Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-09 / 163. szám

Lam pert Gábor és Máté Réka az irányított pofonokról I- Kezdjük talán a saját sportpályafutásá­val a beszélgetést, hiszen az ökölvívást, azt megelőzően pedig a birkózást is verseny­szerűen űzte, nem eredménytelenül.- Simontornyai gyerek vagyok, 1953- ban kerültem fel Budapestre, szerszám- készítő ipari tanulónak. Én is a futball után vágyódtam, mint a többi fiú, de rend­szeresen semmit sem sportoltam. Akkor megkeresett Keresztes Lajos bácsi, volt többszörös birkózó olimpiai bajnok, így a birkózást választottam a Vasas színei­ben, nem is bántam meg. Ez a sportág elég jól ment, iparitanuló-bajnokságot nyertem, sőt, ifjúsági bajnokságon má­sodik helyezést értem el. I- Aztán áttért egy másik küzdősportra, az ökölvívásra. Talán megunta a birkózást?- Nem erről van szó. Haza kellett men­nem 1955-ben. Simontornyán nem volt lehetőség az ökölvívásra, csak egy év múlva. Lengyel Zoli bácsi, aki a neves Le- posa testvérek edzője volt, a legelső ökölvívó-trénerként tevékenykedett Szekszárdon, és ű alakított egy csapatot szülőhelyemen,.itt ismerkedtem meg kö­zelebbről a sportággal. Nekem általában' a küzdősportok tetszettek, ahol az ember szemtől szembe megmutathatja az ere­jét, az ügyességét. I- Gondolom azért Szekszárd maradt az ökölvívás központja. Mégis felfedezték a fiatal Lampertet a Dózsa szakemberei.- Egy mérkőzésre lejött hozzánk a szekszárdiak edzője 1957-ben, innen kezdődik tulajdonképpen a pályafutá­som. Akkor Károly Jancsi már többszö­rös ifjúsági bajnok volt, ellene kellett ring- be szállnom - talán fél éve bokszoltam. Nagyon szoros mérkőzést vívtunk, nem tudom, Jancsi emlékszik-e erre, vagy ho­gyan emlékszik. Nagyon régen volt... döntetlen eredményt hoztak ki. Rá két hétre megkerestek a Szekszárdi Dózsa vezetői, hogy volna-e kedvem náluk bok­szolni? > I- És természetesen volt, hiszen a me­gyeszékhelyen gondolom több lehetőség nyílt a fejlődésre, meg ott rendezték általá­ban a versenyeket is.- Pontosan, így kerültem át a megye- székhelyre, de ott sem voltam sokáig, mert 1958 januárjában bevonultam kato­nának. Szekszárdon tulajdonképpen 3-4 hónapot bokszoltam, és a komo­lyabb pályafutásom Gyöngyösön kezdő­dött el, a katonaságnál. Az alatt az idő alatt kétszer nyertem vidékbajnokságot. Sajnos, az országos bajnokságok nem jöttek össze, mert abban az időben nem volt ilyen kiemelési rendszer, mint nap­jainkban, így ezekre nem jutottam el egy­szer sóm. De büszke vagyok rá, hogy há­rom év folyamán, 16 NB l-es csapatbaj­nokság fordulója alatt csak kétszer kap­tam ki. A katonaság letöltése után elég szép összeget ígértek, ha ottmaradok Gyöngyösön, hét hónapot rá is húztam a katonaságra. Ez tulajdonképpen gondol­kodási idő volt. I- Aztán mégis visszajött Szekszárdra, megyénk hímevét öregbíteni.- Megkerestek Szekszárdról, és ugyanazt a pénzt ajánlották, mint Gyön­gyösön. Akkor, 1961 -ben úgy döntöttem, inkább visszajövök Tolna megyébe. Négy évi bokszoltam újra itt, egyszer sem szenvedtem vereséget, csapatunk meg­nyerte az NB ll-t, bejutottunk az NB l/B- be. Aztán kezdett a csapat szétesni, vál­tott bennünket az új generáció: Csötönyi Sanyi, Orbán Laci és társaik. I- Leállt a csapat gerince, és Sörössel, Halásszal, Kálmánnal együtt Lampert Gá­bor is távozott Szekszárdról.- Gyulára kerültem, oda nősültem. El­végeztem a- segédedzői, majd a kétéves edzői tanfolyamot. Három évig éltünk együtt feleségemmel, aztán a szülők konfliktusa miatt egyik napról a másikra összepakoltam és eljöttem. Nagyon saj­náltam otthagyni 30 ökölvívó-palántát, akik közül Szucsigán László Szekszár­don vidékbajnokságot nyert, jelenleg a gyulaiak edzője. I- Tehát már akkor elkezdte az utánpót­lás-nevelést.-Természetesen. Gyulán megalakítot­tam a sportiskolát, ha jól tudom előbb, mint ahogy a fővárosban megalakult a Központi Sportiskola. Három évig játé­kos edzőként működtem Gyulán. Eleinte kisebb csoportom volt, tudtam kísérle­tezni. Később megkaptuk az ipari iskola termét, és felduzzadt a létszám. A három év alatt sikerült kikísérleteznem azt, amit Simontornyán, majd Dombóváron hasz­nosítani tudtam. I- Tehát nem szakadt el végleg Simon- tomyától, visszatért újraszervezni az ököl­vívást.- Visszajöttem októberben, és 1969 januárjában, első toborzásom alkalmával 16 gyerek jelentkezett. A következő év­ben volt két serdülő válogatott verseny­zőm és két serdülő magyar bajnokom. Aztán átkerültem Dombóvárra, ahol megpróbáltam ökölvivóedző kollegám­nak segíteni, de aztán különféle konflik­tusok miatt egy évig szünetelt a boksz. Majd újult erővel kezdtünk hozzá a szer­vezéshez, megkaptuk a Gárdonyi általá­nos iskola tornatermét, ahol heti négy edzéssel, később napi edzésekkel foly­tattuk a felkészülést. Nagyon ügyes gar­nitúrát sikerült akkor összekovácsolni, közülük lettek a későbbi magyar bajno­kok, válogatott versenyzők. Hadd említ­sem meg Szekeres Jóskát, Hári Lacit, Szántó Lacit, akik később Pakson folytat­ták pályafutásukat.- Ebben az időszakban szüntették meg a megyei körversenyt, amit egyéves kiha­gyás után Leposa Béla segítségével újra­élesztett és azóta is rendszeresen megren­dezik.- Valóban, és a 23 év alatt 16-szor mi nyertük meg ezt a megyei megméretést, a többi győzelmen Paks és Szekszárd osztozott. I- Igen, beindult a paksi műhely, NB ll-es lett a csapat, és Dombóvár is ide kezdte áramoltatni az eredményesebb ökölvívó­kat.- Eleinte nem egészen így volt. Ideke- rülésemkor, már ismerve az anyagi hát­teret elhatároztam, hogy csak utánpót­lás-neveléssel fogok foglalkozni. Eleinte Kaposvárra neveltem a gyerekeket, kap­tunk is kritikát a megyei laptól, hogy me­gyei támogatással megyén kívülre men­nek sportolóink. Paksnak akkor még nem volt annyira szervezett csapata, hogy értelmét láttuk volna oda nevelni, a Kaposvári Dózsa pedig NB l-es szinten volt. Később Paksra „termeltük” a fiatalo­kat. I- Ne feledjük el, hogy az általános isko­lákkal a kapcsolat nemcsak annyiból állt, hogy kaptak egy edzőtermet a kezdetek kezdetén.