Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-31 / 208. szám
MA 1988. augusztus 31. SZERDA XXXVIII. évfolyam, 208. szám ÁRA: 1,80 Ft FIATALOK (4. oldal) Faluból városrész Tolna nagyközség városi rangra pályázik Kerekasztal-konferencia a leszerelésről Hétfőn este a mözsi művelődési ház udvaráról nyíló tanteremben rendhagyó megbeszélésre került sor. Egy olyan tájékoztató jellegű megbeszélésre - és vitára melyet nem kellett, hogy döntés kövessen, hiszen az már megtörtént korábban, egyebek között február 22-én, a falugyűlésen az ott élő emberek voksoltak az ügyben. Abban az ügyben, melyet a „tisztelt lokálpatrióták” előtt „történelmi sorsfordulónak” nevezettdr. Hegedűs János, a Tolna Megyei Tanács vb-titkára. A megbeszélést - melyen részt vettek a mözsi tanácstagok és póttanácstagok, az ottani székhelyű szövetkezetek és vállalatok vezetői, Szilák Mihály, a Tolnai Nagyközségi Közös Tanács elnöke és a megyei tanács vb- titkára - azért hívták össze, hogy tisztázzák Mözs és Fácánkert - tehát az eddigi társközségek - Tolnával való további kapcsolatát, illetve státusukat Mint talán az sokak előtt ismeretes, Tolna - és megyénkből még Duna- földvár - benyújtotta pályázatát várossá nyilvánítása érdekében. A 10165 lakosú nagyközséghez jelenleg a 2409 lakosú Mözs és az öt kilométerre lévő 823 lélekszámú Fácánkert tartozik társközségként Az utóbb említett település további sorsának tisztázása ponto- sanatávolság miatt nem bonyolult, viszont az székhelyközséggel egybeépült Mözsé annál inkább. Persze, egy vonatkozásban közös a gondjuk. Abban, ha társközségek akarnának maradni, akkor is, ha Tolna elnyeri a városi rangot Ugyanis jelenleg nincs jogszabályi lehetőség, hogy városnak lehessen társközsége. így alkotmánymódosítási javaslattal kell élniük, melynek elfogadására - netán elutasítására - az októberi országgyűlés lesz hivatott Eddig úgy tűnt, hétfőn pedig világosan ki is derült, hogy e témában csak Fácánkert az érdekelt Mözs nem. Hiszen Mözs saját nevén szerepel ezután is Tolna városrészeként S itt jegyezzük meg azt is, hogy az Épftési és Városfejlesztési Minisztérium által az Elnöki Tanács elé terjesztendő rangsorban igen előkelő helyen szerepel Tolna (és Dunaföldvár is). Ezek után Szilák Mihályá a szó, aki Mözs további lehetőségeit ismertette. Azaz a két alternatívát mely szerint - amennyiben módosítják az alkotmányt - társközség maradhat illetve a majdani város városrészeként természetesen saját régi nevén folytathatja városiasodó életét Természetesen fölsorolta az érveket és az ellenérveket is, ami nyilván úgy értendő, hogy az érvek a városiasodás mellett szólnak, hiszen a településpolitika is azt támasztja alá. Egyébként a két település annyira egybeépült (a Radnóti utca a „határ”), hogy ilyen összeépítetttelepülésszerkezettel sehol az országban nem találkozhatunk. Érvként csupán néhány konkrét dolgot említünk: a villamos energia tarifájának különbsége, az ellátás, a helyi autóbuszjáratok, no és természetesen a várossá fejlődésben rejlő lehetőségek. Letenyei József, Mözs elöljárója amellett kardoskodott, hogy a város neve Tolna-Mözs legyen. Mert a mözsieknek ez a kifejezett kérésük, mi több, kikötésük. S hangsúlyozta, hogy az állampolgárok helyeslik a várossá fejlesztést, de a már említett névkombináció híján inkább maradnaktársközségek. Ezen a ponton éles és izgalmas vita alakult ki. Atöb- biek - Szentes Nándor tsz-elnök, Rikker József tanácstag, Mayer Márton tanácstag, Saramó Sándor iskolaigazgató - elmondták, hogy ezt a formát, nem pedig a tartalmat érintő kérdés, s nem is lehet vita körülötte. Ők és választópolgáraik, illetve mözsi munkatársaik úgy vélekednek, hogy nem a mának, hanem a holnapnak döntenek. S mindezt csak néhány választópolgárnak kell elmagyarázni, mivel a többség érzi és érti, hogy miről van szó, netán mi foroghat kockán. Végül ismét megállapodtak, hogy Mözs teljes jogú városrész lesz, amennyiben Tolna városi rangra lép, s idő hiányában sincs értelme, mi több, problémát is okozna - hiszen várossá nyilvánításra csak évek múlva kerül ismét sor - ha a névkombinációt most, a közös döntés után és a pályázat beküldését, rangsorolását követően feszegetnék, terjesztenék elő. Nem szólva ennek komolytalanságáról. Miután a „hivatalos” megbeszélés befejeződött, senki nem ment haza, hanem tovább folyt az eszmecsere még jó ideig. V. Horváth-Gottvald A Varsói Szerződés és a NATO öt-öt tagállamának vezető leszerelési szakértői ültek tárgyalóasztalhoz kedd délelőtt Budapesten, hogy megvitassák az európai hagyományos leszereléssel kapcsolatos kérdéseket. A különféle vélemények, nézetek protokolláris kötöttségektől mentes megfogalmazásának teret engedő eszmecserére Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, az NDK és a Szovjetunió, illetve Franciaország, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, az NSZK és Olaszország jeles közéleti személyiségei, magas rangú katonai vezetői, neves tudományos kutatói kaptak meghívást a rendezvény házigazdájától, a Magyar Külügyi Intézettől és társrendezőjétől, a New York-i Kelet-Nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézetétől. Hazánkat Hardi Péter, a Magyar Külügyi Intézet igazgatója, Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár, Somogyi Ferenc, a Külügyminisztérium főosztályvezetője és Tóth Tibor altábornagy, a Magyar Néphadsereg vezérkari főnökének első helyettese képviseli. A budapesti tanácskozással - mint azt a rendezvény megnyitó bevezetőjében Hardi Péter kiemelte - a magyar házigazdák olyan fórumot kívántak létrehozni, amely az európai hagyományos leszerelés átfogó témakörében a rangos szakértők kötetlen véleménycseréjét teszi lehetővé. Ennek megfelelően - a meghívóban foglaltak szerint - a résztvevők magán- személyként érkeztek hazánkba, amivel ugyancsak a rendezvény informális jellegét hangsúlyozták a szervezők. A hivatalos álláspontok merev ütköztetése helyett inkább a szabad véleményalkotást, - egyeztetést helyezik előtérbe a kerekasztal-konferencia két napja során. Az első nap csaknem kilenc órán át tartó eszmecseréinek tapasztalatait összefoglalva a Magyar Külügyi Intézet igazgatója az MTI tudósítójának elmondta: az ismerkedés első percei után hamar elmúlt a nemzetközi konferenciákra jellemző feszélyezettség, s a tanácskozás a házigazdák reményeinek megfelelően szakemberek konstruktív párbeszédévé vált. Erre a fajta konstruktivitásra, egymás véleményének mérlegelésére annál is inkább nagy szükség van, mivel már az első hozzászólásokból kiderült: a hagyományos leszereléssel összefüggő tárgyalások még komplexebb megközelítést igényelnek, mint a nukleáris fegyverzet korlátozásáról folytatott viták. A világnak tehát hosszú tárgyalássorozatra kell felkészülnie e kérdéskörben. A sikeres párbeszédhez mindenekelőtt az érintett döntéshozók - kormányzó politikusok, katonai vezetők - határozott politikai el- szánására van szükség. Általános vélemény, hogy eddig jobbára csak a politikai deklarációk szintjére jutottak el a hagyományos haderők és a fegyverzet kérdéskörében. A kerekasztal-konferencia résztvevői is szemben találták már magukat a leendő tárgyalópartnerek előtt álló problémákkal: miként szerezzenek megbízható adatokat a szemben álló felek egymás hagyományos haderejéről, miként ellenőrizzék ezeket az információkat, miként mérjék fel, és mennyiben vegyék figyelembe az „ellenség” vélt vagy valós fenyegetettség-érzését, miként küszöböljék ki a fegyverzetekben fennálló aszimmetriákat. Az összetett témacsomagot boncolgatva annyi már világosnak látszik - hangsúlyozta Hardi Péter -, hogy e kérdéseket több fázisra bontva kell a tárgyalások napirendjére tűzni; fogódzkodóként ki kell jelölni bizonyos prioritásokat, semmilyen részkérdést sem zárva ki ugyanakkor az eszmecserék köréből. Abban is egyetértenek a résztvevők, hogy a hagyományos leszerelés