Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-08 / 188. szám
1988. augusztus 8. tíÉPÜJSÁG 3 Az SZMT-nek is érdeke a nyilvánosság Villáminterjú Deli Sándorral, az SZMT titkárával Helyi véleménynyilvánítás Izményben A többség el akar szakadni Máig tart a vita a SZOT és a kormány között a július 26-án végrehajtott áremelésről, amelyben a vélemények végletesen ütköztek. Megoldás még nincsen, ezt csak a szakszervezeti törvény hozhatja meg. Deli Sándornak, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa titkárának véleménye szerint határozott álláspontja van a szak- szervezeteknek.- A kérdés csak az, hogy mit tehet az SZMT?- Megbízható információs hátteret - bázist- biztosít a SZOT-nak a szakszervezeti álláspont képviseletéhez. Ezért már másnap gyorsinformációt kértünk a szakszervezeti tagságtól. A végeredmény: egyértelmű felháborodással fogadták az áremeléseket. Csak néhány példa a begyűjtött véleményekből. A TÁÉV és a TOTÉV dolgozói úgy számolják, hogy a közelmúltban egymást követően végrehajtott áremelések három-ötszáz forintot vettek ki a dolgozók zsebéből. Általában erkölcstelennek tartják, hogy a közelmúltban rendezték a kormány tagjainak bérét, és azt kérdezik, hogy hol marad az átfogó bérreform. Mindjárt hozzátenném, hogy az emberek nem ennyire disztingváltan fogalmaznak, de azt joggal kérdezik meg, hogy mit ér, ha a kormány az érdekvédelmi szervek tiltakozása ellenére azt csinál, amit akar. Nem örült a tagság annak sem, hogy a miniszterelnök-helyettes mindjárt tippet is adott, hogy mivel foglalkozzon a szak- szervezet és mivel ne. Az sem igaz, hogy a szakszervezet feladata kizárólag csak a szociálpolitika lenne. A lényeg az érdekvédelem és az érdekképviselet. És az sem igaz, hogy a forint leértékelése és a benzin áremelése nem szociálpolitikai kérdés. Több helyről jött az információ - ezt a fogyasztók tanácsa már vizsgálta is -, hogy a szabadáras termékek igen széles körének ára szinte havonta emelkedik. Senki sem hiszi el, hogy a legújabb áremelések nem gyűrűznek tovább. Nyilvánvaló, hogy a vállalatok majd elrendezik egymás között a megemelkedett költségeket, és ezeket, már halmozottabb mértékben, egyszerűen továbbhárítják a A mesterséges intelligencia kifejlesztése a nemzetközi tudományos életben jelenleg még túlnyomórészt az alapkutatásokra korlátozódik. Az eddig megszerzett ismereteket csak szórványosan és kevés területen sikerült bevezetni a gyakorlatba. Az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság anyagi támogatásával a Budapesti Műszaki Egyetem Műszer- és Méréstechnika Tanszékének fiatal kutatókból álló csoportja kifejlesztett egy olyan ipari technológiai folyamatokat ellenőrző, felügyelő rendszert, amely a mesterséges intelligencia alapkutatási eredményeit is felhasználja. A BME kutatói Papp Zoltán adjunktus vezetésével olyan számítógépes felügyelő rendszer kialakítását tűzték ki célul, amely önállóan ellenőriz egy-egy technológiai folyamatot, felhívja a figyelmet a berendezés hibáira, kideríti azok okát és javaslatot tesz megszüntetésükre. A szakemberek olyan programot készítettek, amely matematikai képletekkel leírhatóan tartalmazza az adott technológiára vonatkozó általános ismereteket. Ezzel egyidejűleg olyan típusú ismeret- anyagot is össze kellett állítani, amely egy tapasztalt technológusnak vagy diszpécsernek csak a gyakorlatban megszerezhető tudására épül. A szakértők olyan megsejtéseit, szokásait kellett a számítógépbe táplálni, amelyeket korábban esetleg csak egyszer alkalmaztak valamilyen üzemzavar elhárítására. Többek között az ilyen típusú ismeretek végső fogyasztóra, vagyis az állampolgárra. Már a kormány is elismeri, hogy nem lehet tartani a 15 százalékos inflációt, hiszen legalább 17-nél tartunk. A korábbi ígéretek szerint itt most ellentételezésnek kell következni. A dolgozókat nem elsősorban az anyagiak érdeklik, hanem a kormány iránti bizalom ingott meg.- Még mindig nem tartunk ott, hogy mit tehet az SZMT?- Azt, hogy nyilvánosságra hozza a Tolna megye szakszervezeti tagok és általában a dolgozók véleményét, mint ahogy megyei fórumokon is képviseljük a tagság érdekeit.