Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-13 / 193. szám
. NÉPÚJSÁG 1988. augusztus 13. Ezt hozta a hét a külpolitikában Heti eseménykrónika Szombat: Andreotti olasz külügyminiszter szovjet kollégájának, Sevarnadzé- nek küldött levelében az európai hagyományos fegyverzet csökkentését szorgalmazza - Szófiában nyilvánosságra hozzák a BKP Politikai Bizottságának a sajtóról szóló határozatát, amely egyebek között hangsúlyozza: az állam nem vállalja a kiadás költségeinek fedezését - Jasszer Arafat, a PFSZ vezetője a szófiai televíziónak úgy nyilatkozik, hogy „már csak idő kérdése az önálló palesztin állam megalapítása”. Vasárnap: Közös közleményt adnak ki Sevardnadze kabuli látogatásáról- a belga parlament alkotmánymódosítást jelent be, erősítve a flamand és vallon nyelvközösségi területek önkormányzatát - a TASZSZ jelentést tesz közzé arról, hogy augusztus 2-án nyolcezer, a hadseregből frissen leszerelt fiatal randalírozott Moszkvában. Az összetűzésekben hat rendőr megsebesült. Hétfő: New Yorkban bejelentik, hogy augusztus 20-án életbe lép az iraki-iráni tűzszünet - Megkezdődik a szovjet csapatkivonás Kabulból - A Jugoszláv Szak- szervezetek Szövetsége figyelmezteti a belgrádi kormányt: állítsa meg az életszínvonal romlását, mert különben veszélybe kerül a gazdasági reform - Az Ogonyok című moszkvai lap „a szovjet nép és párt megcsúfolásának" nevezi, hogy Sztálin még a Kreml falánál nyugszik. Kedd: Albert Klein nagyszebeni evangélikus püspök bírálja a bonni kormányt, amiért gyorsítani kívánja a szászok és svábok Romániából történő kivándorlását. Szerda: Rodrigo Borja új ecuadori elnök megbeszélést folytat Fidel Castro kubai elnökkel, aki az államfő beiktatására érkezett Quitóba. Csütörtök: Befejeződik a szovjet csapatok kivonása Afganisztán déli részéből - A washingtoni szenátus határozatban ítéli el Romániát az emberi jogok „módszeres és durva” megsértése, a nemzeti kisebbségek életének szétzilálása miatt- Fidel Castro tanácskozása Quitóban, Uruguay, Kulumbia és Argentína államfőjével. Péntek: Londonban megbeszéléseket tartanak az iráni kormány és az anglikán egyház képviselői a Libanonban fogva tartott túszok szabadon bocsátásról. A hét 2 kérdése 1. Valóban életbe lép a tűzszünet az iraki-iráni fronton? Kölcsönös még a bizalmatlanság Irak és Irán között, mindkét ország gyanakvóan mérlegeli, vajon komolyan gondolja-e a szemben álló fél az augusztus 20-ra meghirdetett fegyvernyugvást, amelyet világszerte joggal tekintenek az ENSZ egyik legnagyobb eredményének. Volt olyan brit sajtóvélemény, amelyben azt fejtegették, hogy a tűzszüneti megállapodás már egyenesen egy világméretű megegyezési folyamat része lehet - „világszerte kitör majd a béke”. Mindenütt egyetértenek azzal, hogy a tűzszünet Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár nagy személyes sikere. Máris kezdik azonban kutatni a közép-keleti rendezési folyamat mélyebb gyökereit, s az elemzők általában úgy vélik, hogy a megállapodás a nagyhatalmak reálpolitikájának győzelme. A Corriere déllé Sera című olasz lap például rámutatott: a Világszervezet közvetítői tevékenységének sikerét főleg az új szovjet vezetés magatartása, realitásérzéke tette lehetővé, ... ami azonban nem kisebbíti az ENSZ főtitkárának érdemét, ő röptében ragadta meg a kínálkozó alkalmat”. A rendezés szükebben vett oka természetesen az, hogy a nyolc éve tartó háború a végletekig kimerítette a két országot. Fontos szempont volt Iránban az, hogy a 88 éves Khomeini ajatollah nem él örökké, márpedig úgy vélik, hogy a háborúból a „legkönnyebben” ű vezetheti ki az országot. A háborúban valószínűleg Irán veszített többet, márcsak azért is, mert az utóbbi másfél évben az iraki légierő következetesen elpusztította az iráni gazdasági létesítmények nagy részét, főként az olajipart. Van olyan becslés is, amely szerint viszont Irak költött többet a háborúra: egy japán kutatóintézet szerint a hadviselés összesen mintegy 415 milliárd dollárba került, ebből Irakra 226 milliárd, Iránra pedig „csak” 189 milliárd jutott. Nagy veszteség érte például Irakot 1986-ban, amikor elveszítette a Fao-félszige- ten lévő olajkikötőjét, s ezért kénytelen volt hatalmas költséggel olajvezetéket kiépíteni Törökországon keresztül. Egyelőre mindkét országban óriási az öröm, Bagdadban pedig háromnapos ünnepet is hirdettek. Szerencsés fordulatnak tekinthető, hogy egyik fél sem tartja magát vesztesnek, vagyis találtak érveket saját győzelmük igazolására. A nyolc évig tartó háború sebeinek begyógyitása azonban japán becslések szerint Iránban 30, Irakban pedig 10 évig tarthat. Felhőtlenül tehát csak azok az üzleti körök örülhetnek, amelyek elég gyorsan reagáltak, s az újjáépítési vállalkozásokért folyó versenyben így jól startolhatnak. 2. Mitől új az afganisztáni szovjet kivonulás múlt héten kezdődött szakasza? A hét elején megkezdődött a szovjet alakulatok kivonulása immár a fővárosból, Kabulból. A Szovjetunió már május 15. óta csökkenti afganisztáni katonai jelenlétét, de Kabulban most minőségileg új helyzet áll elő. Ha a pontos ütemtervet tartani lehet, augusztus 15-ig 60 ezer szovjet katona, vagyis az afganisztáni szovjet erők fele távozik. Az ENSZ új tervezete szerint ezután következne a tűzszünet, és koalíciós kormányt is létre lehetne hozni. A rendezés természetesen elsősorban annak függvénye, hogy Iszlámábádban szintén kívánják-e a normalizálást. Sok függ persze attól is, hogy mennyire lesz sikeres egy szélesebb konszolidáció Afganisztánon belül. Aggodalomra ad okot a kormányellenes erők hetes szövetségének pesavári bejelentése, miszerint nem akarnak „közös kormányt a kommunistákkal”. Komoly előre lépés viszont, hogy utasították fegyvereseiket: ne támadják a kivonuló szovjet alakulatokat. A Szovjetunióban van olyan vélemény, hogy az afgán vezetés mindeddig nem tudta létrehozni a baloldali erők egységét, s más pártokkal sem tudott tartós szövetséget kialakítani. Ilyen értelemben nyilatkozott az Ogonyok vimü moszkvai lapnak Kim Cagolov vezérőrnagy, a Frunze katonai akadémia tanszékvezetője, aki éveket töltött el Afganisztánban. Felrója azt, hogy a kabuli kormány türelmetlenül lépett fel a vallásos erőkkel szemben, nem tudott felülemelkedni a törzsi-nemzetségi előítéleteken. Cagolov nézeteivel Szárval Mangal afganisztáni miniszterelnök-helyettes személyesen szállt szembe. Hangsúlyozta, hogy a koalíciós kormány ura a helyzetnek, az ellenforradalmárok nem tudták elvágni a fővárost a vidéki körzetektől. Hangoztatta, hogy a megbékélési folyamatban a kabuli kormány kész bárkivel tárgyalni, hajlandó bármilyen kormányposztot felajánlani. Vagyim Perfiljev szovjet külügyi szóvivő is foglalkozott a kérdéssel. Leszögezte, hogy Cagolov vezérőrnagy nézetei nem tekinthetők hivatalos szovjet álláspontnak, de hangoztatta, hogy „a vélemények pluralizmusa a Szovjetunióban megszokott jelenséggé válik”. A szovjet álláspontot mindennél jobban szemlélteti Eduard Sevardnadze múlt hét végén, vagyis közvetlenül a Kabulból történő csapatkivonás kezdete előtt tett afganisztáni látogatása, amelynek során a szovjet külügyminiszter aláírt egy 2000-ig érvényes együttműködési egyezményt. A közös közleményben ismét leszögezik Afganisztán mindent megtesz a megbékélésért, de ha nem szűnik meg a pakisztáni beavatkozás, levonják a következtetést. WALKÓ GYÖRGY A saját tulajdonú gépkocsik hivatalos használata esetén elszámolható térítési díjak Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal közli, hogy a benzinárak legutóbbi emelése miatt megváltoztak a saját tulajdonú személygépkocsik hivatalos használata esetén elszámolható térítési díjak is. 1988. augusztus elsejétől, ha a dolgozó saját gépkocsiját belföldi hivatalos kiküldetésre használja, kilométerenként 4,40 forintot kap. Ahol alkalmazási feltétel a saját gépjármű használata, ott augusztus elsejétől a térítési díj személygépkocsinál kilométerenként 5 forint, tehergépkocsinál 5,90 forint. Motorkerékpár használata esetén a térítési díj változatlan maradt. A megváltozott térítési díjakról részletes tájékoztatást ad a Munkaügyi Közlöny 1988. évi 11 -es száma. Afganisztán Menetrend szerint folyik a szovjet csapatkivonás Az afgán-szovjet határon szolgálatot teljesítő ENSZ-megfigyelők szerint az előírt menetrend alapján folyik a szovjet csapatkivonás. Augusztus 15-ig valamivel több mint ötvenezer szovjet katona fogja elhagyni az országot - mondta pénteken Raul Helminen finn tábornok. Az ENSZ-megfigyelőcsoportot vezető finn főtiszt Hairatan afgán határvárosban nyilatkozott a külföldi újságíróknak, köztük az MTI tudósítójának. Az újságírócsoport lehetőséget kapott arra, hogy jelen lehessen a Kunduzból kivont szovjet csapatok hazatérésénél. Szovjet tájékoztatás szerint mintegy ezer szovjet katonát vontak ki az Afganisztán északi részén fekvő városból. Az első alakulat pénteken délelőtt érkezett szovjet területre, az üzbegisztáni Termez határvárosba. A finn tábornok hangsúlyozta: szovjet és afgán részről minden segítséget megadnak munkájuk végzéséhez. Azt is közölte, hogy Pakisztán csütörtökön hozzájárult ahhoz, hogy Kita és Peshavár pakisztáni városokban ENSZ-megfigyelőállomásokat állítsanak fel. Ezek azt fogják ellenőrizni, hogy Pakisztán betartja-e a genfi megállapodásokat, azaz pakisztáni területről kapnak-e vagy sem fegyvert az afgán kormányellenes erők. Szovjet katonai források sem megerősíteni, sem cáfolni nem voltak hajlandóak a hírt, hogy a szovjet egységek távozása után Kunduz a kormányellenes erők kezére került. A városban a szovjet csapatok jelentős, mintegy fél évre elengendő lőszert hagytak a helyüket átvevő afgán kormányerőknek. Cuellarnak A Nehru-békedíjat az idén az indiai kormány Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár- nak ítélte oda. Radzsaninath Gharekhan indiai ENSZ-nagykövet csütörtökön New Yorkban közölte: a kitüntetést „a nemzetközi együttműködéshez és megértéshez ítélték a Nehru-békedíjat való kiemelkedő hozzájárulásért” adományozzák a világszervezet főtitkárának. Az 1965-ben alapított, India néhai miniszterelnökéről, Dzsavaharlal Nehruról elnevezett békedíjjal együtt 1,5 millió rúpia pénzösszeg jár. Az eddigi kitüntettek között van U Thant volt ENSZ-főtitkár, Martin Luther King amerikai polgárjogi harcos, Yehudi Menuhin hegedűművész, Jonas Salk tudós, a gyermekbénulás elleni szérum feltalálója és Bruno Kreisky volt osztrák kormányfő. Quitói találkozók Az ecuadori elnök beiktatását követően Fidel Castro kubai államfő csütörtökön Uruguay, Kolumbia és Argentína vezetőivel találkozott. A zárt ajtók mögötti tárgyalásokon a fő téma a közép-amerikai béke megteremtésének és a latinamerikai országok eladósodottságának kérdése volt. Sajtókörökben Fidel Castrónak a kolumbiai államfővel folytatott tárgyalását előzte meg a legnagyobb érdeklődés, de Virgilio Barco végül is anélkül utazott el Quitóból, hogy bejelentette volna a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Kubával, amint azt találgatták. Ez nem történt meg, azonban Castro és Barco is kijelentette, hogy a kétoldalú viszony jól alakul a protokolláris kötelékek nélkül is. Megújult viszont a hivatalos diplomáciai kapcsolat Nicaragua és Ecudor között. Az új elnök, Rodrigo Borja ígéretéhez híven első külpolitikai ténykedéseként csütörtökön aláírta az erről szóló okmányt. Daniel Ortega aznap érkezett Quitóba, ahol a hírek szerint konkrét politikai és diplomáciai javaslatokat terjeszt a jelen lévő államfők elé, hogy megnyerje Latin-Amerika támogatását a sandinista kormány számára az Egyesült Államok agressziójával szemben. Rodrigo Borja ecuadori elnök első sajtóértekezletén arra kérte a washingtoni vezetést, hogy járuljon hozzá a nicara- guai békéhez és ezzel a vérontás befejezéséhez az egész térségben. Meg vagyok róla győződve, hogy ehhez csak az amerikai együttműködés hiányzik - mondotta. A Fidel Castróval tartott megbeszéléséről közölte: Kuba felajánlotta együttműködési készségét minden területen. Ecuador az elmúlt hónapokban már értékes segítséget kapott Kubától az országban dúló dengue-láz járvány megfékezéséhez, amit most Borja köszönettel nyugtázott. A kubai és a Costa Rica-i elnök első találkozójáról Oscar Arias sajtóirodája közölt utólag részleteket. A Nobel-békedí- jas politikus eszerint nagyon sajnálatosnak minősítette, hogy az Egyesült Államok a katonai nyomásban bízik, abban, hogy annak révén a tárgyalóasztalhoz kényszerítheti Nicaraguát. Ha megújítják a kontrák segélyezését, Nicaraguában fokozódni fog a belső nyomás, szűkül a politikai mozgástér, több újságot zárnak be, és megtiltanak minden sandinistaellenes megnyilvánulást - vélte Arias. Szó volt a találkozón Kubának a térségben játszott szerepéről is. Arias úgy látja, hogy Castro és a gerillák között erkölcsi elkötelezettség van, de a kubai politikus befolyása nem akkora, hogy parancsolhasson nekik. Mint közölték, Arias kérte Castrót, hogy győzze meg a gerillákat, hogy az egyetlen járható út az, amit az esquipulasi béketerv jelöl ki. Costa Rica szerint Castro igen nagy szerepet játszhat a béke megteremtésében. A beiktatási ünnepségek vége felé közeledve egyelőre nem tudni, mi lesz a sorsa az úgynevezett quitói nyilatkozatnak, amelyet a helyi sajtó szerint az ecuadori külügyminisztérium készített elő. A latin-amerikai integrációval, az adósság- válsággal és a közép-amerikai helyzettel foglalkozó dokumentumtervet állítólag telefonon már előzőleg ismertették a vendégül hívott politikusokkal, s arról volt szó, hogy Quitóban a jelen lévő államfők elé terjesztik végső jóváhagyásra. A sajtó most arról vél tudni, hogy a leendő aláírók eltérő szempontjain fennakad a dolog. Egy leningrádi történész cikke Zsdanov tevékenységéről Az USA szenátusa határozatban ítélte el Romániát Az Egyesült Államok szenátusa csütörtökön határozatban ítélte el Romániát az emberi jogok módszeres és durva megsértése miatt. Az ellenszavazat nélkül elfogadott és nem kötelező erejű határozat felszólítja Reagan elnököt: közölje Romániával, hogy az Egyesült Államok részéről mindaddig nem számíthat kedvező kereskedelmi feltételekre, amíg nem tesz „egy sor lépést” az emberi jogok romániai helyzetének javítására. Románia már korábban lemondott az Egyesült Államok nyújtotta legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvéről, hogy így vegye elejét az emberi jogok helyzete miatt Washingtontól származó bírálatoknak. Ugyanakkor román tisztségviselők azzal próbálkoztak, hogy más kereskedelmi megállapodások megkötésével helyettesítsék az így elveszített előnyöket. A csütörtöki határozat rámutat, hogy Románia „módszeresen és durván visszaél az emberi jogokkal”. Példaként hozza fel a kivándorlások engedélyezésének megtagadását és a „nemzeti kisebbségek életének szétzilálását”. Nyomatékosan felhívja a figyelmet arra a román tervre, hogy hétezer falut bulldózerekkel a földdel tesznek egyenlővé és helyükön állami tulajdonú mezőgazda- sági üzemeket létesítenek. A határozat hangsúlyozza: amennyiben végrehajtják, a program „megsemmisíti a román nép és az ottani magyar, német, szász, horvát, szerb, ukrán és más nemzeti kisebbségek hagyományos települési mintájának, népi építkezésének és életmódjának jelentős részét”. Nagyon élénken reagáltak a leningrá- diak, de az ország más városaiban élők is arra az olvasói levélre, amelynek szerzője szerint a blokád idején elpusztult lakosok haláláért elsősorban Zsdanov a felelős. A levélíróval, Tatyjana Tolsztajá- val sokan nem értettek egyet, ezért A. Dzenyiszkijevics leningrádi történész doktor a Komszomolszkaja Pravdában visszatér a témára. A nagy honvédő háború történetét hosszú időn át fátyol borította. A hivatalos történetírók Sztálin kedvében akartak járni, ezért úgy állították be az eseményeket, mintha az 1941-es év után közvetlenül a győzedelmes 1945-ös esztendő következett volna - írja a történész. - Ahhoz, hogy a blokád történetét helyesen értelmezhessük, még messzebbre kell visszamennünk az időben. Ismeretes, hogy Zsdanov Sztálinnal együtt Kirov halála után egy nappal érkezett Leningrádba, és elfoglalta Kirov üresen maradt irodáját. Zsdanovot a lenin- grádiak nem ismerték, Kirov viszont nagy tekintélyt szerzett a városban. A ma is élő közhiedelemmel ellentétben a hadsereg katonái Zsdanovot nem szívlelték; Kirovót viszont nagy szeretettel vették körül a hadseregben. Mindezt a történész azzal magyarázza, hogy a két politikus eltérően ítélte meg a hatalom és a nép viszonyát. Kirov azon az állásponton volt, hogy a hatalmat érthetővé, emberivé és hozzáférhetővé kell tenni, határozottan fellépett a megfélemlítés módszerének alkalmazása ellen, Zsdanov viszont éppen az ellenkező felfogást testesítette meg (Sztálin aligha tűrt volna meg mást a fontos leningrádi vezetői poszton - fűzi hozzá a történész). Zsdanov idején kezdett elburjánzani a városban a bürokratizmus, a formalizmus. A nép ezt nagyon pontosan érzékelte: amikor Kirov 1934-ben meghalt, 700 ezer leningrádi kísérte utolsó útjára. Zsdanov halálakor a hivatalból kirendelteken kívül senki sem vett részt a gyászmenetben.- A két vezető politikusi arculata ugyanúgy eltért egymástól, mint Leniné Sztálinétól - mutat rá a történész. Sztálin a személyes elkötelezettség, előzékenység és szolgálatkészség szerint választotta ki közvetlen munkatársait, vagyis olyanokkal vette körül magát, akik feltétel nélkül végrehajtották utasításait. Ezeket az embereket állandó rettegésben tartotta, környezetének tagjai sohasem tudhatták, mikor sújt le rájuk is Sztálin. Sztálin módszerei közé tartozott, hogy munkatársainak legszűkebb rokonságából valakit túszként börtönben vagy munkatáborban tartott. A Sztálint körülvevők kapcsolataiban különösen nagy kárt okozott az, hogy Zsdanov és mások arra kényszerültek: a realitások helyett a valóság sztálini felfogásából induljanak ki - hangsúlyozza a történész. Történelmi tény, hogy a nyugati szövetségesek tanácsait elutasítva, sőt, nevetségessé téve éppen Zsdanov akadályozta meg az ipari potenciál és az élelmiszerkészletek biztos helyre juttatását, az egy helyre összegyűjtött, s így a bombázásoknak kitett készletek szétszórását.- Tény, hogy Zsdanov dolgozószobájáig sohasem jutottak el az egyszerű dolgozók, párttagok. Nehezen hihető, hogy Zsdanov ne tudott volna a leningrádi káderekkel szemben alkalmazott erőszakról, ám ezt még dokumentumokkal kell bizonyítani - írja a történész. - Helytelen lenne a leningrádi védelem kudarcáért egyedül Zsdanovot hibáztatni, hiszen az északi körzetek védelme Zsukov, Govorov, Mereckov és mások hatáskörébe is tartozott. Ugyanakkor Zsdanov tudatosan kiszolgálta a sztálini személyi kultuszt, s ez cáfolhatatlan történelmi tény. Végezetül a történész rámutat: egyetért azokkal, akik azt szorgalmazzák, hogy a jelenleg Zsdanov nevét viselő város kapja vissza eredeti történelmi elnevezését, a leningrádi egyetemet pedig ugyancsak másról nevezzék el, hiszen Zsda- novnak semmi köze a tanintézethez.
