Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
AUGUSZTUS 27. SZOMBAT Névnap: Gáspár \ A Nap kél 5.56 - nyugszik 19.36 órakor A Hold kél 19.41 - nyugszik 5.32 órakor Ügyeletes újságíró: TAKÁCS ZSUZSA Telefonszámunk: 16-211, melyen 13 órától este 20 óráig hívható ügyeletes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB- számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 13 órától este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Erősödik a felmelegedés A várható időjárás az ország területére ma estig: A felhőátvonulásból kisebb eső, futó zápor inkább csak a keleti országrészben fordul elő. A többfelé erős, néhol viharos északnyugati szél mérséklődik. A hőmérséklet szombat délután 18 és 23 fok között alakul. i ______________________________ J 95 évvel ezelőtt, 1893. augusztus 27- én hunyt el PETER MITTERHOFER osztrák feltaláló, aki 1866/67-ben a jelenlegihez hasonló, íróhengerrel és köríves betűelrendezéssel írógépet szerkesztett. Ennek egyik példányát ma a bécsi Technikai Múzeumban őrzik. Mitterhofert tekintjük ezzel az írógép egyik feltalálójának. * 30 évvel ezelőtt, 1958-ban ezen a napon halt meg ERNEST ORLANDO LAWRENCE (ejtsd: laurensz) amerikai fizikus, akit 1939- ben Nobel-díjjal tüntettek ki a ciklotron (a magfizikában az elektromos töltésű atomrészecskék felgyorsítására szolgáló berendezés) feltalálásáért és azokért az eredményekért, amelyeket ezzel a mestereséges radioaktív elemekkel elért. * 205 éve, 1783. augusztus 27-én emelkedett a levegőbe először ALEXANDER CHARLES francia fizikus hidrogénnel megtöltött léggömbje, melynek burkát kaucsukkal fedte be. Ez volt a kaucsuk első gyakorlati alkalmazása.- LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a lottó 34. játékhetén öttalálatos szelvény nem volt. A 4 találatos szelvényekre egyenként 401 580 forintot, a 3 találatosokra 2060 forintot, a 2 találatosokra 55 forintot fizetnek.- A 250 MÉTER HOSSZÚ DUNASOR utca megépítésével Gerjenben minden utca szilárd burkolatot kapott. A szokásokhoz híven a munkálatokat a lakosság társadalmi ösz- szefogással végezte el, a tanács az anyagot biztosította.- GARAY JÁNOS emlékét idéző kiállítás nyílt Szekszárdon, a Babits Mihály megyei művelődési központ kiállítótermében. A korabeli felvételekből, a költő megjelent munkáiból, archív anyagokból és személyes tárgyaiból összeállított érdekes bemutatót szeptember 11 -ig tekinthetik meg a látogatók.- AZ EURÓPAI MESTERZENEKAR (European Master Orchestra) szeptember 5-én este fél nyolc órai kezdettel hangversenyt ad Budapesten, a Fővárosi Tanács Dísztermében a magyarországi mozgáskorlátozottak (közel négy- százezren vannak) megsegítéséért. Jegyek kaphatóak az Országos Filharmónia jegyirodájában (Budapest, Vörösmarty tér 1.) és a Mozgássérültek Egyesületeinek Országos Szövetségénél (Vili. kerület, Kárpát u. 60.)- AZ IDEI NÉPGAZDASÁGI TERV 55 ezer új otthon átadásával, s ebből állami pénzforrásokból 5 ezer lakás felépítésével számol. Az első félévben - a Központi Statisztikai Hivatal most elkészült összegezése szerint - 10 483 új lakás épült, az éves előirányzat 19 százaléka.- NAGY SIKERREL ZÁRULT a göteborgi magyar napok eseménysorozata, amelyen a Nemzetközi Kulturális Intézet szervezésében a Lelle táncegyüttes és a gyöngyösi Kolompos együttes műsorát tekinthette meg a többezres svéd közönség. A program keretében bemutatták Szabó István hat filmjét. 34. HETI A hosszú szárazságot követő esők után ismét előbújtak a gombák a Bakonyban, az erdei csiperke és a rókagomba szerényebb termésén kívül dinnye nagyságú pöfetegeket is találtak. ■ Sorozatos tüzek pusztítanak az észak-amerikai Yellowstone Nemzeti Parkban, melyek megfékezésére katonaságot és helikoptereket is kirendeltek. ■ Újabb helyi lapok jelentek meg hazánkban: Békésben a Gyomaendrődi Híradó havonta, Pest megyében a Százhalombattai Hírtükör kéthetente kerül olvasóihoz. ■ A Bajkál-tavon a szovjet kulturális alap és az amerikai Soros alapítvány által támogatott „Misszió a fölgolyóért”elnevezésű, közös program keretében amerikai tudósok csoportja kezdte meg tudományos kutatómunkáját környezetvédelmi célból. ■ Hazánk legnagyobb összefüggő szilvaültetvényét hozza létre a pacsai Haladás Tsz 101 hektáron. ■ 111. születésnapját ünnepelte Nagy-Britannia legöregebb embere, John Evans nyugdíjas walesi bányász szerettei körében; szerinte a hosszú élet titka a forró vízben oldott méz rendszeres iszogatása, a lift mellőzése, a lépcsőjárás pedig jót tesz az ízületeknek. ■ Iskolamúzeum nyílt Kecskeméten, a város peremkerületében levő, régi nyomási iskolaépületben. ■ A szovjetunióbeli Tatár Autonóm SZSZK fővárosának, Kazanynak tanácsa a lakosok kérésére úgy döntött, hogy visszaállítja a város jelenleg Zsdanovról, Sztálin egyik ideológusáról elnevezett egyik föútjának régi nevét, azt eredetileg Eszperantó útnak hívták, de akkor az eszperantót a „kémek nyelvének” minősítették. ■ Tudományos kísérletként száz napot akar eltölteni teljes elszigetelt- ségebn egy dél-franciaországi barlangban, 82 méterrel a felszín aíatt egy francia barlangász nő. ■ A lovakról címmel nemzetközi fotópályázatot hirdet a szolnoki Jászkun Fotóklub amatör és hivatásos fotósok részére, az ember és a ló kapcsolatának művészi bemutatására. ■ A világ legváltozatosabb papagájgyűjteményével dicsekedhet Jordán Szpaszov ruszei bolgár taxisofőr, 350 színes tollú madarat tenyészt. (B. L) Lakásátadás Dombóváron A tetszetős küllemű dombóvári lakások Új, tetszetős küllemű lakásokkal bővült Dombóvár. A három év alatt felépült 156 lakásból 12 lakás műszaki átadása történt meg a hét elején. Természetesen, mint minden lakás átadása előtt, lakásbemutatót tartottak, hogy az új beköltözők még jelezhessék észrevételeiket, kifogásaikat, kéréseiket az építést végző vállalatnak. A funkció és esztétika szempontjából is átlagon felüli - OTP-s értékesítésű - lakások kivitelezője a TÁÉV D 16-os építésvezetősége volt.- A lakások beruházási költsége ösz- szesen 176 millió forint - tájékoztatott Vincellér Károly, építésvezető. - Négyzetméterenkénti áruk is kedvező, az utolsó 12 lakásnál ez 16 ezer forint volt. Elrendezésük nagyon jó, általában étkezősek és a legnagyobb lakásoknál is inkább félszobás megoldást alkalmaztunk. A beruházási költségben benne vannak a mélyépítési munkálatok, a tervezés és a közmű költsége, valamint üzletek is, amelyek az alsó szinten találhatók. Ügyeletesünktől kérdezték: A Szekszárdi Képújságról Miért nem tudom fogni a képújság adásait? - kérdezte Farkas Zoltán Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 113. alatti olvasónk. A választ Kö- rösztös Ferenc, a Multi Kisszövetkezet kábeltévérészlegének munkatársa adta meg:- Az adást péntekenként délután egy órától este tízig sugározzuk a Moszkva csatorna helyén. Az átkapcsolás egyelőre kézi úton történik, ám előfordulhat és az utóbbi időben ez gyakori jelenség, hogy üzemszünet szakítja meg a képújságot. Ennek oka, hogy egy rendszerről működik a 160 lakásos épület liftgépházával, így amikor javítják a liftet, áramtala- nítják a rendszert, néhány órás kimaradás, adásvételi szünet következhet. A most folyó liftfelújítási munkákat azonban úgy tudom, a hónap végére befejezik, így remélhetőleg megoldódik ez a gond. Hozzá kell tenni, az is lehetséges, hogy csak a csatornát állították el, látatlanban nehéz az okot, a hibát megtalálni. De még a mai napon utánanézünk és megpróbálunk segíteni. Hasonló esetben azt szeretnénk kérni, hogy hozzánk forduljanak, a 16-000-ás telefonszámon jelentsék problémájukat az érintettek, mi lehetőség szerint még aznap kiszállunk, kivizsgáljuk a hibát. Akadémiai beruházások- Az Akadémia ebben az ötéves tervben 2,1 milliárd forintos beruházási összeggel gazdálkodhat ami 500 millió forinttal kevesebb az eredetileg tervezettnél. Emiatt az MTA néhány beruházást elhagy, illetve későbbi időpontra átütemez. A kutatóintézetek gép- és műszerállományának korszerűsítésére az eredetileg tervezett 600 millió forint helyett 400 millió forintot költhet az Akadémia. Ezért a korábbi gyakorlattól eltérően nem a kutatóintézetek, hanem a kiemelt kutatási programok kapnak támogatást. Lesznek olyan kutatóhelyek, amelyek egyáltalán nem részesednek a műszervásárlásra szánt összegből. Jelentős támogatást kapnak viszont a biológiai alapkutatások, valamint