Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-05 / 106. szám

1988. május 5. 2 NÉPÚJSÁG Ülést tartott a Minisztertanács Olasz Kommunista Párt - KB-ülés (Folytatás az 1. oldalról.) lések folynak. Ennek célja, hogy a helyi és a területi irányító szervek a jövőben a jelenleginél sokkal nagyobb szerepet kaphassanak a népgazdaság szakem­berszükséglete és a képzés összhang­jának megteremtésében, ezen belül a helyi igényeknek megfelelő felvételi ke­retszámok meghatározásában. Az idén egyébként a csaknem 150 ezer nyolca­dikos közül több mint 145 ezren jelent­keztek továbbtanulásra. A korábbinál ke­vesebben választották a gimnáziumot, jóval többen kívánják szakközépiskolá­ban, illetve szakmunkásképző iskolában folytatni tanulmányaikat. A sokakat foglalkoztató korrupciós ügyekről véleményt formálva (a Magyar Hírlap kérdésére) kifejtette: mostanában többet hallunk ilyen esetekről, a közvéle­mény és a sajtó is nagyobb figyelmet szentel ezeknek. A hatóságok a korrup­ció' elleni fellépést ma is, a jövőben is napi munkájuk elengedhetetlen részé­nek tekintik. A kormány szorgalmazza, hogy a hatóságok a leghatározottabban járjanak el a korrupciós jelenségekkel szemben. A Veszprémi Napló munkatársa be­számolt arról, hogy több helyi vállalat A Libanonba betört izraeli csapatok a vártnál hevesebb ellenállásba ütköztek. A „biztonsági övezettől” északra, a Be- kaa-völgy déli területein, síita települé­sek környékén folynak különösen véres csatározások. Izrael itt harckocsikat, he­likoptereket, nehéztüzérséget vetett be. Ez utóbbi szerdán heves tűzzel árasztotta el nemcsak az ellenállók pozícióit, de a lakott körzeteket is. A helyi lakosság tömegesen menekül. Különösen súlyosak a harcok Mazs- dun városka körül, ahová az izraeliek szerda délután törtekbe. A térséget védő Amal-milícia és a Hezbollah közlése sze­rint a tüzérséggel is támadott településre helikoptereken szállítottak könnyű harc­kocsikat. Az izraeli oldalon is súlyosak a veszteségek, a halottakat és sebesülte­ket helikoptereken szállítják vissza Iz­Nadzsibullah afgán elnök kilenctagú küldöttség élén, Radzsiv Gandhi kor­mányfő meghívására, szerda délben há­romnapos hivatalos látogatásra az indiai fővárosba érkezett. A látogatás jelentőségét nemcsak az adja meg, hogy tíz éve nem járt hivatalos viziten afgán államfő Új-Delhiben, hanem A bihacsi városi bíróságon ma meg­kezdődik minden idők legnagyobb ju­goszláv gazdasági bűnpere: Fikret Ab- dics, a Velika Kladusa-i Agrokomerc me- zőgazdsági-ipari kombinát hajdani ve­zérigazgatója, a Bosznia-hercegovinai Kommunista Szövetség KB Elnökségé­nek volt tagja, a szövetségi parlament nemrég visszahívott képviselője és 16 társa ül a vádlottak padján. Az ügyész a jugoszláv szocialista önigazgatás társa­dalmi rendszerének ellenforradalmi ve­szélyeztetésével, egyebek között fede­zetlen váltók kiadásával terheli őket. A vádlottak között ismert közéleti emberek és gazdasági vezetők szerepelnek, köz­tük Hakija Pozderac, a szövetségi kor­mány, majd pedig a föderáció tanácsá­nak egykori tagja. A bírósági tárgyalás várhatóan au­gusztus közepéig tart. A vádlottakat 25 ügyvéd védi. A vád és a védelem több mint 300 tanú kihallgatását kérte. A vádirat terjedelmes: 68 sűrűn gépelt oldal. Mondhatnánk úgy is: mind tartal­mát, mind tömegét tekintve igencsak sú­lyos. Egyebek között a következőket álla­pítja meg: Fikret Abdics s az ő rábeszélésére Ha­kija Pozderac 1984 elejétől 1987 au­gusztusáig úgy irányították az Agroko­merc fejlesztési programját és annak fi­nanszírozását, hogy a hozzá szükséges pénzfedezetet törvénytelen úton, váltók kibocsátásával szerezték meg, mégpe­dig anélkül, hogy adós-hitelező viszony keletkezett volna. A váltókért kezességet vállaltattak bankokkal, más pénzintéze­tekkel, s egyéb szervezetekkel. A jugoszláv váltótörvény értelmében fi­zetési