Tolna Megyei Népújság, 1988. augusztus (38. évfolyam, 182-208. szám)

1988-08-15 / 194. szám

1988. augusztus 15. ÍÜÉPÜJSÁG 3 Högyészen bizonyítottak Sióból, Dunából - Sióba, Dunába Van víz, van szennyvíz is Elismerés a környezet- védelemért Kevés, évente csak három azoknak a horgászegyesületeknek a száma, ame­lyek a horgász-természetbarát környe­zetvédelmi nap alkalmából kifejtett tevé­kenységükért elnyerik a Környezetvé­delmi és Vízgazdálkodási Minisztérium és a MOHOSZ elismerő tábláját, valamint a vele járó 30 ezer forint rendkívüli hala- sitási jutalmat. Szombattól a jutalmazottak között van a Högyészi Állami Gazdaság Horgász Egyesület is. A hőgyésziek büszkék le­hetnek példaadó eredményükre, sike­rükre, hiszen mint azt a szombati házi halfogóverseny után rendezett kis ün­nepségen Páskándi János, a MOHOSZ osztályvezetője elmondta, nincs az or­szágban még egy olyan egyesület, aki mint a hőgyésziek, kétéves működés után kiérdemelte volna ezt a magas ki­tüntetést. Nem véletlen ez, hiszen a rövid idő alatt igazi közösség kovácsolódott össze a pecásokból, a vezetőség és a rendkívüli jó szervezőkészséggel rendelkező örök­mozgó Sárosi Pál, - aki május 1 -je alkal­mából Kiváló társadalmi munkáért kitün­tetést kapott - jóvoltából. Az egyesület tagjai tavaly 3900 óra társadalmi munkát végeztek - ebből 400 a gépi óra -, 17 mil­lió forint értékben, s az idén is szaporodik már az órák száma: 2368 órát dolgoz­tak eddig a tagok, s a gépek is 300-at tel­jesítettek. Értéke 600 ezer forint. A horgá­szok keze nyomán megszépült a vízpart, fát ültettek, „dzsungelt” irtottak, parkolót alakítottak ki, kerékpárutat építettek, rendbetették a 2. sz. tónál lévő emlékmű­vet, jó ütemben végzik a közösségi léte­sítmény átalakítását, megerősítették az 1. sz. tó gátját és még sorolhatnám. Az írás elején említett házi halfogóver­seny - amelynek győztesei felnőtteknél: 1. Tillmann Zoltán 428 grammal, 2. Kar­dos János 397 grammal, 3. Ötvös Gyula 393 grammal. Gyermekeknél: 1. Mihál- kovics Zoltán, 2. Vámosi Csaba, 3. Bán Tamás - jelentette Högyészen az ünne­pet. A közösségi ház falát díszítő elisme­rés csak egy állomás, egy ösztönző azon az úton, amelyen a jól meghatározott, ki­választott cél felé haladnak. Tennivaló sok van még - vallják -, és ehhez adott a közösség tettrekészsége is. Nem fogad- koznak, hanem mint eddig, bizonyítanak.- él ­Belevörösödött fejjel, ingerült hang­nemben, vissza nem köszönve kiabált ta­lálkozásunkkor egyik régi, volt lakótár­sam: „képzeld, megint nem lesz nyolc órán keresztül víz, és én éppen ma va­gyok szabadságon, ez felháborító!” Felháborító? Igen, a kristálytiszta fo­lyadék, az ásványi sóktól ízes, üdítő víz, életünk nélkülözhetetlen eleme, termé­szetes „kísérőnk". Annyira, hogy akkor is sopánkodunk, ha színe elváltozik, meg akkor is, ha locsolócsapunkat megnyitva a gumitömlőből éppen csak csordogál a viz. Pocsékolunk a vízzel! Jelképként is felfoghatóan, Szekszár- don a strandfürdő „jószomszédja”, a Tol­na Megyei Viz-és Csatornamű Vállalat központi irodaépülete. Itt találkoztunk Máyer Jánossal a vállalat főmérnökével, és Mina István csoportvezetővel, a víz- gazdálkodás és a szennyvízkezelés szakértőjével, hogy a vízről beszélges­sünk.- Vállalatunk alaptevékenysége a víz­ellátás, a szennyvízelvezetés és -tisztí­tás, a megyei fürdőszolgáltatás - kezdte a vállalat bemutatását Máyer János, majd azzal folytatta, hogy kiegészítő tevékeny­ségként építő-szerelő munkákat is vé­geznek, nyolcvan-százmillió forintos nagységrendben, a helyi tanácsok nem kis anyagi hozzájárulását is felhasználva.- Kérem, szorítkozzunk először me­gyénk székhelyének vízellátására...- Szekszárdon egy nap alatt 14-15000 köbméter vizet használunk fel. Ez egy átlagszám, a nyári meleg na­pokon ez jóval több. Húsz darab kút üze­mel, 22 000 köbméter víz kitermelésére képesek. A fogyasztás lakossági és ipari fogyasztás is. Kivételt képez a Húsipari és Tejipari Vállalat, akiknek saját, közös kútrendszerük van.- Sok az elhasznált víz?- Pocsékolunk a vízzel? - Vette át a szót Mina István. - Nincs semmi lehető­ségünk a lakosság pazarlás megszünte­tésére. Műszakilag sem megoldható pél­dául, hogy egy bérlakásba vízórát szerel­jünk azért, hogy az ott lakó fogyasztását - ahogyan azt a villanyárammal teszik - rögzítsük, és aszerint számoltassuk el a lakókat. Erre az építészek nem gondol­tak.- Mennyit fizetünk a vízért, mennyibe kerül önöknek az „előállítási” költség?- Egy köbméter vízért 3,20 forintot kell, hogy fizessen a lakosság, ennek viszont 17 forint a termelői ára. Úgynevezett vízügyi alaptámogatást kapunk. A mi­nisztérium foglalkozik a kérdéssel, mi­ként lehetne ösztönzővé alakítani a jelen­legi elszámolási rendszert - mondta Má­yer János.- Azzal egészíteném ki a főmérnök szavait, hogy az ipari üzemek vízfogyasz­tása viszont 1983—84-töl csökkent, je­lenleg pedig stagnál, éppen azért, mert az úgynevezett nagyfogyasztói rendelet azt elősegítette. A lényege: a vizhaszná- lati jogot meg kell vennie egy új ipari üzemnek, magasabb árat - 17 forintot - fizet az ipari fogyasztó minden elfogyasz­tott köbméter vízért, de ez az összeg a fel­használási helytől függően is változhat. Egy gyakorlati példát is megemlítek a rendelet előnyeként: a magasabb vlzdíj arra is rákényszeríthet egy vállalatot, hogy a létesítendő új üzemben a hűtő- kompresszor hűtését ne csupán a víz át- folyatásával oldja meg, hiszen a vizet cir­kuláltatni is lehet. Ha túllépi a számára tárgyévben meghatározott vízfelhaszná­lási keretet, büntetést kell fizetnie. Én is büntetést mondok, mert a köztudatban ez terjedt el, pedig a szándék nem az. Az­tán itt van a lerágott csont: a csöpögö csapok. A szervizelő szakemberhiányon kívül azt sem tudjuk megoldani, hogy a szaküzletekben javító-szerelő készlete­ket lehessen kapni, amikkel a csap gaz­dája is megszüntetheti a csöpögést. A szakember sem kap bármilyen alkat­részt. Kutatások ivóvíz után Legutóbb megjelent egy tanulmány, abban felhívták a figyelmet vizeink elnit- rátosodására. Tudjuk, ennek javarészt a mezőgazdaság által felhasznált, a talaj­ban maradt vegyszerek az okozói, de szerepet játszanak más tényezők is. Szekszárdon milyen a víz minősége és meddig lesz a mennyiség és minőség kielégítő?- Valóban a nitrátosodás létező prob­léma, bár megyénkre nem jellemző. Ahol jelen van, a belőle fakadó veszélyek kivédése nem kis akadályt jelent. Min­denre van megoldás, a jövő természete­sen nem a lajtkocsis módszer. Tolna me­gyében ma kilenc településre szállítjuk a vizet, a terveink közt szerepel az ilyen víz­ellátás megszüntetése. Ami a Szekszár­don iható víz minőségét illeti - folytatta Máyer János - az 1983 óta üzemelő vas- és mangántalanító „közbenjárásával” is jó. A vastalanító tökéletesen működik. Folyamatosak a laboratóriumi ellenőrző vizsgálatok. Oly módon javítjuk a vízmi­nőséget, hogy a vízvételi helyek optimali­zálására törekszünk, példáuFázzal, hogy a Sió mellett 6 kutat telepítettünk a parti szűrésű víz kinyerésére. Jelenleg anya­gilag több ilyen vízbázis kiépítése nem biztosított. Vízkutatás folyik Bogyiszló- Gerjen térségében. Az újonnan telepített kutak működtetésével 10-15 évig mind mennyiségben, mind minőségben bizto­sított lesz a víz, még akkor is, ha nem ke­vés pénzt fog a kivitelezés „elnyelni”. A nyomóvezetékek kiépítése ugyanis pénzfaló művelet. Ha nem tiszta...- Az elfogyasztott, elhasznált víz nagy százalékban körforgást végez. Ebben a képzeletbeli körben hol, és milyen „állo­mások” szerepelnek, milyen feladatot látnak el?- A fogyasztó utáni első „megálló” a csatorna, a csatorna hálózata. Szállítási, gyűjtési szereppel - kezdte a választ Mi­na István - 74 km-es csatornahálózat kí­gyózik a város alatt, 8 db átemelő rend­szer közbeiktatásával. A belvárosi csa­tornák terhelése 100 százalékos, ezért fordulhat elő esőzéskor a visszaduzza- dás, ami a szolgáltatónak és a fogyasztó­nak is kellemetlen. Van is egy határozat: e rendszerre nem adunk rákötési enge­délyt. Az Árpád utcai átemelőtől nyomó- vezetékek építését tervezzük - tanácsi pénzt is igényelve - ez le fogja vezetni a belvárosi terhelést. A következő állomás a szennyvíztisztító telep. Ott átlagosan napi 16000 köbméter víz tisztul meg.- Két dologról hallottam. Jelenleg a Séd patakba folyik tovább a megtisztított szennyvíz, ami időnként nem is annyira tiszta. A halak így olyasfajta eledelt kap­nak, amit bizony nem szeretnek, sőt... A másik: megkezdődött, megfelelő ütem­ben folytatódott, majd leállt az új csator­navonal kiépítése, aminek az lenne a szerepe, hogy a megtisztított vizet a Sió­csatornán át a Dunába vezesse el. A kér­désem mindkét esetben: miért?- A halak időnként „reklamálnak” ez tény. A mi munkánk hiányosságaira nincs semmi mentség, azt mi végezzük el, mi javítjuk is ki... Mégis engedjen meg egy példát: az ételmaradékokat és egyéb háztartási hulladékokat a vízzel távolít- juk el lakásunkból. Az ilyen, életünkben bekövetkezett változásokkal a tervezési szabványok nem számoltak. A tisztítóte­lepen biológiai módszerrel történik a tisz­títás, egy meghatározott teherbíró ké­pességgel. Az időnkénti túlszennyezett- séggel képtelen a telep megbirkózni, a tisztítás mellékterméke olyan iszap, amit megfelelő víztelenitás után, a kommuná­lis vállalat közvetítésével hasznos talajja­vító anyagként értékesíteni tudunk. De amikor import gépalkatrész hiánya miatt a kellő víztelenítést nem tudjuk elérni...? A kérdése második részéhez pedig annyit, hogy a Sió fogadja be majd szennyvizeinket, ha elkészül a még visszalévő 3 km-es csatornaszakasz is. Az építési ütemet a csövek körüli „herce­hurca” lassította, ez végre rendeződött, olyan áron, hogy drágább lesz a cső. S hogy miért kell a váltás? A csatornarend­szerek és a kapcsolódó földövezetek eltérő értékű kategóriákba vannak so­rolva. Ne bonyolódjunk bele. A lényeg: a bátai övezet - a jelenlegi fogadónk - szi­gorúbb követelményrendszerű, a Duna inkább elbírja a magas sótartalmú vizet, mert a Duna öntisztító képessége még jó, ha vannak is ennek ellentmondó vélemé­nyek.- Kiegészítem Mina kollégámat a me­gyei elképzelésekkel. Máshol is van szennyvíz, és a tisztításával gond, - vette át Máyer János a szót. - A vizeink minő­ségét szinten tartani, javítani úgy is lehet, hogy az elhasznált vizeket ésszerűbben vezetjük el. Egy üdülőtelepen például nem kellene megengedni az ún. szik- kasztásos vízelvezetést. Csatornaháló­zatokat kell építeni - 13 településen terv­ben is van. Vannak folyamatos és újra kezdett beruházások. Szennyvíztisztító telepeket kell megépíteni, vagy bővíteni. Tamásiban épül egy 1400 köbméter ka­pacitású, 1990-ig elkészül. Tolnán is fo­lyik az építése a tisztítótelepnek. Csator­narendszerek kiépítését tervezzük Du- naföldváron, Pakson, Tolnán. A kiszip­pantott vizek tisztítására Dunaföldváron már létesült egy fogadótelep. Vannak te­hát lehetőségek, az idő is sürget, hisz egy-egy új módszer, vagy a teljes mód­szer bevezetésének a hatása késve, 4-5 év múlva érezhető. A jövő talán legnagyobb feladata an­nak a tervnek a megvalósítása, amit a Fe­jér és Tolna megyei tanácsosk a kelet­dunántúli települések csatornázására adtak ki. A megfogalmazott célban az is benne van, hogy a települések ipari és mezőgazdasági igényét kell figyelembe venni. Őrködni kell egészségünk felett, nem engedhetjük meg, hogy a víz opálos legyen. PETŐFI LÁSZLÓ Ebben az időszakban legfontosabb az atka elleni védekezés Kevesen tudják, hogy a Magyarorszá­gon előállított méz nagy része, közel 90 százaléka exportra megy, kelendő áru a világpiacon. Ezért nem mindegy, hogy miként ala­kul a kistermelők, a méhészek száma, munkakedve a közeljövőben. Megyénk­ben a korábbi lanyhuló kedv után ismét kedvező tendencia észlelhető, egyre több fiatal kezdi el ezt a kevéssé is­mert vállalkozást. Az indulásnál jó segít­séget nyújtott korábban a Hungaronek- tár által nyújtott kamatmentes támogatás, azzal együtt, hogy idén 4 százalékra kú­szott fel a kamatrészesedés - de ez még mindig kedvező feltétel. Tolna megyében jelenleg 30 áfész szakcsoportjában 900 méhész tevé­kenykedik és önmagáért beszél az a tény, hogy a tavalyi 20 ezer család után ebben az évben már 30 ezer méhcsalád szaporulatra számítanak. Ennek ellenére elsősorban az időjárás, a nagy száraz­ság, sok napsütés miatt gyenge közepes eredményt tudhatnak magukénak a me­gyében a gazdálkodók, a tavalyi 40 va­gon helyett az idén előreláthatólag 30 va­gon mézet adnak le a helyi méhészek. Ennek fele az értékesebb akácméz, ami­nek átvételi ára 60 és 63 forint között ala­kult, a vegyes virágméz kilónként 40, a napraforgó 30, a vaddohányméz pedig szintén 40 forintért került a szakvállalat­hoz, illetve a másik nagy felvásárlóként jelentkező TSZKER-hez.- takács - kapfinger ­Akácok között Telelésre készülve .0«S&áí á­' <• v » 'i 'VJi * i <* T?*^ • • *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents