Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-25 / 203. szám
2 tjÉPÜJSÁG 1988. augusztus 25. Városi tanácsi vb-ülések társadalmi vitája \z l. félév költségvetese és az állategészségügy A gyülekezési, illetve az egyesülési jogot szabályozó törvénytervezetek, valamint a választójogi törvény módosítására vonatkozó törvénytervezet társadalmi vitájának előkészítéséről, megszervezéséről sajtótájékoztatót tartottak szerdán a Hazafias Népfront Országos Tanácsának székházában. A társadalmi vitának országos jellegűnek kell lennie, hogy az ország felnőttlakosságából minél többen mondhassanak véleményt a törvénytervezetekről - hangsúlyozta Molnár Béla, a HNF Országos Tanácsának titkára. Ezt figyelembe véve a vita menetrendjét úgy alakították ki, hogy az állampolgároknak kellő idejük álljon rendelkezésre véleményük megformálásához. A gyülekezési, illetve az egyesülési törvénytervezetről szeptemberben, a választójogi törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatról pedig október végétől november utolsó hetéig szervezhetnek vitafórumokat. A tapasztalatokat először megyei, illetve budapesti, majd országos szinten összegzik. A szeptemberi társadalmi vitáról a HNF Országos Elnöksége, az októberiről pedig a HNF Országos Tanácsa tárgyal majd. Gondoskodnak arról is, hogy a viták időpontjáról, helyéről minél szélesebb körben értesüljenek az állampolgárok. A fórumokon részt vesznek s hírt adnak az elhangzottakról az írott sajtó, a rádió, és a televízió tudósítói. Az eszmecseréket értékelő testületi ülések is nyitottak lesznek, és a sajtóban nyilvánosságra hozzák az összegző állásfoglalásokat. Ennek azért van különös jelentősége, mert az állampolgárok így meggyőződhetnek arról, hogy a fórumokon elmondott észrevételeiket figyelembe vették-e. A népfront országos tanácsa szorgalmazza, hogy a társadalmi vitában vegyenek részt a népfrontba tömörült szervezetek, illetve a népfront égisze alatt működő egyesületek is. Tartsanak maguk is vitákat és a tapasztalatokat testületi ülésen tekintsék át, s állásfoglalásukat juttassák el a HNF Országos Tanácsának. A társadalmi viták tartalmi összegzésére, értékelésére a HNF Országos Elnökségének Közjogi Bizottságát kérték fel. Ennek a munkának a legfontosabb követelménye: minden lényeges állam- polgári vélemény, észrevétel kerüljön a vitákat összegző testületek elé. A HNF OT javasolja, hogy a törvénytervezetek vitáját városokban, nagyközségekben, a nagyobb települések kerületeiben, országos körökben, klubokban, egyéb önszerveződő közösségekben rendezzék meg. Indítványozzák továbbá, hogy szervezzenek tanácstagi, képviselői, egyházi vitafórumokat, illetve rétegtalálkozókat is. Annak érdekében, hogy érdemi vita bontakozhassék ki, az egyesülési, illetve a gyülekezési törvénytervezet teljes szövegét közük a fővárosi és a megyei napilapok. Szombati számunkban olvashatják. A választójogi törvény módosítására vonatkozó tervezetet külön kiadványban jelentetik meg, a sajtó pedig a módosításokat tartalmazó tájékoztatót tesz közzé. A Paks Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnap délutáni ülésén megtárgyalta a költségvetés I. félévi teljesítését. A beszámolóban elhangzott, hogy az idei pénzalapot a tanácsülés 307 millió 297 ezer forintban állapította meg, ami az első félévben több mint ötmillió forint emelkedést mutat a megyei tanács pótelőirányzatának, az intézmények előző évi pénz- maradványának és a saját előirányzat módosításának következtében. Működési, fenntartási, felújítási célokra több mint 205 millió forintot irányoztak elő, amiből 23 százalékot az egészség- ügyi és szociális ellátásra, 51 százalékot az oktatásra, kulturális szolgáltatásra és sportcélokra, 19 százalékot egyéb ágazatok kiadásaira fordítanak, több mint egy százalék a működési gazdálkodási tartalék. Az „egyéb ágazatba” az építési, településfejlesztési, állategészségügyi, mezőgazdasági feladatokat, a helyi utak fenntartását, fürdő- és strandszolgáltatást, belvízmentesítést, köztisztaság- és