Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-28 / 232. szám

1988. szeptember 28. Képújság 3 Ne a forintokat keressük, hanem a filléreket vegyük föl A fene sem gondolná, hogy nyáridő­ben balatoni napozás, üdülés, beszélge­tés közben, szerződések, hosszas telefo­nok, telexek nélkül, csak úgy egyszerűen megköttetik nálunk egy üzlet. Hallani ugyan hallott róla az ember, hogy vannak országok, ahol az üzleti világban az adott szó, a kézfogás szent, egyik fél sem ké­telkedik a másikban, s jóval többet ér és megbízhatóbb egy ilyen üzleti kapcsolat, mint nálunk egy hosszú, közép- és rövid távú, papíron rögzített szerződéses vi­szony. Pedig ilyen egyszerű üzlet jött létre idén nyáron Balatonszárszón. Simon Já­nos, Simonné Piegl Zsuzsa és Sárközi Tünde szárszói nyaralás közben ismer­kedett meg egy nyírbátori almatermelő­vel. Az alma értékesítésével baj van, im­már évek óta gurul a termelő és a felvá­sárló között ide-oda az almalabda - a nyírségi almáskert-tulajdonos tehát ve­vőt keresett. A három nyaralóvendégben ezt meg is találta, ugyanis mindhárman a „Romboid” debreceni kisszövetkezet szekszárdi kirendeltségének alkalma­zottai. Miért érdemes egy debreceni kisszö­vetkezetnek irodát nyitni? Mivel foglal­koznak, hogyan élnek, egyáltalán ho­gyan tudnak kapcsolatokat kiépíteni, mi­ben van a pénz, mi az a dolog, ami nagy- vállalatnak nem, de a kissszövetkezetnek megéri? Miből él meg egy ilyen szerve­zet, amely effektiv termeléssel csak igen kis részben foglalkozik? Legfőképp az a már ismert dolog derül ki a velük folytatott beszélgetésből, hogy ma az élelmes ember a jég hátán is meg­él. Jó üzlet a használt gumi, a motorbon­tás és a papírgyűjtés. Ez a fő profilja ugyanis a Romboidnak. Vagyis ahogy mostanában nevezzük: a másodnyers­anyag-hasznosítás. Megvették például a Volán bontóból a motorokat és szétbon­tották. így 670 tonna anyaghoz jutottak. Az alumíniumot a vasat és a rezet eladták a miskolci Lenin Kohászati Műveknek, a kisebb vashulladékot elvitték a MÉH-te- lepre. A papírgyűjtés is igen neves cégek kapcsolatát hozta a Romboidnak, a Szol­noki, a Lábatlani és a Dunaújvárosi Pa­pírgyár az üzletfelük. A kapcsolat kétol­dalú: ami hulladék ezekben a gyárakban keletkezik, legyen szó papírról, fémről, műanyagról, felvásárolják és eladják ott, ahol ezekre szükség van. Az árulista azonban igen változatos: élő juhokkal, terményekkel is megéri fog­lalkozni a Romboidnak. Az Alföldön és Sopronban maszek juhászokkal vannak éppen tárgyalásban, nem gyapjút, ha­nem élő állatot exportálnak egy egyelőre még meg nem nevezhető külkereskedel­mi cégen keresztül. Nemcsak kereske­dők, hanem közvetítők is egyúttal, a ki- rendeltség dolgozói közvetítenek pél­dául kukoricát oda, ahol nincs, onnan ahol van. Az biztos: az aszály miatt Békés megyében idén nem lesz kukorica, vi­szont sok a sertés és kevés a takarmány. A Dunántúlon viszont ha nem is annyi, amennyi jó lenne, de lesz szemtermés. így esett, hogy van olyan dunántúli tsz, amely már eladta a lábon álló kukoricát, sőt előre kifizették a vevők a raktározás díját is, azt is megígérték, ha időközben fölmegy a kukorica ára, a különbözetet is hajlandók megadni. Jó üzlet például az is, ha Szekszárdon fölvásárolt műanyag- hulladékot elszállítják Debrecenbe, ahol műanyag rudat öntenek a szemét értékű hulladékból. Ez a sokrétű tevékenység a sokat hangoztatott takarékosság szelle­mében népgazdasági érdek is, s nem csupán arról van szó, hogy néhány em­ber puszta lelkesedésből, látva a csekély értékű, enyészetre ítélt hulladékot elkezd műanyagot, vasat és fémet gyűjteni. A másodnyersanyag-hasznosítás igenis fontos munka, annál is inkább mert ezt a nagy rezsivel, sok emberrel dolgozó vál­lalatok nem tudják elvállalni. Magyarán: a Volánnak olcsóbb, ha eladja egyben a motort, mintha az embereivel szétbontat- ná és értékesítené. A Romboidnak ugyanez sok pénzt hoz. Csakúgy, mint a használt gumik felvásár­lása, futóztatása és újra értékesítése. Csak erre az egy boltra 8 millió 400 ezer forint volt a kisszövetkezet szekszárdi kirendeltségének a terve, de ezt az első félévben bőven túlteljesítették. Jó üzlet, nem vitás, tekintve, hogy Magyarorszá­gon sok a túlkoros autó és a kispénzű ember. De nincs hiány olyan vállalkozók­ban sem, akik bérmunkában elvállalják például a motorbontást, s akire a szállí­tásnál, rakodásnál is lehet számítani. Milyen is ennek a kereskedő-közvetí- tő-feldolgozó kisszövetkezetnek a szer­vezeti felépítése? A központ Debrecen­ben van, a lerakatuk pedig a közeli Haj- dúsámsonban: itt végzik a fizikai munkát, bontanak, tárolnak és műanyag rudat öntenek. Kirendeltség négy helyen talál­ható, Nyíregyházán, Budapesten, Békés­csabán és Szekszárdon. A 35 Romboid­dolgozó közül 18-an tagjai a szövetke­zetnek, a többiek alkalmazottak. Az éves terv 45 millió forint, de igyekszik minden­ki sok és jól fizető üzletet fölhajtani, hisz ettől függ a fizetés is. A fizetés egyébként jóval magasabb a 6650 forint átlagbérnél - erre azonban még megkapják a forga­lom függvényében a negyedévi bér 25 százalékát. A telefonszámlájuk három- és nyolcezer forint között mozog, és 3-4 ezer kilométert utaznak havonta, ezenkí­vül fizetik az irodájuk használati diját is. A munka egyszerű, hisz nem kell min­den egyes dologhoz a nagyobb és még nagyobb főnökök beleegyezését, enge­délyét kérni, mázsaszám gyártani a papí­rokat. Ugyanakkor érdekes is, hisz pilla­natok alatt el kell dönteni, hogy például megéri-e megvenni a vasat, ha kilójáért 30 forintot kérnek. A kicsik rugalmasak és nem kell félni, nem eszik meg a nagy halakat. Kevés az eltartott, az adminisztráció, nem restellik fölvenni a munkaruhát és ha meglátnak a járdán tjz fillért, nem szégyellnek lehajol­ni érte. Úgy látszik, a magyar nagyvállala­tokra ez a szemlélet nem érvényes. A ma­gyar nagyvállalatoknál minden szabá­lyos. Ellentétben a romboiddal, melynek a szögei ferde szögek, s két-két szom­szédos oldala nem egyenlő egymással. D. VARGA MÁRTA Nem anonim már a hőgyészi bor Az a szőlőtermelő, akinek 250 hektá­ros az ültetvénye, önálló borászati tevé­kenységre nemigen gondolhat. A Hő­gyészi Állami Gazdaság sem tudná a for­galmazást kellő hatékonysággal végezni - nem véletlen tehát, hogy a termékeikkel az Ágker Kft standján jelentek meg a BNV-n. Kacskaringós út vezetett eddig is, mert önálló - hőgyészi - névvel ugyan már májustól igyekeznek a fogyasztókkal megismertetni zweigeltjüket, kékfranko­sukat, merlotjukat, hárslevelűjüket, ki­rályleánykájukat és traminijüket, de ez nem megy minden nehézség nélkül. Mivel a megyénkben áfészek is több­nyire - szerződés alapján - csak egy-két borászati vállalat termékét forgalmazzák, a hőgyészi borok alighanem csak a Bu­dapest környéki üzletekben lesznek kaphatók, hiszen az Ágkernek ott vannak kapcsolatai. Hőgyészi kínálat A piaristák egykori birtokán pusztuló­félben lévő, ma téeszraktárként szolgáló kastély, a ma is vakolatlan kis házakban öreg emberek, akik maguk is cselédként szolgáltak. Az éltető erőt csak az apró házak előtt magasodó fenyők sugallják, valamikor bizakodtak az itt lakók. Szentivánpuszta ma Attalához tartozik, onnan kap és oda fizet. Nem sok a jussa a közigazgatásban együvé kényszerült négy község között, hiszen a legkeve­sebb lakója van. Nyolcvanheten élnek Szentivánon és már csak hét családban nevelnek gyereket. A többiek majdnem mind idős, magatehetetlen emberek. Hogy a múltból egy emberöltő alatt ne­héz kilépni, azt a környezet, a porták mu­tatják. Aki tudott, már a hetvenes évek­ben beköltözött a közeli faluba vagy Dombóvárra, aki maradt, majdnem vala­mennyien megadták magukat a sorsnak. Valóságos szózuhatag fogad bennün­ket, mintha egyetlen hónap sem telt volna el, amióta legutóbb ottjártunk. Nem kell kérni, mondják a napjaikat megnehezítő, keserítő problémákat.- Egy kilométerre van ide a postaláda és ott, az út elején áll meg a mozgóbolt is. Kértük a tanácsot, hogy hétfőn meg pén­teken jöjjön fel ide, mert a nyakunkon a rossz idő, a tél, nem tudunk legyalogolni olyan messzire - sorolja Keresztes Fe- rencné egyszuszra.- Csak legalább a mi postaládáinkat a Kölcsey utca feléig elhoznák és a bolt, elég lenne hetente egyszer. - Papp Ist­vánná hétrét görnyedve, botjára támasz­kodba is kitart a rögtönzött falufórumon, talán itt választ kap a fontos kérdésekre. - Megfizettük mi az utat is, kétszer vonták le a kis pénzünkből a kétezer forintot, az­tán adjuk az ötszázat... „Aztán mindenképpen írja meg, hogy ne földet hozzanak, hanem kavicsot, hogy meg tudjon fordulni a busz a faluvégén” Fenyvesi Lászlóné kis unokájával és a falu egyetlen telefonjával Majd fia, ifjabb Papp István szól köz­be - Hoztak egy pótkocsival murvát, el is terítettük a buszfordulóban, de kevés benne a kavics, esőben nem bírja el a terhelést. Most, időben kellene intézked­ni...- Állandó könyörgés van a gáz és a táp miatt. Két kocsi van a faluban, de őket sem lehet kérni mindig, fuvarost kell fo­gadni minden háznál - egymás szavába vágva kiabálják a világba keservüket. Csak akkor csendesednek, amikor Fenyvesi Lászlóné tanácstag közébük áll, halk szóval felel a többször hallott felveté­sekre. Emlékeztet arra, hogy lehetőség volt fel­iratkozni, tápot hozatni a téesszel, akkor egyetlen igénylő volt, mondván, poros táp nem kell. Húsz forintért szívesen hozott az autós szomszéd gázt bárkinek Dombóvárról, de ha egy nappal késett, rajta köszörülték a nyel­vüket. Abbahagyta. Fel­szerelték olcsóbb megol­dásként URH-vonalon a telefont az ő lakásukba, amit mindenki használ­hat. Aki magánbeszélge­tés után elfelejtett fizetni, az háborodott fel első­nek a dolgon. A falu ele­jén lakók acsarkodnak a másik végiekkel, sokszor még szomszéd a szom­Keresztes Ferenc: „Dolgoztunk egész életünkben, szolgáltunk, téeszt alakítottunk, az első elnök voltam...” széddal is. Egyet is akarnak, meg nem is. A szimpatikus asszony, aki csak hat éve él a pusztán, megszokta, de el nem fo­gadta. Mégis, a csak látszólag jelentéktelen, az ott élőknek legfontosabb gondok me­goldásán kell gondolkodni. Nem azért, mert a székhelyközséghez hasonlóan 500 forint tehót fizetnek a helyiek, hanem az emberség jogán. Különösen akkor, amikor csak figyel­mességről, beruházást alig igénylő jelen­ségekről van szó. Hogy ne tegyék fel kiábrándultán a szeptivániak a kérdést: Miért fizetünk? Mert tudjuk, a választ nemcsak és nem elsősorban a mában kereshetjük. A fel­számolt iskola, vegyesbolt, tápbolt, pos­takézbesítés... a halódó település nem néhány év, hanem egy korszak számláját terheli.- takács - kapfinger ­Ossi Hooli: „Nagyra értékeljük testvérvárosaink kapcsolatát” Elutazott a torniói delegáció Ferihegyen a szó igaz értelmében ked­ves vendégeket búcsúztatott tegnap Szekszárd Város Tanácsa és a Hazafias Népfront városi bizottsága. A finnországi testvérváros, Tornio vezetőinek háromta­gú delegációjától köszöntek el a házi­gazdák. Az elutazásuk előtt készített in­terjúnkban arra kértük a torniói küldött­ség tagjait, hogy röviden értékeljék egy­hetes szekszárdi látogatásuk legfőbb ta­pasztalatait.- Mindenekelőtt hadd mondjak köszö­netét vendéglátóinknak a barátot, a ro­kont megillető szívélyességükért. Ez kí­sérte végig egyhetes rendkívül élmény­dús és gazdag programú szekszárdi lá­togatásunkat. Mindhárman először jár­tunk az önök kedves városában, s most azt mondhatom: mindennel maximálisan elégedettek vagyunk. Számunkra külö­nösen érdekes volt megismerkedni a szőlőskertekkel, a szőlőtermelés magas színvonalú kultúrájával, no meg a házi­gazdák figyelmessége jóvoltából magá­val a szürettel is. Ezen keresztül pedig a szekszárdiak speciális szakértelmével, munkaszeretetével. Nálunk odahaza ke­vés bor fogy, az is jobbára csak az étter­mekben. Hazánk éghajlati klímája követ­keztében nem dívik a szőlőtermelés, igya bort importáljuk - mondta Ossi Hooli, a Tornio városi tanács kabinetjének el­nöke.- Részesei voltunk a vasárnapi szüreti ünnepségüknek. A színes forgatag láttán úgy tűnt, mint egy remekül megkompo­nált gála. Hadd bíztassam a szekszárdia­kat: ápolják tovább ennek a meghitt ün­nepnek a hagyományát - kapcsolódott beszélgetésünkbe Reino Prusilla polgár­mester-helyettes, majd így folytatta. - A szekszárdi látogatásunk meggyőzött ar­ról, hogy a város vezetése nagy figyelmet szentel a testvérvárosi kapcsolatok fej­lesztésére, s ennek érdekében mindent meg is tesz. A tanácselnök, de a többi ve­zető is igazán gazdag információval szol­gált részünkre városuk fejlődéséről, a gazdasági és kulturális eredményekről. Igazán hálásak vagyunk, hogy ennyi időt szenteltek ránk. Ossi Hooli: - Nagyra értékeljük test­vérvárosaink kapcsolatát. Azzal a tudat­tal utazunk haza, hogy ennek ápolása és továbbfejlesztése éppúgy közös igény Tornióban mint Szekszárdon. A gyer- mekrajz-kiállítás megnyitásán örömünk­re szolgált, hogy mekkora érdeklődés ta­pasztalható Finnország, közelebbről pe­dig Tornio iránt gyerekeink alkotása kap­csán is. Az a fotókiállítás, melyet a Népújság székházában tekinthetnek meg a vá­ros lakói, véglegesen Szekszárdon ma­rad. Megállapodtunk Kovács János ta­nácselnökkel, hogy cserében a szek­szárdi fotósok anyagából rövidesen Tor­nióban mi is nyitunk egy kiállítást. Biztos­ra veszem, hogy nálunk is nagy érdeklő­désre tart majd számot. Antti Aho tanácstag: - Személy szerint én is hálás vagyok a szekszárdiaknak azért a gazdag programért, amelyben lá­togatásunk kapcsán bennünket részesí­tettek. Eddig is tudtuk a magyarokról, hogy vendégszeretők, de most arról is meggyőződtünk, hogy a szekszárdi em­berek roppant melegszívűek és barátsá­gosak. Éppen ezért azt máris eldöntöt­tem, hogy jövő nyáron családommal itt fogunk nyaralni. Meggyőződésem, hogy ez az egyhetes látogatás is hozzájárult a testvérvárosi kapcsolatok javításához, az egymás megismeréséhez. Várjuk a szek­szárdi vezetőket Tornióban, 1989-ben pedig a torniói finn-magyar baráti társa­ság szervezésében 40 tagú küldöttség látogat majd el az önök szép városába.-fekete-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents