Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-28 / 232. szám
1988. szeptember 28. ( ' TOLNA ^ 4 MÉPÜJSÁG Jugoszláv testvérvárosi delegáció Szekszárdon Idén áprilisban egy szekszárdi ifjúsági delegáció utazott néhány napra a jugoszláviai testvérvárosba, Becsére, most, szeptember végén pedig a Jugoszláv Szocialista Ifjúsági Szövetség becsei községi választmányának öttagú delegációja viszonozta a látogatást. A testvérváros képviselői megismerkedtek a megyeszékhely nevezetességeivel, üzemeivel, a fiatalok életkörülményeivel, és megtekintették a szüreti napok programjait. A KISZ Szekszárd Városi Bizottsága testületi ülésén a vendégeknek dr. Töttős Gábor helytörténész beszélt megyeszékhelyünk múltjáról és jelenéről. A jugoszláv fiatalok érdeklődéssel hallgatták a bor városának történetét. Majd a vendégek beszéltek Becséről, gazdasági életéről, kultúrájáról, szórakozási és sportolási lehetőségeiről. Ezután kötetlen beszélgetés alakult ki a jelenlévő fiatalok között. Mint megtudtuk, a Szocialista Ifjúsági Szövetség becsei körzetében (amelyhez négy település tartozik) ötven alapszervezet működik, amelyek a fiatalok legégetőbb problémáival foglalkoznak. Két olyan terület van, amin nem sikerült még igazi sikereket elérniük, pedig szeretnék támogatni fiataljaikat - akárcsak hazánkban. A foglalkoztatási és a lakásgondok kiküszöböléséről van szó. A diákok nyári foglalkoztatását úgy oldják meg, hogy a szabadságukat töltő dolgozókat, persze csak a szakképesítést nem igénylő munkakörökben, ők helyettesítik. A Zajedo - Együtt című kétnyelvű lap a fiatalokhoz szól, az ö gondjaikkal, sikereikkel foglalkozik. A szórakozási lehetőséget a művelődési ház mellett a városközpontban felszerelt hat hangszóró biztosítja, amelyek segítségével utcabálra emlékeztető zenés esteket szoktak rendezni Becsén. A becsei körzetben ötezer SZISZ-tag van. Jugoszláviában hetedik osztályos korától minden diák automatikusan SZISZ-taggá válik, és általában harmincéves korukig aktívan dolgoznak a szervezetben. Hogy meddig marad valaki a SZISZ-nek a tagja, ez a saját belátására van bízva. Érdekességként elmondták, hogy Jugoszlávia egyik városában létezik egy alapszervezet, amelynek a vezetője 65 éves, a fiatalok ragaszkodnak hozzá, - de ez természetesen egyedülálló eset. Mint azt többen is szellemesen megjegyezték: „Jó srác lehet!” A testvérvárosi küldöttség négynapos szekszárdi vendégeskedés után tegnap elbúcsúzott újonnan szerzett szekszárdi ismerőseitől és hazautazott. mr. Finn alkotások az úttörőházban FIATALOK FIATALOK FIATALOK FIATALOK _____________________________________A A múlt héten nyílt - Ossi Hooli, a torniói tanácsi kabinet elnökének átadásában - a finn fiatalok képzőművészeti alkotásaiból kiállítás Szekszárdon, az úttörőházban. A negyvenhat rajzot és festményt - melyeket 13-18 éves fiatalok készítettek - október elsejéig látogathatják az érdeklődők. Kati Harjuoja 18 éves gimnazista festménye. Verseny előtt a gerjeniek Gombaismeretből vizsgáznak a szekszárdi kispajtások Hatszázból négyen Három kategóriában indulhattak vasárnap a versenyzők. Felvételünkön a családosok mezőnyének egy csoportja. A túrához jó bot is kell Hiánycikklistán a Nem igazán fontolták meg az illetékesek azt a kérdést: megszüntessék-e a discót a paksi ifjúsági házban. Tudom, hogy a disco veszteséges volt, mert a műsorvezető egy-egy alkalomra 2500 forint honoráriumot is elkért, és nem tudott olyan minőségű műsort készíteni, ami megfelelő számú fiatalt vonzott volna. Véleményem szerint az ifjúsági ház vezetőinek nem a discót kellett volna megszüntetni, hanem a discóst lecserélni. Ennek kapcsán kerestem meg Vida Ibolyát, a paksi városi KISZ-bizottság titkárát, aki - sajnos - nem tudott megnyugtató válasszal szolgálni. Elmondta, hogy a KISZ szűkös anyagi helyzete miatt nem tud lépni. A helyzeten csak valamelyik vendéglátóipari egység tudna változtatni. Az egészben az a legfurcsább, hogy ebben a húszezres városban mindössze két nagyobb szórakozóhely található, és - véleményem szerint - műsoruk csak az ifjúság egy szűk rétegének szól. disco? Éppen emiatt hétvégenként fiatalok százai indulnak Dunaújvárosba vagy a bölcskei Pepita discóba, hogy ne a tévé előtt unatkozzanak szombat éjszaka. A paksi művelődési központ igazgatójától tudtam meg, hogy talán lesz változás. A Tolna Megyei Vendéglátó Vállalat és a művelődési ház disco nyitásáttervezi az ifjúsági házban. A kezdés novemberre várható, de ez még változhat. Remélem, a tervek minél előbb megvalósulnak. PODINA PÉTER- Reggeli csúcs klub Béketúra a megye közepére Rockpont Október 1 -jétől a Magyar Rádió Reggeli csúcs című műsorával közösen minden szombaton élőben jelentkezik a társrendezőként közreműködő szekszárdi A Bros úttörőházból Rockpont rovatunk. Az első műsor közreműködője, a Reggeli csúcs felelős szerkesztője, Kristóf Gábor lesz. Ő a nyár folyamán Londonban járt és találkozott a népszerű Bros együttes tagjaival. A nyitóműsorban új dalaival mutatkozik be Szakács Róbert is. A programban bemutatjuk az MTI videostúdiójának vi- deodiszkó-anyagát, melyben látható George Michael, Whitney Houston, a Fát Boys, valamint a slágerlisták élén szereplő Pasadenas, Tribute című dalával. A Reggeli csúcs-Rockpont klubban sorozatot indítunk, melyben a funky zene klasszikusait mutatjuk be. A műsor létrehozásában közreműködik a Skála Szekszárd Áruház, valamint a Tolna Megyei Moziüzemi Vállalat. Rockfontos - rockfontos Igen ! - ezzel a címmel jelent meg a Step együttes új nagylemeze. * A nyár végén elkészültek a sztárlisták. A legjobb énekesnőnek még mindig Madonnát tartják, aki az utóbbi időben inkább színházi produkciókban szerepel. Mögötte Whitney Houston, Taylor Dayne és Kylie Minogue található. A férfiaknál Morten Harket vezeti a sort, Michael Jackson és George Michael előtt. Az együtteseknél is a norvégok diadalAz első félév legnépszerűbb csapata, az A-HA maskodnak. Az A-HA mögött a Bros végzett a második helyen. A közönség szavazatai alapján Európa legjobb koncertjeit is az A-HA tartotta, megelőzve Michael Jackson szupershow-ját. A Rockpont slágerlistája 1. Milli Vanilli: Girl You Know It’s true 2. Yazz: The only Way is up 3. Bros: I owe you nothing 4. Mory Kante: Yaké, yaké 5. Kylie Minogue: Locomotion KINDL GÁBOR A KISZ Tolna Megyei Bizottsága a fel- sőnánai Kossuth Mgtsz-szel közösen ötödik alkalommal rendezi meg október 1-jén a Felsőnána határában található völgyrészben a békemozgalom jegyében a béketúrát. Itt avatják föl a Tolna megye geometriai középpontját jelző kopjafát, amely Juhos László szobrász- művész alkotása. Gazdag program várja az érdeklődőket. Az MHSZ látványos légibemutatókat tart, a szekszárdi békeklub is kínál programot, és fellép Zalaegerszegből az Énekmondó együttes is. Lesz még mo- torcross-bemutató és különböző játékos vetélkedő, valamint kispályás labdarúgás. Akik először érkeznek a rendezvényre, sétakocsikázással ismerhetik meg a szép völgyrészt. Valamennyi résztvevő béketúra-emb- lémával ellátott öntapadós matricát és bőrbilétát kap. Egy pályakezdő viszontagságai Arról, hogy milyen gondokkal kell megküzdenie egy fiatalnak - akinek szakmája nincs és a felvételije nem sikerült - friss érettségivel a zsebében, csak az tud igazán beszélni, az érezni, aki ezt önmaga is tapasztatja. Ismerős számomra mindez, így jártam én is. Tapasztalatokban tehát nincs hiány. Érettségi után gondtalanul töltöttem a nyaramat, csak augusztusban vetődött némi árnyék erre az idill re. A felvételim a Bánki Donát Műszaki Főiskolára sikertelen lett, így munka után kellett néznem. A munkaközvetítőben a hivatalnoknő kedves volt ugyan, de munkát nem tud ajánlani. Szerencsém van, protekció útján segédmunkás lehetek, bár itt fordított a lehetséges karrier sorrendje. Előbb raktáros vagyok, majd az asztaiosmühetyben dolgozom szalagfűrész mellett, annak ellenére, hogy gépnél segédmunkás csak külön vizsgával dolgozhat(na). Újabb munkahely: Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalat. Szerződést 8 hónapra ajánlanak, de nem baj, úgyis felvesznek az egyetemre. Nem jött be. A szerződés lejárt, munka nincs. A munkaközvetítőben a helyzet változatlan, munkát ajánlani megint csak nem tudnak. Sikertelen telefonok ismét állásügyben, de konkrétum semmi. Úgy döntöttem, megpróbálom protekció nélkül, talán sikerül. Sikerülnie kell mindenkinek, aki dolgozni akar és nem másokon élősködni. Szeretném hinni, hogy a dolgok rendbe jönnek és ha nem is kínálják tálcán a munkát, de a választás lehetősége előbb-utóbb adott lesz. P. P.