parkfenntartást, közvilágítást sorolhatjuk többek között. Felújításra hétmilliós összegből költhet a paksi tanács, amiből az egészségügyi alközpont telefonközpontjának kialakítását, a II. számú rendelőintézet, a tüdőgondozó és a bőr- és nemibeteg-gondo- zó, az EGESZ irodaházának felújítását, a Vörösmarty utcai óvoda központi fűtésének kialakítását, a dunakömlődi iskolában raktár létesítését, a II. Számú Általános Iskolában tetőfelújítást terveztek. A munkák többsége még hátravan, várhatóan az év második felében realizálják, újítják fel az elavult épületeket. A fejlesztések közül kiemelhetjük a Táncsics-tömbbelsőben egy 16 lakásos OTP-épület rövidesen sorra kerülő átadását és várhatóan még ebben az évben tető alá kerül a lakótelepi piac. A kishegyi strand építése ebben az évben megkezdődött, idén 35 millió forintot fordítanak erre a célra. Egymillió forint értékben végezték el a szeméttelep kialakításának első ütemét, a műszaki átadás egy hete történt meg. Az első félévi teljesítésből nem maradhat ki a társadalmi munka sem, 9 utcában készült el a szilárd burkolat, 18 utcában járdát, 7 utcában szennyvízcsatornát építettek a lakók és tervszerűen halad közösségi erőből a város parkosítása, szépítése is. A beszámolót a vb-testület elfogadta, határozati rangra emelte. Szekszárdon a város és a városkörnyék állategészségügyi helyzetéről tartott tájékoztatást dr. Korzenszky Ernőd kerületi állatorvos. Az előterjesztésében hangsúlyozta, (T udósítónktól) A Dombóvári Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának legutóbbi ülésén Nagy Jenőné osztályvezető számolt be az 1988. évi tanácsi költségvetés első félévi teljesítéséről. A vb megállapította, hogy a városi tanács a gazdálkodás során elsődlegesen az intézmények működéséhez szükséges pénzeszközöket biztosította. A terv túlfeszitettsége következtében a pénzügyi egyensúly nem mindenkor volt biztosítható. A pénzügyi egyensúly, a fizetőhogy az elmúlt időszakban nagy gazdasági kárt okozó járványos fertőző állatmegbetegedés nem volt a megyeszékhelyen és környékén. Szórványosan egy-egy bejelentési kötelezettség alá eső fertőző megbetegedés előfordult ugyan, ezt a kedvező helyzetet azonban olyan környezetben kell fenntartani és megőrizni, ami a szomszédcs országokban nem jellemző. Nem hangsúlyt fektetnek a preventív jellegű védekezésre, a járványvédelemre valamennyi állatfajnál. Az állategészségügyi szolgálat elsődleges feladata a megbízható háttér biztosítása, az export- orientált élelmiszer gazdaság zavartalan működéséhez a feltétel megteremtése. Ez pedig csak a szigorú termelési és technológiai fegyelem mellett lehetséges, az állatforgalom és -állomány állandó ellenőrzésével, állapította meg a beszámoló. A testület a tájékoztatót elfogadta. képesség javítása érdekében intézkedéseket határoztak el. A testület megtárgyalta még a város munkaerőhelyzetét, amely az elmúlt időszakban kiegyensúlyozott volt, azonban egyes rétegek elhelyezkedési esélyei romlottak. Úgy határoztak, hogy fokozottan figyelemmel kell kísérni a városi munkaerőpiac helyzetét, a vállalatok létszám- leépítését, törekvéseit és fokozottan segíteni kell a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését. Falurombolás: Visszhang Japánból és Csehszlovákiából A szovjet Munkabeszüntetés Segíteni kell a pályakezdő fiatalok elhelyezkedését MAGYARSZÉKI ENDRE A Tokióban is megjelenő, nagytekintélyű The Asian Wall Street Journal szerdán szerkesztőségi cikkben méltatta Szűrös Mátyásnak, az MSZMP Központi Bizottsága titkárának a Népszabadság részére adott interjúját, annak őszinte hangvételét. Reménykeltő jelnek ítéli a szerző azt, hogy Magyarországon „a nevén nevezik a gyereket”. A világlap elemzése, amely Szűrös Mátyásnak a romániai magyar kisebbség helyzetével foglalkozó megállapításaiból idéz. A cikk - kommentálva a Központi Bizottság titkárának azt a kijelentését, hogy „olyan ügyről van szó, amely túlmegy a két állam viszonyán” - rámutat: ez nem a határok rendezése melletti érvelés volt, hanem korrekt megközelítés, amelynek célja odahatni, hogy Bukarest megálljon az általa választott úton. Ehhez - íra a lap - fel kell használni az egyértelmű, nyílt diplomácia erejét, és az elhatárolódást azoktól a nyugati adófizetőktől, akik esetleg támogatják a gazdasági kapcsolatokat ezzel a rendszerrel.” A cikk végkövetkeztése az, hogy a falupusztítás kérdése elől nem térhetnek ki a világ fontos fővárosai. Prágában a lapok szerdán felfigyeltek arra, hogy a budapesti román nagykövetség előtt hétfő óta tiltakozó akciók zajlanak. Forrásként a CTK hírét használták, amely az MTI-re hivatkozva közölte: fiatalok, elsősorban főiskolások kis csoportjáról van szó, akik a romániai falvak tervezett felszámolása ellen tiltakoznak és követelik a magyar és román nép kapcsolatainak javítását. Idéztek a lapok a magyar televízió híradásából is, s ennek alapján néhány orgánum megírta, hogy a tiltakozás kezdeményezői egy újonnan alapított szervezet tagjai, amely folytatni akarja az akciókat és legfelső szintű magyar-román találkozót követel. tanácsi delegáció programja ATambov megyéből érkezett háromtagú, tanácsi szakemberekből álló delegáció Jevgenyij Lopatin, a Tambov megyei tanács építési ügyekkel foglalkozó elnökhelyettesének vezetésével tegnap reggel a megyei pártbizottságon tett látogatást. A szovjet vendégeket fogadta Tamás Istvánné, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának gazdaságpolitikai titkára és rövid tájékoztatást adott számukra. Ezt követően a Bonyhád Városi Tanácsot keresték fel a vendégek, ahol a város rekonstrukciós programjával, a műemlékhelyreállítási munkával ismerkedtek. Délután Bátaszékre utaztak, a nagyközségben szintén a tanácsi munka szervezésével, gyakorlati kérdéseivel, a településsel kapcsolatban szereztek új információkat és ellátogattak a vázkerámiába, valamint a Búzakalász Termelő- szövetkezetbe. Ma délelőtt a megyei tanács elnöke fogadja a delegációt. Megkezdte munkáját a IV. atomenergetikai szimpózium (Folytatás az 1. oldalról.) A következő előadást Mike Hydin, a Nemzetközi Atomenergiaügynökség képviselője tartotta a szaknyelven szólva OSART-vizsgálatokról. Ez az ügynökség üzemeltetési és biztonságtechnikai véleményező és tanácsadó szolgálata, amely a világ minden részén az önkéntes alapon jelentkező erőművekben végez háromhetes felmérést, majd a tapasztalatai alapján ad tanácsot a biztonsági szint emelésének lehetőségeire. A szocialista országok közül először Pakson végeznek ilyen jellegű vizsgálatokat idén novemberben. A plenáris ülés befejezéseképpen pedig George Hutcherson a nemrégiben megalakult Atomerőműveket Üzemeltetők Világszövetsége nevében tájékoztatta a résztvevőket a testület munkájáról, elsősorban a többi szocialista ország képviselőit, mert ennek a szervezetnek közülük egyedül hazánk a tagja. A szimpózium délután szekcióülésekkel folytatódott. -wd-czsa pécsi bányaüzemben (Folytatás az 1. oldalról.) ték, mint munkájuk lebecsülését, a bányászat leértékelődését, ami már hónapok, évek óta nyugtalanítja őket. Kovács László a hajnali órákban érkezett a helyszínre Kapolyi László bányászati kormánybiztossal. A tárgyalások azonnal megkezdődtek, s mint Kovács László elmondta, a bányászoktól megszokott higgadt magatartás, őszinteség jegyében zajlott le a beszélgetés. A bányászok ismertették problémáikat, s ezek képviseletére felkérték Kovács Lászlót és Kapolyi Lászlót. Mivel a bányászok panaszait a szakszervezet is jogosnak ítélte, a bányászszakszervezet főtitkára azt kérte, hogy válasszák meg képviselőiket, s azok jöjjenek fel velük Budapestre. A kormány vezetőivel a bányászok kérésére Kovács László és Kapolyi László tárgyalt. Kapolyi László ez ügyben Med- gyessy Péter és Marjai József miniszterelnök-helyettesekkel, míg Kovács László Grósz Károly pártfőtitkár miniszterelnökkel tárgyalt. A bányászszakszervezet főtitkára Grósz Károlynak átadta Pécs-Bányaüzem dolgozóinak levelét, amelyben egyebek között kérik a bányászat jövőjének egyértelmű tisztázását. Levelükben arra is felhívták a miniszterelnök figyelmét, hogy már az elmúlt években romlott a bányászat anyagi elismerése, amit az új adórendszer most tovább súlyosbított Kovács László a Grósz Károllyal folytatott megbeszéléséről elmondta, hogy a bányászok anyagi gondjai mellett a bányászat több éve halmozódó problémái is napirendre kerültek. A bányászat gondjai nem ismeretlenek a miniszterelnök előtt, már csak azért sem, mert a bányászszakszervezet vezetői is feltárták azokat, s a megoldásról folyamatosan tárgyaltak. A tárgyalások eredményeként megállapodás született arról, hogy a Pécs-Bányaüzem dolgozóinak hűségjutalmát ki kell egészíteni a tavaly kifizetett hűségjutalom nettó értékére, amihez a szükséges anyagi fedezetet bankhitel útján bocsátják rendelkezésükre. Mivel a mecseki bányáknál szanálási eljárás van folyamatban, ezt a hitelt is annak kapcsán rendezik majd. Megállapodás született arról is, hogy az adórendszer tapasztalatainak összegzésekor megvizsgálják a bányászok pótlékrendszerét s annak adóztatási mértékét, mert a pótlékok az új adórendszer hatására veszítettek ösztönző erejükből. Megvizsgálják a bányászoknak azt a javaslatát, hogy a különféle pótlékok az alapbértől függetlenül, ne azzal együtt halmozottan, hanem külön megállapított sávban adózzanak. A bányászszakszervezet főtitkára külön is kiemelte, hogy a dolgozóknak ez a megmozdulása valójában nem sztrájk volt, hanem figyelmeztető munkabeszüntetés. Annál is inkább, hiszen az éjszaka során senkit sem korlátoztak abban, hogy felvegye a műszakot, mindenki saját belátása szerint dönthetett. Ezt Pécs-Bányaüzem képviselői is hangsúlyozták, amikor szerda délután a bányászszakszervezet székházában találkoztak a sajtó képviselőivel. - Nem akarjuk, hogy megmozdulásunknak politikai színezete legyen - mondták - mi csak a gondjainkra akarjuk felhívni a figyelmet. A tárgyalások eredményéről a bányászok képviselői elégedetten nyilatkoztak, jóllehet minden gondjuk nem nyert azonnali megoldást, de amikor feljöttek Budapestre, maguk is tisztában voltak azzal, hogy az évek óta halmozódó problémákat nem lehet egyik pillanatról a másikra megoldani. Meggyőződtünk arról, hogy a bányászatra szükség van - mondták. Az újságírókkal tartott találkozón jelen volt Kapolyi László is, s jogosnak mondotta mindazokat a problémákat, amelyeket a bányászok feltártak. Elmondta, hogy a miniszterelnök-helyettesekkel, a tárca vezetőivel folytatott szűkkörű megbeszélésen kialakított álláspont alapján jutottak megegyezésre a bányászok képviselőivel. Gyorslista Nyereményjegyzék az 1988. augusztus 23-án megtartott augusztusi telelottó jutalomsorsolásról, amelyen az augusztusi telelottó szelvények és az augusztus havi előőfizetéses szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A Vásárlási utalvány (3000 Ft) B Zastava GTL 55 személygépkocsira szóló utalvány C Lakberendezési utalvány (100000 Ft) D Szerencse utalvány (30000 Ft) E Vásárlási utalvány (10000 Ft) F Vásárlási utalvány (9000 Ft) G Vásárlási utalvány (7000 Ft) H Vásárlási utalvány (5000 Ft) A nyertes szelvényeket 1988. szeptember 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottóigazgatóság címére (1975 Budapest, V., Münnich Ferenc u. 1-5:) eljuttatni. Alább a pécsi körzetben vásárolt nyertes szelvények számát közöljük. 2 894 541 H 2 925 329 H 82 004 307 H 82 027398 H 82 073 580 G 82 096671 E 82119762 H 82196 732 F 82 219 823 G 82 242914 F 82 266005 G 82296 793 H 82 342 975 E 82404 551 G 82466127 E 82520006 E 82 543097 H 2902 238 E 2971511 H 82012004 H 82 035095 G 82 081 277 G 82104368 H 82127459G 82204429 E 82 227520 F 82 250 611 F 82 273 702 F 82319884 E 82 350672 H 82443036 H 82481521 F 82527 703 F 82550794 F 2917632 G 2986 905 H 82 019 701 E 82042 792 F 82088974 G 82112065 B 82142853 E 82212126 D 82 235 217 D 82258308 G 82289096 F 82 335 278 F 82358369 H 82450733 H 82496915 D 82 535 400 G 82558491 H A résztvevő szakemberek egy csoportja Kapolyi László