Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-19 / 224. szám
1988. szeptember 19. 2 ^ÉPÜJSÁG ENSZ-közgyűlés Viták a szakszervezeti megújulásról A „világ tükre” 1988 őszén Szinte bizonyos, hogy most sokkal bizakodóbb hangulatban ülnek le a hatalmas New York-i üvegpalota legnagyobb üléstermébe az ENSZ-közgyűlés 43. ülésszakának résztvevői, mint mondjuk akár fél évvel ezelőtt tették volna. Legalább két okból: egyrészt mert napjainkra érezhetően megnőtt a világszervezet szerepe, tekintélye, s az igény, hogy érdemben vegyen részt a másfél száznál több tagország gondjainak felszámolásában. Másrészt azért, mert végre rendeződni látszik az ENSZ pénzügyi helyzete. Akik nyomon követték az ENSZ körüli politikai huzavonákat és az anyagi természetű gondokat is, azok tudják, hogy akár az egyik okot nézzük, akár a másikat, nem csekély változásokról van szó. Az alapítók 1945 nyarán azzal a szándékkal hozták létre a világszervezetet, hogy egyszer és mindenkorra megóvják az emberiséget a már kétszer pusztító világháborútól, a nukleáris katasztrófától, hogy mindent megtegyenek a leszerelés és a béke előmozdítása, földünk országainak egymás mellett élése, előremutató együttműködése, minden ember emberhez méltó élete érdekében. Az alapítók szándéka azonban írott malaszt maradt, a különböző politikai érdekek ütközésének a világszervezetet kisajátítani akaró törekvéseknek a túsza volt. Hiába született számtalan, a fegyverkezési hajszát megállítani, a konfliktusokat tisztességesen rendezni akaró határozat, az ENSZ a végrehajtásban alig-alig tudott eredményt felmutatni. Ennek következtében azután az utóbbi években egyre inkább tért hódított az a nézet, hogy nincs is rá szükség. A szkeptikusokat, a világ- szervezetet felszámolni akarókat erősítették a pénzügyi gondok, amelyek azzal a veszéllyel fenyegettek, hogy az ENSZ rövidesen csődbe jut. De melyek is a változások, amelyek most bizakodásra adnak okot. Szinte közhelyszámba megy már a mondás, hogy az ENSZ a világ tükre. Több mint négy évtizedes hányatott sorsa bolygónk áldatlan állapotait tükrözte. Az ENSZ szerepe, tekintélye mindig akkor növekedett meg, amikor enyhültebbek lettek a nemzetközi viszonyok. Most is ilyen enyhültebb időket élünk, ami mindenekelőtt a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok viszonyában tetten érhető kedvező változásoknak, s a nyomukban a világ mindkét táján megfigyelhető pozitív irányú eseményeknek tudható be. Ezt a mostani folyamatot a Szovjetunió indította el, megújult a világ realitásaival számoló külpolitikájával, leszerelési kezdeményezéseivel. Ezt teljesítették ki a Varsói Szerződés tagállamainak indítványai, s az a tény, hogy a világ más országai szintén a realitások és persze a szorító gondok tudomásul vételével hajlandónak mutatkoztak az együttműködésre. Közülük a legjelentősebb változás az Egyesült Államok magatartásában érzékelhető. Néhány napja jelentették be Washingtonban, hogy a Reagan-kormányzat megkezdi adósságai törlesztését az ENSZ- nél, s mindjárt 44 millió dollárt folyósít a világszervezet kasszájába, 552 milliós befizetési hátralékából. Az amerikai kormány lépése nem egyszerűen csak anyagi jellegű, annak politikai jelentősége is óriási, hiszen Washington inkább keresztezte, mintsem segítette az ENSZ munkáját, mert az úgymond, neki nem tetsző tevékenységet folytatott. Ugyancsak jelentős változás, hogy az utóbbi időben az ENSZ számtalan lépésével bizonyította a létjogosultságát a világban. Gondoljunk csak a rendkívüli leszerelési ülésszakokra, amelyek az igazi eredménnyel ugyan még adósak, de legutóbb idén májusban-júniusban megvilágították a helyzet tarthatatlanságát e téren. Ugyanilyen jelentőségű volt a fejlődés és a leszerelés összefüggéseiről tavaly ősszel tartott tanácskozás, amely a többi között arra a következtetésre jutott, hogy a fegyverkezési hajsza már túllépte az ésszerűség határát, az emberiség kevesebb fegyverrel, nagyobb biztonságban és jobban élhetne. Legalább ilyen jelentőségű, ha nem nagyobb az ENSZ megélénkült közvetítő tevékenysége, amelyről bebizonyosodott, hogy nélkülözhetetlen a világ számára, s hogy még a szinte megoldhatatlannak tűnő helyzetekben is hozhat eredményt. Jó példa erre az afganisztáni rendezés, vagy az iraki-iráni háború megállítása, a rendezés útjait-módjait kereső tárgyalások Afrika déli részén, vagy Cipruson. Kitűnő találkozási hely is a New York-i üvegpalota. Itt ugyanis egymással haragban lévő országok politikusai is leülnek egy asztalhoz tárgyalni, s a kapcsolatokat ápolni, fejleszteni akaró államok képviselői is megbeszélhetik aktuális dolgaikat. A most előrejelzett találkozók közül feltétlenül figyelmet érdemel Eduard Sevardnadze szovjet és George Shultz amerikai külügyminiszter megbeszélése, továbbá az ígéretes fejlődésnek indult szovjet-kínai viszony alakulásának fontos állomása lehet, hogy ugyancsak a külügyek irányításával tanácskozást terveznek New Yorkban. KOCSI MARGIT Munkásőrök megyei munkaértekezlete (Folytatás az 1. oldalról.) család - apa és fia, vagy testvérek - tevékenykedik a testületben. Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság első titkára a megyei pártbizottság nevében köszöntötte a munkásőröket, majd szólt arról, hogy az országos pártértekezlet után a munkásőrség az elsők között hallatta hangját a munkásőrparancs- nokok IV. ország értekezletén, meghatározva a társadalmi megújulási folyamatban a munkásőrök helyét, szerepét. Mint Péter Szigfrid elmondta, ez a gyors reagálás nem véletlen, hanem a testület jellemzője, mint ahogy az is, hogy a megyei munkásőrállomány megbízható, egységes szemléletű. A testület tagjaiban erős a szocializmus melletti elkötelezettség és a felelősségtudat. Kiinduló alap a munka további megtervezésében is csak ez lehet, hűen a több mint három évtizedes munkássághoz, példát mutatva egységben, fegyelemben, a szocialista eszmék védelmének következetességében, áldozatvállalásban. Péter József bátaszéki századparancsnok, a nagyközségi pártbizottság munkatársa a munkásőrök részvételéről a közrend, a közbiztonság munkájában, ennek fontosságáról szólt. Rigóczki Zoltán, a tamási egység parancsnoka, a zászlóaljjá szerveződő tamási munkás- őrök munkájáról, megújulási törekvéseikről számolt be. Dománszki Zoltán megyei úttörőelnök köszönetét fejezte ki a testület minden tagjának azért a munkáért, amit a munkásőrök az úttörők hazafias és honvédelmi neveléséért tesznek. Varga József századparancsnok, a szakcsi termelőszövetkezet agronómusa az állományépítés kérdéseiről, gondjairól és eredményeiről beszélt. Borbély Sándor, a Munkásőrség országos parancsnoka arról szólt, hogy a megújulás hosszan tartó folyamat. Napjaink vitái közepette fontos, hogy a munkásőrök, a testületben tevékenykedő kommunisták érvekre érvekkel válaszoljanak. „Az elmúlt harminckét évben nincs mit megtagadnunk - mondotta -, vállalnunk kell az elkövetett hibákat, de büszkék'lehetünk eredményeinkre, amit közös munkával, helytállással értünk el.” Végezetül arról szólt, hogy valamennyi munkásőrnek tudnia kell, hogy kit és mit támogatunk. Tisztában kell lenni a szocializmus céljaival. Zárszavában Szabó Géza megyei parancsnok összefoglalva az elhangzottakat az elkötelezett, felelősségteljes politizálásról, az érvelő szó fontosságáról beszélt, megerősítve azt is - ami a tanácskozáson többször elhangzott -, hogy szükség van az állományépítésre a vezető beosztású dolgozók és a pedagógusok között. Állományon belül pedig a folyamatos eszmei, politikai nevelő munkára, a szolgálati, kiképzési feladatok újszerű módszerekkel történő megvalósítására. TJ. Fotó: G. K. Jereváni helyzetkép Az örmény főváros Tyeatralnaja (színház) terén szombaton több tízezer örmény gyűlt össze, hogy ismét kifejezésre juttassa a karabah-problémával kapcsolatos elégedetlenségét, aggodalmát - közölte szombaton este Dávid Péterrel, az MTI moszkvai tudósítójával telefonon az Armenpressz hírügynökség ügyeletese. Az örmény Távirati Iroda munkatársa azt is elmondta, hogy a jereváni üzemek közül néhány ismét beszüntette a munkát, hogy így adjon nyomatékot a karabahi kérdéssel kapcsolatos követeléseknek. Pontos adatok egyelőre nem ismeretesek. Emlékezetes, hogy több hónapig tartó munkabeszüntetések, mindennapos nagygyűlések és tüntetések után Jerevánban már újból visszatért az élet a normális kerékvágásba. A hét közepén azonban Sztyepanakertből, a főként örmények lakta azerbajdzsáni autonóm terület közigazgatási központjából ismét sztrájkokról érkeztek hírek. Avenasian Alex, a Magyar Rádió munkatársa, aki Jerevánban tartózkodik, szombati jelentésében utalt arra, hogy néhány hónappal ezelőtt párthatározat született a karabahi szociális és kulturális fejlődés előmozdítására. Akkor - mondotta a riporter - az örmény köztársaságból meg is indult a segítség. Néhány nappal ezelőtt aztán egy átfogó ellenőrzés során kiderült, hogy az azerbajdzsáni vezetők nemhogy nem segítenek, hanem még zavarják is a karabahi terület fejlődését. Volszkijjal, a központi bizottság tagjával történt meg, hogy ellenőrző körútja során Susa városban az azerbajdzsánok egy csoportja megtámadta. Susan régi örmény város, de az azerbajdzsáni vezetők azerbajdzsán családok százait akarták betelepíteni a városba, hogy az örmények kisebbségbe kerüljenek. Moszkvából a karaba- hiak részére küldött különböző támogatások nagy része is az azerbajdzsánok kezébe került - jelenti az MR munkatársa. Elmondja: a pénteki Szovjetszkaja Armenyija napilapban tanulmány jelent meg, „Amikor a néma tanúk nem hallgatnak” címmel. Újabb adatokat közölt arról, hogy lehet egy kisebbségben levő nemzetiség kultúráját megsemmisíteni. Az azerbajdzsáni köztársaság területén található örmény településeken körülbelül 11 ezer örmény műemlék található, ebből Karabahban 2700 műemlék. Az azerbajdzsáni vezetés nem engedi ezek felújítását, kijelentve: Azerbajdzsánban nincsenek örmény műemlékek. Az MTI moszkvai irodájától érkezett, további hír szerint az Örmény KP KB múlt keddi ülésén Szűrén Arutyunján részletesen elemezte az Örményországban kialakult helyzetet, s a felhalmozódott gazdasági, szociális és más jellegű problémák legfőbb okaként azt jelölte meg, hogy az örmény kommunistáknak az SZKP KB 1985. áprilisi ülése után sem sikerült megtalálniuk a megfelelő politikai megoldásokat, a helyes megközelítést. A karabahi kérdés kapcsán kialakult helyzet, a tömeges utcai megmozdulások - mondotta Arutyunján - destabilizálták a köztársaság helyzetét, és azoknak a felelőtlen elemeknek a malmára hajtották a vizet, akik a karabahi problémát saját nacionalista céljaikra akarták kihasználni. A korábbi határozatokat is meg kell valósítani A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottsága a napokban összegezte a szakszervezetek megújításával kapcsolatos munkahelyi vitákat és véleményeket. A dolgozók felvetései, javaslatai között szép számmal akadtak olyanok, melyek megvalósítása nem mai keletű igény. Ide sorolható többek között a munka megfelelő anyagi elismerése. Mint az egyik hozzászóló hangsúlyozta, alapvető az a régóta ismételgetett elvárás, hogy mindenki a főmunkaidő alapján legyen képes biztosítani önmaga és családja tisztességes megélhetését. Határozottan érzékelhető, hogy a megszólaltatot- tak egy része - a korábbi hibás, vagy elodázott döntések következtében - fenntartásokkal viseltetett a megújulás szó hallatán: ne szólamok hangozzanak el ismételten, hanem legyenek minél hamarabb érzékelhetőek a valódi változások! Több vélemény szerint a szakszervezet ne a gazdaságszervezéssel és mozgósítással, hanem kizárólag érdekvédelemmel foglalkozzon. Ezzel összefüggésben felvetődött, hogy a szakszervezeti vezetés ne legyen részese más hatalmi szerkezetnek, s ez vonatkozzon az alsóbb szintekre is. „Mi az alapvető különbség a szakszervezeti és a nem szakszervezeti tag között?” - tette fel a kérdést egy hozzászóló. A dolgozók ugyanis nem nagyon látják a szakszervezethez való tartozás előnyeit. Azok a fiatalok sem, akik a pályakezdés, a családalapítás gondjaival küszködnek. Ugyanakkor nem számít különösebb érdemnek a több évtizedes törzsgárdatagság sem. Nincs hitele, mozgósító ereje annak a megállapításnak, mely szerint ha többet dolgozunk, jobban élünk. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy napjainkban alaposan leértékelődött a szakszervezeti munka rangja, értéke.- A SZOT menjen elébe a változásoknak! - hangzott el az ülésen. Minden szinten hajtsák végre a szükséges apparátusi létszámcsökkentést, mely intézkedés azonban nélkülözze az öncélúságot. Az emberek egy része meglepő módon tart a bérreformtól: kevés az információ, a konkrétum, nem egészen világos, hogy a szakszervezet mit vár mindettől. Sokan attól tartanak - mintegy az ismeretlentől félve -, hogy helyzetük a bérreform megvalósítása esetén még rosszabbra fordul. Végezetül egy, a helyi viszonyokat is illető kritika, mely minden bizonnyal nemcsak a TÁÉV-nál érdemel megkülönböztetett figyelmet: a szakszervezeti apparátus tagjai legyenek több alkalommal a dolgozók között, hiszen igény van a rendszeres és személyes találkozókra. Pártegységre van szükség (Folytatás az 1. oldalról.) az egzisztenciális függés. Véleménye szerint szükség lenne egy városi pártértekezlet, illetve egy kibővített pártbizottsági ülés összehívására. A helyi nyilvánosságot jól szolgálná a kábeltévé-hálózat kiépítése vagy egy helyi lap létrehozása. Szorosabbá kell válnia a párt, a KISZ, a népfront és a többi társadalmi szervezet együttműködésének. Kovács József, a tamási városi pártbizottság titkára az apparátusi munka továbbfejlesztési lehetőségét vizsgáló munkabizottság vezetője volt. Fontos tényezőként említette, hogy az apparátus tagjai a döntéselőkészítésben is vegyenek részt, felkészültségük, önállóságuk, igényességük erősödjön. A munkatársak ne adminisztrátorok, hanem aktív politikusok legyenek. Az előterjesztéseket számos hozzászólás követte. Ezek közül figyelemre méltó felvetés például, hogy a pártnak a folyamatok élére kell állnia, és nem követnie az eseményeket. Manapság az egyre szaporodó klubok, szervezetek létrejötte miatt a párttagoknak egyre inkább fel kell emelniük a hangjukat. Hibás, aki hallgat, mert az űrt így mások tölthetik be. Az ellenzéki nézetek képviselőit rá kell szoritani, hogy ne csak kritizáljanak, hanem segítsenek a kivezető út megtalálásában is. AZ MSZMP-böl nem szabad „illegális pártot” csinálni, a közvéleményt be kell avatni a kommunisták célkitűzéseibe, munkájába. Péter Szigfrid a most nem mindenütt létező pártegység kialakítását tartotta a legfontosabbnak. Szembe kell nézni az eddig is létezett kisebbségi véleményekkel, megfelelő információk nyújtása után erősíteni a vitaszellemet. Vissza kell szerezni a leértékelődött közéleti munka becsületét. Fiáth Attila, a tamási városi pártbizottság első titkára azzal zárta a rendezvényt, hogy bár nincs minden részletre kiterjedő felsőbb határozat a megújulásra, a városkörnyék rendelkezik olyan szellemi erőkkel, amelyek ki tudják dolgozni a helyi feladatokat. esi - gk Tüntetés Nagymaroson Nagymaroson szombat délben néhány százan - zömében nők - a vízlépcsőrendszer építése ellen tüntettek - tájékoztatta az MTI ügyeletesét telefonérdeklődésére a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A tüntetők Nagymaros központjából vonultak az épülő vízi erőműhöz, s petíciót adtak át az erőmű jelen lévő képviselőjének, amelyben az építkezés leállítását követelték. A tüntetés békésen, rendbontás nélkül zajlott le. A Pravda a kollektivizálásról Újabb terjedelmes írásban foglalkozott a sztálini időszak kollektivizálási politikájával a Pravda. Az SZKP KB vezető lapja a kulákság elleni harcról és az 1932-33-as éhínség okairól írva megállapítja: a népgazdaság gyors ütemű fejlesztését a nemzetközi helyzet tette szükségessé, de semmi sem igazolhatja az erőszakos szövetkezetesítést, a kuláksággal való leszámolást. Hiba volt, az egyik legfőbb, a kulákság 1929-es kizárása a szövetkezetesítésből. Ez egyrészt szembeállította a parasztság más rétegeivel a kulákokat, másfelől még elkeseredettebb ellenállást váltott ki a legmódosabb parasztokból. A lap, a „kizsákmányolási viszonyok” felszámolására irányuló politikát helyesnek ismerve el, azt hangoztatja, hogy e politikával sem igazolható az emberek fizikai megsemmisítése. A lap a hosszú időn át tabuként kezelt témát kifejtve megírja azt is, hogy a kulákság elleni harc túlkapásai nem hagyták érintetlenül a lélekszámát tekintve legnagyobb középparaszti réteget sem. A mindennapossá vált „rendkívüli intézkedések”, a kitelepítések, az önkény egyéb módszerei a középparasztságot is szembefordították a szovjethatalommal, holott Lenin éppen a középparasztsággal való szövetség mellett tört lándzsát. Bár pontos adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, a Pravda szerint valószínű, hogy a kulákság elleni harc 4-5 millió halálos áldozatot követelt, a 13-15 milliós becslést azonban túlzásnak tartja. Akkoriban a kulákság elleni harc jelszavával körülbelül 1,1 millió családot telepítettek ki lakhelyéről. A Pravda úgy véli, hogy az 1932-33-as éhínséget nem annyira a kollektivizálási politika, mint inkább a gabona exportjának erőltetése idézte elő, mert a termés- eredmények nagyjából azonosak voltak a korábbi évekével. Az erőszakos begyűjtés és az ezzel együtt járó tisztogatás következtében, amelyet az akkori szovjet vezetők - Molotov, Kaganovics és a többiek - személyesen irányítottak, a szövetkezetek is lehetetlen helyzetbe kerültek; nem egy közülük meg is szűnt. A Pravda amerikai becslések alapján mintegy 3-4 millióra teszi az éhínség halálos áldozatainak számát; szovjet adatok nincsenek erről. A lap végezetül megállapítja, hogy a mai szovjet agrárpolitika éppen a szövetkezeti mozgalom megújítását tűzte ki célul.
