Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-09 / 189. szám
2 KÉPÚJSÁG 1988. augusztus 9. Grósz Károly válasza az országos diákparlament levelére Ez év áprilisában a kecskeméti országos diákparlament küldöttei levelet intéztek a Minisztertanácshoz, amelyben több javaslatot téve kérték az oktatásügy kiemelt támogatását. A diákparlament levelére Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, miniszterelnök válaszolt. * A Minisztertanács megelégedéssel vette tuomásul, hogy a középfokú nevelési-oktatási intézmények tanulói a Kecskeméten megtartott országos diákparlamenten elkötelezetten és felelősségteljesen vitatták meg a magyar közoktatás jelentős gondjait, gazdasági, pénzügyi nehézségeit, és javaslatukkal a kormányhoz fordultak. A Minisztertanács egyetért a diákparlament levelének tartalmával, így azzal a fontos gondolattal is, hogy az elmúlt évben elfogadott, a stabilizációt és a kibontakozást szolgáló munkaprogramjának megvalósulása többek között az oktatás kiemelt fejlesztését is feltételezi. Az oktatás korszerűsítésének követelményét - kiemelt központi feladatként - a munkaprogram is rögzítette. A megvalósulás érdekében a Minisztertanács tett is már lépéseket, amikor a közelmúltban elfogadta a felsőoktatás fejlesztésének programját és intézkedett a felsőoktatásfejlesztési alap létrehozataláról. A közoktatás fejlesztésével kapcsolatos célok megvalósulása - ahogy más területeken is - az egész társadalom megértését és a Minisztertanács munkaprogramjának gyakorlati támogatását igényli. A Minisztertanács egyetért azzal, hogy a következő évi költségvetés előkészítése során és a tervezési folyamatokban fel kell tárni a közoktatás fejlesztésére fordítható többletforrásokat. Az országos diákparlament javaslatának megfelelően a rendelkezésre bocsátható többletforrások fel- használásának tervét társadalmi vita után a művelődési miniszter 1988 végéig a Minisztertanács elé fogja terjeszteni. Pérez de Cuellar: a csendes békeharcos Elérhető közelségbe került az iraki-iráni háború fegyverszünete Pérez de Cuel- larnak, az ENSZ főtitkárának (B) közvetítése nyomán. Legutóbb augusztus 7-én ült tárgyaló asztalhoz Ali Akbar Velajataival, Irán külügyminiszterével (J) New York-ban. (MTI TELEFOTÓ) Lehet, hogy már csak napok, talán órák kérdése az iraki-iráni tűzszünet? Ha létrejön a fegyvernyugvás, az a két ország kimerültségén kívül egy államférfi fáradhatatlanságának is köszönhető: Javier Pérez de Cuellarnak, az ENSZ főtitkárának. Pérez de Cuellar magas, jólöltözött, bélyeget gyűjt, verseket ír és szívesen zongorázik klasszikus darabokat. A 68 éves perui karrierdiplomata hetedik éve a világszervezet főtitkára, de ennél több jó tulajdonságára csak mostanában derül fény. Ismerői szerint szeretetreméltó, nincsenek előítéletei, de hiányzik belőle a kemény határozottság. Amikor két évvel ezelőtt második ötéves időszakára megválasztották, Margaret Thatcher brit miniszterelnök szerint ezt annak köszönhette, hogy az első ötéves időszakban „nem csinált semmi bajt”. Egy másik megfigyelő szerint, ha Pérez de Cuellar „kiesne a hajóból, talán nem is csobbanna”. A főtitkár csendes kitartása azonban, úgy látszik, mégis csak meghozza gyümölcseit, rácáfolva az őt félreismerő véleményekre. Csendesen, szerényen, de ő irányította azokat a tárgyalásokat, amelyek szerepet adtak az ENSZ-nek az Afganisztánból való szovjet kivonulás részleteinek megállapításában. Ma már szinte minden érintett az ENSZ-re tekint Kambodzsa és Namíbia problémájának megoldási kísérletei közben: hátha békefenntartó erőkkel segíthetné az ENSZ az ottani kibontakozást is? Az afganisztáni siker kövezte