Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-13 / 193. szám

1988. augusztus 13.

IRÉPÜJSÁG 3

Gondolatok a választásokról

A megyei pártbizottság tagjai kisebb csoportokban beszélgettek több témakörről, ezen belül a választási törvény alkalmazásának tapasztalatairól, a további feladatokról és a törvény módosításának fő irányairól.

A beszélgetések alapjául - a tapasztalatai összegzésre kerülnek - a Központi Bizottság június 23-i ülésének állásfoglalása szolgált.

Ezeken egységes álláspont csupán néhány kérdésben született, a többinél az állásfoglalásban szereplő alternatívák közül nem alakult ki még többséginek nevezhető vélemény sem.

Természetesen az is érdekes és jellemző, hogy melyek voltak egyáltalán azok a kérdések, amelyek több beszélgetésben többféleképpen felvetődtek, hiszen maga a politikai állásfoglalás - hát még a választás konkrét mechanizmusa, vagy a választási törvény - akár régit nézzük, akár várható módosításokat - olyan sok problémát tartalmaz, hogy annak végigelemzése egy beszélgetés kereteit messze meghaladja.

Teljesen egységes volt a megyei pártbizottsági tagok véleménye a nyilvánosság kérdésében. Konkrétabban abban, hogy a jelöltek kiválasztásánál a korábbinál sokkal nagyobb legyen a nyilvánosság. Erre egyébként garanciát jelent maga az állásfoglalás is, hiszen új formában javasolja a jelölés lebonyolítását. Az információk igénylése kiterjed a jelöltek személyére is, vagyis arra, hogy még a jelölőgyűlés, de különösen a választási gyűlés előtt az állampolgároknak legyen módjuk megismerni a jelöltet közelebbről is. Vagyis a puszta számoknál, életrajzi adatoknál többet szeretnének tudni arról, aki a jelölőlistára kerül.

Ennek gyakorlati megvalósítása persze nem könnyű, de nem is megoldhatatlan. Egységes vélemény volt még a tana' cselnökök megválasztásával kapcsolatban is. Mindenki azzal ért egyet, hogy az elnök ne kötődjön egyetlen körzethez sem. Egyfelől azért, mert neki az egész település képviseletét kell ellátnia, másfelől pedig megválasztásában ne legyen kiszolgáltatva egy körzetnek, még egy harmadik szempontból pedig azért nem, mert akkor az a körzet előnyöket is kiharcolhat magának a tanácstagján, vagyis az elnökön keresztül.

Hogy az alternativ javaslatok közül már ki mit tart jobbnak, ott megoszlottak a vélemények, több lehetséges és célszerű variáció van. Első megfogalmazásban el lehetne fogadni, hogy válassza az egész település az elnököt, de egy negyvenezres városban, mint Szekszárd, ez már puszta formalitás, hiszen nem ismerheti mindenki a jelöltet vagy a jelölteket. Ebben is megoszlottak a vélemények, bár a többség talán a kötelező kettős jelölést támogatná, hiszen az a választási törvény szelleméből is következik, egészen a megyei tanács elnökéig.

Azt sem minden tanácskozáson kifogásolták, de többön felvetődött, hogy a politikai állásfoglalás nem szól semmit a megyei tanácstagok választásáról, bár ezt nehezen is tehetné meg, hiszen a közbeeső lehetséges változásoktól függ ennek a formája is.

Egy másik alternatíva azt a lehetőséget veti fel, hogy a tanács testületé válassza meg az elnököt. De ne mint eddig - saját tagjai sorából, szintén kettős, illetve többes jelölés alapján.

Nagy vita volt abban a kérdésben, hogy miként legyenek egyáltalán a választások a jövőben. A magyar választási gyakorlatban sokféle variáció volt már. Most legutóbb együtt tartották a képviselői és a tanácsi választást. Vannak, akik arra hajlanak, hogy legyen külön, hiszen igy lehetne eltérő karaktert adni a válasz- fásoknak. Hiszen a tanácstagok végül is a helyi politika képviselői, alakítói, a képviselőknek más a feladatuk.

Mindkét vélemény mellett úgyszólván ugyanazok az érvek is felhasználhatóak. Azt viszont többen hangsúlyozták, hogy a választási és az ehhez szükséges tanácstörvény-módosítás legkorábban a decemberi országgyűlésen következhet be. Mire az új törvények eljutnak mindenkihez, akinek ezzel dolgozni és politizálni

kellene, addigra már igen kevés idő jut az 1989 őszére esedékes tanácstagi választások előkészítésére. Ezért többen azt javasolták, hogy 1990-ben még legyen együtt a kettő és csak azt követően külön, amennyiben ezt az alternatívát fogadná el az Országgyűlés. Hasonlóan sok érvet sorakoztattak fel amellett, hogy miért is célszerű együtt megtartani az eltérő célokat. A legmeggyőzőbb érv talán az volt, hogy a lakosságot ilyen gyakran nem lehet érdemben mozgósítani egy- egy önmagában is igen jelentős feladatra. Persze ugyanezt az érvet, hogy e fontos politikai célra érdemes külön-külön koncentrálni, megintcsak nehéz lenne egyértelműen visszautasítani.

Sok érdekes gondolat vetődött fel a párt szerepével, illetve a választások előkészítésével kapcsolatban is. A politikai állásfoglalás szerint a jövőben előkészi- töbizottság működik. Ennek feladata a jelöltek minél szélesebb körből való kiválasztása. Javaslattételi joga van ebben a szakaszban a társadalmi és tömegszervezeteknek, az érdekképviseleti szerveknek, szervezeteknek, valamint a munkahelyi közösségeknek. Az állampolgárok szintén ezekhez a bizottságokhoz juttathatják el javaslataikat. Ebből következik, hogy a jelölőgyűléseken már nincsen mód sem állampolgári, sem pedig a közösségi jelölésre. Többen ebben a javaslatban a demokrácia visszaszorulását látják.

Mások éppen ellenkezőleg, azt a keretet, amelyben megfontolt és jól egyeztetett, vagyis demokratikus döntést lehet hozni, elejét véve az esetlegességeknek, vagy éppen az anarchiának. Mindkét érv elfogadható lehet azzal a véleménnyel együtt, hogy Tolna megyében az elmúlt választási időszakban sem fordult elő, hogy a rendszerrel szemben álló, vagy a tisztségre valamilyen szempontból alkalmatlan jelölteket javasoltak volna. Nem kell tehát félni az anarchikus jelenségektől, illetve ahol ilyesmi előfordul a jövőben, ott politikai eszközökkel befolyásolni lehet a folyamatokat. Elég érett ma már az állampolgárok közössége ahhoz, hogy képes legyen megítélni, kit is válasz- szón meg jelöltnek, majd aztán a szavazáson kire adja a voksát.

Kik, hogyan, hol indulhatnak? Ez is egy kérdés volt éppen a központi lista kapcsán. Sokféle javaslat hangzott el. Voltak akik nem tartják demokratikusnak az úgynevezett központi listát, különösen nem annak bővülését más szervezetek képviselőivel. Mások érvelnek amellett, hogy az eddiginél több szervezet, szövetség kapjon parlamenti képviseletet. Vita volt azon is, hogy a „központi” képviselők induljanak-e vidéken egyéni választó- körzetben. Az előző választások tapasztalatai azt mutatják, hogy általában a helybéli jelöltet részesítik előnyben a szavazáskor.

Nemcsak a tanácsválasztásokon, de a képviselőjelöltek esetében még inkább felvetődik a kérdés, hogy az előkészitöbi- zottságban kik kapjanak helyet. Természetesen nem a személyek, hanem hogy milyen arányban legyenek jelen a népfront, a párt, a szakszervezet, vagy éppen az ifjúság képviselői. Az országgyűlési képviselőknél pedig a települések képviselete az, ami várhatóan nagy politikai harcokat ígér, már az előkészítő szakaszban.

Hogy a sok részkérdés és a javasolt alternatívák közül mi kerül be majd a törvénybe, arról az Országgyűlés dönt, de ezt megelőzően társadalmi vitában kell kristályosodnia annak, hogy melyek azok a változtatások, amelyekkel az állampolgárok inkább egyetértenek, mint a többivel. Az elmondottakon kívül még sok más izgalmas politikai kérdés felmerül, amelyekre elvi válaszokat is adniuk kell majd a testületeknek, de az igazi válaszok a gyakorlatban kristályosodnak ki. Az is igény volt ezeken a megbeszéléseken, hogy most már jó lenne olyan választási törvényt megalkotni, amelyik legalább két választási ciklust ki tud szolgálni. _j_

HÉTRŐL |

HÉTRE

HÍRRŐL |

HÍRRE

Miközben a sorok íródnak, éppen szirénázik valami az utcán. Tűzoltók, mentők, vagy a rendőrség siet valahova. A fura időjárás mindenkit megvisel. Sok a baleset, sok a figyelmetlenség. Az elmúlt héten részletesen is szóltunk a közlekedési balesetek okairól, a gyász- jelentések között is sok az olyan, hogy tragikus hirtelenséggel hunyt el valaki.

Szabadság miatt...

Szabadság miatt az utakon nagy a forgalom. A termelés és az ügyintézés pedig szünetel, mondhatnánk. Sajnos a gyakorlatban sok helyen Igy is van. Július, augusztusban kétszer annyi ideig tart valamit elintézni, mint az év más hónapjaiban. Vagy az ügyintéző nincs bent, vagy ha mégis, akkor más valaki hiányzik, aki egy adatot meg tudna adni, az előzményekben tájékozott, vagy döntésre jogosult. Statisztikusok a megmondhatói, hogy mennyi termeléskiesést jelent a 2-2,5 hónapig tartó nyári szünet.

Valakik valahol egyszer már felismerték, hogy nem jó ez így, és hoztak egy rendeletet arról, hogy a szabadságokat hogyan kell kiadni. Ennek a lényege az volt, hogy a nagyobbik felét egy tételben kell a dolgozónak kivenni. Ebből egyenesen következett az is, hogy a munkáltatók rákényszerültek a szabadságok szigorú ütemezésére. Természetesen a munkavállalók is rákényszerültek - volna - arra, hogy időben megmondják és ki is vegyék a szabadságuk nagyobbik felét. Hazai körülményeink között szinte természetesnek lehet venni, hogy már abban az évben nem lehetett végrehajtani a rendeletet. Például azért nem, mert a szakszervezetek is felemelték szavukat a dolgozók érdekében. Hivatkoztak arra, amire a dolgozók maguk, hogy idő kell a kertre, állatokra, gyerekekre.

Sajnos mindennapi gyakorlatunkban is ez a sorrend. Először jön a másodállás, a második gazdaság és csak aztán a család. Közben egyfolytában arra hivatkozunk, hogy mindezt a gyerekeink érdekében tesszük, hogy nekik szeretnénk minél többet adni - anyagilag. Tehát a dolgozók a szakszervezetek segítségével „megfúrták” a rendeletet, ami legalábbis a munkáltatók oldaláról rendet teremtett volna a szabadságolásokban. A kiadott jogszabály nem mondott ellent a Munka Törvénykönyvének sem, hiszen az éppen a dolgozók pihenésének biztosítása miatt írja elő, hogy a munkáltatónak milyen kötelezettségei vannak. Például a tekintetben, hogy kettőnél több részletre nem lehet „szabdalni” a szabadság kiadását, és hogy lehetőleg a dolgozóval egyetértésben kell meghatározni annak idejét is. Munkahelyenként változó a gyakorlat, de az embernek az az érzése, hogy mindenki akkor meg szabadságra, amikor akar. Aki bent van, az pedig nem tud érdemben dolgozni a többiek távollétében. A szabadságok esetében is az a helyzet, nem a dolgozó érdekében, hanem az akarata szerint zajlanak a dolgok, hiszen a pihenésre, ki- kapcsolódásra mindenkinek szüksége lenne. Legalább két, de inkább három hétre.

Az egész társadalom működésében látható ez a tendencia, így a „jól bevált” régi gyakorlaton nehéz változtatni, és nem is csak azért, mert az szubjektív szempontból így kényelmesebb, így egyszerűbb. Vannak a „tehetetlenségi nyomaték- nak” objektív okai is. Nem elég csak egy-két ponton változtatni, hanem végig kell gondolni a folyamatot. A gyerekek szünideje ugyanis valóban két hónap. Két gyerek és dolgozó szülő esetén - ha nincs, vagy nincs a közelben nagyszülő - igen nehéz helyzetbe kerülnek a családok.

Más országokban jobb a termelésszervezés is, és vagy egész évben folyamatosan adják ki a szabadságokat - nem mindenkinek nyáron - vagy éppen ellenkezőleg. Egy bizonyos hónapban valóban a fél ország elmegy szabadságra, és akkor végzik a karbantartást, nagyjavítást. Mindkét esetben a termelők és a munkavállalók közös érdekében az iskolai szüneteket sem egyben adják ki. Van őszi, téli, tavaszi és nyári szünet. Természetesen a nyári szakasz egybeesik a szülők öt-hat hetével. Mert általában ennyi a fizetett szabadságok időtartama Európában.

Ezt követően aztán minden más a rendhez alkalmazkodik, a boltok, a hivatalok nyitva tartása is.

Mi a rend?

A társadalom alkalmazkodik a termeléshez. Azon belül pedig együtt van minden. Gép, alkatrész, nyersanyag, munkás.