eszközül váltót csak abban az az elmúlt hetekben 10-30 százalékos áremelést jelentett be. Megkérdezte: le­het, hogy csak rövid ideig volt hatásos a kormány felhívása az áremelésekkel ösz- szefüggő önmérsékletre? Bányász Re­zső az országos tapasztalatok alapján vi­tába szállt ezzel, mondván: az önmérsék­let továbbra is jellemző a vállalatok túl­nyomó többségére, a kormány általában elégedett ezzel a korrekt vállalati maga­tartással. Igaz, hogy a bejelentési kötele­zettség részleges feloldását követően áprilisban voltak áremelkedések, de ezek egyelőre nem veszélyeztetik az egész évre előre jelzett 15 százalékos határt. A bejelentési kötelezettség egyébként a termékek jelentős körében továbbra is fennmaradt, ezt az illetékes árhatóság az év végéig folyamatosan vizsgálja és csak folyamatosan szünteti meg. 1A szóvivő - a Magyar Tudományos Akadémiától kapott információ alapján - tájékoztatást adott arról is (a Magyar Nemzet érdeklődésére), hogy sikerült megteremteni az Új Magyar Lexikon el­készítésének anyagi alapjait, s kialakul­tak már a tartalmi elképzelések is. A szer­vezés és az előkészítés a befejező stá­diumba jutott. raelbe. Bejrútban a legfőbb síita egyházi vezető, Mohammad Mehdi Samszeddin arra szólított fel valamennyi libanonit, hogy az összes lehetséges módon szán­janak szembe az újabb izraeli agresszió­val. Metullánál, az izraeli-libanoni határ­nál újságírók újabb izraeli csapatok át­haladását észlelték. E fejlemény szöges ellentétben áll Jichak Rabin hadügymi­niszter bejelentésével, miszerint „a had­műveletet nem terjesztik ki, s legkésőbb 48 órán belül visszatérnek a csapatok”. Rabin ezt szerda délben a Kneszetben hangoztatta, válaszul a baloldali ellenzék bizalmatlansági indítványára. A hadügyminiszter azt mondotta, hogy „harcok folynak a biztonsági zónától északra”, de részletekbe nem bocsátko­zott. Az izraeli szélsőjobb az „ütközőöve­zet” kiszélesítését követelte. az is, hogy a mostani tárgyalásokra már az afgán rendezés perspektívájában,,a genfi egyezmény aláírása után és a szov­jet csapatkivonás megkezdése előtt ke­rül sor. Megfigyelők azt várják, hogy megvitat­ják az afgán belső helyzet megszilárdítá­sával összefüggő törekvéseket. esetben szabad kibocsátani, ha két fél között valamiféle hitelügylet jön létre. A vevőnek pillanatnyilag nincs pénze, ám kötelezettséget vállal, hogy meghatáro­zott időn belül fizetni fog, s erre tett ígére­tét megszabott keretek között papírra - azaz váltóra- írja. Aki tehát nem ad el, s nem vesz semmit, az nem adhat ki, illetve nem fogadhat el váltót. Velika Kladusán az történt, hogy az Agrokomerc vezetői­nek pénz kellett - úgy tettek, mintha elad­tak vagy vettek volna valamit, s ennek fi­zetésére váltót bocsátottak ki. S amikor elérkezett a váltó kifizetésének határide­je, akkor azt újabb váltó kibocsátásával fedezték. Ez a felelőtlen „játék” az egész országra kiterjedt: hatalmas összegek forogtak közkézen, amelyeknek csak névértékűk létezett. 1984 januárja és 1987 augusztusa kö­zött az Agorkomerc összesen 17 680 hamis váltót bocsátott ki: ezek értékét, ha le tudjuk is írni, alig lehet kimondani: 1 214 936 000 000 - vagyis egybillió-két- száztizennégymilliárd-kilencszázhar- minchatmillió dinár, ez csak az ország évi költségvetése bevételeivel és kiadásaival vethető összg. A váltók közül 5079-et óvatoltak, illetk- ve a határidőn belül meg akarták fizettet­ni, de mivel nem volt rájuk fedezet, kifize­tetlenek maradtak. E váltók névértéke 303 milliárd dinár. Ez a pénz 12 ezer, egyenként 50 négyzetméteres lakás (vagyis egy egész város) megépítését fe­dezné. A vádiratból kitűnik, hogy az Agroko­merc az értéktelen váltókat eladta kész­pénzért. A pénzből különféle mesterke­dések révén beruházásokat végezték. 1986 első felében péládul 302 milliárd PANORÁMA BUDAPEST - Szerdán Budapesten, a Nemzetközi Kereskedelmi Központban befejeződött az a háromnapos tanácsko­zás, amelyen neves közgazdászok, válla­lati vezetők és társadalmi szervezetek képviselői vitatták meg a bérreform kér­déseit. MOSZKVA - A Szovjetunióban, a szemipalatyinszki kísérleti telepen szer­dán, moszkvai idő szerint hajnali öt óra­kor katonai célú kísérleti nukleáris rob­bantást hajtottak végre. A robbantás ere­je - a kísérletről kiadott TASZSZ-jelentés szerint - 20 és 150 kilotonna közötti volt. BONN - Hans-Dietrich Genscher nyuganémet alkancellár és külügymi­niszter szerdán bonni jegyzéket nyújtott át Julij Kvicinszkij szovjet nagykövetnek, amely tájékoztatást tartalmaz a szovjet rakétaellenőrök tevékenységére vonat­kozó nyugatnémet törvényhozási határo­zatról. LONDON - Befejezték kétnapos lon­doni tárgyalásukat Angola, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Államok és Kuba képviselői. Az angolai háború befe­jezéséről és Namíbia függetlenségéről szóló megbeszélések lezárásaképpen a résztvevők szerdán közös közleményt adtak ki, amelyben haladásról tettek em­lítést. WASHINGTON - Az Egyesült Álla­mok készen áll az esetleges iráni táma­dásokra - jelentette ki Fánk Carlucci amerikai hadügyminiszter szerda reggeli televíziós nyilatkozatában. A miniszter megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint Irán nagyszámú gyors motorcsó­nakot, kisebb naszádot vont össze az Öböl egyes körzeteiben, de kijelentette, azok nem veszélyeztetik nagyon az ame­rikai flottát, nagyobb iráni hadihajók je­lentős része pedig vagy megsemmisült, vagy harcképtelen. RÓMA - Olaszország déli részén szerdán megkezdődött a NATO „Dragon Hammer-88” elnevezésű hadgyakorlata. A május 14-ig tartó manőverekben a tag­országok szárazföldi és légi egységei vesznek részt. PÁRIZS - Lezuhant a francia légierő egy Mirage-F1 típusú vadászgépe szer­dán Korzikán a solenzarai támaszpont közelében. Mint a légierő parancsnoksá­ga jelentette, az eset lőgyakorlat közben történt, s a pilótának sikerült katapultál­nia. Az okok egyelőre nem ismeretesek. LUANDA - Az angolai kormánycsa­patok kiszorították az UNITA ellenforra­dalmi szervezet fegyvereseit és a dél-af­rikai erőket Cuito Cuanavale dél-angolai város térségéből. Ezt az ANGOP angolai hírügynökség jelentette szerdán a had­sereg helyi körzetparancsnokának köz­lése alapján. „beruházási dinárt” teremtettek így elő. Hamis könyvelés révén kihozták, hogy a kombinát az 1986-os esztendőt 11,3 mil­liárd dínáros nyereséggel zárta. A való­ságban - mint a vizsgálat kiderítette - aZjAgrokomercben csupán 1986 elejétől 1987 június 30-ig 237,5 milliárd dinár veszteség támadt. A vádlottak rendkívül magabiztosak voltak. Ezt mutatja a következő mozzanat is: Miután rájöttek, hogy telexgépük be­tűtípusa pontosan azonos a szövetségi társadalmi könyvviteli szolgálatéval, saját telexgépükön saját címükre a szolgálat­tól 5 hamis átutalást adtak le, s ezzel egy­szerre 15,4 milliárd dinárra tettek szert. Ezt az összeget - ami valójában nem lé­tezett - úgy kezelték, mintha csakugyan lett volna ennyi pénzük. A vizsgálat során derült fény arra is, hogy a Velika Kladusán folytatott mega­lomániás beruházás során a 73,4 milliárd dinár értékű, 53 létesítmény közül 43- nak az építését be sem jelentették a társadalmi könyvviteli szolgálatnak, az il­letékes pénzügyi ellenőrző szervnek. Ezek ugyanis nem gazdasági jellegű be­ruházások voltak, a szövetségi kormány a gazdasági stabilizáció érdekében nem engedélyezte őket. E létesítmények közül a botrány kipattanása után 36 befejezet­len maradt. Abdics és társai különböző sötét uta­kon külföldi hiteleket is felvettek. Ezek értéke a tavaly júniusi középárfolyamon 13,5 milliárd dinárt tett ki. A tárgyalás nyilvános lesz: Az egész ország közvéleménye példátlanul nagy érdeklődéssel várja. MARKUS GYULA (Belgrád) Összeült szerdán Rómában az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottsága, hogy megvitassa az új olasz kormány gazdaságpolitikájával, a köztársasági in­tézmények reformprogramjával kapcso­latos kérdéseket, valamint az olasz balol­dalnak az „új politikai szakaszban” teen­dő kezdeményezéseit. A párt főtitkára, Alessandro Natta nem volt jelen az ülé­sen, továbbra is a perugiai klinikán keze­lik, ahová szombaton szállították be öt enyhe szívinfarktussal. Az ülést így Achil- le Occhetto főtitkárhelyettes nyitotta meg, majd Aldo Tortorella, a vezetőség és titkárság tagja, a párt intézményi ügyekért felelős bizottságának a vezető­je terjesztette elő beszámolóját. Ebben bírálta az újonnan megalakított ötpárti kormánykoalíciós formát, de kedvezően értékelte a kormánynak az „intézményi reformokról” szóló elképzeléseit. Occhetto az ülés elején tájékoztatta a Központi Bizottság és a Központi Ellen­őrző Bizottság tagjai Natta egészségi ál­lapotáról. Elmondta: a főtitkár továbbra is intenzív kezelésben részesül, mivel újabb rohamok érték őt (de nem kapott újabb infarktust). Az orvosok ettől függet­A feszültség növekedéséről érkeznek hírek a Nowa Huta-i Lenin kohóműből, ahol változatlanul tart a sztrájk és a gdanski Lenin hajógyárból, ahol a sztráj­kot kierőszakolni akarók egy csoportja megkísérelte az üzemigazgatóság épü­letének elfoglalását. Mint a lengyel hírügynökség jelentette, a Nowa Huta-i kohómű igazgatója által szabott reggel négy óráig a több mint egy hete sztrájkoló mintegy 1700 dolgozó nem vette fel a munkát, bár ígéretet kap­tak, hogy sem anyagi, sem fegyelmi kö­vetkezménye nem lesz az eddigi akció­nak. Egyes agresszív csoportok - jelenti a PAP - megakadályozzák a dolgozókat a munkavégzésben. Szélsőséges meg­nyilvánulásokra is sor került. Egy munká­ba lépett teherautósofőrnek megrongál­ták a gyár parkolójában álló személy- gépkocsiját, a sztrájkoló üzemegységek­be nem engedik be a karbantartókat. Az üzemi lap munkátársát, aki beszélni akart a munkásokkal erőszakkal eltávolították. A gdanski hajógyárban folyó illegális sztrájk vezetői szerdán mindent elkövet­tek a gyár teljes megbénításáért. Válto­zatlanul megszállják az üzem egyik bejá­ratát, sztrájkagitáció folyik, lelki terrorral, nemegyszer fizikai erőszakkal akadá­lyozzák meg a munkát. A PAP jelentése szerint a Lenin hajógyárból egy ag­resszív csoport megpróbálta elfoglalni az üzemigazgatás épületét és kísérletet tettek arra, hogy bejussanak egy másik gdanski nagyüzem területére, a gdanski hajójavítóba. E kísérletek azonban nem jártak sikerrel - jelenti a lengyel hírügy­nökség. Közben Wroclawból arról érkezett hír, hogy az ottani vagongyárban a „Pafa- wagban" ahol kedden kezdődött sztrájk, ma már normálisan folyik a munka, a munkástanács, az üzemi szakszervezet és a gyár vezetésének részvételével ülés Az FKP központi lapja, a L’Humanité szerdán élénk polémiába bocsátkozott az Izvesztyijával a francia kommunisták elnökjelöltje, André Lajoinie választási eredményének értékeléséről. Mint isme­retes, Lajoinie 6,76 százalékot szerzett az első fordulóban, ami országos szintű választáson az FKP leggyengébb ered­ménye a párt alapítása óta és alig fele Georges Marchais főtitkár 1981-es el- nökjelölti eredményének. A szovjet kormány lapjában Alek- szandr Bovin, az ismert politikai szemle­író számbavette a francia polgári sajtó magyarázatait, a hasznos szavazat elvét, az FKP-nak a szocialistákkal való együtt- kormányzását 1981-84 között, mint amelyek számos szavazót taszítottak el most az FKP jelöltjétől. Bovin hozzáfűzte, hogy szerinte ennél komolyabb hiányos­ságok is hozzájárultak a kommunista el­nökjelölt gyenge szerepléséhez, s ezek a hibák ma nemcsak a FKP-ra jellemzőek. Szerinte a kommunistáknak nincs prog­ramjuk, nincsenek vonzó, főleg a mun­lenül nem tartják súlyosnak Natta állapo­tát. Occhetto azt is közölte, hogy maga Natta kérte: az ő távollétében is tartsák meg a Központi Bizottság ülését. Tortorella ezután előterjesztette a be­számolóját, amelyben bírálta a keresz­ténydemokrata Ciriaco De Mita kormá­nyát. Elavult koalíciós formának minősítette az ötpárti szövetséget (keresztényde­mokraták, szocialisták, szociáldemokra­ták, republikánusok és liberálisok), ne­hezményezte, hogy azt „előzetes szövet­kezés” alapján hozták létre (vagyis eleve kizárták más - baloldali - erők részvéte­lének a lehetőségét). Egyetlen újdonság van a kormány programjában, mégpedig a köztársasági intézmények reformjával kapcsolatos elképzelés. A Kommunista Párt kész e téren együttműködni, különö­sen az egykamarás parlament megalakí­tása mellett száll síkra. Külpolitikai témákra áttérve Tortorella sürgette, hogy Olaszország tegyen lépé­seket a PFSZ elismerésére, és szorgal­mazza, hogy Nyugat-Európa hatékony szerepet vállaljon az Izrael által megszállt területek helyzetének javításában. kezdődött a munkáskövetelések teljesíté­séről. Egyre több hír érkezik arról is, hogy a múlt héten alapvetően bérköveteléseknek indult sztrájkok mind több politikai motívu­mot igyekeznek, mindenekelőtt a volt Szoli­daritás egyes vezetői belekeverni. Kedden a gdanski hajógyárban Lech Walesa, a volt Szolidaritás egykori elnöke két alkalommal is beszédet mondott. A munkahelyi konfliktusok éleződésé­vel egyre nyugtalanítóbb hírek érkeznek arról is, hogy - mindenekelőtt a Nowa Huta-i kohómű kiesése miatt - több üzem termelési gondokkal küszködik. A chorzówi „Konstal” gépgyárban már teg­nap le kellett állítani néhány üzemrészt, de számos más gépgyárban is csak né­hány napos alapanyag-tartalékkal ren­delkeznek. A Lenin kohómű közvetlen napi vesztesége a teremlés részleges szünetelése miatt 300 millió zlotyt tesz ki. * A lengyel társadalom nagyobb hánya­da szerint a múlt. héten elkezdődött sztrájkhullám a lakosság életszínvonalá­nak csökkenéséhez vezet. Ez derül ki abból a reprezentatív köz­véleménykutatásból, amelyet a varsóiak között végzett a lengyel közvéleményku­tató intézet. A megkérdezettek 61 száza­léka vélekedett úgy, hogy a munkabe­szüntetések csökkentik az életszínvona­lat, míg 15 százalék szerint éppen ellen­kezőleg. 50 százalék helytelennek tartot­ta a sztrájkolást, 34 százalék helyeselte, 16 százaléknak nem volt véleménye. A megkérdezettek 56 százaléka sze­rint nem kell országos sztrájkhullámmal számolni, de 26 százalék szerint igen. A közvéleménykutatás adataiból a PAP lengyel hírügynökség azt a következte­tést vonja le, hogy a lengyel társadalom döntő hányada tisztában van a sztrájkok negatív következményeivel. kásrétegek számára vonzó jelszavaik, a párt stratégiája és taktikája érzékeny lema­radásban van a kapitalizmus új jelenségei­hez, alkalmazkodóképességéhez képest. A L’Humanité hosszú, egyenes idéze­tekkel ismerteti Bovin kommentárját, majd mellette Claude Cabanes főszer­kesztő pontról pontra cáfolja Bovin érveit és úgy vélekedik, hogy a szovjet hírma­gyarázó a jelek szerint nem ismeri eléggé sem a francia politika, sem azon belül az FKP mai valóságát. Rámutat, hogy az FKP éppen legutóbbi kongresszusán fogad­ta el új programját, jelszavai, követelései a bérharcok középpontjában állnak, ami pedig az alkalmazkodókészséget illeti, az FKP „egyész politikája éppen a kapita­lizmus ama romboló tervei ellen irányul, amelyeket 1992 Európája” azaz a nagy egységes belső piac nevében folytat. A francia főszerkesztő szóvá teszi azt is, hogy szerinte a szovjet sajtó sokáig hajlamos volt közhelyekkel ábrázolni a nyugati valóságot, „a francia valóság ró­zsavizes változatát adta”. Véres csatározások Libanonban Nadzsibullah Indiában Az Agrokomerc-bűnügy Nowa Huta, Gdansk Növekszik a feszültség A L’Humanité és az Izvesztyija polémiája

Next

/
Thumbnails
Contents