Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-10 / 217. szám

r 1988. szeptember 10. ríÉPÜJSÁG 9 fővárosban a restük a mezőgazdasági minisztériumot, találkoztunk az illetékesekkel, s közöltük e velük, mire vagyunk kíváncsiak. Az álta- s lános jellegű tájékozódás után csakha­lt mar ellátogattunk a Kínai-Magyar Barát­ság nevet viselő kommunába. Itt alkal­munk nyílott megismerkedni az igazi ke- í- leti kényelemmel és vendéglátással. Mint !- valami diplomatákat, úgy fogadtak ben­i- nünket, üdvözlésünkre kivonult a vezető- i- ség, s rögtön le is ültettek egy hatalmas e terített asztal mellé­it - Gondolom, megismerkedtek néhány I- egzotikus ínyencséggel. e -Vagy harminc fogás várt ránk, a pat- kánytól a kígyón keresztül a teknősbé­káig, s a különböző ismeretlen étkekig. Közben folyamatosan töltögették poha­rainkba az elmaradhatatlan rizspálinkát. l’ - Pálcikával ettek?- Az igazán nem nehéz dolog, öt perc alatt bárki elsajátíthatja ezt a „tudo­mányt”. Mindenesetre a világhírű kínai konyha a mi tetszésünket is megnyerte. Ért bennünket néhány más jellegű meg- lepetés: eltérőek a szokások, s ami itt ter­mészetes, az számunkra megdöbbentő. Kínában például általános szokás a köp- ködés, s ez alól az asztalnál mellettünk ülő elnökhelyettes sem volt kivétel. Si - Egyéb élmények? rt - A pekingi Tien-nammen tér, a maga k éles ellentéteivel. Az óriási tér a tipikus szocialista realista stílusban készült, gi- gantomániás hasáb épületei nyomasztó- n lag hatnak az emberre. Ezzel szemben a !- tér végén található az ősi palotamúzeum, a szebbnél szebb parkokkal és pago­dákkal. Azt hiszem, a csodálatos szín- és formagazdagság, a Harmónia templom 28 méteres Buddha szobor láttán min­den érdeklődőt megérint a kínai császár­ság egykori hatalma és nagysága. Elláto­gattunk természetesen a nagy falhoz, és a Ming dinasztia sírjához is. A világ min­den részéről vannak itt turisták, termé­szetesen magyarok is.- Egyébként milyen hírük van a ma­gyaroknak Kínában?- Nyugodtan kijelenthetem, hogy jó, s ebben megerősítettek a Pekingben tanu­ló magyar egyetemisták is. Szünjáli szüe- csen - ezzel az elnevezéssel illetik ha­zánk fiait Kínában, s ez valami olyasmit jelent, hogy nagy kapafogú magyar. Ami­kor mondtuk, hogy „szünjáli”, azaz ma­gyarok vagyunk, rendre mosollyal rea­gáltak. Persze, a kínaiak mindig minde­nen mosolyognak, de úgy érzem, ettől függetlenül kedvelnek bennünket.- Nem esett még szó a kínai emberek mindennapjairól. Tapasztalatai szerint hogyan él ma egy átlagember Kínában?- Szerényen. A fizetés - mely átszámít­va 800 forintnak felel meg - elég a meg­élhetéshez. Egy kerékpárt - ez a fő köz­lekedési eszköz - viszont hozzávetőle­gesen egy évi spórolást igényel. Az or­szág azonban elképesztően gazdag, s mindenütt érződik az előrehaladás dina­mizmusa. Hatalmas építkezések, modern gépkocsipark, nyugati árucikkekkel ki­válóan ellátott üzletek, a magánkezde­ményezések engedélyezése, itt-ott kife­jezetten divatos ruhák a fiatalokon, s ami nem elhanyagolható eredmény, senki sem éhezik ebben a milliárdos ország­ban. A káprázatos fejlődés mellett még ott a múlt: jártunk egy kísérleti telepen, ahol benéztünk a földes padlózatú, rozzant fa­házakba. Legnagyobb meglepetésünkre az egyik szobában a legmodernebb ameri­kai computeres gázcsere-elemző készü­lékkel mérték az adatokat. Szóval, ilyen extrém esetek még gyakorta előfordul­nak, de Kína érezhetően gyorsan válto­zik, s rohamléptekkel tart a jövő évezred felé SZERI ÁRPÁD :et an szennyezettségi fokú küldenek - például a szek- yvíztisztítóba - hogy az nem ra a fokra megtisztítani, amit «azó szabályok előírnak. így a tisztítóból úgy, ahogy van, aocsátani. Magyarul tisztítat- észlegesen tisztítva eresztik iatt bírságot fizetnek. A tény- naszennyező tehát pár száz­bírsággal megússza azt, tornamű Vállalat súlyos mil- Igy látszik, nemcsak a vizek zeink nagyobb része tehát ínyezett. Sajnos, megyénk árainkon túli üzemek teszik ahogy az egész hazánk élő- amző. A felszíni vizek romlá- nes következménye a föld évő vízkészletek romlása. ;szárdi Sió menti kutak ese- ontosan az ivóvizünk romlá- majd máskor. CZAKÓ SÁNDOR Mártírok téri gyertyák Egy-egy, esti széltől tenyérrel óvott lélekláng a legkisebbek kezében is. A viasz lassan dermedő csöppjei hullanak a langyos aszfaltra, az emberalakokat kirajzoló krétavonalakon sokasodnak a gyertyák. Nyáresti, földre szállt csillagraj Szekszárdon a Mártírok terén. Őrt álló gyertyák fénypontjai Dunaúj­városban, Debrecenben, Budapesten, és Európában. És valahol - vajon hány helyen! - Távol- Keleten is. A gyerekek lángnyelvek látványába révült tekintete történelmi távolságra a rettenettől, a katasztrófa perceitől. A krétarajz is legfeljebb a krimikből lehet számunkra ismerős. Homlokukon a mindent tudás szorongása helyett a nem tudás ártatlan nyugalma. A Panoráma mozi kijárata elé felállított mikrofonhoz vékony, szemüveges fiatalember lép, hogy a té­ren gyülekezőket köszöntse az 1945. augusztus 6-i hirosimai és a 9-i nagaszaki atomtámadás évfor­dulója alkalmából. Valamelyest megilletődött, talán a kelleténél is jobban ügyel a mondatok, a szavak hangsúlyaira, helyes tagolásukra. Mintha az erősítő sem erősítene igazán, mintha Dombi László, a KISZ Tolna Megyei Bizottságának közművelődési szakelőadója most egy kicsit egyedül lenne. A műsort, amit magnóról hallhatunk majd, ő állította össze, de arra kért, a rendezvény szerve­zői közt említsem meg a szekszárdi békeklub nevét. Szekszárdi békeklub. Az újságíró noteszába kerülő név nem ismeretlen az olvasók előtt. Az 1984 őszén alakult klubról adtunk már hírt az évek során. A fölvetődő kérdések sem újkeletűek, legfeljebb a válaszokat módosítja az idő. Ha csak úgy kérdezünk, hányféle csatornán áramlik, hányféle indulat­ból, miféle felismerésekből táplálkozik a béke iránti vágy, akkor a válasz legalább annyira közhelyszerű lesz, mint amennyire egyetemesen közös érdekeket fejez ki. De ha úgy tesszük fel a kérdést, hogy milyen konkrét feladatokat tud meghatározni magának napjaink békemozgalma itt, Kö­zép- vagy ha jobban tetszik; Közép-Kelet-Európában, akkor meg éppen ezeknek a konkrét, testre szabott feladatoknak a kijelölése lesz nehéz. Különösen, ha tovább szűkítjük a kört, és egy kis ország városainak, kisvárosainak, községeinek önszerveződő mozgalmaiban gondolkodunk. Az 1984-es őszi, budapesti békekonferencia idején hozzávetőleg harminc békeklub volt az or­szágban - mondja a szekszárdi klub ötletadó gazdája, Pancza Tibor, a városi KISZ-bizottság titkára. Ma már valamivel több százra tehető a számuk. A dombori propagandistatábor résztvevőiből verbuválódó klub 1984-es születése, Taksonyi Erzsébet, Csapó Ferenc, Böröcz Zoltán, Bauszholzer Magdolna, Keller Anikó, Botos Árpád - és folytathatnánk a sort a baráti szálakból szövött együvé tar­tozás példája volt. Valamennyien dolgozók - a legkülönfélébb foglalkozási ágak képviselői. A klub összetétele is változott azóta, a klubfoglalkozások száma is megritkult az utóbbi időben. Éves apa­názsuk öt-hatezer forint, meglehetősen szerény összeg, de - mozgalomról lévén szó - fő gondjukat nem is ebben kell keresnünk. Sokkal inkább abban, hogy a főiskolával és a város középiskoláival nem alakítottak ki megfelelő, az önszervező erők utánpótlását is szavatoló kapcsolatot. Talán mert úgy vélik, hogy problémáikkal a még iskolában ülő fiatalok nem tudnának azonosulni, nem erősítenék a már meglévő közösséget. „De kapcsolódhatnának az értelmiségi fiatalok klubjához is - állítja Dombi László, és ott van a Hajó­ház, az Újvárosi, a Tartsay klub is...”