Ha nincs más, még mindig ott a dombori strand a maga látványosságaival

Néptáncbemutató Pécsett az Európa Cantat rendezvényei között

Nem munkaerő, hanem munkás, paraszt, értelmiségi, hol milyen a terminológia. Manapság ugyanis úton-útfélen azt halljuk, mondjuk és írjuk is - sajnos, hogy munkerőfelesleg van. Itt, ott, meg amott. Ésszerűbben akarunk gazdálkodni a munkaerővel. Márpedig munkaereje csak az egyes embernek van. Ami mint az köztudott, nem áru. Erre csak azt lehet mondani, hogy sajnos. Ha ugyanis áru volna, akkor a munkáltató kénytelen lenne megfizetni az árát, másként nem jutna hozzá. Igaz, ehhez munkaerőpiacra is szükség lenne. Ami nálunk megint csak látszólagos, hiszen az általunk annyira kívánt külföldi tőke ma még azért jön ide, ha jön, mert nálunk igen alacsonyak a bérek. A tőkés ugyanis otthon kénytelen megfizetni a munkaerő újratermeléséhez társadalmilag szükséges összeget. Különben nem tudja megvásárolni a termeléshez a kvalifikált munkás munkaerejét. Éppen ezért az embert nem is tekintheti puszta árunak. Nálunk meg sajnos olyan értelemben nem tekintik a munkaerőt árunak, hogy fő- munkaidőben valóban megfizessék az ellenértékét. A lakáshoz jutás költségét például még a társadalmi minimumba sem számítják bele.

Mondván, hogy sok minden ingyenes, tehát magasak a társadalmi kiadások. Arról is lehetne elmélkedni, hogy ami ingyen van, annak mi a társadalmi értéke, meg arról is, hogy az egyes ember számára valóban ingyen van-e az, ami a társadalomnak is sokba kerül.

Két út lehetséges: vagy visszaállítjuk a munkaerőpiacot, és akkor ennek kemény feltételei vannak, vagy pedig megpróbáljuk a jelenlegi társadalmi modellt jobban csinálni. Jelenleg ugyanis átmenetben vagyunk a kettő között. Ez pedig magában rejti a zűrzavar veszélyét is. A munkaerőpiacnak például olyan feltételei is vannak, hogy a szabolcsi munkás, aki ott kohásznak és bányásznak felesleges, az vagy tudjon átköltözni Tolnába és itt vagy ott, gyorsan és legalább részben társadalmi költségen más szakmát tanulhasson. Vagy pedig a tőke-, ha van, tőkepiac - mert munkaerőpiac is csak akkor lehet, ha ez van - olyan gyorsan létesítsen új munkahelyeket, hogy amire a munkás kitanul egy másik szakmát, addigra már legyen is hova belépnie.

Mert ma sajnos, a munkaerő nem áru, éppen azért, mert nem is fizetik meg a főmunkaidőben az újratermeléséhez szükséges árat, ugyanakkor az embert a munkahelyén és másutt is, pusztán csak munkaerőként emlegetik, és esetenként ekként is bánnak vele.

De mit csináljunk?

Messzire kanyarodtunk a szabadságoktól, de hát minden összefügg mindennel. így például, ha már van mintegy öt hét szabadságunk, kérdés, hogy mit kezdjünk vele. Az ember első gondolata az, hogy ott van a szakszervezeti üdülés. Ami igaz, az igaz, van. Kérdés már csak az, hogy kinek? Sokgyerekeseknek, főszezonban biztosan nincsen. Magam éppen húsz éve vagyok szakszervezeti tag, de főszezonban a Balaton mellé szóló szakszervezeti beutalót még csak nem is láttam. Hallani hallottam róla. Ugyanakkor információ sincsen arról, hogy kik, mikor, hányán és milyen elvek alapján veszik igénybe - a most már nem is olyan olcsó - főszezonra szóló családi beutalókat. Információ persze biztosan van, csak nem lehet hozzájutni. Az ágazati szakszervezetek ugyanis valamilyen számot, létszámot, forintot, vagy férőhelyet biztosan tudnak mondani, de ebből sem derül ki, hogy például Tolna megyéből hányán üdülhetnek. Az SZMT pedig azt nem tudja - nem is tudhatja -, hogy az ágazati szakszervezeteknél milyen jegyek találhatók. Ugyanakkor a húsz év alatt egyszer összeakadtam egy kollégával, aki azt állította, hogy minden évben a balatonszéplaki újságíróüdülőben nyaral, az egyik évben szakszervezetileg, a másikban pedig rendesen önköltségesen.

Önköltséges helyek, mint azt asfcjépszava hétről hétre hírül adja még most is vannak. Biztos olyanok is akadnak, akik ezt meg tudják fizetni. Hogy létezik külföldi kedvezményes szak- szervezeti beutaló, arról viszont csak mesélni hallottam, olyasvalakitől, aki egyszer... majdnem kapott.

Hogy mi marad itthon? Például a bátaszéki zenélő nyár, a dombori nyári műsorok, vagy a szomszédságban az éppen a héten véget ért Európa Cantat hangversenyei. Ezt most egyáltalán nem gúnyból mondom, hiszen a nyár arra is való, hogy az ember szórakozzon, és ezzel egyátalán nem ellentmondásban művelődjön. Elegánsabban ezt így szokták mondani, hogy megmártózzon a művészet hűsítő vizében. Komolyan mondom, hogy ez is pihentető lehet...

IHÁROSI IBOLYA