Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-02 / 183. szám

6 Képújság 1988. augusztus 2. Augusztus 21-től pontvadászat a megyebajnokságban Mindhárom újonc pályaválasztó a nyitányon TÁÉV: háromszor szombaton Családostól az egészségért! Újabb, tömegeket megmozgató sportrendezvényre kerül sor megyénkben, ezúttal Dombodban, a nagy strandon. A „Családostól az egészségért!” elnevezésű játékos hétvége augusztus 7-én, vasárnap lesz. A program 10 órakor kezdődik, amikoris az érdeklődök beszélgethetnek, majd egy kilométert lefuthatnak Schirilla Györggyel. Orvosi tanácsok és mérések várják ismét a résztvevőket, valamint videoprogra- mok és számítógépes játékok. A családokat többféle sportprogram várja: 10.30-tól lábteniszbajnokság, 11 órától ügyességi játékok a vízben és a parton egyaránt, 13 órától Toldi-kondi teszt, 16 órától családi aerobic. A sportnapot színesíti a nöi-férfi szépségverseny 14 órától és a divatbemutató 15 órától. A résztvevők értékes jutalmakat nyerhetnek, tombolasorsolás 17 órakor. Hatodik.hely a röplabda IBV-n Csehszlovákiában befejeződött a férfi röplabda IBV. Az 1 -4. és az 5-8. helyért is körmérkőzést vívtak a csapatok. Ma­gyarország az utolsó fordulóban 3:1 (10, -6, 11, 5) arányú vereséget szenvedett az NDK-tól, s ezzel a 6. helyen végzett. A végeredmény: 1. Szovjetunió, 2. Ko­reai NDK, 3. Bulgária, 4. Csehszlovákia, 5. NDK, 6. Magyarország, 7. Lengyelor­szág, 8. Románia, 9. Kuba. VB-hatodik a Kócsó, Adorján pár Kócsó Antal és Adorján Zoltán a 6. helyet szerezte még az angliai Bradfordban rende­zett páros salakmotor világbajnokságon. A győzelem - immár harmadizben - a dán Niel­sen, Gundersen párnak jutott. A Reuter hír­ügynökség jelentése szerint Kócsó Antal az egyik futamban bukott, azonban nem sérült meg, sőt, sikeresen folytatni tudta a versenyt. A világbajnokság végeredménye: világbaj­nok: Dánia (Hans Nielsen 27 pont, Erik Gun­dersen 18) 45 pont, 2. Anglia (Kelvin Tatum 21, Simon Cross 20) 41, 3. Egyesült Államok (Shawn Moran 23, Sam Ermolenko 16) 39, 4. Uj-Zéland (Shirra 24, Rivett 8) 32, 5. Svédor­szág (Nielsen 17, Jonsson 12) 29, 6. Magyar- ország (Kócsó 15, Adorján 10) 25, 7-8. NSZK (Riss 17, Dunker 4) 21, és Olaszország (Cas- tagna 17, Furlanetto 4) 21, 9. Lengyelország (Swist 9, Jankowski 8) 17. Vitorlázás Egy héttel az augusztus 5-12. között Balatonalmádiban sorra kerülő Európa- bajnokság előtt rendezték a franciaor­szági La Rochelle-ben az optimist ha­jóosztály világbajnokságát. A legkisebb vitorláshajó világbajnokságán, ahol a fel­ső korhatár 14 év, Eszes Bernadett, az Almádi Építők versenyzője 4. helyezést szerzett. Eredmények: Lányok: 1. M. My- lona (Görögország), ...4. Eszes Bernadett (Magyarország) Fiúk: 1. U. Vanello (Olaszország) Magyarország tizenegyedik A várakozásnak megfelelően szovjet győzelemmel fejeződött be a bulgáriai Veliko Trinovóban a 13. női ifjúsági kosárlabda Európa- bajnokság. A szovjet válogatott a döntőben a 73:65 (42:37) arányban győzött Csehszlovákia ellen, s ezzel tized­szer lett a földrész bajnoka. Magyarország meglehetősen gyenge „menetelés” végén szé­pen zárt, a 11. helyért vívott mérkő­zésen 87:67 (25:33) arányban le­győzte az NSZK-t. Ez egyben azt is jelentette, hogy Szabó Ödön tanít­ványai visszavágtak a csoport- mérkőzések során elszenvedett vereségért. Az EB végeredménye: 1. Szovjetunió, 2. Csehszlovákia, 3. Jugoszlávia, 4. Bulgária, 5. Olaszország, 6. Spanyolország, 7. Belgium, 8. Lengyelország, 9. Franciaország, 10. Izrael, 11. Ma­gyarország, 12. NSZK. Évek óta izgalmas, nagy csatát vív egymással az aparhanti és a nagymányoki együttes. Legutóbbi találkozójukon gól nélküli döntetlen született. Elkészült az 1988-89. évi megyei labdarú­gó-bajnokság őszi idényének sorsolása. Az augusztus 21 -i nyitányon mindhárom újonc­csapat pályaválasztóként kezd, az erre a nap­ra kisorsolt Ozora-Tamási felnőtt találkozót a két együttes megegyezése alapján három nappal később, augusztus 24-én, szerdán rendezik. A TÁÉV SK csapata - kitérve a Dó­zsa NB ll-es hazai mérkőzései elől - szomba­ton játssza le a Bátaszék, a Kisdorog és a Te­ve! elleni bajnoki meccsét. I. forduló: augusztus 21-én 16.30 óra: Bá- taszék-Döbrököz, Gerjen-Nagymányok, TÁÉV-Aparhant, Iregszemcse-Fadd, Pálfa- Simontornya, Kakasd-Tevel, Kisdorog-Hő- gyész. Augusztus 24-én: Ozora-Tamási. II. forduló: augusztus 28-án 16.30: Nagy- mányok-Bátaszék, Aparhant-Döbrököz, Fadd-Gerjen, Simontornya-TÁÉV, Tevel- Iregszemcse, Högyész-Pálfa, Tamási-Ka- kasd, Ozora-Kisdorog. III. forduló: szeptember 4-én 15.30: Báta- szék-Apáfhant, Nagymányok-Fadd, Döbrö- •köz-Simontornya, Gerjen-Tevel, TÁÉV-Hő- gyész, Iregszemcse-Tamási, Kakasd-Kisdorog. Pálfa-Ozora^ IV. forduló: szeptember 11-én 15.30: Fadd-Bátaszék, Simontornya-Aparhant, Te- vel-Nagymányok, Hőgyész-Döbrököz, Tamá- si-Gerjen, Ozora-TÁÉV, Kisdorog-lregszem- cse, Kakasd-Pálfa. V. forduló: szeptember 18-án 15: Báta- szék-Gerjen, TÁÉV-Döbrököz, Iregszem- cse-Nagymányok, Pálfa-Aparhant, Kakasd- Fadd, Kisdorog-Simontornya, Ozora-Tevel, Hőgyész-Tamási. VI. forduló: szeptember 25-én 15: Ger- jen-lregszemcse, Döbrököz-Pálfa, Nagymá- nyok-Kakasd, Aparhant-Kisdorog, Fadd- Ozora, Simontornya-Tamási, Tevel-Hőgyész. Szeptember 24-én: TÁÉV-Bátaszék. VII. forduló: október 2-án 14: Bátaszék- Iregszemcse, Pálfa-tÁÉV, Kakasd-Gerjen, Kisdorog-Döbrököz, Ozora-Nagymányok, Tamási-Aparhant, Högyész-Fadd, Simontor- nya-Tevel. Vili. forduló: október 9-én 14: Pálfa-Báta- szék, Iregszemcse-Kakasd, Gerjen-Ozora, Döbrököz-Tamási, Nagymányok-Hőgyész, Aparhant-Tevel, Fadd-Simontornya. Október 8-án: TÁÉV-Kisdorog. IX. forduló: október 16-án 13.30: Báta- szék-Kakasd, Kisdorog-Pálfa, Ozora-lreg- szemcse, Tamási-TÁÉV, Hőgyész-Gerjen, Tevel-Döbrököz, Simontornya-Nagymányok, Aparhant-Fadd. X. forduló: október 23-án 13.30: Kisdo- rog-Bátaszék, Kakasd-Ozora, Pálfa-Tamási, Iregszemcse-Högyész, Gerjen-Simontornya, Döbrököz-Fadd, Nagymányok-Aparhant. Október 22-én: TÁÉV-Tevel. XI. forduló: október 30-án 13.30: Báta- szék-Ozora, Tamási-Kisdorog, Hőgyész-Ka- kasd, Tevel-Pálfa, Simontornya-lregszem- cse, Fadd-TÁÉV, Aparhant-Gerjen, Döbrö- köz-Nagymányok. XII. forduló: november 6-án 13: Bátaszék- Hőgyész, Tevel-Tamási, Simontornya-Ozora, Fadd-Kisdorog, Aparhant-Kakasd, Nagymá- nyok-Paifa, Döbrököz-lregszemcse, Ger- jen-TÁÉV. XIII. forduló: november 13-án 13: Tevel- Bátaszék, Hőgyész-Simontornya, Tamási- Fadd, Ozora-Aparhant, Kisdorog-Nagymá- nyok, Kakasd-Döbrököz, Pálfa-Gerjen, Ireg- szemcse-TÁÉV. XIV. forduló: november 20-án 13: Báta- szék-Simontornya, Fadd-Tevel, Aparhant- Hőgyész, Nagymányok-Tamási, Döbrö- köz-Ozora, Gerjen-Kisdorog, TÁÉV-Kakasd, Iregszemcse-Pálfa. XV. forduló: november 27-én 13: Tamási- Bátaszék, Ozora-Hőgyész, Kisdorog-Tevel, Kakasd-Simontornya, Pálfa-Fadd, Iregszem- cse-Aparhant, TÁÉV-Nagymányok, Gerjen- Döbrököz. Oroszlányba repült a vándormadár Tornyi: „Csatát már igen, háborút még nem nyertem” A nyolc évvel ezelőtt Diósgyőrből feleségével együtt Szekszárdra került Tornyi Barnabás labdarúgóedző, labdarúgóberkekben színfolt volt a palettán. Az utánpót­lás-nevelő munkában tűnt ki, a Dózsánál valósággal vonzotta magához a gyerekeket, sőt temperamentumá­val, új dolgok iránti fogékonyságával a szülőket is oly­annyira magával ragadta, hogy levelet írtak annak idején a Dózsa elnökségének, melynek a lényege a következő votl: amennyiben Tornyit kirúgják, a srácok befejezik a focit. Amennyire népszerű volt tanítványainál, a felnőttcsa­patnál a játékosok többségénél,-annyira nehéz ember­nek számított feletteseinél, a csapatot támogató, így a futballba beleszólási jogot vindikáló vezetőknél. Bony- hádon edzősködött utoljára, tavaly pedig szedte a sátor­fáját, elment Debrecenbe, ahol végül is a Kinizsinél kötött ki. Mozgalmas, eseménydús volt számára ez az esztendő is, Tornyi a sportoldalak hasábjain is főszereplővé vált. Mint már az NB II. újoncának számító Oroszlányi Bá­nyász vezető edzőjével találkoztunk vele a napokban, amikor csapatával a megyében járt.- Följutott csapatával, mégpedig az osztályozó sikeres megvívásával az NB ll-be. Ilyen helyzetbe hogyan kerül lapátra az edző? Kinek, miért volt unszimpatikus Tornyi Barnabás?- Kezdjük azzal, hogy nem véletlenül csak egy évre kötöttek velem szerződést, persze ez az időszak nekem is megfelelt. Fülep József klubelnöknek már bajnokság közben is megvoltak a közelebbi és távolabbi jövőre ki­szemelt emberei, ha úgy tetszik, „csendes társai”, én ezt tudtam, éreztem is.- Akkor a bonyhádihoz hasonlatos légkörbe, uralkodó viszonyokba csöppent bele a nagy Debrecenben is.- Olyanba?! Ha tréfálkozni próbálnék, akkor azt kell mondjam, hogy bizonyos szempontból a bonyhádi ál­datlan állapotok még demokratikusnak is nevezhetők a Debreceni Kinizsiéhez képest. Mert itt nem létezett még csak formálisan sem egy felettes, ellenőrzésre hivatott valamilyen elnökség, vagy uram bocsá, szakosztályve­zetőség. Egyszemélyben Fülep József volt a minden. Ilyen autokrata módon irányító vezetőt, esküszöm, éle­temben nem láttam.- Egyáltalán hogyan tudtak egymás mellett egy évet lehúzni úgy, hogy a torzsalkodást nem sínylette meg a csapat?- Nem volt torzsalkodás, mert Debrecenben már nem az a forró fejű Tornyi Barna voltam, aki a következmé­nyek tisztánlátása ellenére is képes a falnak ugrani, hogy legalább igazságérzetén keletkezett sebeket gyógyítsa! Fülepet a maga abszurditásában megpróbáltam elfo­gadni. Mit mondjak? Erre volt jó a bonyhádi időszak, be kellett látnom, hogy a magyar fociirányítási metodikában Bonyhád nem is biztos, hogy kuriózum. Az itt szerzett ta­pasztalatok jóvoltából, egycsapásra toleránsabbá vál­tam.- Azért Fülep a háttérben, menet közben csak előké­szítette menesztését, hogy ne hasson olyan bombaként a bajnokság végén, amikorra kiderült, hogy feljutottak?- Alapjába véve nem foglalkotunk egymással. Engem a munka, az edzöség, a csapat sikere, a játékosok érde­keltek. Szokásomhoz híven itt is oldalakat jegyzeteltem, meditáltam órákat bizonyos dolgokon. Kérdésre válszol­va, nyílt célzás csak egy alkalommal volt. A tavaszi máso­dik fordulóban elszenvedtük össz-vissz a harmadik ve­reségünket és ekkor odajött hozzám Fülep és közölte, hogy ha az Olefinnál is zakózunk, másnap nem én va­gyok az edző. Kikaptunk és mentem is a munkakönyve­mért, mire az elnök: - Barna, az csak egy komolytalan ki­jelentés volt. A játékosok bíznak benned, melletted van­nak, mondd meg, hogy kik a „kutyák”, azokat még ma el­küldöm. Mire én mondtam: főnök, meg ne tegye, hiszen összesen 13-an vagyunk.- Aztán mégis utolérte az övön alul ütés.- Igen, június elején azon a bizonyos hétfői napon Bu­dapestre utaztam az osztályozó sorsolása miatt, s ezen a délelőttön közölte a játékosokkal, hogy az osztályozó eredményétől függetlenül a jövő évben nem én vagyok a vezető edző. És ezek után jutottunk túl az osztályozón, vertük meg a Salgótarjánt.- A többi már ismert: a Kinizsinél áll a bál, a játékosok visszakövetelik, de Fülep három jelöltje alkotja az új szakvezetést. Mégis hogyan került a belháború közepet­te Oroszlányba?- Mert hiába tett partvonalon túlra egy tollvonással a ve­zetés, hiába vesztettem összességében háborút, az én szá­momra fontos csatát megnyertem. Ez abból a tényből kö­vetkezik, hogy az edzői pályán respektem lett. Tárgyaltam Szarvassal, miközben jelentkezett értem az NB ll-es Orosz­lány. Jó a közérzetem, még csak néhány napot töltöttem a klubnál, biztosítottak a feltételek. A többi pedig majd kiderül. Tornyi felszállt a csapatot szállító autóbuszra, majd sokadszor mondta: „Üdvözlöm a szekszárdiakat, azért szép hét év volt az.” BÁLINT GY. KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00-11.00: Napközben. 11.00: Irodalmi világjárás. 11.31: András meg a kutyája. Gárdonyi Géza novellája. 12.45: Világhírlap. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Magyarán szólva. 14.30: Örökzöld dzsesszmelódiák. 15.00: Kapcsoljuk a győri körzeti stúdiót. 15.20: Zeneiskolásoknak. 15.40: B ioritmus. 16.05: Szívesen hallgattuk. 17.00: Grastyán Endrére emlékezünk. 17.30: Beszélni nehéz. 17.45: A Szabó család. 19.15: Végzetes tojások. Mihail Bulgakov kisregénye. 20.18: Filmzene. 20.30: Lakáshelyzetek. 21.00: Örökzöld dallamok. 22.00: Hírvilág. 22.30:Tükör­képünk 37 darabban. 23.00: Évszázadok mesterművei. 23.40: Régi fúvósmuzsika. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Napraforgó. 9.05: Népdalkörök pódiuma. 9.40-11.00: Rivaldafényben. 11.10: Térkép és útravaló. 12.10: Nótamuzsika. 13.05: A Nyitnikék postája. 14.00: Sugár András-portré. 15.15-17.29: Csúcsforgalom. 17.30: Kamasz-panasz. 18.30: Talpalávaló. 19.05: Csak fiataloknak! 20.00: Kérted - hallgathatod! 20.25: Nép­dalfeldolgozások. 21.05: Egy hírhedett kalandor a XVII. századból. Jókai Mór regénye. 21.35: Zenés játékokból. 22.00: Zsindelyezik a kaszárnya tetejét... Boros János és Rapcsányi János dokumentumjátéka. 23.10-0.14: Rockpanoráma. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Hangverseny. 10.23: Századunk zenéjéből. 11.09: Orosz operákból. 11.40: Francisco Martin (hege­dű) és Elisa Ibanez (zongora) hangversenye. 13.05: Rockzene. 14.00: Sziklay Erika énekel. 14.30: Zenei Tü­kör. 15.05: Brahrhs: III. szimfónia. 15.40: Bizet: Carmen. Négyfelvonásos opera. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.35: Új kamarazenei fel­vételeinkből. 20.31: A hét zeneműve. 21.10: Europa Cantat - Pécs, 1988. 21.50: Egy pálya vonzásában. 22.45: Szimfonikus táncok. 23.00: Europa Cantat - Pécs, 1988. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 7.20-7.30: Az ügyeletek jelentették, előzetes a nap eseményeiből. 17.30: Dél-dunántúli ma­gazin. Közben 18 órakor hírek, tudósítások. Szerkesztő: Gungl László. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor (Hírek, tudósítások - Narodne Novine-elözetes - Jegy­zet. Szerkesztő: Klaics Milica) 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Német nemzetiségi műsor (Hí­rek, tudósítások - Anyanyelvi kutatások. Riport - Neune Zeitung-előzetes. Szerkesztő: Jaszmann Gabriella) MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna. 9.00: Képújság. 9.05-10.20: Szün­idei matiné. 9.05: Iskolabajnokság. Magyar rajzfilmsoro­zat. 9.15: Utazz velünk!. 9.55: A hetedik út titka. Holland filmsorozat. 10.20: A magatartáskutatás története. Angol ismeretterjesztő filmsorozat. 11.05: Mozgató. 11.15: Képújság. 17.30: Hírek. 17.35: Három nap tévéműsora. 17.40: Kalendárium 1988.18.35: Tévétorna. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK razjfilmsorozat. 19.05: Esti mese. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Eltűnt otthonról. Angol tévéfilmsorozat. 20.55: Stúdió’88.21.40: Kikapaszkodás. Dokumentum­film. 22.10: Híradó 3. II. MŰSOR 17.55: Képújság. 18.00: Stiri. Hírek román nyelven. 18.05: A zenlő golyóbisok. 18.25: A rövidfilmstúdiók mű­helyéből. 19.20: Az állatok és mi. 20.05: Zivá ratolest - Élő ág. 21.05: Híradó 2.21.20: Betűreklám. 21.25: Gár­donyi Géza: Ida regénye. Tévéfilm. 22.30: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Adás gyermekeknek. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hí- rsk. 12.05: Nyári délután. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Plusz műsor. Ismétlés. 18.30: Rajz­film. 18.40: Számok és betűk. Vetélkedő. 19.00: Tv-ka- lendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv- napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Gösta Berling. Filmsorozat. 21.05: Párbeszédek. Kontaktmagazin. 22.05: Tv-napló. 22.10: Plusz műsor. 23.50: Hírek.- SZOVJET TELEVÍZIÓ 4.30: 120 perc. 6.35: Verdi - 1-2. rész. 8.55: Hírek. 13.30: Hírek. 13.45: Moldvai népdalok. 14.15: Artyomka kalandjai - gyermekfilm. 15.35: Hírek, 15.40: Dokumen­tumfilmek. 16.20: A szovjet balett Gorkijban. 16.45: Vi­lághíradó. 17.05: Rajzfilm. 18.20: A 19. pártértekezlet után. 17.50: Verdi - film, 2. rész. 19.00: Híradó. 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. 19.50: Dokumentumfil­mek. 20.40: Világhíradó. 20.50: Florar - 1988 - moldvai és ukrán színházi fesztivál. 22.00: Ellenállás - 2. rész. 23.00: Hírek. 23.05: Sportműsor. 23.35: Koncert. A MŰHOLDAS MŰSOROK KÉT HÉTRE ELŐRE MEGTALÁLHATÓK A mikrovilág CÍMŰ LAPBAN. SUPER CHANNEL.. 7.00: Supertime - Műsor gyerekeknek. 8.00: Az eu­rópai üzleti élet legfrissebb eseményei. 8.30: Super Channel News - Ategnapi adás ism. 8.45: Európai hírek. 9.00: Music Box - Négy óra zene. 13.00: Capitol - Ateg­napi epizód ismétlése. 13.30: Sons and Daughters - Ausztrál sorozat. 14.00: Music Box-Két óra zene. 16.00: Műsor gyerekeknek. 17.30: Popműsor. 18.30: Dr. Who - Sci-fi sorozat. 19.00: Capitol - Wallyt felzaklatja, hogy el­veszti Julie-t. 19.30: Az Onedin család - Sorozat- Ma: „A kastély árnyéka”. 20.30: Three of a kind - Vígjátéksoro­zat. 21.00: Outsider - Krimisorozat - A mai epizód címe: „Megüresedett birtok”. 22.00: Nemzetközi és üzleti hí­rek. 22.15: Európai hírek. 22.35: Nemzetközi motorke­rékpár-verseny. Ma: „A belga Grand Pfix". 23.35: Két óra zene. SKY CHANNEL 7.30: A Sky gyermekműsora. 8.35: A Sky eurolistája. 9.35: Romantikus popzene. 10.35: Angol slágerlista. 11.35: Észak-amerikai slágerlista. 12.05: Holland pop­zenei műsor. 13.05: Amerikai teleregény. 14.00: Beszél­getés hírességekkel. 14.30: Hírek a motorsport világá­ból. 15.00: Amerikai főiskolai labdarúgás. 16.00: A Sky eurolistája. 17.00: Gyermekműsor. 18.00: Branden - Westernsorozat. 18.28: The Times Headline News. 18.30: Ritter’s Cove - Sorozat. 19.00: Hazel - Vígjáték­sorozat. 19.28: The Times Headline News. 18.30: Folyta­tódik Adams, a hegyi ember története. 20.30: Hawk - Hohn Hawk rendőrtiszt éjszakai őrjárata New Yorkban. 21.30: Női golfverseny. 21.58: The Times Headline News. 22.00: A Franciaországban július 18. és 24. között megrendezett női teniszverseny. 22.58: The Times Headline News. 23.00: Német popzenei műsor. THE ARTS CHANNEL 1.00: Mozart-hegedűversenyek - 1. rész. 1.25: Új hullámok -Kortárs zene Hollandiában. 2.55: Mozart-he- gedűversenyek - 2. rész. 3.15: Műsorzárás.

Next

/
Thumbnails
Contents