Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-02 / 210. szám
2 “rtEPÜJSÄG 1988. szeptember 2. Bányásznapi jubileumi ünnepség Jövőre átalakul a bérmechanizmus (Folytatás az 1. oldalról.) érdekek rovására állandóan nyomást gyakorolnak az irányításra. A Minisztertanács elszánta magát: határozottan, de ésszerű fokozatossággal végigmegy ezen az úton. Hároméves programot dolgozunk ki a támogatások leépítésére, és ezt folyamatosan az Országgyűlés elé terjesztjük. Az a szándékunk, hogy már jövöre 30-40 milliárd forinttal csökkentjük a költségvetési támogatást. Alapvető gazdasági-társadalmi és politikai érdekünk, hogy a radikális fordulatot a lehető legkisebb mértékű, de a piacok egyensúlyba jutását nem korlátozó infláció mellett valósítsuk meg. Ma már látható, hogy jövőre az ideihez hasonló méretű lesz az árszintnövekedés, mert adósságszolgálati terheinket figyelembe véve a piaci egyensúly másképpen nem jöhet létre.- Ha az idei esztendő gazdasági teljesítménye eléri a tervezettet, akkor reményünk szerint 1989-ben a reálfogyasztás már nem csökken, de a reálbércsökkenést - az ideinél lényegesen kisebb mértékben - nem tudjuk elkerülni. A bérek reálértékének általános növelésére az egyensúlyi követelmények által támasztott korlátok miatt nincs mód. A reálbércsökkenés, persze nem mindenkire vonatkozik. Az új gazdasági feltételek lehetővé teszik, hogy az érdemi teljesítményt nyújtóknak a reálbére növekedjen, s családjuk életszínvonala javuljon. Grósz Károly ezután idézte a pécsi bányászoknak az augusztus 23-i munkabeszüntetésekor hozzá intézett levelét, s többek között hangsúlyozta: A kormányzat stabilizációs programjának keretében a bányászattal kapcsolatos lépéseink - bár egyik-másik váratlan volt és tűzoltómunkának tűnhetett - koncepcióvá állnak össze. Ez azt is jelenti: a kormányzat törődik a bányászok és a bányászat jövőjével. Semmiképpen nem érdekünk ugyanis a bányászkodás drasztikus csökkentése, és energiafelhasználásunkban a hazai termelés 50 százalékos arányát sem indokolt alacsonyabbra engedni. A hűségjutalomról, ami az utolsó cseppet jelentette az István akna dolgozóinak poha(Folytatás az 1. oldalról.) nak érdekében, hogy elméletileg megalapozott, a gyakorlat által alátámasztott módon alakítsuk ki az ezredforduló Ma- gyarország-képét. Ehhez nem elegendő - mondta - a tegnapok leleplezése, ehhez előrevivő, kollektiv elméleti munka szükséges. A továbbiakban a szocializmussal kapcsolatos ideológiai kérdésekről szólt. Emlékeztetett arra, hogy korábban gyakran túlszaladtunk a szocializmus jelzőjével, lelkesedésünk néha elméleti vaksággal járt együtt. Most nagy és nehéz feladat, hogy megtaláljuk, miként legyünk nagyon keményen realisták, de ugyanakkor az érzelmeinktől se fosszuk meg magunkat. A szocialista építés jelenlegi időszerű kérdéseiről szólva rámutatott a népakarat érvényesítésének új jelenségeire, a társadalmi kezdeményezések gyarapodására, amelyeket a megfelelő türerában. A kormány illetékesei megvizsgálták ezt a kérdést Ennek alapján azt mondhatom, hogy a hűségjutalom kifizetésének helytelen rendjéért néma központi szervek felelősek. A gazdaságilag és politikailag hibás értelmezésért helyben kell keresni a felelősöket Ejtsünk egy-két szót a módszerről is. Én rendkívül kulturáltnak, politikailag érettnek tartom a pécsi bányászok sérelmeinek megfogalmazását. Ahogyan azonban nyomaté- kot adtak neki - azaz: nem vették fel a munkát - azzal már vitatkozni szeretnék. Jogos üzeneteket akkor is el lehet juttatni ehhez a párthoz és kormányhoz, ha azokat munka közben állítják össze. A termelés ellentétpárja a terméketlenség. Kétlem, hogy történelmünk ilyen sorsdöntő pillanataiban a munka hiányával kellene nyomatékot adni a munkából fakadó jogos követeléseknek. Ezt azért is hangsúlyozni szeretném, mert vannak, akik azt hiszik, hogy ilyen módszerekkel jogtalan előnyökhöz juthatnak. A fenyegetések, nem hiszem, hogy eredményhez fognak vezetni.