Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-04 / 133. szám

1988. június 4. Képújság 9 A nagyközségről és társfalvairól Kapaszkodás csökkenő lélekszámmal HHB: Lanyhuló építési kedv flMBf llill Pály Dezső nagy gyakorlati tapasztalattal rendelkező tanácsi vezető. Három és fél évti­zede dolgozik az államigazgatásban, s 1972- től a Pincehelyi Nagyközségi Közös Tanács el­nöke. Amikor az iránt érdeklődöm a puritánul berendezett elnöki szobában, hogy milyenek a pincehelyi emberek, kissé elgondolkodik, majd így reagál a felvetésemre:- Nehezen fogadják be a nem idevaló­sit, ezt magam is éreztem annak idején. De akit elfogadnak, ahhoz nyíltak és ragaszkodók. A nagyközségben és társtelepülésein - Be- lecskán, Keszőhidegkúton és Nagyszékely­ben - négyezer-kétszázán élnek, Pincehelyen több mint 2860-an. Az elnök keserűen jegyzi meg, hogy az utóbbi öt-hat évben erőteljesen csökken a településeken élők száma, a kimu­tatások szerint évente átlagosan ötven lakos­sal van kevesebb. Pincehely végső soron 1971 májusától számit nagyközségnek, az ak­kor hozzá csatolt három településen és azok központjában 5555 volt a helybéliek száma. A korabeli adatok között érdemes tallózni: pél­dául Belecska 1941-ben 807 lelket számláló falu volt, ma 392 az állandó lakosok száma. Keszőhidegkúton 384-en élnek. Nagyszékely népessége 1880-ban 2613 fő volt, 1950-ben 1832, ma pedig mindössze 568 lakosa van. Pály Dezső tanácselnök és Majzik Tamás, az MSZMP Nagyközségi Bizottságának titkára szinte egyszerre említi, hogy a népesség csökkenésének elsődleges oka, hogy a gyer­mekáldást jelentősen meghaladja az elhalálo­zások száma, no meg a családok százai köl­töztek el az utóbbi évtizedekben. Ami a munkalehetőségeket illeti, azzal nincs különösebb gond. E tekintetben a pin­cehelyiek szerencsésebbek. Az ingázók szá­ma nem túlságosan magas. Leginkább a vasu­tasok ingáznak, aztán eljárnak Simontornyá- ra, náhányan Tamásiba. Nagyszékelyben az Április 4. Ruházati Szövetkezet harmincöt asz- szonynak és lánynak biztosít munkalehetősé­get a varrodában, Belecskán is a varroda je­lenti az ipari munkát, Keszőhidegkútról főként Gyönkre, Regölybe, a termelőszövetkezetbe, a vasútra járnak el az emberek. Minden bizony­nyal sokat segítene a térségen, és a zártságot is oldaná, ha az olyan régen óhajtott alig nyolc kilométeres út megépülhetne Nagyszé­kely és Sárszentlőrinc között, így Paks irányá­ba is megoldódna az összeköttetés. Ám a helybéliek jogos kívánsága egyenlőre, úgy tű­nik, óhaj marad az anyagiak szűkössége miatt. A gazdagabb éveket is megélt tanácsi költ­ségvetés erre az eszendőre 32 millió forintra apadt. Már csak ezért is okoz sok fejfájást a ta­nácsiaknak, miképpen sorolják a teendőket, mire jut, mit kell kényszerűségből elhagyni. A pincehelyiek és a társközségekben élők régi kérése a belsőségi utak, a járdák építése, a vízrendezés megoldása. A szűkös források nem teszik lehetővé még azt sem, hogy anya­got vegyenek, amit aztán az ittélők elterítené­nek, leraknák a járdalapokat! Pedig - mint ahogy a tavalyi kimutatásból is kitűnik - mind a székhelyközség, mind pedig a társfalvak la­kóira számíthat a tanács. 1987-ben mintegy 3,4 millió forint értékű társadalmi munkát vé­geztek az ittélők: ebből Pincehely 2,8 millió fo­rinttal részesült. Belecskán 158 ezer forint ér­tékű volt a társadalmi munka, Keszőhideg­kúton 151, Nagyszékelyben pedig mintegy 300 ezer forint. A kereskedelmi ellátást tekintve, a helybé­lieknek nincs különösebb okuk a panaszra, hacsak nem említjük a tartós fogyasztási cik­kekért hónapokig való sorbanállást. Majzik Tamás említi, hogy tudomása szerint az áfész műszaki boltjában legalább 50 hűtőládára, és tucatnyi automata mosógépre van előjegyzés jelenleg. A görbéi falurészen élők gondjain minden bizonnyal jelentősen enyhít az, hogy még az idén az áfész benzinkútjánál „megte­remtik” a PB-palackok szállítását és cseréjét. Azon különösebben