Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-09 / 163. szám
r 1988. július 9 Képújság 9 nevezték őket. A szerbiai, orosz, majd a román fronton látott el egészségügyi szolgálatot és sebesült meg. Számos jelentős kitüntetéssel és főorvossá való kinevezéssel helyezték tartalékos állományba. 1918 júniusában így kötött házasságot Kardos Klárával, Kardos Sándor felcsúti körorvos és néhai Rédl Irma leányával. E házasságból Endre, József és Zsuzsanna nevű gyermekük született. Háza az 1920-as évektől a Bartina utca 1. számú épület lett, amelyet még a jónevű Hája Béla építész tervezett és emeltetett 1896-ban. Ehhez azonban dr. Kelemen nem a betegektől befolyt összeg révén jutott, hanem - a hagyomány szerint - lutrin nyert és abból tudta megvásárolni... Ekkoriban vált szinte a város legendás alakjává. Dr. Tornóczky János megemlékezéséből tudjuk, hogy „el kellett látnia a felnőtt lakosságot, gyermekeket, fertőző betegeket, az ingyenes kezelésre szorulókat, rendőröket, börtönben levő rabokat, prostituáltakat. (...) Akkoriban még sokan éltek ún. szurdiklakásokban s az itteni vizit számos veszélyt jelenthetett az orvosra is, de ars poeticája volt, hogy »A szegény embert, a szegény beteget kell legjobban kiszolgálni, mert ez hozza az orvos számára az igazi sikereket«...”. Persze a szegénység, elesettség korántsem csak anyagi kategória ekkoriban. elemen József az 1920-as években 'áth Mária ké- lemen József, írivei alig-alig gyomány sze- utca 1. szám iziumot 1906- i egyetem or- kórházban el- isszertációját, Csak ennek fényében értékelhetjük kellően azt az eredményt, amelyet ugyancsak dr. Tornóczky János idézett fel: „Megalakította a nemi- beteg-gondozást és sok éven keresztül irányította ezt a munkát. Szek- szárdon először alkalmazott Salvarsan-, majd Neosalvarsan-kezelést. A nemi betegségek terjedésének megelőzésében igen szigorú elveket vallott és ezeket következetesen véghezvitte a gyakorlatban. A prostituáltak között a környéken elterjedt, hogy Szekszárdra nem szabad menni, mert ott nagyon szigorú a vizit". sőt az alispán Ezek betölté- ícsig nyolcán éggel dr. Né- avai szerint Klein Józsefet íztiorvosi vizs- tépviselői szilem is lehetett lek bevégezte kezdte műkőírt Ignác-féle) lehetett köny- sa volt, mert a my Gyula em- iy mindig ren- zt, hanem mat nagyobb dí- :sef 1914-ben (somogy-tol- >gy akkoriban Akadtak persze hétköznapi hőstettek is. A fölsővárosi asszonyklub legidősebb visszaemlékezője, Szegediné, nemcsak azt mondja el, hogy szinte nem volt karácsony, amikor egyik leánya betegágyánál ne együtt virrasztott volna a doktor úrral, hanem azt is, hogy bármikor lehetett hívni. Megesett, hogy a moziból, film vége felé kereste a férje, s a jó Kelemen doktor futva előbb ért betegéhez, mint aki hívta. Aztán egyszercsak elborul az emlékezők tekintete: az 1938-tól kezdődő időszak barbár törvényei kerülnek szóba. Felidézik, hogy a két nagyezüst mi mindenre lett volna elég, de emlékeznek arra is, hogy a doktor úr saját magáért sohasem tett semmit, csak betegeinek és családjának élt, dolgozott. . Hosszan nézünk egymásra és hallgatunk, amikor pedig arról az emberről kellene szólnunk, aki három évtizedig töretlen akarattal, hozzáértéssel és lelkesedéssel látta városunk tisztiorvosi feladatait. Egy-egy mondat sóhajlik, majd félbeszakad, míg végre az egyik emlékező annyit mond a nagy csöndben: „Ha a szegényeken múlott volna, bizony, nem tudták volna elvinni!" Ebbe aztán csöndesen belenyugszunk valamennyien, mert érezzük, sejtjük, hogy ennél többet nem adhat a szekszárdi szegények mai utóda, aki egészségét, életét köszönheti dr. Kelemen Józsefnek. DR. TÖTTÖS GÁBOR Fotó: NÖGER JÓZSEF - Repro: CZAKÓ SÁNDOR il. A levélben az ígért dokumentumok fényalosan igazoljuk, hogy nevezett személy a ígyzője. 