Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-11 / 139. szám
6 iRHÉPÜJSÁG r • 1988. június 11. Dr. Kun József és Bóka Róbert az olvasásról MÚLTUNKBÓL- A Pollack Mihály Építőipari Technikumban 1965-ben végzett, földrajz-rajz szakon tan ült tovább Pécsen, a tanárképző főiskolán. Később jogi doktor lett. Jelenleg a Tolna Megyei NEB elnökhelyettese. Ha csak az iskolák felöl nézzük, elég vargabetűs pálya. Az érdeklődési köre pedig, mint korábban említette, eléggé speciális.- Történelem és földrajz. Ami a vargabetűket illeti, valóban elég érdekesen alakult az életem. Én úgy nőttem föl, hogy könyvespolcom se volt annak idején. De talán édesanyám példája hatott. Egyszerű szabónő volt, de nagyon szeretett olvasni - és hát én egyke gyerek voltam... Édesanyámról jut eszembe kedves és jellemző, hogyan befolyásolja az életkor, a lelkialkat az olvasói szokásokat. Éppen a közelmúltban kért könyvet édesanyám a feleségemtől, valahogy ezekkel a szavakkal: „Valami olyat Magdikám, ami nem kelt izgalmat!” De visszatérve a „speciális,, érdeklődésemhez, az akkor formálódhatott tovább, amikor Szek- szárdról tizennégy évesen Pécsre kerültem egy szigorú technikumba és egy szigorú kollégiumba. Egyik tanárom, egy végtelenül rabiátus természetű úr volt az, aki megszerettette velem a történelmet. Mondanom sem kell, hogy nagyon sokat követelt, de nagyon sokat is adott. Egyszer begyulladt füllel feküdtem a kollégiumi gyengélkedőn, amikor ez az ember volt az, aki meglátogatott, egy kis zsákban meleg sót hozott, hogy tegyem a fülemre... Hadd mondjam el azt is, hogy a technikumban az én tanulmányi átlagom 4-4,3 között mozgott, de az iskola olyan alapokat adott, hogy a főiskolán később nem különösebb erőfeszítéssel is jelesen végezzek, sőt, talán tanulni is megtanított, mert azért a jogi egyetemet később kezdtem, munka és család mellett tanultam. I- ...és a földrajz? Ahogy mi annak idején tanultuk, úgy tűnt, mintha csak egy leíró tudomány lenne.- Pedig geológia, gazdaságföldrajz, történelmi ismeretek és sok más összefüggés nélkül mit mondhat egy térkép önmagában? Azóta a földrajz tanítása is sokat változott, bár tudnék példát mondani arra, hogy ez a változás talán korántsem elégséges. De maradjunk csak a földrajzi érdeklődés kialakulásánál. Pontosabban elmélyülésről beszélhetnék, hiszen a tantárgy korábban is érdekelt, de azt, hogy összefüggésekben tudjunk gondolkodni, hogy a világot a maga teljességében, mozgó, eleven totalitásában próbáljuk megközelíteni ésmegérteni - ezt a szemléletet olyan tanárok formálták bennünk, mint dr. Gertik Béla, dr. Léhmann Antal. Ök példát és ösztönzést adtak erre, úgyhogy jó ideig igyekeztem aktívan lépést tartani a földrajztudomány legújabb eredményeivel, jó ideig megvásároltam a legújabb egyetemi jegyzeteket, olvasgattam szakkönyveket a lemeztektonikáról - egyszerűbben fogalmazva a geológiai rétegek, képződmények mozgásáról. A világ fővárosai vagy Földünk országai címmel megjelent könyvek talán mondhatnak valamit a laikusoknak, de ma már nagyot változott a világ és mindig változóban van.- Ma, a számítógépes információtárolás korában, az írott információk - könyvek, folyóiratok özönében egyébként is könnyen elbizonytalanodunk. Mi után futunk? És ha már a nagy tömegű információ emésztésére, feldolgozására vagyunk kényszerítve, hogyan szelektáljunk, hogyan válogassunk a sok egymást átfedő ismeret között?