- Volna egy nagyon meredek kérdésem. Miért van egyáltalán szükség az SZMT-re az ágazati szakszervezetek megyei szervei mellett?- Azért, mert nemcsak munkahelyi problémák vannak a világon, sőt az utóbbi időben méginkább az átfogó érdekvédelem került előtérbe. Ilyen az ellátás egésze, a foglalkoztatás, hogy csak a lényegesebbeket említsem. Amíg a köz- igazgatás a területi elven alapszik, mint most, addig területi elven szerveződő szakszervezeti szervekre is szükség van. A megyei tanács döntési jogkörében a Szakszervezetek Tolna Megyei Tanácsa lehet partner az érdekképviselet és érdekvédelem területén. Ugyanezen okokból van nagy szükség a városi és nagyközségi szakszervezeti bizottságokra. Nyilvánvaló, hogy egy ágazati szakszervezet a maga ágazati érdekvédelmi funkciói mellett nem láthatja el az általános, szakmához és ágazathoz nem köthető feladatokat. Ugyanígy nem valószínű, hogy elfogadnák partnernek. Az természetes, hogy a változó viszonyok között az SZMT is keresi a helyét, új szerepét és feladatait, ami a mozgalom egészével együtt alakul, formálódik, de ez nem jelentheti azt, hogy közben ne tegyen folyamatosan eleget érdekvédelmi funkciójának. Ezért is tartjuk nagyon fontosnak, hogy a megyei lapban is megjelenjen a szakszervezet véleménye minden jelentős országos és megyei kérdésről, természetesen vállalva a nyilvános vitát is. -iszámítógéphez illeszkedő leírásával és felhasználásával foglalkoznak a mesterséges intelligencia kutatói. A Műszer- és Méréstechnikai Tanszék szakemberei úgy oldották meg a feladatot, hogy a számítógépes felügyelő rendszer ne csak egy adott technológiára legyen alkalmazható. Olyan a program felépítése, hogy viszonylag gyorsan és rugalmasan használható speciális technológiai folyamatok ellenőrzésére. A felügyelő rendszert ott gazdaságos alkalmazni, ahol bonyolult berendezések és műszerek működését kell folyamatosan figyelemmel kísérni. Jelenleg a diszpécserközpontokban ezt a feladatot technológusok látják el. Ahol azonban túl sok és bonyolult berendezés üzemelését szükséges figyelemmel kísérni, a szakemberek már nem mindig képesek megfelelően áttekinteni a lejátszódó folyamatokat. A kutatók ajánlják például a fejlesztést egyebek között erőművi turbinák, villamos rendszerek és kórházi műtők műszereinek az ellenőrzésére. A Budapesti Műszaki Egyetemen most kifejlesztett felügyelő rendszer után érdeklődik a Dunai Vasmű, ahol az ott üzemelő harangkemencés technológia működésének ellenőrzését kívánják felhasználni. Ugyancsak tárgyalnak a Chi- noin gyár illetékeseivel: ott a penicillin gyártásánál alkalmazott fermentációs berendezések üzemelésénél használnák fel a nemzetközileg is élenjáró számitógépes felügyelő rendszert. A fiatalasszony félrehajtja a zöld függönyt, kilép a rögtönzött fülkéből, s a piros terítővei letakart asztalhoz lép. A lezárt borítékot belecsúsztatja a nemzetiszín urnába. Mikor elköszön, a 134. strigula is felkerül a listára. Ennyi izményi állampolgár adta le a voksát szombat délelőtt háromnegyed kilencig arról, akarja-e, hogy a településen önálló tanács alakuljon. * Dávid Zoltán, a helyi népfronttitkár munkásruhában érkezik, vékony dongá- jú fiatalembert kísér. Kéri, hogy az szavazhasson, bár személyi igazolványa nincs. Elvesztette. Gyors ellenőrzés. Szerepel a névjegyzéken. Rendben. Míg a fiú a függöny mögött kihúzza az „IGEN”-t vagy a „NEM”-et, Dávid Zoltán üdítőitallal kínálja a szavazatszedő bizottság tagjait. Aztán mosolyogva szabadkozik, hogy csak most jött, de eddig dolgozott. Majd a vb-titkárnő felé megjegyezi: nem érünk rá ülésezni... A községi közös tanács elnöke mellé letelepedett fejkendős asszony nevetve rákontráz.- Azt Ígérték, kapunk egy féldecit. Azért ülök itt ilyen nyugodtan.- Annak ellenére, hogy nyitva a kocsma, eddig minden szép rendben ment - mondja a szavazás tisztaságát ellenőrző választási elnökség elnöke. Az ötórás bányászbusz utasai meg a fiatalok, akik Hévízre indultak kirándulni, már 6-kor, a kezdéskor bejöttek, s folyamatosan érkeznek a többiek is. Latosinszki András, a szavazatszedő bizottság egyik tagja hozzáteszi:- Állítólag van, aki a felső faluvégen csak tegnap este vagy még azóta se kapta meg az értesítést, pedig jó előre szétküldtük a leveleket a kézbesítővel. A bizottság egyik tagja is hiányzik, mert nem tudott róla, hogy jönnie kell... Összesen 446 szavazóképes lakosa van Izmény- nek, a többieket még ezután várjuk. * A kultúrház előtti téren énekszó csendül. Búcsúzik a belga népi együttes, amely itt vendégeskedett, tőlük köszönnek el dallal a helybeliek. Integetnek a távolodó buszok után, aztán ők is betérnek szavazni. Jobbról idős házaspár ballag felénk. Megszólítanánk őket, de Bálint József ránk kiált. A bányászjárat gépkocsivezetője fennhangon követeli, hogy - finoman szólva - ne valótlant írjak az iz- ményeikről, mint eddig, s indulatosan sorolja a györei tanács vétkeit. A tűzoltószertárhoz kísérjük, ahol mutatja a kerítést, amely már egy éve kidőlt, s azóta se csináltatták meg. Akárcsak a játszótéri hintát meg az utakat.- Van, akinek a háza előtt már húsz éve ott csúfkodik a homok, nem rakta el. Ez a tanács hibája. Miért engedi? Miért nem büntet szigorúan? - szegezi nekünk a választ nem váró kérdést.- Aki ilyen rendetlen, az nem felelős? A környezete, a többi itt lakó nem tudna rá hatni? - kérdezek vissza.- Majd, ha önállóak leszünk, akkor úgy lesz.- Elöljáró most is van...- Az se ér semmit. Közben csatlakozik hozzánk két tanácstag is.- Május 31 -ig minden utat megígértek. Két évig halasztgatták a dolgot a pincék miatt, hogy ülepedni kell, de hozzánk még mindig nem tud bejönni a mentő, ha sár van - mondja Takács Imre. Értékes Bálint hozzáteszi:- Most azt kérdezték, melyik utcát csináltassák meg előbb. Hát ha tizennyolc évig nem voltak kiváncsiak a véleményünkre, akkor most már ne is legyenek.- Az elnök kijött ide tegnap és ijesztgette az embereket, hogy majd háromezer forintot kell fizetni, ha különválunk - így Bálint József. Ha ott vagyok, én meg is vertem volna.- Összeget nem mondott - csillapítja Takács Imre. Nem vele van baj, van esze az elnökünknek...- Persze, tudom én. Ugyanilyen elnököt kívánok Izménynek is - hagyja jóvá Értékes Bálint -, nem ő a hibás. Hogy akkor végül is ki, arra nem felelnek. Aztán elmondják, hogy augusztus elsején tanácsülés volt Győrében. Ők az ottani kilenccel szemben csak nyolcán voltak, mert egyik társukat „a györeiek rávették, hogy ne jelenjen meg”. Arról kellett volna állást foglalni, hogy legyen-e titkos szavazás az elválásról Izményben. De minthogy kevesebben voltak, eleve reménytelennek ítélték a helyzetüket, s Voks a borítékban így hatan felálltak és kivonultak a teremből. Különben is, hogy nyilatkozhattak volna ők az egész lakosság helyett?- De hát a tanácstagok a választóik érdekeit, véleményét képviselik...?- Erről akkor is döntsön a falu! Ezért aztán este a falugyűlés határozott róla, hogy hozzák ki az urnát. Mivel azonban ezt nem a tanácsülés döntötte el, a szabályok értelmében nem szavazásra, hanem helyi véleménynyilvánításra került sor. Amely, ha kedvező eredményt hoz - úgy vélik - összetartóbbá teszi, felvirágoztatja Izményt. * A györei utcán Podoba Györggyel és Varga Andrással találkoztunk. Épp a szomszéd falubeli szavazásról beszélgettek. Mindketten úgy gondolják, Győré is jobban jár, ha maga marad.- Valószínűleg oka van, hogy el akarnak válni - mondja Varga András, aki tizenkét évig maga is tanácstag volt. Egy biztos, hogy nem nemzetiségi ellentétről van szó, mint ahogy némelyek hangoztatják. Hisz én is hadikfalvi vagyok, negyvenötben kerültem ide, s jól érzem magam. Egyébként, szerintem, nem baj, ha ebben a pénzszűkében versengenek egymással a falvak. Itt, Győrében szinte minden társadalmi munkában készült. Fogjanak össze Izményben is, mutassák meg, mit tudnak. Aztán öt-tíz év múlva kiderül, mire mentek. * Az este hat órakor befejeződött helyi véleménynyilvánítás végleges eredménye a következő: A 446 szavazásra jogosult izményi lakos közül 351 személy jelent meg. Érvényes szavazatot adott 329, érvénytelent 22. A szétválással 307-en értenek egyet, ellene foglaltak állást 22-en: Ma délután a községi közös tanács összeül és határoz az ügyben. A megyei tanács végrehajtó bizottsága augusztus 17-én állást foglal. Végleges döntést az Elnöki Tanács hoz szeptemberben. CSER ILDIKÓ Fotó: GOTTVALD KÁROLY Mesterséges intelligencia az iparban Podoba György és Varga András Adategyeztetés