első lépéseinek színhelye Európa központi régiói lesznek. Az azonban még nem világos, hogy hol húzzák meg az érintett területek határait. > A megyei párt-vb üléséről Tapasztalatok a gazdálkodásról Tegnap Szekszárdon Péter Szigfrid első titkár elnökletével ülést tartott az MSZMP Tolna Megyei Végrehajtó Bizottsága. Első napirendként Nagy Ferenc gazdaságpolitikai osztályvezető tájékoztatta a testületet a gazdálkodás időarányos tapasztalatairól, az iparvállalatok szerkezetátalakítási intézkedéseiről, különös tekintettel az export fejlesztésére és a foglalkoztatáspolitikára. Ezt követően a végrehajtó bizottság feladattervet tárgyalt meg az országos pártértekezlet állásfoglalása végrehajtására vonatkozó megyei feladatokról. Mindkét napirend a szeptemberi pártbizottsági ülés elé kerül, amelyről olvasóinkat részletesen tájékoztatjuk. Maróthy László találkozója a Bajcsy-Zsilinszky társaság vezetőivel Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter kedden hivatalában fogadta dr. Vigh Károlyt, a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság elnökét, valamintatár- saság más vezetőit és független környezet- védő tanácsadóit: Hábel György és Molnár István mérnököket A társaság a magyar sorskérdések - köztük a környezetvédelmi problémák - vizsgálatát tekinti céljának. A többórás megbeszélésen a társaság képviselői egyéb környezeti kérdések felvetése mellett részletesen ismertették a bősnagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos aggályaikat illetve a beruházás folytatása ellen szóló érveket Javasolták, hogy a minisztérium, illetve a kormány tárjon fel olyan lehetőségeket hogy az erőmű a nagymarosi vízlépcső nélkül épüljön fel. Felvetették, hogy amennyiben erre nincs mód, úgy a szennyvizek tisztítását a duzzasztás megkezdéséig államközi garanciákkal is megnyugtató módon biztosítani kell. A miniszter elmondta, hogy fontos szerepet tulajdonít a társadalom környezeti kultúrája fejlesztésében a környezetvédő csoportoknak. Köszönettel vette a társaság kezdeményezését, és ígéretet tett javaslataik megvizsgálására. Leszögezte: a minisztérium - feladatának megfelelően - az ökológiai szempontból legjobb elérhető megoldást szorgalmazza. Kiemelte, hogy az ország sok fontos környezett problémájának megoldásától vesz el erőt a vízlépcsőrendszer körül folyó, olykor érvek helyett indulatoktól vezéreltvita, amely legalább annyira politikai, mint amennyire környezetvédelmi vagy gazdaságossági. A dunai vízlépcsők esetében nem lehet úgy tenni, mintha most kezdenénk hozzá a munkálatokhoz, hiszen a döntés óta eltelt 11 évben az egész mű építkezése jelentősen előrehaladt Maróthy László felhívta a figyelmet arra, hogy a munka jelenleg az érvényes jogszabályoknak és államközi szerződéseknek megfelelően, az 1986-ban jóváhagyott ütem bármiféle gyorsítása nélkül folyik. A kormány elé öt főhatóság együttesen terjeszt jelentést az építkezésről, amelyben minden eshetőséget - köztük a nagymarosi vízlépcső esetleges elhagyásából eredő előnyöket és károkat is - figyelembe vesznek. Gondolatok csengőszóra A piros mintával díszített kék iskolaköpenyt már egy hete odakészítette Julcsi az íróasztala melletti székre, s a tavalyi iskolatáska is degeszre tömve várja az indulást. Köpenyt muszáj volt venni, mert Julcsi a nyáron jócskán megnyúlott, s a régi szinte csak a derekáig ér, de táskát idén csak Öcsi kapott. A füzetek, tollak, vonalzók, s a többi tanszer beszerzése miatt így is igen sovány lett a családi pénztárca. De a két ikertestvér most nem erre gondol. Míg felveszik az ünneplőruhát, már azon jár az eszük, milyen lesz az órarend, ki mellé üljenek a padban, szigorú lesz-e a felsős tanár néni? Tolna megyében holnap reggel 95 általános iskolában és 22 középfokú-oktatási intézményben szólal meg az első óra kezdetét jelző csengő. A becslések szerint mintegy 31 ezer 500 általános iskolás és 11 ezer 700 középiskolás áll fel nyolc órakor, hogy köszöntse a belépő pedagógust. Az alsó tagozatosok többsége kényelmesebben elfér az idén, az elmúlt évek felduzzadt osztálylétszámai - Paks kivételével - némiképp csökkentek, a felső tagozatos osztályok ajtóit viszont még erőteljesen döngeti a demográfiai hullám. Az idejáró gyerekek, valamint az elsős középiskolások száma egyelőre még nő. Érré számítva, ahol lehetőség volt, a múlt évben, illetve a nyár folyamán bővítették a férőhelyek számát, korszerűsítették az iskolát, de több helyen idén is harmincöt-negyven diák szorong egy teremben. Megkezdődött az 1988/89-es tanév. Cipel magával öröklött koloncokat, s nem kevés, régóta várt, s még továbbfejlesztendő újdonságot. A tankönyvek mennyisége és minősége idén sem kielégítő, s megoldatlan gond maradt például a szakmunkások gyakorlati képzésében a vállalati érdekeltségi rendszer kiépítése. Jelentős mozzanat viszont a tantestületek véleményezési joga az igazgatók pályázat útján történő kiválasztásában. Óriási lépés ez a demokratizmus felé vezető úton, a megújuló társadalom követelményeinek megfelelő újszerű vezetési stílus, intézményen belüli munkamegosztás, a munkaközösségek egyéni arculata kialakulásához. Sőt, ha a nevelők, az úttörőcsapatok, és a KISZ-szervezetek alaposan átgondolják, egyeztetik feladataikat e téren, a demokrácia kiterjedhet a diákönkormányzatra is. A nyugodt, egészséges légkör érdekében úgy vélem, ez legalább olyan fontos teendő, mint a tananyag alapos elsajátíttatása. A középiskolák idei elsősei között sokan vannak olyanok, akik nem abba az intézménybe járnak, nem azt a szakmát tanulják, amit eredetileg szerettek volna. Orvosi pályáról ábrándozó lányokat könyvelőnek, mérnöki feladatokra vágyó fiúkat lakatosnak vettek fel. Sok fiatalnak - ha szülei el tudták egyáltalán intézni - szakképzettség nélkül munkát kellett vállalnia. Alacsony fizetéssel, egzisztenciális biztonság nélkül. Minden iskolafokon „keményedtek” a követelmények, továbbtanuláskor a rosszabb jegyekkel jelentkezők kihullottak a rostán. Ez valószínűleg a jövőben is igy lesz, hiszen a takarékos létszámgazdálkodásra szorított munkahelyek mindinkább a legjobban képzett, megbízható tudással rendelkező szakembereket keresik. Magasabbra került a léc a felsőoktatásban is, a megyénkből jelentkezők 30-35 százalékánál több nemigen jut be főiskolára, egyetemre. Talán ez az egyik oka, hogy a gimnáziumot választó nyolcadikosok száma csökken. E helyen nem érdemes feszegetni, hogy e káros jelenség oka az-e, hogy „a tömegkommunikáció, a közvélemény elriasztja” a „csak” általános műveltséget nyújtó gimnáziumoktól a gyerekeket, vagy az a gazdasági helyzet, amely a szakmai képzettséget részesíti előnyben. A lényeg, hogy a gimnázium a többi középiskolánál bővebb általános ismeretanyagot nyújt növendékeinek, s felsőoktatásra legjobban felkészítő intézmény. Szükség van rá. Vonzóerejét azonban növelni kellene. Hogy konvertálhatóbb tudást adjon, s a lassan elterjedő gyakorlati fakultáció útján olyan szakmai tudással vértezze fel a diákokat, amelyek birtokában egy sikertelen felvételi után el tudjanak helyezkedni. Annál is inkább, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy a vállalatok két gépíró közül is az érettségizettet választják. Sőt, két szakmával nem rendelkező jelentkező közül is őt veszik fel szívesebben, mivel alapműveltsége birtokában könnyebb szakembert képzeni belőle. Hogy k§rül a csizma az asztalra? Miért szólok most, az évnyitók napján a továbbtanulásról, elhelyezkedésről? Mert a pályaválasztásra időben, szinte már az első osztálytól kezdve készülni kell. A reális lehetőségek ismeretében, szorgalmasan, céltudatosan. Gyerekeknek, szülőknek, pedagógusoknak egymást segítve, megbecsülve, közösen. Hogy Julcsi, Öcsi és a tanár néni évtizedek múltán is szívesen emlékezzen vissza a hol- napj«ssengőszóra. CSER ILDIKÓ Tolna és Mözs szerkezetileg is szétválaszthatatlanul „összeforrt”
