Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
r r Csorba Győző: Gonoszkodik a test Gonoszkodik a vén test: handabandáival szemem fülem figyelmét magára kanyarítja óránkint és naponkint tesz fel kérdéseket az okot és a célt és az értelmet kutatja gonoszkodik a vén test: pórázra vett kutyák tálkáját hajkurássza gondolataim körbe növök egy-lényegessé ki tengely és közép és csúcs és mag s egyéb mást bagatellizálok négymilliárddal együtt rám is kiosztatott e szörnyű csoda-század szégyene dicsősége egyetlen rögdarabról se mondhatok le még élek: birtokolnom kell az egész világot egyetlen rögdarabról se mondhatok le még élek: mind a világért rajtam a felelősség mi történik a földben a vizek mélyein a föld alatt s mi az elérhető egekben erősen érdekeljen és szóljak is bele (cipőm ruhám ügyébe legbenső dolgaimba) gonoszkodik a vén test: nyűgös kényes hiú szeretne bőröm börtön-falaiba bezárni de régi jó szokása szerint nem tűri a lélek s nagy mozdulással ki-kivág tömlöcéből 1988. június 11. Nagy Lajos Budapest Nagykávéház Terebes Béla már hetekkel ezelőtt elhatározta, hogy új lapot indít. És most, éjféltájban, azért jött el a Budapest kávéházba, mert találkája van két másik fiatalemberrel, akiknek a gondolkozása hasonló az övéhez, s akik ugyancsak lapalapítási terveket forgatnak a fejükben. Már meg is érkezett Halas és Gerlei. Mindkettő húszegynéhány éves legény, az egyik nem visel kalapot, nagy, bozontos haja van, az arca beretvált, a szemén fekete keretes pápaszem, kezében dagadt aktatáska - ez Halas; a másik kis termetű, sovány, csapott vállú koravén gyerek, hegyes kis fekete bajusza van, kezében egy könyv és néhány füzet - ez Gerlei. Szervusz - mondják Terebesnek. Kezelnek s leülnek.- Elvtársak! - kezdi Terebes csengő hangon, tisztán mondva ki a szót, mintha a fekete kalapos nagybotosnak is szánná, aki a szomszéd asztalnál foglalt helyet, előtte notesz. - Elvtársak, tudjátok ugye, miről van szó. Lapot kell indítani. Halas nagyot bólint, de még mennyire! Terebes erőt gyűjt: - Mindenekelőtt azt kell megállapítanunk, ki szerkessze a lapot, melyet csakis én szerkeszthetek.- Miért éppen te? - s Halas gúnyosan mosolyog. - A döntést ebben a kérdésben a proletariátusra kell bízni, mert (részletek) én egyáltalán nem zárkózom el attól sem, hogy én szerkesszem a lapot. Gerlei nyugtalanul szól közbe: - Én természetesen csakis azt tartom helyesnek, ha a lapot én szerkesztem. Mert a proletariátus az én nevemet ismeri, rólatok ellenben nem is tud. Heves vita indult meg arról, hogy ki szerkessze hát a lapot. Halas Marx Károlyra hivatkozik, Gerlei pedig Leninre, akit óvatosságból lljics Uljanov Vlagyimir néven említ. Érveik azonban súlytalanoknak bizonyulnak. Terebes egyetlenegy ellenérvével szemben: ö a nővérétől, aki egy polgári orvos neje, húsz pengőt kap a lap céljaira, s ez az összeg lehet majd alapja annak a tőkének, melyre az első két-három számhoz feltétlen szükségük van. Máris Terebes szerkeszti a lapot. Gerlei egyszer-kétszer úgy is szólítja, hogy szerkesztő elvtárs. Mármost mi legyen a lap címe?- Vörös Csillag! - ezt Halas ajánlja. A másik kettő elveti az ajánlatot. A lapnak nem lehet olyan kiáltó címe, mely az avatatlanok számára is elárulja a lap céljait. Ugyanezen okból elvetik a következő címeket is: Oroszország, Vörös Zászló, Vlagyimir Nyomdokain, Proletárököl, Cián, Forradalmi Front, Keleti Fény. Legalkalmasabbnak látszik a Keleti Fény, de ebben meg aggályos a keleti. Mindenki tudni fogja, hogy ez utalás Oroszországra, mely a polgári Európától keletre fekszik. Legyen azonban a cím Északi Fény! Ez enyhébben hangzik, viszont az utalás Oroszországra ebben is megvan, mert, mit tesz Isten, Oroszország Közép-Euró- pától északra is fekszik, legalábbis északkeletre. Szükség esetén hivatkozni lehet arra, hogy az északi fény természeti tünemény. De meg arra is, hogy az északi államokban a demokrácia van uralmon. Lett tehát a cím: Északi Fény. A három lapalapító eltávozott. Hierarchikus sorrendben vonultak ki a kávéházból. Elől ment Terebes, mert ő a szerkesztő, hátul ment Gerlei, mert ő még a kristályvizét sem tudta kifizetni. Mihelyt eltávoztak, a fekete keménykalapos nagybotú is befejezte naplójegyzeteit. Még csak az utolsó három mondatot vetette papírra: „...Merényletet terveznek Marx Károly volt magy. kir. államvasúti elnökigazgató úr Öméltósága ellen. Többször említettek valami llkovics Vlagyimir' nevezetű egyént, aki, miután mindhárman Szerbia számára végzett kémkedéssel is alaposan gyanúsithatók, nyilván a pénzt hordja nekik Belgrádból. Az egyik százpengőssel fizetett!” A névtelen följelentés majd otthon készül el... * Elhangzott a Nagy Lajos Irodalmi Társaság szekszárdi estéjén Gobbi Hilda 75 éves Amíg élek, nem felejtem el azt az öt évvel ezelőtti meghatóan szép estét. Egyszeri és nagyszerű előadás született akkor a Katona József Színházban, megrendítő és megismételhetetlen. 1983. június 6-a volt, Gobbi Hilda hetvenedik születésnapja, s az ő jutalomjátéka egyben; különleges jutalomjáték, amikor nem az ünnepelt színész játszott, hanem neki játszottak jutalmul, elismerésképpen és hálából a többiek. Csaknem ötvenen léptek színre abban a műsorban, verssel, dallal, szinészéle- tük anekdotáival, nézem az akkori névsort, fájdalom, az eltelt öt év alatt sokan örökre távoztak e fellépők közül. Köztük Alfonzó is, aki, talán a legbölcsebbet mondta akkor: „Az ember sem a születéséről, sem a haláláról nem tehet. A kettő közé eső részt pedig úgy kell eltölteni, ahogy te csináltad, Hilda!” Hogyan telt, telik ma is e „kettő közé eső” élet? Kevés, ha azt mondom, hogy elsősorban munkával. Amit Gobbi Hilda egy életen át végzett, az több volt, mint művészi munka, bár abban is monumentálisát alkotott, hiszen több mint ötszáz színpadi szerepet játszott el, s akkor még nem szóltam a filmen, a televízióban, a rádióban megformált alakjainak megszámlálhatatlan sokaságáról. A munka mellett azonban a sokszor emberfeletti feladatvállalás és -végrehajtás legalább olyan jelentős mértékben töltötte ki az életét, mint a művészet. Három olyan alkotás fűződik elsősorban az ő nevéhez, hogy közülük egy is elegendő lenne bárkinek, életre szólóan. Az első a Horváth Árpád Kollégium. Akkor már túl voltunk a felszabadulás utáni első heteken és hónapokon, amikor nemcsak a szellemi és lelki, de a fizikai újjáépítés volt a fő feladat, és Gobbi persze ebben is - téglahordásban, malterozásban, romeltakarításban, a bombáktól megsérült Nemzeti Színház fizikai újjáépítésében - kivette a részét, a részénél többet, két-három embernek valót. Közvetlenül ezután következhetett az újjáépítés teljesen újszerű része: egy új, azelőtt esélytelen, tehetségére végre ráébredő és annak kibontakozásához lehetőséget kapó fiatalság felnevelése. Gobbi megalapította, megszervezte, működőképessé tette a szegény sorsú fiatal színészpalánták otthonát, a Horváth Árpád Kollégiumot. A fiatalok után az öregek, az elesettek, a gyámoltalanok, az életből kifelé tartók következtek: a második nagy Gobbi-tett a Jászai Maiiról meg az Ódry Árpádról elnevezett Színészotthonok támogatása, a hajdani Rómeók és Júliák, Hamletek és Othellók nyugodt, békés öregségének biztosítása. Majd a harmadik: a fiatalok és az öregek sorsának eligazítása után a már nem élőké, úgyis mondhatjuk: a halhatatlanoké. Múlékony ez a pálya, a színészé, még akkor is, ha modern korunkban már sok segítséget kínál a fejlődő technika, a film, a televízió, a video, megőrzött és megőrizhető hangszalagok, filmtekercsek, kazetták. Mégis múlékony: a színházi élmény személyes varázslata egyszeri. Ezt megőrizni persze egy múzeum sem képes, ezt csak az emlékezet őrzi, amíg az emlékező él. És mégis kell egy múzeum, amely számot ad legalább a felejthetetlenek feledhetetlen művészetének nagy pillanatairól. Ebben a szellemben jött létre Gobbi Hilda harmadik nagy alkotása, a Bajor Gizi Színészmúzeum. Harminc éve játssza a rádió Szabó családjának összetartó erejét, fő figuráját, Szabó Margit nénit. Ha csak egyetlen héten véletlenül kimarad a műsorfolyamból, már tömegével érkeznek a rádióhoz levelek, telefonok, felháborodást és aggodalmat egyaránt hangoztatva: hogyhogy? mi van Szabó nénivel? őt egyetlen folytatásból sem lehet kihagyni, ha beteg volt - ami sajnos az utóbbi időben sűrűn megesett -, kórházi ágyához vitték a mikrofont, de néhány percnek legalább, amelyben Szabó néni szerepel, az aheti epizódban is benne kellett lennie. Aase anyó a Peer Gyntből (23 évesen alakította), és Mirigy a Csongor és Tündéből, Gorkij Anyája és Vássza Zselez- nova, a Csirkefej öregasszonya, és Agathe Christie Miss Marple-ja, Szent Johanna és Nyilas Misi, Karnyóné és a 106 éves asszony - kár tovább sorolni, oldalakat tenne ki, ha ideírnám Gobbi Hilda valamennyi eddig megformált szerepét. A lényeg az, hogy ha a figurák - többségükben öregasszonyok - íróilag olykor hasonlítottak is egymásra, színészileg nem akadt két egyforma közöttük! Minden szerepében mindig különbözött, a maga egyéniségét belevitte persze valamennyibe, ugyanakkor azonban mindegyiket felruházta valamilyen sajátos, csak arra a figurára jellemző eredetiséggel. Már kezdő színésznő korában meg- rendítően és hitelesen tudott ábrázolni hatvan-, hetven- vagy akár százéveseket. Izmosodó színészi eszközeivel, kifinomult ösztöneivel és óriási tehetségével, tapasztalat híján is valódi öregasz- szony volt. Most pedig, hogy már 75. születésnapját ünnepli, lelke és kedélye, közvetlensége és élénksége, a világ dolgai iránti kifogyhatatlan és mohó érdeklődése, a hevessége és a humora ma is olyan, mint régen, azaz tulajdonképpen megmaradt örök húszévesnek. Szerepeiben és a magánéletében egyaránt, az őszinteség és a tisztesség pecsétje adja meg Gobbi Hilda hitelét. Nemcsak színészként nagy, de emberként is. Mint színész azért, mert mindig más tud lenni, és mindig mély és igaz. Mint ember azért, mert mindig egyforma: az emberség és az emberiség elkötelezettje, tiszta jellem. BARABÁS TAMÁS Egy vers útja Lux András az Amerikai Egyesült Államokban élő Liszt-kutató, zenetudós a napokban küldte el szerkesztőségünkbe az alább közölt versét, amelyet Liszt Ferenc egyik - Lux szavaival - varázslatos etűdje ihletett. Lux András: Ferruccio Busoni Liszt Transzcendens etűdsorozat 9. számában, aminek címe „Ricordanza" (Emlék), egy megsárgult régi szerelmeslevél felidézett emlékét látja. A kutatás megállapította, hogy a szerző megbékélt csendes rezignációval tekint vissza egy tündöklőén szép, kedves teremtésre, Marie Duplesisre, a Kaméliás hölgy és a Traviata opera Violetta szerep valóságban élt alakjára, akit a tüdővész alig 22 éves korában elszakított tőle. Párisban azt a házat, ahol Marie lakott, egy bronztábla jelöli és a Sacre Coeur temetőben egyszerű márványkőből faragott sírjához a szánakozó irodalombarátok ma is elzarándokolnak a sajnálkozás és a kegyelet virágaival. E számot Jorge Bólét játssza, ami így rezonált bennem: „Negyven év múlva” Liszt Ferenc varázsos etűdje hangulatában ébren álmodok. A félhomály és e muzsika egy régi szerelem megsárgult levele sorait idézi. Minden szó Rólad mesél, Kedves, ' és minden betű emlékhópehely, pilinkézve szállnak rám a magasból parányi kristály szárnyaikon. Ahogy felsóhajt a Ricordanza dallam, szép neved testet ölt és kilép a feledés függönye mögül. Hófehér fátyol hosszú ruhádban tündéri bájjal körülöttem tipegsz szótalanul. Csilingelő, csábító, csudaszép csészében kínálsz ezerjóval fűszerezett finom forró teát. Tele tüdővel szívom magamba a párolgó bájital és aranyhajad virágillatát. Megmámorítva remegő kézzel nyúlok érte, a sötétbe, hogy jaj, csak el ne ejtsem az elképzelt, a nemlétező, törékeny porcelánt Hajkoronád kibontott szálain, mint csodahárfa húrjain pengeted e szomorú lágy elégiát. És úgy, mint régen, nagy kérdő szemekkel nézel reám, én meg dermedten Reád. Az utolsó akkordok után lehanyatlik karod. Lágyan omló hajad szép orcádra hull. Az áttetsző hajfellegen át csillagszemed sugara ígéri, hogy újra eljössz hűségesen, ha régi leveled előveszem. Ocsúdok a zenevarázslatból. Percekig meg sem moccanok, csak ülök mereven a puha bőrfotelben és bámulok Utánnad táguló szemekkel elrévedezve. Eltűnő fátyol libbenése, galambszárny lebegése: tünemény. Egy szelíd galamb fészkére száll és szárnyaival három fiókáját takargatja, melengeti. A kis galambfiókákban felismerem három szendergő szépszál fiam. Köszönöm Néked, kedves Liszt Ferencem, hogy művészeted elhozta nékem a feledésreítélt felejthetetlen emlékeimet. Negyven év után, életem alkonyán készülődve az Új Prelude-re, nagy ajándék, hogy megbékélt derűvel tekinthetek vissza, ami szép volt, ami elmúlt és nemcsak mindig fájdalommal a szomorúra. Gobbi Hilda a Csirkefej öregasszony szerepében
