Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
1988. június 11. /'’tolna''' NÉPÚJSÁG 5 vagy vonzódás „Lassan - eléggé lassan kezdünk kigyógyulni a frissen urbanizálódó országok szokásos gyermekbetegségéből, amely a városok mennyiségi növekedését a fejlődés mindenek fölött való mércéjének, sőt céljának tekinti. Most már aggódunk falvaink sorsa miatt. Az aggodalom azonban nem sokat segít; elemezni, tervezni, dönteni kell.” Az idézet Enyedi György, a településföldrajz kiváló és elismert szakismerőjének könyvéből való, mely Falvaink sorsa címmel 1980-ban jelent meg a Gyorsuló idők sorozatban. Csak egyet lehet érteni az elemzés, a tervezés és a döntés sürgetésével, csakhogy hiába bármelyik, hiába van „sínen” együtt mindhárom, pillanatnyilag előrelépni aligha lehet a kistelepülések esetében - mégpedig az ismert - főként - anyagi gondok miatt. S főként olyan anyagi gondokra utalok, melyek a korábbi esztendők nyilván jó szándékú, mégis helytelen intézkedései miatt önmagukat megsokszorozták. Az említett és bizonyos fokig vitatható előjelű intézkedések indoklása, megmagyarázása, megvédése, vagy éppen támadása e riportnak nem lehet a célja. Inkább az, hogy bemutasson három kistelepülést, melyek bizonyos szempontból tipikusnak is mondhatók. Elsősorban azért, mert a lakosság száma jó ideje csökken, az ott élők életkora pedig egyre emelkedik. Csupán említsük, hogy 1959 és 1970 között hazánkban másfél millió ember költözött faluból városba. Ez volt a jellemző, mármint a költözködés! láz, Kisvejkén, Závodon és Mucsfán is egyaránt. Mielőtt ezt számokkal is bizonyítanánk, a rend kedvéért jegyezzük meg, hogy a Kisvejkei Közös Tanácshoz, azaz'e közigazgatási egységhez tartozik még Lengyel is, de e dinamikusan fejlődő község amúgy más „kategória”, s pontosan ezért egymagában mutattuk be a minden megkülönböztető jelzés nélküli, de mégis sorozat jellegű faluriport-lán- colatban. Most pedig következzenek a szigorú, Vonzás, egyben bizonyító számok. Kisvejkén 1960-ban 603-an laktak, most 455-en, Mucsfán a 833 napjainkra 537-re csökkent, Závod lakóinak a száma huszonnyolc esztendeje 821 volt, szemben a mai 411-gyei. Tehát a város, a városban munkát kínáló ipar vonzereje „elcsábította” a falusi lakosság egy részét. Egy másik részük is valahogyan a városokhoz kötődött, azaz a városi ipar ingázási zónájába került. A maradók pedig a mezőgazdaságban leltek megélhetésre, az előző csoporttal együtt vonzódva a falusi életformához. * Hogy jó kis eső volt az éjszaka, azt tudjuk, meg az utak menti tócsák is emlékeztetnek erre. Bár most szikrázik a napfény, s a pajkos pocséták „tesznek rá még egy lapáttal”, úgyhogy a napszemüveg nélkül közlekedők igencsak adnak szem körüli ráncaiknak. A kisvejkei főutcán találkozunk Jakab Lajossal és feleségével. Mindkettőjük vállán kapa.- Krumplit töltögettünk - mondja Jakab Lajos, s máris magyarázattal is szolgál: - Ilyenkor, eső után lehet ezt igazán jól csinálni. A föld ott marad a tő mellett, nem csorog le, mint amikor porzik. - Kiderül, hogy a férfi annak idején Zobákon dolgozott, de megbetegedett, majd rehabilitálták. Most fürdökezelöként folytatja munkáséveit, s este megy műszakba. Felesége pedig cipöfelsörész-készítö a Bonyhádi Cipőgyár itteni üzemében. S mindketten szeretnek itt élni, mert:- Az itteniek között nagy az összetartozás. A tanács tiszteletet parancsoló épületébe áz udvaron át lehet bejutni. Az üvegezett veranda párkányán virágoznak a pompás kaktuszok, a fal alsó részét pedig zöldre „festik" az aszparáguszok. Az udvaron szebbnél szebb rózsák virítanak.- Ha esküvő van, innen, a „háztájiból” oldjuk meg a dekorációt - mondja Szász János, a közös tanács elnöke, s némi büszkeséggel említi, hogy idén már nyolc pár mondta ki itt a boldogító igent. S még mindig a virágról: - Ha már, vagy még nincs itt rózsa, akkor a dolgozók otthonról hoznak csokrokat. így legalább arra sem kell pénzt kiadnunk. Bemegyünk az elnök irodájába. A szekrényen könyvek sorakoznak. A fekete „ruhásokra” arany betűkkel írták, hogy a vb-ülések jegyzőkönyvei. A köteteken - szerintem jópofa színösszeállítású - bukósisak. Tekintetemet követve Szász János így kezdi:- Van egy szolgálati járművünk, s ahhoz jár a bukósisak... A gépre mostanában igen nagy szükségünk van. Rendre ellenőrizni kell a közhasznú munkán lévőket. Most éppen hét ilyen dolgozónk van. Általában kommunális munkát végeztetünk velük... Az alapbérük? Háromezer forint. Erre jön a mozgóbér. Tehát a differenciálással szeretnénk ösztönözni a pontosságra, ugyanakkor a tempós munkavégzésre az embereket. Megtudjuk, hogy az itt élők között többeket érintett'a Szekszárd-Paksi Vízitársulás 1986-ban megkezdett - megyénkben elsőként - létszámcsökkentése. Nyilván, onnét először azoktól váltak meg, akik távolabbról utaztak munkahelyükre, azaz akiknek utazási költséget is kellett téríteni. A további munkalehetőségekről? Itt van a Szabadság Termelőszövetkezet. Ugyan már háromszor voltak „kiválóak”, ami nem zárja ki azt, hogy a közös gazdaság a kedvezőtlen adottságúak kategóriájába tartozzék. A szövetkezetnek Mucsfán van egy faipari részlege, amit fölfejlesztettek^ A két műszakba járók és a kismamaszalagon dolgozók - összesen 150-en - raklapokat és serpenyőnyeleket gyártanak. S van még a már említett cipőgyári kihelyezett részleg, valamint a Bonyhád és Vidéke Áfész kicsi vegyes-, illetve italboltjai, melyekben a létszám mindössze egy-két fő. A fiatal tanácselnök is a termelőszövetkezetben kezdett dolgozni. De pályájáról hallgassuk öt, magát:- Szekszárdon, a „Rózsában” végeztem a középiskolát. Magam is az iskola „első fecskéi” közé tartozom. Utána téeszben helyezkedtem el. Négy évig villanyszerelőként dolgoztam, majd karbantartó lettem, 1984-ben pedig energetikus. Szüleim Závodon élnek ötven óta. Erdélyből, illetve Székelyföldről települtek át... Tanácstag 1970-ben lettem, majd egy idő után bekerültem a végrehajtóbizottságba is. Az aktívságáról, szókimondásosságá- ról, őszinteségéről és véleményét nem palástoló hírében álló Szász Jánost 1985-ben, a választásokon tette meg a négy település lakossága a tanács elnökévé. Közben kétszer csörgött a telefon, majd egy fiatal férfi is bekopogtat. „Fél szavakból értik egymást”, s máris megvan az elnök következő hivatalos programja.- Állandó egyeztetés az élet - mondja, én pedig nem állom meg, hogy ki ne hagyjam a kérdést:- Amikor elnök lett, mit szólt a családja? S a következő időszakban nem volt-e szokatlan nekik is, hogy a férj, az apu „akkor is megy, amikor jön”?- Akkor a fiam már tíz-, a lányom pedig kilencesztendős volt. Tehát nagyok és önállóak. Feleségem pedig biztatott, és természetesen sok-sok otthoni teendőt átvállalt tőlem. A településeket járva ilyenkor délidében már föl sem tűnik, hogy az utcák majdhogynem kihaltak. Csak egy-egy öregasszony tipeg át egyik házból a másikba, egy-egy udvaron látni mozgást, de ott is jószerével csak öregeket, ók magot szórnak az apró állatoknak, vagy egyszerűen a sámlin üldögélve szívják magukba a nap melegét. A boltok pedig zárva. Az ellátásról ezeket mondta a közös tanács elnöke:- Az olyan, amilyen... Sajnos, nálunk nincs a Népboltnak üzlete, s magánkereskedők sem nyitottak boltot. Úgyhogy az áfész az egyeduralkodó. Ahogyan másutt, nálunk is az a jellemző, hogy anyagi központúvá vált minden. Ami nem nyereséges, azt nem is csinálják. A négy településen meleg ételt sehol nem kapni. De az erre járó még egy szendvicset sem tud vásárolni ebéd gyanánt. Vegyesbolt van minden településen, közülük a mucsfait felújították, a kisvej- keit a közelmúltban bővítették, s mind a négybe új berendezés került. Húst az előre történő megrendelést követően csomagolva lehet kapni. Kevés a felvágott és a száraz töltelékféleség. Persze, most a csirkeszezon diktál... Közintézményről szinte beszélni sem lehet. A felszabadulás óta csak egyetlen épült: a mucsfai iskola. Persze, az is üresen áll. Hogy miért nem hasznosítják? Miért nem adhattak benne otthont például az országos ornitológustábornak? Mert valamikor „ideiglenesen” kiadták az iskolában levő szolgálati lakást. Lakóval pedig... Szóval hiába voltak szép tervek... Azért tegyük hozzá, nemrégen sikerült kiüríteni a lakást. Családi házak épülnek. Épülgetnek. Mucsfán jelenleg négy család építkezik, Kisvejkén ketten, de ott a felszabadulás óta összesen tíz, Závodon pedig mindössze négy ház épült. A telekár eszmei: négyzetmétere húsz(!) forint. Az elnök nem panaszkodik, inkább helyette is teszi a dolgát, s minden lehetőséget megragad, amivel úgy érzi, a települések sorsát, az ott élők életfeltételeit viszi előre, illetve javltja. Bár elmondja:- Szerintem a körzetesítések tették tönkre ezeket a településeket. De azt már visszacsinálni nem lehet... Pénzünk pedig egyre kevesebb van. Egyébként a falvakon belül vannak olyan területeink, melyeken az év négy hónapjában nem lehet közlekedni. Csak gyalogosan. A telefonhelyzet? Rémisztő! Délutántól reggelig 19 állomás van berepülözve. Ha valaki valakit hív, mindenütt csörög a készülék. Viszont, ha valakik egymással beszélgetnek, hiába készül szülni valaki, vagy történik baleset, még orvost sem lehet hívni. Az emberek máshova tartoznak - szinte településenként - körzeti orvoshoz, s máshova fogorvoshoz. Most alakítottak ki fogorvosi rendelőt. A felszereléséhez megyei támogatást is kértek és reménykednek.- Anyagilag megalapozott beruházásra várni? Szinte egyenlő a „nemmel”, így az ember kénytelen kicsit lavírozni - mondja az elnök, majd a kistérségi vízellátás terveiről és a köztisztasággal kapcsolatos gondjaikról beszél, amit szintén „22-es csapdájának” ítél. Az embernek kedve sincs gyönyörködni a tájban. A természet tehetséges ecsetkezelésének észrevétele, netán elismerése most majdnem kizárt. Závod- ra tartva az utat szegélyező cseresznye- fák letört ágairól az átvitt értelemben vett ágletörések