- A megújuló párt- és állami vezetésnek van elképzelése, világosan meghatározta a társadalom és a párttagság előtt álló feladatokat Van ereje céljainak végrehajtását megszervezni. A vezetés képes a demokratikus és alkotó légkör politikai feltételeit megteremteni. Még akkor is, ha sanda politikai szándékokból felerősödött a vezetésre irányuló nyomás, ha egyesek a reform jelszava alatt az anarchiát bátorítják, vagy olcsó nép- szerüséghajhászásból a demagógia lovát sarkantyúzzák. Arra viszont nem képes, hogy az üzemi demokrácia helyi funkciózavaraiért viselje a felelősséget. Az ország párt- és állami vezetői nem képesek arra, hogy a 10 millió állampolgár, vagy a 800 ezres párttagság helyett gondolkodjanak, cselekedjenek.- Ami az elmúlt időszak gazdasági gyakorlatát illeti, szándékunkban áll, hogy megvonjuk mérlegét De nem a minden áron való bűnbakkeresés szándékával, hanem azért, hogy a társadalom és a vezetés még reálisabban lássa: milyen helyzetben vagyunk, s miért van szükség a gyökeres fordulatra, s mi lehet a továbblépés iránya. lemmel és jó szándékkal kell fogadni, mert ezeknek a társadalmi kezdeményezéseknek a talaján jöhet létre egy új társadalmi közmegegyezés. A továbbiakban a tulajdonviszonyokról beszélt. Berecz János részletesen szólt a pluralizmus kérdéseiről, annak filozófiai, ideológiai, kulturális és gazdasági vonatkozásairól, kiemelve a politikai pluralizmus időszerű témaköreit, majd foglalkozott a párt tevékenységének időszerű kérdéseivel is. Elmondta: Társadalmi fejlődésünk kulcskérdése, hogy komolyan vegyük az országos pártértekezlet állás- foglalását, amelynek lényege: fordulat- reform-megújulás. Most az a döntő, hogyan tudunk élni ezekkel a kulcsszavakkal, illetve hogyan tudjuk megvalósítani a mögöttük lévő programokat. Nagy súllyal szólt arról, hogyan lehet még ütőképesebbé tenni a párt tevékenységét. Kiemelte: a párt politikájának alakítása az egész tagság ügye. E tekin- Társadalmi-gazdasági kibontakozásunk sikere Önöktől, a magyar bányászoktól is jelentős mértékben függ. A népgazdaság és a bányászat érdekei egybeesnek. Grósz Károly beszéde után a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az ágazati-szakmai szakszervezetek nevében Nagy Sándor, a SZOT főtitkára köszöntötte a bányászokat és a megalakulásának 75. évfordulóját ünneplő bányászszakszervezetet, annak valamennyi aktivistáját és az ünnepség résztvevőit Utalt arra, hogy a megemlékezésekre olyan körülmények között kerül sor, amikor nehéz gazdasági helyzetben van az ország, s ennek jeleit, következményeit nap mint nap érzékelik a bányászok csakúgy, mint más dolgozók. E jelek olykor korábban nem tapasztalt feszültségekkel járnak. Ilyen volt az egy héttel ezelőtti István-aknai egynapos munkabeszüntetés is. Ennek okait, tanulságait azóta számos fórum és sajtóorgánum kereste, elemezte. Ez helyes dolog - mondotta -, hiszen minden fontos figyelmezető jelből tanulni kell. De feltehetően még hasznosabb lett volna, ha az illetékes vezetők ugyanezt az energiát még az események előtt a rendezendő problémák megoldására fordították volna. Komolyabban kellett volna figyelembe venni azokat az előzetes jeleket és jelzéseket amelyek a szakszervezetektől, s így természetesen a bányászszakszervezettől is érkeztek az adórendszer