- A fiam már középiskolás, a kislány, Ágnes, elsős. Magam is azt tapasztalom, hogy megdöbbentően sok részinformációhoz, töredékes ismerethez jutnak a gyerekek, de hogy mindez egységesebb képpé szeveződik-e? Erre nincs semmi biztosíték. Gertik docens éppen erre tanított. Kétségtelen, hogy ami az olvasási módszeremet illeti, volt időszak, amikor meglehetősen rendszertelenül, ebbe is, abba is belekapva olvastam, de talán most már kialakult az a készség bennem, hogy a lényeghez jussak el. Ez már eleve a megfelelő könyv kiválasztásánál kezdődik. I- Vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy a megfelelő szerzőnél, ha egyáltalán volt alkalmunk megismerni...- Feleségem magyar-francia szakos tanár. Neki köszönhetem, hogy én is fölfedezhettem például Kolozsvári Grand- pierre Emilt! Annak köszönhetem - és nejemnek is ez az egyik legkellemesebb pillanat -, ha nemritkán, mondjuk a híradó után kikapcsoljuk a tévét és leül beszélgetni a család. És akkor valami sokkal több történik, mint a televízióműsor... Kolozsvári az egyik legnagyobb kultúrájú írónk, aki kusza családi életének viharai mellett is milyen virtuozitással ír! I- Egy-két általam ismert tanulmánya szerint kiváló nyelvész is...- Hogyne! És valószínűleg e kulturáltság nélkül nem lenne birtokában a köny- nyedségnek sem, ami az írásait jellemzi. Í- Ajánljon néhány könyvet, arra kérném.- Amit így elsőként ajánlani tudok - történelem. Érdeklődési körömnek megfelelően. I- Amibe végül is belefér az egész világ. Vele együtt az is, amit írtak erről a világról.- Itt van például Ránki György a második világháború történetéről szóló könyve. Ránki fiatalon elhunyt, tudós ember volt, egy rádióműsorból tudom, hogy Be- rend T. Iván padtársa a gimnáziumban. Kiváló akadémikusunk beszél róla, elmeséli, hogy lett ebből barátság, együtt- munkálkodás, könyvek. Norman Mailer egy újabb könyve Az éjszaka hadai. Azután egy angolszász - ha jól tudom holland - íróét, Cornélius Ryanét, aki több második világháborús epizódot dolgoz fel. Ez azért érdekes, mert éppen a közelmúltban lapoztam föl Eisenhower tábornok ugyancsak ezzel a témával foglalkozó könyvét. Micsoda különbség, ahogy a tábornok ír az Arhemnél esett véráldozatról, és ahogy egy író! Az előbbi elintézi tíz sorban hét és fél ezer ember halálát. A lengyelek néha egészen különleges és tegyem hozzá - hősi szerepet játszottak a második világháborúban. Nos, Arhemnél jelentős számú lengyel ejtőernyőst mészárolnak le. Fölvetődik számtalan kérdés a második világháborúval kapcsolatban... Szimonov regényeiben is észrevenni véltem olyan történelmi mozzanatokat, amelyeknek a valóságmagvát most, a glasznoszty jegyében igyekszik földeríteni és feldolgozni a történettudomány. Szimonovnál talán ilyen epizód Szerpilin tábornok hányattatása majd képességei szerinti karrierje. I- Szavai alapján arra következtetek, hogy ilyen olvasási szenvedély nem is létezhet kutató kíváncsiság, egy rendkívül élénk társadalmi érdeklődés nélkül.- Jól következtet. Én 1946-ban születtem. Mi voltunk az a korosztály, akiknek annak idején keveset mondtak a valós történelemről, mert nem illett beszélni róla. Közismert, hogy egy sereg történelmi tényt, társadalmi folyamatot most igyekszünk a helyére tenni. Persze a munkám mellett azért messze nem jut mindenre idő, például egy ezeroldalas komolyabb szakkönyv átrágásához elmélyülés kell. Ez sajnos nem mindig adatik meg. Talán ezért is bennfenteskedünk néha úgy: hű, öregem, olvastad mit írt az X és Y-ról? Vagy: hallottad mit mondott Z itt meg itt? De arra már nem mindig van időnk, hogy azt a bizonyos könyvet el is olvassuk, hogy Z véleményét az összefüggéseket, a reális helyzetet értékelve minősítsük zseniálisnak vagy csapnivalónak. I- Emlékszik, jó ideig dúlt a háború a televízió és a könyvolvasás között Ma is televíziót tekintik sokan a legfőbb bűnbaknak, abban, hogy az olvasásról - állítólag - leszoktunk.- Nem tudom. Bevallom, televíziónéző is vagyok. Sőt azt hiszem, hogy elég sokat nézem a televíziót! Szívesen ott ragadok a képernyő előtt. Lányom például a természetfilmekért él-hal. Valószínű, hogy az olvasóvá válásnak megvannak a korszakai. Szükséges, hogy az ember fiatalon, fogékony korában megismerkedjen bizonyos fontos alapművekkel. Értékekkel. Olyan élményekkel, amelyek megteremtik az alapjait annak, hogy később is hűséges maradjon a könyvekhez. Hogy ne csak divatból vásároljon könyvet. Emlékszem, a fiam második osztályos korában egyszer csak odajött hozzám és faggatni kezdett. Apu, melyik bagoly rabol nappal?! És hasonló kérdéseket tett fel... Akkor elő kellett keresni valahonnan vagy azonnal megválaszolni, hogy a hóbagolyról van szó. ■ - Önnek voltak ilyen korszakai?- Azt hiszem igen. De amiről én most ismét szívesen beszélnék, az maga az a szellemi légkör, amely megerősíti az emberben ezt a fajta igényességet. Tudja én úgy emlékezem, hogy mielőtt Pécsre kerültem volna, akkor ennek a párosnak, Szekszárdnak valahogy volt levegője, sajátságos, csak rá jellemző atmoszférája, ami persze az iparosítással, a fölfejlődésével megszűnt. Lehet, hogy csak nosztalgia, de ez valahogy hiányzik. Talán a szellemi pezsgés lehetne elevenebb, nem tudom. Természetesen Pécs is egészen más volt, már akkor is talán a legönálóbb karakterű, legvárosiasabb város volt vidéken a maga képzőművészetével, irodalmi hagyományaival, ahol a pestről odalátogató Gyergyai Albert, a pécsi Szederkényi Ervin előadásait hallgathattam. I- Említette a képzőművészetet. Ön Pécsen rajz szakos volt- Különös, hogy eddig nem esett erről szó. A memóriám is vizuális, azaz képeket jegyzek meg könnyen és valóban sokat jelent számomra a látvány. Ugye nem véletlenül esett szó az előbb Szekszárd- ról sem. Persze nem pusztán a városképre akarok ezzel utalni, hanem a városra, mint építészeti szempontból is minősíthető épületek együttesére... Szóval az építészet is nagyon sokat jelent számomra, hiszen az adott kor életformájáról, létmódjáról, következésképpen fejlettségéről is nagyon sokat elárul.- De akkor már ugyanilyen súllyal jöhet szóba a jog is, amely valamilyen módon ugyancsak tükrözi az adott társadalmi állapotokat Itt, az Ön irodájában az íróasztala mögött néhány polc vaskos törvénykönyvektől roskadozik. Ismét csak könyvek...- Természetesen a munkámmal jár tanulmányozásuk, és szükség szerinti alkalmazásuk. Külön dossziét vezetek egy olvasónaplóhoz hasonlóan, amibe emlékeztetőül jegyzem be a legfontosabb jogszabályi változásokat. Nézze meg, a Magyar Törvénytár 1915-ös kötete még elég vékony egészen a húszas évek végéig, aztán egyszercsak terjedelmesebbek lesznek a kötetek a gazdasági világválság éveiben. Történelmietlen lenne párhuzamot vonni a harmincas éek elejével, de tény, hogy ma már kilós kiadványokon kell átrágnunk magunkat. A törvények és rendeletek 1978-as gyűjteménye még viszonylag szerényebb vastagságú, de aztán egyre vastagabb és drágább könyvek követik egymást egészen napjainkig - s ez a mai jogszabályalkotó munka ugyancsak ismert bizonytalanságait tükrözi. Ha már mennie kell, búcsúzóul, hadd mondjak egy kedves epizódot a betű hatalmáról. Ismeri Szántó Tibor „A betű” című könyvét? Csodálatos egy könyv. A fiamnak egy alkalommal ex librist kellett készítenie a másnapi rajzórára. Néz rám tanácstalanul, mit csináljunk. Nézzük csak meg a lexikonban, mi is tulajdonképpen az ex libris műfajilag vannak-e klasszikus képviselői, stb. Na és akkor a Szántó-könyvben találtam egy gyönyörű szép nagy K betűt egy középkori lovag elegáns, stilizált ábrájával. Ezt plagizáltuk-változtattuk át ex librisszé, úgy, hogy harmadnap már ott díszelgett az iskola folyosói falán... ■ - Köszönöm a beszélgetést. A gyakori iskolai mulasztások okairól A tanév végén tantestületi üléseken ösz- szegezik a tapasztalatokat Megvizsgálják, milyen eredményeket értek el a tanításban, mennyire sajátították el a fiatalok az ismereteket. Természetesen szóba kerülnek a hiányzások, s azok okai. Így volt ez régen is. Erről tanúskodnak a Tolna Megyei Levéltárban őrzött tantestületi értekezletekről felvett jegyzőkönyvek is. Az egyik jegyzőkönyv tanúsága szerint Görbőn 1924. május 16-án tartották meg a tantestületi ülést. A hiányzások okainak elemzése volt a tanácskozás középpontjában. Az elnöklő iskolaigazgató volt az előadó. Idézzük a jegyzőkönyv idevonatkozó részletét. Az elnök „örömmel állapítja meg, hogy az elmúlt hónapban a mulasztások nem mutatnak magas számokat de a május hó beálltával különösen a felsőbb osztályokban van sok mulasztás. Ennek megakadályozására nincs orvosság. A község lakói, egypár családot kivéve, pusztákon keresik meg egész évi élelmüket s így a háznál előforduló munkákat a felserdültebb gyermekekkel végeztetik el. Próbáltam erélyesen fellépni, de nem értem el eredményt, mert inkább kifizették a rájuk rótt bírságot, mintsem gyermekeiket iskolába küldjék. Ezt látva a népesebb szegény családoknál kénytelen vagyok a hosszabb mulasztásokat is igazolni, annyival is inkább, mert annak idején a gazdasági szünet kérésére szót emeltek, s én lebeszéltem tervükről. Figyelemmel az elmondottakra, kérem a tantestületet hogy az igazán szegény családok serdültebb gyermekeiknél a nagy munkaidő alatt a mulasztásoknál mérlegeljék nevezettek tarthatatlan helyzetét, annál is inkább, mert a község lakóinak nagy része napszámból él, s oly kevés bért kap, hogy az a kenyérszükségletet sem fedezi. Ilyen körülmények között a bírságolással az iskola eredményt nem ér el, a szülő terhét meg súlyosbítjuk.” Az elnöklő iskolaigazgató szavai kortörténeti jelentőségűek. Az általa vázolt viszonyokban kell keresni annak okát, hogy az egykor 3-4 elemit végzettek írása szinte kritikán aluli. A hivatkozott tantestületi ülésen felszólalt Darvas Gizella tanítónő is, aki az első és a második osztályt tanította. Elmondotta, hogy nemcsak a serdültebbeket fogják be munkára, hanem már a 6-7 éves gyerekeket is. A náluk is kisebbek felügyeletére, valamint ebédhordásra használják fel őket. (Ebédhordás: a határban dolgozó férfiak részére az otthon főzött ételt vitték a gyermekek apjuk után.) A lelkész, a tanító és a gyűlölet Nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy több mint egy évtizeden át foglalkoztatta Duna- földvár lakosságát két közéleti személyiség, Ravasz Lajos tanító és Adorján Ferenc evangélikus lelkész összeférhetetlensége. A kezdeti „személyeskedés” a belpolitikai helyzet alakulásával fokozatosan politikai töltést kapott, és súlyos atrocitásokhoz vezetett. A „Múltunkból” című rovatunkban egy alkalommal megemlékeztünk már arról, hogy 1919 augusztusában, amikor Prónay Pál az ellenforradalmi tiszti különítményével átkelt a Dunán és Dunaföldvárott szállásolta el magát, az ott tartózkodásuk idején több embert kivégeztek, embereket vetettek fogságba és Ravasz Lajos tanítót a piactéren - nagy nyilvánosság közepette - 25 botütéssel büntették meg. A büntetés indoka az volt, hogy a tanító lekicsinylőén nyilatkozott az ellenforradalmi kormányról, és híven szolgálta az első magyar proletár- diktatúrát. Az iratok rendezése során előkerültek az Adorján-Ravasz konfliktus dokumentumai a Tolna Megyei Levéltárban. Furcsa história tárul a kutató-olvasó elé. Az egykori iratok tanúsága szerint a lelkész 1919. augusztus, októberében arra az elhatározásra jutott, hogy ha törik, ha szakad, leszámol Ravasz Lajos tanítóval. Levelekkel, feljelentésekkel árasztotta el a megye állami és egyházi hatóságait. Mindent amit „politikusán" lehetett a tanító rovására írni, azt ő mind felsorolta, kérve-követelve, hogy a tanítót állásából függesszék fel és bocsássák el. Felrótta bűnéül, hogy 1919. május 1 -jén beszédet mondott a tanító, s azt a materialista tételt fogalmazta meg, hogy „nincs Isten, csak természet van”, templomra nincs szükség, és feleslegesek a papok is. Nem hagyta szó nélkül a lelkész azt sem, hogy a tanító az iskolában „kommunista éneket énekeltetett”, s az volt a meggyőződése, mely szerint „a grófok, a bárók, a papok a sáros földig le vannak tiporva, és soha többé fejüket fel nem emelik”. Főbenjáró bűnnek tartotta a lelkész, hogy a tanító idézte Petőfi versét: „Akasszátok fel a királyokat”. A „bűnlajstrom” még nem teljes. Kifogásolta a lelkész* hogy a tanító nem kántori- zált, de társadalmi (pap nélküli) temetésen közreműködött, nem járt templomba, de hűséges híve volt a szakszervezetnek, amelyben még tisztséget is vállalt (pénztáros volt). Az egyik feljelentésében az is szerepel, hogy a tanító rá akarta beszélni a női szerzetesrend tagjait arra, legyenek világivá és lépjenek a Magyar Tanácsköztársaság szolgálatába, mint állami tanítónők. Ravasz László tanító természetesen kereste a maga igazát - különösen elszánttá tette őt az elszenvedett 25 botütés, amely mögött a lelkész akcióját vélte (valószínűleg nem minden alap nélkül). Bíróságra adta az ügyet. A dunaföldvári járásbíróság elmarasztalta a lelkészt rágalmazás miatt... Sha eddig kuszáit volt kettőjük viszonya, most, az ítélet nyomán még inkább azzá vált. Tárgyalta ügyüket a Tolna megyei Közigazgatási Bizottság (a tanító részére kedvező határozat született: a vádat a tanúk vallomásai nem támasztották alá), ítéletet hozott az egyházi hatóság, amely a lelkésznek részben adott igazat intézkedett a megyei tanfelügyelő, valamint a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium is. Valamennyi fórum többször is kénytelen volt a két perlekedő személy ügyével foglalkozni. Az ügy legtisztább összegezését a tanfelügyelő végezte el 1921. március 30- án. így fogalmazott: „Ravasz Lajos tanító ellen az eljárás Adorján Ferenc dunaföldvári ág. h. ev. lelkész feljelentése folytán indult meg. Az iratokból minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy úgy a vád, mint a vádbeli cselekmény a tanító és a lelkész közötti, már évek hosszú sora óta dúló gyűlöletes és áldatlan viszonyban leli alapját. Igazolja ezt a dunaföldvári kir. járásbíróság által hozott, s Adorján Ferenc lelkészre nézve elmarasztaló ítélet mely szerint a lelkész valótlan tényállításai szolgáltattak okot arra, hogy a tanító a legnagyobb nyilvánosság előtt a piactéren megbotoztatott, tartalékos tiszti rangjától megfosztatott, s a legsúlyosabb szégyent szenvedte el. A lelkésznek a tanítóval szemben mutatott ellenszenvét és rosszindulatát igazolja az iratokhoz csatolt, és a lelkész által 1919. július havában, tehát a kommün idején kiállított s jó ízléssel ellentétes működési bizonyítvány, s igazolja ezt a tolna-baranya-somogy ág. h. ev. egyházmegyei törvényszéknek 1920. évi április 21 -én felvett jegyzőkönyve, mely úgy a lelkésznek, mint nejének tanúvallomását annyira elfogultnak látta, hogy őket esküre sem bocsátotta.” A tanfelügyelői összefoglaló idézi a dokumentumoknak azt a részét amely a terhelő tanúk vallomásaival foglalkozik, s megállapítja: a terhelő tanúk nem szolgáltattak adatot a vád megerősítéséhez. „A terhelő tanúk vallomásával szemben - olvashatjuk a jelentésben - a dunaföldvári elemi iskolai tanítók igazolják, hogy Ravasz Lajos tanító a Tanácsköztársaság ideje alatt propagandában, vagy egyéb mozgalmakban részt nem vett, kommunisztikus tanokat nem hirdetett, sőt egy tanítói gyűlésen éppen ő hangoztatta a vallásoktatásnak az iskolában való szükségességét Ugyancsak ők igazolják, hogy a lelkész a tanítót már a háború előtti időkben is üldözte. A dunaföldvári apácák főnöknője igazolja, hogy Révész Lajos tanító a kommunizmus ideje alatt a szerzetes nőket nemcsak, hogy nem üldözte, hanem ellenkezőleg, mindig pártolta őket, velük szemben állandóan előzékeny és szíves volt” Az utolsó iratok egyike 1923. május 19- én kelt. A vármegye főispánja ekkor fogalmazta meg a VKM 1923. május 2-án kelt rendelete alapján a határozatot, amely szerint a tanítót marasztalták el: a nyugdíjba beszámítható illetményeinek 10 százalékát kitevő pénzbírságra ítélték. Ebben a határozatban nincs szó a lelkészről. A gyűlölködés valamikor az első világégést megelőző balkáni háborúk idején kezdődött. Közben kirobban és befejeződött az első világháború, győzött az őszirózsás forradalom, kikiáltották a Magyar Tanácsköztársaságot, később az intervenciós erők megdöntötték a magyar proletár- diktatúrát, végig viharzott az országon az ellenforradalmi különítményes terror, Horthy kormányzó lett, megszilárdult a tőkés-nagybirtokos osztály hatalma - de a két személy, Adorján Ferenc lelkész és Ravasz Lajos tanító ellenségeskedése még mindig nem ért a végére. De nem kísérjük tovább a két közéleti ember konfliktusát, amelyben a „politikai telitettségű” emberi rosszindulat és a gyűlölet igen szemléletesen tárul elénk, akár elrettentő példaként iS. K. BALOG JÁNOS
