Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-09 / 137. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! AZ MSZMP TOLNA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA MA: 1988. június 9. CSÜTÖRTÖK XXXVIII. évfolyam, 137. szám ÁRA: 1,80 Ft VIZEK mm mm ŐRZŐI (3. oldal) Ülést tartott a megyei tanács A költségvetési terv teljesítéséről és az együttműködésről I IKK§f#'M IBM Horváth István megköszöni Császár József eddigi tevé­kenységét Tamás Ácrámot köszönti a belügyminiszter Tegnap délelőtt tíz órakor kezdte meg ülését a megyei tanács Szekszárdon, a régi megyháza nagytermében. Az ülésen a tanácstagokon, megyénk országgyűlé­si képviselőin kívül többek között részt vett Horváth István belügyminiszter, az MSZMP Központi Bizottságának tagja és Péter Szigfrid, a megyei pártbizottság el­ső titkára. Miután Császár József megyei tanács­elnök tájékoztatta a tanácstestület tagjait a lejárt tanácshatározatok végrehajtásá­ról, a végrehajtó bizottság fontosabb döntéseiről és az átruházott hatáskörök gyakorlásáról, rátértek a következő napi­rendi pont tárgyalására, mely megyénk tanácsainak 1987. évi költségvetési ter­vének teljesítéséről szólt. Mint azt az írásos beszámoló is taglal­ja, az elmúlt esztendőben a tanácsi fel­adatokat is nehezebb pénzügyi feltételek mellett kellett megvalósítani. A gazdasági folyamatoknak a tervezettől eltérő alaku­lása miatt szükségessé vált a kiadások középtávú tervben számított mértékének csökkentése. A tanácsok pénzügyi helyzetét közvet­lenül befolyásolta az 1986. évi szabályo­zott bevételeknél bekövetkezett kiesés, az állami támogatások évközi mérséklé­se és a központi árintézkedések ellenté­telezésének az elmaradása. Az 1987. évi költségvetésben kiemelt célként határozták meg a meglévő intéz­mények, a megvalósuló egészségügyi, szociális, oktatási hálózatfejlesztések működésének biztosítását, a lakásellátás javítását, az egészséges ivóvízellátás megvalósítását és a középiskolai hálózat (Folytatás a 2. oldalon.) Befejeződött a finn köztársasági elnök magyarországi látogatása Zsúfolt programja volt szerdán a finn köztársasági elnöknek. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Minisztertanács elnöke reggel a Parla­ment Nándorfehérvári termében találko­zott Mauno Koivistóval. Grósz Károly tá­jékoztatta a vendéget Magyarország helyzetéről, szólt az elmúlt években meg­növekedett gazdasági nehézségekről, ezek okairól. Áttekintést adott azokról az elhatározásokról - így az MSZMP Köz­ponti Bizottságának gazdasági, társadal­mi kibontakozási programjáról, a kor­mány stabilizációs munkaprogramjáról, valamint a közelmúltban megtartott or­szágos pártértekezlet döntéseiről -, amelyek e gondok megoldása érdeké­ben a gazdasági és politikai reformfolya­matok felgyorsítását és kiteljesítését szolgálják. Hangsúlyozta, hogy céljaink eléréséhez az eddiginél is nagyobb mér­tékben kívánunk támaszkodni a nemzet­közi együttműködésből adódó előnyök­re. Aláhúzta, hogy a magyar gazdaság ' szerkezetének korszerűsítésére irányuló lépéseink jó lehetőséget biztosítanak külföldi partnerek - köztük finn vállalatok - bekapcsolódására. Mauno Koivisto országa helyzetéről szólva hangsúlyozta, hogy a hetvenes évek derekának stagnálása után az el­múlt tíz esztendőben gyakorlatilag töret­len volt a finn gazdaság fejlődése. Ki­emelte, hogy ebben a folyamatban meg­határozó szerepe volt az ipari szerkezet korszerűsítésének, az oktatásnak és a szakképzésnek, valamint a kiterjedt nemzetközi gazdasági kapcsolatoknak. A két államférfi egybehangzóan kitű­nőnek minősítette Magyarország és Finnország kapcsolatait, s megerősítette az együttműködés fejlesztésére irányuló kölcsönös készséget. Mauno Koivisto finnországi látogatás­ra hívta meg Grósz Károlyt, aki a meghí­vást köszönettel elfogadta. A délelőtti órákban Mauno Koivisto fe­leségével az Iparművészeti Múzeumban látogatott, s megnyitotta a finn Forma cimű kiállítást. A múzeumból az Országházba vezetett a finn államfő útja: részt vett és beszédet mondott az Országgyűlés Külügyi Bizott­ságának kibővített ülésén a Parlament Kongresszusi termében. Nagy tetszéssel fogadott előadását a következő - magyarul elmondott - sza­vakkal fejezte be a finn elnök: „Éljen a finn-magyar barátság! Éljen az európai biztonság!" Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt elnöke és felesége délben ebédet adott Mauno Koivisto és felesége tiszteletére a kormány vendégházában. A nap folyamán partnertárgyalásokra, szerződéskötésekre is sor került. Bényi József külügyminiszter-helyettes Matti Kahiuluotóval, a Finn Külügyminiszté­rium politikai főigazgatójával folytatott megbeszélést. A tanácskozáson a helsinki folyamat jelenlegi helyzetét értékelték. A Paksi Atomerőmű Vállalat és az Imat- ran Voimo OY cég az atomenergetikában folytat együttműködést. Az IVÓ Loviisai Atomerőműve és a PAV között több mint 10 éves kapcsolatán alapul az új egyez­mény, amelyet szerdán Pónya József vezérigazgató és Kalevi Numminen elnök írt alá Finnország budapesti nagykövet­ségén. A megállapodás a közös érde­keltség új területeit határozza meg: to­vábbfejlesztik az üzemviteli tapasztalatok cseréjét, elvégzik a paksi, illetve a loviisai atomerőművi blokkok biztonsági elem­zésének és biztonsági rendszereinek ősz szehasonlítását, s közösen tanulmá­nyozzák az atomerőművi berendezések és rendszerek megbízhatóságát, amely egy további munka alapjául szolgálhat. A finn államelnököt kísérő vállalatveze­tőkből és üzletemberekből álló delegáció délelőtt a Magyar Gazdasági Kamarában kerekasztal-megbeszélésen vett részt. Nádor György, a Nemzetközi Kulturális Intézet főigazgatója Heikki Koskival, a Finn-Magyar Társaság elnökével folyta­tott megbeszélést. Egyeztették a további munkaprogramot kiemelt figyelmet szen­telve a közelgő magyar-finn barátsági hét rendezvényeinek és az ehhez kap­csolódó testvérvárosi konferenciának. Mauno Koivisto látogatása ünnepé­lyes búcsúztatással fejeződött be. A finn államfőt Sarlós István, Szűrös Mátyás, Marjai József miniszterelnök-helyettes, kereskedelmi miniszter, Villányi Miklós pénzügyminiszter, valamint politikai, gazdasági és kulturális életünk több más vezető személyisége búcsúztatta a fello­bogózott Kossuth Lajos téren, ahol felso­rakozott a Magyar Néphadsereg dísz­egysége. A búcsúztatáson megjelentek a budapesti diplomáciai képviseletek ve­zetői és tagjai. Ott voltak a Finn Köztársa­ság budapesti nagykövetségének diplo­matái és a finn kolónia képviselői is. Mauno Koivisto Trautmann Rezső tár­saságában fogadta a díszegység tisztel­gését, majd a finn államfő és felesége, valamint a kíséretükben lévő személyisé­gek díszmotorosok kíséretében a repü­lőtérre hajtattak. A Ferihegyi repülőtéren Trautmann Rezső, Katona Imre és felesége, valamint Horn Gyula kísérte a különgéphez Mau­no Koivistót és feleségét. A szívélyes bú­csúzást követően a kedves vendégek beszálltak a repülőgépbe, amely a késő délutáni órákban elindult Helsinki felé. Szűrös Mátyás fogadta John C. Whitehead-et „Közös felelősségünk a környezetünk védelme” Megemlékezés a környezetvédelmi világnap alkalmából Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bi­zottságának titkára, az Országgyűlés kül­ügyi bizottságának elnöke szerdán az MSZMP KB székházában fogadta John C. Whitehead-et, az Egyesült Államok külügy­miniszterének első helyettesét. A szívélyes légkörű megbeszélésen, amelyen jelen volt Mark Palmer, az Egye­sült Államok budapesti nagykövete, Ru­dolph Perina, a Nemzetbiztonsági Tanács osztályvezetője, valamint Gecse Attila, az Tambovi postásküldöttséget lát ven­dégül a