Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)
1988-08-02 / 183. szám
rtfepÜJSÄG 5 1988. augusztus 2. Dinnyék a Zongorában Hogy kerül dinnye a Zongorába? Úgy, hogy nem a hangszerre kell gondolni, hanem a tengelici dűlőnévre, amit Zongorának neveznek. Itt beszélgetünk Molnár József általános iskolai földrajz-testnevelés szakos tanárral és Haász Imre mezőőrrel, tsz-taggal a munkafolyamatról, ahogy a dinnyemag gyümölccsé érik a tengelici határban - a Zongorában.- Ez a terület nagyon alkalmas a diny- nyetermelésre - kezdi Molnár József, akit Haász Imre tisztelettel tanár úrnak nevez. Hagyománya van Tengelicen a dinnyének. Imre bácsi ebben szaktekintély, talán jobb lenne, ha ő mesélne. Udvariaskodnak még pár pillanatig, miközben a csőszkunyhóba kalauzolnak. Ez volt az éjszakai szállása, őrhelye a tanár úrnak, aki termelötársai dinnyéire is vigyázott az éjszaka, de nappal is.- Szeretek vele foglalkozni - kínál hellyel a kunyhóban Molnár József -, de bevallom, hogy az élet kényszerített rá. Kiegészítő jövedelemforrás ez. A föld az anyósom háztáji területe, 800 négyszögöl. A szomszédoké is ehhez hasonló nagyságú, legfeljebb 1200 négyszögöl, de mind háztáji, amit a tsz-től kapnak. Sárga-, cukor- és görögdinnye szeret itt a legjobban, de próbálkoznak már japánnal is. Itt a Zongorában fóliások és szabadföldi termelők egyformák találhatók.- Kezdjük talán a legelső mozzanatnál ...- Akkor időben is vissza kell menni március végére, április elejére - mondja Haász Imre. - Akkor szedünk gyepkockákat. Ez általában 5x6-os, vagy 7x7-es méretű. Kinek milyen a kihasítója. Ebbe a kockába rakjuk a csíráztatott magot.- A csíráztatást is magunk végezzük - jegyzi meg Molnár József -, a magot 30-350 C-os vízben áztatjuk, 24-26 órán keresztül, dunsztolt körülmények között, amíg a csírakezdemények megindulnak, és ezeket rakjuk a gyepkocka közepére fúrt lyukakba. Ezt enyhén száraz homokkal megszórjuk és langyos vízzel locsoljuk. Természetesen valamilyen talajfertőtlenítőt is adunk hozzá.- Mindez fóliasátorban történik - magyarázza Haász Imre -, én mindig magasabb, nagyobb légterű sátrakat használok, és nem szoktam benne fűteni, de van aki belülről is csinál mestereségesen meleget. Egy hét, másfél alatt kikelnek. Májusban aztán kiültetjük...- Ilyenkor kezdődik a „kockáztatás” - veszi át a szót Molnár József. - Mert figyelni kell a fagyos napokra. Ha engedi az idő, ültetünk. Szerencse kell ehhez nagyon. Könnyen kárba vész a munka, ha a fagy elvisz mindent. Itt aztán ketté válik a munkafolyamat, mert aki fóliával termel, neki annak megfelelően kell végezni a dolgát.- Beszéljen erről..- Nekem szabadföldi van - néz a kunyhó elé Molnár József - de a fölöttünk levő szomszédok fóliáznak. Egy sor két méter széles. Erre húzzák a síkfóliát, amit kétoldalt rögzíteni kell. Géppel végzik ezt. A fólián lyukak vannak a csapadéknak. Molnár József Vajszlóról hoztak már egy alagutas megoldást, ahol fém vázakra húzzák a fóliát. A kiültetés után ekézés, legalább háromszor kapálás, permetezés.- Ilyenkor a fóliát mindig ki kell takarni?- Igen! - válaszol Haász Imre - legalább kétszer kitakarják. Ami a fóliás termelés mellett szól, az a korábbi érési idő. Egy-két héttel előbb tudják eladni, és magasabb áron, mint mi.- Viszont én még augusztusban is szedhetek, remélem, amikor a fóliások már elvonulnak. Igaz, én a „szegényembereknek” árulom - mosolyog Molnár József. - A szezon második felében érik az enyém. Ha nem jön közbe betegség... Haász Imre és unokái- Bizony a fuzáriumtól rettegnek a dinnyések - bólogat Haász Imre - borzalmas látvány, amikor a már két kilogrammos dinnye fonnyadni kezd. Ezt csak az idő tudja megállítani.- Szerencsés, kedvező időjárás esetén mennyi az érési idő?- Mikor az első kötés megjelenik, ez olyan mogyorónyi dinnye - mondja Molnár József -, ettől számítva 35-40 nap. Esős, felhős időben ez több.- Nagyon kockázatos vállalkozás, ahol a termelő a vesztes, kár esetén. Van-e biztosításunk?-Természetesen - feleli Molnár József - nekem van. Úgy állapodtam meg, hogy 100 százalékos kár esetén én 50 ezer forintot szeretnék kapni. Szerencsére nekem még nem volt ilyen jégveréses balesetem.- Ön mondta ki az összeget, akkor megkérdezem, mennyit jövedelmez ez a nyolcszáz négyszögöl dinnyeföld?- Az idén én még-nem adtam el semmit. Említettem, hogy szabadföldi az enyém. Az elmúlt évek tapasztalatáról mondhatom, hogy 14-15 forintos kilónkénti árral jól járunk.- Ne haragudjon, de engem mint vevőt ez ingerel, hiszen a piacon kezdetben én 40-50 forintért kapom meg ezt a diny- nyét. Miért nem mordulnak fel a termelők? - Mi nem szólunk bele a kereskedők dolgába, ha tőlünk mondjuk 15, esetleg 20 forintért megveszik.- Hm!- Igaz, miénk a kockázat, de így is számíthatunk mondjuk 60-70-80 ezer forintra.- Mennyi befektetés árán?- Mi nem számítjuk a munkadíjat. A fóliásoknál az anyagköltség is felmerül, permetezőszerek, fűtés, ez, az. Mondjuk 15 ezer forint. Haász Imre közben elköszön, mert vevők érkeztek... Átmegy a kunyhójához. Molnár József a papírlapra mutat, ahol a följegyzések vannak, mikor, hány mázsát vitt az ilyen és ilyen rendszámú Zsiguli. Szikrázik a Nap. Molnár József büszkén néz a fényesen gömbölyödő dinnyékre. Tekintete megáll a három legifjabb diny- nyecsőszön - Haász Imre unokáin -, akik kukoricaszárból készült puskákkal vigyázzák a termést. DECSI KISS JÁNOS Ausztriai úti nap ló Akadt az utasok között, akin némi szorongás lett úrrá a határállomás közeledtével. Pedig az IbuszTolna Megyei Kirendeltségének autóbuszában semmivel nem volt több valuta a megengedettnél, s ha az ember háromnapos ausztriai utazásra fizet be (ami ezúttal feltűnően olcsónak is tűnt), nem az üzletelésen, sokkal inkább a pihenésen töri a fejét. Hiába, aki először hagyja maga mögött az anyaföldet, abba csak beleköltözik némi izgalom, szorongás magától is. A rutinos utazó észre sem veszi, hogy idegen földön jár... Vagy mégis?! A határátlépés öt perc ha volt, most meg itt a tábla előttünk: Wil- kommen bei uns... - Üdvözöljük nálunk! Ugyanakkor az idő kifejezetten barátságtalan. Esni kezd. Később már zuhog, az ablaktörlő alig győzi a szélvédőre zúduló vizet leterelni. Poppendorf határában zöld, PP-s rendszámú Trabant körül költi késői ebédjét egy háromtagú magyar család, de hirtelen fürgeséggel ugranak kicsi kocsijukba a zivatar elöl. A sietésnek útjavítás állja útját, így nézelődünk. Rend, tisztaság mindenütt. A házak egymástól távol épültek, pedig faluban vagyunk, köröttük harsog a zöld, a fű, a fenyő, s rengeteg a virág. Virág itt, és virág ott, ablakban, virágtartóban, előkertben... A „sógorok” adnak a szép környezetre, s mögöttem méla sóhajszerű kívánság: - Bár nálunk is így lenne... Ez nem pénzkérdés, ide igényszínvonal kell... Igaz, már mi is kezdjük itthon, s ez biztató lehet a jövőre nézve. Irány a „halaspataki erdészház” A benzin literje több mint 8 schilling, a kukorica silányabb, mint nálunk. A faluhatárokban apró, kedves faházak tudatják a szemlélődővel, hogy itt is kedvelt a hobbikért. Talán kisebb, talán rendezetteb, mint a mieink, s megkockáztatom: kevésbé árutermelő is, de közkedvelt. A buszváróban ép plakátok, töretlen ablakok. Az Alpok völgyei párát lihegve örvendeznek a hirtelen jött, de még bátortalan napsütésnek. A hétköznap munkanap - vallják az osztrákok, s így is tesznek, így is élnek. Hiába múlt jócskán délután négy óra, még javában dolgoznak, üzletekben, mezőn és üzemekben egyaránt. A hét vége az ünnep, a pihenés ideje. Fischbachba igyekszünk, a szálláshelyre. A Forsthaus fogadóba. Kicsi hegyifalu, igazi üdülőkörnyék, mint a neve is mutatja - a patakban hal, a környék vadászterület is. Négyszáztíz lakos él itt, az Alpok kanyargó betonösvénye mentén. Fischbachban négy panzió, s vagy hat kiskocsma. Mind megél. Kedélyesen sörözgetö, vacsoraközeit érző osztrákok. Kedves helybéliek, s a fogadó gazdája, felesége és beosztottai mind az ajtóban, a magyar turista- csoport fogadására... A házaspár két gyermeke, s még négy beosztottja látja el a vendégeket. A konyha automata, a terítés gyors, precíz és tanítanivalóan gusztusos. A vacsora az elengedhetetlen forró leves után salátaköltemény és gombás hússzeletek... Mint mondják, tápláló, gyönyörű és egészséges. Séta következik. Erre lehet csettinteni, tudta az IBUSZ, hogy hova hoz vendéget. A vendéglők zsúfoltak, bár egymás he- gyén-hátán is „jól élnek”. A sör valóban kitűnő, igazolja hírnevét, s állja a próbát. Nekünk kicsit drága, de kollégám szerint ez az, amit sohasem szabad magyarra „fordítani”, vagyis tilos néggyel szorozni... A szobákban zuhanyfülke, pedáns mosdókagyló, patyolattiszta ágynemű, törülközők. A levegő feszegeti a tüdőt, az alvás nem lesz nehéz. Csend. Mindenütt csend. Hajnali randevú A korai ébresztő ellenére mindenkinek kész a reggelicsomagja. Benne van a félpanzióban, s hajnalban készítették, hogy ne fülledjen a csomagba. Mindent a vendégért. Az úticél Eisenstadt. Az idegen- vezető friss, mint a hajnal, mosolyogva segít a nyügösködőn. S indul a hajnali kanyargózás, először Bierfildig. Kiderül, hogy 1250 méter magasból ereszkedünk lefelé, de mit lefelé, amikor máris kaptatónak föl szuszog az Ikarus. Kétoldalt szálfaegyenes fenyőerdő. Amott a fenyőcsemeték fölött kilométereken át zöld háló... Az út menti magas parton bodzafács- kák karó mellé kötözve. Nem tévedés, bodzafák, s nem bokrok, csak úgy vadon, szerteszét nőve. A virága miatt tartják, szedik, szárítják s főzik... A legkisebb faluból kifelé igyekvőt is virágpiramisok kápráztatják el. A klíma párás, hűvöskés, kedvez is a futómuskátlinak, és a ki tudja hány színben pompázó sok száz virágnak. A gondozás, s a látvány öröme is közös. A hegyoldalban szénát szárítanak, a rudakon csodás illatot árasztanak a boglyák. Az út mentén mindenütt lépcsős fadobogók, amikre a tejeskannák kerülnek. Könnyű a begyűjtő tejeskocsi platójára húzni. Steyerben és Burgenlandban ősi hagyomány az állatartás. A szinte függőleges hegyoldalban alpesi stílusú házacskák. A szállítást kötélpálya segíti. Az emelkedőt jelző táblákon a szám kétjegyű, az Ikarus dohogva kúszik fölfelé. A nyomáskülönbséget sűrű nyelésekkel ellensúlyozzák a rutinos utasok, így a fül, a dobhártya lassan aklimatizálódik. Már jól fönn járunk, s a falvak mégis sűrű egymásutánban következnek. Nem túl nagyok, de annál szebbek. Az embernek gyermekkori mesekönyvei, s annak rajzai elevenednek meg. Csodaszép házak, egyszerű formák, kontrasztos színek, fehér falak, barnára mázolt ablakok, piros cseréptető, a hegyoldalban legelő tehenek... Idilli kép, leírva szinte giccsesen szép, mégis igaz. A fű zöld-s ápolt. A Ste- yer traktorok a leglehetetlenebbnek tűnő oldalakkal is megbirkóznak. A nyeregben sokszor asszonyok ülnek. Az erdei bekötőutak a házakig vezetnek, s mind betonút. A kifordulást a főútra, közlekedési tükör könnyíti mindenütt. Az út saját erőforrásból és állami támogatásból épül Ausztriában. A teljesplaccokon már ott lapul a hajnal friss zsemle, a péksegéd rút, kisdobozos Citroenje hordta szét. Senki nem viszi el, csak a tulajdonos, az, akinek odatették. A zsemle könnyű, puha, szinte lebeg a levegőben. Szívesen ennénk otthon is ilyet. Újabb völgyre nyitunk rá. Kriegbach már csupán 3 kilométer. Irány az autóút, a Bécs felé vezető prima betonon hajnali a forgalom. A maximális sebesség 130 kilométer óránként, a falvakat, településeket zajvédő rácsok és falak védik. Az „első” Alpok- alagút 2135 méter hosszú, a fényszóró bekapcsolására tábla buzdít. A busz falja a kilométereket, a sofőr „érzi a pengét”. A hegyekben lengyel turisták törlik a párás autóüveget, a parkolóban. Olcsó szálláshely. „Most” nyílik az orgona. Előttünk Semmering. Ezer lakosú kisváros, a múlt századtól híres gyógyfürdőhely, a bécsiek kedvelt kirándulóközpontja. Az 1870-es évektől a 27 alagúttal megépült osztrák vasúthálózat hozta ide a fejlődést. Burgenland felé vesszük utunkat, elhagyjuk a steyer határt. Két völgyet átívelő, hatalmas pókra emlékeztető völgyhíd betonlábai alatt húzunk el. Schrottheimnél vagyunk, ahol az autópálya kezdődik. Végre a nap is mosolyog. A távolban Eisenstadt tűnik föl, mögöttem egy nyugdíjas óvónő szomszédjával az Esterházyakról beszél... Végig az az érzésem volt, hogy mindannyian szeretnénk követni az osztrák példát. Azt, hogy a kőműves hét óra előtt öt perccel érkezik Mazdáján, de hétre beöltözve keveri már a maltert, s nem koszt csinál maga körül, hanem maltert... Azt, hogy a pék könnyű, szép zsemlét süt állandóan, azt, hogy csupa derű és virág a környezet... azt, hogy nyitottak az üzemudvarok, mégsem hord el onnan senki semmit, azt, hogy... SZABÓ SÁNDOR Fotó: KAPFINGER ANDRÁS Fischbachi faluszél Bierfild, az egyik kistelepülés
