Tolna Megyei Népújság, 1988. szeptember (38. évfolyam, 209-234. szám)
1988-09-16 / 222. szám
2 Képújság 1988. szeptember 16. Dukakis a fegyverkezés mellett állt ki KSZE-BAYER tanácskozás Búza - intenzíven Michael Dukakis, az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltje lényegében a republikánusokkal egybehangzóan szállt síkra országa hadászati fegyverkezésének folytatása mellett. A politikus egy szerdai, washingtoni beszédében a Tri- dent-2, vízi indítású hadászati rakéták gyártása mellett állt ki, s támogatta a „lopakodó” elnevezésű új hadászati bombázó és a manőverező robotrepülőgépek még korszerűbb nemzedékének gyártását is. A republikánusok új típusú szárazföldi indítású hadászati rakéták gyártását sürgetik. Dukakis szerint gazdaságossági szempontokat is számításba kell venni, de a lényeg, az Egyesült Államok biztonsága, nem kerülhet veszélybe. A republikánusok hadászati rakétafegyverkezési terveinek költségét 40-50- A karabahi hegyvidéken a látszólagos nyugalom után ismét feszült a helyzet, csütörtökön újabb sztrájkok kezdődtek a terület központjában - erősítették meg az MTI moszkvai irodájának bakui és sztyepanakerti hivatalos forrásából. Pontos adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre a számos üzemre kiterjedő munkabeszüntetés méreteiről, az azonban bizonyosnak tűnik, hogy általános sztrájkról nincs szó. Afrand Dazsdamirov, az Azerbajdzsán KP KB agitációs és propagandaosztályának vezetője az MTI tudósítójának adott telefonnyilatkozatában meggyőződéssel szólt arról, hogy az ismétlődő munkabeszüntetések és más megmozdulások a rendezést ellenző erők szűnni nem akaró felbujtó tevékenységének köszönhetők. A Sztyepanakertből kapott értesülés szerint az újabb sztrájkokat egyebek között az a szóbeszéd váltotta ki, amely szerint az azerbajdzsán kormány 3 millió rubeles támogatást szavazott meg a Kara- bah-hegyvidékre Örményországból áttelepült azerbajdzsánok lakásépitésémilliárd dollárra becsülik, Dukakis szerint a tengeri rakéták csak harmadannyiba kerülnek. A demokrata párti jelölt korábban a hagyományos fegyverzet fejlesztését sürgette a hadászati arzenállal szemben, ám ezzel a jelek szerint jó támadási felületet kínált elnökválasztási vetélytár- sának, George Bushnak, aki „puhasággal” vádolta. Dukakis egyébként ellenzi a Reagan-kormány űrfegyverkezési programját s utalt rá, hogy azt még Bush sem éppen támogatja. Dukakis beszéde a második kemény hangú külpolitikai megnyilvánulása volt a héten: kedden a Szovjetunióval szemben ütött meg a korábbinál keményebb hangot. A két elnökjelölt szópárbaja tovább élesedik, különös tekintettel arra, hogy közeleg szeptember 25-i, első nyilvános vitájuk. nek támogatására. Abdul Rahman Vezi- rov, az Azerbajdzsán KP KB titkára augusztusban határozottan megígérte, hogy az áttelepült azerbajdzsánokat nem a Karabah-hegyvidéken, hanem a köztársaság más körzeteiben fogják letelepíteni. Dazsdamirov határozottan cáfolta a bakui kormányhatározatról terjesztett híreszteléseket. A fő kérdésnek azt nevezte, hogy vajon miért kényszerülnek az azerbajdzsánok Örményország elhagyására. Először talán ennek okait kellene megszüntetni és utána foglalkozni letelepítésük problémájával - hangsúlyozta. A karabahi területi pártbizottság tevékenységéről úgy vélekedett, hogy az ellentmondásos és következetlen volt. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan kiderül, milyen álláspontot képvisel a sztyepanakerti pártvezetés az újabb sztrájkok ügyében. A jelenlegi helyzetből kivezető utat a törvényesség és a rend megerősítésében jelölte meg Dazsdamirov, aki az azerbajdzsán parlament nemzetiségi állandó bizottságának elnöke is. PANORÁMA BUDAPEST - Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Jósé Azcona del Hoyót, a Hondurasi Köztársaság elnökét az ország nemzeti ünnepe alkalmából. * Moszkvába utazott csütörtökön Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter, hogy megbeszéléseket folytasson a szovjet kormány vezetőivel a két ország gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésének, valamint a kereskedelmi kapcsolatok alakulásának időszerű kérdéseiről és a soros teendőkről. *- Jitzhak Samir, Izrael állam miniszter- elnöke szeptember 14-15-én magánlátogatást tett Budapesten. Az izraeli kormányfőnek budapesti látogatása során alkalma nyílott arra is, hogy nem hivatalos megbeszéléseket folytasson a magyar kormány vezetőivel. Grósz Károly miniszterelnökkel véleményt cseréltek a magyar-izraeli viszonyról, a kapcsolatok helyzetéről, valamint a közel-keleti válságról. MOSZKVA - Abakani programjának részeként Mihail Gorbacsov az autonóm területi székhelytől mintegy 80 kilométerre fekvő Susenszkoje faluba is ellátogatott. Ezután útja a szajano-susenszkojei vízi erőműhöz vezetett, majd csütörtök délután a főtitkár visszatért Kraszno- jarszk városába. BÉCS - Georgi Atanaszov bolgár miniszterelnök csütörtökön délután háromnapos hivatalos látogatásra Bécsbe érkezett. Nem sokkal repülőtéri fogadtatása után megbeszélésre ült össze vendéglátójával, Franz Vranitzky osztrák kancellárral. Ausztriai tartózkodásának további programja szerint találkozik Kurt Waldheim köztársasági elnökkel, az osztrák parlament vezetőivel, Robert Graf gazdasági miniszterrel, valamint az osztrák gazdasági élet képviselőivel is. BUKAREST - Az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága jóváhagyta azokat a javaslatokat, amelyek a román küldöttségnek az ENSZ-közgyűlés ülésszakán való részvételére vonatkoznak. A delegáció - mint a Scinteia beszámolt róla -, megbízást kapott arra, hogy munkálkodjon annak az új román javaslatnak az elfogadtatásáért, miszerint „az államoknak felelősséget kell viselniük azért, hogy ne tűrjenek meg területükön nacionalista, soviniszta, rasszista és antiszemita megnyilvánulásokat, ne ösztönözzenek és ne támogassanak ilyen tevékenységeket más országok területén... Mintegy százhúsz növényvédő szakember részvételével tegnap Szekszár- don, a Művészetek Flázában tanácskozást rendezett a KSZE, közösen az NSZK-beli Bayer céggel. Az előadást dr. Ulrich Zillekens tartotta, aki szólt többek között arról, hogy milyen technológiai megoldásokkal lehet nagy hozamokat elérni. A hazai gabonatermesztés gyakorlatában gyakran képezi vita tárgyát az intenzív módszerek létjogosultsága. A gondok elsősorban abból fakadnak, hogy éghajlati adottságaink miatt a gabonafélék érését megelőző időszakban szélsőséges az időjárás, és ez meghiúsítja az inA MALÉV Három Boeing 737-200 típusú repülőgépet bérel a Technoimpex Külkereskedelmi Vállalat közvetítésével az Írországi GPA Group Ltd.-tői, amely a világ egyik legnagyobb lízingelő vállalata. Az erről szóló szerződést aláírták, a részletekről csütörtökön tartott a MALÉV és a Technoimpex közös sajtótájékoztatót. Mátyás István, a Technoimpex vezér- igazgatója arról szólt, hogy több mint másfél évi kemény munka végére tett pontot a most megkötött szerződés, amely első lépcsője a magyar repülés új alapokra helyezésének. A döntés - amely nem a MALÉV vagy a Technoimpex kezében volt - már régóta húzódott, s a híreket a közvélemény fokozott várakozása előzte meg. A bérelt repülőgépek hat-, hét- és nyolcévesek, valamennyit a legszigorúbb angol légügyi alőírások szerint használták és ápolták. Hajtóművei, futóművei és más fontos berendezétenzív termesztési technológiával - és ezzel együtt magas költséggel - megalapozott biztató terméskilátásokat. Mégis az a tapasztalat, hogy termelő kapacitásaink - beleértve földjeink termőképességét is - ésszerű kihasználása a gabonatermesztés szempontjából átlagos, illetve az azt meghaladó adottságok esetén az intenzív módszerek következetes alkalmazásával biztosítható leginkább. Az előadást követően számos szakember mondta el véleményét, majd a résztvevők a KSZE központjában megtekintették az átalakított Mobitox csávázógépet, amely az előzőnél pontosabban végzi a munkáját. sei teljesen újak, kicserélték az üléseket, a kárpitot és más belső berendezéseket is; a gépek előírt élettartamának egyhar- mada használódott el. Jahoda Lajos, a MALÉV vezérigazgatója hozzátette, hogy olyan járatokon indítják majd a Boeingeket - az elsőt előreláthatóan már novemberben -, amelyek konvertibilis valutát hoznak a légiforgalmi vállalatnak. A MALÉV a következő lépcsőben, 1991-92 körül nagyobb, 200-250 utas befogadóképességű, nagy hatótávolságú repülőket is bérelni kíván, minden valószínűség szerint szintén a Boeingtől, hiszen nem céljuk sokféle gép használata. Természetesen addig figyelembe veszik a tervezett szovjet repülőfejlesztéseket, például a TU-200-as sorozatok exportpiac-képességét is. Ezek a nagyobb gépek a jelenlegi TU-154-eseket váltják majd fel. Megalakult az Új Márciusi Front Erről a legfrissebb számában a Heti Világgazdaság számol be. Az Új Márciusi Front megalakulásáról ugyan tavaly decemberben határoztak, de márciusban elfogadott nyilatkozatukat csak most tették közzé. A Heti Világgazdaság részleteket közöl a csoport törekvéseit tartalmazó felhívásból. Ebben az Új Márciusi Front sürgeti a politikai intézményrendszer és a gazdaság reformját, a párt vezető szerepének újragondolását, valamint a szellemi megújulást. Az Új Márciusi Front alapítói között olyan neves személyiségek találhatók, mint Nyers Rezső, Gyurkó László, Fekete Sándor vagy Baló György. Vb-ülés Szekszárdon Elfogadható az első félév pénzügyi mérlege Szekszárd Város Tanácsa Végrehajtó Bizottságának tegnapi ülésén a résztvevők tájékoztatást kaptak Szekszárd körzeti orvosi hálózatának helyzetéről. Megállapítható többek között, hogy az elmúlt években 18 körzeti rendelés került új, a megelőzőnél korszerűbb körülmények közé, ami további 4, már meglevő orvosi munkahely munka- feltételeit is javította. Ezt követően Szekszárd Város Tanácsa idei költségvetésének I. félévi teljesítéséről hangzott el beszámoló. Az említett hat hónapban kisebb pénzügyi gondok jelentkeztek ugyan, de ezeket sikerült áthidalni, így lényegében a pénzügyi gazdálkodás fennakadás nélküli volt. A vb-ülés a szeptember 22-re tervezett tanácsülés előkészítésével, illetve bejelentésekkel ért véget. Sztrájk Karabahban Boeing-gépeket bérel a MALÉV Nyilvánosság a pártmunkában írta: Bajszáé Kiss Magdolna, a megyei pártbizottság titkára A Tolna Megyei Népújság tegnapi számában interjú jelent meg Váradi Lászlóval, a megyei pártbizottság titkárával a megyei párttestületek munkájának megújításáról. Meggyőződésem, hogy ezen feladatainkat csak akkor teljesíthetjük sikerrel, ha a pártmunka megújulása együtt jár a politikai nyilvánosság erősítésével, a párt tájékoztatási rendszerének korszerűsítésével. Az országos pártértekezlet óta a sajtónyilvánosságban, a párt tájékoztatási rendszerében nagy változások tapasztalhatók. Az újszerű nyilvánossággal mindannyiunknak, így a megyei párttestületeknek is tudni kell alkotóan aim c-* ____■ isi! II. L—Z.I d m egye párttagsága és a lakosság széles köre egyaránt igényli. A pártbizottságnak pedig érdeke a tájékoztatás bővítése, a nyilvánosság erősítése, mert az információk késleltetése, a tények elhallgatása komoly károkat okoz, gyengíti a bizalmat a párt politikája iránt. Ha javul a politikai nyilvánosság, akkor rögtön leértékelődnek, visszaszorulnak a más csatornán felröppenő hírek, kevésbé kapnak hitelt a pletykák, a szenzációk. Hozzá kell szoktatnunk magunkat tehát minden téren az önálló, felelős véleményalkotáshoz, azok melletti nyílt kiálláshoz. Párttagságunk demokráciaérzete ma alacsony. Ennek oka főként az, hogy a kialakult munkamódszer alapján a párttagok eddig többnyire a meghozott határozatokkal találkoztak kész tényként. Feladatuk a határozatok megismerésére és végrehajtására korlátozódott és kevésbé érzékelték személyes érdekeltségüket a döntésekben, kötődésüket a tennivalókhoz. A nyilvánosság fórumát a jövőben éppen ezért nemcsak a döntések közzétételében kell jól alkalmaznunk, hanem úgy kell felhasználnunk, hogy már magát a testületi vitát, a döntést is gazdagítsa a párttagok, esetenként a pártonkívüliek véleménye. így a döntés és annak végrehajtása is széles körnek válik majd személyes ügyévé. Hogyan vonhatjuk be nagyobb mértékben a párttagokat, a szélesebb közvéleményt a döntések előkészítésébe? A pártbizottság jövő heti ülésére javaslat több útját jelöli meg ennek. Mindenekelőtt azokra a jelzésekre, információs jelentésekre kell támaszkodnunk nagyobb mértékben, amelyeket folyamatosan kap a megyei pártbizottság a pártszervezetektől. Egy-egy kérdés szakszerű megítéléséhez gyakrabban alakítunk a jövőben szakértői csoportokat, ideiglenes munkabizottságokat is. A döntések meghozatalához széles körű érdekfeltáró és érdekegyeztető folyamatokon keresztül vezet az út. Ebben partnereink elsősorban az állami, társadalmi és tömegszervezetek lehetnek, akiknek véleményét minden átfogó társadalom- politikai kérdésben igényeljük. A döntés- előkészítések időszakában emellett nagy szerepe lehet a tömegtájékoztatási eszközöknek. Segítségükkel a lakosság megismerheti a döntésre váró elképzeléseket, javaslatokat. A sajtó teret adhat a vélemények összegyűjtéséhez, ütköztetéséhez, az eltérő álláspontok kifejtésére, érvek, ellenérvek felsorakoztatására. Mindezeknek a lehetőségeknek a kiaknázása nagymértékben segítheti a párttestületeket a reális döntések meghozatalában. Az utóbbi időben több kérdés eldöntését megelőzően indított pártvitát az MSZMP Központi Bizottsága. Lényeges, hogy a megyei pártbizottság is szervezzen saját hatáskörében pártvitát minden olyan témában, amely megítélése szerint a párttagokat közvetlenül és meghatározóan érinti, mert ezzel csökkentbe*; «*•*• ___„.wiiuíCU CL 1C“ v eaes lehetőségét, erősítheti a kollektív gondolkodást, a döntés demokratizmusát. Lehetetlen azonban minden kérdésről minden párttag véleményét kérnünk. Ez ellentmondana annak a szándékunknak, hogy teremtsük meg minél magasabb szinten az önálló alapszervezeti munka feltételeit, csökkentsük a felülről érkező „megrendeléseket” a szervezetek életében. A nyilvánosság erősítése feltételezi annak átgondolását is, kiket hívjanak meg a megyei pártszervek saját üléseikre. Mindenki, aki részt vesz a vitában, jelen van a döntéshozatalnál, szószólónk, segítőnk lehet majd a feladatok megvalósításának folyamatában is. Ezért nem tartjuk kizártnak, hogy a testületi ülések meghatározott napirendjeinek tárgyalásán a jövőben azok a párttagok is részt vehessenek, aki ezt a szándékukat irányító pártbizottságukon keresztül jelzik a megyei pártbizottságnak. Ugyanígy gyakrabban hívjuk és várjuk a sajtó, a rádió és televízió munkatársait is üléseinkre. A megyei pártbizottság számára fontos, hogy munkájáról, a tárgyalt napirendekről, döntésekről a lakosság széles köre értesüljön. Ezt leginkább a tömegtájékoztatás helyi csatornái - a Tolna Megyei Népújság, a regionális rádió és televízió adásai - segíthetik. Nem szabad megfeledkeznünk azonban a kialakulóban lévő új tájékoztatási eszközökről, a helyi lapokról, a városi televíziókról, rádiókról sem. A nyilvánosság növelésében ők is mind nagyobb szerepet játszanak, ezért bátorítanunk és segítenünk kell megalakulásukat. A hiteles tájékoztatás partneri viszonyt feltételez a tömegkommunikáció képviselőivel. Ehhez éiényéunéieiien, nogy rendszeresen informáljuk őket. hogy íeladategyeztető és munkát értékelő megbeszélésekre kerüljön sor a helyi és regionális tájékoztatási szervek vezetőivel. A sajtó a döntések, állásfoglalások bemutatása mellett az ellenőrzés legfontosabb nyilvános fórumává válhat. A megyei pártbizottság saját lapjától, a Tolna Megyei Népújságtól azt várja, hogy a sajtó eszközeivel segítse elő a megyei határozatok megvalósításának következetes ellenőrzését, hívja fel a figyelmet az ellentmondásokra, a lemaradás okaira, a visszahúzó erőkre. Ez az igényünk természetesen párosul az önálló szerkesz- tői-újságírói munka felelősségének hangsúlyozásával és tiszteletben tartásával. A tájékoztatás folyamata nem zárulhat le a tömegkommunikáció híreivel és az írásos közlésekkel. A párt rendezvényeit, fórumait, a pártnapok rendszerét felhasználva számos lehetőség nyílik a párt döntéseinek, állásfoglalásainak megismertetésére és elfogadtatására. A szemléltető és szóbeli agitáció új formája lehet a testületi vitát bemutató videofelvételek készítése, amelyeket az alapszervezetekhez is eljuttathatunk. Szóbeli tájékoztatási lehetőségeink között felbecsülhetetlen értéke van annak, ha testületi tagjaink vállalnak szerepet a tájékoztatásban. Ők a döntések leghitelesebb szóvivői, ők ismerik legjobban egy-egy határozat előzményeit, vitáját, érvrendszerét. A jövőben éppen ezért nagyobb figyelmet kell fordítani közszerepléseikre, a párttagokkal való találkozásaikra. A nyilvánosság, a tömegkapcsolatok erősítését jól szolgálhatja a megyei párt- bizottságnak az a törekvése is, hogy növelni szándékozik a pártlétesítmények "Vítőuságat. Olyan működési rend kialakítását tartja szükségesnek, ameiyben a városi pártbizottság székházai, a nagyközségi, községi pártházak és helyiségek, az MSZMP Oktatási Igazgatósága nem csupán a testületek, a párt függetlenített apparátusa munkafeltételeit biztosítják, hanem közéleti, mozgalmi centrumokká is válnak. Számos programot, rendezvényt lehet szervezni ezekben a házakban és nagyobb mértékben lehetnek bázisai a párttagság, a lakosság informálásának is. Ennek megteremtése elengedhetetlen, ha azt akarjuk elérni, hogy élőbb, napibb kapcsolatai legyenek a párt szerveinek és apparátusainak az emberekkel, s azok ne csak panaszügyekben keressenek meg bennünket. A belső tájékoztatási rendszer korszerűsítésére, új utak, módszerek kialakítására ma ugyanolyan nagy szüksége van a pártnak, mint a külső nyilvánosság javítására. A párt politizáló jellegét, a szervezeten belüli cselekvési egységet csak akkor erősíthetjük, ha megteremtjük a