Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-29 / 206. szám
1988. augusztus 29. ^ÉPÜJSÁG 3 A bérdifferenciálás nem cél, hanem eszköz Bizalomvesztés Gondolatok egy pártvizsgálat ürügyén Csökkent a párt tekintélye, a párt iránti bizalom, és ennek egyik oka a vezetők magatartásában, munkavégzésében keresendő... az egyénieskedést nem lehet megengedni... a párttagság sokszor közvetlen vezetőit sem ismeri... több szerénységet, a nép, a párt igazi szolgálatát várjuk... a vezetőellenességnek sok valós oka van, viselkedésükkel, rossz döntéseikkel érdemelték ki... egyesek kisajátították a pártot... - mondták a „keményebben” fogalmazók. A „diplomatikusabbak” óhajaikat közölték: legyen gyakoribb, közvetlenebb a pártvezetők és a tagság kapcsolata... éljenek velünk együtt... kérjék és vegyék figyelembe a véleményünket... mutassanak példát... munkájukkal, magatartásukkal nyerjék meg a környezetet... Ismerős mondatok, ismerős vélemények - alig négy-öt hónapja, a pártértekezletet megelőző vitákban hallhattuk. Abban a vitában, amely elsősorban a párt vezető szerepéről, a párt belső dolgairól szólt. Akkor is érezhető volt, hogy a pártot nagyon gyakran vezetőinek személyén keresztül (téli meg a környezet. Lehet azon vitatkozni, hogy helyes vagy nem, lehet azon meditálni, vajon miért, mi ennek az oka - attól ez még tény marad. Mivel tény, egyetlen pártvezető sem hagyhatja figyelmen kívül sem a munkájában, sem a magánéletében. Ellenkező esetben nemcsak saját vezetői presztízse forog kockán, de - és ez a súlyosabb - a párt tekintélyét is rombolja. Eljátssza a bizalmat. A bizalomvesztés igen gyors, ha a vezető valami törvénybe ütközőt követ el. Gyorsan és bátran mondja ki az őt megválasztó testület is az alkalmatlan szót és hívja vissza tisztségéből. Más a helyzet, ha a bizalomvesztés hosszú évek alatt, fokozatosan alakul ki. Nem azért, mert lopott, csalt, betört - „csak” elrobogott mellette az élet, ő pedig egy helyben maradt. Nem vette észre a nagyközségi pártbizottság titkára, hogy már régen nem lehet utasítgatni, berendelni, egyedül és csalhatatlanul mások helyett is dönteni. Nem vette észre, hogy körülötte változtak a vezetők: felkészültebbek. A tanácselnök, a szövetkezeti vezető, az iskolaigazgató, az alapszervezeti titkár már nem viseli el a nagyközségi párttitkár beosztottja szerepét. Partner akar lenni, önállóan el akarja és el is képes látni a rábízott feladatot. Önállóságukat sérti, lebecsüli őket az, aki helyettük dönt! Nem vette észre, hogy a pártbizottság, amely megválasztotta titkárának, nem „bólogatójánosokból” áll és a testület tagjai komolyan veszik, ha véleményt kérnek tőlük, felelősen akarnak dönteni, vitatkoznak, ellenvéleményük van, és csak az észérveket hajlandók elfogadni, megkövetelik az őszinteséget. Azt sem vette észre, hogy szép lassan eltávolodott és elszigetelődött a párttagságtól. Ritkán járt pártgyűlésekre, rendezvényekre, vagy oda, ahol megtudhatta volna, miről hogyan gondolkodnak az emberek. így aztán azt sem vette észre, hogyan vélekednek róla a nagyközségben. Azok a „barátok”, vendégek, akikkel vadászni, horgászni járt - elég sűrűn - erről bizonyára nem szóltak neki. Nem tudta hát meg, mennyire népszerűtlen azért, mert állítólag ő osztja el'a telefonkészülékeket, vagy azért, mert a horgászvizre szóló engedélyekkel is egyedül ő rendelkezik. Azt sem tudta meg időben, hogy bár semmi szabálytalanságot nem követett el, nem dicsérik azért sem, hogy az átlagnál sokkal sűrűbben cserélgeti a lakását, a gépkocsiját, és sokaitják a vendégjárást is. Arról sem hallott, hogy már elég hangosan mondják és gyanakodnak: csak nem személyes, családi vagy baráti indítékok vezérlik döntéseit? Ezek után joggal kérdezheti az olvasó: - Senki sem figyelmeztette őt a hibáira? Bizton mondhatom, többször szóvá tették a felső pártszerv vezetői rossz, már korszerűtlen irányítási módszereit, magatartását - nem sok eredménnyel. Talán ha az első figyelmeztetések is az előtt a testület vagy pártértekezlet előtt hangoztak volna el, amely megválasztotta titkárának, több eredménnyel járt volna... Figyelmeztette a párttagság is, amikor a tagkönyvcserét megelőző beszélgetéseken elmondta véleményét arról, milyen hibákat lát a nagyközségben folyó pártmunkában, az irányításban... Elmondták hibáit akkor is, amikor fél évvel ezelőtt újból megválasztották titkáruknak. ígérete ellenére nem tudott változtatni. A türelmi idő ma már sokkal rövidebb: a nagyközségi pártbizottság felmentette tisztségéből. De miért kell ehhez egy felsőbb pártszerv által indított pártvizsgálat? KAMARÁS GYÖRGYNÉ Napjaink egyik jelszava, követelménye: differenciálni a béreket és a kereseteket a végzett munka, a valóságos teljesítmények szerint. Ugyanakkor ez napjaink egyik dilemmája is: differenciálni, de hogyan, és miből? Ugyanakkor miféle kapcsolat van a kereseti skála széthúzása és az, anyagi ösztönzés hatásossága között? És egyáltalán: ha pontosan tudnánk, hogy miből, hogyan és mi célból differenciájunk, akkor még mindig ott a nagy kérdés, vajon elfogadják-e a nivellációhoz szokott munkahelyi közösségek az erőteljesebb bérdifferenciálást? Végül: mit kezdjünk e jelszóval manapság, amikor az elért fogyasztási színvonalat sokszor nem a valóságos kereseti színvonal, hanem sokkal inkább a munkahelyi kereseteken felüli-kívüli magas és egyre magasabb jövedelemhányad határozza meg. Már csak azért is, mert például 1988-ban, a központilag engedélyezett bérnövelés annyira ajpcsony, hogy abból a teljesítmények szerint differenciálni egyszerűen lehetetlenség. Mindennek tudtával és mindennek ellenére máris le kell szögezni, hogy mégsem lehet e kényszerhelyzethez igazodni, éppen a teljesítőképes emberek megbecsülése, a valóságos teljesítmények anyagi elismerése miatt nem. Gyakori tapasztalat ugyanakkor, hogy sokszor ösz- szetévesztik az eszközt és a célt. Egyes vállalati középvezetők úgy próbálnak eleget tenni a célként megfogalmazott differenciálásnak, hogy különbözőképpen emelik ugyan a béreket - persze csak nagyon szűk határok között -, mert Csak azt hallják és olvassák, hogy „differenciálni kell”. Hogy az efféle „differenciálás” ösztönző-e, hogy akinek a javára differenciálnak, az valóban megérdemli- e a magasabb bért - nos, ezt már nem mindig mérlegelik. Az egész csak a jelszó értelmében történt és viszonylag rövid időre szóló alku tárgya, mondván: „Ma ti kaptok valamivel többet, de tudnotok kell, hogy jövőre a többiek kapnak kicsivel többet.” Vagy: gyakran nem nyúlnak hozzá a laza normákhoz és ennek alapján nem csökkentik az indokolatlanul magas kereseteket, mondván, hogy differenciálni kell, egyenlősiteni nem szabad. A differenciálás mindkét esetben célként fogalmazódott meg. Az efféle differenciálás mögött nincs eltérő teljesítményfedezet, az efféle differenciálás merő formalitás, és irritálja a munkahelyi közvéleményt. Kell-e mondani: a differenciálás önmagában nem lehet cél. Nem lehet, mert a differenciálás csakis bizonyos körülmények között szolgálhatja a kívánatos célt: az ösztönzés hatékonyságának fokozását. Ami pedig az imént említett munkahelyi - és szélesebb értelemben vett - közvélemény reakcióját illeti - hogy mennyire félresikeredtek az eddigi differenciálási törekvések -, arra talán a legfrissebb példát a Társadalomtudományi Intézet közvéleménykutatása szolgálja. Háromezer embert kérdeztek meg arról, hogy szerintük a felsorolt 11 különféle foglalkozásúak mennyit keresnek, s véleményük szerint mennyit kellene, hogy keressenek. íme, az eredmény: Foglalkozás Ön szerint mennyit keres? kellene különbség Tsz-paraszt 5 798 keresnie 7606 + 730 Szakmunkás 7001 8708 +1707 Segédmunkás 5 530 6500 + 970 Banktisztviselő 5563 6484 + 921 Titkárnő 4894 5624 + 830 Buszsofőr 8892 10138 +1248 Körzeti orvos 13040 12 532- SOS Vezérigazgató 20517 16481-4036 Miniszter 25 573 20542-5031 Kőműves 13848 11646-2201 Üzlettulajdonos 16597 11180-5417 A válaszok tehát egyértelmű nivellá- ciós óhajt fejeznek ki, azt a közvéleményt, hogy az alacsonyabb keresetűek keressenek többet, a magasabb összeggel fizetettek pedig lényegesen kevesebbet. Némi kombinációval az is kideríthető, hogy az emberek érzékenyebbek a magasabb jövedelmekre, mint az alacsonyabbakra - érdemes megfigyelni, hogy az utóbbiakat lényegesen szerényebb mértékben emelnék, mint amennyivel csökkentenék az előbbieket - s ebből az a következtetés is levonható, hogy a szegénység inkább tolerálható társadalmi probléma - a közvélemény által -, mint a gazdagság. A közvélemény értékítélete tehát sommás és egyértelműen nivellációpárti; mindig is az volt, s ez a tény a gyakorlati differenciálással kapcsolatos politikai döntések esetében mindig is szempont volt. Bevallottan sohasem, de valójában igenis. Mindig voltak olyan befolyásos vezetők, akik - a közvélemény tűrőképességének véges határaira hivatkozva - elvileg nem, gyakorlatilag viszont igenis megakadályozták az érdemleges keresetdifferenciálást. Hangsúlyozandó, hogy ha az értelmes, a valóságos teljesítményeket valóban elismerő anyagi ösztönzési rendszerek nálunk rendre megbuknak, az nem kizárólag politikai döntés és ideológiai motiváció kérdése és eredménye. Sokkal inkább visszavezethető arra a szomorú tényre, hogy a gazdálkodási környezet egyszerűen nem kedvez a racionális - a differenciálás elveit is gyakorlattá változtató - anyagi ösztönzésnek. Mert sajnos a mai napig is lényegében eldöntetlen - s valójában e kérdésre kellene választ adni - hogy a magát nyereségesnek feltüntető vállalat valóban nyereséges-e, vagy a - béremelés fedezetére is szolgáló - nyeresége inkább csak az állami támogatásnak vagy a mértéktelen áremelésnek köszönhető. VÉRTES CSABA KB ülése kell. Ez viszont hiányzik a KISZ-ből. A körülmények által lettünk ilyenek - mondotta - de most itt az alkalom, hogy megváltoztassuk önmagunkat. E változásnak két meghatározó eleme van: a megváltozó, egyre színesedő és a feszültebbé váló belpolitikai helyzet, a másik pedig a párthoz való viszony, a pártirányítás megváltoztatása. Az első egy külső kihívás, a második egy féknek, az önálló gondolkodást és cselekvést gátló reflexeknek feloldása. A közvetlen pártirányítás gyakorlata 1956 tapasztalata alapján alakult ki. Ezen változtatni kell még akkor is, ha a régi reflex ma még él a párttagság jelentős részében. A testület megerősítette korábbi határozatát az országos KlSZ-értekezlet öszszehívásáról. Időpontjául a november 18-20. közötti időszakot jelölte meg, helyszínéül pedig Székesfehérvárott a Videoton oktatási központját választotta. Befejeződött a KISZ A KISZ Központi Bizottsága szombaton befejeződött kétnapos ülésén módosításokkal elfogadta a párt ifjúságpolitikájának korszerűsítésére vonatkozó javaslatot, megerősítette az országos KlSZ-értekezlet összehívásától hozott korábbi határozatot, döntött annak időpontjáról és helyszínéről, valamint a küldöttek kiválasztásának rendjéről. Határozott a következő KB-ülés időpontjáról és rendjéről is. A KISZ KB ülésének második napján felszólalt Hámori Csaba, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára. Kifejtette: a mai KISZ-es átfogó reformszándékokkal szemben az ifjúsági szövetségben kérféle érzés tapasztalható. Az egyik a megkésettségé, amely különösen az egyetemisták, a fiatal értelmiségiek, a középiskolások körében jellemző, a másik pedig, hogy a KISZ kapkod. Mondják: néhány ember a központban ripsz-ropsz kitalál valamit az íróasztal mögött, és azt mindenáron keresztül akarja vinni. Ez a kapkodásérzés leginkább az üzemi KISZ-szervezetekben és az apparátusban érzékelhető. Holott arról van szó, hogy egymással érvelve, valóban demokratikus módon találja ki magának az ifjúsági szövetség a megváltozott helyzethez, az új követelményekhez igazodó formulát. Éppen ezért a pénteki szekcióüléseken lezajlott, s az országos KlSZ-értekezlet szükségességét, helyét és szerepét megkérdőjelező viták ellenére is az a véleményem, hogy kell országos KlSZ-értekezlet, amely politizál, irányt változtat és felkészíti az ifjúsági szövetséget egy átmeneti időszakra is - mondotta. Ebben a kérdésben nem szabad öncélúan gondolkodni, hanem alapvetően a KISZ pozíciójának erősítésén kell fáradozni. Ehhez pedig a KISZ-nek tömegbázisra van szüksége. S azt nem lehet megteremteni pusztán az érdekek érvényre juttatásával. Politikai munkára van szükség, a politikai munkához pedig bátorság Őrlődő malmaink Magyarkeszi Nyolc malom működik összesen megyénkben, ma 1988-ban. Régi malomépületet azonban falvainkat járva szép számmal láthatunk még. Néhányat közülük felújítottak és új funkcióval láttak el, a többiek elhanyagoltan, siralmas állapotban várják a pusztulást. Sorozatunkkal ezen jeles ipartörténeti emlékeket mutatjuk be. Felhívjuk rájuk a figyelmet. Hátha még megmenthetők. A valaha boltíves bejárat felett, bár nagyon halványan látszik, szép női név betűzhető ki: Gizella. A hölgy, aki viselte, nem más, mint Juhász Gizella, a malom egykori résztulajdonosának, Kovács Flóriánnak a felesége. A három Kovács fivér 1910-ben építtette az üzemet, amit később Flórián két fia, Ernő és Jenő örökölt. Ernő bácsi, aki most 77 éves, s a malom tőszomszédságában él, jól emlékszik azokra az évekre, mikor még Hidvégről, Fürgédről s az egész környékől ott sorakoztak az udvaron a gabonával megrakott szekerek, s ő, aki a székesfehérvári gyakornokság után a könyvelői teendőket látta el itthon, alig győzte a munkát. A nyersolaj- majd fagázmotoros malom először 7 kőjárattal dolgozott, majd később hengerszékekre cserélték ki őket, s így óránként 5-6 mázsa búzát és 2-3 mázsa rozsot is meg tudtak őrölni.- Szerettem volna modernizálni, viszszaöntésesröl összekötött rendszerűvé átalakítani, de ahhoz kellett volna még egy hengerszék, s édesapám nem akart rá pénzt költeni - meséli Kovács Ernő, s aztán elégedett mosollyal teszi hozzá:- Azért Karáéról csak hoztam egy szitát, s apám nagyon örült, mikor meglátta, hogy mennyivel szebb, fehérebb lisztet állítottunk elő vele. A malomban egyébként alkalmaztak egy fömolnárt, egy gépész és két molnársegédet, akik a korabeli feljegyzések szerint: „... valamennyien a tulajdonos által biztosított egészséges, kifogástalan lakásban laknak. A gépészt és a főmolnár saját háztartást vezet. A segédek a tulajdonosok konyháján étkeznek. Mindannyian biztosítva vannak a szekszárdi biztosítónál.” Az államosítás után az épület a téesz kezelésébe került, most takarmánykeverőnek használják. A molnárlakásban fűszerüzlet nyílott. CSER ILDIKÓ Fotó: Gottvald Károly A Gizella hengermalom Kőcsipkék a falon Kovács Ernő
