Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)
1988-06-04 / 133. szám
8 KÉPÚJSÁG r r 1988. június 4. Anna néni, a helytörténész „Pincehely mezőváros a Kapos tövében. Esterházy herceg birtoka. Tágas és termékeny határral áldatott meg. Magyarok lakják.” így irt Vörösmarty Mihály erről a Tolna megyei településről, az általa szerkesztett Tudományos Gyűjtemény című kiadványban. A költő több versében is szeretettel emlékezik erre a vidékre, ahol 1822-23 között patvaristásko- dott, azaz joggyakornok volt. Horváth Anna nyugdíjas tanárnő nemcsak erről az időszakról, hanem Pincehely kezdetektől napjainkig tartó történetéről is számos adatot, érdekességet sorol fel. Anna néni, aki a honismereti szakkör vezetője fiatal kora óta foglalkozik a múlt emlékeivel: féltve őrzött értékes iratait, dokumentumait, könyveit ottjár- tunkkor készséggel tárta elénk.- A Pincehely név eredetére a legvalószínűbb változat az itt fellelhető számos régi pince. Ismert bortermelő vidékről van ugyanis szó. Már a kőkorszakban is laktak itt. A rómaiak idejéből latin betűs téglák maradtak ránk. Anna néni szavai mögül előbukkan a megelevenedett történelem. Ismerős nevek következnek: az Árpádok a honfoglaláskor veszik birtokukba ezt a területet, majd később a XV. század elején Luxemburgi Zsigmond alatt Ozorai Pipo birtoka lett Pincehely, azután a Garai úrnőké. A hódító törökök palánkvárat építenek itt, melyet a feljegyzések szerint 29 rác mar- talóc őriz. 1686-ban Bádeni Lajos, a Habsburgok szolgálatába állt híres hadvezér visszafoglalja az erődítményt. Az elvándorolt magyar lakosság lassan visz- szatelepül Pincehelyre.- A török elől sokan menekültek a Bakonyba - idéz fel egy érdekes epizódot Anna néni -, erre utal Pincehelyen a Bakonyi személynév. 1702-ben már 300 lakosa van a falunak, egy évvel később négy vásártartásra kap engedélyt.- Vörösmarty Mihály Pincehelyen kezdett bele a Zalán futása című epikus költeményébe, mely új korszakot nyitott a magyar irodalomban. A településsel azóta egybeépült Görbőn a költőnek otthont adó, ma már sajnos meglehetősen rossz állapotú épületen márványtábla őrzi emlékét. Görbőn egyébként 26 verset irt Vörösmarty - folytatja vendéglátónk.- Egyszer megesett az is, hogy véletlenül bezárták a templomba. Ezt a történetet örökíti meg a Templomba záratásom- kor című költeményében.- Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt szomorú idők köszöntöttek Pincehelyre. Jellasics két hadvezére, Róth és Phillipovics megsarcolta, felgyújtana és ágyúzta a községet. Az ellenség útja egészen Ozoráig vezetett, ahol a magyar csapatok előtt letették a fegyvert. Az 1867-es kiegyezés nagy fejlődést hozott, 1882-ben megépül a vasút. A két világháború, sajnos visszavetette a gyarapodást. A harcok sok emberéletet követeltek. A település 1944. december 3-án szabadult fel.- Ezekre az időkre már én is emlékszem - mosolyog Anna néni, s azt is elmeséli, miként kezdett el foglalkozni a helytörténettel. - Budapesten gimnazistaként kezembe került Vörösmarty életrajza. A könyvben olvastam arról is, hogy a költő Pincehelyen kezdte jogászi pályafutását. Azt hiszem ez adta az indíttatást. Csengő a bot végén Néhány pillanatra feledésbe merülnek a tennivalók Kérdezem Belecskán, merre van Schäffer Konrádék háza. A hosszú sváb parasztház magas tornácán egy asszony áll. Ö mutatja, menjünk csak át az udvaron. Az elöljáró asz- szony és a férje lehet, hogy itt az üvegházaknál dolgozgat ilyenkor. A nyugdíj melléjól jön egy kis kiegészítés. Piacra vinni abból, amit még igy, hajlottabb korukra meg tudnak termelni. A tornácos vén épületnek két ajtaja is nyitott. A belecskai varroda. A röpke kíváncsiságnak sem örülnek az asszonyok. Huszon- négy-huszonöt asszonynak kínálna munkát, de csak tizenhármán vannak. Ennyi pénzért (3-4 ezerért) amikor a ház körül meg másutt is van munka elég? Az első üvegházak csak rozsdamart vascsontvázak, de nem találni Schäffer Konrádot és feleségét a nyitott ajtajukon párás, meleg levegőt lehelő fóliasátraknál sem.- Feleségem Pincehelyre ment egészség- védelmi ülésre - mondja később Schäffer Konrád. Azért csak invitál beljebb, a lugas alá, aztán a házba is, nézzünk körül.- Én itt születtem. A Gyönk környéki községek közt talán ez települt be utoljára svábokkal. Laktak itt hétszázan is. Most négyszázötven-ötszáz lehet a lakosok száma? Hetenként van mozi, a klubkönyvtarat is kinyitja esténként egy fiatalasszony... Dehát sok itt az egyedülálló. Nyugdíjasok. Még nincs klubjuk. Hanem az emlékek tovább élnek a tárgyakban. Schäffer Konrád szeretettel mutatja a ház szobáit: melyik szoba melyik gyermekét, melyik unokáját várja. Édesapjának rózsából faragott tajtékpipája, Lehel Edéné kerámiaplakettja a belecskai evangélikus templom tornyával, a föld mélyét gyökereivel behálózó bőralmafa a kapu közelében - talán csak a múlt. Az előszobái cserépkályha csempéit is meg kell simítani ujjal, tenyérrel is.- Nem engedtem, hogy a vöm túladjon rajtuk. Pestről, a lakásukból hozattam le! Ki kellene már kormolni belül. És a bot? Ami egyszeriben a vállára kerül? Azt is a vő hozta Ausztriából. Ott a csengő a fogantyúján, lejjebb meg a pálinkás üveg: ...Bis zu m letzen Tropfen.” Büszkén húzza ki magát a fényképezőgép sötéten csillanó lencséje előtt. Néhány pillanatra teljességgel feledésbe merül a hét disznó, a baromfiudvar, a fólia, az áron alul, 6 forintért árult paprikapalánták gondja. Legfeljebb csak annyi marad, hogy nyáron, amikor a vakáció idegyüjti őket, a „legkisebb lányunoka etet, a középső olvas, a legnagyobb varr.” Egy fölröppenő fehér galamb váratlan, heves szárnycsapására figyelünk föl. A gazda csak lassan fordítja a fejét a galambpadlás felé.- Nincs már ezekből a csibegalambokból sok. Két-három naponta elvisz belőlük egyet- egyet a rétisas... Őskori település a vasúti fővonal mentén Áthaladó tehervonat Pincehelyen. Jobbról Ocsovai László állomásfőnök Ocsovai László pincehelyi állomásfö- nök minden bizonnyal órákon át beszélt volna a település múltjáról, a nagyközséghez tartozó falvak történetéről. Bevallom: lévén, hogy először találkoztunk, nem tudhattam, hogy odaadó amatőr helytörténész vasutas létére. Természetesen családfája is foglalkoztatja. Apai ágon 1764-ig jutott el az Ocsovai család kutatásában, megítélése szerint a családnév Szécsényből való. Hallgattam volna tovább ízesen fogalmazott gondolatait, de hát engem elsősorban az érdekelt, milyen szerepet tölt be a vasút a körzet gazdasági életében, a személyszállításban. Ma Pincehely középállomásnak számít a Pécs-Budapest fővonalon: a fővárostól' és a baranyai megyeszékhelytől egyaránt 120-120 kilométerre van. Egykoron, a felszabadulás előtt a föld nem adott eleget a megélhetéshez, így aztán a fiatalok zöme „állami” lett, inkább a pályamunkát, a kram- pácsolást választották. Az akkoriak nagy része már nyugdíjas, Dunaújváros, Dombóvár, Pusztaszabolcs, Kelenföld, a Déli pályaudvar leginkább emlékeikben él. Szűcs György váltókezelő is otthon lehetne - 1986 januárjában ment nyugdíjba -, de Ocsovai László visszahívta. A sovány alkatú vasutas jelent, összevágja a bokáját az állomásfőnök előtt. Le sem ül addig, míg hellyel nem kínálják!- Három hónapot letagadtam a koromból gyerekfejjel, mikor a vasúthoz kerülhettem 1943 augusztusának derekán. Eltelt egy idő, mig kierősödtem a pályamunkások között. Magam is állandóan úton voltam, mint társaim, évtizedeken át. De ennek vége. Azért is jöttem vissza nyugdíjas létemre, mert a lányomon segíteni kell: Tolnán építkeznek. Közben Ocsovai László is a pályakezdésre emlékezik,- Pincehelyről jártam hármas túrban Dombóvárra. Hajnali négykor indultam, este kilencre járt az idő, mikor ismét leszállhattam a vonatról, de másnap délután öt órakor már ismét Dombóvár irányába zötyögtem éjszakai szolgálatra. Az államásfőnök öt esztendeje teljesiti Pincehelyen a reá háruló feladatokat. Fejből sorolja: 24 óra alatt 70-80 vonatpár halad el az indóház előtt, vagy áll meg néhány percre. A szerelvények közül alig két tucatnyi a személy, illetve gyorsvonat. A hatvanas évek végére emlékezve megemlíti, hogy abban az időben legalább hatezer utas váltott jegyet havonta Pincehelyen, ma alig több mint háromezerszáz. Ebben nem csupán a tarifaemelés játszott közre, hanem az is, hogy az utóbbi évtizedben jelentősen javult az autóbusz-közlekedés is. Egyébként az ozoraiak, a tamásiak, ha vonatra akarnak ülni, Ikarusszal érkeznek a pincehelyi állomásra. A vasút a térség életében meghatározó szerepet tölt be az árutovábbításban is. Az állomásfőnök megemlíti, hogy áprilisban 2047 tonna volt a feladás, főként kukoricát, búzát raktak vagonba. Ugyanebben az időszakban 2750 tonna áru érkezett, elsősorban Pb-gáz, a helyi töltőüzemnek. Emellett az érkezett műtrágyát itt rakják át gépkocsira az ozorai, a tamási és a pincehelyi termelőszövetkezetek. Harmincháromról negyvenháromra jutni- Az ám, harminchárom fillérért szegem darabját! Tizennégy évig varrtam labdát a Simontornyai Bőr- és Szőrme- feldolgozónak, elhiheti, hogy meg kellett tanulnom varrni! Mégis, legutóbb is délelőtt tizenegytől délután háromig tartott, amíg száz portörlőruhát - nézze csak, így itt - összetűzögettem. De ne higgye ám, hogy vége van ezzel a munkámnak. Tízesével szépen csoportosítani, hajtogatni kell, és ráragasztani a Hő- gyészi Vegyesipari Szövetkezet emblé„Tízesével szépen csoportosítani, hajtogatni kell” máját. Volt is itt egy asszony a szövetkezettől, akinek reklamáltam. Mindjárt azt válaszolta, hogy nem kötelező ezt csinálni! De mondja, hogy egészítsem ki a 3500 forintos nyugdijamat? Évek óta nyugdíjas, tizenegy éve özvegy vagyok. Mennék már innen Harcra, ahol az elvált fiam vett egy szoba-konyhás kis házat! Nincs itt már senkim. Négyszázezerért adnám ezt a házat, ki tudja, sikerül-e ennyiért? Na de azt akarom mondani, hogy azért ráígértek rezsiköltségként tíz fillért, így lenne negyvenhárom a portörlő darabja. Kérdés, megkapom-e. Már 1946 óta élek itt, Keszőhidegkú- ton. Látja, a ház ablakába kitett tábla szerint ez a Petőfi utca 20. Az ajtómnál meg 19-es van. A Petőfi utca Keszöhidegkú- ton ilyen. Igen, igen, az udvaromban itt a víz. Talán már százezer forintomba is belekerült, mire a dombon át, a régi kútról idejutott. A régi kutat a svábok telepítették még valamikor. Iható. Fürdőszobám is van. Most meg a tehót kérik tőlem, mikor nem is tudom hányszor kellett cserélni a tönkrement búvárszivaty- tyúkat. Látja, az udvarommal határos, gazos domboldalt is rendbe tehetném. A kerítés mögött derékig és a fű. Kaptam is egy papírt, hogy gondozzam - három év után haszonbért fizethetek utána. Kishaszonbért. Mondja megéri ez nekem? (Elmondta Nagy Sándorné) A görbői emléktábla Anna néni, Pincehely történetének kutatója
