Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-09 / 137. szám
1988. június 9. tolna'n _ NÉPÚJSÁG 3 Péter Szigfrid az orvosklubban Immár biztosra vehető, hogy a megyénkben újságolvasóknak mihamarébb meg kell ismerkedniük egy újszerű, de nem új tartalmú rövidítéssel. Ez a SZOC, a Szekszárdi Orvos Club, melynek közelmúlt alakulásáról már hírt adtunk lapunkban. Az orvosok társadalma mindig nyitott volt a világ dolgaira. Ezt az önfenntartó csoportosulást is a mindennapjaink során szépen szaporodó számú kérdések és az azokra adható válaszok iránti igény hozta létre. Ezek a kérdések olyan szépen sorjáztak az első összejövetelen, hogy az akkori meghívott vendég - Hegedűs András valamikori, 1956 őszéről pedig különösen emlékezetes maradt, miniszterelnök - ismét lejött a folytatásra. A következő vendég kedden délután Péter Szigfrid volt, a megyei pártbizottság első titkára, országgyűlési képviselő, Péti Imre, a megyei szakszervezetek vezető titkára kíséretében. Szombatra "dr. Csehák Judit szociális- és egészségügyi minisztert várják, tehát az elsőkként meghívott előadók listája változatos, érdekes és a jövőre nézve is sokat ígérő. Az összejövetelek színhelye a szekszárdi Munkásotthon. A keddi találkozó Péter Szigfridnek a pártértekezletről tartott beszámolójával, úgy is mondhatnánk, hogy élménybeszámolójával kezdődött. Kötetlen formában, oldottan, beleszólásokkal tarkítva. Ugyanis a házigazda szerepét betöltő Dr. Ternák Gábor főorvos már bevezetőben elmondotta, hogy ennek a módszernek látják a legtöbb értelmét. A kétórás eszmecsere során a mintegy kéttucatnyi létszámú hallgatóság részéről vélemény ugyan viszonylag kevés hangzott el, de kérdés annál több és a vendégnek a befejezéskor tökéletesen igaza volt azzal a megállapítással, hogy a kérdések is véleményt tükröznek. Mondandóinak lényege az volt, hogy a nehéz helyzetből kivezető egyetlen biztos utat megjelölni, csalhatatlan, egyedül üdvözítő módszereket megfogalmazni senki nem tud. Sőt, erre vállalkozni is vakmerőség lenne, hiszen elsősorban összefogásra van szükség. Régi módszerek szerint már nem lehet, új kell. A pártértekezlet egyáltalán nem tagadta a párt felelősségét a mai körülmények létrejöttében, és ennek következtetéseit egészen a személyes felelősségek megállapításáig levonta, illetve az folyamatban van. Egyik hibánknak a felülről lefelé építkező irányítás bizonyult. Az, hogy a demokratikus centralizmusból elsősorban az utóbbi érvényesült, leszoktunk az önállóságról. Hogy idáig azonban nem a párt, hanem az apparátus lett volna hatalmon, azt egy kérdésre válaszolva az előadó vitatta. Számos kérdés hangzott el az egyik legkevésbé tisztázott problémakörrel, a szocialista politikai pluralizmussal kapcsolatban. Az egyik kérdező ezzel kapcsolatban nem teljesen pontosan idézte Berecz János ide vonatkozó szavait. Péter Szigfrid megyéből vett példával igyekezett körülhatárolni a különböző hatáskörök (párt, államigazgatás, Hazafias Népfront, szakszervezetek, egyesületek, klubok) elválasztásának fontosságát, és azt az elvi irányító szerepet, melyet a jövőben a párt betölt. Természetszerűen sok szó esett gazdasági vonatkozásokról, (gy arról is, hogy a gazdasági társulások létrejöttének társadalompolitikai ve- tülete még kidolgozatlan. Egy kérdés: Végeredményben hogyan lehet a múlt hibáit felszámolni. Válasz: Fokozatosan! További kérdések kapcsán szó esett az alkotmány és a jogrendszer változtatásainak égető sürgősségéről, az Országgyűlés szerepéről, melynek éppúgy növekednie kell, mint ahogyan a képviselők vitakultúrájának javulnia. Arra a kérdésre, hogy a különböző, kezdeti és kis létszámú szervezkedésektől a párt