szekszárdi körzeti postahivatal. A vendégek június 7-én érkeztek Buda­pestre, tegnap pedig Tamás Istvánná, az MSZMP Tolna Megyei Bizottságának tit­kára fogadta a Jurij Nyikolajevics Kasz- perovics igazgatóhelyettes által vezetett küldöttséget. Az ötfős delegáció három MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője, áttekintették a nemzetközi kap­csolatok és a kétoldalú együttműködés né­hány időszerű kérdését. John Whitehead, az Egyesült Államok külgyminiszterének első helyettese ven­déglátója, Horn Gyula külügyminisztériu- mi államtitkár társaságában szerdán nemzetközi sajtókonferencián össze­gezte magyarországi látogatásának ta­pasztalatait. napot tölt megyénkben. A változatos szakmai programok mellett, mint például üzemlátogatás a szekszárdi postahiva­talban és a tamási Béke Tsz-nél, megis­merkednek megyénk nevezetességeivel is. A küldöttség ma többek között elláto­gat Gyönkre, Simontornyára, valamint Tamásiba. Közös felelősségünk a környezetünk védelme - hangzott el a környezetvédel­mi világnap alkalmából a Szakszerveze­tek Tolna Megyei Tanácsának elnöksé­ge, a HNF Tolna Megyei Bizottságának elnöksége és a Megyei Környezet- és Természetvédelmi Bizottság megemlé­kezésén tegnap délután. * A program során Erb Pál az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal Dél-dunántúli Felügyelőségének osz­tályvezetője beszélt a környezetvédelem időszerű feladatairól. Arról, hogy a napi cé­lokat előtérbe helyezve sokszor és sokan elfeledkeznek a hosszú távú érdekekről. Akik ma elmulasztják a szükséges óvintéz­kedéseket, veszélyes hulladékokat helyez­nek el szennyezve a vizet, a levegőt, azok nemcsak mai környezetük tisztaságát ve­szélyeztetik, hanem gyermekeik, unokáik jövőjét is kockáztatják. * Deli Sándor SZMT-titkár a szakszerve­zetek környezetvédelmi tevékenységét taglalta. Mint kifejtette, a környezetvéde­lem egyértelműen érdekvédelmi feladat volt és marad a jövőben is. A munka az elmúlt időszakban alapvetően az üze­men belüli környezetvédelmi tevékeny­ségre koncentrálódott, a szennyvíz, a hulladék-, a zaj- és a porártalmak meg­előzésére. Ez szoros összhangban van a szakszervezetek munkavédelmi-üzem- egészségügyi feladataival. Az előadások után kitüntetéseket ad­tak át. Az országos környezetvédelmi tár­sadalmi akciósorozat programjában ez évben is meghirdetett „Rendet, tisztasá­got a munkahelyeken és környékén” mozgalomba 80 gazdálkodó egység kapcsolódott be. Közülük öt - a Gyulaji Erdő- és Vad­gazdaság, a Bonyhád Városi Kórház, a Bonyhád Városi Tanács Költségvetési Üzeme, a Decsi Nagyközségi Közös Ta­nács Költségvetési Üzeme, valamint a Bonyhád és Vidéke Áfész - elnyerte a SZOT-titkárság oklevelét. Ez az elisme­rés a megelőző évek eredményeit is tük­rözte. „Érdemes társadalmi munkás” kitün­tetésben Kolozs István, a Kapos-Kop- pány Völgyi Vízitársulat nyugalmazott igazgatója részesült több éven át kifejtett eredményes munkája elismeréseként. A „Széchenyi István kitüntető plaket­tet” a környezetvédelem, a környezetala­kítás társadalmi támogatásában kifejtett munkájáért Varjas János, a HNF Tolna Megyei Bizottságának titkára a Hazafias Népfront Országos Titkárságától az el­múlt héten kapta meg. Ugyancsak „Széchenyi István plaket­tet” kapott a Mohosz Tolna Megyei Inté­zőbizottsága is. „Emberi környezetért" kitüntető jel­vényt dr. German Endre, a PAV sugárel­lenőrzési laboratóriumának osztályveze­tője kapott. „Környezetvédelemért, környezetfej­lesztésért” kitüntető jelvényt Kamarás György, a megyei tanács csoportvezető­je és Pétervári Gáborné, a Gyulaji Erdő- és Vadgazdaság osztályvezetője kapott. A megemlékezést Péti Imre, az SZMT vezető titkára nyitotta és zárta. Tambovi postások Szekszárdon Péter Szigfrid a megyei tanács új elnökének kíván sikereket

Next

/
Thumbnails
Contents