Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)

1988-07-05 / 159. szám

2 NÉPÚJSÁG

1988. július 5.

Bartók Amerikában

PANORÁMA

Mint ismeretes, Bartók béla hamvai ma érkeznek a Magyar Népköztársaság területére.

*

Egy hajó érkezése s egy másik indulása - e két esemény Bartók Béla amerikai éveinek keretét jelenti. A két hajóút között egy egész emberöltő telt el, s ebből csak alig néhány év volt az, amelyben a XX. század nagy magyar zenei géniusza életben volt - a többiben már csak földi maradványai nyugodtak az Egyesült Államok földjében.

Egy ködös októberi éjszakán kötött ki 1940-ben az a hajó, amely a zeneszerzőt és feleségét Lisszabonból hozta, kalandos, körülményes utazás után. Megnyugtató élmény volt ez az érkezés a háború peremén álló Magyarországról, az egyre erősödő fasiszta hullámtól menekült művész számára. Bartók gyűlölte a fasiszta diktátorokat és rendszerüket, féltette tőlük hazáját - egy ekkortájt irt levelében azt követelte, hogy halála után csak akkor állítsanak neki emléktáblát, akkor nevezzenek el róla utcát Magyar- országon, ha többé nem lesz utcája, tere ott Hitlernek és Mussolininek. Bízott abban, hogy a háború hamarosan véget ér és ezt az időt viszonylag nyugodtan, alkotó módon töltheti el amerikai földön. Barátai - nemcsak magyarok, amerikaiak is - gondosan előkészítették számára az utat korábbi hangversenykörút- ján, munkalehetőséget ígértek számára, mégpedig olyat, amely kedvére való volt: népzenei kutatásokat folytathat, s közben koncertezhet, alkothat is.

A fogadtatás valóban szép és emlékezetes volt. Az október 29-i érkezést követően barátai mindjárt hangversenyt rendeztek tiszteletére és közreműködésével, november végén pedig a nevezetes Columbia egyetem díszdoktorrá avatta „a kiváló zenepedagógust és mestert, a népzene elismert tudósát, a XX. századi

zeneirodalomhoz nagy hozzájárulást jelentő zenei stilus megteremtőjét, a valóban kiemelkedő művészt” - ahogy ezt a díszdoktori elismerés indoklása hangoztatta. Az egyetemen munka is várta, ha nem is éppen az, amiről korábban tárgyaltak vele. Igaz, Bartók ekkor nem akart tanítani, elméleti kutatómunkát kívánt végezni s ezt csak egy alapítvány viszonylag csekély juttatásából biztosíthatták számára, de szabadon koncertezhetett, folytathatta a komponálást, amelyben a rendszeres tanítás zavarta volna. A munka is szép volt - balkáni népzenei felvételeket kellett feldolgoznia, nagyjából ugyanúgy, ahogy odahaza is foglalkozott a népzene gyűjtésével és feldolgozásával, számos szomszédos ország muzsikájával.

Szép volt az első - tavaszig tartó - hangversenykörút is, amelyet feleségével, Pásztory Dittával tartott meg. Úgy látta, zenéjét már jobban, megértik, ha nem is mindenütt méltányolják Amerikában, előadóművészként elismerik. A rendszeres munka hamarosan meghozta eredményét: viszonylag rövid idő alatt csaknem teljesen elkészült a szerb-hor- vát népdalokról szóló első munka - bár az hosszú ideig kiadatlan maradt. De az élet korántsem volt könnyű: nemcsak azért, mert idegen ország idegen szokásait kellett megismernie, s mert anyagi körülményei igencsak szerények voltak. Az alapítvány csak viszonylag kis jövedelmet biztosíthatott a kutató munkához, azt is rövid, meghatározott időre, a koncertlehetőségek igen korlátozottak voltak s hazulról is egyre riasztóbb hírek érkeztek.