jutnak eszünkbe. De a faluba érve, pontosabban azon áthaladva remény csillan. Egy régi épület fölállványozva, az udvaron a munka- nyomai. A közeledő munkásruhás férfit hiába kérdezzük, meg sem szólal, csak annyit, hogy menjünk a brigád vezetőjéhez. Az épületben lévő törmeléken átkecmereg- ve az egyik volt irodába érünk, ahol öten- hatan üldögélnek. Nyilván ebédszünet... Elmondjuk, mi járatban vagyunk, erre föl- állnak, s indulnak kifele. Egyetlen férfi áll szóba velünk. Kora ellenére ő a legfiatalabb, pontosabban legújabb tagja a téesz építő brigádjának. Előtte a már említett vizitársulatnál dolgozott. Tőle, Hartung Antaltól tudjuk meg:- Ez a pártház. Csak hát elég rozoga állapotban volt. Nagyon ráfér a renoválás. A tetőt is átrakjuk... Hogy a keresettel elégedett vagyok-e? Eddig 24 forintos órabérben dolgoztam, most megemelték. Jól érzem itt magamat. Itt lakunk Závodon. Feleségem is a téeszben dolgozik. Otthon meg disznókat nevelünk... Mucsfán előbb néhány gyerekkel, majd Istenes Plusszal találkozunk az utcán. Szívesen váltanak szót a köznapi dolgokról. Istenes Piusz még a szatyrát is megmutatja: benne rokonoktól kapott süteményt visz a gyerekeknek. A posta viszont nem kihalt. Bottyán Fe- rencné hivatalvezető készségesen tájékoztat mindenről. Egyébként már bonyhádi lakos, de idevalósi volt, s itt kezdte negyven évvel ezelőtt a munkát. Megtudjuk, hogy 77 Népújság, 40 Népszabadság, 26 Szabad Föld jár a faluba. A többi lapból csak egy-kettő. Közben „belép” az ötven évnél is régebbi „LB-s” központba és kapcsol, majd érdekességként elmondja:- Most volt a faluban az első „urnás temetés”. A kézbesítőm frankfurti ismerősét temették. Már nagyon régen megkérte a kézbesítőt az innen elszármazott és 83 éves korában elhunyt férfi, hogy ide temettesse el, szüleinek a kriptájába. Közben kedves arcú, nevetős szemű idős néni érkezik néhány régi csekkel a kezében. Bottyán Ferencnétől kér tanácsot, hogy most „ezek alapján döntse el, mennyit kell fizetni a GELKÁ-nak átalánydíjként”. Mi is szóba elegyedünk Izus, azaz Izabella nénivel, aki szívesen mesél a régi időkről. Arról, hogy negyven tortát is sütött maga egy-egy lakodalomra. Meg bárányt is sütött. „Hol, kint az udvaron?” - kérdem tőle, amire jót nevet és így felel:- Dehogy, lányom. Bent, a renben. Van egy szép bárányformám. Abban sül a piskóta, aztán jöhet a díszítés... Nagyon szép tud lenni... Most már csak magamra főzök, meg a sógornőmre, akivel együtt lakok. Vasárnap töltött tyúkra voltam éhes. Hát azt csináltam. De nem főztem meg előtte, hanem sütöttem - és csettint. - Elég szerény, amiket megóhajtok, de azt nem vonom meg magamtól. Akkor van nagy sütés-főzés, ha jönnek a fiamék Csurgóról. Elég gyakran meglátogathatnak, nem panaszkodhatok. A másik gye- rekemék pedig itt laknak. Ök mindennap bejönnek hozzám! Fiatal nő érkezik, kezében jókora kö- teg pénz. Ö Lotz Péterné, a „mozgófodrász”. Munkakönyvé a „szolgáltatóknál” van, üzlete viszont Lengyelben, Aparhan- ton és Mucsfán. Egyik nap itt, a másikon amott tart nyitva a hölgyek örömére... * „Falvaink sorsa 5 millió magyar sorsa, közvetve egész településhálózatunkat, egész népességünket érinti.” V. HORVÁTH MÁRIA Fotó: CZAKÓ SÁNDOR Závod - távolról Jakab Lajosék befejezték a töltögetést Takaros házsor Mucsfán
