Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-11 / 164. szám
2 Képújság 1988. július 11. „Vagyok olyan legény, mint te...” A kiállítás szép darabjaiban sokan gyönyörködnek Indul haza a lőcsös kocsi lehetett ez az izzasztó munka valaha... Lassan már mi is csak emlékezünk rá, ahogyan a gőzgéppel vontatott szántóekére, vagy a 36 lóval húzatott első gabonabetakarító gépre, de arra is csupán fényképről... - azután ismerteti a munka folyamatát, majd pedig a verseny feltételeit, azaz, hogy a kaszások, a maroksze- dök és a kévekötők miért kapnak pontott a zsűritől, melynek tagjai: Mátyás István, a megyei tanács elnökhelyettese, dr. Dobos István, a tsz-szövetség titkárhelyettese és dr. Kovács Béla, a KSZE szekszárdi alközpontjának vezetője. Egyebek között értékelték a tarló magasságát, tisztaságát, a rend takarását. Értékes pontokat lehetett szerezni azzal is, hogy a marokszedő milyen formás markot szedett, azt hogyan illesztette rá a kötélre, a kévénél pedig annak formáját, tömörségét és tartósságát bírálták. Kiss György József már kalapálja a kaszát, majd méricskéli annak beállítását. Ezután összeszedelözködik, beteszi a fenőkövet a régi - még az édesapjáé volt - ökörszarvból készült tokmányba, aztán vállára teszi a kaszát, s indul a menettel a táblába. Suhognak a kaszák, dől a gabona, dolgoznak a sarlók, fürgék a marok- szedők. Gyarapodnak a kévék, majd „épülnek” a kepék. Közben Vica néni is nehézkesen odaballag a munkásokhoz. Valaki felajánlja, hogy álljon be egy kicsit. Botját fürgén eldobja, kezébe fogja a sarlót, s úgy mozog, hogy egy tizennyolc éves leány is megirigyelhetné. Egy asszony csöcsös korsóval járja a rendet, aki szomjas, jót iszik a kellemesen hideg vízből. Néha felcsattan a taps is egy-egy szép kepe (kereszt) láttán, másutt hajráznak a papának, vagy a mamának... Megkezdődik az eredményhirdetés: A kaszások között első helyen végzett Zsebő István, a marokszedők győztese Tancsa Istvánná lett, a kévekötők versenyét pedig Bozóti József nyerte. Szép ajándékot kapnak: minden kategóriában az első három helyezettet díjazzák, az asszonyok pedig egy-egy szál piros szegfűt is átvehetnek. Ebből Vica néninek Jankovics László, a nagyközségi pártbizottság titkára két szálat nyújt át, többen pedig puszival köszöntik a nénit. Indulnak haza a szekerek. De senki nem megy még otthonába. Legtöbben a művelődési házba térnek be, hogy megnézzék a szép kiállítást, melyet a helybéli asszonyok kézimunkáiból, kötéséből és horgolásából, valamint Német Lajos és Németh László fafaragók munkáiból állítottak össze, s amit péntekig lehet - s érdemes is - megnézni. A program még ezzel sem fejeződött be. Az aratók közös ünnepi vacsorán vettek részt, ahol folytatták az emlékek idézését, majd a művelődési házban aratóbál kezdődött, ami hajnalban ért véget. A jó hangulatú bálon - melyen legalább kétszázan - voltak - többször is felcsendült a nóta, mely így kezdődik: „Vagyok olyan legény, mint te. Vágok olyan rendet, mint te...” (Folytatás az 1. oldalról.)- Tökfőzelék csirkepörkőlttel... Az volt az igazi olyankor. És fekve ették az emberek. így ni! - mondja és máris mutatja félkönyökre nehezedve, oldalra fekve. Közben hintó is érkezik, mire valaki viccesen megjegyzi:- Vigyázat emberek, megjött az intéző! Az aratók pedig elkezdik fonni a kötelet, amit időnként két kézbe fogva a hátukon feszítve húznak egyenesre. - Régen jórészt csádéból csinálták - mondja Csonka András, akinek 14 éves fia, Sanyi is igazán figyelemre méltó precízséggel mesél a régi idők aratásáról. Hogy honnan e szakszerűség?- A nagymamám és a nénéim sokat meséltek. Én pedig gyakran kazettára veszem az emlékeket. Horváth István, az Új Barázda Termelő- szövetkezet elnöke áll a mikrofonhoz, s köszönti az embereket, s ezeket mondja egyebek között:- Az aratás a paraszti munkák legnehezebbjei közé tartozik. Hajdanában aratáskor a falu apraja-nagyja kint dolgozott a mezőn kora reggeltől késő estig Péter- Pál napjától, az aratás megkezdésétől Szent István napjáig, az új kenyér ünnepéig. A mai középkorúak és az idősebbek még aktív részesei voltak a kézi aratásnak. Mivel 1962-63 óta teljesen gépesítettük ezt a munkát, a mai fiatalok nem tudhatják, sőt, nem is látták, hogy milyen A győztes kaszások Szépen halad az izzasztó munka V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: SÖRÖS MIHÁLY Chile A katonák és az egyház népszavazás előtt Latin-Amerika országaiban jó egy évszázada két rétegnek van döntő szavazata- az állam életében: a hadseregnek és az egyháznak. Különösen igaz ez a 15 éve katonai diktatúrában élő Chilében, ahol a rezsim hamarosan népszavazáson kívánja biztosítani uralmának folytatását. Pinochet tábornok, aki bejelentette a népszavazást, persze azt szerené, ha ő ülne továbbra is az államfői székben. Ám a jobboldali pártok más, „szalonképesebb” politikust akarnak, a baloldal pedig szabad választásokat követel. Hogyan foglalnak állást az igazi királycsinálók, a katonák és a tömegekre nagy befolyásolással bíró katolikus egyház? A hadsereg, amely 1980-ban „elnökké” választatta Pinochetet, a jelenlegi kormányzati formát szeretné megőrizni. Kétségtelenül vannak aduik: az ország a gazdasági fellendülés korát éli, csökkent a külföldi adósság, a munkanélküliség, az infláció 15 százalék alá esett. Politikai elemzők szerint ezt a kedvezőbb helyzetre támaszkodó „alkotmányos” hatalmi lehetőséget úgy őrizhetik meg, ha nem kockáztatják Pinochet vereségét: nem is jelölik őt elnöknek, eleve félreállíták. Egyre gyakrabban kap hangot olyan vélemény, hogy a hadsereg még a tervezett választások előtt, vagy közvetlenül a népszavazás után puccsot hajt végre. Gustavo Cuevas, a santiagói egyetem politikai tudományi intézetének igazgatója szerint nem arról van szó, hogy olyan elnököt akarnak a katonák, aki megfordítja az 1973 óta tartó folyamatot, hanem olyant, aki azt be tudja fejezni, mert ellenkező esetben a hadsereg elveszíti befolyását. Az elemzők azonban azt sem tartják kizártnak, hogy Pinochet leszavazása esetén is marad a diktátor, a jövő évre tervezett szabad választásokban ugyanis senki sem hisz igazán. A hadsereg egyelőre hallgat; mielőtt megnevezné jelöltjét, megvárja, hogyan alakul a közhangulat. Az egyház helyzete nehezebb. Az utóbbi időben vállalt ellenzéki szerep már-már kényelmetlenné vált számára, és nagy megkönnyebbülés volt, hogy a politikai ellenzék megtalálta végre saját hangját. Most a chilei főpapság megpróbál „semleges erőként" feltűnni, ám a püspökök nyilatkozataiból egyértelműen kiderül, hogy az egyház nemmel szavaz Pinochet tábornokra, és fenntartásaikat hangoztatják a népszavazás lebonyolítási formája miatt. Követelik, hogy a junta őrizze meg a választások tisztaságát, és ne gyakoroljon nyomást a választókra. Követelik továbbá, hogy a sajtó adjon meg minden szükséges tájékoztatást a szavazóknak, és ne szenvedjen hátrányt a véleménykifejtés lehetőségét illetően az ellenzék. Sergio Conteras érsek, a püspöki kar elnöke egy nyilatkozatban elutasította azokat a feltételezéseket, hogy a chilei egyház hivatalosan semmisnek tekintené a választásokat, ha azok nem megfelelő körülmények között zajlanak majd, de nem cáfolta azokat a célozgatásokat, hogy a katolikus főpapok olyan szerepet játszanának az ország életében, mint a Fülöp-szigeteki egyház Marcos megdöntésében. A chilei papság attól tart a legjobban, hogy a népszavazás sarkítva szembeállítja egymással a chilei politikai erőket, és mivel a juntának esze ágában sincs engedni, sőt még tárgyalni sem, a helyzet az erőszak újraéledésével fenyeget. Egy magát megnevezni nem kívánó püspök szerint az egyház még nem akar nyíltan beavatkozni a dolgok menetébe, hogy aztán később a nemzeti megbékélés elősegítője lehessen. „Mindegy, hogy az igen vagy a nem keveredik felül a népszavazáson, utána mindenképpen demokráciának kell eljönnie”- mondta rejtelmesen az illető. GÖBÖLYÖS LÁSZLÓ Jugoszláv belpolitikai vita Jugoszláviában tovább éleződik és mind bonyolultabbá válik a szerb tagköztársaság és az annak részeként autonómiát élvező vajdasági tartomány vitája az alkotmány tervezett módosításáról. A legújabb fejlemény az, hogy szombaton Újvidékre, a Vajdaság székvárosába érkezett a Koszovóban élő szerbek és crnagoraiak mintegy 200 tagú csoportja, s miután az újvidéki szerbek közül is többen csatlakoztak hozzájuk, gyűlést tartottak a város főterén. Mint hangadóik kijelentették, azért jöttek a Vajdaságba, hogy tájékoztassák a népet a koszovói állapotokról és hangot adjanak annak a gyanakvásuknak, hogy az itteni vezetők egy része együttműködik egyes koszovói vezetőkkel, úgymond, szeparatista céljaik elérése érdekében. A demonstráció délután rendbontás nélkül véget ért. A jugoszláv népfrontszervezet Vajdasági Választmányának az eset kapcsán kiadott közleménye rámutat: a tüntetők elutasították, hogy a tartományi választmány képviselői tárgyaljanak velük. Ez is azt mutatja, hogy jövetelük célja nem a valós problémák kifejtése volt, hanem nyugtalanságot akartak szíteni a Vajdaság népében, s általában a közvéleményben. Mindezért a felelősséget azok viselik, akik a megmozdulást sugalmazták és szervezték — áll a közleményben. Mint ismeretes, az autonóm tartományok, amelyekben a jugoszláviai nemzetiségek, így a magyarok legnagyobb része is otthonra talált, az alkotmány módosítása után is meg kívánják őrizni viszonylag széles körű önállóságukat, és Szerbia egyes módosítási javaslatait az autonómia szűkítésére irányuló lépésként értékelik. Szombaton jelent meg a Borba című országos napilapban Milovan Sogorov nyilatkozata. A vajdasági tartományi pártbizottság elnöke igen meglepőnek nevezi, hogy a szerb vezetés részéről most ismét felvetnek olyan kérdéseket, amelyekben pedig a vita korábbi szakaszában már megegyezés született a tartományok és a köztársaság között. A tartományi pártbizottság elnökségi üléséről kiadott közlemény még egyértelműbben fogalmazott: határozottan visszautasítja Szlobodan Milosevicsnek, a szerb kommunista szövetség KB-elnökének álláspontját, amelyet a Nin hetilapnak adott nyilatkozatában fejtett ki. Eszerint a tartományok vezetőségeinek egy része azt akarja, hogy a tartományok (a Vajdaság és Koszovo) államokká váljanak, s ez oda vezethet, hogy Szerbia három különálló részre szakad. A vajdasági állásfoglalás rámutat: az ilyen fajta elszakadási törekvések eddig a koszovói albán nacionalisták jelszavaiban jelentek meg, Milosevics viszont legutóbbi kijelentéseivel lényegében a vajdasági vezetést is szeparatista magatartással vádolja. Az eladott menyasszony Tíz éve független a Salamon-szigetek A Salamon-szigeteket, Új-Guineától keletre, Alvaro Mendana de Neyra fedezte fel, aki Peru felől hajózott erre 1568- ban, s melanéziai őslakosokat talált a szigeteken. A derék spanyol az újonnan felfedezett területet a bibliai Salamon királyról nevezte el, azt feltételezvén, hogy a legendás uralkodó aranyszigeteit lelte meg. A szigetcsoport ezután „elveszett” az európai hajósok számára; egyetlen expedíciónak sem sikerül rálelnie, mígnem pontosan 200 évvel a felfedezés után, 1768-ban a francia Louis Antoine Bougainville bukkant rá ismét. A gyarmatosítás is csak ezután kezdődhetett meg, a területre az angolok vetettek szemet, s 1893-ban brit gyámsági területté tették a déli szigeteket. Északon a németek vetették meg a lábukat, de 1899-ben a fennhatóságuk alatt álló szigetek is az angolokhoz kerültek. Az így létrejött közigazgatási egység alkotja a mai Salamon-szigeteket. A II. világháború után a Salamon-szi- geteken is felerősödött a gyarmatosítás elleni harc. Megalakultak az első pártok, s 1964-től már őslakosok is bekerülhettek a törvényhozó gyűlésbe. A szigetek 1976-ban teljes helyi önkormányzatot kaptak, s 1978. július 7-én az ország kivívta függetlenségét. A Salamon-szigetek nevével ellentétben nem a gazdagság földje. A szigetek nem rendelkeznek értékes ásványi kincsekkel, nincs arany, s Salamon király kincsét sem lelték meg a gyarmatosítók, így a szigetek gazdasága igen lassan fejlődött. Mivel a szigetek a fő kereskedelmi útvonalaktól távol feküdtek, a kereskedelem sem lendült fel a gyarmati korszakban, sőt még a bennszülöttek által folytatott cserekereskedelem is elhalt. Kereskedni csak egyvalamivel lehetett ezekben az időkben, mégpedig rabszolgákkal. A tengerészek 1863 és 1904 között több mint 60 ezer szigetlakót hurcoltak el. A rabszolgakereskedők néha szabályos háborúkat vívtak az őslakókkal. A független Salamon-szigetek ma is elmaradott agrárország. A lakosság főleg kókuszpálma-, kopra-, banán-, kakaó-, rizs- és ananásztermesztésből él, főként halkonzerveket és faféléket szállít külföldre. Iparaiig létezik, némi bányászkodáson kívül bőrkikészítés és bútor- gyártás folyik a szigeteken. A kereskedelmi mérleg erősen hiányt mutat, a behozatal jóval nagyobb, mint a kivitel, aminek legfőbb oka a mezőgazdasági termékek alacsony árszintje. A Salamon-szigetekiek legértékesebb „árucikke” a házias feleség. Olyannyira, hogy a kormánynak a nyolcvanas években— tekintettel az inflációra - szabályoznia kellett a menyasszonyok piacát. A rendelkezések szerint 600 dollárnál senki sem fizethet többet egy leányért. A gazdaság fejlesztésének irányai egyértelműek. A legfőbb cél, hogy az ország rizsből és húsból biztosítsa az önellátást, az ipar területén pedig a villamos- energia-termelés beindítása tartozik a leginkább áhított célok közé. A szigetek e célra jól hasznosítható bővizű folyókkal rendelkeznek. Nagy reményeket fűznek az ország 60 millió tonnára becsült bau- xitkincsének kiaknázásához is. A hasonló egzotikus szigetállamoktól eltérően, a Salamon-szigetek nem számit idegen- forgalmi célországnak. Az államforma parlamentáris monarchia. Az ország a brit nemzetközösség tagja, államfője II. Erzsébet angol királynő, akit a szigeteken Sir Baddeley Devesi főkormányzó képvisel. (A főkormányzó mindig Salamon-szigeteki lakos.) A Salamon-szigetek valamennyi országgal jó viszony fenntartására törekszik. A Szovjetunió egyébként elsők között ismerte el a független, új államot. Az ország a nemzetközi béke védelmében is gyakran hallatja szavát: 1985-ben például bejelentették, hogy a kormány a jövőben nem engedélyezi az atommeghajtású, vagy atomfegyvert hordozó hajók befutását az ország kikötőibe, s tartózkodását felségvizein. KOVÁCS TAMÁS