A kutatói ösztöndíjat ugyan - titokban, Bartók háta mögött barátai által szervezett adakozásból - sikerült egy időre meghosszabbítani, Bartók mégis panaszosan írja egy levelében, hogy „amióta húszéves kora óta saját maga keresi meg kenyerét, még sohasem volt olyan szörnyű és bizonytalan helyzetben”, mint ekkor. „Elvesztettem a hitem az emberekben, az országokban, mindenben” - írta egy ismerősének. Az egyetlen öröm: 1942 tavaszán sikerült kijutnia Amerikába egyik fiának: Péternek - keresztül a háború sújtotta Európán, az akkor már hadban álló Amerikába.

Barátai nagy szeretettel próbáltak segíteni gondjain. Reiner Frigyes például koncertet szervezett számára - ő vezé-' nyelt s Bartók feleségével itt adta elő két zongorára irt versenyművét. Akkor még nem tudta - de ez volt utolsó nyilvános hangversenye, s egyben szinte művészpályája lezárása is. 1943 elején ugyanis ismeretlennek tűnő kór támadta meg, magas lázzal, kimerültséggel, az amúgy is sovány művész gyors fogyásával járt. Először tbc-re gyanakodtak, de a tünetek ezt nem igazolták. A betegség immár azt a kevés munkalehetőséget is elvette, legalábbis átmenetileg, amelyet ekkor még barátai támogatásával kapott. A kórházi tartózkodás munkakedvét is csökkentette.

Az amerikai zeneszerzők szövetsége sietett segítségére: lehetőséget kapott arra, hogy a nyarat egy New York államban lévő üdülőhelyen töltse - mégpedig komponálással: Serge Koussevitzky, akivel már korábban is gyakran működött együtt, megbízta egy zenekari mű komponálásával.

(Bartók nem tudta, hogy ezt is barátai készítették elő: Szigeti József és Reiner Frigyes javasolta ezt.) Ez a mű a felejthetetlen szépségű Concerto - amelyből sokan hallják ki mindmáig a haza iránti vágyakozást éppúgy, mint az életmű ösz- szegzését is.

1943-44 telét - ismét csak az amerikai zeneszerzők szövetségének támogatásával, - egy New Yorknál sokkal kellemesebb klímájú észak-karolinai városban, Asheville-ben töltötte, - egészsége itt sokat javult. Visszatérve - ismét csak barátai előtte eltitkolt segítségével - újból kapott kutatói ösztöndíjat, a megkezdett munka folytatására és alkotói tevékenységét is folytathatta - ekkortájt született a kitűnő hegedűművész, Jehudi Menuhin számára írt szóló szonátája s 1944 tavaszán Bostonban már bemutatták a Con- certót is. Megbízást kapott új művekre: egy vonósnégyesre és egy hegedűversenyre is. Betegsége ekkorra már megakadályozta a koncertezésben, de az alkotó munkában nem: nagy kedvvel dolgozott, a hegedűverseny mellett egy zongoraversenyen is. Bár Menuhin meghívta Kaliforniába, nem mert ekkora útra vállalkozni, ehelyett ismét New York állam egyik tóparti üdülőhelyére költözött 1945 tavaszán - itt kapta meg az első híreket szeretett hazájából, otthon maradt családjáról - s ha aggodalommal tekintett is a jövő elébe, ekkor már tervezgette a hazatérést.

A gyógyíthatatlan kór megakadályozta ebben. Utolsó percéig dolgozott szinte - a betegágyban befejezte a zongoraversenyt, csaknem teljesen a hegedűversenyt. De 1945 szeptemberében már nem tudták megmenteni az orvosok: szeptember 26-án, a New York-i West End kórházban meghalt.

BUDAPEST - Lukács János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának meghívására hétfőn Csehszlovákiába utazott. Kíséretében van Antalóczy Albert, az MSZMP KB tagja, az MSZMP Komárom Megyei Bizottságának első titkára, Kovács Jenő, a KB osztályvezető-helyettese és Fehér Józsefné, az MSZMP Budapest I. Kerületi Bizottságának első titkára. A küldöttség búcsúztatására -a Ferihegyi repülőtéren megjelent Ondrej Durej, Csehszlovákia budapesti nagykövete.

*

Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölte Ronald Reagan elnököt az Amerikai Egyesült Államok nemzeti ünnepe alkalmából.

Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete, hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn fogadást adott a budapesti amerikai iskolában. A fogadáson részt vett Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Marjai József miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter, Berecz Frigyes ipari miniszter, Somogyi László építésügyi és városfejlesztési miniszter, Madarasi Attila pénzügyminisztériumi és Török István kereskedelmi minisztériumi államtitkár, Kővári Péter külügyminiszter-helyettes és Rátkai Ferenc művelődési miniszter- helyettes. Ott volt a politikai, a gazdasági és a társadalmi élet több jeles személyisége, megjelent a diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is.

PRÁGA - Nyikolaj Rizskov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet miniszterelnök a CSKP KB és a csehszlovák kormány meghívására hétfőn hivatalos baráti látogatásra Prágába érkezett. Rizskovota Ruzyne-repülőtéren Lubomír Strougal csehszlovák kormányfő fogadta. Nyikolaj Rizskov a szovjet delegáció vezetőjeként július 5-7. között részt vesz a KGST Prágában tartandó 44. ülésén, azt követően pedig folytatja csehszlovákiai hivatalos baráti látogatását.

KABUL - Az afganisztáni belső rendezéssel kapcsolatos problémák megoldásának egyetlen útja a valamennyi afgán erő széles körű részvételén alapuló koalíciós kormány létrehozása. Ezt igazolja az is, hogy a pakisztáni közreműködéssel Pesavarban megalakult úgynevezett „átmeneti kormányt” sem az országban, sem a külföldön működő afgán erők nem támogatják - szögezi le az afgán külügyminisztérium nyilatkozata, amelyet a Bahtar hírügynökség útján hétfőn hoztak nyilvánosságra. Az afgán vezetés álláspontja szerint ki kell dolgozni a koalíció megteremtésének új mechanizmusát. Ehhez mindenekelőtt be kell szüntetni a vérontást, a harci cselekményeket. Az afgán kormány készen áll erre. A rendezési folyamatba be kell kapcsolódnia valamennyi ellenzéki csoportnak, a bel- és külföldön élő társadalmi és politikai személyiségeknek, valamint a menekültek képviselőinek is.

WASHINGTON - Nem közölték az amerikai katonai hatóságok; hogyan történhetett meg, hogy az Egyesült Államok legkorszerűbbnek tekintett célfelderítő és harcvezető rendszere, az úgynevezett Aegis-rendszer „összetévesztett” egy harci repülőgépet egy utasszállítóval. Mint jelentettük, amerikai részről ezt a magyarázatot adták arra, miért lőtte le rakétákkal a Vincennes cirkáló az iráni légitársaság egy Airbus A-300 típusú, mintegy 300 utast szállító repülőgépet vasárnap a Perzsa(Arab)-öböl felett. A katonai szakértők szerint az utasszállító gép a célfelderítő radarok képernyőjén másként, nagyobb fényponttal jelentkezik, mint az F-14 típusú harci repülők. A gép sebessége sokkal alacsonyabb, mint a katonai gépeké, így a rendszernek és kezelőinek feltétlenül fel kellett volna ismerniük a különbséget, még akkor is, ha erre igen rövid idő állt csupán rendelkezésre. Az amerikai flotta hajói az emlékezetes Stark-incidens után kaptak parancsot arra, hogy a feltehetően „ellenséges szándékkal” közeledő gépekre azonnal nyissanak tüzet.

VARSÓ - A hétfői lengyel napilapok közül a LEMP központi lapja, a Trybuna Ludu és a Zycie Warszawy részleteket közöl a PAP lengyel hírügynökség alapján Grósz Károlynak, az MSZMP főtitkárának a Magyar Hírlapban megjelent interjújából. A lapok kiemelik, hogy Grósz Károly szerint a Magyarország és Románia közötti vitás kérdéseket tárgyalások útján kell rendezni. A kétoldalú párbeszéd politikai szükségszerűség és erkölcsi kötelesség és Grósz Károly ezért fogadta el - mint miniszterelnök - a román meghívást. Az interjúrészlet szerint Grósz Károly ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a látogatást KB-titkárok és külügyminiszterek találkozóival jól elő kell készíteni. „A magyar vezető - írják a lengyel lapok - hangsúlyozta, hogy Magyarország tiszteli a Román Szocialista Köztársaság törekvéseit és politikáját és az ország eddigi eredményeit, barátságban akar élni Romániával. Magyarország a két ország közti határt történelmi tényként elismeri és nem törekszik annak megváltoztatására. Egyedül azt szeretné elérni, hogy a magyar származású romániai lakosok kapcsolatot tarthassanak magyarországi rokonaikkal és fejleszthessék nemzeti kultúrájukat."

A New York közelében lévő Scarsdale Ferncliff temetőjéből június 22-én útnak indítják Bartók Bélának, a magyar és egyetemes zeneirodalom kimagasló alakjának hamvait tartalmazó koporsót, hogy végső nyugvóhelyére kerüljön hazájának földjében (TTELEFOTÓ)

A háború előestéjén (II.)

A Sztálinnal való kultikus egyetértésből eredt a háború egész menetére, különösen kezdetére kiható ballépések sora. Véleményünk szerint súlyos politikai hiba volt az 1939. szeptember 28-án a Szovjetunió és Németország között kötött német-szovjet barátsági és határ- szerződés. A meg nem támadási szerződés egy hónappal korábban történt aláírása, mint nyilvánvalóan kényszerű lépés után meg kellett volna állni. A Komintern határozatai, a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja XVIII. kongresszusának határozatai, a párt útmutatása, melyet a szovjet embereknek adott, ezt tartalmazta: a fasizmus a nemzetközi imperializmus legveszélyesebb osztaga, a terrorista diktatúra és militarizmus rendszere. A szovjet emberek világnézetében a fasizmus sűrített formában testesítette meg az osztályellenséget. És egyszerre: „barátság” a fasizmussal?!

Nehéz megmagyarázni, miért vállalkozott Sztálin és Molotov a fasizmus fehérre festésére. Érthető, hogy a meg nem támadási egyezményt kereskedelmi megállapodásokkal, gazdasági együttműködési kapcsolatokkal akarták megerősíteni. De gyakorlatilag megtagadni minden korábbi antifasiszta ideológiai nézetet - ez már túlzás volt. A Ribbentroppal folytatott tárgyalásokon személyesen jelenlevő Sztálin igyekezett mellőzni a Németország annexiós terveihez való viszony kifejezését. Molotov egész sor kijelentése pedig egyszerűen zavart okozott a szovjet emberek és külföldön élő barátaik tudatában. Például hogyan lehetett volna értékelni Molotov következő kijelentését, melyet Sztálin szentesített: „...Nemcsak értelmetlen, hanem bűnös is olyan háborút folytatni, mint amilyen a háború a „hitlerizmus megsemmisítéséért”, melyet a „demokráciáért” való harc hamis zászlaja álcáz..."

Ez a hibás politikai és ideológiai át- orientálódás megzavarta az embereket, eltorzította az osztálynézeteket a társadalmi és egyéni tudatban. A Komintern- ben sok elvtárs nem értette ennek a gyors ideológiai evolúciónak az okait. A kritika nyilainak éle ismét nem a fasizmusra, hanem a szociáldemokratákra, mint a „a militarizmus szekértolóira” irányult.

Berlin sok lépése nem keltette fel a rendkívül gyanakvó természetű Sztálin figyelmét. A németek például megtagadták az úgynevezett „gazdasági egyezmény” hosszú határidőre történő aláírását, az 1942-es évben szabva meg lejártát (holott 1941 januárjában írták alá!). Sztálinnak jelentették, hogy a szovjetnémet határról szóló szerződés megkötésének előestéjén német hivatalos személyek szívesen kompromisszumot kötöttek, nem vitatkoztak minden apróságon. Moszkvában örömmel jegyezték meg (ahelyett, hogy gyanút fogtak volna), hogy a „határról szóló szerződést a nemzetközi gyakorlatban példátlanul rövid idő alatt dolgozták ki’” Sztálinban és más hivatalos személyekben fel kellett volna őtlenie a gondolatnak, hogy a németek azért nem tulajdonítanak figyelmet a határnak, mert a határokat ideigleneseknek tekintik. Sztálinban nem volt meg a kellő állami bölcsesség az ilyen tények megfelelő értékeléséhez. Ó már foglya lett a támadás időpontjára vonatkozó hibás számításainak.