- Természetesen azon vagyunk, hogy megnyerjük a középiskolásokat is a mozgalomnak. De azt is látni kell - mondja Pancza Tibor -, hogy nagy hangsúlyeltolódások történtek a békemozgalmon belül is. A hidegháborús veszély enyhülésével a figyelem a világélelmezés, az emberi jogok kérdésköre, a nemzetközi kapcsolatok erősítésének lehetőségei felé fordult, amit a „Békebarátok klubja” tartalmi munkájában nem követett, és az utóbbi időben rendezvénycentrikussá vált. De egyoldalú lenne a kép, ha nem említenénk a Varga Sándor által vezetett klub jó kapcsolatát a dunaújvárosiak­kal, a budapesti „4-6-0"-val, a szentesi „Vegával", ha nem említenénk, hogy a vidéki - nagydorogi bá- taszéki - tagjai is vannak, akik havi egyszeri találkozásaikat igyekeznek más ifjúsági eseményekre előadásokra, programokra „rászervezni”. * A kezdeti lendületes évek után szükségszerűen megtorpantak volna? Vagy csak a napi gondok, a pénzszűke szűkítette le az erre fordítható időt is? A klub vezetője, Varga Sándor elsősorban az utób­biban látja az érdeklődés látványos csökkenését. Mértéktartóbb, vagy egyszerűen csak realistább annál, semhogy a mundér becsületét védje. Szavaiból mindenesetre kicsendül az is, hogy a néhány évig sikeres gyermekrajzpályázatok, a po­litikai, hadászati s egyéb tematikájú szakelőadások, a viták, a rendszeres találkozások, a máig eleven kapcsolattartás közös élmények, tanulságok krónikájává kerekedik az időben. Nyugodtan nevezhetjük ezeket az éveket a hazai békemozgalom gyermekkorának. Társadalmi­politikai feltételeinek változása, újszerűségéről árulkodó, tapogatózó útkeresése, sokszínűsége miatt is. A szekszárdiak klubját időben talán alig előzte meg a fáma szerint igen életképes dombóvári, s mint Varga Sándortóf megtudtam, a békemozgalmon belül lassan fogalommá válik a szentesi „Vega” klub, amely Korom Pál és felesége vezetésével egy kicsit a szabadidős társaságok tevékenységi formáit is élve működik, másfél száz embernek teremtve közösséget a valamivel több mint húszezer lelkes kisvárosban. Az augusztus végi Érd-Simon-majori országos ifjúsági béketalálkozóra Cári Ildikó, Murvainé Kom- lósi Éva, Böröcz Zoltán, Csonka József és Varga Sándor, utazott el a szekszárdi klubtagok közül. Színvonalas előadások vitacentrum, gazdag, három napot kitöltő program győzhette meg a résztve­vőket e mozgalom politikai erőt képező jelentőségéről. Arról többek közt, hogy az aszfaltra rajzolt em­beralakokat nem hiába őrzi gyertyák sorfala. Bóka Róbert Hol szorít a Botond cipője? Kritikus, de nem reménytelen helyzetben Idén az első félévet az iparvállala­tok többnyire rosszul zárták. A mér­I legadatok szerint nyereségük átla­gosan a felére csökkent az előző év hasonló időszakához képest, több volt a veszteséges gazdálkodó szervezet. Júliustól a szocialista ex­portra termelő vállalatokat újabb sokk érte, jelentősen csökkentette ugyanis a pénzügyi kormányzat az exporttámogatásnak nevezett, va­lójában azonban a sajátosan kép­zett KGST-árakhoz való alkalmaz­kodást megkönnyítő pénzügyi híd mértékét. Tolna megye egyik legjelentő­sebb rubelelszámolású exportőre a Bonyhádi Cipőgyár, ezt a vállalatot különösen érzékenyen érintette a szabályozóváltozás, a nehézsége­ket növelte az alapanyagárak eme­lése, a háttéripari cikkek hiánya és több más tényező is. Úrrá tudnak-e lenni a gondokon? - erről kérdez­tem Soós Csabát, a gyár gazdasági igazgatóhelyettesét. „A változás a tervezettet meghaladó (il­letve attól elmaradó) mértékű volt.” Köz­helyszerű már ez a mondat, annyi min­denre kell manapság alkalmaznunk, s mindig kedvezőtlen irányú változásokra gondolva, akár az inflációról, akár az életszínvonal vagy éppen a nemzeti jöve­delem változásáról van szó. A Botondnál is így igaz, mindenekelőtt a nyereség ala­kulása vonatkozásában. Az első félévi eredmény a múlt évi 31 millió forintról 1988-ban 7,5 millióra csökkent. A csök­kenés részben tervezett volt, összhang­ban állt a kormányzatnak a képződő jövedelmek mérséklésére tett intézkedé­seivel. A mértéke azonban az átlagosnál kedvezőtlenebbül alakult a cipőgyárban, ennek elsődleges oka a rubelelszámolá­sú export magas részaránya. Csak a pénzügyi híd 90 millió forinttal csökkent egyik évről a másikra, ezt a mintegy 600 millió forintos termelési értéket előállító vállalat nem tudja kigazdálkodni. Különösen nem azért, mert a szabályo­zóváltozás utólagos volt, akkor jelent meg, amikor az exportárut már eladták. Nehezíti a gyár helyzetét a 20 százalék körüli alapanyagár-emelkedés, a rubel árfolyamcsökkenése, az adóreform által okozott költségnövekedés - a bórbruttó- sitás és a megnövekedett közterhek 17 millió forintot „vittek el” - valamint a ter­melői áraknak a kötelező 10 százalékos visszakorrigálása. Mindezek a tényezők együttesen ve­zettek a nagymértékű eredménycsökke­néshez, s ahhoz, hogy jelenleg a legjöve­delmezőbb a gyár számára a tőkés ex­port, míg a belföldi értékesítésen alig ha­ladja meg az 1 százalékot az árbevétel­arányos nyereség, a rubelelszámolású kivitel pedig veszteséges. Kivonulni - és piacon maradni De nem várják a Botondnál ölbe tett kézzel, hogy majd csak elmúlik a válság, annál is kevésbé, mert magától nem mú­lik el. Új stratégiát és taktikát dolgoztak ki, melynek lényege, hogy a termelés lehe­tőség szerint szinten maradjon. Ennek eléréséhez szükséges az értékesítési szerkezetet alakítani. A lehetőségeket mindhárom piacon számba vették. Szocialista relációban termékeik kere­settek. Mivel azonban a KGST-árrend- szer közeli reformjára nem lehet számíta­ni, a jelenlegi rendszerben pedig az ex­port veszteséges, ezért az innét való fo­kozatos kivonulást határozták el. A dolog természetesen nem ilyen egyszerű és számos kérdést vet föl. Az államközi szerződések köteleznek, a teljesítmény­ből 7-8 millió forint értékű áru a Bonyhá­di Cipőgyárat „illeti”. Bár ma már megte­hetik, hogy nem szállítják ezt a mennyisé­get, de a biztos döntéshez legalább hoz­závetőleg ismerni kellene a jelenlegi ex­portpolitika tartósságát, a pénzügyi hi­dak leszorításának mértékét. Ha ugyanis utóbbi a jelenlegi mértékben folytatódik, akkor beláthatatlan következményei le­hetnek a KGST-kapcsolatok alakulásá­ban. Mi lesz a partner válasza arra, ha nem kapja meg oly keresett cipőt a szer­ződésekben vállalt mennyiségben? Mi­lyen lesz az exporttal kapcsolatos politi­ka, ha az energiahordozók ára ismét emelkedik? A lerombolt kapcsolatokat már nagyon nehéz újraépíteni. A bizonytalanságok miatt a gyár in­kább csak megérzésekre hagyatkozva a tartósnak vélt szabályozókhoz kíván al­kalmazkodni. A jelen helyzetben az e piacról való visszavonulás látszik köve­tendőnek, úgy, hogy azért ne adják föl teljesen állásaikat. Az idei 750 ezer pár cipővel szemben jövőre csak 150-300 ezer pár kiszállítását tervezik. A piacon maradás érdekében kétoldalú vállalat- közi kapcsolatok kialakításán is fáradoz­nak. Részben termelési jellegű kooperá­ciókban kívánnak részt venni, részben csereügyleteket lebonyolítani úgy, hogy a kiszállított cipő ellenértékéként itthon keresett termékeket hoznának be. így a jelenleg veszteséges export gazdasá­gossá tehető és a külkereskedelmi mér­leg egyensúlya is javítható lenne. Szigorú követelmények... Belföldön a kereslet csökken a ruhá­zati termékek, így a cipő iránt is. A piaci verseny élesedik, csak jobb, divatosabb termékeket lehet eladni, megfelelő minő­ségi és árválasztékkal, a hagyományos értékesítési csatornákon kívül újabbakat is igénybe véve. Ezekhez a követelmé­nyekhez alkalmazkodva megkezdte a ci­pőgyár olyan termékeknek az itthoni ér­tékesítését, amit korábban csak exportra szállítottak. Rövidíteni kívánják az áru út­ját: kiskereskedők részére még ebben a hónapban árubemutatót szerveznek, ahol igényeiket közvetlenül igyekeznek kielégíteni. Tőkés piacon az export bővíthetőségét egyértelműen a vállalat versenyképes­sége határozza meg. Megfelelő minősé­gű és árú termékek esetében itt van ke­resnivalójuk. Hosszú távú együttműkö­désüket az NSZK-beli Salamander cég­gel várhatóan jelentősen bővítik, ennek jegyében a naponta eddig előállított 1100 pár lábbeli helyett a jövőben 1400-1700 párat termelnek, és további napi 1000 pár úgynevezett félgyártmányt is készítenek. Ezzel 40 százalékra bővül természetes mértékegységben (pár) ter- melésükban a dollárexport részaránya. A további bővítés érdekében pedig erő­teljes piackutatást folytatnak, ajánlják az ismét divatba jövő varrott termékeiket, a gojzer cipőket, a női kényelmi jellegű, új fejlesztésű mokaszinjaikat az európai tő­kés országokon kívül Kuvaitba, Izraelbe, Kanadába és az USA-ba is. ...hiányos feltételek A cél tehát világos, a feltételek ugyan­akkor a tőkés export bővítéséhez nem túl kedvezőek, elsősorban az alapanyag és a háttéripari termékekkel való ellátás miatt. Már idén is hiúsulhat meg export­juk a hazai felsőbőr hiánya miatt, ezért arra alapozni a növekvő kivitelt nem lehet. Az import viszont a forintleértékelé­sek miatt egyre drágul. Nem megy minden feszültség nélkül az a 80-100 embert érintő belső átszerve­zés sem, amellyel a termelőlétszámot kí­vánják növelni a kiszolgálószemélyzet rovására - lévén a munkaigényesebb termékek iránt növekvő kereslet a nyu­gati piacokon. Senki rfgm válik meg szí­vesen megszokott munkájától, ezért - bár mindenkinek több választási lehető­séget is fölkínál a gyár - lesz, aki nem vál­lalja az új beosztást. A súlyos gondok leküzdését, az új stra­tégia megvalósítását nehezíti, hogy eb­ben az évben még nem tudtak bérfejlesz­tést megvalósítani. A viszonylag nagy gyárvezetői is, akikre a felelősség hárul a válságból való kilábalásban, annyi pré­miumot kaptak idén, amennyi egy kis szervezetnél is nevetséges lenne. A jövő érdekében Adott a cél, amelyet sarkítva úgy fogal­maznék: életben maradni. Ám az ehhez szükséges feltételek - beleértve mind a munkások, mind a vezetők anyagi érde­keltségét - enyhén szólva hiányosak. Nem titkoltam kétségeimet a megvalósí­tás lehetőségét illetően Soós Csaba előtt, optimizmusa azonban már-már meggyőzött. Szerinte a célkitűzések nem irreálisak, de a vezetőkre az eddiginél nagyobb fe­lelősség hárul és elkerülhetetlenül ki kell alakítaniuk magukban a vállalkozói men­talitást, s természetesen a dolgozók is végezhetik mindig jobban és jobban a munkájukat. Igaz, hogy ezt anyagilag ösztönözni nincs igazán mód, az öntudatra építeni pedig naivitás lenne... Egyszerűen annak a belátása hozhatja meg az eredményt, hogy létérdek a célok megvalósítása, a jövő érdekében föltétlenül új utakon kell járni. Nem lehet más alternatíva, mint a válság leküzdése. ROSTÁS ILONA Lakatos Huba (jobb oldalon) és Magyar Zoltán a kínai nagy fal tete­jén

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents