Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-23 / 228. szám
4 - TOLNAI FÓRUM 1988. szeptember 23. CSÁKI BÉLA Együtt kell járnia a megújulásnak az erkölcsi tisztasággal A Szekszárd városi pártbizottság első titkára hozzászólásában emlékezett - arra a vitaindítóban szerepelt hogy helyenként jelentkezik a vezetőkkel szembeni bizalmatlanság. Ez Szekszárd esetében nem így van; egyértelműen bizalmatlanok az emberek. Ennek oka többek között - a rádió és a Tolna Megyei Népújság publikációi után ismert - a lakásgazdálkodási ügy is. A szakmai vizsgálat után a megyei tanács is megtárgyalja az ügyet. A városi pártbizottság végrehajtó bizottsága szerdai ülésén állást foglalt: a városi tanács elnöke ellen pártfegyelmi vizsgálatot rendelt el és egyetértett azzal, hogy Kovács János mondjon le.- Azt valljuk, hogy a megújulás sikere attól függ: van-e erőnk szembenézni hibáinkkal. Mert együtt kell járnia a megújulásnak az erkölcsi tisztasággal - mondotta Csáki Béla, majd arról szólt, hogy a városi pártvezetés azt szeretné, ha a párttagság mondaná ki, hogy alkalmas-e a városi pártbizottság a munka továbbvitelére és ezért nem zárkóznak el a pártértekezlet összehívásától. SZABÓ GÉZA Cselekednünk kell A munkásőrség megyei parancsnoka bevezetőben megállapította, hogy gondokkal kell szembenéznünk, de ezek megoldására jó lehetőséget biztosit az előterjesztés is, a megyei első titkár szóbeli kiegészítője is. Ma nehéz eligazodnunk a politikában, a változások naponta kényszerítenek bennünket arra, hogy szembenézzünk korábbi önmagunkkal. A visszásságok a szemünk előtt zajlottak, sajnos sokszor szó nélkül elmentünk mellettük. Ugyanakkor nem ért egyet azokkal, akik csak csődtömeget látnak, úgy gondolják, hogy ebből a helyzetből nincs kiút. És az sem igaz, hogy a múltban csak hibák voltak. Ez utóbbiakból tanulnunk kell és bátran cselekdnünk, elfogadva olykor a tévedés lehetőségét is. Az idő sürget: cselekedni kell, az embereket megnyerni, elsősorban őszinte szóval. A közhangulat hiányolja a tetteket. Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetből kilábaljunk, áldozatokra van szükség és világosan meg kell mondani, hogy hol, milyen áldozatokra. Nincs helye a kivárásnak, a taktikázásnak, hiszen a gazdaságban is ott születnek biztató eredmények, ahol cselekednek. A dolgozók dolgozni akarnak és ami a munkásőröket illeti, az elmúlt heti megyei értekezletükön ilyen politika mellett kötelezték el magukat. BOZSÓ JÁNOSNÉ Felfokozódott a demokratizmus iránti igény A gyönki oktatási intézmények igazgatója, országgyűlési képviselő elöljáróban elmondta, hogy a mai pártbizottsági ülésre úgy is felkészültek, hogy töbször váltottak szót elvtársaikkal, az alapszervezetekkel. A körülmények és az időpont nem a legalkalmasabb a mai ülésnek. Az ország lakosságának életszínvonala csökken, vannak területek, ahol ez egyre inkább érzékelődik. Éppen ezért is fokozódik a demokratizmus iránt az igény, mert az emberek azt várják, hogy minden vélemény találjon meghallgatásra.- Népünk szorgalmasabban dolgozik, mint valaha - hangsúlyozta Bozsó Já- nosné. - Éppen ezért visszautasítjuk a szélsőséges véleményeket, és nincs arra szükség, hogy a tájékoztatás rombolja a tenniakarást. Befejezésül a hozzászóló az alsóbb pártszervekről szólt. Nagy segítségre van szükségük, és ezért - hivta fel rá a figyelmet - a türelmetlenség rossz tanácsadó, a tanácstalanságot segíti elő. A munka- módszerről szólva elmondta, hogy ne úgy akarjunk megújulni, hogy mindent mással váltunk fel. A megyei párt-vb előterjesztéséről szólva megállapította, hogy az őszinte, kritikus és számára elgondolkodtató. A feladatmeghatározás minden pontjában felismerhető a megújulás lehetősége. Beszélt a gazdasági munka hiányosságainak szorító hatásairól. A hibák felemlegetése jogos akkor, amikor a korAz első napirend vitája mányzat nem teremti meg a hosszú távú tervezéshez szükséges szabályzórendszert. Ilyen esetben lehetőség nyílik a taktikázásra a kivárásra, ami mindannyiunknak rossz.- Sürgetően hangzik el többször is jogosan, hogy most már a sok vita helyett a cselekvéssel kellene törődni - mondotta Bozsó Jánosné, majd befejezésül arról szólt, hogy nem tartja szükségesnek Tolna megyében pártértekezlet összehívását. KÁROLYI KÁROLYNÉ Aki hibázott - vállalja a felelősséget A bátaszéki gimnázium tanára elmondta, hogy 1965 óta tagja a pártnak, de ez alatt az intervallum alatt még egyszer sem volt ilyen nehéz vállalni az ebből adódó felelősséget, mint napjainkban. Ennek részben az az oka, hogy a különböző posztokon álló egyes vezetők magatartásukkal, cselekedeteikkel sokat rontottak a hitelünkön. Erről gyakran a sajtóból is értesülhetünk. Nem intézhetjük el a dolgot azzal, hogy ők most lemondanak. Vállalniuk kell a következményeket is, csak így javíthatjuk a párt te- kintéjét, őrizhetjük meg becsületét. A kommunista ifjúsági mozgalom helyzetével, perspektíváival kapcsolatban komoly aggodalmának adott hangot. RATH ATTILA Korábban a párttagok helyett döntöttek A tamási városi pártbizottság első titkára hozzászólásának első részében egyetértését fejezte ki a beszámolóban elhangzottakkal, majd elemezte a párttagság helyzetét.- Sajnálatos jelenség érvényesül: a párttagok lelki válságba kerültek, olykorolykor bűntudatot éreznek. Baráti társaságban vitákban nagyon sokszor olvassák a fejükre: ti vagytok felelősek a kialakult helyzetért. Ezt minél előbb fel kell oldani, mert tudnunk kell, hogy korábban helyettük döntöttek, nem kérték ki a véleményüket előre, csak a végrehajtásban számítottak rájuk. így ez a bűntudat nem tartható sokáig és csak úgy lehet feloldani, ha a kialakult helyzetről nyíltan elmondjuk, hogy azok mikor és miért alakultak így. A továbbiakban is a felelősség hatásköréről beszélt a hozzászóló. Felelősek abban, hogy nem vették észre; a világ másként fejlődött, mint ahogy azt gondolták. Felelősek azért, mert nem vették észre; a felvett kölcsönöket másra használták el, mint amire szükség volt. A felelősség növekszik akkor, ha nem mondjuk ki, hogy a magyar mezőgazdaság, ha nem változtatunk, lehetetlen helyzetbe kerül, hogy a személyi jövedelemadó visszafogja a tenniakarást. A pártnak szószólójának kell lennie és őrzőjének az össz- nemzeti érdeknek. Csak ezután várhatjuk, hogy a pesszimista hangulat feloldódik. Hozzászólásában javasolta, hogy a megyei pártbizottság tárgyaljon olyan kérdéseket is meg, ami nem tartozik közvetlen hatáskörébe és az így kialakult véleményt juttassa el a Központi Bizottsághoz, vagy a kormányhoz. Nem ért egyet azokkal a véleményekkel, amely szerint a megyehatárokon nem jut át az országos pártértekezlet hatása. Igenis vidéken is dolgoznak, van véleményük és tesznek is a megújulásért. TATÁR LAJOS Az alapszervezetek iránymutatást várnak A munkásőrség nyugalmazott megyei parancsnoka fontosnak tartotta, hogy ne engedjük meginogni hitünket, bizalmunkat, elkötelezettségünket, hiszen ezekre, akárcsak a kommunisták összefogására most van a legnagyobb szükség. Fontos, hogy az alapszervezetek átfogó, rendező elveken alapuló iránymutatást kapjanak. Szükséges a testületek, az apparátus megújítása, de úgy, hogy megmaradjon a szükséges stabilitás is. Szenvedélyes szavakkal adott hangott véleményének, mely szerint valósággal „szétzúzzuk a Kommunista Ifjúsági Szövetséget”. Kifejtette, hogy egyetlen párt sem mondhat le ifjúsági szövetségéről, a mi pártunk pedig különösen nem. Kifejtette, hogy a megyei pártbizottság akkor cselekszik helyesen, ha helyesen értelmezi a végrehajtó bizottság által kimunkált programot és egységesen felsorakozik mögé. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel kell segíteni a pártvezetést. Megyénk dolgozói tisztességes munka- feltételekre, tisztességes megélhetésre tartanak igényt, becsületesen akarnak élni és dolgozni, gondjaikra, kérdéseikre pedig a párttól várják a választ. BECZE FERENC A munkásosztály türelmes A Központi Bizottság tagja, a Szekszárdi Húsipari Vállalat művezetője hozzászólásában a munkások véleményének adott hangot. A munkásság úgy érzi, hogy politikailag nincs elveszve. Van türelme és ideje arra, hogy elviselje a mai nehézségeket. Olyan vezetőkre van szükségük, akik képesek őket úgy irányítani, hogy a munka termelékenysége javul, a munka értékké válik. Elmondta azt például, ami az adórendszer hiányosságaira hívja fel a figyelmet.- A kollégáim többsége szívesen vállal túlmunkát, de általában arra kér, hogy ne írjunk ki túlórát, mert az adó több lesz, mint a munkabér. Ez tarthatatlan és változtatni kell rajta - hangsúlyozta Becze Ferenc. Szólt arról is, hogy a munkások nem akarnak dönteni a Bős-Nagymaros ügyében. Amikor elhatározták, hogy megépítik, akkor nem kérték a véleményünket, ebben a helyzetben most ezért nem kívánnak dönteni. MOLNÁR ISTVÁN Nő a népfront szerepe szerepe lesz a népfrontnak, amely eddig is sokat tett ezen a téren. Az utóbbi időben olyan szervezetek is alakultak, amelyek esetében még nem lehet tudni, milyen viszonyt kívánnak kialakítani a Hazafias Népfronttal. Az egyesülésről szóló törvény elfogadása után valószínűleg még tarkább lesz a kép. Egyelőre nem lehet tudni, hogy ezek a mozgalmak minden esetben szocialista céljainkat szolgálják-e. Ez a folyamat, valamint a társadalomnak az alulról történő építkezésre irányuló törekvése nem vezethet anarchiához. Elmondta, hogy a szocialista jogállamiság kialakulása hosszabb folyamat, ezzel kapcsolatban feltétlenül szükséges a szakszerűség növelése, az, hogy ezen a téren is időtállót alkossunk. aki bírál és megújulás elleni folyamat ellen szól. Még nem szűnt meg a mutogatás az országban, csak most lefelé mutogatnak, ami ugyanúgy káros, mint a felfelé mutogatás. A megyei pártértekezlet összehívásáról az a véleménye, hogy szükségtelen, de adott területen elfogadható, ha ott úgy döntenek a kommunisták. Javasolta, hogy a munkabizottságok közül a pártépítési munkabizottságra továbbra is szükség van, de nem javasolja, hogy a pártbizottság tanácsadó testületet hozzon létre. K. PAPP JÓZSEF A tetteken a sor A megyei bíróság elnöke elmondta, hogy szükségesnek tartja a reformfolyamatok folytatását, gyorsítását. A közmegegyezés politikájában egyre növekvő Szabó Géza CSERÉP IMRE Felgyorsultak az események a társadalomban A dombóvári városi pártbizottság első titkára az országos pártértekezlet hatását elemezte:- Beszélgettünk több mindenről, de az a megállapításom, hogy a második mondatnál mindenki a nagypolitikáról szól. Nehezen maradunk meg a helyi feladatoknál. Ez azért van, mert képtelenek vagyunk elszakadni az országos jelenségektől. Látjuk, hogy felgyorsultak a társadalomban az események. Az utóbbi időben 50-60 szervezet alakult, ezeket nehéz értékelni, tudatunkban elhelyezni - mondotta, majd így folytatta: - Itt van az Új Márciusi Front Nyers Rezsővel és a kizárt párttagokkal. Olyan érzése van az embernek, mintha egyik végletből a másikba esnénk. Kifejtette, hogy a párt lapja nem reagál időben, pedig a párttagoknak szükségük lenne a gyors információra ahhoz, hogy tudjanak eligazodni. Ezért fel kell vállalni esetenként, hogy helyben kapjanak információt az emberek. Felhívta a figyelmet arra is, hogy manapság előnyösebb helyzetbe kerül az, A megyei pártbizottság nyugalmazott első titkára hozzászólásában kifejtette, hogy állandóan változó helyzetben kell feladatainkat megoldanunk. Most a tetteken a sor, amelyek azonban sok esetben hiányoznak. Tudjuk, hogy mit akarunk, a „hogyant” azonban nem mindig. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy a megyében szükség van-e pártértekezletre, elmondotta: megítélése szerint erre ott van szükség, ahol fejeket akarnak szedni. Felfrissíteni, a követelményekhez alakítani a párttestületeket pártértekezlet nélkül is lehet. Az előterjesztésben vázolt tennivalókkal egyetértett, de hangsúlyozta, hogy nagyon oda kell figyelni a „hogyan”-ra. SZLAMENICKY ISTVÁN Gondolkodva, tettekre sarkallva A Központi Bizottság tagja, a Szövosz főtitkára bevezetőben elmondotta, hogy megnyerte tetszését mind az előterjesztés, mind a vita, annak hangulata. Az ország helyzetét elemezve szólt arról, hogy teljesítőképességünk most kisebb, mint az igény. Gondjaink vannak ideológiai, gazdasági területen, a párt vezető szerepével kapcsolatban. Mindezt meg kell oldanunk, függetlenül attól, hogy ki, mikor, mit hibázott. A mai zavarokra, zaklatottságra higgadtan kell reagálnunk, gondolkodva, de gyorsan gondolkodva, tettekre sarkallva. Az önemésztés, a múltban való vájkálás helyett arra koncentráljunk, hogy mit és hogyan cselekedjünk. Sajnos ez gyenge pont a kormánynál, a Központi Bizottságnál, a gyárakban, a termelőszövetkezetekben. A hibákat együtt vétettük, együtt is kell helyrehoznunk. Defenzívából offenzivába kell átmennünk, előre kell tekintenünk. Emeljük piedesztálra a hatékonyságot, az értelmet, különben elmaradunk a fejlődésben. Az emberek dolgozni, keresni akarnak és ennek lehetőségét meg kell találnunk a szocialista szervezetekben. Tény, hogy a társadalom nehezen fogadja be a teljesítményhez kötött munka- jövedelem szisztémáját, és minél inkább differenciálódnak a jövedelmek, annál inkább nő a feszültség. De ha elismerjük az árutermelő piacgazdaság létjogosultságát, ha valóban működik a piac, annak következményei vannak, amit fel kell vállalnunk - szervezett, programozott módon. Csak így juthatunk ki a jelenlegi helyzetből. Károlyi Károlyné Becze Ferenc