működésével, annak a teljesítményekre és a nettójövedelmekre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A gazdasági szerkezetet nem a dolgozók hívták életre, az alkalmazott technológiát nem ők választották meg, a szabályozórendszert nem ők alakították, tehát a következményeket sem egyedül nekik kell viselniük. Elfogadhatatlan, hogy a szerkezetátalakítás terheit egyedül a dolgozók viseljék és ráadásul nap mint nap tudtukra is adják, hogy munkájuk haszontalan. Ezután Berecz Frigyes állami, Nagy Sándor szakszervezeti kitüntetéseket, Lajer László, a bányászszakszervezet titkára pedig bányászművészeti Nívó-díjakat adott át Az ünnepség Kovács László zárszavával, majd a Bányászhimnusz hangjaival ért véget. tetben a legfontosabb az alapszervezet, hiszen általa érvényesül a párt vezető szerepe. A párt továbbra is fontos bázisának tekinti a termelőegységeket, de látja, hogy egyre nagyobb szerepet kell játszaniuk a területi pártszervezeteknek. Szükségesnek tartja a pártapparátus munkájának újragondolását, annak érdekében, hogy egyfelől növekedjék a választott testületek és azok tagjainak tekintélye, ugyanakkor legyen egy olyan megfelelő létszámú, színvonalas apparátus, amely jól szolgálja a vezető testületeket, a párttagság egészét. Végezetül szólt a párttagság erősítésének szükségességéről, kiemelve, hogy a párt harci szövetség, amelynek alapja az öntudatos egység, a közös törekvés. Ezt segíti, hogy a Politikai Bizottság a fő kérdésekben egységesen foglal állást - mondotta Berecz János. Ezt követően a KB titkára válaszolt az előadásához kapcsolódó kérdésekre. Ülést tartott csütörtökön az Ország- gyűlés adóügyi ad hoc bizottsága. A testület megtárgyalta a Pénzügyminisztérium javaslatát a magánszemélyek jövedelemadójáról, illetve az általános forgalmi adóról szóló törvények módosítására. Az ülést Nyers Rezső, a bizottság elnöke nyitotta meg, majd még a napirendi pontok megvitatása előtt Gágyor Pál budapesti képviselő kért szót. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bizottság tagjainak igen kevés idő állt rendelkezésükre a felkészülésre, mert a Pénzügyminisztérium anyagát csupán néhány napja kapták meg, s igy aligha tudnak felelősen dönteni a kérdésben. Óvott attól, hogy a képviselők a múlt esztendőhöz hasonlóan az idén is gyorsított ütemben vitassák meg ezt a fontos témát, mert ez eredményezte, hogy az Országgyűlés kevéssé átgondolt adótörvényt fogadott el. Békési László pénzügyminiszter-helyettes elmondotta, hogy az ad hoc bizottság már korábban kétszer tárgyalt az adórendszerrel kapcsolatos kérdésekről, a képviselők nem először találkoznak ezzel a témával. Egyébként a Pénzügyminisztérium már augusztus 22-én átadta az Országgyűlés titkárságának a kérdéses anyagot, a kormány augusztus 25-i ülését megelőzően. Nyers Rezső azt javasolta a bizottságnak, hogy a rövid felkészülési idő ellenére se halasszák el a téma megvitatását, mivel ebben az esetben nem kerülhetne az Országgyűlés októberi ülésszaka elé. Ezt a javaslatot a bizottság elfogadta. Békési László arról tájékoztatta a bizottság tagjait, hogy a két adótörvény módosítása csupán azt jelenti, hogy a meglevő joghézagokat pótolják, a személyi és jövedelemadó törvényt összhangba hozzák az idén elkészülő egységes nyereségadó-rendszerrel. Arról is szólt, hogy sok kritika éri az adórendszert, a legtöbben azt kifogásolják, hogy az fékezi a teljesítményeket. A miniszter- helyettes véleménye szerint nem az adórendszernek, hanem az idén alkalmazott bérszabályozásnak a legnagyobb a teljesítmény-visszatartó hatása, mert a vállalatok csak igen szűk körben tudják növelni a dolgozók jövedelmét, s így jelentős mértékben romlott az ösztönzés. Jövőre a bérmechnizmus teljes mértékben átalakul, már nem tölt be keresetszabályozó szerepet, így várhatóan nőhet a dolgozók ösztönzése. Egyetért azzal a megállapítással, hogy az adórendszer mértékei szigorúak, hosszabb távon ennek csökkentésére lesz szükség. Erre azonban csak akkor nyílik lehetőség, ha sikerül a költségvetés terheit csökkenteni. Jelenleg azonban igen lassan halad a támogatások leépítése. A kormány ugyan rendelkezik egy kétéves programmal, amelyben a költségvetési támogatások 60 milliárd forintos csökkentését vették tervbe, de ennek megvalósításában még kevés eredményt értek el. Emellett szükségessé válik a közkiadások csökkentése, az igazgatás, a védelem költségeinek visszafogása. Felül kell vizsgálni az egészben vagy részben állami pénzből folyó beruházásokat is. Mivel jövőre a költségvetés kiadásait számottevően nem sikerül csökkenteni, ezért arra sem vállalkozhat a pénzügyi kormányzat, hogy a lakosság adóterhelését visszafogja. Az idén az átlagos adóterhelés 11,5 százalék, várhatóan jövőre is ezzel a szinttel kell számolni. A pénzügyi kormányzat - az áremelkedés mértékének figyelembe vételével - tervbe vette az adórendszer kulcsainak csökkentését, illetve a sávok módosítását. Erről az Országgyűlés decemberi ülésszakán születik majd döntés. A miniszterhelyettes szólt a költségvetés várható hiányáról is. Elmondotta, hogy ez a jelenlegi számítások szerint 27-28 milliárd forint körül fog alakulni a tervezett 10,4 milliárd forinttal szemben. A vártnál nagyobb hiányban szerepet játszik, hogy a személyi jövedelemadó-bevétel a számított 58 milliárd forintnál kevesebb, 50- 52 milliárd forint lesz. Kisebb az állam- háztartás bevétele a vártnál a láthatatlan jövedelmekből. Itt 5-6 milliárd forintot vettek tervbe, s eddig csak kétmilliárd forint folyt be a költségvetésbe. A költség- vetés hiányának nagymértékű növekedését okozza az is, hogy az első félévben a vártnál jóval nagyobb mértékben megnőttek a szocialista export támogatására fordított kiadások. Időközben ennek jelentős visszafogására került sor. Ezután az ad hoc bizottság a személyi jövedelemadóról szóló törvényben javasolt változtatásokat vitatta meg. A bizottság támogatta azt a kormányjavaslatot, amely a bérlakások cseréjénél is kedvezményt biztosít. A bizottság egyetértett azzal is, hogy a jövőben az egyéni vállalkozók választhatnak: a személyi jövedelemadó-rendszeren belül, vagy a vállalkozási adórendszer szerint adóznak-e a vállalkozási jövedelmükből. Ez a lehetőség főleg az alacsony jövedelmű kisiparosok, kisvállalkozók számára fontos, mivel nagymértékben egyszerűsíthetik az adóval kapcsolatos adminisztrációt. A továbbiakban azzal foglalkoztak, hogy a kormány nem javasolja kisiparosok, magánkereskedők, szerződéses üzemeltetők átalányadóztatásának bevezetését. Ezután Békési László tájékoztatta az ad hoc bizottságot a mecseki szénbányászok hűségjutalmának kiegészítéséről. A Mecseki Szénbánya Vállalatnál rendelkezésre áll a hűségjutalom bruttósításához szükséges 15 millió forint. A vállalatnak ehhez - a korábbi információkkal ellentétben - nem kell hitelt felvennie. A kormányzat pedig nem folyósított többlettámogatást. Ideológiai tanácskozás Nádudvaron Ahogy az amerikai szakértő a leszerelést látja... interjú Helmut Sonnenfeld professzorral Száznyolcmillió forint sorsa A helyi lakástámogatások felhasználása Helmut Sonnenfeld az amerikai Brooking Intézet igazgatója részt vett azon a budapesti kerekasztal-konferencián, amelyen a Varsói Szerződés, illetve a NATO 5-5 országának leszerelési szakértői, államtitkárok és magas rangú katonai vezetők nem hivatalos konzultációkat folytattak a hagyományos leszerelésről, a katonai doktrínák értelmezéséről és az ellenőrzés sokat vitatott kérdéseiről. Az alábbiakban ismertetjük az amerikai professzor válaszait az MTI-PRESS kérdéseire.- A legutóbbi két szovjet-amerikai csúcstalálkozó óta úgy tűnik, egy lépéssel közelebb jutottunk a nukleáris leszereléshez. Ön szerint elképzelhető-e az, hogy most már a hagyományos fegyverek és fegyveres erők csökkentésére is ilyen figyelmet fordítanak a nagyhatalmak?- Biztos vagyok benne. Nyugat-Euró- pában egyre erősebb az a meggyőződés, hogy a sokáig létező nukleáris ernyő esetleges megszűntével elengedhetetlen a hagyományos erők közötti aszimmetriák megszüntetése. Ha túl gyorsan haladunk a nukleáris leszerelésben, azonnal aggódni kezdenek európai partnereink, hogy mi lesz velük, hogyan szállnak szembe a számszerű fölényben levő szovjet és VSZ-csapatokkal. Persze én itt Budapesten magánszemélyként vitatkoztam, s ezért álláspontom nem feltétlenül egyezik az amerikai kormányéval, s nem vehető hivatalosnak. Leszerelési szakértőként azonban úgy látom: európai szövetségeseinket csak akkor nyugtathatjuk meg, ha a nukleáris leszerelést egyidejűleg folytatjuk a hagyományos erők terén mutatkozó aszimmetriák megszüntetésével. Arra mindenképpen vigyázni kell, hogy az alacsonyabb szintű erőegyensúly legalább olyan biztonságos legyen, mint a jelenlegi, a két tömb közötti katonai egyensúly.-Ha a két nagyhatalom között nincs vita arról, hogy fontos-e az európai leszerelés vagy sem, miért topognak mégis egy helyben Bécsben immár 15 éve?- Hosszú évekig úgy tűnt, hogy mindkét tömb képviselői szeretnek számháborúzni. A VSZ-diplomaták mondták a magukét, sajlt számításaik, információik alapján. A másik fél meghallgatta, majd felolvasta saját számait. Ez így ment 15 évig. Most is sokat beszéltünk erről, s egyetértettünk abban, hogy mielőbb megbízható és ellenőrizhető adatszolgáltatást kell bevezetni. Enélkül elképzelhetetlen az újabb fórum beindítása.- Ön szerint mikorra készül el ennek az új európai leszerelési fórumnak a mandátuma ? Mikor fejezik be a munkát a 23-ak?- Én nem ülök ott Bécsben, de információim szerint talán még ebben az évben sikerül kidolgozni a résztvevők körét, jogosultságait, megállapodni a helyszínben és az időpontban. De még egyszer mondom, ez csak akkor lehetséges, ha előzőleg megtörténik az adatcsere és annak ellenőrzése.- Ön nagy hangsúlyt helyezett az ellenőrzésre. Szavaiból azt érezni, hogy a másik fél, vagyis a Szovjetunió még mindig vonakodik belemenni a helyszíni ellenőrzésbe. De hát éppen Moszkvában jelentették be az idén júniusban, hogy a hagyományos fegyverzetek csökkentésénél is készek fogadni a külföldi ellenőröket.- Ez igy igaz, de ez csak válasz volt a NATO-csúcs márciusi javaslatára.- A szándék akkor is fontos. És most nemcsak a hagyományos leszerelésre gondolok, hanem az egész szovjet külpolitika megújulására.- Azzal egyetértek, hogy legalábbis szavakban már érezni a Gorbacsov által felgyorsított változásokat. Mintha a tárgyalásokon már rugalmasabbak lennének a szovjetek. Több engedményre is hajlandók. Jó példa erre a közép-hatótávolságú rakéták csökkentéséről tavaly decemberben kötött INF-egyezmény a stockholmi bizalomerősítő és leszerelési konferencia eredményei, vagy a START tárgyalások. A hagyományos fegyverek és fegyveres erők csökkentésének ellenőrzése azonban nehezebb dió. Bizalom nélkül aligha jutunk előre. Ez a terület ugyanis sokkal bonyolultabb. Itt nem arról van szó, hogy elküldjük küldöttségeinket: nézzék meg hogyan semmisítjük meg nukleáris rakétáinkat. Az aszimmetriák és az egyes haderők feladatainak értelmezése körüli vita miatt egyelőre ott tartunk, hogy kölcsönösen elismertük az ellenőrzés fontosságát. A későbbi új leszerelési fórumnak lesz a feladata kidolgozni a csökkentés ellenőrzésének módszereit.