Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-13 / 166. szám

4 Képújság 1988. július 13. FIATALOK FIATALOK FIATALOK V _______________________________________ FI ATALOK ________________________________________j Vándortábor ’88 Dél-Dunántúlon barangoló diákok Szeretne megfelelni az elvárásoknak Új titkár a KISZ megyebizottságán A sötétvölgyi úttörőtáborban a reggeli körletszemle után egyik várva várt játé­kukra készülődtek a szekszárdi II. Sz. Ál­talános Iskola tanulói. A tábor mögötti tisztáson pedig pihentető csend honolt, a ponyvás sátrak üresek voltak, kicsi lakói­kat már „elnyelte” az erdő. A Tolnától Ba­ranyáig elnevezésű vándortábor máso­dik állomása ez. Most éppen a balaton- szemesi Gárdonyi Géza Általános iskola diákjai tartózkodnak itt, előttük pedig a ceglédiek ismerkedtek a Szekszárd mel­letti Sötétvölgy szépségeivel. Utánuk is újak jönnek, mégpedig nem éppen a szomszédságból, hanem Püspökladány­ból. A három ügyeletes őr - Varga Attila, Farkas Norbert, Pirringer Mátyás - ha már nem tarthatott társaival a Haramia­forráshoz, bizonyára szívesen beszállna a szomszédban zajló számháborúba, de vakáció ide, vándortábor oda, nem tud­nának elszámolni a lelkiismeretükkel, ha őrizetlenül hagynák a sátrakat. A három bátor legény a jelekből ítélve nemcsak éjszaka, hanem nappal is komolyan veszi az „őrszolgálatot”.- Jönnek ide mindig bámészkodók, ál­talában nálunknál öregebbek - így éber­eknek kell lennünk - jegyezte meg Far­kas Norbert. - Különösen figyelnünk kell a kakasdiakra, akik számára bizonyára a csoportunk lányai az érdekesek. Mi pe­dig ezt nem hagyjuk.- De azt sem, hogy valaki vagy valakik elvigyék a zászlónkat - vetette közbe Varga Attila olyan komolysággal, mint Nemecsek Ernő a Pál utcai fiúkban. A vándortáborok lakói sok esetben ma­gukra vannak utalva. A határozottság, a bátorság mellett kell, hogy legyen ben­nük egészséges csibészség, vagányság is. A három fiút a legközelebbi állomáson leváltja majd újabb három, és ők búvár­kodhatnak majd a többiekkel a termé­szetben. Mert egy valami közös, össze­tartja ezeket a gyerekeket: az általában már otthonról is magukkal hozott termé­szetszeretet. Mégpedig a fáradtságot nem ismerő cselekvő természetszeretet. Mert a fiúk-lányok, miután az őket szállító buszból kiszállva legyűrik a célig vezető hosszú kilométereket, ott természetszé­pítő, -védő munkát is szívesen végeznek. Ha visszatérnek egy-egy túráról, valószí­nű, hogy a focihoz, a számháborúhoz nincs már kedvük. De mégis olyan él­ményanyagot elraktározva hajtják álom­ra fejüket, amihez a sima táborozó nem jut hozzá. Passzív és az aktív pihenés formáit kombinálva erőt gyűjtenek a nomád élet újabb állomásának eléréséhez. A bala- tonszemesieket például roppant módon feldobja, hogy a természeti szépségek­ben mégjobban bővelkedő Váralja, Obá- nya és Magyaregregy még hátra van. Farkas Norbert búcsúzásképpen mondta: - Balatoni gyerekek vagyunk, érdekel bennünket a tájegység, maga a Dél-Dunántúl. Ezt egy picit is megismer­ni, csak ilyen formában lehet. Jövőre újabb országrészt veszünk célba. BÁLINT GY. Az I988. június 9-i rendkívüli küldött- gyűlésen Orsós Annát választották meg a KISZ Tolna megyei Bizottsága új titká­rává. Hogy hogyan jutott el idáig?- Eredetileg tengelici vagyok, ott jár­tam általános iskolába, majd Paksra ke­rültem, gimnáziumba, orosz tagozatra. E nyelvet nagyon megkedveltem, verse­nyeken is indultam, később pedig a Pé­csi Janus Pannonius Tudományegyetem magyar-orosz szakán folytattam tanul­mányaimat, ahova első nekirugaszko­dásra felvettek - kezdi a bemutatkozást Orsós Anna.- Mikor kezdett el intenziven foglalkoz­ni a KISZ-élettel? Az első évfolyamon csoportunk propa­gandistája, másodévtől a tanárképző kar blokkvezetőségi tagja lettem. 1985-ben államvizsgáztam. Ezután a megyei ta­nács művelődési osztályának javaslatára Bonyhádon, az új 3-as Számú Általános Iskolában helyezkedhettem el. Itt nagy örömömre mindkét szakomat taníthat­tam, sőt osztályfőnök is lettem. Mind­emellett délutánonként Szekszárdon, a Rózsa Ferenc Szakközépiskola kollé­giumában óraadó voltam egy évig. 1986 őszétől lakom Bonyhádon.- Hogyan került kapcsolatba a KISZ megyei bizottságával?- Tulajdonképpen közéleti típus vol­tam világéletemben, sokan ismertek. Kiss Magdolna, a KISZ megyei bizottsá­gának akkori első titkára 1987. elején fel­keresett, és hívott az apparátusukba dol­gozni. Ajánlatára igent mondtam. Ezután a KISZ Központi Iskolában elvégeztem a kéthónapos tanfolyamot, majd Moszkvá­ban, a Komszomol Főiskolán folytattam tanulmányaimat. Még ez év decembe­rében visszatértem a KISZ megyebizott­ságára, ahol szakelőadó és az Értelmisé­gi Fiatalok Tanácsának a titkára lettem.- Az orosz nyelvvel teljesen megsza­kadt a kapcsolata?- Dehogy. Tanárkodásom idején a Bonyhád Városi Tanácsra jártam tol- mácskodni, most pedig épp várom a visz- szajelzést, hogy sikerölt-e a nyelvvizs­gám. Jelenleg a KISZ megyei bizottságának diáktitkára. Mi tartozik a munkakörébe?- A közép- és felsőfokú tanintézmé­nyek, valamint a szabadidő és a sportte­vékenység felügyelete. Egyenlőre a fő feladatom, hogy mindennel és mindenki­vel megismerkedjek, amire munkám so­rán szükségem van. Elődöm Schattman Csaba, aki a KISZ megyei bizottságának első titkára lett sokat segít, hogy beleta­nuljak ebbe a szerepkörbe. Szeretném feladataimat minél eredményesebben ellátni, bár hogy ez mennyire fog sikerül­ni, inkább csak szeptremberben, a tanév kezdetekor derül majd ki. És ha egyszer „kiöregszem” a KISZ-korosztályból, ak­kor minden vágyam, hogy visszamenjek a gyerekek közé tanítani. Most is szíve­sen emlékszem vissza a Bonyhádon el­töltött két tanévre.- Azt is elárulhatjuk - hiszen nem titok -, hogy nemrég felvételi vizsgán vett részt.- Most is Pécsre jelentkeztem, a Janus Pannonius Tudományegyetemre, egye­temi kiegészítőre orosz nyelvből, termé­szetesen levelező tagozaton. Ha felvesz­nek, nem lesz könnyű egyszerre a tanu­lás és az új munkám maradéktalan ellá­tása, de remélem sikerül helytállnom, megfelelnem az elvárásoknak máté Dolgozó diákok A diákévek jutnak eszembe. Mivel töl­töttem el a közel két és fél hónapot 10 év­vel ezelőtt. Munkával. Már a szünidő előtt több társammal kerestük, kutattuk, a le­hetőségeket, mivel lehet jobban keresni. Tervezgettünk, hogy mennyi pénzt ka­punk majd, s mire költjük. Az első keresetemet 10 évesen, az öt­száz forintot büszkén mutattam otthon. Különös érzés volt. . Többségünket a szükség késztetett a vakáció alatti munkára. Kellett a pénz a tankönyvekre, ruhára. Most miért dol­goznak a diákok? Winkler György szeptembertől a szek­szárdi Rózsa Ferenc Finommechanikai- műszeripiari és Gépészeti Szakközépis­kola negyedéves tanulója lesz, a műsze­rész szakon. Az elmúlt héten töltötte le a kötelező gyakorlati idejét az MMG Auto­matika Művek szekszárdi gyárában. Pár nap pihenés után hétfőn már a szekszár­di postán vállalt munkát. Táviratkézbesí- tö. _- Augusztus 10-ig fogok dolgozni. Szerszámokat szeretnék vásárolni a mo­torom szereléséhez. Autót szerettem vol­na venni - egy használt Trabantot -, de ahhoz még kevés a pénzem. A nagy­apám szőlőjében is dolgozom, a termést eladom, abból is összegyűlik egy kis pénz.- Ennyi munka után nem jár egy kis pihenés?- Édesanyám SZOT-beutalót kapott Siófokra, amint letelt az egy hónap, más­nap két hétre utazunk a Balatonra. Még mindig maradt egy hetem a suli kezde­téig, az pedig arra lesz jó, hogy testileg- lelkileg felkészüljek a tanulásra. Böcz Anikó szeptembertől lesz ne­gyedéves a Garay János Gimnáziumban. Egy hónapig ő is a szekszárdi posta al­kalmazottja - hírlapárus a Mártírok terén lévő pavilonban. Először dolgozik a nyári szünetben.- Nekem csak arra kell a pénz, hogy elmehessek a strandra, moziba, egyszó­val szórakozni. így legalább nem a szü­léimét terheli ez a költség. Két műszak­ban dolgozom, háromnaponként váltjuk egymást a barátnőmmel. Kulcsár Levente a Műszaki Egyetem villamosmérnöki karának leendő' ötöd­éves hallgatója. A vizsgaidőszak befejeztével az MMG Automatika Művek szekszárdi gyárában dolgozik két hétig.- Elektronikai alkatrészeket vásárolok a keresetemből. Olcsóbb, ha a különféle alkatrészekből magam állítom össze a készülékeket. Granovitter Gábor az idén érettségizett a bajai kertészeti szakközépiskola gé­pész szakán. A Gödöllői Agrátudományi Egyetemre felvételizett. Kulcsár Leventé­vel együtt marógépen dolgozik, 25 forin­tos órabérben. A munkát monotonnak és ezért unalmasnak találják.- Nincs semmi ördöngős ebben, meg­mutatták, hogyan és mit csináljunk. Ezt kell folyamatosan végezni a műszak vé­géig, két héten keresztül.- Jól jön ez a pénz, ha a barátaimmal szórakozni megyünk - mondja Granovit­ter Gábor. Horváth Árpád a bátaszéki gimná­ziumban tanul. Szeptembertől másod­éves lesz, szintén a műszergyárban dol­gozik.- Már tavaly is itt dolgoztam. Az édes­apám révén sikerült bejutni. Ő is itt dolgo­zik a gyárban. Nemrég vettünk egy házat, és ez jelentős anyagi megterheléssel járt. Ebből a pénzből, amit én itt megkeresek, öltözködni fogok, könyveket veszek és mindazt, amire az iskolában szükség lesz. így próbálok segíteni a szüleimnek, ennyivel is több marad a családi kasszá­ban. Horváth Erika is a müszergyárban vál­lalt munkát. Negyedéves lesz a bonyhádi közgazdasági szakközépiskolában. Már első osztályos korától dolgozik. Ha meg­kapja a munkáért járó fizetséget, kirán­dulni megy Jugoszláviába, sátorozni a Velencei tóra, a Balatonra és Dombod­ba. .. A munkahelyi vezetők elégedettek a diákok munkájával. Mindenki szeretettel és megbecsüléssel beszélt róluk. Ők lesznek a jövö munkásai. Azt mondják, nagy a felelősségük, rajtuk is múlik, hogy mekkora jelentősége lesz a munkának a diákok értékrendszerében. Ha saját ere­jükkel küzdenek meg a pénzért, és nem­csak az ölükbe pottyan, hiszem, hogy lesz becsülete mind a munkának, mind a pénznek.-sós­Vendégünk: Szakács Róbert Az idei Ki Mit Tud? televíziós döntőibe 104 produkció jutott be. Köztük van - szólóének kategóriában - rovatunk ven­dége, a szekszárdi Szakács Róbert.- Honnét ered kapcsolatod a könnyű­zenével?- Budapestre jártam képzőművészeti gimnáziumba, annak kollégiumában kezdtem gitározni. Ott alakítottuk meg Bery Aryval a Játékos Fiúk együttest. Az iskola elvégzését követően hazakerül­tem Szekszárdra. Itthon egy kis szünet következett a zenélésben, majd jött a ka­tonaság, ahol ismét játszottam zeneka­rokban. Leszerelésem után alakítottam meg már itthon a Ritmikus Fiúk, majd pe­dig a Játékos Fiúk leányvállalata együt­test.- Miért kötöttél ki a rock and roll stí­lusnál?- Mert szeretem ezt a zenét és min­dent, ami ezzel kapcsolatos. Nekem ez a zene egyfajta önkifejezési forma.- Festesz, rajzolsz. Miért nem a kép­zőművészettel fejezed ki magad?- A szöveg, a dal, a mozgás összetet­tebb és ebben többet el tudok mondani magamról, mint egy-egy festményben.- Képeid kötődnek a zenéhez?- Igen. Több képen megpróbáltam lát­hatóvá tenni egy-egy dalt.- Vannak-e álmatlan óráid, most a Ki Mit Tud előtt?- Érzem a súlyát a lehetőségnek. De szeretnék jól szerepelni.- Csalódott lennél, ha mindjárt az első elődöntőn kiesnél?- Aki egy ilyenfajta fesztiválon indul, annak egy esetleges kudarcot is vállalni kell. De mindez nem befolyásolhatja a további munkámat. Rockfontos - rockfontos 1983 után ezek- _______________ ben a hetekben is­A slágerlisták méta slágerlistákon élén Jermaine a New °rder e9Vüt­Stewart tes dala’ a Blue Monday. r®ckp©mt! Szakács Róbert * Ibitán készül a nemrég nálunk járt Sandra „Heaven can wait” című dalának videoklipje. A Rockpont slágerlistája 1. Jermaine Stewart: Get lucky 2. Natalie Cole: Pink Cadillack 3. Michael Jackson: Dirty Diana 4. Blue Saystem: My Bed is too big 5. Kylie Minougue: Got to be certain KINDL GÁBOR Orsós Anna tervezi a nyári feladatokat Koldeisz Györgyi az újságospavilonban

Next

/
Thumbnails
Contents