Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-22 / 200. szám

1988. augusztus 22. Képújság 3 Az idén kevésbé látványos fejlesztések lesznek Döbröközön Hol van már az az idő, amikor Döbrö- köznek több lakosa volt, mint a közeli Dombóvárnak! A mai nem éppen szívde­rítő helyzetben a lakosság száma min­den évben fogy, közel félszázan kezdik új lakóhelyen az új esztendőt. Pedig az életkörülmények nem rosszabbak sok kistelepülésünknél, sőt a közintézmé­nyek állaga, a viszonylag fejlett közműve­sítés megtarthatná az itt élőket. Csak a munkalehetőség hiányzik nagyon, a falu­ban csupán a termelőszövetkezet, a 84- ben létesített varroda és a tizenöt embert foglalkoztató drótfonó ad megélhetést. A legtöbben a Láng Gépgyárba, a Csavar­ipari Vállalathoz és a Dalmandi Mezőgaz­dasági Kombinátba ingáznak naponta.- A közelmúlt legnagyobb erőpróbája a tornaterem-építés volt a faluban - mondja Eckert István tanácselnök. - A kevés pénzünkhöz a lakosság rengeteg munkával járult hozzá, így végeztünk első helyen 1987-ben a községek között a társadalmi munka versenyben. Az ered­ményért járó 500 ezer forintot ebben az évben költjük el, mégpedig útépítésre.- Ehhez is a helyiek segítségét kérik majd?- Nem tehetünk mást. Az Öreghegy és a Homokhegy utcákban összesen mint­egy 1300 méter hosszú betonutat épí­tünk, ami körülbelül egymillió forintba ke­rül. A földmunkát, padkaigazítást, zúza­lékterítést társadalmi munkában végez­zük el, ezenkívül az érintett 30 család hat és fél ezer forint önkéntes hozzájárulást is fizet, másként nem tudtunk volna bele­vágni ebbe a beruházásba.- Ez meglehetősen nagy teher a he­lyieknek, mire fordítják akkor a fejlesztési pénzeiket?- A tornacsarnok építéséhez 5 millió forint kölcsönt adott nekünk a termelő- szövetkezet, a hátralévő részösszeget a tavasszal fizettük vissza. Hárommillió forint volt ez, ami a teljes fejlesztési lehe­tőségünket jelentette erre az évre. így örülünk annak is, hogy az említett útépí­tést még ebben az időszakban meg tud­juk valósítani, hiszen nagyban megköny- nyíti majd az ott élőknek a termény- és tü­zelőszállítást, rossz időben a közleke­dést. Befejezésével már csak mintegy 1,5 kilométer hosszú, a főutakat összekötő bekötő szakaszok maradnak hátra, így 1990-re elérhetjük, hogy nem lesz földes út Döbrököz belterületén.- Gondolom, a lakosság tisztában van azzal, hogy a községi tanácstól pillanat­nyilag többet nem várhat...- így van, bár még az év végéig 300-350 méter hosszan az öreghegyi részen tervezzük a vízhálózat fejleszté­sét, érdekeltségenként 4000 forintos hozzájárulással. Az élelmiszer-ellátás ja­vítására pedig a Dombóvár és Vidéke Áfész a régi vasbolt helyén új élelmisze­rüzletet nyit, az átadás augusztus 20-án lesz. Most kevésbé látványos lépésekkel, de a lakosság számára fontos területe­ken gyarapodik tovább a község, ami re­mélhetőleg hozzájárulhat ahhoz, hogy mérséklődjön, vagy megálljon a jövőben az elvándorlás. T. Zs. Tojásporgyár Bábolnán Új élelmiszerüzem, tojásporgyár kezdte meg működését Bábolnán, a Mezőgaz­dasági Kombinátban. A baromfiprogram keretében százmillió forintos értékben létesített tojásporító üzemben óránként húszezer tojást tudnak feldolgozni, amelyet folyékony - úgynevezett tojáslé -, illetve porított állapotban forgalmaz­nak hazai és külföldi piacokon.- De már kezd rendbe jönni a viszony köztünk és a felsőbbség között, miért rontsuk el egy újságcikkel?- Mert igazunk van. így aztán megered a nyelve a fiatalem­bernek.- A vállalatoknál az egységek, brigá­dok közti verseny fő tétje a vállalat ered­ményes munkájához, gazdálkodásához való hozzájárulás. Igaz, hogy az itt dolgo­zók bevesznek versenyvállalásukba olyan pontot is, hogy „hozzájárulunk a paksi atomerőmű határidőben történő felépítéséhez”, ám ez túl általános, és csak évenként értékelik a versenyt. Mi olyasmivel próbálkozunk, hogy itt szer­vezzük meg a versenyt, kiindulva az egyes munkák részhatáridöiből, a külön­böző szakmák kapcsolódását figyelem­be véve. Például: az ácsbrigád ne azt vál­lalja, hogy „felépítjük az atomerőművet”, vagy hogy „jó minőségű munkával hozzá­járulunk, hogy mielőbb áramot adjon az erőmű”, hanem mondjuk a 18,90-es szin­ten erre és erre a határidőre elvégzi a vas­beton fal zsaluzását.. És nem az év végén értékelünk, amikor már csaknem minden feledésbe ment, hanem menetközben.- És az elismerés?- Túl vagyunk azon, hogy vállalati esz­közök átcsoportosítását, koncentrálását kérjük, ez nem megy, vállalati érdekekbe ütközik. Elkészítettük a tervezetet, a ver­seny célrendszerét a kormánybizottság elé terjesztettük, közben tudatosan „kife­lejtettük” az anyagi és erkölcsi elismerés rendszerét. Ez volt a trükk. Ily módon meghirdettük a versenyt. Itt tartunk ma.- És az elismerés?- Ennek elfogadtatására most készü­lünk, amikor már nem lehet „visszavonu­lót fújni”. Mint aztán később megtudtam, az illeté­kes szervek, kényszerhelyzetbe hozva, előteremtették a pénzt a jutalmazáshoz is. * A három eset főszereplőinél közös, hogy a bürokrácia korlátáit igyekeztek áttörni, si­kerrel. Kiskapukat kerestek - vállalva en­nek veszélyeit - nem a saját zsebükre, ha­nem a köz hasznára. Mert mi lett volna, ha nem azt teszik, amit tettek. A majdnem kész bőrdíszműüzem falait benövi a gaz, senkit sem vontak volna felelősségre a befekteti milliókért. (Egyébként, pár év múlva a Bőr­díszmű életre kapott, új üzemet épített a Ke­selyűs úton, a réginek a helyén van a Pro- métheusz-park.) Ha Kecskeméten nem bővítik ipari tevékenységgel termelésüket- gazdálkodásukat, nem javul meg a város és környékének ellátása. Ha nem szervezik új módon a szocialista versenyt az atom­erőmű-beruházásnál, talán nem termelő­dött volna meg az a sok százmillió kilowatt- órányi plusz áram, amit a határidők előre­hozásával sikerült előállítani. És még valami közös bennük: kommu­nista vezetők. * A megírás ideje 1978 nyara. Akkor ma­szekarchívumomba került a kézirat. És hogy most miért vettem elő? A volt megyei titkárok júniusi találkozóján K. Papp elv­társsal felelevenítettük azt az esetet is. - Pokolba kívántam akkor minden újságírót - mondta. A másik ok: A kecskeméti eset fő­szereplőjének, Kósa Antal tsz-elnöknek, országgyűlési képviselőnek a halálhírét ol­vastam a minap. Találkoztam Csizmadia Endre akkori szakszervezeti titkárral, aki ma Pakson a városi pártbizottság titkára. - Féltünk, hogy nem sikerül, de aztán rendbe jöttek a dolgok - mondja. JANTNER JÁNOS Tények és ellentmondások a lakásbeázások körül A VGV nyilatkozik, a volt házfelügyelő nem Az eset, mellyel cikkünkben foglalko­zunk, több mint egy hónapja történt. Eny- nyi időbe telt, míg a lakásbeázás kap­csán sorozatosan felmerülő problémák­ra választ kaptunk. Ezért senkit nem oko­lunk. Hallgassuk a panaszosokat, az ille­tékesek válaszait és véleményünket.- Június 30-án rettenetesen beázott a lakásom és most ugyanez újra megtör­tént - panaszkodott ügyeletesünknek a telefonba Gyomlai Imréné. A megismétlődött eset szintén egy esős napon, július 15-én volt. Kimentünk a helyszínre, Szekszárdon a Tartsay la­kótelep 16. számú épületbe. Az egyik szoba mennyezetén vizes folt éktelenke­dik, a küszöbön edények sorakoznak: la­vór, kád mi több, a kényszerhelyzet szül­te megoldás, egy műanyag székből rög­tönzött esőfelfogó. Csöpp-csöpp, cse­peg a víz. Tanácstalanul állunk... Gyomlai Imréné karikás, kialvatlan szemekkel néz ránk és szomorúan mondja:- Amikor az a nagy eső volt, június 30- án, nagyon beáztunk. Az Állami Biztosító rendezte a kárt. Még meg sem száradt a fal, július 15-én újra elázott a lakás egy része. A fiam este kiöntötte az edények­ből a vizet, de hajnalban a szomszédokat kellett segítségül hívni, mert nem fért több az edényekbe, én meg arra is kép­telen vagyok, hogy kiöntsem. Egy sze­mernyit sem aludtam. A fölöttem lakó Csicsó Jánosék is eláztak, az alattam la­kó Kiss Györgyné szintén. Pedig igye­keztem felfogni a vizet, hogy kíméljem az alattam élőt, hisz ő is idős, egyedülálló asszony. Én nem értek a jogi dolgokhoz, csak azt tudom, hogy ázom, éjszakán­ként nem alszom. Kiss Győrgynét is meglátogattuk. A frissen festett lakás falán beázás nyomai.- Tudják kedveseim, ma jön meg a fiam, aki Algírban dolgozik. Ritkán látha­tom és akkor is igy talál. Még szerencse, hogy a fölöttem lakó Gyomlainé, Erika lelkiismeretes asszony, mert különben nagyobb folt éktelenkedne a falamon - mondja Kissné. Szepesi Ferencné - ugyancsak e ház lakója - nem rejti véka alá a véleményét.- Nem lett volna szabad megvennünk ezeket a lakásokat. A Városgazdálkodási Vállalat mindenesetre jó boltot csinált. A pincéink kéthetente úsznak a szenny­vízben. Jó, azt el kell ismerni, hogy van­nak olyan emberek, akik kukának nézték a WC-t, de ha műszakilag kifogástalan lenne az eternitcsövek állapota, akkor nem öntené el a viz a pincét. Annyit, ha nagy harcok árán is, de elértünk, hogy szerződést kötöttünk a Városgazdálkodási Vál­lalattal és sikerült meg­egyezni, az 1968 óta je­lentkező problémánkat - tudniillik, hogy a pincét elárasztja a víz - meg­szünteti, valamint a be­ázást okozó tetőhibát, amely először június vé­gén jelentkezett, elhárít­ja. Mint azt Balogh János­tól, a Városgazdálkodási Vállalat műszaki igazga­tóhelyettesétől megtud­tuk, a vélt szerződés csu­pán egy levél, melyet a ház lakói nevében Mei- szinger Jánosné volt házfelügyelő és Major Al- bertné közös képviselő írt Orbán Györgyhöz, a VGV igazgatójához. Ebben a levélben kérik a tető szi­getelését. A levél a máso­dik beázáskor (július 15- én) íródott. A VGV dolgo­zói a helyszíni szemlén (július 18-án) megállapí­tották, hogy a tető szige­telésével nincs gond. El­lenben Csicsó Jánoséknál, a legfelső emeleten lévő lakásban a csapadékvizet elvezető csatornában egy lécdarabot ta­láltak, amely kilyukasztotta a PVC-csö- vet. Ennek következménye a lakások beázása. A VGV munkásai a kilyukadt részt kicserélték. A pincét a ház felépülése óta elárasztó vízzel kapcsolatban D. Kovács Jánosné- tól, a Városgazdálkodási Vállalat építés­kezelési főmérnökétől kaptunk informá­ciót.- Az, hogy a pincékben áll a víz, jogos sérelme az egész lakótelepnek. Ha több csapadék hullik le, a városi csatornahá­lózat nem tudja befogadni ezt a nagy mennyiségű vizet. Annyit tudtunk segíte­ni, hogy szivattyúkat adtunk minden épü­lethez. A lakók felháborodtak azon is, hogy a közös mosókonyhából tudtuk nélkül egy egyedülálló férfi - akit csak néha látnak - kialakított magának egy lakást. Erre a kö­vetkező választ kaptuk, szintén D. Ko­vács Jánosnétól:- A lakóépületekben a rendeltetéssze­rűen nem használt helyiségekkel vállala­tunk rendelkezik. Abban az esetben, ha a lakóknak feltétlenül szükségük van a konyhára és ezt időben jelzik - mielőtt még nem kezdődött meg az átala­kítás - elutasítottuk volna ennek a férfinak a kérel­mét. De ezt az igényt nem jelezte a házból senki. így aztán ezen ma már vál­toztatni nem lehet. Egyébként a mosókony­ha nem lakbér alá vont te­rület, a lakók nem fizettek ezért semmit. A lakók megkérdezték azt is, hogy a VGV miért halasztotta el az elidege­nítést 1985-ben, hisz ak­kor kevesebbet kellett volna fizetni a lakásokért. Erre Balogh Jánostól kaptuk meg a vá­laszt:-1985 októberében, pontosabban ok­tóber 8-án egy lakógyűlésen vállalatunk felajánlotta a lakóknak, a lakások megvá­sárlásának lehetőségét. Az akkori jog­szabályok szerint az ott élők kétharma­dának kellett volna vételi szándékát ki­nyilvánítani. Ez nem történt meg, így a fel­ajánlás 1987-ben megismétlődött egy november 24-i lakógyűlésen. Ekkorra már a jogszabályok is megváltoztak, elég volt a lakók ötven százalékának bele­egyezni a vételi szándékhoz. Ekkor szavazták meg, hogy megvásá­rolják többen is a lakásokat, amelyeket mi a forgalmi érték 15 százalékáért ad­tunk el, a rendeletek szerint figyelembe vettük azt is, hogy ez az épület nem volt felújítva. A vásárlással kapcsolatban mindent a lakók tudomására hoztunk, tisztában voltak azzal, hogy milyen a la­kások állapota. Joguk volt eldönteni, hogy megveszik vagy sem. Erre nem kö­teleztük őket. Az idei év első és második negyedévében a 18 lakásból 11 -et meg­vásároltak. A volt házfelügyelő, Meiszinger János­né kérésünkre nem volt hajlandó nyilat­kozni arra hivatkozva, hogy ő már június 1-jétől lemondott tisztjéről. Azonban meglepődve tapasztaltam, hogy a lakók mit sem tudnak arról, hogy a vélt szerző­désre, amely valójában csak egy levél volt, már válasz is érkezett három nap múlva a VGV-től. Pedig a helyszíni szem­lén, melyen felmérték az épület állapotát, részt vett a közös képviselő, Major Al- bertné és a volt házfelügyelő, Meiszinger Jánosné. Igaz, hogy a vállalat csak a volt házfelügyelőnek küldött egy példányt az emlékeztetőből, természetesnek véve, hogy ő tájékoztatja a lakóközösséget. Az információ sajnos elakadt. Ha ez a kom­munikációs csatorna folyamatosan jól működött volna, elkerülhető lett volna a problémák sora és a nyilvánosság. ORSÓS J. A megoldás A közelmúltban és napjainkban sokat foglalkoztak és foglalkoznak a nyugdíjak­kal. Latolgatják a nyugdíjkorhatár, a nyug­díjjárulék megemelését, törik e fejüket az il­letékesek: hogyan lehetne megtartani a nyugdíjak reálértékét, hogyan lehetne kompenzálni legalább a kisnyugdíjasok esetében az árak emelkedéséből adódó plusz kiadásokat. (A nagyobb nyugdíjak esetében a kompenzálás csak akkor kö­vetkezik be, ha a most még magasabbnak számitó nyugdíjak olyan alacsonyak lesz­nek, mint a mostani kicsik.) Minden illetékes alternatívákat dolgoz ki, vitat meg. Az egyik azt mondja, így lenne jó, a másik azt állítja, hogy az ő elképzelése szerint maradna meg a nyugdíjak reálérté­ke. Szerintem ma már ez az egész nyugdij­vita felesleges. Van már megoldás. Ezt a megoldást a kormány is, a nép is el­fogadná. A kormány már el is fogadta. Olyannyi­ra elfogadta, hogy a Magyar Közlöny jú­lius 12. számában 54/1988. MT. r.-ként közzé is tették. E rendelet szerint az Elnö­ki Tanács elnökének, az Országgyűlés elnökének és a kormány elnökének - ha nyugdíjba megy - annyi nyugdíj jár majd, amennyi az éppen e pozíciókat betöltő személyek nettó, vagyis adóelőleggel és nyugdíjjárulékkal csökkentett havi bére. Mivel e nyugdíjak összege követi az aktív politikusok bérének emelkedését, nem vonatkoznak rájuk a nyugdíjkiegészíté­sekre és az évenkénti nyugdíjemelések­re érvényes szabályok. Az eddig nem említett állami vezetők nyugdíját is ha­sonlóan számítják ki. Megvan hát a megoldás. Az igazgató, a főmérnök, a hegesztő, a marós, a lakatos, a tanár, az újságíró, az állatgondozó, a kertész, a traktoros, a gépkocsivezető... egyszóval mindenki annyi nyugdíjat kapjon, amennyi az ép­pen abban a beosztásban dolgozók net­tó, vagyis adóelőleggel és nyugdíjjáru­lékkal csökkentett havi bére, és ne része­süljön senki évenkénti nyugdíjemelés­ben, mindenki esetében minden évben kövesse a nyugdíj az aktívak bérének emelkedését úgy, mint az állami vezető­két SZALAI JÁNOS Nehezemre esik kimerni a vizet - mondja Gyomiai Imréné A beázott fal és mennyezet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents