Tolna Megyei Népújság, 1988. július (38. évfolyam, 156-181. szám)
1988-07-25 / 176. szám
1988. július 25. "ríÉPÜJSÁG 3 Tojás háború mizéria Gazdag a mi szép magyar nyelvünk. És szüntelenül gyarapodik újabb és újabb szavakkal, kifejezésekkel. Néhány héttel ezelőtt hallottam első ízben a „borhábo- rú”-ról, és vagy két hete ismerkedtem meg - a rádióból és tévéből - a „tojáshá- ború’’-val. Egyiket is, másikat is hasztalan keresem a Magyar nyelv értelmező szótárában, vagy a Közgazdasági lexikonban. Újkeletű mindkettő. Lényegük: Mindkét termékből elad- (hat)atlan készletek halmozódtak föl. Ami az utóbbit illeti, több tízmilliónyi tojás van a raktárakban és a helyzetet súlyosbította a tojásimport is. Számos illetékes nyilatkozott az ügyben, majd hamarosan jöttek a hírek: emitt tíz-, amott harmincezer tyúkot vágtak le, mivelhogy perspektivikusan csak ily módon lehet helyreállítani a kereslet-kínálat egyensúlyát. Elhangzottak olyan jóslatok is, hogy egy év múlva akár négy-hat forintra is emelkedhet a tojás ára... Nos, a tojásháború igen gyorsan érezhetővé vált számomra, a fogyasztó számára is. Nem oly módon, ahogy Marx Ká- rolytól tanultam vagy negyven évvel ezelőtt, miszerint a kereslet-kínálat az érték körül ingadoztatja az árat és ily módon szabályozza a termelést. Ha az áruból túlkínálat van, ez érték alá szorítja az árat és ez a termelőt a termelés visszafogására készteti. Egyszóval, arra számítottam, hogy - legalábbis átmenetileg olcsóbb lesz a tojás. Ezzel szemben?... Egy héttel ezelőtt panelházi lakótársaim közül hárman is megszólítottak. „Ezt írd meg: A hét végén nem volt a boltokban tojás.” Egyikük még azt is elmondta, hogy menye a város végéről jött el hozzájuk, kölcsönkérni két tojást a vasárnapi ebédhez. Nem álltam kötélnek, gondolván: átmeneti ellátási zavarról lehet szó. Ám két nap múlva magam is tapasztaltam, hogy valamire hiba van a kréta - azaz a tojás - körül. Évek óta tojásbeszerzési forrásom a lakásomtól kétperc- nyire lévő baromfibolt. Nemcsak azért, mert közel van, hanem azért, mert a szép, halvány barna (feleségem szerint ez jobb, mint a fehér) tojás ára „kőbe vésett” - azaz kettőtíz. Legalább egy éve. Jöhetett karácsony, húsvét, amikor köztudomásúlag megnő a tojáskereslet, itt az árcédulát nem cserélték. Kedden betértem, tojásért. Csak fehér tojás volt, rajta piciny körbélyegzés: Hungária. Ára pedig kettőhatvan. A korábbi tíz-tizenöt helyett csak ötöt vettem. Pár nap múlva ismét benyitottam: az ár változatlan, csak a tojások lettek kisebbek. Minden bizonnyal az újabb szállítmány jércetojás volt. Szombaton kimentem cinkai kertünk- be-tanyánkra. Ebédnek valót nem vittem, gondolván: tojásrántottát csinálok. A Fáy András utcában lévő ABC-kisáru- házban ért a meglepetés délelőtt, 3/410- kor, hiába kerestem a tojást. Nem volt. Kénytelen voltam változtatni a „menün”, olasz felvágottra. Vasárnap, az egyetlen nyitva tartó boltban sikerült tojáshoz jutnom, háromhúszért. A „háború” tehát tart, sőt, tombol. Kár- vallotja nemcsak a még aktivitásra kész tojóállomány egy része, amelyet „kivágnak”, hanem a fogyasztó. Meddig? és miért? (J) Városkörnyéki helyzetkép (Tudósítónktól) Dombóvár városkörnyéken az üzemekben most a legfontosabb munka az őszi búza betakarítása. A gazdaságok az őszi árpa és a borsó betakarítását befejezték. Az őszi árpa termésátlaga 5940 kilogramm volt hektáronként. A legjobb eredményt elért gazdaságok a naki Dózsa Termelőszövetkezet, a kocsolai Vörös Csillag Termelőszövetkezet, a várongi Petőfi, valamint a döbrö- közi Zöld Mező Tsz. A borsó betakarításánál szintén a naki szövetkezet áll az első helyen, majd az attalai és a dombóvári gazdaságok következnek, ahol szintén kimagasló eredményeket értek el. Az üzemek 50-60 százalék között állank az őszi búza betakarításával. Összesen 7364 hektárról kell begyűjteni a termést. A termésátlagok is biztatóak. Üzemenként és táblánként az átlagok 5 és 7,2 tonna között ingadoznak. Például a naki termelőszövetkezetben volt olyan tábla, amely 7210 kilogrammot adott hektáronként. A gazdaság eddigi átlaga 6827 kilogramm hektáronként. Örvendetes az attalai termelőszövetkezet átlaga is, mely jelenleg a legjobbak között van. Eddig 214 hektáron végeztek a munkával és termésátlaguk meghaladta a 6,6 tonnát. Az üzemek többségében megkezdődött a szalma bálázása, s ugyancsak végzik a tarlóhántást is, a kapospulai termelőszövetkezetben pedig megkezdték a szerves trágyázást és tárgyaleszántást. Az elmúlt heti csapadék, ahogy azt szokták mondani, az utolsó órában érkezett. Így a kukoricák és cukorrépák, illetve napraforgók fellélegezhettek a nagy forróság után. Mintegy 20-25 milliméter csapadék hullott - ami ugyan még mindig kevés -, de meggyorsította a növények fejlődését. A szakemberek jó közepes kukorica- és cukorrépatermést várnak. BODÓ IMRE Fotó: DOMBAI ISTVÁN Mindennapi lelkiismeretünk... Ma is bennem él Sándor bácsi tekintete. Megtört, de soha meg nem alázkodó ember tükröződik a barna szempárban. De ne bolygassuk a múltat. Minek hánykolódjon megint éjszakákat az asszonya, az álmatlanság így is gyakran rátelepszik és pirkadatkor kiveti az ágy. Az öreg sem álmodik már. Pedig az álom az emberi agy lelkiismerhetetlenebb működése, művészete, ami előtt a tudósok is kicsit meghökkenve állnak. Kiismerhetetlenül emberi, mint ahogy az, a mindig újrakezdő, a kudarcokból is töltekező, erőt merítő, örök harcos személyiség, aki ahelyett, hogy a pofonokból tanulna, ösztönösen félrehúzódna, mindennek egyenes derékkal elébe áll. Pedig, de sokszor megtörhetett volna... Elsők között lépett a pusztán a kommunista pártba, a téeszszervezésnek is az élén járt, kultúrcsoportot alakított a fiatalokkal, egy idő után azonban megindult a lavina. Mondván, hogy nem teljesíti kellő alapossággal a járási beszolgáltatási hivatalban feladatát, ezt a renitens magatartást pedig szókimondással tetézi meg, a rendőrségre került, ahol kévésén múlott, hogy az állam képviselőjére borította tekintélyes íróasztalát. Az eredmény nem maradt el, másfél évet töltött az észak-magyarországi börtönben, bányamunkára kérte magát a kicsit nagyobb fizetség miatt és így kitanulta a vájárszakmát. Aztán újra hazatért és a termelőszövetkezetben végigjárva minden fokot, volt napszámos, részesarató, traktoros, mígnem a tehenészeti telep vezetését bízták rá. Hiába voltak azonban a jó eredmények, kevesebb létszámmal a nagyobb tej hozam, kezdett itt is kényelmetlen lenni a logikusan érvelő és gondolkodó, a vezetés visszásságait szóvá tevő ember. Az ilyen hőzöngők nem valók a pártba, de bizalmi munkára sem... Az utóbbi döntést meg sem várva segédmunkára kérte magát Sándor bácsi, de a párttagságára vonatkozó döntésbe nem nyugodott bele. A KNEB helyt adott kérésének, keserű emberként vette ezt azonban már tudomásul. A nyugdíj előtti egy évet szívinfarktusa után a közeli városban más vállalatnál töltötte, úgy mondja, itt becsülték meg először. Végighallgatom a szívszorító élettörténetet és ágaskodik bennem az igazságérzet, ezt azonnal nyilvánosságra kell hozni. Nem szabad hagyni, hogy ugyanezek a korrupt, bizonyíthatóan a közösség vagyonával visszaélő, a bizalmat már régen nem élvező vezetők irányítsák a termelőszövetkezetet, befolyásolják több száz ember sorsát és döntsenek milliókról. Fel kell számolni ezt az összefonódást, lelkiismeretlen és hazug hatalmi erőt. De alig indul a gondolatfolyam, csendes kérés állítja meg. Ne írjak róla, hiszen azóta mi sem változott, csak ő öregedett meg. Neki pedig feleségével és a rájuk maradt három cseperedő unokával itt kell élniük, a hízóknak tápra van szükségük, egyáltalán elég sok szállal kapcsolódnak a téeszhez, ahhoz, hogy megkeserítsék még az életüket. A legaggódóbb azonban a tekintete, amellyel feleségét fürkészi. Túl sokat küszködött már vele az asszony, belefáradtak mindketten. Az újságíró pedig elmegy - a nyilvánosságon túl segíteni nem tud -, ők maradnak. Nos, olyan konfliktus ez, amelyben a józan ész diktálta cselekvés lehetetlené válik és megalkuszik az ember. Finomítja a kiteiezéseket, elhagyja a „kompromittáló" megjegyzéseket, különös figyelemmel egyes személyekre, eseményekre. Ez persze nem egészen az a megalkuvás, amire beszélgetőpartnereink hivatalban, üzemben, iskolában, otthon hangjukat lehalkítva kérnek: „ezt papíron kívül mondom", „ez nem újságba való", „az elvtársnő úgy is tudja, mit lehet megírni” - tetszés szerinti fordulattal. Mert ezek mögött a rejtélyes felszólítások, utalások mögött többnyire teljesen közérdekű, vállalati, vagy üzemi titkot nem, legfeljebb egyéni érdekeket sértő tények állnak, valamilyen negatív jelenségre hívják fel a figyelmet, kritikai véleményt tükröznek. Ez az a dilemma, hogy miként tudja a tollforgató ember a vélt, vagy valódi értékek védelmét szétválasztani, mikor mond nemet és vállalja az olykor bumerángként fejére hulló kiállást egy esetleges helyi hatalmi szférát sértő kérdésben és mikor vonul vissza. Szeretjük kompromisszumnak nevezni ezeket a visszahúzódásainkat, de nyilvánvaló, hogy mindig valamilyen mértékű megalkuvásról van szó. Akkor is, ha valaki gyávaságból, felkészületlensége, vagy kényelmessége miatt nem vág bele egy szövevényes témába és akkor, amikor a riportalany védelmében hallgat el. Igaz, más formában, eltérő megközelítéssel és eszközökkel saját kontóra később feldolgozhatja, de ez nem változtat a lényegen. Lelkiismeret-furdalásunk, mindennapi őrlődésünk forrása... Hasonló distanciát szül az a kiszolgáltatottság, amely munkánk során kísért valamennyiünket. Mértéke és formája természetesen különböző. Az újságírószakmának éppen az a nehézsége és egyben szépsége, hogy a legkülönfélébb hivatásokba tekinthet az ember, számára korábban ismeretlen területeket kereshet fel és mindennél fontosabb: nagyszerű emberekkel ismerkedhet meg, megkérdezhet olyasmit, amit egy régi ismerős, rokon nem tehet. A válaszokat azonban nyilvánvalóan nem ellenőrizheti minden esetben, különösen, ha személyes jellegű vallomásról, riportról van szó. A visszajelzés, szomszédok, nagynénik, jóakarók tehát a megjelenés után jelentkeznek, nemegyszer felemlegetve a felmenőket, a lap hitelességét. Félreértés ne essék, nem panasznak, inkább „hangos” gondolkodásnak szánom ezt a fordított eszmefuttatást. Mert az a másik oldal a gyakoribb és közismertebb, amikor átolvasásra kérik a néhány soros anyagot, a sajtótörvényre hivatkozva töröltetik a saját magukra szánt, önértékelés szerint nem megfelelő bírálatot, mellőzve esetleg az objektivitás kritériumát. Szerencsére nem ez a bizalmatlanság jellemző, sőt egyre több helyütt észleljük, hogy nem elkeseredett sóhajjal, idegenkedéssel fogadják a sajtó munkáját, hanem segítséggel, ami a kölcsönös jó együttműködés alapja lehet. Azt hiszem, nem vagyok egyedül a számvetéssel, hiszen minden szakmának, hivatásnak léteznek állandó konfliktusai, lelkiismereti kérdései. Legfeljebb nem mindenki teszi fel és keresi a választ. Pedig tudjuk, a fel nem tett kérdések, ki nem mondott gonolatok, mindaz, amit elhallgatunk, önálló életre kel és változik, az idő múlásával torzul, hitelét veszti. Hazugsággá válik. TAKÁCS ZSUZSA A bátaszéki téesz üzemi konyhájában Nemrégiben a bátaszéki Búzakalász Termelőszövetkezet üzemi konyhájában jártunk. A hatszáz adagos konyhát és a száztíz férőhelyes ebédlőt egy éve építették. Azóta az „otthoni” főztjüket eszik a dolgozók. Az ebédlőben, az irodákban és a műhelyben munkálkodó emberek étkeznek. A téesz többi ágazatába, a kertészetben, állattenyésztésben és növény- termesztésben dolgozóknak két szállító járművel viszik ki az ételt. Az első kocsi 11 órakor indul. Kezdi az alsónyéki műhely- lyel, következik Betekintspuszta, majd Alsónána... Többfelé is dolgoznak az emberek, szinte a szélrózsa minden irányába kell vinni az ebédet.- Minden reggel megkapom az ágazatvezetőktől a feljegyzést, hogy az adott napon hol dolgoznak az embereik. Ezután állítjuk össze a listát: hova, hány embernek, és melyik menüből kell szállítani. Az utolsó csapat is fél egy-háromnegyed körül megkapja az ebédet - mondja Vas János, az élelmezésvezető.- Úgy tudom, nemcsak a termelőszövetkezet dolgozói étkeznek a konyhán.- Igen, több helyről is viszik innen az ebédet. Minden cég a saját járművével. Ellátjuk a Fémipari Szövetkezetét, a Baromfiipari Vállalat gyáregységét, a Fonal- kikészitő gyáregységét... Arról, hogy nap mint nap a sok ember ebédhez juthat, tizenkét ember gondoskodik. Ranga György - a három szakács A szállítókocsiba kerülnek az éthordók közül az egyik - amióta üzemel a konyha itt dolgozik.- Szekszárdon a Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézetben végeztem tavaly. Amint megkaptam a bizonyítványt, itt helyezkedtem el.- Mi a vélemény a főztjéről?- Változó, ízlés kérdése, de azért akad olyan is, aki azt mondja: „ki mit főzött, egye meg”. Ma rántott leves lesz, a második fogás közül lehet választani; gombapörkölt galuskával, vagy babfőzelék kolbásszal.- Mekkora a hőmérséklet idebenn?- Ha kint is nagy a meleg, akkor még az ötven Celsius- fokot is eléri, de a két ventilátor enyhíti a hőséget. Tizenegy óra van. Megérkezett az ebédszállító. A konyhalányok berakják a kocsiba az ételt. Egyeztetik a kezükben lévő papír segítségével, hogy minden a helyére került-e és máris indul az első szállítójármű. Ürít a kombájn a dombóvári határban Szalmabálázás Kapospulán Ebédosztás