1946. június hó 1.” (a városi bizottezéssel egy másik „Igazolvány és Ajánlás”: íta megszakítás nélkül a Parasztság érde- :k szolgálatában áll. Részt vett egy éven át yidejüleg Fékosz-titkár és jegyző az összes Parasztság között él és minden rászorulón :ása sehonnan sincs, 4 tagú családja van, a tt megérdemli minden téren a legnagyobb ímatával: Földmunkások és Kisbirtokosok ti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt.) í Budapesten keltezett levele: „Megismer- :ait Volna-e kedve Budapestre áttelepülni? Jég? Hajlandó lenne-e ideiglenesen albér- <ap? Arról van ugyanis szó, hogyha az átte- íám az Elvtársat lapunkhoz munkatársi mi- | vetésével bíznánk meg. Fizetése kezdetben érem mielőbbi válaszát. Elvtársi üdvözlet,-nak (géppel írva a név) a függetlenségért, isért vívott küzdelemben kifejtett tevékeny- ílékérem kitüntetést adományozza. Buda- dzí Pál, a Népköztársaság Elnöki Tanácsá- Elnöki Tanácsának titkára.” trésére adott igazolások, hogy például a ktívája volt. Hosszabb ideig a Közgazdasá- iegyei Iparjogvédelmi Bizottság elnöke volt ob lelkiismeretességgel és szorgalommal üntetésben munkája elismeréseképpen.” i kapta. 3 Péter, Erdei Ferenc és Arany Pascal prepád egy helyi nagygyűlésén készült, meddig szúrhatnak azok? Milyen megaláz- (?) - a népért, a közért dolgozik, küzd egy ordja élete végéig? lkat, amikor egy leesik a földre. Iktatószám- :m, olvasom: „T. Cím! (a bácsi lakáscíme és vetkező tájékoztatás szíves tudomásul vé- aládi Intézete (pontos cím) hajlandó az Ön ..kében, hogy az Ön elhatározása szerint I az Ön által meghatalmazott személy, vagy az Intézet az Ön - remélhetőleg távoli idő- DECSI KISS JÁNOS Névnap, születésnap egy napon Titkon könnyet morzsoltak a paraszti munkától töredezett ujjak, a nefelejcskék szemek körüli ráncokból, amikor a 70. születésnapjára egybe- sereglett barátok, ismerősök, zenésztársak szavait hallgatta László László, az Izményi Székely Népi Együttes prímása. Mi mással is köszönhette meg a figyelmességet ez a törékeny, pirospozsgás arcú, lélekben örökifjú idős ember, mint zenéléssel. Elővette hű barátját, öreg hegedűjét és szebbnél szebb ősi bukovinai dallamot varázsolt elő a húrok közül hallgatói gyönyörűségére.- Hogy mióta zenélek? - kérdez vissza a vonót letéve az ország talán egyetlen olyan parasztzenésze, aki bár nem ismeri a kottát, mégis első hallásra a legbonyolultabb, legcifrább dallamokat is visszajátssza, - mióta eszemet tudom. Már Bukovinában is zenekarban játszottam a „csiszla” (bátyus) bálokon a csűrökben, meg a lakodalmakon. Mentünk mi mindenfelé, amerre hívtak, trombitán is játszom. Mikor vándoroltunk a vérzivatarban, új hazát keresve, akkor a zenélés, a dalolás volt a legfőbb vigaszunk. Itt, az izményi együttesben, a megalakulása óta hegedülök. Ezek a gyerekek is, - mutat a Szélkerék együttes tagjaira, - tőlem lesték el a régi dallamokat.- Mit mondjak még? A fiam is zenél, dobol, meg trombitál, de neki már papírja is van róla, vizsgát tett - büszkélkedik a népművészet mestere, a Szocialista Kultúráért kitüntetés birtokosa. Már a négyéves unokám is úgy furulyázik, hogy az egy csuda. fké POKLOT JÁRTUNK A feleség Tizenhárom évvel ezelőtt, egy március 15-i vállalati ünnepségen ismertem meg közelebbről a Karcsit. Előtte is egy cégnél dolgoztunk technikusként mindketten, de ott, az ünnepséget követő mulatságon beszélgettünk először komolyabban egymással. Szimpatikus volt nekem már első látásra. Tetszett, amilyen tisztelettel beszélt a szüleiről. Kiderült, hogy sok dologról azonos a véleményünk. Szívesen találkoztam vele és lassan minden szabadidőnket együtt töltöttük. Észre sem