Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-02 / 210. szám
1988. szeptember 2. C TOLNA N tsíÉPCUSAG 3 Többen kértek, mint tavaly Tanszersegélyhelyzetkép Egy tizenkét színű vízfesték ára 63,50, egy ugyanennyi darabból álló színesce- ruza-készleté 145 forint. Egy töltőtoll 83,50-be, egy alsós diáknak való iskolatáska 645 forintba kerül. De kell még füzetcsomag, könyvek, tisztasági felszerelés, tornaruha, iskolaköpeny, s még ezernyi holmi, ami nélkül egy kisdiák nem kezdheti meg a tanévet. Ha jól utánaszámolunk, jókora szám lesz a végösz- szeg, s ha egy családban több gyerek is van, akkor ennek a többszöröse jön ki. így aztán augusztus-szeptember táján minden évben növekszik azoknak a kérelmezőknek a száma, akik a tanácshoz fordulnak anyagi segítségért. A tavalyihoz képest több mint 15 százalékkal megemelkedett árak, a megélhetési gondok következtében idén sokan még olyanok is kértek rendkívüli nevelési segélyt, akik eddig nem tették. Magyarkesziben már elfogyott a pénz- Tavaly egész évben 57 kérelem érkezett hozzánk, idén már idáig 64. Közülük 40 személyt segélyeztünk, 52 esetben - tizenketten kétszer is kaptak -, 12 kérelmet azonban pénzhiány miatt el kell utasítanunk - hallottuk Vida Péter vb-tit- kártól.- A múlt tanév végén az ígért pótelőirányzat reményében a három- vagy annál több gyermekes családoknak kérelem nélkül kiosztottunk gyerekenként ezer forintot. Az ígért összeg azonban nem érkezett meg, így a szeptemberi tanácsülésnek döntenie kell, hogy átcsoportosítunk-e pénzt erre a célra. Természetesen ennek az az ára, hogy valamilyen tervezett feladat elmarad. Gyermekenként akár ötezer forint is adható Hőgyészen 1987 végéig öszesen 56- an kértek eseti segélyt, idén augusztus közepéig már 40 család. Mint Jankó József gyámügyi előadó és Pál Imre tanácselnök elmondták, számítva arra, hogy az életszínvonal csökkenése miatt az idén több lesz az igénylő, előre kértek a megyétől pótelőirányzatot. Ennek köszönhetően az évi keret - 153 ezer forint - duplája a tavalyinak. Még van belőle 71 ezer 500, a többit főleg napközi térítési díj hátralékok kiegyenlítésére, illetve tanszervásárlásra, ruházkodásra már kiutalták. Legtöbbet a társközségekbe, Mucsiba és Kalaznóra, ahol számos, az ország különböző pontjairól idetelepült nagycsalád él. Az ő sorsukat egyébként az elöljárók, tanácsi kirendeltségvezetők kísérik figyelemmel, s a pedagógusok mellett ők jelzik a tanácsnak a rászorulókat. Feszítő probléma a térségben, hogy a nők, főleg a cigány anyák munkahelyek hiányában, ha akarnak, sem tudnak elhelyezkedni.- Ki segítsen rajtuk, ha nem mi - mondja Pál Imre. - Igyekszünk inkább kevesebb esetben, de nagyobb összegeket adni, mert ezer-ezerötszáz forint alig elég valamire. Szerencsére mióta megyei igazgatású nagyközség vagyunk, mi rendelkezünk a rendszeres segélyekkel is, s abból felhasználhatunk eseti segélyezésre. Eddig 1500-3000 forintig adhattunk egy gyermek után, most viszont akár 5000-et is. De azért erre ritkán kerül sor, mert gyorsan elfogyna a keret. A tanács kérés nélkül is segít Gyünkhöz hat társközség is tartozik, Varsád, Szakadát, Miszla, Udvari, Diós- berény és Szárazd. Sok a gyermekeit nehéz anyagi körülmények között nevelő szülő is. Mint Törich János gyámügyi előadótól megtudtuk, a tanács sok éve maga kezdeményezi támogatásukat. Az iskola információi alapján kérés nélkül folyósítja a segélyek 98 százalékát. A családok pénzügyi viszonyaiban bekövetkezett kedvezőtlen változások, a cigány feleségek elhelyezkedési gondjai miatt azonban idén többen kértek olyanok is, akik eddig - vagy mert megtudtak birkózni problémáikkal, vagy szemérmességből - nem szánták el erre magukat. A tavalyi 118-cal szemben idén már idáig 133 esetben utalt ki önként segélyt a tanács, 39 esetben pedig kérelemre. Ez évben az 1987. évinél 100 ezer forint megyei pótkerettel több, mintegy 213 ezer forint állt rendelkezésükre, s ezt már fel is használták. Kielégítetlen igény nem maradt Gyönk körzetében, s ha a tanév során várhatóan felmerülő újabb kiadásokra kér még valaki, az előirányzaton felül is igyekeznek rajta segíteni. Hárommillióval több a rászorulóknak Rendkívüli, illetve eseti segélyt egy- egy alkalommal a családok pillanatnyi állapota alapján adhatnak a tanácsok. A községek tervezett előirányzatain felül tavaly 5 millió 539 ezer 754 forintot adott a megyei tanács. Ez az összeg 1988-ban 3 millió 200 ezerrel több. Dr. Patakiné dr. Baranyai Éva, a megyei tanács igazgatási osztályának fömunkatársa tájékoztatása szerint minden község kapott, amelyik igényelt, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy valójában több a rászoruló, mint amire ez a pénz elegendő. Azokról, akik évek óta rendszeresen segélyekre kényszerülnek, ezúttal nem szóltunk... CSER ILDIKÓ Őrlődő malmaink Nyolc malom működik összesen megyénkben ma, 1988-ban. Régi malomépületet azonban falvainkat járva szép számmal láthatunk még. Néhányat közülük felújítottak és új funkcióval láttak el, a többiek elhanyagoltan, siralmas állapotban várják a pusztulást. Sorozatunkkal ezen jeles ipartörténeti emlékeket mutatjuk be. Felhívjuk rájuk a figyelmet Hátha még megmenthetők. Bonyhád Ma is üzemelő malmaink közül a legrégebbi az 1863-ban épült bonyhádi. Az alapítás utáni évekből nem találtunk adatokat, arról Lamoli Pál inas kora óta itt dolgozik viszont már szólnak feljegyzések, hogy 1928- ban mint Bonyhádi Hengermalom és Villamos Üzem RT kezdte meg működését, 650 ezer pengő alaptőkével. Az 1930-as évek gazdasági válsága a molnárokat is sújtotta, a járások főbírói az ipari munkásság elégedetlenségéről, nyomoráról adtak hirt. A Tolna Megyei Molnár Szövetség sztrájkot is hirdetett, a bonyhádi, kajdacsi malom azonban továbbra is őrölt, mert nem akartak „sztrájkszerűen, terrorisztikus eszközökkel fellépni, bár ők is egyetértettek abban, hogy a malmok jelenlegi helyzetén a kormányzónak sürgősen segíteni kell”. A telep 1941-ben megváltoztatta a nevét és Bonyhádi Hengermalom RT néven jegyezték. A megye egyetlen -olyan malomipari vállalata volt, amely bekapcsolódott az exportra őrlő malmok országos szervezetébe. Kivitele az Exportmalmok Szindikátusán keresztül 1937-ig Ausztria felé irányult. Két év múlva hadiüzemmé nyilvánították. Ez a kivétel azonban nem jelenthetett számottevő változást gazdálkodásában, mert bár 1943-ban volt 63 ezer pengő nyeresége, az előző években nagy veszteségeket szenvedett, 1942- ben pedig mindössze 25 százalékos kihasználtsággal működött. Lamoli Pál az egyik ősi molnárdinasztia tagja 1951-ben ebben a malomban tanulta a szakmát, ahol már édesapja is dolgozott. Emlékezése szerint 1952-ben még az utolsó járatok kövek voltak, utána cserélték ki őket hengerekre. A régi malomból 1960-ban költöztek Ami nincs, abból nem lehet termelni Körkép a hiányokról, vagy valami másról? Mi ebben a ráció? A magyar népgazdaság nagyon komoly problémákkal küzd. Ez a tény persze nem megy újdonságszámba, a társadalom gondolkodó tagjai már két évtizede folyamatosan mondják ezt, tíz éve sokak döbbentek rá hirtelen, manapság pedig már a legelvakultabb optimistáknak is látniuk kell, hogy a helyzet még drámaibb lehet, ha sürgősen nem teszünk valamit - mindannyian együtt - a javulás érdekében. Az idevezető okok természetesen számosak, az összes felidézése nemhogy egy újságcikket, hanem komoly tanulmányt igényelne. Önkényesen kiragadva az egyiket, amely mostanában egyre jobban irritálja a közvéleményt, azonban talán egy kicsit bepillanthatunk romló eredményeket felmutató gazdaságunk színfalai mögé. Sok tényező hátráltatja a gazdálkodó egységek munkáját, ezek közül az egyik legvégzetesebb talán az anyaghiány, hiszen ha nincs mit feldolgozni, akkor már nincs mit tenni. Évek óta hallható, hogy a vállalatok alap-, segéd-, és (vagy) adalékanyaghiányra panaszkodnak bizonyítványukat magyarázván, de a jelek azt mutatják, hogy a helyzet nemhogy javulna, hanem még rosszabbodik is. A jelenség nyomába eredve kértem meg a gazdálkodók képviselőit, hogy mondják el olvasóinknak, náluk milyen állapotok uralkodnak ezen a téren. Először nézzük azokat, akik a kevés számú kivételek, tehát nincs különösebb gondjuk. Legjobb helyzetben talán a Palota Bőrdiszműgyár van, akik idén január elsejétől kizárólag tőkés bérmunkára álltak át, minden anyagot a megrendelő biztosít, így tehát - maliciózusan mondhatnám azt is, hogy természetesen - a bőrdíszműveseknek semmi ilyen jellegű gondjuk nincs. A Pécsi Kesztyűgyár dombóvári üzemének is kevés a gondja, hiszen az anyagyár küldi a szükséges anyagokat, nekik „csak” termelniük kell, de az más kérdés, hogy a pécsi anyag- beszerzők milyen erőfeszítésébe kerül, hogy mindent biztosítani tudjanak. A BVK szekszárdi gyára szintén nem nagyon ismeri az ilyen gondokat, hiszen alapanyagukat az anyavállalatuk állítja elő, s eddig még nem kellett hiánnyal számolniuk. A műszergyár - profiljából következően - kis mennyiségű anyaggal dolgozik, s ezt biztosítani is tudják, bár az országos alumíniumhiány lehet, hogy őket is érinti a jövőben. Árvitáik azonban vannak, legutóbb az egyik beszállító szövetkezet akarta az általa előállított alkatrész árát közel ötven százalékkal emelni, s mivel a műszergyár ezt áthárítani a vevőkre nem tudja, ezért harcos viták folytak közöttük emiatt. Az alapanyaghiánnyal küszködök között természetesen nem lehet, és nem is illik rangsort felállítani, de az biztos, hogy akinek volt már valamilyen gépkocsialkatrészre szüksége, az tudja, hogy mekkora a hiány belőlük. Az Autójavító és Szolgáltató Kisvállalat is tisztában van ezzel, az ő munkájukat is nagyban hátráltatja ez a tény. Egyik szocialista importból származó gépkocsihoz sincs bővi- ben alkatrész, de a Dacia esetében a helyzet közelit a kritikushoz. Egy kis reménysugár azért van, a vállalat az Autó- technikával közösen létrehoz egy déldunántúli kirendeltséget Szekszárdon, ezzel talán az októberi megnyitást követően kissé enyhül az alkatrészhiány. A BHG szekszárdi gyárában sajnos már sor került kényszerű munkaszüneteltetésre, elsősorban a tőkés importból származó festékek behozatalának késedelme miatt, a Kereskedelmi Minisztérium a devizakorlátozás okán csak későn adott engedélyt az importra. A belföldi szállítók közül a Dunai Vasmű exportkö- telezettségeinek teljesítésére hivatkozva nem küldött lemezeket, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek pedig egyszerűen nem képesek annyi acélszalagot adni, amennyire a BHG-nak szüksége lenne. Más hazai gyártó persze nincs, nyugatról meg a korlátozások miatt nem lehet többet behozni. A kör bezárult... Bonyhádon a cipőgyárban szerencsére még nem kellett leállítani a termelést, de kisebb-nagyobb problémáik folyamatosan vannak, elsősorban a felsőbőr beszerzésénél. Ennek következtében már többször voltak kénytelenek a termelési programjukat módosítani, ami csúszást, termeléskiesést, tehát végső soron kézzelfogható anyagi kárt okoz. Következzék az örök slágercikk, az építőanyag. A Totév helyzetjelentése alapján jelenleg „csak” a következők hiányoznak: mindennemű faanyag (mivel nagy része tőkés import), hatos és tízes válaszfaltégla, csempe (főként a fehér színű) - ez utóbbiak hiánya érthetetlen! - hőszigetelő anyagok, salakgyapot, horganyzott és fekete cső, csaptelepek és gázszerelési anyagok. Külön szerencse, hogy a felsoroltak egyike sem lét- szükséglet egy korszerű lakóépület felépítéséhez. A Bútoripari Vállalat idén januárban a laminált lap hiányának következtében négyféle termékét nem tudta gyártani, de poliuretánhabból és szövetféleségekből is kevsebbet kapnak a kívántnál. A szállítók - mint annyian mások - a tőkés import korlátozásokra hivatkoznak, de hozzá kell tenni, hogy sok esetben jogosan. Körképünk utolsó állomásán, a tolnai Gép- és Műszeripari Szövetkezetnél a többséghez hasonló a helyzet. A szocialista országokból, az NDK-ból, Lengyel- országból, a Szovjetunióból nehezen tudnak anyagot szerezni, a szállítások megbízhatatlanok, hosszú az átfutási idejük, s a kurrensebb árukból nem is hajlandók eladni nekünk (az igazság kedvéért hozzá kell tennünk, hogy mi magyarok sem vagyunk jobbak ezen a téren a Deákné vásznánál). A nyugatról behozott áruknál pedig a már ismert korlátozási problémák jelentkeznek. Belföldön a sok monopolhelyzetben lévő cég miatt nehéz a korrekt üzletkötés megfelelő feltételekkel, s még nehezebb a kondíciók betartása. A GÉM munkatársai is csak egyszer próbálkoztak reklamációval egy ilyen egyeduralmon lévő vállalatnál, de amikor a következő szállítmányt hozták el, az árukiadó finoman közölte velük - persze tanúk nélkül -, hogy legközelebb ne nagyon tegyenek ilyesmit, mert a végén nem kapnak semmit... S a GÉM-nél a tendenciát tartják a legelke- serítőbbnek, mert a folyamat nemhogy megfordulna, hanem az utóbbi időben egyértelmű romlás tapasztalható. * Ezekhez a nem éppen szívderítő tényékhez mit tehet még hozzá az újságíró? Csak azt, amit már egyébként is mindenki tud: hiányzik a népgazdaságból a komoly piaci verseny, a gazdálkodók az átkos bázisszemlélet következtében abban érdekeltek, hogy mindig az előző évinél egy kicsivel többet termeljenek, holott néha egy-egy nagyobb ugrásra lenne szükség. S végül: háttériparunk igen fejletlen, de az is tény, hogy a háttéripart mindenütt a világon a kis vállalatok, vállalkozások végzik hatékonyan, ugyanakkor a kormányzat a társulási törvényben a kis cégek tönkremenését eredményező ötvenszázalékos egységes vállalkozási adó bevezetését szorgalmazza. Helyzetünk súlyosságát és tarthatatlanságát a vállalatok képviselői talán megfelelően illusztrálták. A huszonnegyedik óra végén nem itt lenne a végső ideje az irracionalitások kiküszöbölésének gazdaságunkból? WÁGNER DEZSŐ A kis malom egy év alatt háromszor örli üresre a 400 vagonos gabonasilót át az akkori korparaktárba, amelyre egy emeletet ráépítettek, s új, pneumatikus gépekkel szerelték fel. így az addigi három helyett öt vagon gabonát őröltek naponta. Bonyhádról négyféle termék kerül az üzletekbe: Asztali dara, rétesliszt, finom-vagy nullásliszt valamint kenyérliszt. Bizonyára jó minőségű, mert mint büszkén említették, még a madocsai maszek pék is tőlük vásárol, pedig neki közelebb lenne a dunaföldvári malom.. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY A lisztkam rak mag eredetiek