Tolna Megyei Népújság, 1988. június (38. évfolyam, 130-155. szám)

1988-06-03 / 132. szám

TOLNA MEGYEI w Hétfőn \f > JÚNIUS 3. A Nap kél 4.50 ­nyugszik 20.35 órakor PENTEK A Hold kél 0.01 ­Névnap: Klotild nyugszik 7.10 órakor ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: V. HORVÁTH MÁRIA Telefonszámunk: 16-211, melyen reggel 8 órától este 20 óráig hívható ügye­letes munkatársunk. Üzenetrögzítőnk száma: 16-211, mely 20 órától reggel 6 óráig rögzíti mondandójukat. Telexszámunk: 14-251, ez a vonal napközben él. CB-számunk: 18-as csatorna Népújság 1, AM-üzemmódon. Ezen szintén reggel 8-tól este 20 óráig lehet hívni szerkesztőségünket. Erősödik a felmelegedés Várható időjárás az ország területén ma estig: Keleten is csökken a felhőzet, a felhőátvonulásokból még szórvá­nyosan várható zápor. Csak időnként növekszik meg a fel­hőzet. Több órás napsütés lesz és legfeljebb egy-egy futó- zápor lehet. A gyakran erős, időnként viharos északnyu­gati szél estétől egyre több helyütt lecsendesdik, pénteken a Dunántúlon néha megélénkül a déli szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken 21 -25 fok között alakul. 140 évvel ezelőtt, 1843. június 3-án született Pétervá- rott KLIMENT TYI- MIRJAZEV orosz természettudós. 1874-ben tárta fel a növények titkát, hogy a bennük lévő klorofill szén-dio- xidból, vízből és ás­ványi sókból készíti el táplálékukat. Darwin tanainak lelkes követője és oroszországi népszerűsítő­je volt. Hazájában ö fektette le a tudomá­nyos földművelés alapjait. Élettani isko­lát alapított, amelyre nagy hatással vol­tak a fejlődéstörténeti munkái. A lening- rádi akadémiát - ahonnan annak idején forradalmi nézetei miatt száműzték - halála után, 1920-ban róla nevezték el.- A. CUKORBETEG GYERMEKEK KLUBJÁNAK következő foglalkozására június 4-én reggel 9 órától kerül sor Szekszárdon a megyei Köjál székházá­ban.- A KRÓNIKUS BETEGSÉGBEN SZENVEDŐ FIATALOK táboroztatását idén nyáron is megszervezi a Vöröske­reszt Tolna megyei vezetősége. A 14-25 év közötti fiatalok augusztus 11-18. kö­zött nyaralhatnak Sötétvölgyben, az úttö­rőtáborban.- RENDHAGYÓ IRODALOMÓRA. Ma délelőtt 11 órakor Marék Veronika író, a legkisebbek egyik legnépszerűbb gyer­mekkönyv szerzője és illusztrátora tart rendhagyó irodalomórát Bonyhádon a III. Számú Általános Iskolában.- TERÜLETI TERVEZÉS és település­kultúra az NDK-ban címmel tartott teg­nap délután előadást Frank-Dieter Grimm, a természettudományok doktora, a Német Demokratikus Köztársaság Tu­dományos Akadémiája Földtani és Geo­lógiai Intézete közgazdasági területi részlegének vezetöhelyettese a Tolna Megyei Tanácsi Tervező Vállalatnál. Ezt megelőzően, mint a TIT Tolna Megyei Szervezetének vendége - megismerke­dett annak feladataival, majd látogatást tett Bonyhádon, ahol megtekintette az új városrészt, az „Év lakóházát" és a német nyelvű óvódát. A Koreai NDK rendezvényei Szekszárdon Gitáron és tangóharmonikán előadott ko­reai dallamok fogadták tegnap délután a szek­szárdi Babits Mihály művelődési központban azokat az érdeklődőket, akik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság nép- és iparművé­szetét reprezentáló kiállítás megnyitóján vet­tek részt. A zenés köszöntő után Kang Hon, a KNDK nagykövetségének kulturális attaséja üdvözölte a jelenlévőket, s kifejezte reményét, hogy a tárlat a maga sajátos eszközeivel hoz­zájárul a'két nép barátáságának további erő­sítéséhez. A kiállított képek, kerámiák június 26-ig tekinhetők meg. A rendezvénysorozat következő állomása­ként június 8-án 14 óra 30 perces kezdettel gyermekjátszóház várja a fiatalabb korosztályt az intézmény márványtermében, ahol koreai dalok, játékok tanulására és papirhajtogatás- ra lesz lehetőség. Délután 16 órától a kamara­teremben Kang Hon Koreai tájak és emberek címmel tárt ismeretterjesztő előadást. A Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat azonnali belépéssel felvesz gépíró adminisztrátort. Jelentkezni lehet: Szekszárd, Liszt F. tér 3. fi- ELHAGYOTT PÉNZTÁRCA. Tegnap Szekszárdon a Köjál-székház előtt az ut­cán Göttlinger Zoltánná egy pénztárcát talált. A tulajdonosa holnap egész nap át­veheti Szekszárdon, a Széchenyi u. 61. szám (4. em. 6-os ajtó) alatt.- ÉV VÉGI HANGVERSENY Gyönkön. Huszonnyolc gyerek tartott hangver­senyt tegnap az összegyűlt családtagok­nak Gyönkön, a művelődési házban. A növendékek a zongoratanfolyam ez évi befejezéseként adtak számot tudásukról. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI: A Sportfogadási és Lottóigazgatóság tájékoztatása szerint a 22. játékhéten a következő nyerőszámokat húzták ki: 2, 26, 34, 46 60 Boriska Nem lenne Boriskához - Eller Fe- rencnéhez, lapunk kézbesítőjéhez - illő, ha emelkedett szavakkal emlé­keznénk meg érdemeiről. Pedig ér­demei számosak. Ki tudná összeszá­molni, hogy az elmúlt sok-sok évben hány kávéja nyomán támadtak bölcs gondolataink. Mennyi OTP-csekket adott fel helyettünk, mennyi hiánycik­ket szerzett meg számunkra barát­ságból, szívességből. Mindemellett lényének varázsa és légköre van. Humora és annak elő­adásmódja utolérhetetlen és utánoz­hatatlan. Mindig viccre-nevetésre, ugratásra kész személyisége talán még jobban fog hiányozni, mint a „bi­tumenkoktélnak” tisztelt kávéi. Mindenről és mindenkiről mindent tud. A szigorúan bizalmas üzemi sok­szög ülése után tíz perccel már is­merte a döntéseket. A baleseteket talán előre bejelentik neki, de hogy előbb értesül azokról, mint a rendőr­ség az biztos. Tudomása nélkül nem halhat és nem születhet meg senki a környé­ken, nem eshetnek szerelembe az emberek. Minden érdekli, ami embe­ri és meg is érti az embereket, hiszen titkainkat, bánatainkat, sérelmeinket neki mondtuk el először. Soha nem élt vissza senki bizalmával. Reméljük mi sem az övével. Nagyon várta már ezt a mai, utolsó, munkában töltött napot, mert fáj a lá­ba, várja otthon a rengeteg munka és a három unokája. Nem búcsúzunk, mert nem tehet­jük, hiszen a hírekre és a humorra ezután is nagy szükségünk lesz. Pincehelyen a NÉPÚJSÁG Egy héttel ezelőtt Högyészt mu­tattuk be, most Pincehely követke­zik, egyúttal zárja is, legalábbis egyenlőre a találkozók sorát. Szombati számunkban két oldalon mutatjuk be a nagyközséget és társközségeit Belecskát, Keszőhi- degkutat és Nagyszékelyt. Hétfőre pedig személyes találko­zót tervezünk a négy település la­kóival. Ez 16 órakor kezdődik a pin­cehelyi pártház tanácstermében. Előtte 14 órától szakembereink ingyenesen adnak tanácsokat adó-, OTP-s jogügyekben, ugyanitt előfi­zethetnek lapunkra, hirdetést ad­hatnak fel, kérdéseikkel, pana­szaikkal fordulhatnak olvasószol­gálatunkhoz, esetleges lapkézbesí­tési gondjaikat is jelezhetik. Ugyan­ezt megtehetik a találkozón, és köz­vetlenül utána is. A pártház folyosó­ján és a tanácsteremben tekinthetik meg fotós kollégáink - Bakó Jenő, Czakó Sándor, Gottvald Károly, Kapfinger András fotókiállítását és Decsi Kiss János kötél-textil alkotá­sait. A találkozó keretében szeret­nénk bemutatkozni, szólni lapunk­ról, terveinkről, munkánkról és a Tolna Megyei Lapkiadóba Vállalat törekvéseiről, elképzeléseiről. Várjuk kedves olvasóink lapunk­kal kapcsolatos észrevételeit, ja­vaslatait. Az Épfu vállalat telephelyén „Társulás” az építkezők segítésére A szekszárdi 5-ös számú Épfu és a mohácsi Áfész közös kereskedelmi és szolgáltató irodát hozott létre azzal a cél­lal, hogy az építkezőket kiszolgálja úgy, hogy az áru útját megrövidíti, mivel a gyártól közvetlenül a telekre szállítanak. Az Áfész az áruforgalmazást, az Épfu pedig a szállítást végzi. Téglaféléket, ho­mokot, építőkövet, cementet, betonárut, falazóanyagokat, tehát főleg tömegáru­kat lehet itt megrendelni - tájékoztatott Molnár István az Épfu Vállalat munkatár­sa. És ha a vásárló nem tudja rögtön elvin­ni az árut, lehetőségeink szerint, ingyen és bérmentve tároljuk az anyagokat te­lephelyünkön. Ha nálunk vásárolnak, az átlagnál olcsóbban juthatnak az építke­zők a szükséges termékekhez, mivel tá­rolási, őrzési díj nem emeli az árakat. Hogy szükség volt erre, bizonyítja havi 2,5-3 millió forintos forgalmuk. Folytatódott a tanácskozás Az egészségmegőrzés társadalmi programjáról Mint arról tegnapi lapunkban beszá­moltunk, kétnapos, továbbképzés jellegű tanácskozást szervezett a megyei egész­ségvédelmi tanács. A második napon, azaz tegnap a lelki egészségről és az az­zal kapcsolatos kérdésekről tartott elő­adást dr. Kolozsi Béla, a Semmelweis Or­vostudományi Egyetem adjunktusa, majd arról, hogy miként alakultak me­gyénkben a lelki betegségek, Csontos Károly, a megyei kórház pszichiátriai osztályának terapeutája tartott korrefe­rátumot. Hangzott el előadás az egészsé­ges életmódra nevelésről, illetve annak megyei tapasztalatiról. Szó volt a munka- és környezetvédelemről, s arról, hogy e témában melyek megyénk kiemelt tenni­valói. Több előadás és korreferátum hangzott el az egészségmegőrzés és a táplálkozás összefüggéseiről. A program fórummal zárult, aminek keretében a me­gyei egészségvédelemi tanács tagjai vá­laszoltak a kérdésekre. Popcorn hungary Az International Hungary Popcorn - a próbaszámok kedvező fogadtatását kö­vetően - megkapta a végleges lapalapí­tási engedélyt, így a napokban 80 ezer példányban kerül az utcára az Athe­naeum Nyomdában készült első hivata­los, júniusi száma. Rendőrségi fogadóórák A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 1988. június 23-án 13 órától 14 óráig, a Szekszárdi Rendőrkapitányság vezetője 1988. június 24-én, 9 órától 10 óráig, a Bonyhádi Rendőrkapitányság vezetője 1988. június 20-án, 15 órától 16 óráig, a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője 1988. június 14-én, 17 órától 18 óráig, a Paksi Rendőrkapitányság vezetője 1988. június 24-én, 9 órától 11 óráig, a Tamási Rendőr- kapitányság vezetője 1988. június 20-án, 8 órától 9 óráig tart fogadóórát. HALLOTTAM Újra hittel Hallottam, hogy a pártértekezletről hazafelé tartó egyik megyei küldött­ségben két párttitkár is kijelentette, az értekezlet hatására saját alapszerve­zetükben is megújulást hirdetnek. Új választást írnak ki, hogy felmérjék, él­vezik-e a tagság bizalmát. Ha igen, hát igyekszenek megfelelni az új köve­telményeknek. Ha nem, hát levonják a szükséges tanulságokat. Lelkesít, hogy a munkahelyi közösségekben, amelyekkel munkám ter­mészetéből fakadóan nap mint nap találkozom, nem tiszteletkörfutáskép- pen, a pártértekezlettel kapcsolatos, hittel teli utalásokkal találkozom. Hogy személyes barátaim, ismerőseim körét sem hagyták érintetlenül a néhány nappal ezelőtt történtek. Mert ugye olyan ez mint a szerelem. Biza­lom, hit nélkül semmi értelme. „Az amerikai nép nevében sok sikert kívánok Önnek azon politikai és gazdasági reformok végrehajtásához, amelyek lehetővé teszik Magyaror­szág számára, hogy maradéktalanul kiaknázza népének hatalmás tehet­ségét és alkotó szellemét” - olváshattuk többek között az Amerikai Egye­sült Államok elnökének Grósz Károlyhoz írott üdvözlő táviratában, Nekem személy szerint jólesett ez a biztatás, s remélem, hogy az utolsó szavak sugározta elismerést nem valami elnöki gesztusnak, hanem kihí­vásnak tekintjük. -he­Miről ír a Foci? Somogyi Jenő, az MLSZ elnöke válaszol az olvasók kérdéseire. Az érdeklődők főleg Debrecenből és több vi­déki városból jelentkeztek. A Bp. Honvéd egy év szünet után újra bajnokságot nyert, ezúttal a tizediket. A lap munkatársa Bicskei Bertalannal beszélgetett. Júniusban nyolcvanhárom játékosnak jár le a szerző­dése, nevüket közli a lap. Válogatottunk nem jutott be az Európa-bajnokság dön­tőjébe, ennek ellenére mégis lesznek magyarok a konti­nenstalálkozón. Még mindig tart a vita, hova megy, vagy marad-e Détári. Ezúttal egy Görög multimilliomos kívánja megszerezni. Nagy vihart kavart néhány hónapja, hogy az FTC szur­kolói összetörtek egy villamost Debrecenben, lapunk legújabb számából az is kiderül, kik a tettesek. Rendkívüli elnökségi ülés az MLSZ-ben Egy nappal azután, hogy Tibor Tamás, az ÁISH elnök- helyettese nem kívánatosnak és tűrhetetlennek minősí­tette a magyar labdarúgásban uralkodó állapotokat, nyi­latkozott Somogyi Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke is. Elhatárolta magát a napilapokban is megjelent, az MLSZ-t és az NB l-es ligát elitélő véleménytől. Különö­sen sértőnek vélte azt a kijelentést, hogy az MLSZ nem érett meg az önállóságra. A szövetséget és a ligát ért kritikák nyomán az MLSZ úgy döntött, hogy június 7-re, keddre rendkívüli elnöksé­gi ülést hív össze. ÚJSÁG a Magyar Szocialista Munkáspárt Tolna Megyei Bizottságának lapja. - Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Mb. főszerkesztő-helyettes: HAZAFI JÓZSEF. Szerkesztőség: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. 7100. Telefon: 16-211. Sportrovat: 11-457. - Kiadja a Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat, Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 16-211. Telex: 14-251. Postafiók: 71. - Felelős kiadó: DR. MURZSA ANDRÁS igazgató. - Készült: dms 7000 fényszedő rendszerrel, Saphir 96-os ofszet-rotációs géppel a Szekszárdi Nyomdában, Szekszárd, Széchenyi u. 46. Postacím: 7101 Szekszárd, telefon: 11-422. Felelős vezető: BENIZS SÁNDOR igazgató. - Terjeszti a Magyar Posta. - Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- Ft, negyedévre 129,- Ft, egy évre 516,- Ft.- Indexszám: 25069. ISSN 0133-0551.

Next

/
Thumbnails
Contents