egész, ami hallatlanul nagy tiszteletet je­lent Szabadi Mihály iránt. Mert a „bácsi” egyáltalán nem a kort jelöli, hanem azt, hogy nemcsak megye-, hanem országszerte a néptánc egyik „nagy öregjének” tartják és ismerik el Szabadi Mihályt, a Barti- na együttes megalapítóját, a ko­reográfust, a népművelőt, tanács­adót. S ezekhez a „funkciókhoz” jött még egy: a szüreti napok folklór- programjainak karmestere. Per­sze, Szabadi Mihály ezt így visszautasítja, noha tény, hogy a nagy rendezvény karmesterpálcá­ja az ő kezében volt, s ezzel együtt ki tudja, hány kilométer a lábában, hány szó, hány biztató mondat fo­gant elméjében, s hogy azok úgy hatottak az emberekre, ahogyan hatottak. Minderre azt mondja, nem tudja, mennyire volt nehéz a szervezés, a kivitelezés, csak azt tudja, hogy „jó volt”. És azt is mondja: „Végre egyszer egyformát akartunk sokan.” Majd így:- Végre kapcsolatot tudtunk ta­lálni az emberekkel, s nemcsak én, hanem a város tisztségviselői és munkatársaim együtt. Kiderült: ha precízen és körültekintően tájé­koztatjuk az embereket, ha ígére­teinket teljesíteni tudjuk, akkor összejön a dolog. - És összejött. Hogy mi munkát jelentett, „az már nem is érdekes”. De jegyezzük meg, hogy mint annyi más, e sorok írója is többször látta Szabadi Mi­hályt és „kis csapatát", amint me­gyeszékhelyünk utcáit rója stop­perrel a kézben, hogy a menetek pontban a megadott időben érje­nek a közzétett helyszínekre. S hogy mennyit jártak a környe­ző községekbe? Bogyiszlóra, Őcsénybe és Sióagárdra? Pontos adat erről sincs. Legfeljebb egy „fogódzó”, hogy Szabadi Mihály Sióagárdon járt a legtöbbet, de el­sősorban magánemberként. Mert édesanyja lakik ott. S ha kint járt lá­togatóban, akkor hozzáillőén „in­tézkedett” is.- Most meg? Rohangálunk mindannyian. Intézzünk a magán­ügyeinket, hiszen hetek óta azokat hanyagoltuk. Idegesít a hír, misze­rint Agárdon rohad a szőlő. Az enyém is ott van, de legalább két hete nem láttam... Na, majd lesz va­lahogy - mondja és felveszi a tele­fonkagylót. Rettenetesen meglepődöm. Azt nem árulom el, hogy kivel és mit beszélt, de a jövő évi szüreti na­pokról is szót ejtettek.- Már ma el kell kezdeni a követ­kező szervezését, ha azt akarjuk, hogy legalább így sikerüljön, mint a mostani. Vagy talán még kicsit jobban?! V. HORVÁTH-KAPFINGER Személyi hírek Dalmand község üzemi-kör­zeti orvosa augusztus 22-től dr. Mayer András. * Tamási Város Tanácsa nyug­díjba vonulása miatt felmentet­te dr. Sárréti Gyula vb-titkárt és helyébe december 1-i hatállyal kinevezte dr. Schutbach Feren­cet. Az elnökhelyettesi posztra kettős jelölés volt Szita Gyuláné és dr. Benkő András. A tanács­ülés dr. Benkő András középis­kolai tanárt választotta meg el­nökhelyettesnek, október else­jei hatállyal. * Bogyiszlón, a szeptember 22-i tanácsülés felmentette ve­zetői tisztségéből Diófási János igazgatót. A megbízott igazgató ifj. Boda Zoltán, az igazgatóhe­lyettesi teendőket - ugyancsak megbízás alapján - Deli Mária látja el. Ugyanettől az időpont­tól a megbízott vezető óvónő Straubinger Józsefné. Földvári Képes Krónikáskönyv „Népünknek filléreiből épült ez a ház... ” Történelmi sétára invitálja az ol­vasót dr. Krizsán László professzor dunaföldvári krónikáskönyvének első oldalán. A tudós ember írásos források felkutatásával, hiteles do­kumentumok válogatásával idézte meg a múltat, amelyek a település sorsdöntő eseményei mellett meg­örökítették a földvári emberek hét­köznapjait és ünnepeit, azt az erő­feszítést, amellyel a legnehezebb időkben is védelmezték otthonu­kat. Méltán ajánlotta a szerző mun­káját a várost megtartó elődök em­lékének. A nagylélegzetű összeál­lítás egyelőre kéziratban várja megjelentetését, amit a tanács ve­zetői jövőre ígértek. Addig is jó szívvel ajánljuk a krónikáskönyvet a leendő dunaföldvári olvasóknak ugyanúgy, mint a helytörténet ked­velőinek. Sőt, az is vegye kézbe nyugodtan, aki egy érdekes, bár nem könnyű olvasmányra vágyik! Ízelítőül néhány rövid részlet: Evlia Cselebi török világutazó az 1660-as években magyarországi útján jegyezte le a következőket: „Földvár vára. Lajos magyar király építtette. Azután... Szulejmán kán elfoglalta és virágzóvá tette. Buda területén a pasa magánjövedelmű birtoka és helytartóság. Ennek a vára is a folyó partján igen magas hegyen fekvő, nagyon erős és szép vár. A Dunamentén ennél erősebb palánka nincs.” Az egyik legkorábbi forrás után egy, 1829-ből származó össze­írásból idézünk, amelyet Egyed Antal nagy műveltségű plébános szinte korai szociológiai felmérés­nek is nevezhető kérdéseire a vá­ros jegyzője adott: ...Hogy van é V ásárja?” Vásári Privilegyiomot nyert Leopold Császár és Királytól 1703-ik Esztendei Februárius 4-ik Napján, és tartatik 4 Országos Vá­sár, nevezetesen az Első Gyümölts oltó Boldog Asszony Hetiben, a 2- ik Pünkösd Hetiben, a 3-ik Sz. Ist- vány király Napja Hetiben, a 4-ik Minden Szentek Napja Hetiben. Heti vásár pedig tartatódik minden hétenn Kétszer, Szerdán és Szom­baton, a hová minden nemű ter- mesztményeket Szoktak hozni árulni, sőt még fát, Nádat és Szal­mát is.” Az itt élő emberekről az 1832-ből származó Tudományos Gyűjteményben így vélekednek: „A Földváriak nyers, függetlensé­get szerető emberek. A férfiak öltözete télen-nyáron, ünnepen - dologtévönapon fölka- nyult karimájú kalap, süveg, vagy sipka, vékony nyakkötő, szűr és zsíros bunda, ing és gatya s csiz­ma... Fejérszemélyeik már piperé- sebbek: minden féle színű szerből varratják öltözetjöket s előttök fé­nyes kék kötény pattog. A hajado- nok hátra füsülik hajukat, tövön laplikával megkötik, azt bele is fon­ják, s végén bokrosán öszve egyengetik. Az aszszonyok, e vár­megyében csak itt szokásba ment hegyes, tőcsérszabású főkötővel takarják kortyokat, és ügyesen különféle kendőkkel kötik fejük­höz." Alig százötven év kellett, hogy a jellegzetes viseletnek hírmondója is alig maradjon. Végül egy, a maiaknak is megszívlelendő inte­lem, amit a községháza 1905. jú­lius 29-i avatásán egy képviselő fogalmazott meg: „...Községünk­ben is 13 ezer honpolgár sorsa for­dul meg azon, hogy feladata ma­gaslatán álló községi elöljáróság a képviselőtestület intézi-e ügyeit, bölcs mérséklettel, hazaszeretet­tel, szelídséggel párosult szigorral, elméjében tudással, szívében irga­lommal... Legyen benne minden­kor oly elöljáróság, a kinek szívén fekszik a magyar haza, a magyar nemzet sorsa, a község lakóinak ügyes-bajos dolga. Ne feledjék, hogy népünknek filléreiből épült ez a ház, tehát az ő háza. A lakosság túlnyomó része ma még az eke szarvát tartva dolgozik a mezőn ve­rejtékkel. Járatlan a törvény, a közigazga­tás ösvényein. Karolják fel jóindu­lattal ügyét és előzékenységgel adjanak neki tanácsot, útbaigazí­tást. Legyenek iránta türelmesek. Mindenekfelett pedig legyen jel­szavuk: tisztesség és becsület. Ne feledjék ezt soha!” Lám, mennyi aktuális, követésre méltó gondolat...-takács-kapfinger­ErzsébeMér mM-, A jellegzetes kereskedötelepülés központja Amikor a Duna még éltető erőt, forrást jelentett... Után igazítások Értékvesztettek- Az állampolgárnak legyen bizalma a kormány, a rendőrség iránt, ezt sugalmazza ez az egyesülési és gyülekezési törvénytervezet - mondta a legutóbbi társadalmi vita egyik résztvevője -, de mit csi­náljak, ha nekem már régen nincs bizalmam. Cinikus, értékvesztett, nyomhatnánk rá a hozzászólóra a bélyeget a kijelentés hallatán, pedig a dolog ilyen megfogalmazásban nem igaz. Márcsak azért sem, mivel nem is annyira értékvesztésről, mint inkább értékzavarról van inkább szó. Hiszen az utóbbi évtizedekben társadalmunkban olyan, sokszor egymásnak ellentmondó értékek kerültek egymás mellé, amelyek gyengítették egymást, melyek kö­zött az ember joggal volt bizonytalan. Gondoljuk csak el, az a mai 30-35 éves, aki egyszerre volt kisdo­bos és elsőáldozó, húzta át tanári parancsra az általános iskola pad­jában Sztálinváros nevét tintával és irta fölé az új nevet, Dunaújvárost, látta a magántulajdon tagadását, aztán piedesztára emelését, és megért még sok hasonló oda-vissza értékelést, hát az az ember jog­gal bizalmatlan, értékvesztett. Nem, nem különbözik az a generició sem az előzőtől, éppúgy csöndes átélője a társadalmi folyamatoknak, hiszen olyan korosztály nevelte őket, amely nemcsak társadalmi, hanem egyéni értékeivel sem volt tisztában, mivel őket érintették a gyors, drasztikus változá­sok a legjobban, és egy emberöltő alatt nagyon nehéz ezekhez a vál­tozásokhoz alkalmazkodni. Ezeket az „utánigazitásokat” egy nemze­dék nem képes tömegméretekben és időben elvégezni érthető mó­don, és ez az egyén életében nehezen elviselhető nyomást jelent. Ennek a korosztálynak az iskola, az ifjúsági mozgalom is olyan ér­tékeket közvetített, amelyeket a mindennapi élet nyilvánvalóan cáfolt. Látták ezt az ott dolgozók is, ezért nem lehetett a pedagógusoknak meggyőző a hangjuk, amikor a hivatalos értékeket hirdették. Márpe­dig olyan példákra építeni egy nevelési helyzetben, amelyeket nem támaszt alá vagy nem igazol vissza a mindennapok gyakorlata, hosszú távon teljesen reménytelen és eredménytelen dolog. A gye­rekek hamar észreveszik, hogy mást kell színlelni az iskolában és mást kell az életben csinálni. Hamar rájönnek, hogy elegendő úgy tenni, mintha betartanák a normákat, és akkor nyugodtan meg is sérthetik ezeket. Persze, mindezt úgy kell csinálni, hogy rajta ne kap­ják őket. Ez aztán aláássa a társadalom elemi normáinak a betartását. A mai valóság sajnos, az, hogy mind az iskola, mind a társadalom ál­talában csak prédikál, másra nincs se ideje, se lehetősége. Ezért aztán nem csoda, ha napjainkra a „hivatalos,, tételek jó részét aláásta a gyakorlat, az eszmények és értékek kérdésessé váltak. Ez a generáció azért van nehéz helyzetben, mert hitetlenné vált olyan idealizált értékekkel szemben, mint az egyenlőség, az igazsá­gosság, a munka szerinti elosztás... A bizonytalanság pedig tartózkodó magatartást épített ki. Megkér­dőjeleznek mindent, az igaz és hamis állításokat egyaránt. Ez pedig azért nagy baj, mert a reformok nem viselik el az állampolgári passzi­vitást, az értékzavart, véghezvitelükhöz felnőtt, döntőképes embe­rekre van szükség. A reformhoz ugyanis elvileg hozzátartozna egy olyan stratégia, amely nyitottan hagyja a politikai személyiség fejlő­dését, ami nélkül nehezen képzelhető el mindenfajta változás. F. KOVÁTS ÉVA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents