Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-30 / 207. szám
1988. augusztus 30. NÉPÚJSÁG 5 Üdülőközpont a rakétabázis helyén Egy régi beszélgetés jutott az eszembe, amikor azt olvastam, hogy az NDK-ban a rakétabázis helyén üdülőközpontot létesítenek. A hatvanas évek legelején egy küldöttséggel a Szovjetunióban jártam. Főleg a mezőgazdaságot tanulmányoztunk. Akkoriban nálunk már elterjedt volt a vegyszeres gyomirtás, a „Kapazin”-t már felváltotta a Hungazin. Nem csoda hát, ha feltűnt, hogy a Szovjetunióban a vegyszeres gyomirtást még csak kísérleti parcellákon alkalmazzák. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság: mi lehet ennek az oka: konzervativizmus vagy valami más? Az első adandó alkalommal fel is tettem a kérdést. Látogatásunk utolsó előtti napján fogadott bennünket az SZKP Lvov Területi Bizottságának első titkára. Sok más kérdéssel együtt erre is tőle vártam a választ. Az első titkár nem köntörfa- lazott - Hruscsov volt még akkor az SZKP KB első titkára - megmondta úgy, ahogy volt. Nem a konzervativizmus az oka annak, hogy kevés a vegyszerezett terület, hanem az, hogy a meglévő vegyi üzemek nagy része hadianyagot termel.- Ha minden üzemünkben, amelyben most hadianyagot állítunk elő vegyszert, műtrágyát gyárthatnánk, akkor most nemcsak a Szovjetunió egész területén, de a fejlődő világ nagy részén is vegyszer irtaná a gyomot... E beszélgetés óta több mint negyedszázad telt el és csak most jutott el a két nagyhatalom az első jelentős fegyvercsökkentéshez, a kettős nullamegoldáshoz. Most kezd valóra válni az, amiről beszélt az akkori Ivovi területi első titkár. Az akkori remény lassan valóságtestet ölt. Az NDK legszebb, legnagyobb tavának partján most már nem SS-20-as rakéták rejtőznek, az épületekben nem gépszemek figyelik az eget. Úgy döntöttek, hogy üdülőközpont lesz a rakétabázis helyen. Az SS-20-as rakéták hordozó járművei is békés munkát „kapnak". Nagy teljesítményű mozgódaruvá alakítják át ezeket a járműveket úgy, hogy rakétaszállításra, rakétakilövésre, hadi célra soha többé ne legyenek alkalmasak. Elkezdődött egy enyhülési folyamat. Ennek köszönhető az is, hogy Kínában az óvóhelyeket átalakítják. Kínában a ’70-es években sok helyütt óvóhelyrendszereket építettek. Nemrég olvastam, hogy most ezeket a föld alatti óvóhelyeket hasznosítják. Az elmúlt év végéig 10 ezer, együttvéve 10 millió négyzetméter óvóhelyet alakítottak át közhasznú intézménnyé: kórházzá, szállodává, raktárrá, műhellyé. Tavaly ezek a szállodák, raktárak, műhelyek 1,65 milliárd jüan hasznot hoztak a Kínai Népköztársaságnak. A leszerelési tárgyalások tovább folytatódnak. Minden remény megvan arra, hogy a szocialista országokban a jövőben tovább szaporodnak az üdülőközpontok, a kórházak, a békés célú üzemek. SZALAI JÁNOS „A lehetőségek egyenlőségének a megteremtése” A Kamara és a társasági törvény A Magyar Gazdasági Kamara két lépcsőben foglalkozott a társasági törvény tervezetével. Először a várható politikai hatását igyekeztek fölmérni, majd a szakmai-társadalmi vitában töltöttek be szervező szerepet oly módon, hogy a tervezet szövegét elküldték a gazdálkodó szervezeteknek és véleményüket, esetleges módosító javaslataikat kérték. A visszajelzésekről kérdeztem dr. Kéri Istvánt, a Magyar Gazdasági Kamara Dél-dunántúli Bizottságának titkárát, megemlítve, hogy júliusban jó néhány általam fölkeresett vállalati és szövetkezeti vezető nem kapta még meg a törvénytervezet szövegét.- Magyarországon, ha egy vállalat hozzá akar jutni egy információhoz, akkor hozzá is jut. Aki tehát azt mondta, hogy ő nem kapta meg a szöveget, az az egyszerűbb megoldást választotta, kényelmesebb volt. Mi egyébként oda küldtük ki a tervezetet, ahol úgy gondoltuk, hogy akarnak is vele foglalkozni és képzett szakemberük is van hozzá. Figyelemre méltó válaszokat kaptunk, ezek segítségével szinte naponta módosult a tervezet, a társadalmi vita ma sem zárult még le.- Mennyire jellemző a törvénnyel kapcsolatban az a két véglet, hogy egyrészt túlzottak az elvárások vele szemben - „ez majd minden gondunkat megoldja” -, másrészt pedig csak bizalmatlanság érezhető iránta?- Nem így összegezném az elvárásokat a társasági törvénnyel kapcsolatban. A törvény hordereje egészen más, mint amit eddig megszoktunk egy-egy szabályozóváltozás során. Most a lényeg: a lehetőségek egyenlőségének a megteremtése. Önmagától a törvénytől semmit nem kell várni, s külön nehézségeket fog majd okozni, hogy nem lesz konzisztens a már meglévő szabályokkal, a polgári és a munkatörvénykönyvvel, a bérszabályozással, az adózással stb. Mégis életbe kell léptetni, mert a fejlődésnek egy alapvető láncszeme lesz, segítségével sokkal racionálisabban valósul majd meg a konzisztencia. Várni valamit attól lehet, ha másként dolgozunk, mint eddig. A bizalmatlanságot én abban látom, hogy a szöveget meg tudjuk-e tölteni tartalommal.- A lehetőségek egyenlőségét említette. De meg lesz-e ez, hiszen a szövetkezetek szerepe még mindig bizonytalan?- A szövetkezeti érdekképviseletek a mai napig sem tudtak dűlőre jutni, hogy rájuk vonatkozzon-e a törvény. Mi ezért nem is kértünk a szövetkezetektől visszajelzést, véleményt, mert a Kamara nem foglal állást ebben a kérdésben. Bár az egységesség, a normativitás lenne a cél, de ezt ne a KB, a kormány vagy más szervezet mondja ki, ebben a szövetségek döntsenek.- Azért a szövetkezeteket sem ártana megkérdezni, mert véleményük ebben a kérdésben - sem - esik mindig egybe az érdekképviseleti szervekével. Ha ők esetleg nem is „alakulhatnak át", egy sor más szervezet igen. Várható-e nagy mozgás?- Jóslás lenne erre igennel vagy nemmel válaszolni. Az biztos, hogy már most nagyon sok az érdeklődés, külföldről is. Az első időszakban nem többszázmilliós tőkével alakuló részvénytársaságokra kell persze számítani, inkább a kis- és középvállalatoknak van esélye a külföldi tőke bevonására. Részvénytársasággá egyébként eddig is több átalakulás volt, ez a forma viszonylag ismert, csak adaptálni kell a jelenre. A többi információ némelyike még csak csírájában sem volt meg eddig, az irántuk való érdeklődésről ezért még nem lehet mit mondani.- Az új társaságok feltehetően a megszokottól eltérő érdekvédelemre tartanak majd igényt. Hogyan kíván ezekhez a Kamara alkalmazkodni?- A Kamara szerepe újragondolandó. Az máris újdonság, hogy a vegyesvállalatok is tagjai lehetnek szervezetünknek, a jövőben pedig át kell tekintenünk, hogy mely gazdasági formáknak lesz egyáltalán szüksége érdekvédelemre, igényt tartanak-e ránk. Januártól egyébként két területi szervezetünk - a szegedi és a győri - átalakul, viszonylagos önállóságot kap, s így fokozottan lesz lehetősége arra, hogy fölvegyen a tagjai sorába - kockázatot vállalva - például egy betéti társaságot, s ehhez megteremtse a szükséges személyi feltételeket. Csökkentheti a központi feladatok megoldásában való részvételét, és saját vállalataira koncentrálhat, mégpedig az igényeknek megfelelően elsősorban azok napi, gyakorlati problémáinak megoldására. Úgy érzem, hogy ezzel a kísérlettel is megteremti a Kamara a várható eseményekhez való alkalmazkodás feltételeit.-riA „gyilkos méhek” Százéves a szentendrei HÉV (Tudósítónktól) Amikor a bajor méhészek 1979-ben Aschbach városában a méhészet védőszentjének, szent Ambrusnak a tiszteletére, ünnepi megemlékezésre készülődtek, szónoknak Eduardo Antonio Bösl-t, Bolívia püspökét kérték fel. A püspök a meghívást elfogadta és ünnepi beszédét így kezdte: „Amikor én püspöki székhelyemen, Concepcion városában, Bolívia őserdejében, Ambrus-napra a meghívást megkaptam, az első gondolatom ez volt: milyen szerencsések az én régi szülőföldem méhészei! ók még Ambrus-napot is tudnak ünnepelni. Ök még e csodás világú méhek tenyésztésére, gondozására is szentelhetik életüket, még ha ez a munka oly fáradságos is! Nem úgy, mint minálunk! Dél- Amerika trópusi országaiban. Itt meghalt a méhészkedés. Az afro-brazíliai méh az ő kibírhatatlan agresszivitásával és az ő rendkívül szokatlan önszaporító ösztönével a mi háziméhünket kipusztította és a méhészkedést megszüntette”. Az összegyűlt német méhészek meredt szemmel néztek az előadóra és nem akartak hinni fülüknek... Pedig akkor már számos külföldi lap közölt cikket ezekről az agresszív méhekről. Ma is sokszor adnak hírt a külföldi lapok e méhek szörnyen veszélyes agresszivitásáról, mellyel haszonállatokat és ártatlan emberek életét is kioltották. Ezért nem ok nélkül nevezik a méheket „gyilkos méhek”-nek. 1956-ban a Sao Paolo-i egyetem genetikusa, bizonyos Werwick Kerr néhány tucat afrikai méhkirálynőt vitt be Brazíliába. Elgondolása az volt, hogy az ottlévő európai méheket keresztezi az afrikai méhekkel, és így olyan méhcsaládokat hoz létre, amelyek majd öröklik az afrikai méhek szorgalmát és az európaiak szelídségét. F. W. Me. Allister a Kansasi egyetem apiológusa írta a gyilkos méhekről egyik zárójelentésében: ez a méhfajta kész talánynak mutatkozott. Tagadhatatlanul energikus. Az Észak-, Dél-Amerikát benépesítő európai származású méhekkel ösz- szehasonlitva korábban repült ki reggelente, szorgalasabban dolgozott napközben és tovább maradt kint este. Emiatt majdnem kétszer annyi mézet tudott termelni, mint az Amerikában honos méhek. Ugyanakkor rendkívül agresszív és hajlamos arra, hogy tömeges támadást intézzen az emberek és a haszonállatok ellen. Gyorsan szaporodik. A bekövetkező túlnépesedés következtében gyakran rajzik és a rajok nagy távolságra elmennek. Szívesen élnek a vadonban. Agresszivitásukra egy példa. Az NSZK- beli Die Zeit című újságban 1987. július 9- én jelent meg egy cikk ezzel a címmel: A félelmetes gyilkos méhek támadnak! Egy üdülő család tragikus történetéről szól a cikk. Az apára támadt a raj és halálra szur- kálták. Testén 80 méhszúrást számoltak meg. A mi szelídnek mondott európai mé- hünk is néha hevesen támad, de annyi méhszúrást nem ejt, mint a „gyilkos méhraj”. Több esetről tudunk, hogy a raj befogásakor a segédkező gyerekember, vagy a feleség fejére esett a raj. Azonban a több szúrás ellenére az ijedtségen, a dagadt áb- rázaton kívül nagyobb baj nem esett. A tudósok megállapították, hogy a gyilkos méhek észak felé tartanak. Még azt is kiszámították, hogy évente 300 kilométer sebességgel haladnak. Az amerikai tudósok ezért védekezési terveket dolgoztak ki. Az egyik terv lényegé az, hogy az afrikanizált herék átlagban 25 perccel későbben alakítják meg a királynő „udvarát”. Ezzel akarják szembe dobni a „korábban kelő” európai méhek óriási herecsapatát. MOLNÁR KOPPÁN PÉTER Hangyák azonosító illata Az amerikai Harvard Egyetem kutatói megvizsgálták: miképp ismerik fel a hangyák azt, hogy ugyanannak az „államnak” a tagjai. Már rég megállapították, hogy ebben az illatanyagoknak meghatározó szerepük van. A kutatók most abból indultak ki; hogy valamely hangyaállamnak vagy minden tagja termel saját illatot s azt a többi hangyának meg kell tanulnia, vagy pedig valamely állam összes tagjának egyetlen - a többi hangyáétól megkülönböztethető - illatanyaga van. Sokféle kísérlettel több boly tagjainak csoportjait, továbbá egyes tagjait együtt és külön-külön fölnevelték, így tartottak, majd egymással összehoztak. E kísérletek eredményeképpen kimutatták, hogy egyetlen azonos, nem pedig egyéni illatanyag jelöli meg egy-egy államnak a hangyáit. Ezt az „állami” illatanyagot a peterakó nőstény anya, a királynő választja ki, s a dolgozók osztják szét az egész államban. A fa és az energia A fa nagy fölénnyel győzi le napjaink építőanyagait - ha azt nézzük, hogy létrehozásukhoz és feldolgozásukhoz melyiknek mennyi energiára van szüksége. Bécsi kutatók szerint, ha egy ablakkeretet alumíniumból készítenek, negyvenkétszer, ha műanyagból, huszonkétszer annyi energia használódik el hozzá, mintha az ablakkeretnek fa az anyaga. Az üzemcsarnok építésében is: a fáénál a téglaépítmény 1,7- szeresen, az acélépítmény 7,1 -szeresen, a betonépítmény 2,6-szorosan és az alumíniumépítmény 3,1 -szeresen több energiát emészt föl. Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a szentendrei HÉV: a helyiérdekű vasútvonalon 1888 augusztusában indult meg a közlekedés. Létrehozásáról már 1885 decemberében döntött a korabeli közmunka- és közlekedési miniszter, az egyvágányú, gőzvontatású vasút engedélyét pedig 1887-ben adták ki. A terveket a Budapesti Közúti Vaspálya Társaság készítette el: a vasutat eredetileg Szentendrétől az óbudai Fő térig akarták kiépíteni, innen lóvasút csatlakozással a belvárosba. A tervek ellenére csak a Filatorigátig tartó szakasz épült meg, mert a Filatorigát és a Fő tér közötti szűk utcában biztonsági okokból nem engedélyezték a vasúti közlekedést. Később mégiscsak létesült itt is vasvágány, amelyet egy kifejezetten erre a célra alakult Úbuda-Filatorigát Gözvasút Társaság épített meg. Amíg elkészült, csaknem négy hónapig az utasoknak az egy kilométeres szakaszon gyalogolniuk kellett. A száz évvel ezelőtti szentendrei HÉV forgalmát 5 gőzmozdony és 12 pótkocsi bonyolította le. A második vágányt a századforduló után építették meg, és ekkor tértek át a villamos üzemmódra is. Az első világháború előtt a szentendrei törzsvonal Visegrádig való meghosszabbítását is tervezték, de erre a háború és az azt követő gazdasági nehézségek miatt nem kerülhetett sor, és csak 1937- ben a Margit-híd környezetének rendezésével került a végállomás a budai hídfőhöz. A második világháború alatt a fővárostól a Filatorigátig terjedő szakaszt érte a legnagyobb kár, így 1945 februárjában csak a viszonylag épségben maradt Filatorigát—Szentendrei szakaszon indulhatott meg a közlekedés. Az újjáépítés időszakában a megnövekedett utasforgalom miatt évente emelték a vonatok és a szerelvények számát, és 1962-től kezdődött meg a nagy befogadóképességű négytengelyes, háromkocsis szerelvények gyártása, majd közlekedésbe állítása. A HÉV vonalát 1972-ben hosszabbították meg a Batthyány térig, ekkor vált lehetővé a metróhoz való közvetlen csatlakozás is. Ma a szentendrei HÉV vonalán 51 háromkocsis szerelvény közlekedik. A sűrű vonatkövetések miatt önműködő vasútbiztosító berendezést is felszereltek. A járművek karbantartására és tárolására Szentendrén már elkészült az új kocsiszín és jelenleg is tart még az állomás átépítése. Vevőcsalogatók Tolnán Mindkettő a Népbolt reklámja Ez pedig egy maszeké Fotó: G. K.