félti-e hatalmi helyzetét, éppúgy nemleges volt az előadó válasza, mint arra, hogy első titkári minőségében személyesen beleszól-e az államigazgatási gyakorlatba. Befejezésül egyik fő feladatként azt jelölte meg, hogy kellő intézményesített biztosítékrendszereket kell létrehozni annak érdekében, hogy a korábbiakhoz hasonló hibák a jövőben soha, semmilyen körülmények közt ne ismétlődhessenek meg. Joggal feltételezhető azonban, hogy a SZOC-ban kedden elhangzott nyílt, köntörfalazás nélküli eszmecserék száma a jövőben nemcsak itt növekszik majd. Ami - ha az itt tapasztaltakhoz hasonló felelősségérzettel történik - biztató és üdvözlendő lesz. ORDAS IVÁN Vizek őrzői Kövek és tiszavirágok Akár egy végtelen hosszú itatóvályú, aminek már csak az alján csillan víz - ehhez hasonlatos itt a Sió és a medret követő partszakasz. Kopasz, fátlan, a tolna- némedi régi kendergyártól Simontor- nyáig le van borotválva, mint egy nagybeteg, kitakart testrész. A mederben két, két és fél méteres lehet a víz. Ráérősen csordogál lefelé, déli szél fodrozza a hátát, mélyében mintha ott ringanának a délről gyülekező felhők. A töltés fakósárga vonala mögött a horizontig futó túlpart már haragoszöld a tornyosuló felhők árnyékától, de a villámlás olyan távoli, hogy emitt, alattunk, a rézsű aljára görgetett köveken nyugodtan napfürdőznek a kecskebékák. Olyan urasan, hogy fejükről csak a szalmakalap hiányzik. A vonóvedres kotró pilótájának, odaát a túlparton, láthatóan nincs megengedve ez a luxus. Ö az öreg, behemót gépével, a gép meg a töltéssel hadakozik. Odaát jó fél kilométeres szakaszon, mintha szürke kukoricaszemekkel szórták volna tele a rézsűt, itt-ott meg mintha pattogatott kukorica került volna a szürkék közé. Innen, a simontornyai vasúti hídtól csak ennyinek látszik az andezitkockák mészkövekkel vegyes serege. Ennél is kevesebbet lehet észrevenni az embert próbáló birkózásból, ami a víz közelében zajlik. Ezen az oldalon és a túlparton is a Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság szekszárdi szakaszmérnökségének dolgozói. Szemközt a varsádiak terítik be a rézsű alját terméskövekkel. Valahol feljebb a tamásiak brigádja. Emitt, a piros derekú » Robur közelében Pfaff Jánosék. Itt az északi part ázott talajú, teraszos padkáján lehet elérni őket. A padka enyhe ívétől először csak a hátukat, lapátnak nekifeszülő felsőtestüket látni. Megcsikordul a kőzúzalékon egy élecsorbult lapát, támasztékot keres a láb, aztán már látni a víz szélén hajlongókat is, ahogyan a terhüket eleresztik, roppan az erőfeszítés holtpontján túljutó, óvatosan kiegyenesedő derék - csendesen csobbannak a rézsű alján vízbe merülő kövek. Fotós kollégám a masinájával még egy pillanatig a túlpartot pásztázza. Érkezésünk okot ad a cigarettaszünetre, és arra is, hogy Zsók András, a gépkocsivezető friss vizet hozzon valahonnan. Mondják, itt vannak a kölesdiek, kistor- másiak, pincehelyiek is. Változó, mikor hány brigádot parancsol ide a szükség, de tűzzön a nap, cseperegjen az eső, a munkával haladni kell.- Mi általában mindig messze utazunk dolgozni - áll meg Raff János kezében a lapát -, ma tizenketten jöttünk. Hát hogy ezt meg lehet-e szokni? Tudja, én már 1955 óta dolgozok itt kubikosként, ötvennyolc éves vagyok, most már semmit sem nehéz megszokni! De a többiek is hasonlóan vannak, ki harminc, ki huszonöt, ki több mint húsz éve csinálja. Több mint harminc éve tán, hogy itt van János József, Szabó István... Ók závo- diak. A teveli Keller József tavaly ment nyugdíjba. Én teveli vagyok, ahogy Stier Tamás és Fischer József is a régiek közül. Egyikünk sem panaszkodhat, hogy kevés idő telt el itt fölöttünk.- ...és reméljük, hogy nem emelik föl a nyugdíjkorhatárt - mondják félig tréfásan, félig komolyan többen is. Tréfa vagy figyelmeztetés? János Józsefet 1300 négyszögöl föld, tennivalók, gondok várják otthon. És természetesen a család.- Nekem egyetlen porcikám se kívánja már ezt a munkát. Örülnék annak is, ha a nyugdíjam fölmenne hatezer-háromszázra.- Július elején leteszed a lantot - szól oda valaki. János József válasza lassan, bizonytalanul érkezik.- Legfeljebb visszajövök - látogatóba. Látszik az arcán, hogy ezt nem azért mondja, mert valami szellemeskedéssel feledtetné az elkövetkező, valóban nyugalmasabb napokat, hanem mert még így sem könnyű egymástól elszakadni. Nehéz elszakadni magától a munkától is. Sokszor éppen az a gond, hogy az emberi akarat győzedelmeskedik, úrrá lesz a körülményeken, de a test vesztes marad. A vállalatnak egyelőre nincs olyan munkabíró, ügyes gépe, amely az emberi kéz leleményességével, az ember alkalmazkodóképes akaratával versenyezni tudna. Kérdem, mennyi az átlagfizetésük. Többen azonnal azt ajánlják, ezzel forduljak csak a Köteleshez. Kiderül, ez a Köteles maga a főnök. Raff János. Azért csak elmondják, hogy öt-hatez- ret visznek haza, ami ilyen munkáért lehetne több is - nemhiába öregszik a csapat -, és azt is megtudom, hogy a brigádvezető a Munkaérdemérem arany fokozatának kitüntetettje, szorgalmas, a jó kötélverő maszekként kezdte annak idején a falujában. Ezt még nem gépesítették Régen dolgoznak együtt, és a megszokás olyan nagy úr, hogy az ifjabb János József is elkötelezte magát a brigád mellett, pedig kőművesként sem lehetne eladni. Itt dolgozik három Gergely is: Gergely János, idősebb Gergely Antal, de a még csak tizenhét éves ifjabb Gergely Antal is. Ók valamennyien závodiak. Fél brigád majdhogynem családi vállalkozásban. Ezzel is magyarázható, hogy brigádjuk a legnépesebb máig, és munkájuk színvonalát, sokoldalúságukat jelzi, hogy elsőként hívják őket mindenhova, ahol a két kezükre, szakmai megbízhatóságukra szükség van. Ezért is mondta az elsők között azt a brigádvezető, hogy vasszerkezetépítést, a betonozást volt legnehezebb megszokni. Hogy azt valóban úgy csinálhassák, ahogyan lelkiismeretük szerint is helyénvaló. Tavalyelőtt Kurdnál, a Kapóson építettek vízmérő műtárgyat, legutóbb Simon- tornyán a bőrgyári szennyvízcsatorna műtárgyépítésénél szombati műszakokat vállalva dolgoztak, a nyár második felében pedig már Bátán lesznek a most induló szivattyútelep beruházásánál. A jó időjárás, a munkaszervezés indokai és a viszonylag megfelelő ütemű terméskőszállítás most valamennyi műtárgyépítő brigádot a Sió mellé parancsolták. A Székesfehérvári Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnöksége 1975-ben kezdte meg a Sió medrének rézsűalapozását, kotrását és a töltésrendezést Szekszárd-Palánk magasságában, 1986-ra jutottak ezekkel a munkálatokkal Kölesdig. Most a Kapos- torkolattól, a régi kendergyártól indulnak lefelé. A munkák eredményeként biztonságosabban hajózható vízi út nyílik a Balaton és a Duna között, zökkenőmentesebbé válik a tó vízszintjének alkalmilag szükséges szabályozása is. A brigád természetesen árvízvédelmi feladatokat is ellát. Sok mindent el tudnának mondani az 1965-ös dunai, az 1970- es tiszai, az 1972-es murai árvízről is, hogy a Körösök szeszélyeit ne is soroljam, hullámain az éjszakát bevilágító tiszavirágok rajaival, ahogyan minderről ugyancsak tőlük hallottam. BÓKA RÓBERT Fotó: SÖRÖS MIHÁLY Egyelőre a simontornyai vasúti hídig kell eljutni... Öten a brigádból: János József, Spiel István, Szabó István (előre hajolva), id. Gergely Antal, ifj. Gergely Antal Raff János - a „Köteles” Jólesik egy korty víz
