Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-12 / 192. szám

2 Képújság 1988. augusztus 12. PANORÁMA Ülést tartott a Minisztertanács A Kereskedelmi Minisztérium közleménye (Folytatás az 1. oldalról.) ken belül saját elképzeléseik, döntéseik alapján változzék a város szerkezete és arculata. Ehhez kapcsolódik, s ugyancsak új vonás, hogyha a főváros tanácstestülete jóváhagyja majd a tervet, akkor a kerüle­tek is hozzálátnak saját rendezési tervük elkészítéséhez, amely körülbelül két évet vesz igénybe. Ilyen jellegű kerületi tervek eddig nem készültek. S e munka végeztével válik tel­jessé a város rendezési terve 2000-ig, il­letve több kérdésben 2030-ig. A munkálatokban igen sok szervezet vett részt, köztük több minisztérium, az MTA, kutatóintézetek, stb., s az elképze­lésekkel megismerkedett a lakosság is az ezekről rendezett viták során. A terv megismertetése a következő hónapok­ban is folytatódik, egészen az év végéig, amikor a tanács remélhetőleg elfogadja majd a végleges dokumentumot. Kérdésekre válaszolva Iványi Pál a fej­lesztési program lényegét úgy foglalta össze, hogy a főváros alapvető szerkeze­te nem változik, de a korábbi extenzív vá­rosfejlesztés egy intenzív jellegű folya­mattá válik. Vagyis Budapest meglévő ér­tékeinek fokozottabb védelme, megóvá­sa a cél. Elmondotta, hogy miként koráb­ban, a mostani programban is szerepel újabb gyáregységek, gyárak kitelepíté­se. A megvalósulás üteme kevéssé függ a tanács szándékaitól, mert csak igen korlátozott mértékben tudják anyagilag kárpótolni azokat a vállalatokat, amelyek egységeinek kitelepítése egyébként in­dokolt lenne. így főként az érintett cégek anyagi lehetőségein múlik e környezet- védelmi szempontból is oly fontos cél megvalósulása. Kitért arra is, hogy a programban - ezúttal először - külön fe­jezet foglalkozik a környezetvédelmi kér­désekkel, s ennek részeként például a város levegőjének a tisztaságával, fel­használva ehhez különböző tudományos vizsgálatok eredményeit s az ezek nyo­mán született javaslatokat. A terv egyéb­ként tartalmazza, hogy 2000-ig 50 száza­lékkal növekszik a városban az erdőterü­let, de ennek a nagy részét a pesti olda­lon, a városhatár közelében telepítik majd. A belső városrészekben sajnos ke­vés lehetőség van a zöldterületek gyara­pítására. Az újságírók érdeklődtek az 1995-ös budapesti világkiállítás előkészületeiről. Iványi Pál a többi között elmondta, hogy nincs döntés a világkiállítás helyét ille­tően, jelenleg három terület van a figye­lem középpontjában, s a kiválasztással kapcsolatos műszaki-gazdasági elem­zőmunka várhatóan e hónap végén zárul. Ezt követően lehet majd érdemi döntést hozni, azt is figyelembe véve, hogy a vi­lágkiállítás megrendezésének a jogáról csak decemberben születik döntés. BUDAPEST - Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke és Sta- dinger Istyán, az Országgyűlés elnöke fogadta dr. Bányász Rezsőt, hazánk Ka­nadába akkreditált rendkívüli és megha­talmazott nagykövetét, aki a közeljövő­ben utazik állomáshelyére. GABORONE - Botswana nem ne­heztelt meg Angolára amiatt, hogy egy angolai vadászgép vasárnap tévedésből a botswanai elnök magánrepülőjére lőtt - közölte csütörtökön Gaboronéban Po- natshego Kedikilwe, az afrikai ország el­nökségi és közigazgatási minisztere. Az incidens miatt - amely során Quett Masi- re államfő könnyebben megsebesült - Luanda diplomáciai jegyzék útján bo­csánatot kért Gaboronétól - fűzte hozzá. WASHINGTON - Csak humanitárius segélyt volt hajlandó megszavazni az amerikai szenátus demokrata párti több­sége a nicaraguai ellenforradalmárok­nak. A rendkívül heves vita után elfoga­dott határozat csaknem 27 millió dollár értékű élelmiszer, gyógyszer, ruhanemű beszerzését engedélyezi. BRÜSSZEL - A liberálisokhoz közel­álló igen tekintélyes brüsszeli Le Soir, a legnagyobb példányszámú francia nyel­vű belga lap ma három hasábos cikket közöl „az ENSZ-be delegált román szak­értőket sújtó járványról”. A Bonyhádi Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának tegnap délutáni ülésén az egyik leghosszabb vitát kiváltó bejelen­tés az volt, mikor Nikolov Tamás, a cipő­gyár igazgatója közölte a vállalati tanács döntését, miszerint a gyár megnöveke­dett anyagi terheinek csökkentése érde­kében legkésőbb 1989. június 1-ig meg kívánják szüntetni az üzemi óvodát. El­mondta még, hogy nem szívesen hoznak ilyen intézkedést, mert a kedvezmény megvonása a dolgozók elégedetlensé­gét válthatja ki, de a kényszermegoldás elkerülhetetlen. S bár, az óvoda éves költsége, 1 millió 800 ezer forint apró­ságnak tűnhet a vállalat egész gazdálko­dáson belül, erre a megtakarításra is szükség van. A vb-ülésre készült tanácsi beszámoló szerint Bonyhádon jelenleg 664 óvodai- A kereskedelmi miniszter augusztus 11 -tői - további intézkedésig - a lakos­sági sorszámon kívüli személygépkocsik kiadását (beleértve a közületek kiszolgá­lását is) felfüggesztette. A jelzett időpontig beérkezett érvényes kiutalásokat teljesítik. Ebben az évben - az előző évihez képest - eddig kevesebb személygépkocsi érkezett be, és a vár­ható összes gépkocsiimport is elmarad a tervezettől. Az intézkedésnek az a cél­ja, hogy a lakossági várakozási idő növe­kedését korlátozza, és elősegítse a gép­kocsielosztási rendszer folyamatban le­vő felülvizsgálatát. * Marjai József miniszterelnök-helyet­tes, kereskedelmi miniszter az MTI mun­katársának nyilatkozott az intézkedés hátteréről.- Köztudott, hogy ebben az évben a tervezettnél kevesebb gépkocsi érkezik hazánkba szocialista partnereinktől. 1987-ben 145 ezer személygépkocsit hoztunk be, s idén is körülbelül 145 ezer vásárlását vettük tervbe, de jelenlegi is­mereteink szerint - hangsúlyozom, hogy a pillanatnyi helyzetben, hiszen partne­reinkkel rendszeres, a vitákat sem nélkü­löző tárgyalásokat folytatunk - feltehe­férőhely van. Ebből 550 a városi, 71 a ci­pőgyári és 43 a zománcgyári óvodában. A születések számát figyelembe véve az óvodás korú gyermekek száma a kö­vetkező években várhatóan emelkedik, elérheti a 730-750 főt is. Ezért ellátásuk biztosításához továbbra is szükség van az üzemi óvodákra. A hozzászólók véleménye szerint azonban ha a vállalat az óvoda fenntartá­sát, működtetését nem tudja fedezni, ak­kor ezeket a feladatokat a tanácsnak át kell vállalnia. Ezért a vb határozatot ho­zott, melyben tudomásul veszi, hogy a ci­pőgyár az óvoda működését megszünte­ti, s ezt tőle a tanács átveszi. Ennek anya­gi fedezete azonban nem áll teljes egé­szében rendelkezésre, így a művelődési osztály a megyei tanácstól támogatást kér. A gyerekek tehát maradnak az óvo­tően csak 120 ezer személygépkocsi ér­tékesítésére lesz lehetőségünk.- Ebben a helyzetben túl nagy terhet jelent, hogy - a korábbi évek gyakorlatá­nak megfelelően - mód van jelentős szá­mú személygépkocsi megvásárlására a lakossági kereten kívül. 1987-ben a szo­cialista országokból érkezett gépkocsik körülbelül egynegyedét vették át ilyen módon. Az úgynevezett lakossági sor­számon kívüli személygépkocsikat fő­ként közületeknek, vállalatoknak, szer­vezeteknek, intézményeknek értékesítet­te a Merkur, emellett kisebb arányban magánszemélyek is hozzájuthattak ezekhez a kocsikhoz, ha 10 százalékos felárat fizettek és valamilyen jogcímen soronkívüliséget kértek. Egyébként az ilyen módon értékesített kocsik számát már ebben az évben jelentősen csök­kentettük.- A Kereskedelmi Minisztériumban most dolgozunk az egész gépkocsi­elosztási rendszer felülvizsgálatán, mert a jelenlegi konstrukció bonyolult, nem racionális. A mostani intézkedés után ezt a tevékenységet is meggyorsítjuk, összefüggésben természetesen azokkal a munkálatokkal, amelyek a hazai sze­mélygépkocsi-források bővítésére irá­nyulnak. (MTI) dában. De addig is, amíg a folyamatos át­vétel megtörténik, a cipőgyárnak felül kell vizsgálnia s csökkentenie az óvoda - valószínűleg indokolatlanul magas - költségeit. Közérdekű téma volt egy városi újság létrehozásának, illetve a kábeltelevízió megszervezésének terve is. Megvalósí­tásukhoz azonban lakossági és üzemi összefogás kell. Ezért a vb megbízta a vállalkozó költségvetési üzemet a tévé­hálózat már lefektetett kábelei után a to­vábbi rendszer kiépítésével, üzemelteté­sével és fenntartásával, a helyi lap kiadá­sa érdekében pedig megkeresi a gazdál­kodó szerveket, mert anyagi hozzájárulá­suk nélkül az újság létrehozása lehetet­len. Befejezésül a végrehajtó bizottság lakásépítési támogatások odaítéléséről döntött. Környezetvédelmi állásfoglalás a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatban A Hazafias Népfront Országos Elnök­ségének környezetvédelmi, valamint te­lepüléspolitikai bizottsága a Magyar Kör­nyezetvédelmi Egyesülettel közösen a napokban vitatta meg a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer megvalósításáról - a szakminisztériumok, az Országos Terv­hivatal, a beruházás kormánymeghatal­mazottja által - a Minisztertanácsnak ké­szített előterjesztés-tervezetet. A terve­zettel kapcsolatban állásfoglalást alakí­tottak ki, amelyet csütörtökön hoztak nyilvánosságra. A dokumentum a többi között megállapítja: az építkezés előre­haladottsága, nemzetközi kötelezettség­vállalásaink, a környező, szomszédos or­szágok jogos elvárásai miatt az építkezés folytatása és mielőbbi befejezése indo­kolt, annak ellenére, hogy a létesítmény ökológiai hatása és rövidebb távú gazda­ságossága vitatható. A dokumentum ezután részletesen meghatározza, hogy milyen szemponto­kat ítél elsődlegesnek a majdani üzem­mód megválasztásánál. Teljes, áttekint­hető, az energetikán kívüli ágazatok szempontjait is figyelembe vevő, tehát komplex népgazdasági elemzést szor­galmaz a várható költséggel és haszon­nal kapcsolatban. A Bonyhádi Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága tárgyalta: Nem szűnik meg a cipőgyári óvoda Csányi László Az emlékezés ösvényei 07, Szekszárd az ötvenes években — A kispolgáriság buta képmutatása mindenben megnyilvánult. Jól emlék­szem, Szekszárdon járt az ismert szovjet filmszínész Bondarcsuk. A megyei ta­nács elnöke fogadta, s meghívtak minket is. Bondarcsuk zavartan ült a hódoló szó­noklatok görögtüzében, közben két ujjá- val homlokát simogatta; haja a halánték feletti ívben apró pelyhekben nőtt, amit kiborotvált, s most ennek sörtéjén húzo­gatta fel s alá hüvelyk-és mutatóujját. Amikor a fogadás hivatalos része le­zajlott, felszólítottak bennünket, hogy kérdezzünk bátran a művész elvtárstól. A kérdezősködés azonban nehezen indult, végre valaki megszólalt: milyen érzés olyan filmben játszani, amelyben Sztálin elvtárs is szerepel, hát még az, amikor őt kell alakítani? Bondarcsuk motyogott va­lamit megtiszteltetésről, felelősségről, s már úgy látszott, elakad a kérdés-felelet játék, amikor jóhiszeműen megszólal­tam, azt gondolva, valami személyes ele­met vihetek a kedélytelen találkozóba: kap-e szerelmes leveleket fiatal lányok­tól? Nem tudok oroszul, a tolmács zavartan nézett rám az általános felhördülésben; micsoda illetlen kérdés, az ilyesmi mél­tatlan az új típusú lányokhoz és művész­hez. És ezt fontoskodva, nagyon komo­lyan mondták, mert egy öntudatos frus­káról illetlenség feltételezni, hogy ilyen haszontalansággal tölti idejét, legfeljebb Sztálinnak ír levelet, jelentve, hogy telje­sítette tanulmányi tervét, leleplezte a kö­zéjük furakodott ellenséget. A filmek is ilyesmikről szóltak. Sose voltam buzgó mozilátogató, most néha, főleg szekszárdi időszakom első felében illett megnéznem egy-egy filmet. Az egyik Az aranycsillag lovagja volt, abban az időben tulajdonképpen kötelező film, melynek hőse mosolyogva verekszi vé­gig a háborút, mindig győz, majd vissza­tér falujába. Zubbonyán csörömpölnek az érmek, aki teheti, harmonikázik, a töb­biek énekelnek, miközben a lányok büszkén nézik a hős rendjeleit, köztük az aranycsillagot, amitől valósággal tűzbe jönnek. Szép film volt, túl szép, csak arra nem gondolt senki, hogy a háború egészen más volt, mert a németek is lőt­tek s a front mögötti élet bánat volt és ke­serűség. A másik film - cimére nem emlékszem - baromfikeltetőben játszódott, s a drá­mai konfliktust az jelentette, hogy átok ült a tojásokon, mert bármit csináltak a lel­kes csibenevelők, a tojásokból nem bújt ki semmi, pedig újra meg újra áttanulmá­nyozták Sztálin összes műveit. Verseny­társuknál, a szomszédos keltetőben, ví­gan csipogtak a csibék - meg van mutat­va, meg van magyarázva -, itt meg sem­mi, lemaradnak a versenyben. A részle­tekre nem emlékszem, lehet, el is bóbis­koltam közben, csak a befejezésre. Nagy teremben együtt az egész kollektíva, szá­mos felszólalás hangzik el, majd szólásra emelkedik egy megnyerő külsejű férfiú. Nagyon sokáig beszél, de nem is lehet másként, mert az 1905-ös forradalom­mal kezdi, nem feledkezve meg Gapon pópáról sem, de ez a hosszú, történelmi út logikusan vezet el a csibekeltető gondjaihoz, ahova befurakodott az ellen­ség, megmérgezte a tojásokat vagy más galádságot csinált velük, ez minden ku­darc forrása. Az áruló ott van soraik kö­zött, rögtön meg lesz mutatva, meg lesz magyarázva, már fel is emelkedik, sá­padtan, ahogy a leleplezett tojásmanipu- lánshoz illik. Megnyugodva mehetünk haza, mert az utolsó képsorokon vidá­man csipognak a kiscsibék, a falról pe­dig jóságosán néz le ránk Sztálin, aki kezdettől tudta, hol kell keresni a hibát, csak a derék csibenevelők rossz helyen ütötték fel összes műveit. A baj azzal kezdődött, hogy minden ilyen egyszerűnek látszott. Nem megy a munka, nincs eredmény? - sebaj, valaki ^gyorsan feláll, kivág egy lelkes beszédet, történelmi példákat idéz, s már lehet is je­lenteni, hogy minden rendben van. Még csak hazudni sem kell, mert valóban vannak bajok, a beszéd is elhangzott, ha szükséges, az ellenséget is leleplezték, de ennél több nem történt. Mindenki be­húzódik saját jelentése mögé, fedezve van, a többi nem rá tartozik. A folytatás azonban világosan mutatta, hogy épp akkor kezdődött minden, amikor a jelen­tést aláírták és mindenki megnyugodott. Ha jól meggondoljuk, az egésznek ma sem értünk a végére. A vezércikkek naponta ismétlődő köz­helyeit mindenki megadással hallgatta, de a kötelező Szabad Nép-félórákon egyre jobban összezsugorodott a jövő, órákkal lehetett mérni, s bár lehettek vol­na biztató távlatok, de hiányzott a moz­gástér, amit a központi küldött is tudott, miközben fújtatva igyekezett a hegyoldali présházba, ahol főszerkesztőnk már ka- vargatta a halászlét, csörgött az evőesz­köz, s mindenki a jól végzett munka elé­gedettségével emelte poharát. Nemcsak nálunk volt így. Néhány évvel később az újságíró-szövetség a galaci újságot jelölte ki lapunk cseretársának. A barátinak remélt kapcsolat egyetlen évig tartott, utána a román kollégák még csak levelünkre sem válaszoltak. Küldöttsé­günk két tagú volt, s miután feltételként szabták a francia nyelvismeretet, Boda Ferenc barátommal indultunk el. A rész­letek nem tartoznak ide, tény az, hogy za­varba ejtő ünnepélyességgel fogadtak, az indóháztól automobilsor száguldott velünk a szerkesztőségbe, még a piros jelzéssel sem törődve, mert a rendőr a pártbizottsági kocsit nem merte megállí­tani. Terített asztallal vártak, s kivételes buzgalommal töltögették poharunkat a fellelhető legjobb konyakkal. Mérsékel­ten ittunk, mert Ferenc is borivó fajta, pe­dig vendéglátóink fáradhatatlanok voltak a kínálásban, igaz, hogy bennünk saját magukat ünnepelték, mert mi szolgáltat­tunk okot az ivásra. Ittak is ottlétünk tíz napja alatt derekasan, mert az ünneplés­nek nem akart vége szakadni, s amikor kirándultunk a Brates tóra, hét-nyolc ha­jó vonult fel tiszteletünkre, tömve kísé­rőinkkel, étellel, itallal. Alkalmi előnyökért nemcsak önma­gunkat csaptuk be, megpróbáltuk a jövőt is rászedni, s ez volt a nagyobbik baj. A helyi butaságot a túlteljesítés buzgalma fűtötte, mert mindent rőffel mértek, s az már senkit nem érdekelt, hogy a rőf hamis, s ebben a látszateredmények utáni lihegésben folyton helyet cserélt a fontos és mellékes. Még ezt akarom el­mondani, a maga jelentéktelenségében is jellemző. Az iregszemcsei kísérleti gazdaság­ban fontos eredményeket értek el a nö­vénynemesítésben, tudós igazgatója, akit gyakran meglátogattam, főleg szójá­val és napraforgóval kísérletezett, s mun­kája nemzetközi érdeklődést is keltett. Az más kérdés, nem is tisztem részletezni, hogy átlátott Liszenko tudománytalan el­méletén, s már-már összeesküvőként hozta röntgeneztetni kísérleti magvait a szekszárdi kórházba, ahol feleségem dolgozott. Egy alkalommal felkereste a tamási já­rási pártbizottság munkatársa, s mit sem törődve tudományos eredményeivel, ke­ményen megrótta a kísérleti gazdaság tánccsoportjának gyenge szereplése miatt. A tudós igazgató vállat vont, s annyit mondott, azt sem tudja, müködik-e náluk tánccsoport. Ezek után megfelleb­bezhetetlen volt az ítélet, hogy nem kö­zösségi ember, tehát megbízhatatlan, s amikor - már Sztálin halála után - meg­hívták az Egyesült Államokba, nem ka­pott útlevelet. A teljesítmény mindig másodlagos volt, minden a jelentések és a pillanatnyi felhasználhatóság szintjén jelent meg, metafizikus egyediségében, mert amit a hivatalos oktatásban oly szigorúan ítél­tek meg, a napi gyakorlat természetes ré­sze volt. A többi? Túléltük, mondjuk egy­mást vigasztalva, de nem túlélni kellett volna ezeket az éveket, hanem együtt élni velük, melegedve a közös tűznél. De ezt firtatni a történelem dolga, lesz majd mit kutatnia. Van miről nekem a szemérem is tiltja szólnom, nem is tarto­zik ide. Mert azért akkor is voltak szerelmi praktikák, féltékenységek, mi is egy ön­magában egészen normális házasságtö­rés következtében jutottunk elfogadható lakáshoz, de az ilyesmiről miért is kellene szólnom? A tanulsággal se megyünk sokra, a tör­ténelem egyébként is arra int, hogy az emberiség soha nem vonta le a kézen­fekvő tanulságot, pedig lett volna miből. Akinek megadatott, Bergsont silabizálta a hegyoldali vityillóban, petróleumlámpa mellett, kezében szótárral, mert a bioló­giai példázatok kiváltképp nehezen ért­hetők. De már régen tudtuk, hogy nem Berg- son-idézetekből áll az élet, vigasznak is kevés volt, közben pedig sok minden történt a világban. Valahol a perifériára szorultunk valamennyien, s miközben re­ménykedve baktattunk a történelem or­szágúján, a vállunkra vetett batyuban sok mindent hurcoltunk, mert az én nem­zedékem még látta a deportáltakkal zsú­folt, vérző vonatokat, melyek diákszerel­meink sóhaját is vitték, velünk jegyeztet­ték az első államkölcsönt, aminek ötéves tervkölcsön volt a neve, mi olvastuk első­nek a koncepciós perekről szóló szörnyű híradásokat, tehetetlen tanúi voltunk, hogy termékeny földjeinken száraz kórót lenget a szél, s mi voltunk azok is, akik felismerték, hogy mindez múló jelenség, az ördögi körforgás egyszer mégiscsak megáll. Botlottunk is, barátaim, minek szépíteni?-De ennek is ára volt, mert akik nem látták zsidó felebarátaink halálme­netét, most élték át az éjben halkan sikló gépkocsizajban s abban, megállt a kapualjban visszafojtott rémületét. Nehéz arra válaszolni, mikor voltunk azonosak önmagunkkal, mert a tiszta szándék rendre az önkény falába ütkö­zött, ami a rossz lelkiismerettől várta saját megdicsőülését. Ez volt a múlt, s könnyű lenne kedélyeskedő anekdotákkal foly­tatni, van belőlük fölösen; én inkább a re­mény szivárványát nézem, amelynek íve alatt állunk. (Vége)

Next

/
Thumbnails
Contents