Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-24 / 229. szám
TOLNA MEGYEI Borbírálat a megyeháza termeiben Országos borversenyhez méltó körülmények között, a régi megyeháza patinás dísztermében csütörtökön délelőtt megnyitották a kertbarátok és kistermelők I. országos borversenyét. Módos Ernő, az Aliscavin Borászati Közös Vállalat igazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Gyúró Ferenc, a Kertbarátok és Kistenyésztők Országos Szövetségének elnöke szólt a borverseny jelentőségéről és céljáról. Mindenekelőtt arról, hogy a mostani szekszárdi rendezvény hazánkban az első alkalom, amikor a kistermelő, a borminőség, s a borkultúra egyaránt megmérettetik. Fontos ez annál is inkább, mivel igen jelentős a kistermelők részaránya a szőlőtermelésben. A jó bornak is kell cégér, hisz megfelelő marketingmunka, propaganda és ízléses csomagolás nélkül a legjobb boraink sem versenyképesek az igényes nyugati piacon. A borkínálat három zsűriben csütörtökön délután megkezdődött. A neves szakemberek 357 bormintát kóstolnak, ebből 231 a fehér- és 126 a vörösborminta. Köszöntő A Hazafias Népfront Országos Tanácsának Kertbarátok és Kistenyésztők Szövetsége kezdeményezésére a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium támogatásával Szekszárdon szervezzük meg az Aliscavin rendezésében, Tolna megye és Szekszárd város tanácsának, HNF-bizott- ságának, a Tolna Megyei Kertbarátok és Kistenyésztők Szövetségének, az állami, szövetkezeti, társadalmi, kulturális intézmények közreműködésével a kertbarátok 1. országos borversenyét. Az 1987-es szőlő és bor éve után ez a borverseny ismét jelentős gazdaságpolitikai esemény, melynek során a szőlőtermesztők és a borászok eredményei, gondjai reflektorfénybe kerülnek. A kertbarátok 1. országos borversenyének megszervezését indokolja és szükségessé tette az a tény, hogy 1981-1985 között az összes szőlőterületből, az összes szőlőtermésből és az összes bortermésből a kistermelők több mint 50 százalékkal részesedtek. A kisegítő és egyéni kisgazdaságok szőlő- és bortermésének aránya is meghaladta a 20 százalékot. Az országos 5 millió hektoliteres összes bortermésünk, a borminőség, a borkereskedelem, a beszűkült borpiac megkeserítette a magyar bor ízét és a szőlő-bortermelőket, a forgalmazókat, az integrátorokat és a termelésirányítókat nehéz helyzetbe hozta. A kiállításoknak, versenyeknek a célja a termékek bemutatása, a termékek minőségének propagálása, versenyeztetése. Szükségük van erre a bortermelő kertbarátoknak? A válasz egyértelmű. A kertbarátmozgalom alapvető célja a korszerű kertészeti termelés és a kertkultúra fejlesztése, illetve a termesztők érdekvédelme. A kiállítások, bemutatók, versenyek a fenti célokat szolgálják. A kistermelőket, a kertbarátokat a korszerű szőlőtermesztésre, a kiváló minőségű piacos bortermelésre ösztönözzük. Az országos kertbarát-borversenyre nevezett borok minősítésével, a díjnyertes borok felvásárlásával, palackozásával, a palackozott borokon a kistermelők nevének feltüntetésével, a kistermelők, a jó minőségű borok márkavédelmét szolgáljuk. A bor minőségének a méltó palackozással, és forgalmi árral, a kistermelői érdekvédelemmel, a termelési kedvvel, az érdekek összehangolásával a magyar borok hímevét és értékesíthetőségét is növeljük. Szekszárd a „Szőlő és Bor Városa” a kiváló vörös- és fehérborok egyik elismert központja. A Szekszárdi Szüreti Napok rendezvénysorozatával a kertbarátok 1. országos borversenyének szervezésével a reformpolitika szellemében jelentősen hozzájárul a szőlő- és bortermelés fejlesztéséhez, a társadalmi, gazdasági kibontakozáshoz, a termelő ember megbecsüléséhez. Dr. Gyúró Ferenc A Kertbarátok és Kistermelők Országos Szövetségének elnöke seinek, barátainak, s így a gyengélkedő Pius pápának is juttatót belőle, aki megáldotta és azt nyilatkozta erről az italról: „Egészségemet, víg kedélyemet egyedül ez tartja fenn”. Ugyancsak elismeréssel emlegette e bort Liebig német kémikus, aki vegyvizsgálat után szinte a megtestesült csodának írta le összetételét. Más is igazolta, hogy jó tulajdonságai miatt szinte egyedülálló: az akkori hosszú tengeri utat az USA államaiban egyedül a szekszárdi bírta vörösboraink közül, s ott ma is sokan fogyasztják szívesen. Időközben eljutott a nemes nedű Egyiptomba, Japánba, s különösen nagy kedvelői maradtak a német nyelvterület nemzetei. 1888-ban nem kisebb tudós, mint maga Stein Aurél ad hírt arról, hogy a legnagyobb trópusi hőségben is romlatlanul érkezett meg hozzá Indiába a szekszárdi palackozott vörösbor, s ottani barátai a francia, spanyol és olasz borok elé helyezik a magyar föld e termékét. A filoxéra (szőlőgyökértetű) pusztítását már 1906-ra kiheveri a borvidék, s az országban elsőként itt készítenek mozgófilmet a szőlőtermesztésről, szüretről 1908-ban. A két világháború között - a rossz piaci viszonyokkal eredményesen meg- küzdve - a szekszárdi pinceszövetkezet forgalmazta a legtöbb szekszárdi bort. Igaz, olyan elődökre tekinthetett vissza, mint az 1856-ban alakult Szegzárdi Borkereskedő Részvénytársulat, amely sok tízezer akó bikavért szállított az akkori világ szinte minden tájára. 1933-ban még az absztinens Móricz Zsigmond sem tudott ellenállni a kísértésnek, s megkóstolta a helyi bort. Elismerése arra figyelmezteti az utókort, hogy mértékkel fogyasztva mindenki számára hasznos, kellemes és testet üdítő lehet a tartalmas szekszárdi vörösbor, amelyről Babits Mihály, a város szülötte, még a Nyugat folyóiratban is oly szépen írt, s amelyet nem vetett meg Hailé Szelasszié etióp császár sem, - nem is beszélve a borkedvelők tömegeiről. Napjainkban a szekszárdi ismét a fogyasztók asztalára kerül, nem kis örömére mindazoknak, akik különleges zamatú vörösborra áhítoznak. Nekik is, nekünk is kellemes szellemi borkorcsolya Bodnár István háromsorosa erről az italról: „A szekszárdi bikavér orvosságnál többet ér, aki issza, hóttig él!”. Az évezredek munkájával megalapozott jó hírnevet szeretnék fenntartani a történelmi borvidék borosgazdái. A szekszárdi borvidék Közel két évezredes múltra tekint vissza a szekszárdi dombokon a szőlőtermesztés és a borászat. A kelták alapította Alisca egyik hajdani lakója hagyta az utókorra azt a szarkofágot (kőkoporsót), amelynek oldalát kettős kehelyből ágazó termő szőlőtő díszíti, jelképezve ezzel az örök megújhodást. Arról is gondoskodtak, hogy a hosszú útra induló ne maradjon kedvelt itala nélkül: a sír mellékletei között szép mívű üvegpalack és pohár, valamint áldozati edény hirdette a helyi bor hatását. Az ókori bölcsességet metszett görög betűk őrizték meg számunkra: „Áldozz a pásztornak, igyál s élni fogsz!” A népvándorlás évszázadai is megtarthattak valamit a régi kultúrából, hiszen az egész Közép-Európá- ban egyedül itt érték meg az avarok a magyar honfoglalást. 1015-ben már említik a Csin és a Bika dűlőt, mint szőlőtermelő területeket. Az előbbi - Cinka néven - ma is a gazdák örömére neveli a szőlőt. 1526 előtt azonban csupán a Sze- rémség bora lett a magyar föld terményei közül híressé. Ennek elpusztulta után már a szekszárdi dombokon díszlett a kadarka, s a helybeliek a rácoktól eltanulták a vörösbor készítésének titkait is. Az 1500-as évek végén török szőlőbirtokosokat éppúgy találunk Szekszárdon, mint tolnai polgárokat, akik távoli vidékekre szállították a hegy levét. A hódoltság legnépesebb településén, Debrecenben külön kiváltságnak számított „baranyai bort” árulni. (Az egyházmegyéről hívták baranyainak, de tudjuk, a mai szekszárdi borvidéken termett ez az ital.) Evlia Cselebi, a jeles török világutazó - annak ellenére, hogy maga nem fogyasztotta a kedvelt nedűt - elragadtatottan ír a környező dombokon viruló „rózsaligetes szőlők”-ről. Az erre utazó királyi követek mindig elismeréssel emlegetik, hogy Tolnán, amely akkor a környék kereskedelmi központja volt, üdítő, kitűnő bort tudnak venni. A XVIII. század elején Angliába és Hollandiába jut el a szekszárdi vörösbor, s természetes piaca lesz a német fejedelemségek területe, de arról is tudunk, hogy a szultán birodalmába vittek több hajóra valót. A század első felében már a Habsburg fennhatóság alatt álló országokban az egyik legkeresettebb exportcikké válik, s Bél Mátyás, ajeles honismertető azt írja róla: hasonlít a burgundihoz és „Nemcsak a megyében termett borok között, hanem azok között sem lehet a második helyre tenni a szekszárdit, amelyekkel Magyarország a Duna, Dráva, Száva között bővelkedik.” A következő század elején, annak ellenére, hogy háborús konjunktúra volt, 1:4 arányban cserélték az itteni bort és a bácskai búzát. Ekkortól nevezik egyre általánosabban bikavérnek a szekszárdi vörösborok közül a legkiválóbbakat, utalva azok mélyvörös színére és gazdag tartalmára. Garay János, a város jeles költő szülötte már ezzel a névvel illette versében: „Töltsdpohárba és csodát látsz! Színe, mint a bikavér, S mégis a gyöngy, mely belőle Fölragyog, mint hó, fehér. És a tőke, melyen termett, Nemde oly zöld, mint a rét? Hol leled fel szebben együtt Szép hazánk háromszínét?”. Aki csak hozzájutott, örömmel itta és dicsérte a szekszárdi hegy levét, amely egyre inkább neghódí- totta a tudósokat' és művészeket is. Schubert ennek hatására komponálta a Pisztrángötös című zongora- darabot, Liszt Ferenc pedig, aki 1846-tól haláláig legszívesebben ezt fogyasztotta, számos lendületes művében őrizte a bikavér tüzét. Ismerő