az atomerőművek biztonság- technikai berendezéseit fejlesztő, továbbá az űrtechnikai berendezéseket kutató programok. Csökkentették a Lágymányosi úton létesülő új akadémiai számítóközpontra öt évre előirányzott összeget, ezért az építkezés áthúzódik a következő tervidőszakra. Ebben az épületben helyezik majd el az Akadémia információs hálózatának központját Az országos hálózat már épül. A rendszer „agyközpontját” a nagy teljesítményű számítógépet valószínűleg már jövőre beszerzik, de mivel a számítógépközpont épülete nem készül el, ideiglenesen máshová telepítik. Egyenlőre nem épül fel az idős akadémikusok nyugdíjasháza. A tervről azonban nem mondott le az Akadémia, s a Fővárosi Tanács- csal együtt úgy tervezi, hogy a későbbi időpontban létesülő épületben öröklakrészeket alakít ki. Ezeket nem lehet örökölni, s így megüresedés esetén ismét kiutalható más akadémikusoknak. Több, már folyamatban lévő beruházás 1990-ig elkészül. A Központi Fizikai Kutató Intézet kísérleti atomreaktorának 700 millió forintba kerülő rekonstrukciója az idén befejeződik. Az eredetileg tervezetthez képest ez féléves csúszást jelent aminek elsősorban az az oka, hogy időközben fokozott biztonsági követelményeknek kellett eleget tenni. Ugyanakkor a hazai vállalatoknak gondot okozott a különleges technológiát igénylő alkatrészek gyártása. Novemberben adják át az Akadémia felújított könyvtárát, amelynek rekonstrukcióját 1985-ben kezdték meg. A felújítás eredményeként csaknem duplájára növelték a könyvtár alapterületét, s a korábbinál jóval többen olvashatnak helyben. Bővítették a raktárát is, amire azért volt szükség, mert jelenleg a könyvek nagy részét Törökbálinton tárolják. A rekonstrukció csaknem 20-25 évig lehetővé teszi az Akadémia könyvtárának további fejlesztését mindenekelőtta legújabb technológiával való felszerelését. A tervidőszak végéig 120 millió forintos költséggel, a legmodernebb technikával szerelik fel a martonvásári Mezőgazdasági Kutatóintézet Fitotron növénynevelő kamráit OLVASTAM Lista Végre elkészült az a lista, amelyen fölsorolják: kik a világ leggazdagabb embe- 1 rei. Köztük van, aki huszonöt, s van aki mindössze egymilliárd dollárból költekez- J hét. Szultán, király és cukorkakereskedő a sorrend, amiből arra lehet következtetni, hogy nem muszáj uralkodónak lenni ahhoz, hogy ne legyenek az embernek filléres gondjai, elég ha a csokoládéüzletbe fekteti a pénzét, mert így is megédesítheti 1 az életét. Talán mondanom sem kell, kis hazánk egyetlen állampolgára sem szerepel ebben a kimutatásban, közel és távol sehol egyetlen dollármilliomos. Milyen kár. A pénzük befektetésére számtalan lehetőséget kínálhatnánk pedig: vehetnének I mondjuk kötvényeket, kincstárjegyeket, kuratóriumok ítélkezhetnének valamely nemes célra felajánlott alapítványuk felett. Egyelőre azonban hiú remény, hogy a Szekszárdi Városi Tanács által kibocsátott kötvényekből vásároljon például Brunei szultánja - aki mellesleg elég sóher, mert mindössze két feleséget tart. Lista egyébként nálunk is készül, havonta egyszer teszik közzé. Gyorslistának hívják és lehet rajta nyerni színes tévét. Az ember kis bojtos papucsában csak elé ül, negrót szopogat, s gyönyörködhet némely távoli ország egzotikus növény- és madárvilágában... dvm. ^ Jj Felborult a pótkocsi Tonnán ■ • ■ ■ y ■. Szekszárdon a Skála Áruház felöl a Garay tér I egnap QeieiOH irányába haladt a Zala Volán pótkocsis IFA teherautója. A totózó előtt a járdáról féktávolságon belül hirtelen a gyalogátkelőhelyre lépett I. E. tolnai lakos. A gépkocsi vezetője, Bonnyai László nagykanizsai lakos hirtelen fékezett, s a lendülettől a pótkocsi felborult, átesett a jobb szélső sávba. A baleset során személyi sérülés nem történt, az anyagi kár, ami a pótko- . csiban keletkezett, háromezer forintra tehető. r-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------' K ÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettesek: GYURICZA MIHÁLY és HAZAFI JÓZSEF, j Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71.- Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft. - Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551. v.