- Az iskolákkal való kapcsolat nem olyan könnyen alakult ki, hogy odament a Lampert Gabi és befogadták. A sógor­nőm tanítónő,- az ő segítségével ismer­kedtem meg testnevelőkkel és iskola- igazgatókkal. Bevezettem Dombóváron az iskolai ökölvívást, amit az országban egyesül én csináltam, három iskolában a testnevelés órák „terhére" ökölvívást ta­nítottam, felsősöknek. Ez azt jelentette, hogy reggel 7 órakor felültem a motorke­rékpáromra és délutánig egyik osztály­ból a másikba jártam. Ezt két évig csinál­tam, több gyereket fel is fedeztem. Most már csak toborozni járok az iskolákba, mindig mondják a gyerekek, hogy jön a „bokszos bácsi”. A fiatalok ezeken az órákon megtanultak védekezni, ütni és ellépni, vagyis a sportág alapjait. I- A lányok is beálltak a sorba ezeken az órákon?- Nekik nem tanítottam az ökölvívást, bár egy-egy alapállást kipróbáltattam ve­lük, és állítom, hogy ügyesebbek, figyel­mesebbek, "mint fiútársaik, akik ebben a korban még eléggé játékosak. Vélemé­nyem szerint azonban nem lányoknak való ez a sportág. Elég régi a kapcsola­tom a nehézatlétikával, de amikor 3-4 éve először láttam női cselgáncsmérkő­zést, nem nyerte meg a tetszésemet. Nem akarok ellenpropagandát csinálni, de azt mondom, hogy a hölgyek inkább marad­janak a „gyengébb nem” képviselői. I- Úgy tudom, kijár a családokhoz, hogy a szülőkkel is kapcsolatot tartson, meggyőz­ze őket, mekkora szüksége van egy gye­reknek a rendszeres mozgásra. Sokáig minden családhoz kijártam, teljesen mindegy volt, hogy itt helyben la­kott, 30 vagy akár 70 kilométerre. Probléma azoknál a családoknál volt, ahol az életkö­rülményeiket is figyelembevéve teljesen fe­lesleges volt a látogatásom - nem akartam kimondani, de a cigányokra gondolok. Úgy érzem, azok a gyerekek, akik tőlem elkerül­tek, nem üres kézzel indultak a nagybetűs Életbe. Volt, hogy leültünk, és megtanítot­tam őket - kulturáltan enni. Volt az asztalon kés, villa, meg egy szelet hús fából, és gya­koroltunk. A versenyek során ugye étte­remben szoktunk enni, de én akármelyik gyerekemmel bárhol meg merek jelenni. Mindig elengedik őket az iskolából, ha ké­rem. I- Melyik bajnoki esztendőt tartja a leg­eredményesebbnek a Dombóvári Sparta­cus ökölvívói számára?- Talán az 1983-ast, amikor Zalaeger­szegen a csapatversenyen győzedelmes­kedtünk, három serdülő országos bajno­kom volt, két második és három harmadik helyezettem. A következő évben pedig megnyertük a középfokú tanintézetek bajnokságát. Minden évben volt serdülő és ifjúsági országos bajnokom. Jelen pillanat­ban három válogatott versenyzőm van, aki­ket fel kell készítenem a Balaton Bajnok­ságra. Hármuknak van esélyük eljutni az IBV-táborba, egy biztos megy, a Petrovics. Ő szerintem az év felfedezettje, szorgalmá­val elérheti, hogy jobb versenyző legyen, mint a Kalocsai Zoli. I- Hiszen Petrovics idén már a Paksi SE színeiben nyert junior országos bajnoksá­got, hogyhogy még itt edz?- Nekünk elég kevés a keretünk arra, hogy minél több erőpróbára vigyük a gyerekeket. Ezért év közben is átigazo­lunk versenyzőket, bár még nálam edze­nek. A nagyobbak befejezték a szakmun­kásképzőt, a vizsgák után szokás szerint öten mennek át Paksra.- Hogyan tud érdemben foglalkozni a kiemelkedő tehetségekkel? Hiszen több mint harminc gyerek van a keze alatt, és mindig hoz még újakat is a lemorzsolódók és átigazolók helyett.- Éppen ezért elhatároztam, hogy szep­tembertől lecsökkentem a létszámot, és a kezdőket az idősebbek tanítják. Évek óta próbálkozom, hogy valakit felvegyek ma­gam mellé, de nem találok megfelelő em­bert. Azért a szokásos toborzást még idén megcsinálom Dalmandtól Kocsoláig. Nem­rég kinn voltam az NDK-ban továbbképző tanfolyamon, és pont az ökölvívó utánpót­lás korosztály felkészítését láttam. Merem azt mondani, hogy ők előbbre tartanak mint mi, precízebben csinálják, komolyabban foglalkoznak sportolóikkal. I- Tagja az Ökölvívó Szövetség berkei­ben működő Utánpótlási Bizottságnak.- Igen, a továbbképző táborok szerve­zésével vagyok megbízva. Ezeket az utóbbi két évben Dombóváron rendez­tük, erre a táborra az úttörő-olimpia 1-2. helyezettjeit hívjuk meg. A városi vezetés is elismeri a sportágunkat, tanácselnö­künk kétszer js elkísért bennünket orszá­gos bajnokságra. Egyébként 1970-ben rendeztük meg Dombóváron az első pró­ba úttörő-olimpiát, és rá két évre Orosz­lányban volt az első úttörő-olimpia.- Irodája falát versenyeken szerzett ok­levelek, egyesületek zászlói, edzőtábort fényképek díszítik, ez utóbbiakon Papp La­ci is fellelhető.- Szenvedélyes gyűjtő vagyok, akár zászlókról, akárfeliratos sapkákról van szó. Az edzőterem falán elsárgult újságcikkek olvashatók, mindegyik valamilyen emléket tartogat számomra. Első külföldi utam a szovjetunióbeli Minszkbe vezetett, még versenyzőként, ahol egyedül én nyertem csapatunkból. Négyszer voltam NDK-ban, hétszer Romániában, egyszer Csehszlová­kiában és egyszer Dániában. Idén vagyok ötvenéves és 25 éve edzösködöm. I- Az idei évre milyen eredményeket vár fiataljaitól?- Az itt maradó öt ifjúsági versenyzőm­ből is még hármat dobogóra várok az or­szágos bajnokságon. A serdülők orszá­gos bajnokságán 2-3 dobogós helye­zésre számitok. A megyei ökölvívás leg­szebb évét éli, és úgy érzem, mi, dombó­váriak is benne vagyunk, hogy Pakson sikerült megnyerni az NB l-et. I- Ez így is van, és kívánjuk, hogy még sok eredményes fiatalt fedezzen fel, akik öreg­bítik megyénk, és nem utolsó sorban edző­jük hírnevét. MÚLTUNKBÓL A magyar kormány és a német birodal­mi kormány külügyminisztere Bécsben 1940 augusztusában magyar-német ki­sebbségi megállapodást kötött. A megál­lapodást a magyar törvényhozás az 1940. évi XXVI. t. c. 1. §-ával jóváhagyó­lag tudomásul vett. Az utókor - nem min­den ok nélkül - ezt a megállapodást olyan szerződésnek tekintette, amely tág teret nyitott hazánkban a pángermán tö­rekvéseknek, a Volksbund célok megva­lósíthatóságának, a magyar és a német lakosság közötti ellentétek felszításának és kiélezésének. A kisebbségi megállapodás I. fejezet 4. pontja kimondotta: „A népcsoporthoz tartozó személyek valamennyi gyermekének lehetővé kell tenni, hogy ugyanolyan feltételek mellett, mint amilyenek a magyar iskolákra nézve érvényesek, népi német iskolákban ne­velkedhessenek, éspedig közép-, kö­zépfokú és elemi iskolákban, valamint szakiskolákban. Magyar részről minden­képpen elő fogják mozdítani az alkalmas népi német tanítókban elegendő után­pótlás kiképzését.” Konszolidált körülmények között való­színűleg semmi néven nevezendő konfliktust nem jelentett volna a megálla­podás végrehajtása. Miért lett volna gond, hog a német anyanyelvűek szerve­zett oktatás keretében tanulják az irodal­mi németet? Miért okozott volna gondot a magyar népnek és a magyar hatóságok­nak az, hogy a nyelvet magas szinten is­merő tanítók oktassák a 6-12 éves nebu­lókat az elemi iskolákban? Többször említettük, hogy a német nyelvű oktatás már 1918 óta, a polgári demokratikus forradalom vívmányaként napirenden volt hazánkban, ezt felkarol­ta a Tanácsköztársaság is. A forradalmak veresége után sem vált túlhaladottá a né­met nyelvű oktatás szervezése. Ennek már több dokumentumát közöltük mi is ebben a rovatban. Csak példaként említ­jük meg most, hogy 1935-ben jelent meg a 11 000/1935/M. E. sz. rendelet, ame­lyet rendező elvként fogadtak el ország­szerte. Ennek nyomán széleskörűen al­kalmazták a magyar, a vegyes rendszerű (magyar-német) és az anyanyelvű (tisz­tán német) oktatást. A rendelkezés vég­rehajtása eredményeként a megyében döntően az első és a második változat nyert teret. Szinte semmi gond nem volt: a szülők kívánsága érvényesülhetett, a német nyelvű gyermekek megismerték a magyart, és fordítva is igaz volt ez, s aki csak az anyanyelvet kívánta megismer­tetni gyermekével, erre is mód nyílott. A német ajkú községekben a vegyes rend­szer volt az általánosan elfogadott. Csakhog 1940 már a második világhá­ború egyik esztendeje volt - német hadi sikerektől volt hangos az európai pro­paganda, mind több nép és ország szen­vedte a hitleri Németország elnyomó, hó­dító, rabló politikáját. A magyar kormá­nyok mindinkább a német politika uszá­lyába kerültek, és hajtották végre a né­met követeléseket. A magyar-német ki­sebbségi megállapodása német diktátu­mok egyike volt. A hitleri eszmékért lelke­sedő hazai németség egy része - a pusz­tákon lakóktól az országos főhatóságok­ban dolgozók egyaránt - gyakran erő­szakos eszközökkel kívánt érvényt sze­rezni ennek a megállapodásnak. Kevesen gondoltak arra, hogy a meg­állapodásnak csupán a fent idézett egyetlen kitétele is mennyi tennivalót je­lent majd, s valójában milyen radikális változást eredményez az oktatás terüle­tén. A sok tennivalóra enged betekintést a Tolna megyei Tanfelügyelöség egykori irategyüttese is, amelyet a Tolna megyei Levéltárban őriznek. Oktatástörténeti szempontból fontos a 33 500/1941/ein. E. sz. VKM rendelet, amely lehetővé tette a vegyes rendszerű oktatás megszüntetését azokban a köz­ségekben, ahol a lakosság kimondottan nem kérte annak fenntartását. Az addig vegyes rendszerű iskolák többségében áttértek az anyanyelvi (értsd: tisztán né­met) oktatási nyelvre. Az alábbi tanfelügyelői kimutatás arról tanúskodik, hogy 40 Tolna megyei isko­lában az 1935-ös rendelet végrehajtásá­hoz képest milyen módosulást hozott az 1941. évi rendelet. Idézzük a jelentés egy részletét: A 11 000/1935 ME. sz. rendelet végrehajtása ut. A 33 500/1141. Ein. E./VKM sz. rendelet végrehajtása után Az iskolák neve és jellegük magya­rul vegyes rendszer­ben t magyarul anyanyelven (németül) tanító pedagógusok száma Csibrák rk. 0 2 0 2 Kurd rk. 2 2 2 2 Alsónána ev. 0 3 0 3 Bátaszék közs. 9 1 7 3 Kövesd p. közs. 1 0 1 0 Lajvér p. közs. 1 0 1 0 Belecska ev. 0 2 1 1 Diósberény rk. 1 2 1 2 Duzs rk. 0 2 0 2 Felsőnána ev. 0 2 0 2 Kalaznó ev. 0 2 0 2 Keszőhidegkút ev. 0 2 1 1 Kölesd-Kistormás ev. 0 2 0 1 Murga rk. 0 1 0 1 Murga ev. 0 1 0 0 Szárazd ev. 0 2 0 2 Udvari ev. 0 2 0 2 Varsád ev. 0 2 0 .♦ * Aparhant-Hant rk. 0 1 0 1 Bátaapáti ev. 0 2 0 2 Bonyhád-Ladomány rk. 0 1 0 1 Bonyhádvarasd rk. 0 2 0 2 Cikó rk. 0 4 0 4 Dóryzomba rk. 1 1 1 1 Grábóc rk. 0 2 1 1 Győré ev. 0 1 0 0 Izmény ev. 0 2 0 2 Kakasd rk. 0 4 0 4 Kéty ev. 0 2 0 2 Kismányok ev. 0 1 0 1 Kisvejke rk. 1 1 1 1 Lengyel rk. 0 2 1 1 Majos ev. 0 2 0 2 Kismórágy ref. 0 1 0 1 Möcsény rk. 0 1 0 0 Szálka rk. 0 3 0 3 Tabód rk. 0 1 1 1 Váralja ev. 0 2 0 2 Závod rk. 0 2 0 2 Nagyvejke rk. 0 1 0 1 A tanfelügyelő megemlítette, hogy a murgai ev., a györei ev., és a mőcsényi rk. egytanerős népiskolában szünetelt a tanítás, mert a tanítói állás megüresedett. Ugyancsak emiatt szüne­telt az oktatás a kisvejkei rk. népiskola német tagozatán is. A rendelkezések végrehajtása során a ma­gyar gyermekek kerültek nehéz viszonyok közé, a német ajkú gyerekek túlnyomó több­sége nem tanult magyarul ettől kezdve. A helyzetet némileg mentette, ogy azokban a községekben, ahol a magyarul tanulni vá­gyók száma elérete, vagy meghaladta a 10 főt, ott - olykor tiltakozások ellenére is - létre kel­lett hozni a magyar tagozatot. Nehezebb volt azonban a fiatalok helyzete ott, ahol a létszá­muk nem érte el a 10 főt sem. Ebben az esetben három megoldás közül lehetett vá­lasztani:- a szórvány, magyar tanulók magánúton folytathatták tanulmányaikat;- a lakóhelyhez legközelebb eső, magyar tagozattal rendelkező iskolába iratkozhattak be. A gyermekek naponta utaztak, vagy - álla­mi költségre, 30-35 pengő ellenében - roko­noknál, vagy tanulókat fogadó családoknál helyezték el őket;- ha a fenti két megoldás nem volt le­hetséges, akkor végső megoldásként a Dom- bóvárott létesítendő magyar internátusba le­hetett jelentkezni. A meghirdetés szerint díjta­lan ellátásban részesülhettek ott a tanulók. Gyakran kritikus helyzetbe kerültek a szór­vány magyar gyermekek. Például a grábóci taní­tónő többek között arról jelentett a tanfelügyelő­nek, hogy „A gyermekek állandóan sirva jönnek, hogy a németek megverik, dobálják őket, s bo­lond magyarnak hívják". A bonyhádvarasdi plébános pedig jelentését így fejezte be: „Bújdosunk édes hazánkban ma­gyarságunk miatt!” A tűrhetetlen helyzet megol­dására a VKM a tanfelügyeleti főigazgatóknak országos értekezletet tartott 1941 októberében. A bizalmas jellegű megbeszélés anyagát ők ugyancsak bizalmas jelleggel adták tovább. Székesfehérváron 1941. október 28-án találkoz­tak a tanfelügyelők. A főigazgató emlékeztető fel­jegyzéseiből tudjuk azoflban, hogy miről tárgyal­tak. A mai témánkhoz kapcsolódó feljegyzése a következő: „A szórvány magyarság messzemenő gondo­zását a miniszter úr nagyon fontosnak tartja, és ebben számít a külső tanügyi igazgatás teljes­mértékű lelkes támogatására. A szórványok taní­tóinak zavartalan működését kir. Tanfelügyelő úr igyekezzék mindenben elősegíteni, őket magán és családi viszonyaikban is támogatni kell. A szórvány magyarság gondozását lehetőleg tár­sadalmi úton és az egyéb közigazgatási hatósá­gok figyelmének felhívásával is meg kell szervez­ni...” Nem sokat segített a helyzeten ez a tanács­kozás. A következő évek még nehezebbé váltak mind a pedagógusok, mind a szórvány magya­rok számára. K. BALOG JÁNOS

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents