Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-22 / 200. szám

2 NÉPÚJSÁG 1988. augusztus 22. Augusztus 20. (Folytatás az 1. oldalról.) azonosságunkkal megajándékozni Európát bizonyítani, hogy nem vagyunk alábbvalóak másoknál. Ez volt az igazán nagy tett, amely István kezdeményezései nélkül nem követ­kezhetett volna be. Ám a mi közreműködé­sünk nélkül nem is maradhat meg. Erre gon­dolunk, amikor Szent István emlékét idézve halálának 950. évfordulóján hozzátesszük azt hogy ez az örökség valamennyiünk öröksége, hívőké és nem hívőké egyaránt- Kérdezheti bárki, ittazüneplő közönség­ből éppúgy, mint az ország bármely más tá­járól, hogy nincs-e valamiféle esedezés eb­ben a felkérésben. Van benne! Olyankor szokott ez megtörténni, amikor nehéz egy or­szágot kormányozni, mert a kormányzáshoz szükséges meggyőző erő hiányzik, úgyszin­tén a kormányzást támogató szándék. Én azt hiszem ez a kettő nem vált véglegesen ketté a mai Magyarországon. De afölött, hogy ilyen feszültség keletkezett és itt-ott ebből már meghasonlottság támadhatott kár lenne szemet hunyni. Ezért új alkotmányozásra, az emberi civilizáció tapasztalatait és a magyar közjog történelmi emlékeit hordozó állami megújulásra van szükség ahhoz, hogy intéz­ményeink ismét hitet erkölcsöt szolidaritást és együttműködési készséget tanúsítsanak. S ehhez hozzátartozik annak tisztázása Diósberény Wir grüssen Öröm és bánat vigság és keserűség egyaránt otthonra lelt a hét végén Diósbe- rényben, ahol a kis községből elszármazot­tak adtak egymásnak találkozót Attól füg­gően, hogy kit hová vetett, milyen körülmé­nyek közé juttatott a sors, a szépre, a gyer­mekkorra, vagy inkább a kitelepítés borzal­maira emlékeztek. Jöttek a két német állam­ból, az USA-ból és - akik értesültek - Ma­gyarország különböző településeiről. A talál­kozó tiszteletére összefogtak a helybéliek, rendbe tették a falut kitatarozták a kultúrhá- zat A templom megtelt a nagymisén, amelyet természetesen németül celebrált a pap. A kultúrházban és a hozzáépített sátorban alig fért el a kétszáznál több ember a közös ebéd­nél. A délutáni műsoron - ahol gyönki diá­kok, a külön erre az alkalomra alakult német nemzetiségi vegyes kórus szerepelt és kö­szöntők hangzottak el - a falu apraja-nagyja is megjelent A háborúig tiszta német nemzetiségi köz­ségben a 47-48-as kitelepítéseket követően alig maradt az eredeti lakosságból. Két családdal a templomkertben beszél­gettünk. - Ennyit puszit még életemben nem kaptam - mondja Fülöp Jánosné, aki Pincehe­lyen él: Régen nagyon szép, tiszta falu volt ez - emlékezik -, de akik beköltöztek, nem úgy vi­gyáztak rá... Váradi János Pécsről szintén ké­sért): - Akit a kutya egyszer megharapott.. Niki József Griessbachban él, onnét érke­zett - sokadszor. A múlt év novemberében is hazajött, talán akkor született az ötlet, hogy egyszer már itthon is találkozhatnának a he­rényiek, hiszen „kint’, az ő lakóhelyén és Bat- tenbergben már többször is összejöttek. S lám, a megvalósításhoz itthon és otthon is si­került szervezőket találni. A találkozó legnépszerűbb résztvevője ta­lán Rozgonyi Márton volt Tanító úr, megis­is, hogy kié ez az ország? Ez az ország az itt élő állampolgároké, akik magukat e haza ré­szeseinek tartják, akár itt születtek, akár nem. Az ország azé, aki magáénak vallja. Az államminiszter ezután hangsúlyozta, hogy hazánkban azok is, akik nemzetiség­ként határozzák meg magukat büszke jogtu­dattal és kulturális származástudattal élhet­nek abban a tudatban, hogy részt vesznek egy ország gazdagításában, és itt senkit nem kényszeritenek arra, hogy miközben ezt vál­lalja, anyaországát kelljen mocskolnia.