ki a főtitkár útját az iraki-iráni áttöréshez is, annál is inkább, mert úgyszólván ő maradt az egyetlen nemzetközi szintű államférfi, akivel az iráni vezetők még hajlandók szóba állni. Szeptember elején Pérez de Cuellar tervet nyújt be Marokkónak, Algériának és a Polisario frontnak, amely szerint az ENSZ igazgatná Nyugat-Szaharát addig, míg a vitatott terület jövőjéről népszavazás dönt. Ugyancsak szeptemberben vendégül látja a ciprusi török és görög közösség vezetőit, akik háromévi szünet után kezdik újra tárgyalásaikat. Pérez de Cuellar maga Gorbacsovnak és Reagannek tulajdonítja saját sikerét. Szerinte kettejük párbeszéde adott példát a világnak. „Természetes, hogy azóta egyre többen ismerik fel: a párbeszéd legjobb színhelye az ENSZ" - vélekedik. MÉSZÁROS GYÖRGY PANORÁMA MOSZKVA - A szovjet nép és párt megcsúfolásának tekinthető, hogy Sztálin, az ártatlan emberek tömegeinek haláláért felelős főbűnös még mindig a Kreml falánál, a Mauzóleum mellett nyugszik - írja legutóbbi számában az Ogo- nyok hetilap. - Noha a sztálinizmus sokkal borzalmasabb, mint maga Sztálin, a jelenség nem véletlenül írható le ezzel az egy névvel - mutat ár a szerző. BONN - Hétfőn Bielefeldben megkezdődött Karl Höcker náci háborús bűnös pere. A volt SS-főtisztet több ezer majda- neki zsidó rab meggyilkolásában való bűnrészességgel vádolják. 1943 májusától, egy éven át, ő volt a felelős azért, hogy a tömeggyilkossághoz Ciklon-B mérges gázt szállítsanak a táborba. LA PAZ - Pokolgép robbant hétfőn a bolíviai főváros egyik főutcáján, alig néhány perccel azután, hogy George Shultz amerikai külügyminiszter ott gépkocsin elhaladt. A pokolgép kisebb anyagi károkat okozott. Két autónak törtek be az ablakai, azokéi, amelyek Shultz feleségét és Charles Redman külügyi szóvivőt szállították. BANGKOK - Elengedik, vagy csökkentik a vietnami átnevelő táborok lakóinak büntetését - jelentették nyugati diplomáciai források Bangkokból a hanoi rádió vasárnapi közleményére hivatkozva. Eszerint a vietnami Államtanács múlt hét végi ülésén döntött arról, hogy a függetlenség kikiáltásának közelgő 43. évfordulója alkalmából amnesztiát hirdet olyan politikai bebörtönzöttek számára, akiknek „átnevelésében fejlődés tapasztalható”. KUALA LUMPUR - Son Sann, a kambodzsai kormánnyal szembenálló koalíció miniszterelnöke Bruneiben a helyi televíziónak úgy nyilatkozott, hogy szívesen venné, ha a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja kezességet vállalna egy kambodzsai rendezési megállapodásért. Georgij Szmirnov látogatása Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására Georgij Szmirnov, az SZKP KB póttagja, a Marxizmus-Leninizmus Intézet igazgatója augusztus 1. és 8. között hivatalos látogatást tett hazánkban. Munkaprogramjának utolsó napján fogadta Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára és Pál Lénárd, a Központi Bizottság titkára. A nyílt, őszinte légkörű találkozón véleményt csaréltek a szocializmus építésének időszerű kérdéseiről, a két párt együttműködéséről az ideológia terén. Egyetértettek abban, hogy hazánk és a Szovjetunió belső folyamatai nyomán megnövekedett az igény a szocializmus megújulásával összefüggő politikai és ideológiai kérdések kutatására, a magyar és a szovjet szakemberek együttműködésének emélyitésére. Kedvezőek a feltételek a magyar-szovjet kapcsolatok történelmi tapasztalatainak feltárására és hasznosítására is. Georgij Szmirnovot hivatalos látogatása során fogadta Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke. Megbeszélést folytatott vele Kótai Géza, a KB tagja, a külügyi osztály, Andics Jenő, az agitációs és propagandaosztály és Radics