Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-27 / 205. szám
1988. augusztus 27. r r rtÉPÜJSÁG 7 BÁNYÁSZKOLÓNIA „Kétségtelen, hogy a nagymányoki szénbányászás akkor vett komolyabb alakot és vetette meg a mai üzemnek alapját, amikor Riegel Antal kapcsolódott abba, aki bányamérnök és kiváló szakember volt.” A Prágában született férfiúra, akit Bland György esperes 1935-ben irt monográfiájában ilyen szavakkal illet, éppúgy nem emlékeznek az emberek, mint későbbi utódaira. Pedig nemcsak a bánya felfuttatása fűződött nevéhez, hanem az első munkásházakat is ö építtette 1891-92-ben, megteremtve ezzel a későbbi kolónia csíráját. Igaz, több mint egy évtizedet kellett azután várni, hogy kiterebélyesedjen, önálló életre keljen ez a lakóegyüttes. TAKACS ZSUZSA - KAPFINGER ANDRÁS képriportja A hibiszkusz jól bírja az állandó füstöt és port itt a gyár szomszédságában. Muszáj neki - teszi hozzá Báréit Józsefné - minden talpalatnyi helyet ki kell használnunk, ahol csak lehet, zöldet telepítünk. Igazi otthont teremtett a fiatal család az egykori bányafőtanácsos házából, ám a tetőszerkezet átépítése, belső átalakítás, fehérre meszelt külseje után sem veszítette el a jellegét az épület, harmonikusan illeszkedik környezetébe. Kevesebb mint három éve laknak benne és eszükbe sem jut más vidékre vágyakozni. Igaz, a fiatalasszonynak a nagyapja is bányász volt... No és mindketten a gyárban keresik kenyerüket. Soha nem volt irigyelt szakma a bányászoké, és a brikettgyárba sem kívánkozott senki a nagyobb pénzéit Manapság a könnyen befolyásolható közvéleményben a korábban élvezett megkülönböztetett erkölcsi elismerést kezdik elveszíteni. Önnön hibájukon kívül, a gazdaság fölemelkedő és süllyedő bárkáján a mindenkori szélirány szerint De ez még nem érinti azt az összetartó erőt, belső tartást amit ez a munka követel, ami nemcsak az eredményt de olykor az életet is jelenti. Ha a bányatelepen nőtt fel az emberfia, nem kellett ezt a fejébe verni, megértette magától. Kell ezt külön mondani...? Kajtár József 1945 óta él itt hét éve dolgozik a brikettgyárban. A szurok megevett bennünket alattomosan, belülről - mondja Csutora József, aki 68. évében jár, de már tizennégy esztendeje nyugdíjas. A gyomrával nem tudtak mit kezdeni az orvosok. - A társaim, akikkel talicskás voltam, majdnem mind elpusztultak már, asszonyok is közöttük - komótosan folytatja közben munkáját a le- mállott vakolatot igazítja ki szakszerűen, mintha egész életében ezt csinálta volna. - Az idő mindent megesz, nemcsak bennünket látja, a tél mindig pusztít valamit és azt rendbe kell hozni. Most már a sajátja mindenkinek a ház, nem is emlékszem, hogy mikor adta le a bánya. De rámenne a nyugdijam, ha mesterrel javíttatnám ezt a kis hibát Megteszem magam és sok vizet elpazarolok a mosására is. Slaggal tisztítjuk errefelé a házunkat mert rátelepszik, elcsúfítja a lerakódó korom. A gyerekek is úgy néznek ki, ha a patakról jönnek, mint a négerek... Szomorú dolog az, amikor majd száz év elteltével csupán az elődök alkotását lehet sorolni, a jelen inkább a fogyatkozást mutatja. Az árván hagyott, megcsonkult kút pedig figyelmeztető mementó a maiaknak. A századelőn vízvezetéket és villanyvilágítást vezettek be a lakótelepre, még az utcák közvilágítására is gondoltak. Az utcákat szilárd salakkal, a járdákat betonnal burkolták, két szennyvízderítő telepet és csatornát építettek. Az utcák közös kutat és sütőkemencéket kaptak. A bányatelep benépesülésével 1922-ben három tantermes társulati iskolát emeltek óvodával... Ma már csak az utóbbi működik. Szintén hiába keressük a régi vendéglőt, az altisztek számára szervezett olvasókört, a tenisz- és tekepályát, amit a tisztviselők mellett ma a munkások is biztosan szívesen használnának. Az emlékezetben és régi felvételeken élnek, mint a híres kaszinó. Félszáz asszony dolgozik itt a bonyhádi kisszövetkezet lábbeliüzemében, közöttük csak néhá- nyan a kolóniából. Sáth Henriknét harmincegy éve köti ide a család, Kaposszekcsőről került a telepre. Férje kettő híján negyven évet őrölt le a legveszélyesebbnek ismért Zo- bák bányában. Több mint harminc év... egy ember életében nem kis idő, Bartucz Antal nemcsak ledolgozta, hanem vissza is vágyott a brikettgyárba. Igaz már nem mozdonyvezetőként, hanem legalább annyi élményt, emberi kapcsolatot adó portásként. Talán most ez az igazi éltető eleme.