- Ami az idei esztendőt illeti, hozott jót is és folytatta a rosszat is. Az élményünk még a rosszhoz kapcsolódik. Keressük tétován, botorkálva a kibontakozás lehetőségeit és néha átkozódva, dühhel és daccal, perle­kedve kérjük számon az együttműködés hiá­nyát.. Úgy azonban nem megy, hogy a hata­lom megrója a népet megleckézteti, hogy nem dolgozik. Inkább párbeszédre van szükség, amelyben a hatalom alkotmányos úton közeledik a társadalomhoz, a nép pedig felelős állampolgárként kilábalva az alattva­lói tudatból, vállalja a maga szerepét a ránk váró tettekben. Ezután Pozsgay Imre megszegte az új ke­nyeret és a HNF vezetőivel, a nemzetiségi szövetségek képviselőivel megkoszorúzta István király szobrát. T. 2!s.-K. A. unsere Gäste mer? A tanító bácsit keresem - fordulnak hozzá több felől, de azért számunkra is jut ideje az egykori kántortanítónak, akit - bár a hányattatás évei óta alig egyszer-kétszer járt Berényben - megtaláltak a szervezők.- Emlékszel? Emlékszel? Beszélgetések, közös uzsonna és vacsora, bál hajnalig. Mindazt, ami összekapcsol bennünket, ápoljuk. S mindazt ami rossz volt ami fáj, próbáljuk elfelejteni - mondta az egyik részt­vevő. Simontornya Grafikák és menyasszonyi torta- Nem láttam még én sem a kiállítást - ma­tat a kulcsok között Kovács Imre -, igaz nem is igen van időm ilyen helyekre járni, de azért Drezdában megnéztük a Zwingert A Ru- bens-képek tetszettek... Elhallgat egy pillanatra, mert a kiállítási te­remhez, ahol Könyv István János grafikái lát­hatók, nincs kulcsa. Ez érthető is, hiszen Ko­vács Imre, a bőrgyár dolgozója mint öröm­apa bérelte a simontornyai művelődési házat augusztus 20-ára, a lánya esküvőjére, lako­dalmára.- Nagyon egyszerű, törvénytisztelő és templomba járó emberek vagyunk. Az au­gusztus 20. nekünk kicsit nagyobb ünnep, mint másoknak. Ezért választottuk a családi eseményünkhöz is... Sorolja a helyi szokásoknak megfelelő ké­szülődést a lakodalmi vacsorát, aztán be­mutatja a cukrászsüteményeket különös fi­gyelmet kérve a menyasszonyi tortára. , 1988. Varsád Egyedül a zászlók alatt Varsádon is szikrázott a Nap. Az utcák csöndesek, néptelenek. Az italbolt teraszán vörös és a magyar nemzetiszinü zászlók len­genek. Két tarka napernyő is festi a képet Az egyik asztalnál idős férfi ül egyedül, előtte három üveg sör.- Csavargónak néz engem? Na, nem! El kell nekem mondanom, hogy ki vagyok? Miért? Ünnep van. Egyedül vagyok itt és kész. Tudja mit? Tényleg megírhatná az éle­temet. Kiss Bálintnak hívnak, Varsád Rudolf- majorban élek. Éjjeliőr vagyok a Hőgyészi Ál­lami Gazdaságban. A nyugdíjam 2700 forint Mit gondol ez elég kenyérre? Erre gondol­tam, amikor idejött! Ünneplem a kenyeret! Van kilenc gyerekem, a feleségem ’85-ben meghalt. Üzletelek is néha, vagy ha jobban tetszik kupeckedek. Hol ezzel, hol azzal. Kell, hogy meglegyen a pénz a kenyérre, meg er­re a kis sörre... Gyönk Aki korán kelt Délre jár az idő. A hatalmas John Deere traktor könnyedén lóbálja maga mögött a csillogó ekefejeket Wilhelm Ádám leállítja a motort mig rövid beszélgetésre kiszáll a ve­zetőfülkéből.- A gyönki Petőfi Tsz-ben dolgozom - nyújt kezet a bemutatkozáskor. Ünnep? A mezőgazdaságban nem lehet tartani a nap­tár szerinti piros betűs napokat Máskor az előfordult már, hogy ünnepen dolgoztam. Ma hajnali fél háromkor ébredtem, háromkor in­dultam szántani. Megtrágyázták a földet itt Gerenyáspusztán. Nem maradhat hétfőig, mert kiszárad és akkor nem ér semmit Már befejez­tem mára. Kicsit pihenek, aztán következik a háztáji. Ez volt a kenyér ünnepe nekem. Elköszönünk. Amint tovább-berreg a trak­torral, röppen a gondolat is: a kenyér ott kezdő­dik, hogy a trágyát be kell szántani. Tamási „30 év a közutakért” Ha 50 éves a közúti kutatás Magyarorszá­gon, ha 25 éves az útépítési tanszék a Mű­szaki Egyetemen és ha 125 év óta folyik ná­lunk aszfaltútépítés, ha ráadásul éppen 30 éve, hogy létrejöttek a közúti igazgatóságok, akkor az már megérne valamiféle ünneplést - jutott eszébe valakinek a Pécsi Közúti Igaz­gatóság tamási üzemmérnökségén. Mivel az ötletet tetszéssel fogadta és támogatásban részesítette, akit illet, így esett meg, hogy szombaton nemcsak a lovasnapok helyszí­nén történtek érdekes események Tamási­ban. Az úttöröházba az ország 9 közúti igaz­gatóságának egy-egy üzemmérnöksége küldte el csapatát a tamásiak a házigazda jogán versenyeztek a Pécsi KIG területéről a szekszárdi csapaton kívül. Évek óta érezhető Tamásiban az az igye­kezet, hogy különféle rendezvényekkel a vá­rosba invitálják az ország távoli részein élő­ket is, s olyan jól szervezett programokat szí­veslátást nyújtanak számukra, ami később is visszavonzza őket Bizonyára ez a törekvés volt az oka, hogy az üzemmérnökség mun­katársainak a szervezés és előkészítés ne­héz munkájában minden helybéli szervezet- a tanács, az áfész, az állami gazdaság - is messzemenő segítséget nyújtott Nem is volt oka panaszra senkinek, ha csak annak a csapatnak nem, amelyik eset­leg nem tudta elég precízen fölsorolni a hó- védő müvek elhelyezésének szabályait a gyalogátkelő fölfestésének feltételeit vagy amelyik nem ismerte föl pontosan a maka- dám út építéséhez és fönntartásához szük­séges szerszámokat A versenyben Kiskőrös három tagú csapata bizonyult legjobbnak, ők nyerték a 40 ezerforintos első díjat máso­dik helyezett megosztva Szekszárd és Ká- polnásnyék csapata lett Tamási az ötödik helyen végzett. A szakmai vetélkedőtől füg­getlenül Tamási ismeretéből is számot adtak a résztvevők - a helybéliek itt természetesen nem szerepeltek - s biztosan nem véletlenül a szekszárdi csapat bizonyulta legtájékozot- tabbnak, ők nyerték a herendi porcelán készletet. Bátaszék Majáiisi hangulatban Haza-szabadság-élet - foglalta össze há­rom szóban ünnepi köszöntőjét és egyúttal augusztus 20-a lényegét Ócsai Barnabás, Bátaszék református lelkésze, a HNF helyi bi­zottságának tagja. Szavait taps követte, majd a pörbölyi hagyományőrző csoport lépett a sportpályán kialakított emelvényre. Vidám, humoros műsorukkal, az aratáshoz kapcso­lódó paraszti életképükkel gyorsan belopták magukat a közönség szívébe. A nagyközség lakóit egyébként ezen a szombati napon igazi majáiisi hangulat - ba­zár, cserépvásár, sörkert, tombola - fogadta. A program a reggeli órákban kezdődött, a te­keverseny és a videofilm-vetítést délután a nagyközség és a téesz képviselőinek foci­meccse követte. Az összecsapásból az előb­bi képviselői kerültek ki győztesen 9-2 arányban - tájékoztatott magától értetődő hangsúllyal Nagy Ferenc, a helyi tanács vb- titkára, s ebből talán az is kiderül, hogy ö ma­ga melyik gárdában játszott... A barnára sült új kenyeret Izsák Gyula, a Bátaszéki Búzakalász Téesz elnöke szegte meg és nagy tetszésnyilvánítás közepette mondotta a mikrofonba: - Itt van az új kenyér, adjunk belőle az iparnak is! Bonyhád „Most is történelmet írunk” Pattogó ritmusú induló hangjai fogadták a helybélieket és a megyeszékhelyről érkezett vendégeket a bonyhádi Vörösmarty Általá­nos Iskola udvarán, a péntek délutáni ün­nepségen. Bizonyára sokan örültünk annak, hogy nem éppen dicső hagyományainkkal szakítva közösen, minden gépi segítség nél­kül énekeltük a Himnuszt. Az iskola tanulói­nak versekből, dalokból összeállított műso­rára, mint füzérre fölkerültek a „nagyok” megemlékezései is. Bajszné Kiss Magdolna, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának tit­kára első királyunkról beszélt, kiemelve, hogy a történelem igazolta István választását Müve számos vonatkozásban aktualizálható, ezt irodalmi, színpadi alkotások gyakran meg is teszik. Amit nekünk is föltétlenül meg kellene tanulni tőle: elhinni, hogy most is tör­ténelmet írunk. Minden idők legjobb búzatermését adta az idei esztendő a bonyhádi Pannónia Tsz- ben - tudtuk meg Sólymosi József elnöktől, aki számot adott az aratásról. S hogy ne csak a levegőbe beszéljen a nemcsak mennyisé­gében, hanem minőségében is kiváló ter­mésről, elhozta, s ott helyben meg is szegte a bizonyítékot, az új kenyeret „Fogadják sze­retettel a parasztságtól, jó szívvel adják” - kí­nálta a ropogós héjú, magasra kelt illatozó kenyeret s mi rögtön nyugtáztuk: valóban nagyon finom. Hiába várták a diákok, hogy amennyivel előbb befejezhették az elmúlt tanévet annyi­val később kezdhetik az ideit az építkezés miatt Időre elkészült ugyanis a Vörösmarty Mihály Általános Iskola új épületszárnya - az épitők jó munkáját kitüntetések átadásával ismerték el -, melyet Tamás Ádám, a megyei tanács elnöke, az iskola egykori tanulója avatott föl, s adott át a ma diákjainak. Mórágy így lő a tanácselnök Talán a rendezéssel járó egész napos fá­radalmak késztették arra Mórágy tanácsel­nökét Krutki Pált hogy mintegy levezetés­ként részt vegyen az augusztus 20-i ünnep­ség egyik délutánba nyúló rendezvényén, a lövészversenyen. Az eredmények össze- számlálását követő szünetekben aztán szó esett arról is, hogy a településen délelőtt 10 órakor Glöckner Jánosné, a helyi általkános iskola igazgatóhelyettese nyitotta meg dr. Dittert Jenő festőművész kiállítását a művelő­dési házban, s ez az esemény jelentette az ünnepség kezdetét. A környező helységek­ből autóbusz szállította az érdeklődőket a községbe, s mikor Krutki Pál belefogott kö­szöntő beszédébe, már szépszámú hallgató­ság volt jelen. Sikert aratott a mórágyi német nemzetiségi csoport látványos műsora, s a közel 40 perces bemutató után az együttes máris indult tovább Pécsváradra. Közben számos nevezés érkezett a különböző sport- és ügyességi versenyekre, az indulók vá­laszthattak a horgászat, az asztalitenisz, a kispályás labdarúgás és a lengőteke között. Visszatérve a lövészversenyre: a találatok összeszámolásakor nem volt túlzottan elége­dett a tanácselnök, de jövőre is lesz augusz­tus 20., s addig még van idő bőven a gyakor­lásra... Zászlólevonás Vasárnap reggel a gellérthegyi Félszaba­dulási Emlékműnél ünnepélyes külsőségek között, katonai tiszteletadással levonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját, amelyet az Alkotmány ünnepe alkalmából vonták fel. Ugyancsak katonai tiszteletadással von­ták be a Magyar Népköztársaság állami zászlaját a Parlament előtt, a Kossuth Lajos téren. Az összeállítást - MTI-anyagok felhaszná­lásával is - készítették: Decsi Kiss János, Kapfinger András, Rostás Ilona, Szeri Árpád és Takács Zsuzsa. Szabályszegők - pozitív előjellel Suttyomban Szerkesztőségi szobámban megcsör­rent a telefon. Az első titkár a vonal másik végén: gyere fel hozzám azonnal! A hangnemből éreztem, hogy valami baj van. Az első titkár nem szokott köz­vetlenül hívni újságírót, rendszerint a fő- szerkesztővel közli észrevételeit. Vajon mi a baj? Ezen gondolkodom, mi­közben elindulok az emeletre. Jó viszony­ban vagyok az első titkárral, egy lépcső­házban lakunk, ő a második én a negyedik emeleten. Előfordult nemegyszer, hogy ha­zafelé, vagy munkába menet rámköszönt, én elszégyelltem magam, mivelhogy nem­csak kora - pár évvel idősebb nálam -, ha­nem beosztása miatt is elvárhatja, hogy én köszönjek előre. Irodájában van a megyei tanács elnö­ke is. Előttük szétnyitva a Népújság azna­pi száma.- Te írtad ezt a cikket?- Le se tagadhatnám, hiszen ott van alatta a nevem.- Kitől kaptad az információt?- A megyei tervosztály vezetőjétől. Azt is megkérdeztem, hogy publikálható-e a dolog és igent mondott rá.- Vedd tudomásul, hogy mind a ketten fegyelmit kaptok ezért. Mi igyekszünk ti­tokban tartani ezt a stiklit, amit suttyom­ban csináltunk, mert ha odafönt rájön­nek, olyat kapunk a fejünkre, hogy arról koldulunk, és most a megyei pártbizott­ság lapja kifecsegi. Még szerencsénk lesz, ha az illetékesek nem olvassák el. Próbálok magyarázkodni, hebegek- habogok, hogy az új mechanizmus így, a pozitív kezdeményezések úgy, meg hogy a mi vonalunkon olyan instrukciókat kap­tunk, hogy az ilyenekről írjunk, tegyük ez­zel is közkinccsé... Látom, arcukról is leri az aggodalom. Mi is volt ez az ügy? A Rákospalotai Bőr- és Műanyagfel­dolgozó Vállalat tíz évvel korábban léte­sített szekszárdi üzeme kinőtte a város- központban lévő épületét, az egykori se­lyemgyárat. Új üzem építésébe fogtak. A műszergyár szomszédságában. Ám köz­ben „belépett” az új mechanizmus, nincs már közvetlen állami pénz a beruházás­hoz, azt a vállalatnak kell előteremteni, saját fejlesztési alapból, és (vagy) ennek terhére felvett bankkölcsönből. Osztot- tak-szoroztak, piackutattak az RBM-nél, és arra az elhatározásra jutottak, hogy nem folytatják az építkezést. Odavész az a tizenvalahány millió, majd leírják. A megyei és városi vezetés ebbe nem ment bele. Kisütötték, hogy ha már het- ven-nyolcvan százalékos a készültségi fok, bűn lenne abbahagyni. Ha az RBM- nek nem kell, csak folytassák a beruhá­zást, finanszírozza a tanács, mintha mi sem történt volna. Egy ilyen üzem sokféle célra használható. Majd csak akad kun­csaft rá, aki átveszi, aki különben is gyá­rat akar létrehozni, van rá pénze és csak megörül annak, ha nem kell szűz terüle­ten beruháznia, várnia jó néhány évet, mire elkészül, hanem szinte azonnal „beülhet” a készbe. Akadt több jelentkező is, közülük a leg­kedvezőbb ajánlatot a Borsodi Vegyi Kom­binát tette. Elkészült a PVC-gyára, feldolgo­zókapacitást is létre akart hozni. A szinte teljesen kész szekszárdi üzem alkalmas­nak bizonyult arra, hogy itt berendezkedje­nek műanyag ajtó és ablak gyártására. Vártam a fegyelmit, nem lett belőle semmi, de üzemavatás igen. És vagy hét­nyolc évvel később kitüntetés. Az első tit­kár is részt vett az élüzemünnepségen (a vállalat gyáregységei közt folyó verseny­ben lett első a szekszárdi), és miközben köszöntötte a gyár kollektíváját, adta át a személyi kitüntetéseket, talán már eszébe se jutott, hogy annak idején miféle svindli- vel sikerült ezt az üzemet létrehozni, egy új iparágat, a műanyagfeldolgozásL a me­gyében meghonosítani. Eretnekség Szövetkezetilap-szerkesztők kétna­pos tanácskozásán vettem részt hetven­hét nyarán Kecskeméten. A szokások­nak megfelelően a szervezők programba vették néhány szövetkezet meglátogatá­sát is. Köztük a kecskeméti Magyar- Szovjet Barátság Termelőszövetkezetét. Volt mit bemutatni a tsz elnökének. Hogy mi mindent tudtak csinálni a külön­ben gyenge termőképességű homokon. Sok csodálnivalót láttunk. Utána a szö­vetkezet központjában részletes tájékoz­tatás. Kérdések tucatját kapta az elnök és sorra-rendre válaszolt. Én is kérdez­tem. Arról, ami a legjobban ragadta meg a figyelmemet. Megmutatták nekünk ugyanis a termelőszövetkezet malmát és sütőüzemét is.- Hogyan sikerült ezt megvalósítani? Hiszen abban az időben, a hetvenes évek elején az ilyesmi eretnekségnek számí­tott, lévén a gabonafeldolgozás, a ma­lomipar állami vállalati profil, úgyszintén a sütőipar is. Az elnök utoljára hagyta a kérdések közt a választ erre. Látszott rajta, hogy nem szívesen beszél róla. Először csak annyit mondott, hogy „sikerült megkapni az iparengedélyt”. De ekkor már több kollégám is kíváncsi a dologra, kényte­len-kelletlen, de mégiscsak válaszolt.- Arra gondoltunk, hogy nekünk is, a népgazdaságnak is, a városnak is jó, ha az itt termett búzából itt lesz liszt, itt lesz kenyér és péksütemény. Kevesebbet „utazik" a búza és a liszt. Különben is a város és környékének kenyérellátása eléggé gyatra volt. Ha mi csináljuk, miénk a Terményforgalminál képződő árrés és az őrlés haszna is. És javíthatjuk a lakos­ság ellátását is. Ám mi szépen elterveztük, de falba üt­köztünk. Elutasították az illetékesek a ké­relmünket a malomipari és sütőipari te­vékenységre. Mentünk a minisztériumba, ott is elutasítás volt a válasz, lévén hogy sem az őrlés, sem a sütés nem lehet ter­melőszövetkezeti feladat. A falat sikerült áttörnünk egy alkalom­mal, amikor szövetkezetünket kitüntették - nem az első volt - Nyers Rezső, akkor a Központi Bizottság titkára - járt nálunk. Neki panaszkodtunk. Nem kellett sokáig érvelnünk egyből látta, hogy milyen jó, egészséges kezdeményezésről van szó. „Csinálják csak nyugodtan” - mondta. - „Majd intézkedem.” Hamarosan meg­kaptuk az engedélyt. Azóta a kecskeméti szövetkezet búza­termésének nagyobbik részét helyben őrlik meg, és lesz belőle kenyér, péksüte­mény. Ellátják a szövetkezet Kecskemé­ten és a környékén működő tizenhét élel­miszerboltját és sok áfész- és állami üz­letet. Mivelhogy megjelent a konkurecia, az állami sütőipar is rákapcsolt, javította munkáját, főként termékeinek minősé­gét, a szállítások pontosságát. Trükk Az atomerőmű-beruházás pártbizott­ságának ülésén vettem részt 1978 nya­rán. Tudósítani egy ilyen tanácskozásról- újságírói rutinmunka. Kiragadni a leglé­nyegesebbeket az előterjesztett anyag­ból, röviden ismertetni egy-két felszóla­lást. Ám az írásos előterjesztésben - a szakszervezeti bizottság tett jelentést az építkezésen folyó szocialista versenyről- találtam egy-két mondatot, miszerint nehézségekbe ütközik a vállalati és a népgazdasági érdekek egyeztetése a versenycélok kitűzése során, még in­kább az anyagi és erkölcsi elismerés te­rén. Sok vállalat működik a beruházáson- kisebb-nagyobb részleggel - csaknem minden vállalatnál van szocialista ver­seny, ámjlz itteni részlegekét megszer­vezni sok bonyodalommal jár és talán nem is sikerül. Faggatom a szakszervezeti titkárt, hogy is van ez, de valahogy nem akaró- dzik neki a válaszolás. Jobbra néz, balra tekint, csak sunnyog, mindig másról be­szél, mint az a bizonyos Bodóné, amikor a bor árát kérdezték tőle. Végül is a pártbizottság titkára jön se­gítségemre: Beszélj csak nyugodtan Bandi - mondja neki - te még nem isme­red az újságírókat, némelyik olyan, mint a kullancs, ha egyszer meg akar tudni va­lamit, azt megtudja, lehetetlen lerázni. Meg aztán, amit csinálunk, akarunk, nincs azon semmi szégyellnivaló.

Next

/
Thumbnails
Contents