Katalin, a tudományos, kulturális és közoktatási osztály vezetője. Aczél Györggyel, a KB tagjával, a Társadalomtudományi Intézet főigazgatójával és Balogh Sándorral, a Párttörténeti Intézet igazgatójával az érintett intézetek együttműködésének helyzetét tekitették át, és megállapodást írtak alá kapcsolataik fejlesztéséről. Romány Pál, a KB tagja, a Politikai Főiskola rektora a társadalomtudományok kutatásának és oktatásának időszerű kérdéseiről folytatott megbeszélést a szovjet vendéggel, Georgij Szmirnov találkozott Benke Valériával, a Társadalmi Szemle főszerkesztőjével is. Georgij Szmirnov, aki a Szovjet-Magyar Baráti Társaság elnöke is, megbeszélést folytatott Apró Antallal, a Magyar-Szovjet Baráti Társaság elnökével és Bíró Gyulával, a társaság főtitkárával; ismerkedett az MSZBT központi szerveinek tevékenységével, s ellátogatott a Magyar Optikai Művekben működő szakcsoporthoz. Georgij Szmirnov hazautazása előtt szabadságának egy részét a Balatonnál tölti. MÉH-kampány a papírhiány enyhítéséért A MÉH Tröszt vezérigazgatója, Molnár Kálmán hétfői sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy augusztus 15. és november 30. között kampányt szerveznek a papírhulladék mennyiségének növelése érdekében. Ez idő alatt kezdeményezik a különböző intézményeknél és vállalatoknál az irattári selejtezés felgyorsítását. Igény szerint zsákokat bocsátanak a selejtezők rendelkezésére és vállalják, hogy a bejelentéstől számított 48 órán belül elszállítják az 1 tonnát meghaladó mennyiségeket, az ez alatti tételeket pedig 1 héten belül fuvarozzák el. Szeptember elsejétől az úttörőcsapatoknak szerveznek papírgyüjtési akciót. A MÉH-vál- lalatok gondoskodnak arról, hogy az összegyűjtött papírhulladékot haladéktalanul elszállítsák. Felkérik egyúttal a Fővárosi Közterületfenntartó Vállalatot, a megyei városgazdálkodási vállalatokat, hogy a kampány ideje alatt vegyenek részt a papírhulladék összegyűjtésében. A gyűjtési kedv fokozása érdekében november 30-ig felemelik néhány papírféle begyűjtői árát. Az irományok és brosúrák kilónkénti átvételi ára 1,50-ről 3 forintra emelkedik, a hullámpapíré 1,50-ről 2 forintra nő. A fekete-fehér újságpapír kilóját az eddigi 2,40 helyett 3 forintért, a nátronzsákét pedig 3 forint helyett 4,50- ért veszik át. A kampány ideje alatt az átvevőhelyek nyitva tartási ideje meghosszabbodik: minden kedden és csütörtökön legalább 18.00 óráig tartanak nyitva, szombatonként pedig 8-tól 13.00 óráig várják a papírhulladékot. A MÉH arra számit, hogy legalább 10-15 ezer tonnányi többletpapírhoz jut a kampány révén a népgazdaság. A Papíripari Vállalat ezer tonnánként 2 millió forintos ösztönző prémiumot fizet a MÉH Trösztnek. Mint ismeretes, kevés az újságnyomáshoz szükséges papír, s számottevően csökkent a szocialista importból származó cellulóz alapanyag meny- nyisége. A papírhulladék begyűjtésének fokozása a cellulózigény csökkentését célozza, hiszen a papírhulladékot rostanyagként hasznosítják. A felszabaduló importkeretből pedig növelni lehet a rotációs papír behozatalát. Csányi László Az emlékezés ösvényei (14.) Szekszárd az ötvenes években Mindenki jelentett mindent, hetenként, naponként, majd összesítve havonta, negyed- és félévenként, amit az éves jelentés koronázott meg. Az ipari üzemek megkapták a kötelező tervszámokat, s minden azon múlt, hogy ezeket teljesítik-e. Például a Bonyhádi Zománcáru- gyárban, ahol gyakorta megfordultam, ennyi meg ennyi zománcedényt kellett gyártani, de dicsőség volt, ha a tervet túlteljesítették. Pedig gazdasági szempontból ez valóságos katasztrófa volt, mert a terv mennyiséget jelentett, csak arra nem gondoltak a bölcs tervezők, hogy a szükséglet lábasban, fazékban jelentkezik, a tervet azonban könnyebb volt ötvenlite- res üstökben, mint házi használatra alkalmas edényekben teljesíteni, sőt másként nem is lehetett. A tervteljesítés és a normális szükséglet így nem találkozhatott, az elvakult irányítás azonban erről még nagyon sokáig nem vett tudomást. Közben azért éltünk, szegényesen, de valamiben mégis csak reménykedve. Újra ide írom, a szocializmus tényét mindenki elfogadta, a maga módján - ha hagyják - segíti is megvalósulását, de a gyakorlat, konok értéktagadó következetességgel csalárdul kijátszott eszmét és reményt, s itt már nem arról volt szó, hogy ki hitt a Rajk ellen konstruált vádakban. A gondolat a primitív és babonáktól átitatott gyakorlat felett lebegett, mindent a jó és rossz kibékíthetetlen ellentéte járt át, s talán azon sem csodálkozott volna senki, ha az égbolton megjelenik egy söprűnyélen lovagoló, boszorkánynak álcázott kulákasszony. Később sokat emlegették a kétfrontos harcot, ebben az időben azonban a kétfrontos tisztesség dilemmája jellemzett bennünket, mert aki nem vállalta - nevezzük így - a személyi kultusz igazolhatatlan önkényét, nem biztos, hogy „az ellenség uszályába” került, ahogy az akkori szegényes szókinccsel megfogalmazták. Ebben a kétes ideológiai keretben egy földhözjuttatott is osztályellenség lehetett - volt rá példa bőven -, de hova vezetett az út ebből a kelepcéből? Mindenki féltette az irháját, elsősorban a tisztességes párttagok, mert először az ő soraikban keresték az agyafúrt ellenséget, mi többiek csak féltünk, ahogy az ember egy természeti jelenségtől félhet. Nekem külön is volt rá okom, egyik nagybátyámat ugyanis még 1950-ben, a Rajk-per nyilvánosságtól mentes utórezgéseként súlyos börtönre ítélték. Nincs okom mentegetőzni, dicsekedni meg végképp nincs, mert alig ismertem, nálunk egyébként is laza volt a családi kapcsolat. Tudtam róla, hogy hosszú ideig Görögországban élt, általam ismeretlen ügyek szakértőjeként; nem is firtattam. 1944. október 16-án láttam utoljára, erre pontosan emlékszem. Munkahelyemre, az Állami Nyomdába igyekeztem, ahol szegényes állásom volt, amikor meglátott a villamos peronján, s intett, hogy szálljak le. Kapkodva mesélte, hogy Nyugatra akarják telepíteni, s kérdezte, mit tanácsolok. Életem mélypontja volt ez az időszak, több okból is, de ez nem tartozik ide. Csak annyit mondtam „én nem megyek Nyugatra, pedig az Állami Nyomdát mindenestől ki akarják telepíteni”, s ezzel felugrottam a következő villamosra. Ó ment, kedve ellenére. Kőszegen egy bombatámadás során egész családja elpusztult, néhány év múltán börtönbe vetették, majd 1956 elején rehabilitálták, de én többé nem találkoztam vele. Most ez a szerencsétlen, ártatlanul elítélt vádlóként jelent meg képzeletemben. Éppenséggel említhette nevemet, amikor rokonságáról faggatták, az ilyen atyafiság pedig maga volt a halál. Éppen ezért egymással szemben is óvatosak voltunk, mert senki nem tudta, nem is tudhatta, hogy mi lakozik a másikban. A besúgókat valószínűleg egyetlen rendszer sem nélkülözheti, teljesen közömbös, hogy szükophantának, spiclinek vagy konfidensnek hívják őket. Szekszárdot mégis valami védettség jellemezte, a város szélárnyékban élt, de azért okosabb volt, ha valaki akkor is megőrizte komolyságát, ha politikai viccet meséltek neki. Abban a körben, amelyben otthon voltam, politikáról alig esett szó, Sass Ernő az elemi részek fizikájára oktatott bennünket, Antal Lacival Thomas Mannról vitatkoztunk vagy Theodor Stormról, aki neki is közel állt szívéhez. Szenzáció volt, ha felesége, a tündökletes Maci, hozzájutott egy Hemingway-re- gényhez, amiről neki kellett beszámolnia, mert közülünk csak ő tudott angolul. A jelen irodalmával nehéz volt mit kezdeni, kriptoliteratúra, mondta megvetően Vár- konyi Nándor. A politika tudatosan szövetkezett a dilettantizmussal, azt viszont kár lenne elhallgatni, hogy a közművelődést illetően voltak hasznos kezdeményezések, ekkor indult például az Olcsó Könyvtár, Devecseri Homérosz-fordítása ekkor lett könyvsiker, s a klasszikusokat őszinte megbecsülés övezte. Némi válogatással, tegyük hozzá, mert a Bánkot nem játszották, éppúgy, mint Madáchot, akiről Lukácsnak lesújtó véleménye volt, s Bartókot is kitiltották az Operaházból. Az volt a kérdés, kit fogadnak el haladó hagyományként. Bánk például nem fért ebbe a kategóriába, mert uralkodója ellen lázad, s mint láttuk, a szabadsághős Teli is gyanússá vált egy buta jelentés tükrében. De továbbra is ott volt kezem ügyében Bergson és Schopenhauer, aki már ifjúkoromban arra figyelmeztetett, hogy szemlélődni jó, de benne élni rettenetes. A benne élő pedig egyre jobban értette, hogy ez sokáig nem maradhat így, a gazdasági kapkodás, a vég nélküli harc a mesterségesen szaporított ellenséggel azt sejtette, hogy a pragmatikus hatalom elárulta a klasszikus elméletet, s itt erőszak vagy ráolvasás éppúgy nem segített mint a Sztálin „rövidített életrajzából” vett idézetek. Izgalomra egyébként mindig volt ok. Szekszárdon a legnagyobb megrendülést a hegyoldali szőlők, a Bakta tagosítása váltotta ki, ami később nehezen helyrehozható gazdasági kárral is járt. A Baktárói az a szólás járta, hogy ott szőlőt csak örökölni lehet, venni nem. Más is közrejátszott. A kevesek közé tartozom, akit nem kísértett soha a vagyonszerzés csábítása, szőlőm sincs, jóllehet ez Szekszárdon nemcsak lehetőség, de rang is, a szekszárdi lét hitelesítése. És most képzeljük el, hogy a boldog és büszke tulajdonosokat megfosztják az ősi jusstól. A vén tőkék között akár olyanok is lehettek, amelyet Liszt jótékony közreműködésével a pápának is szolgáltak borral, amit a szekszárdiak máig emlegetnek. A magyarázatot a szövetkezeti mozgalom spontán terjedésének kellett volna szolgáltatnia, holott az ellenkezőjéről volt szó, a gyatrán működő szövetkezet felvirágzását várták a baktai szőlők elkobzással felérő birtokbavételétől. Abban aligha kételkedhetünk, hogy ekkor alapozták meg minden későbbi bajunkat, mégpedig olyan alaposan, hogy az évtizedek során folyamatosan újratermelődött minden rossz. A mező- gazdaságban okozott kárt viszonylag könnyebb volt jóvátenni, az ’50-es évek krónikus élelmiszerhiánya lassa megszűnt, az iparral azonban más volt a helyzet, a hozzá nem értés itt sokáig győzött a józan érdek fölött, háttérsugárzását még most, 1988-ban is érezzük. A hiányt akkor népünnepélyekkel igyekeztek feledtetni, neve is volt, vidám vásárnak hívták, s ennek is volt szertartásrendje. Azzal kezdődött, hogy az üzletekben már hó- napokkarglőbb nem lehetett kapni semmit, a szegényes készletet ugyanis a vidám vásárra tartogatták. A nevezetes napon, mert ilyen évente csak egy volt, az üzletek sátrat vertek a vásártéren, ki- hordták addig féltékenyen rejtegetett árujukat, a vidámságról cigányzenészek, népi táncosok, csasztuskabrigádok igyekeztek gondoskodni. A bútorüzlet kiállította egyetlen garnitúráját, amit rögtön meg is vásárolt a megyei tanács elnöke. Lehetett kapni csempe zománcedényt, amit a bonyhádi gyár Afrikában sem tudott eladni, kivételesen árultak kaszát, fenőkövet, harapófogót, fűrészt még szöget is - megannyi állandó hiánycikk. Amíg a készlet tartott, volt virsli is, éppúgy, mint május elsején, de ez külön történet. (Folytatjuk)