vettem, és a vonzalom szerelemmé vált. Május 1 -jén bemutattam őt a szüleimnek, majd ő az övéinek, augusztus 2-án pedig összeházasodtunk. A Gemencben volt a lagzi szűk családi körben. Egy alagsori szolgálati lakásba születettjanuárban a kisfiúnk, az Attila. Egészséges, szép baba volt, boldog voltam. Szüléink segítségével, vállalati támogatással, no meg OTP-kölcsönnel 1977-ben sikerült egy saját lakást vennünk, viszonylag magas részletfizetést vállalva. Gyesen voltam, jöttek a fénytelenebb hétköznapok. Belemerültem a gyerek gondozásával kapcsolatos apró örömökbe, gondokba, és egyszer csak azt vettem észre, hogy a férjem nemcsak a jeles napokon, de szürke hétköznapokon is ittasan jön haza esténként. A munkaköre megengedte, a baráti köre meg egyenesen megkövetelte, hogy a napot egy-két rundóval kezdjék, amit aztán természetesen folytattak, hiszen senki nem maradhatott ki a körből. így aztán szép lassan, észre sem vette és az ital rabjává vált. Szeretett ő bennünket, az ő sajátos módján, de semmilyen vonatkozásban - sem örömben, serri gondban - nem számíthattam rá, megbízhatatlan lett. Hazudott nekem, kénytelen volt hazudni, mert az italozás már akkor is sok pénzbe került. Nem volt garázda, soha egy szóval, vagy tettel nem bántott egyikünket sem, csak éppen olyan volt, mintha nem is lett volna. Sokat keseregtem én akkoriban emiatt. Kerestem a hibát magamban is hátha én adtam okot az italozásra. Próbáltam lebeszélni róla, eltéríteni a pohártól, de minden erőfeszítésem kevésnek bizonyult. Én otthon voltam, ő pedig túl nagy kísértésnek volt kitéve egész nap a kötetlen munkahelyén. Egyre rosszabbodott a helyzet, már az OTP-nek címzett befizetési csekkek sem érkeztek meg a rendeltetési helyükre. Elindult egy, a lavinához hasonlóvalami, a kölcsönkérések sorozata. Jöttek a hitelezők, követelték vissza a pénzüket, amikről én mit sem tudtam. Ez már sok volt, ezt már nem tudtam elviselni. Hogy épp az az ember csapjon be, akire az életemet alapoztam! Sokat vívódtam, míg beadtam a válókeresetet, de nem láttam más kiutat. A gyerekünket fel kellett nevelni, de olyan zűrös körülmények között képtelenség lett volna. A Karcsi lába alól közben egyre jobban kicsúszott a talaj, a munkahelyéről eltanácsolták, attól kezdve csak az italnak élt. Szenvedtünk mindnyájan. A bíróság? Lehet hogy nőpárti, de másfél évbe tellett míg a válásunkat kimondták a férjem hibájából 1978-ban. Addig gyermektartási díjat sem tőle, sem az államtól nem kaptam egy fillért sem. Igaz, a lakást megtarthattam, a gyerekünket nevelhettem. De miből? Csak a rezsi, az OTP-részletek törlesztése 2800 forintba került havonta. Visszamentem dolgozni, a fizetésem 2300 forint volt. Mivel valamiből fenn kellett tartanunk magunkat, így plusz munkákat vállaltam. Míg anyukám vigyázott a kisfiámra, addig én esténként lépcsőházakat, festés utáni lakásokat takarítottam. Tizenhatóráztam, nemegyszer úgy, hogy vacsorára negyed kiló kenyérre volt csak pénzem, az is a visszaváltott befőttesüvegek árából. Ezt csináltam másfél évig. Másfél év, ötszáz nap! Ma sem tudom, hogy mi adott erőt ahhoz, hogy végigcsináljam mindezt. Talán az, hogy nem volt más választásom, hogy muszáj volt a gyerekért, magamért. Segítséget nem remélhettem, anyagilag nem támogatott senki. Gyerektartást nem kaptam, mert a volt férjem alkalmi munkákból élt. így is még szerencsésnek mondhattam magamat, hogy a szüleim, a testvérem és egy-két barátnőm a legnehezebb napokban mellettem állt. És akkor, egyszer csak megjelent a Karcsi a munkahelyemen és arra kért, hogy álljak mellé, megpróbál új életet kezdeni, leveti mint a kigyó a bőrét. Ekkor a mélyponton már túl voltam, megálltam a magam lábán. Nekem, a különélésünk ideje alatt nem volt senkim, idegileg nagyon megviselt a válás, férfira nem is gondoltam. Amikor megláttam, rögtön eszembe jutott, hogy kit és mit veszítettem vele, így pár perc alatt eldöntöttem, hogyha csak fél százalék esélyünk is van a boldogságra, akkor is megpróbálom vele újra. Pedig jöttek ám a „jóakarók” és velük a közmondások, hogy kutyából nem lesz szalonna, meg felmelegítve csak a töltött káposzta jó, meg hasonlók. De nem hagytam magam befolyásolni most sem, akárcsak a válásunknál. Rögtön másnap együtt elmentünk Palánkra, a Karcsi mindjárt ott is maradt hat hétig. Amikor kijött, összeköltöztünk. Eleinte szorongtam, figyeltem, aztán napról napra jobb lett, bizonyította párom. A bizalom az idő múlásával egyre erősödött. Én csak lehetőséget adtam neki semmi mást, ő volt a kulcsa az egésznek, csak csöndes szemlélője voltam a mindennapoknak. Újra olyan közel kerültünk egymáshoz mint megismerkedésünk legelején. De ahhoz, hogy ez így történjen, meg kellett járnunk a poklot, el kellett válnunk. Ezért is nem akartam én a második házasságot, féltem, hogy megint elromlik minden. Közel két év után gondoltam arra, hogy talán jó lenne még egy gyerek, talán nem késő. Borzasztóan örült a párom, amikor ezt felvetettem. Aztán megszületett a kislányunk, és három éve megvettük ezt a házat. Teljesen leromlott állapotban volt, helyrehoztuk, most itt élünk, dolgozunk. Munkával telnek a napjaink. A férj Amig nőtlen voltam mindig azt mondtam, hogy azt a lányt aki három hónapig kibírja mellettem, azt elveszem. így is lett. Márciusban ismertem meg a Zsuzsát, augusztusban feleségül vettem. Már az első napokban tudtam, hogy ő az igazi. Apám is mindjárt tudta, hogy ez a kislány lesz a menye, hiszen ő volt az első barátnőm, akit hazavittem bemutatni a szüleimnek. Templomban, papnál esküdtünk, úgy ahogy illik, én feketében, a Zsuzsa talpig fehérben, koszorúban, fátyollal. Én a házasság után is próbáltam úgy folytatni, mint előtte: haverok, pia, éjszakázás. Egy darabig tűrte a feleségem a szabad életemet, de aztán megunta. Mondta ugyan, hogy nem tetszik neki, változzak meg, mert ő ezt a viselkedést nem tűri, de én nem hittem neki. Amikor beadta a válókeresetet, elköltöztem Pestre, és az élet úgy ment mint azelőtt. Maszekoltam, kerestem, elköltöttem. Amikor elfogyott a pénz, megint melóztam egy ideig, aztán újból a züllés. Nők voltak, de mikor reggel zúgó fejjel felkeltem, akkor ott voltam egyedül, néztem a négy falat. Egy ilyen reggel után hazajöttem, megkerestem - az akkor már volt feleségemet - és rábeszéltem, hogy próbáljuk meg újra, együtt. Én mindent megteszek, hogy megváltozzak. Beleegyezett, azóta egy kortyot sem ittam. Nagy akaraterő és ő kellett ehhez támasznak, hogy legyen kiért, miért vállalnom mindezt. A szüleim is bíztak bennem, az ő hitük erősítette az enyémet. 1980 januárjában költöztem vissza hozzájuk. A kislányunk 1982 októberében született. A szülés előtt egy hónappal úgy kellett elcipelnem a Zsuzsát az anyakönyvvezetőhöz, az esküvőre, úgy félt tőle. Úgy érzem, a másodszori házasságunk sokkal jobb, mint az első volt. Most csak a családomnak élek, értük teszek mindent. Amikor visszajöttem Szekszárdra, a Húsipari Vállalatnál helyezkedtem el anyagbeszerzőként. Sokat köszönhetek nekik is, hiszen minden előítélet nélkül felvettek a kilépett munkakönyvem ellenére. Aztán a jobb kereset reményében maszek villany- szerelő lettem. Két éve meg ezt, a Rákóczi sörözőt nyitottuk meg. A feleségem a főnök, ő végezte el a gyes alatt a magánkereskedői tanfolyamot. Én a beosztott vagyok, az anyagbeszerző. Mérem a csapolt sört, a bort, a rövidet, és hiszi, nem hiszi, eszembe se jut, hogy megkóstoljam. F. KOVÁTS ÉVA Fotó: GOTTVALD KÁROLY
