Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-16 / 222. szám

1988. szeptember 16. UfePÜJSÄG 3 Takarékosabb iskolát! Textiles történet II. Négyszeres élüzem a tönk szélén Az igazgató nyugdíjazását kérte hely problémája. Akik távoz­tak, anyagi okok miatt tették, bár Szabó Béla neki úgy fo­galmazott, hogy nem tud ele­get tenni az elvárásoknak. Az igazgatóra nem jellemző, hogy felülbírálja a vezetők in­tézkedéseit, megrendeléseit, csak ha költségstop van. Olyankor viszont kénytelen, mert a munkatársak hajlamo­sak a pazarlásra. Bodó elv­társ egyébként nem tekinté­lyelvű, hanem határozott, s a véleményét mindig meg is in­dokolja. Az viszont tagadha­tatlan, hogy a demokratikus fórumoknak nincs elég esz­közük arra, hogy a vezető kénytelen legyen elfogadni a döntésüket... Mi pillanatnyi­lag a szakszervezet legna­gyobb gondja? Hogy hogyan dolgozzák le a veszteséget. Huszonnégyen kiléptek a pártból Hosszú sor az Ápiszban, az előt­tem álló anyuka papírról sorolja a rajzórára kötelező felszerelést: zsír­kréta, tempera, színesceruza-kész- let, csőtoll, rajztábla, ecsetek, külön­leges rajzceruzák, radír. Amikor a jó­kora halom rajzeszköz mellett meg­látja a fizetendő összeget, rémület jelenik meg az arcán: 687 forint! Eny- nyibe kerül ötödik általánosba járó fia kötelező rajzórai felszerelése. Évről áyre visszatér a szülők szep­temberi morgolódása: egyre többe kerül az úgymond ingyenes iskola, ráadásul a diákoknak előirt költsé­ges felszerelés egy részét alig-alig használják, s mivel igen sok iskolá­ban szekrényből sincs elég, naponta cipelik oda-vissza a sok-sok kilónyi kötelező kiegészítő eszközt, írószert, könyvet, lexikont, tornafelszerelést és így tovább. Évről évre megírják így szeptem­bertájban az újságírók, hogy nincs ez így rendjén, sok helyütt teljesen felesleges anyagi terheket rónak a családokra. Évről évre megszólal ilyentájban a minisztérium is, s meg­ismétli a szokásos elhárító nyilatko­zatot: nem tartják helyesnek a mini­mális tanfelszerelést meghaladó eszközöket, nem ők írták elő, és ezek megvásárlását az iskolák nem kény­szeríthetik a szülőkre. Ettől persze a dolgok nemigen vál­toznak, mi szülők - tartva a pedagó­gusok rosszallásától, meg a sze­génység bélyegétől, amely gyerme­künket sújtaná, ha rajzórán csak ne­ki hiányozna a tizenkét színű tempe­rakészlete - általában beadjuk a de­rekunkat. Csakhogy ez a szeptember na­gyon is más mint a megelőzőek: az előző őszihez képest két-háromszo- rosára emelkedtek a tanszerek árai, s ezalatt a lakosság reáljövedelme, és életszínvonala drasztikusan csökken, ma már milliók élnek a lét­minimum közelében. A lakosság húsfogyasztásának ta­valyihoz képest csaknem 25 száza­lékos csökkenése jelzi, hogy mind többen azon kénytelenek spórolni, amihez az elmúlt két évtized áreme­lései során még sose folyamodtak: az étkezésen. Aggasztó tünet, hogy párttagok szélesebb körű, részletesebb informálását. Ezt a célt kell szem előtt tar­tanunk a pártoktatás rendszerének, a politikai vitakörök működésének megter­vezésekor és a pártpropagandisták fel­készítése során. A belső tájékoztatás írásos csatornái sem igazán felelnek meg mai céljaink­nak. A megyei pártbizottság kiadványa, a Tolnai Fórum jelenlegi formájában, pél­dányszámában és aktualitásában több­nyire nem tudja friss a naprakész ismere­tekkel ellátni a pártszerveket és -szerve­zeteket. A Fórumot ezért szándékunkban áll felváltani egy olyan megyei, évente többször megjelenő belső pártlappal, amelyhez a megye párttagsága rendsze­resen hozzájut. Ez a lap elsősorban a párttagok tájékoztatását szolgálja. A me­gyei vonatkozású belső információk, vi­taindítók, döntések értelmezése mellett alkalmas lenne arra is, hogy közreadja a helyi pártszervek, az alapszervezetek hasznosításra érdemes tapasztalatait. Cikkekkel, irodalomjegyzék-javaslattal a propagandisták munkáját szintén segíte­ni tudná ez a lap a felmerülő politikai kér­dések értelmezésében és megválaszolá­sában. Úgy gondoljuk, hogy egy ilyen pártlap megteremtése kedvezően befolyásol­hatja a párttagság körében a párthoz tar­tozás érzetét, informáltságukat, a párt­egység erősítését. Napjainkban sok kritika éri a párt infor­mációs rendszerét. Az észrevételek többsége jogos, hiszen míg a felfelé tör­ténő információáramlás megoldottnak mondható, az észrevételekre, vélemé­nyekre való visszajelzések már gyakran késnek, elmaradnak. A megyei pártszer­vek tehát a visszajelzések formáinak bő­vítését keresik elsősorban. A szélesebb rétegeket érintő kérdések megválaszolá­mind több iskolásgyereket vesznek ki a napköziből, mert a család képte­len megfizetni a menzai díjakat, ame­lyek egyébként a legújabb bejelenté­sek szerint jövőre tovább emelked­nek! Persze az iskolával való jó viszony a szülőnek, a tanulónak is elemi ér­deke, ezt a gyakorlatból tudja min­denki, akinek gyereke van. Ám ebből nem következhet, hogy a morgások után fenntartás és ellenvélemény nyilvánítása nélkül tudomásul kell venni az iskolai költségek mind me- redekebb emelkedését. Természetesen tisztában kell lenni azzal, hogy ebben az ügyben is, mint oly sok másban, felesleges és re­ménytelen minisztériális intézkedés­re várni. Annál inkább így van ez, mert az iskolák önállósága ma már valóban összehasonlíthatatlanul na­gyobb mint korábban, s az, hogy mi­be kerül az ingyenes oktatás, túl­nyomórészt a pedagógusok dönté­sein múlik. A szülői munkaközösségek évtize­deken át jószerivel formálisan mű­ködtek, tevékenységük kimerült az osztálypénztár kezelésében, az év eleji meszelésben, és némi munka­helyi iskolapatronálás szervezésé­ben. Az új oktatási törvény ezzel szem­ben igen jelentős jogokat biztosít a szülőknek, a szülők közösségének, az iskolatanácsoknak az effajta kér­désekben is. Az oly kívánatos, alulról építkező demokratikus társadalomban ter­mészetessé kell válnia, hogy a szü­lők közössége a tanárokkal, az isko­lák vezetőivel megvitatja, egyezteti például azt is, miként lehet a lakos­ság gyorsan romló anyagi helyzetét számításba véve a mainál takaréko­sabbá tenni az iskolai munkát. Ez persze nem megy konfliktusok nélkül, hiszen az iskola és a szülők kapcsolatában évtizedeken át sok­kal több volt az alattvalói, mint a part­neri mozzanat. Ezen változtatni azonban csak akkor lehet, ha szülő­ként - állampolgárként - jogainkkal élve, egymással szolidaritást vállal­va, közösen képviseljük érdekein­ket. P. É. Sára a jövőben a Népújság hasábjain is sort kerítünk. A tájékoztatás növekvő feladatai azon­ban nemcsak a formák, módszerek bőví­tését kívánják meg, hanem azt is szüksé­gessé teszik, hogy a testületek, appará­tusok tagjait folyamatosan és következe­tesen ellássuk ismeretekkel, felkészítsük őket a tennivalókra is. Végül érdemes külön szólni a nyilvá­nosság sajátos érzékenységű területé­ről, a kádermunkáról. A jövő útja e téren is a demokratizmus szélesítése, a fele­lősségteljes hitelességű nyilvánosság gyakorlatának erősítése. A megye párt­szervei a pártsajtó, a tömegkommuniká­ciós eszközök együttműködését kérik abban, hogy teremtsenek lehetőséget a jelölésre javasoltak előzetes bemutatá­sára és a választásokról, kinevezésekről is jelenjen meg minden, a lakossági tájé­koztatást erősítő hír. Fontosnak tartjuk emellett azt is, hogy a párttestületek ál­lásfoglalásaik kialakítása előtt minden esetben kérjenek véleményt az érintett személlyel kapcsolatban a pártszerve­zettől, a munkahelyi kollektívától. A leírtakból talán mindenki számára kiolvasható az az igény, hogy a vezető testületek naprakészen ismerni akarják a párttagság hangulatát, kétségeit, véle­ményét és ezt munkájukban hasznosíta­ni szándékoznak. Munkastílusukat, mód­szereiket úgy kívánják változtatni, hogy közel kerüljenek a párttagokhoz, az em­berekhez. A megyei pártbizottság és végrehajtó bizottság annak tudatában keresi a tájé­koztatás bővítésének, a nyilvánosság erősítésének új útjait, hogy a pártnak minden időszakban nagy a felelőssége a közvélemény formálásában, a társadalmi cselekvőképesség megteremtésében és megújításában. Bodó Gyula igazgató udvariasan, elő­zékenyen fogad. Többnyire higgadtan válaszol kérdéseinkre. Elismeri, hogy so­kan elmentek a gyárból, de véleménye szerint ezt a közismerten válságban lévő textilipar alacsony bérei miatt tették. Ta­valy a Patexben dolgozók átlagfizetése ezer forinttal volt alacsonyabb a környék többi ipari üzeméhez képest. Mások nem merték vállalni az egyre nehezebb fel­adatokat. Személyes oka senkinek nem volt - állítja, s megjegyzi, hogy a cserék­kel még jobban is járt a gyár. Tagadja, hogy megvonta volna a főmérnök aláírási jogát.- Mennyire önállóak a vezetők? Hát amennyire a gyár. Korlátozottan. Kötnek a tervek, a költségtakarékos gazdálko­dásra felszólító utasítások - feleli. Ezért kell átnéznie az igazgatónak a megren­deléseket. Hiszen mindenért őt vonják felelősségre... (Később telefonon ez ügy­ben helyesbít. Miszerint csak a termelés­sel közvetlenül össze nem függő anya­gok vásárlásaiba szól bele.) Rajta kérik számon a tervektől való le­maradást is. Hogy azokat lehetetlen telje­síteni? Ezt nem ő dönti el, a tervtárgyalá­sok mindig több személy bevonásával történnek. Megjegyezzük, hogy egy tes­tület véleményét felül is bírálhatja az igazgató... Válasz nincs. A „C” műszak munkamegtagadásáról azonban meg­tudjuk, hogy „egyszerű szervezési hiba” történt. Lemaradásokat kellett volna be­pótolni, de az erről határozó szb-ülés csak néhány nappal előbb volt, s így so­kan nem is értesültek róla, hogy be kelle­ne jönniük... Később egyébként ledol­gozták. Azt a 23 millió forintos veszteséget azonban, amit a vállalat egészére jutó 99 millióból Tolna „produkált" fél év alatt, nagyon nehéz lesz „ledolgozni”. Főleg, hogy 25-30 szövővel több kellene, mint amennyi van, s a tizenöt-tizenhat éves gépekkel, melyeknek kétharmada három műszakban dolgozik, egyre több a baj. Azt tehát, hogy a gyár négyszer egy­más után élüzem lett, az emberek és a géppark „kizsákmányolásával” érték el. Az igazgató mégis bizakodó.- Megítélésem szerint a helyzetünk nehéz, de nem kilátástalan - mondja. Vannak tartalékaink, az utánpótlást biz­tosítjuk. Most szeptembertől 36 szövőta­nulót iskoláztunk be. Ilyen sokat még so­ha sem. A veszteségről azonban nem kellene írniuk - kéri -, mert elriasztanák azokat, akik talán hozzánk jönnének dol­gozni. Mielőtt elköszönünk, a mellettünk lévő emléklapra pillantunk. Hazánk felszaba­dulásának 40. évfordulója alkalmából a vállalat vezetése elismerését fejezi ki Bo­dó Gyula elvtársnak a szocializmus épí­tésében kifejtett kiemelkedő munkájáért. Mit mond a szakszervezet? Ijesztően magas a fluktuáció. Ideges, túlterhelt emberek. Guld Zsuzsa szb-tit- kár is úgy véli, rossz, feszült a hangulat. De szerinte ez nemcsak az itteni munka­Tavaly januárban a pártvezetőség összeírta, miben látják a bajok okát. Azt a választ kapták, hogy a fluktuáció a válla­lat többi öt gyárához képest Tolnán a leg­kisebb, a géppark felújításához pedig csak gyűjtsék össze az igényeket. Min­den meglesz. A helyzet azonban nem ja­vult. Az év végi elbeszélgetések során tíz- , húsz-, negyvenéves mozgalmi múlttal rendelkező műszerészek, technikusok, gépmesterek léptek ki a pártból. Az ötö­dik eset után a községi pártbizottság leállíttatta a beszélgetéseket, s megrótta a pártvezetőséget, amiért nem tud biztató perspektívát nyújtani. (A vállalat összes vesztesége ekkor 157 millió volt, s ezt mindenki tudta.) Sebtiben eladták azon­ban a fővárosban a Bocskai utcai gyár­épületet, s ez hozott egy kis pénzt. A be­szélgetéseket folytatni kellett. Az akció azonban nem nyugtatta meg a párttago­kat. Még tizenkilencen kiléptek.- Sokan fogalmaztak úgy, hogy az őket ért személyes sérelmek miatt - halljuk Bajnok Istvánnétől a két éve megválasz­tott párttitkártól, aki maga is egy régi tex­tiles dinasztia tagja.- Azt mondták, hogy a MSZMP politi- ■kájával egyetértenek. De a szocializmus eszméinek megvalósulását egy vezetőn keresztül látják. S ha ez a vezető nem azt teszi, amit kellene, akkor ők igy tiltakoz­nak. Szinte mindegyiküket szerettük vol­na megtartani. Például Koleszár Pistát, aki az egyik legbecsületesebb munka­társunk. Sajnáljuk azokat is, akik elmen­tek, s nem tudom elfogadni, hogy megfu­tamodtak volna.- Hibásak voltunk mi is, hogy nem mer­tünk nyíltabban, bátrabban harcolni az iga­zunkért Mikor vezetőségin itt hagyott ben­nünket a községi párttitkár a vezérigazga­tóval, hallgattunk, mint a nyuszik. Csak négyszemközt mertek szólni Két nappal beszélgetésünk után Bodó Gyula levélben kérte nyugdíjazását. Arra hivatkozva, hogy alkalmatlannak érzi ma­gát feladatára, s a megnövekedett gaz­dasági terhek miatti feszültséget egész­ségügyi okokból nem tudja vállalni. Ba­konyi György, a Patex vezérigazgatója el­fogadta a felmondást. Kérdéseinkre vá­laszolva elmondta, hogy tudott a renge­teg távozóról. Többjükkel le is ült négy- szemközt, s ilyenkor elpanaszolták neki, hogy nem tudnak együtt dolgozni az igazgatóval. Mikor azonban „szembesí­tésre” került sor, mindenki más okokra hivatkozott.- Tavaly a második félévben többször is kértem a községi párttitkárt, hogy jöj­jön ki velem a gyárba, de nem volt hajlan­dó - mondja. Most a rossz gazdálkodás miatt fogadtam el a felmentési kérelmet. A Bodó Gyula kezében lévő kádermunka vezetett idáig, hogy már nem lehet dol­gozni. De a kollektíva nem segített a dön­tésemben. Az emberek sajnos őszintét- lenek voltak. Fel kellett volna állniuk és elmondani, hogy úgy látják, tönkre teszi az igazgató a gyárat. Elvártam volna, hogy a sérelmeiket bátran kinyilvánítsák, úgy, ahogy azt ma már hazánkban meg lehet tenni. A vezérigazgatótól egyébként azt is hallottuk, hogy annak idején támogatta volna a tolnaiak leányvállalattá alakulá­sát, de itt úgy ítélték meg, hogy ehhez hiányoznak a feltételek. Ma mindenesetre ideutazik a vállalat vezérigazgató-helyettese, hogy Szabó Bélával, aki most társadalmi munkában ellátja a községi párttitkári teendőket, va­lamint a tanácselnökkel és a selyemgyár igazgatójával közösen próbáljanak meg­oldást találni. Visszahívni a Patexbe a gyárat jól ismerő és szerető dolgozókat, s olyan igazgatót keresni, akinek a közös­ség bizalmat szavaz. Ötszáz embere és egy valaha példásan termelő üzem érde­kében. Kérdőjelek A folyamat tehát - bár sok év késéssel - talán jó irányba fordul. Tolna határán jóval túlmutató tanulságai azonban több kérdést is felvetnek. Először is. Bármilyen súlyos gazdasá­gi helyzetben van az ország, szabad-e termelési eredményeket megfellebbez­hetetlen tervutasításokkal, emberek, gé­pek esztelen hajszolásával megvalósíta­ni? Másrészt. Egy vezérigazgató évente csak néhány alkalommal keres fel egy vi­déki gyárat. Jön, tájékozódik, aztán távo­zik. A helyi vezetők viszont, akik a hibá­kat, ellentmondásokat felvető dolgozó­kon megtorolhatják a kritikát, általában maradnak. Ilyen körülmények között lehet-e iga­zán nyíltnak és őszintének lenni? CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents