Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-31 / 129. szám
4 Képújság 1988. május 31. Moziban A Halálosztó Miután már a fél ország látta videón, a mindennek, csak villámgyorsnak nem mondható hazai filmforgalmazás is elérkezettnek látta az időt arra, hogy bemutassa mozijainkban az elmúlt évek egyik kirobbanó sikerét, a Terminátort, mely magyar fordításban a Halálosztó elnevezést kapta. James Cameron amerikai filmrendező nemrég mutatkozott be nálunk A bolygó neve: Halál című tudományos, de sajnálatos módon még inkább gyermetegen fantasztikus művével. A meglehetősen haloványra sikeredett alkotás egyértelmű csalódást okozott a műfaj kedvelőinek Cameron. Azonban az 1984-ben készített, szintén jellegzetes sci-fi-kellékeket felsorakoztató Halálosztójával egy csapásra kiköszörülte a csorbát: a több mint száz percen át a szó szoros értelmében pergő film szinte egy pillanatnyi üresjárattal sem rendelkezik. A gyanútlan néző alig lélegzik fel egy-egy döbbenetes jelenetsor után, máris várja őt az újabb székhez szögező, idegborzoló zenei aláfestéssel érkező meglepetés. Az alapötlet - mint már annyiszor - most sem tartalmaz különösebb újdonságot. A Halálosztó - a félig ember, félig gép kreatúra - az atomháború utáni jövőből érkezik a jelenbe: egyetlen cél vezérli, meg kell ölnie a gépuralom ellen fellázadt John Connor leendő anyját, Sarah Connort. A robot, pontosabban a kiborg (a külsőleg megtévesztésig ember formájú, de belül mechanikus szerkezetű értelmes lényt nevezi így a sci-fi-szakiro- dalom) módszeresen végzi gyilkos munkáját, útját hideg fejjel lemészárolt áldozatok jelzik. Sarah Connornak csak egy igazi védelmezője akad, az ugyancsak a jövőből érkezett Kyle őrmester személyében. A géppisztolysorozatokat rendre „túlélő”, poraiból is feltámadó szuperellenfél egyre szorosabban vonja a hurkot Sarah és Kyle körül. Sorsa - igaz, Kyle halála árán - mégis beteljesedik: nehezen felejthető jelenetsor, amint az óriási sajtoiógép súlya alatt a vergődő, majd fokozatosan összelapuló Terminátor szemében kialszik a gyilkos fény. A címszereplő, azaz a Halálosztó alakítója a hazánkban sem ismeretlen body builder, az osztrákból lett amerikai, Arnold Schwarzenegger. A testépítők példaképe, a többszörös Mister Universe ebben a filmben is robusztus termetével és félelmetesen kidolgozott izomzatával kápráztatja el a nézőket, mintsem kiváló karakterszínészi képességeivel. Ez így van jól, hiszen felesleges lenne számon kérni egy elejétől a végéig akciójelenetekre épülő alkotásban a jellemábrázolás mélységeit. Schwarzenegger egyébként eddig még vagy fél tucat, a Halálosztó-hoz hasonló kaliberű filmben szerepelt, elég megemlíteni a Conant, a Fantom kommandót vagy a Menekülő embert. Legutóbb éppen Budapesten forgatott, ahol a Vörös hevületben szovjet rendőrtisztként a nemzetközi kábítószercsempész maffia között teremtett rendet. Ha minden a tervek szerint halad - figyelembe véve a magyar filmátvételi ütemet - talán négy év múlva megláthatjuk hazánkban is, hogyan fest a legyőzhetetlen Schwarzenegger magyar helyszíneken, rendőrruhában. SZERI ÁRPÁD Úticél: Milánó A televízió egyik erős oldala a riport, hazai és külhoni események elevenednek meg érzékletesen, hatásosan, a műfaj hagyományainak megfelelően vagy esetenként műfajteremtő módon. Épp ezért volt feltűnő az Országutak vándora című dokumentumfilm, amely az izgalmas hagyományt megcáfolva fáradt unalmat árasztott, még csaknem is sejtetve, hogy milyen lehet egy kamionsofőr élete. Természetesen nehéz, bár egy váltóőr élete sem könnyű, esetenként egy gyárigazgatóé sem. A film azt akarta bemutatni, mi történik Budapest és Milánó között, s mi történik akkor, amikor a kamionos otthon van. Közben van egy kis ideje is, szétnéz hát a szépséges olasz városokban, Velencében fagylaltot eszik, Milánóban ődönq a dóm előtti téren s még Bolognában is sétálgat. A film szerzőit ez zavarba is hozza, mert jó lenne valamit megmutatni ezekből a városokból, de a képeslap-élményeknél nem jutnak tovább s a jelek szerint minimális helyismerettel sem rendelkeznek, mert akkor vennék a fáradságot s Bolognában a Piazza del Co- mune-ról átugranának az egymásra hajló két ferde toronyhoz; legföljebb kétszáz méterre járnak tőlük. No jó, nem turista filmet akartak csinálni, a kamionosok életét akarták megmutatni, de nem tették ezt sem, hősükkel bizony gyakran közhelyeket mondatnak, például azt, hogy ködben nem jó vezetni s az is kellemetlen, ha a nap az ember szemébe süt, de hát ezt a biciklisták is tudják. A filmet írta valaki - nevét a műsorújság nem közli - volt rendezője s mindene volt, s valószínűleg ez volt a baj, mert a sok szándék nem találkozott. Pedig érdekes is lehetett volna, a kamionos néhány mellékmondatából sejthettük, hogyittegyem- ber életéről van szó. így viszont kár volt Milánóig utazni. Könyvheti kedvcsináló Az Új nyitott könyv legutóbbi műsora, könyvheti előzetesként, afféle kedvcsinálónak számított, midőn öt novellát, illetve novellarészletet mutatott be. Öt író, mindegyik másként közelíti meg a valóságot, más eszközökkel dolgozik, s ezt csak helyeselni lehet, a műsor mégsem érte el célját, a válogatás, bár többnyire igazi értékeket mutatott fel, sok mindent figyelmen kívül hagyott. Már az időpont is rejtelmes. Miért fontosabb a nyugatnémet krimi, amit a legnézettebb időpontban vetítettek, s miért kerül öt magyar író a műsorzárás előtti nem egészen egy órába? A válogatás pedig egyedül Bertha Bulcsú esetében volt szerencsés: A völgyben című novella - kitűnő írás - magát kínálja megfilmesítésre. Kerek, egységes történet, határozott jellemekkel, drámai töltéssel, hatásos befejezéssel. Minden mozzanatnak-jelentése van, minden részlet feltartóztathatatlanul visz előre a megrendítő befejezésig. Osztojkán Béla novellája (Ördög Angyalosból) népi ihletésű, hatásos írás, bár a téma nem új, miként Bólya Péteré sem, ebből hiányzik a drámai erő is, ami meg tudná mozgatni a témát. Azt viszont csak sajnálni lehet, hogy Mándy Iván és Mészöly Miklós novellája elveszett a televíziós változatban, ez a tiszta irodalom, költői megfogalmazásával ebben a formában nem tudott rangjához méltón érvényesülni. Többet és mást vártunk, s közben változatlanul megválaszolatlan a kérdés, hogy miért kap a kortárs magyar irodalom oly kevés, jelentőségéhez mérten nagyon is kevés szerepet televíziónkban, ahol pedig nem fukarkodnak az elismeréssel, ha a Cannes-ban felvonuló nemzetközi filmsztárokról van szó. Az arányok nem meggyőzőek, esetenként méltánytalanok is. CS. L Rádió Játszani is engedd Mi, felnőttek is szeretünk játszani. Ezekben a napokban szívesen engedünk a közhellyé vált szállóigéink ártatlan varázsának, így József Attiláénak is. Vasárnap gyermeknap volt - játszani kell. Csak hát mi felnőttek, tudunk-e játszani, és ami néha ennél is több, meg tudjuk-e adni gyermekeinknek az önfeledt játék szabadságát? Saját kudarcaink is figyelmeztetnek, hogy ez csak néha sikerül. A Petőfi rádió vasárnap délelőtt szellemi vetélkedőjének - Kelemen László és társai műsorának - ez is a célja lett volna. A Nemzeti Múzeumból közvetített gyermeknapi vetélkedőt" vajon a hely szelleme tette ilyen fontoskodóan tudományossá? Vagy a zsűri, amelynek alig volt alkalma arra, hogy hom- lokráncolóan szigorú és tekintélyelvű legyen? Még kényelmességre is gyanakodnom kell, hiszen a három - egyébként talpraesett, szeretetre méltó - csapatot mindössze két budapesti iskolából toborozták! Az egyik csapat a zenetörténet, másikuk az irodalom, á harmadik tudomány világában professzorko- dott. Hozzáértő zsűri felügyelete mellett kalandozhatták be az irodalom, a klasszikus zene és az ókori fizika tájait Kosztolányi Dezsőtől Mozartig, a gregorián-dallamoktól a marhatartás kezdetéig, Los Alamostól vissza a gőzgépek őséig. És tudtak majd mindent, mint a vizsgára jól felkészült eminensek. Mert kevés lehetőig maradt arra, hogy vetélkedőbe a játék is belopóddzon, a véletlennek, a váratlan ötletnek, a tréfának, a sejtésnek és a csavargó fantáziának is helyet adó szellemével. És a gyerekeket dicséri, hogy erre azt a kevés alkalmat is sikerült megragadniuk Shakespeare Szentivánéji álom című színművének vidám, mulattató parafrázisával. A zsűri ugyan szorgalmasan pontozott, de én látatlanban is a Zubolyt a pesti flaszterra varázsló, Pryamus szerelmes szívének lobogását a hamburger illatával csillapító csapatnak adtam volna a fődíjat. Ha a szerény könyvjutalmakon túl ilyen is létezett volna. - br Könyv Rubens Medici-galériája A Képzőművészeti Kiadó a múlt évben indított útjára Remekművek címmel művészeti album sorozatot. Az első esztendőben két kötet jelent meg: a Hagia Sophia és a Raffaello freskói a Vatikánban. Kelényi György tollából most RUBENS MEDICI-GALÉRIA-ja került a könyvesboltokba. A kötet az egyetemes barokk művészet egyik legjelentősebb alkotójának, Ru- bensnek a párizsi Louvre-ban őrzött fő művét elemzi. A Medici-galéria Medici Mária rendelésére készült a 17. század elején. A festménysorozat a IV. Henrik özvegyeként uralkodó királynő életének és uralkodásának viharos eseményeit örökítette meg. Kelényi György a mű elemzése kapcsán a korszak művészetének általános jellegzetességeit is számba veszi, gondolva a barokkal szembeni ellenérzésekre is. A kötetből kitűnik, hogy a 24 darabból álló festménysorozat keletkezése mögött a francia történelem és politika milyen eseményei, illetve az uralkodócsalád milyen epizódjai húzódnak meg. Szinte észrevétlenül tárul fel az olvasó előtt a bonyolult, áttekinthetetlennek tűnő korszak. Igen érdekes a kötet ikonográfiával foglalkozó fejezete, melyből megismerhetjük az allegóriák, emblémák szimbolikus ábrázolásának világát. A rubensi barokk színessége, szertelensége, gondolati bonyolultsága a modern festészet alapjául is tekinthető. Ezért is dicséretes a Képzőművészeti Kiadó szándéka: ráirányítani a figyelmet egy ma kevésbé divatos korszakra, melynek ismerete elengedhetetlen a 20. századi művészet eredetének megismeréséhez. A kötet a teljes festménysorozatot mutatja be, kiemelve a részleteket is, hogy a nagy barokk festő ecsetkezelése, alkotói módszere is érzékelhető legyen. A jobb megértést 30 szövegközi fekete-fehér és ugyanannyi - részben színes - képmelléklet szolgálja. GERÖLY TIBOR Hangversenyek A Pécsi Szimfonikus zenekar Minden bizonnyal egy nagyon átgondolt műsorösszeállításnak köszönhetjük, hogy egy műsorban hangzott el a 17 éves ifjú Mozart első szimfonikus remeke, a g-moll szimfónia (K. 183) és a 63 éves Haydn utolsó, 104. G-dúr szimfóniája. A két mű határkő a két klasszikus nagymester életművében, a szimfonikus műfajban. Mozart 1773-ban írt műve lázas szenvedélyt sugároz. Abert, a legtekintélyesebb Mozart-kutató pesszimistának nevezi a művet, amely borús órában íródott és ugyanakkor hírt ad a „Sturm und Drang” akkor divatos eszme- áramlatáról, a korszak jellemző hangulatáról, amelyet a zseni megmagyarázhatatlan, titokzatos antennáival felfogott és remekművé sűrített. A pécsi zenekar csak a mű első tételét játszotta sodró lendülettel és meggyőző erővel. Kevésbé tetszett a lassú tétel pongyolaságokkal terhelt játéka és az utolsó tétel nehézkes, lassú, semmitmondó megfogalmazása. Talán a vezénylő Nagy Ferenc karmester koncepciójának, vagy empátiájának hiányával magyarázható az, hogy hogyan lehet ennyire jelentéktelenné tenni egy zárótételt. A hallgató közönség helyesen reagált a produkcióra és alig honorálta tapsaival ezt az előadást. Szünet után játszották Haydnnak, a „szimfónia atyjának” utolsó szimfóniáját, amelynek bemutatója 1795-ben zajlott le Londonban óriási sikerrel. Ez a mű azóta is hat brilliáns, invenciózus formatervezésével, lassú tételének egyszerűségével és lírai vallomásával, zárótételének táncos derűjével, amely állítólag horvát népdaltémára épül. A mű titka, csodája az, hogy volt a zenetörténetben egy rövid korszak a 18. század második felében, amikor a népi, utcai dalok egyszerűsége találkozott, illetve egyesült a kompozíciós technika magas művészi formáival. Ez a zenei klasszicizmus egyik nagy vívmánya. A pécsi zenekar e műben felnőtt a feladat nagyságához és igen fel- készülten vitte diadalra a mű gazdag szépségeit. Minden szólam kiegyenlített aránya, nemes, szép hangzása itt találkozott a karmester biztos kezű irányításával. Az est szólistája Tornai Ferenc, a Pécsett végzett és jelenleg Salzburgban működő klarinétművész virtuóz szaxofonszólójával mindent megtett, hogy sikerre vigye Glazunov szaxofonversenyét. Nem ő tehet róla, hogy a szecessziós és alapjában véve érdektelen mű nem keltett különösebb érzelmi visszhangot és legfeljebb arra volt jó, hogy színesítse a műsort. Nagyon tetszett a műsort ismertető Kircsi László kitűnő magas színvonalú bevezetője. HÚR , Abrahám Zsolt és a Kollokvium együttes Rejtély, hogyan lehet száz embert - egy ötszáz személyes teremben - valamiféle varázslat részesévé tenni. Márpedig ez a varázslat megtörtént az elmúlt hét csütörtökjén a Babits Mihály művelődési központ színháztermében. Már az „előzenekar”, a hangverseny első részében játszó szekszárdi Spirál együttes nagyszerű produkciója kialakította azt az érdekes, leírhatatlan feszültséget, ami a jó koncerteken az előadók és a közönség között létrejön. Slágerzenét és saját szerzeményeket hallhattunk tőlük. Külön is ki kell emelnünk az Örömszerzés című saját kompozíciót, amely szerkesztésben, hangszerelésben és előadásban egyaránt tökéletes volt. Csibi Tibor virtuóz gitározása, Szekeres Attila sokszínű szintetizátorjátéka, a zenekarvezető Horváth Ferenc pontos basszusgitár játéka egyértelműen tudtunkra adta, hogy bizony itt profikkal van dolgunk. A hangverseny második felében lépett pódiumra Ábrahám Zsolt és a szegedi Kollokvium együttes. „Rock-emlékeim” címmel parádés összeállítást hallhattunk a hatvanas-hetvenes évek rockslágereiből. Híres Scorpions-, Deep Purple- és Uriah Heep-slágerek szólaltak meg, rendkívül igényes előadásban. Mind a szólista Ábrahám Zsolt, mind pedig a kísérő Kollokvium együttes produkciójáról, csakis a feltétlen elismerés hangjával szólhatunk. Hangszereiken külön-külön is remekül játszó muzsikusok nagyszerű zenekari produkciót nyújtottak. Rendkívül jó benyomást keltett energikus és pontos játékával Molnár Zoltán dobos és Árva Gábor basszusgitáros, hasonlóképpen szó- lisztikus játékával Balogh Gábor orgonista és Bíró János gitáros. Kiemelkedően szépen szólalt meg a „Még mindig szeretlek” és az „Országúti csillag” című kompozíció. Még így a sztárzenekarok nagy slágerei között is nagyon tetszett Ábrahám Zsolt saját szerzeménye, a Száguldás. Az egykori Szinkron együttes vezetőjének hangja az idők során nemhogy megkopott volna, sőt még valami sajátos bársonyos fényt kapott, amitől az előadás még érdekesebé vált. Fantasztikus hangterjedelmét a leglá- gyabb pianótól a legmarkánsabb fortéig teljes technikai biztonsággal tudja használni. A hangverseny végére izzott a légkör a színházteremben. A varázslat eszköze, a muzsika tekintet nélkül a (sajnos) kis számú nézőközönségre, így is megtette hatását, örömet és maradandó élményt nyújtott száz zenét szerető embernek. PECZE ISTVÁN Kyle, amint megérkezik a jövőből