- Itt Budapesten elhangzott egy bizalomerősítő javaslat. Várkonyi Péter külügyminiszter vetette fel, hogy Magyarország jó kísérleti terep lehetne a későbbi intézkedések kipróbálására. Kezdetnek például egyoldalúan csökkenthetnénk a magyar és a szovjet csapatok létszámát.- Örömmel vettem ezt, már csak azért is mert Várkonyi úr nem kötötte semmilyen feltételhez. Az itteni szovjet csapatok egyébként nem számottevők a VSZ-erő- kön belül, így hát a lépés mindenképpen gesztus értékű. Várakozással tekintek a hivatalos VSZ-állásfoglalás elé ez ügyben. MESTER NÁNDOR A Tolna Megyei és a Városi Népi Ellenőrzési Bizottságok működési területükön megvizsgálták az úgynevezett helyi lakástámogatások felhasználását. Rendhagyó módon először a megyei bizottság tárgyalta meg vizsgálati anyagának tapasztalatait tegnap délelőtti ülésén. Ezeket követik a városi népi ellenőrzési bizottságok, akik a helyi tapasztalatok összegzése után - a megyei állásfoglalás ismeretében - teszik meg javaslataikat. Rendhagyónak számít az is, hogy a tegnapi ülésre meghívták nemcsak a megyei tanács, hanem a városi tanácsok illetékeseit és a NEB-elnököket is. A vitában részt vett - többek között - Tamás Istvánné az MSZMP Tolna Megyei Bizottsága titkára és Mátyás István Tolna Megyei Tanács elnökhelyettese. A több, mint három és fél órás vitában érvek és ellenérvek csaptak össze, amíg megszületett a NEB határozata javaslatairól. A helyi tanácsok végrehajtó bizottságai által odaítélhető lakástámogatásokról minisztertanácsi és a végrehajtási irányelvek alapján helyi tanácsrendeletet kellett alkotni. Az alaprendelet és a végrehajtási irányelvek is rászorultságot helyezték a középpontba. Ennek szabályozásáról a tanácsrendeletek már nem pontosan szólnak. Már csak azért sem állapítható meg - nagyon sokszor - a rászorultság mértéke, mert az adminisztrációs előkészítés majdnem minden esetben hiányos volt. A népi ellenőrök így nem tudhatták, hogy valóban rászorult kapta-e meg azt a pénzt, vagy nem. A végrehajtó bizottságok ilyen előterjesztések alapján döntöttek, nagyon sok esetben vitatható módon, mondhatni. Feltűnően sok esetben a tanácsi vezetők egymás közt, vagy éppen az elnök egy személyben döntött, sokszor kimutatható a szubjektivizmus, néhány esetben pedig a korrupció gyanúja is felmerül. Arra is van példa, hogy a tanácselnök „elfelejtette” utólag is tájékoztatni a testületet. Nem minden esetben a lakásgondok megoldására adták, vagy használták az e célt szolgáló pénzt. A tanácsi vezetők arra hivatkoznak - általában joggal -, hogy a lakásmobilitást elősegítették azzal, ha OTP-lakás értékesítése után adtak házépítéshez támogatást, de ezek a házak esetenként meghaladták a jogos lakásigény felső határát. Más esetekben a településeken szükséges szakemberek letelepedését segítették ezen a módon is. A megyei NEB kezdeményezte, hogy a megyei tanács végrehajtó bizottsága tárgyalja meg a vizsgálati anyaggal kiegészítve a lakástámogatások odaítélsének tapasztalatait, illetve megyei gyakorlatát, és tegyen intézkedéseket a rossz gyakorlat felszámolására, valamint - ahol ez indokolt - a személyes felelősség megállapítására, illetve a felelősségrevonásra. Az ügy részleteiről, illetve általános tapasztalatairól jövő héten sorozatban számolunk be.