Sztálin és Molotov tévedése nyilvánvaló. Érthető törekvésüket, hogy bármi áron elkerüljék a háború poklát, olyan alapvető ideológiai engedmény kísérte, mely nemcsak külföldön élő barátaink tudatát zavarta meg.

Ma már nehéz eldönteni, kitől származik a kezdeményezés, hogy a németszovjet szerződésbe „szerkesszék bele” a „barátság” fogalmat. Ha a szovjet fél műve volt - a legjobb esetben is mélységes politikai ostobaságot árul el. Ha a német félé - ügyesen kiszámított felforgatás egy egész nép társadalmi tudatában. Sztálin sem az egyik, sem a másik esetben nem állt a helyzet magaslatán.

A készülő tervek nem fordítottak kellő figyelmet a stratégiai védelmi hadműveletre. Helyzeteit és paramétereit nem határozták meg. Gyakorlatilag kizárták a lehetőséget, hogy az ellenség nagy erői nagy mélységben az országba hatolnak. Amikor egy stratégiai játék alkalmával kipróbálták ezt a változatot, Sztálin mérgesen megjegyezte:- Minek visszonulási hangulatokat táplálni? Csak nem visszavonulást terveznek?

A tervek a csapatok egyenletes elosztását irányozták elő: az első lépcsőfokban - 57, a másodikban - 52, a tartalékban 62 hadosztályt. A háború kezdetén ez oda vezetett, hogy a kötelékek sorjában bocsátkoztak ütközetbe, így az ellenségnek lehetősége nyílt arra, hogy csapatonként semmisítse meg őket.

Sztálin kívánságait teljes mértékben figyelembe vették, és ez a fegyveres erők alapvető erőfeszítéseinek gyökeres át- orientálódását jelentette. A német hadsereg fő csapásának fő irányát a tervnek megfelelően délnyugati irányban várták. Itt körülbelül száz hadosztály felfejlődését tervezték. Mint a további események mutatták, ez hibás döntés volt.

Sztálin, miközben széles körű információkkal rendelkezett, melyek különböző csatornákon jutottak el hozzá, távolról sem mindig közölte azokat még a vezérkarral sem. Churchillnek azokat a táviratait például, melyek a Szovjetunió elleni német támadás előkészítéséről szóltak, Sztálin úgy minősítette, mint kísérleteket arra, hogy minél hamarabb összeug- rasszák Hitlerrel, és az értesülés nem jutott el a vezérkar főnökének asztalára.

Miközben nyugtalanító, és mint kiderül, lényegében valós jelzéseket és értesüléseket kapott, nem szánta el magát az operatív-stratégiai terveknek megfelelő, katonai jellegű rendkívüli intézkedésekre. Ha energikusan és idejében meghozták volna a szükséges operatív és mozgósítási intézkedéseket, a háború kezdete másként alakulhatott volna.

Vajon feltételezte volna bárki is, hogy egy héttel a háború kezdete után a németek Minszkben lesznek? Azt hiszem, A. M. Vasziljevszkij, a Szovjetunió mar- sallja igen pontosan értékelte Sztálin cselekedeteit ebben az időszakban: „Sztálin kemény irányvonalát, hogy ne engedjen meg semmit, amit Németország ürügyként használhatna fel a háború kirobbantására, a szocialista haza történelmi érdekei igazolták.”

De az a bűne, hogy nem látta meg, nem érzékelte azt a határt, melyen túl ez a politika nemcsak szükségtelenné, de veszedelmessé is vált. Ezt a határt ügyesen át kellett volna lépni, a fegyveres erőket a lehető leggyorsabban teljes harci készültségbe kellett volna helyezni, végre kellett volna hajtani a mozgósítást, az országot katonai táborrá kellett volna változtatni...”

Ezzel a véleménnyel nehéz nem egyetérteni, de... bárcsak ne 1978-ban mondták volna ki! Sajnos, a politikai és katonai környezetben senki sem akadt, aki azoknak az igazságoknak, melyeket Vasziljevszkij oly bölcsen, de későn kifejtett, legalább a töredékéről meg próbálta volna győzni Sztálint!