meg sem lepődöm, mi­kor a szolgáltatásokat sorra véve megemlítik: kevés a fodrász, a kőműves, Belecskáról Pin­cehelyre kell borbélyhoz vagy fodrászhoz utazni, a körzetben mindössze egy cipész dol­gozik, ő is mint nyugdíjas végzi ezt az igen fon­tos szolgáltatást. A sort folytathatjuk a villany-, a vízvezeték- és központifűtés-szerelő szak­mákkal, a háztartási gépjavító hiányával. A végső következtetés pedig az, hogy a 48 kis­iparos, akik többsége kőműves, festő-mázoló és varrónő, bizony nem elegendő a négy köz­ségben. Az utóbbi években felerősödött lélekszám- csökkenésről már tettünk említést. Többek kö­zött ezzel függ össze, hogy mérséklődött az építési kedv. A tanács ma is azonnal tud ház­helyet biztosítani az építeni szándékozóknak, holott néhány évvel ezelőtt arra számítottak, hogy a tsz, illetve a nagyközségi tanács által kialakított házhelyek gyorsan gazdára talál­nak. Nem így történt. Ha épül is új ház, főként a régi helyén, vagy pedig az elaggott épületeket teszik komfortosabbá a községek­ben élők. Nagyszékelyben a felszabadulás óta mindössze egy ház épült. A települések agóniáját jelzi az is, hogy Nagyszékelyben az utóbbi öt esztendőben 14 hajlékot bontot­tak le, Keszőhidegkúton hármat, Belecskán egyet. A kiadott építési engedélyek száma is csökken évek óta. Öt esztendővel ezelőtt a pincehelyi tanács 21 építési engedélyt adott ki, három évvel ezelőtt kilencet, tavaly mindösz- sze hatot. Végezetül érdemes visszatérni arra, hogy az idei költségvetési forintokból mire jut 1988- ban! A székhelyközség igen nagy gondja a szippantott szennyvíz elhelyezése: a kazet­tás rendszerű tisztítórendszer jövő esztendő­ben elkészül, az ozorai és tolnanémedi tanács­csal összefogva alakítják ki a napi 150 köbmé­ter befogadó-képességű tiszítót. Bővítik a közvilágítást a Zrínyi és Vörös Hadsereg ut­cákban, a biztonságosabb ivóvízellátás céljá­ból már tervezés alatt van egy újabb 100 köb­méteres tároló. Háromszázötven méteres sza­kaszon szilárd burkolatot kap a Temesvári ut­ca. A belecskai iskolában melegítő konyhát alakítanak ki, korszerűsítik az óvodát, az élel­miszerboltot, melyhez a Tamási KOP-KA Áfész járul hozzá. Keszőhidegkúton a vízellátás biz­tonságát növeli a megvalósítandó tározóme­dence, a készítendő több közkifolyó. Nagy­székelyben befejeződik a kultúrház felújítása, járda,- és útkorszerűsítésre 430 ezer forintot költenek, a megyei tanács támogatásával pe­dig mélyfuratú kút készül. A hosszan elnyúló domboklölén vagy három kilométer hosszúságban húzódó nagyközség talán az ezer tonnás PB- tartályok tetejéről tárulkozik elénk a leg­jobban. Fotós kollégám hosszú percekig várja a kellő alkalmat az exponálásra, mert haragosszürke fellegek takarják a napot. Időközben azon tűnődöm a fehér­re mázolt tartály tetején: e tájékon mindig is szorgos népek éltek. Megfordulok, szemközt az enyhe emelkedő, gondozott szőlők, szépen alakított koronájú gyü­mölcsfák, hunyorgó ablakú présházak... Alattam, karnyújtásnyira a DDGÁZ pin­cehelyi töltőüzeme, amely 16 esztendeje . látja el palackos PB-gázzal a lakosságot Tolnában, Baranyában, Fejérben, So­mogybán és Bácsban. Az itt dolgozó emberek zöme helybéli, de járnak műszakra Ozoráról is. Százharmincán töltik a palackokat, amelyeket a Gemenc Volán gépkocsijai juttatnak el a településekre. Harsányi Zoltán üzemegység-vezetőtől tudom, hogy 1972-ig Budaörs látta el a körzetet. Azóta sok minden változott, illetve válto­zóban van. A hazai tíz töltőüzem közül a pincehelyi jelenleg a középmezőnybe tartozik a ka­pacitásáttekintve. Tíz esztendővel ezelőtt végezték el az első bővítést, amely lehe­tővé tette, hogy ma évente 34-35 ezer tonna PB-gázt tölthetnek az ezüstszínű palackokba. Az ellátási körzet viszont eléggé nagy, mindezt két műszakban nem tudják megoldani. Az üzemvezető szerint a most folyó re­konstrukció illetve bővítés befejezéséig a vgm-ekkel hidalják át a gondokat, ugyanis a folyamatos ellátáshoz lega­lább 2,4 műszak lenne szükséges na­ponta. A technológiai váltás, a korszerűsítés tulajdonképpen az elmúlt esztendő nya­rán kezdődött, a hagyományos töltést az automata berendezések váltják föl. Eh­hez viszont meg kell oldaniuk a palackok szelepeinek visszacsapó „zárra” történő cseréjét. Tavaly megtörtént a hőközpont teljes átépítése, szilárd burkolattal látták el a palacktárolót a bevezetendő konténeres szállítás érdekében, ezen túl felújították és bővítették a leendő új üzemhez vezető csőrendszert. A második üzemcsarnok építését még ebben az évben elkezdik, s várhatóan a jövő év végére adja át a ge­nerál kivitelező a több mint százmilliós beruházást. Ottjártunkor már elkészültek az építők az emeletes üzemviteli épület külső va­kolási munkálataival, így hamarosan át­költözhetnek az eddig használt barakk­irodából az ott dolgozók. Végezetül meg­említendő, hogy a pincehelyi töltőüzem, bővítésének befejeztét követően, évente negyvenezer tonna PBgázt biztosit majd a lakosságnak. Kórház a falu szélén Vörösmarty Mihály is rábólintana? Kevesebb a kisdiák Pincehely egyik büszkesége a fes­tői szépségű környezetben található kórház. Az apácák Orsolya rendjé­nek egykori noviciátusát 1951-ben alakították át betegellátó épületté. Az intézmény jelenleg a tamási városi tanácshoz tartozik: ennek az állapot­nak az előnyéről, illetve hátrányáról érdeklődtünk dr. Hajós Károly igaz­gató-főorvostól, aki immár 15. éve áll a kórház élén.- Ezt nem tartom se előnynek, se hátránynak. Gondjaink természete­sen vannak: több elképzelés volt már a pincehelyi kórház sorsát illetően. Évek óta szerepel a tervekben az, hogy Tamásiba költöztetik a létesít­ményt. A városban ugyanis a járóbe­tegeket, míg nálunk a fekvőbetege­ket látják el. Ez a kettéosztottság azonban úgy látszik, megmarad az ezredfordulóig. A fiatal szakemberek - annak elle­nére, hogy azonnal biztosítanak szá­mukra szolgálati lakást - a kelleténél kevesebb számban jelentkeznek az intézménybe. Ez azonban nemcsak pincehelyi jelenség, számos kistele­pülés hasonló problémákkal küsz­ködik, nagy az elszívó hatása a vá­rosnak.- Kevés az összlétszáma, sok az ügyelet - összegzi dr. Hajós Károly.- Viszont rendelkezünk azzal a jó tulajdonsággal, ami általában a kis kórházakra jellemző: orvosaink em­berközeli gyógyítást tudnak végezni. Tehát személyesen ismerik a vissza­térő betegeket, s ez szinte felbecsül­hetetlen többletet jelent a páciensek számára. A folyamatos orvoshiány ellenére dr. Hajós Károly az egyértelmű elis­merés hangján szól kollégáiról, azok szakmai felkészültségéről. A műsze­res ellátottsággal viszont már koránt­sem ennyire elégedett.- Intézményünk e téren az orszá­gos helyzetet tükrözi. Amit lehet, igyekszünk megszerezni, nemrég gyarapodtunk egy ultrahangkészü­lékkel. Folyamatosan halad az épü­letek rekonstrukciója. Ez azonban legfeljebb a szinten tartáshoz ele­gendő. A belgyógyászat, sebészet és szü­lészet - azaz a három osztály - ösz- szesen nyolcvannyolc ággyal ren­delkezik. A kórházhoz meglehetősen nagy terület tartozik, s az sem mellé­kes szempont, hogy megyénk körze­tei közül a tamásiban található a leg­több idős ember. Évente 1000-1100 főre tehető a betegforgalom, akad te­hát tennivalója bőven a százhúsz kórházi dolgozónak.- Szerencsére konfliktusmentes a kapcsolat a várossal és a községgel egyaránt. Jómagam megosztott munkaidőben dolgozom, az időm egy részét Tamásiban, a többit Pin­cehelyen töltöm. Ez nem valami sze­rencsés megoldás, hiszen az oda- visszaút folyamán naponta közel negyven percet elvesztegetek. Lassan már két évtizede annak, hogy a régi pincehelyi művelődési házat óvodá­vá alakították. A szükség nagy úr, a het­venes években az óvodások száma a száznegyvenet is elérte. Ma a négycso­portos óvodában kilencven kisgyerek van. A társadalmi ünnepek, az akkoriban még itt is gyakrabban megforduló nép­színház, a tanfolyamok, találkozók és téeszközgyűlések számára maradt a mo­zihelyiség és alkalmanként a zsúfoltság. Sok jó emberből sem fér el másfélszáz­nál több a teremben. Schlauch Ede, aki 1979-ben került Ozoráról Pincehelyre, hogy mint a szom­szédvárban, itt is az iskolát igazgassa, rövidesen - a következő év szeptembe­rétől - már az általános művelődési köz­pont igazgatója is. Némileg megköny- nyebbült lélekkel: új, tágas művelődési házat avathatotta falu 1980 május else­jén, amely méreteinél, megfelelő számú helyiségénél fogva az iskola tornaterem­gondjait is megoldotta.- A hetvenes évek jelentették a pince­helyi diákotthon hőskorszakát is, amely a nagy körzetesítések idején volt hivatva arra, hogy a pusztai gyerekeket megóvja a mindennapi ingázástól - mondja Schlauch Ede igazgató. Félszáz gyerek lakott itt - Ozora-Döbrönte-puszta, Ozo- ra-Döbrönte-szölőhegy és Gyántpuszta kisdiákjai. Később, ahogy fogyatkozott a pusztabeliek száma, a nagyszékelyiek- nek adott helyet. Odakintről lassacskán már beköltöztek, a nagyszékelyiek is in­kább a bejárást választják. így most itt a központi iskolával szemben 1985 óta a napközi és az étkezde, konyha van. Mint az igazgató szavaiból kiviláglott, csök­kent a gyerekek száma, a hetedikes korosztály kivételével mindössze 22-25- en vannak egy-egy osztályban. Ez annyit jelent, hogy Pincehelyen 380, Nagyszé­kely és Belecska részben osztott alsóta­gozatos iskolájában körülbelül 35-35 kisgyerek tanul. A közel 450 diákot ma még 44 tanár, tanító neveli, oktatja, de az örömbe már a közeli jövőben üröm ve­gyül. Mert ugyan az iskola életéhez tarto­zik az aktív számítástechnikai szakkör, a fizika és gépjármű szakkör, a munkásőr és közlekedési szakrajok, tagadhatatla­nul élénk a tavaly ősszel indult diáksport- kör, azonban testnevelő- és rajztanárra már most égetően szüksége lenne az is­kolának. És később?- Az elkövetkező tíz évben - mondja az igazgató - 19 pedagógusunk megy nyugdíjba. Ez évről évre megújuló, eset­leg fokozódó munkaerőgondot fog jelen­teni, amelynek a megoldását csak nehe­zíti, hogy szolgálati lakást sem fogunk tudni felajánlani a fiataloknak. Már most hiányzik a derékhad - nálunk egy-két ki­vétellel főként fiatalok és idősebbek, jó­val negyven éven felüliek tanítanak. Természetesen amit csak lehet, igyek­szenek saját erőből megoldani. Másfelől pedig, ami a közösségteremtő munkát illeti, Horváth Anna nyugdíjas tanárnő Pincehelyen, Lehel Edéné iparművész - Janka néni - Nagyszékelyben mozgósít­ja az időseket, Takács Józsefné, fiatal testnevelés-orosz szakos tanárnő, a gyerekek egészséges életmódra nevelé­sében, a tömegsport népszerűsítésében fáradhatatlan. Mindenesetre - és nem az erőfeszítéseket és eredményeket leki­csinyítve - hadd idézzem itt is az igazga­tó szavait:- Egyik legnagyobb gondunk, hogy nyolc év(!) óta keresünk főállású népmű­velőt, de nem kapunk. Ebben az ügyben még Szombathelyen, a főiskolán is jár­tunk. Pedig szép kezdő fizetést, lakást ígértünk. Most Szabó János kollégánk végzi megelégedésünkre, de mégiscsak a munkája mellett a népművelői teendő­ket. Az elmondottakhoz - a kép viszonyla­gos teljességéhez - hozzátartozik, hogy a művelődési házban évek óta eleven élet zajlik. Itt próbál a már nevet-rangot szerzett rézfúvós úttörőzenekar, otthona a tö­megsportrendezvényeknek és néhány klubfoglalkozásnak is. De ha a közmű­velődés hagyományosabb, a munka­képes korú lakosságot is mozgósító funkcióját nézzük, itt sem derűsebb a kép, mint másutt. így a kultúrházban ta­pasztalható pezsgésre az általános mű­velődési központ névadója, Vörösmarty Mihály, nem biztos, hogy mindig rábólin­tana. Pincehelyen és társközségeiben jártak, s az anyagokat írták: Bóka Róbert, Salamon Gyula, valamint Szeri Árpád. A felvételeket Sörös Mihály készítette. Szállításra váró, gázzal teli palackok Új házsor a Kapos mentén, Pincehelyen PB-gáz, több megyébe

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents