Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-31 / 129. szám

4 Képújság 1988. május 31. Moziban A Halálosztó Miután már a fél ország látta videón, a mindennek, csak villámgyorsnak nem mondható hazai filmforgalmazás is elér­kezettnek látta az időt arra, hogy bemu­tassa mozijainkban az elmúlt évek egyik kirobbanó sikerét, a Terminátort, mely magyar fordításban a Halálosztó elneve­zést kapta. James Cameron amerikai filmrendező nemrég mutatkozott be ná­lunk A bolygó neve: Halál című tudomá­nyos, de sajnálatos módon még inkább gyermetegen fantasztikus művével. A meglehetősen haloványra sikeredett al­kotás egyértelmű csalódást okozott a műfaj kedvelőinek Cameron. Azonban az 1984-ben készített, szin­tén jellegzetes sci-fi-kellékeket felsora­koztató Halálosztójával egy csapásra ki­köszörülte a csorbát: a több mint száz percen át a szó szoros értelmében pergő film szinte egy pillanatnyi üresjárattal sem rendelkezik. A gyanútlan néző alig lélegzik fel egy-egy döbbenetes jelenet­sor után, máris várja őt az újabb székhez szögező, idegborzoló zenei aláfestéssel érkező meglepetés. Az alapötlet - mint már annyiszor - most sem tartalmaz különösebb újdon­ságot. A Halálosztó - a félig ember, félig gép kreatúra - az atomháború utáni jövő­ből érkezik a jelenbe: egyetlen cél vezér­li, meg kell ölnie a gépuralom ellen fellá­zadt John Connor leendő anyját, Sarah Connort. A robot, pontosabban a kiborg (a külsőleg megtévesztésig ember for­májú, de belül mechanikus szerkezetű értelmes lényt nevezi így a sci-fi-szakiro- dalom) módszeresen végzi gyilkos mun­káját, útját hideg fejjel lemészárolt áldo­zatok jelzik. Sarah Connornak csak egy igazi védelmezője akad, az ugyancsak a jövőből érkezett Kyle őrmester szemé­lyében. A géppisztolysorozatokat rendre „túlélő”, poraiból is feltámadó szuperel­lenfél egyre szorosabban vonja a hurkot Sarah és Kyle körül. Sorsa - igaz, Kyle halála árán - mégis beteljesedik: nehezen felejthető jelenet­sor, amint az óriási sajtoiógép súlya alatt a vergődő, majd fokozatosan összelapu­ló Terminátor szemében kialszik a gyil­kos fény. A címszereplő, azaz a Halálosztó alakí­tója a hazánkban sem ismeretlen body builder, az osztrákból lett amerikai, Ar­nold Schwarzenegger. A testépítők példaképe, a többszörös Mister Universe ebben a filmben is ro­busztus termetével és félelmetesen ki­dolgozott izomzatával kápráztatja el a né­zőket, mintsem kiváló karakterszínészi képességeivel. Ez így van jól, hiszen fe­lesleges lenne számon kérni egy elejétől a végéig akciójelenetekre épülő alkotás­ban a jellemábrázolás mélységeit. Schwarzenegger egyébként eddig még vagy fél tucat, a Halálosztó-hoz hasonló kaliberű filmben szerepelt, elég megem­líteni a Conant, a Fantom kommandót vagy a Menekülő embert. Legutóbb éppen Budapesten forga­tott, ahol a Vörös hevületben szovjet rendőrtisztként a nemzetközi kábítószer­csempész maffia között teremtett rendet. Ha minden a tervek szerint halad - figye­lembe véve a magyar filmátvételi ütemet - talán négy év múlva megláthatjuk ha­zánkban is, hogyan fest a legyőzhetetlen Schwarzenegger magyar helyszíneken, rendőrruhában. SZERI ÁRPÁD Úticél: Milánó A televízió egyik erős oldala a riport, hazai és külhoni események elevenednek meg érzékletesen, hatásosan, a műfaj hagyományainak megfelelően vagy eseten­ként műfajteremtő módon. Épp ezért volt feltűnő az Országutak vándora című do­kumentumfilm, amely az izgalmas hagyományt megcáfolva fáradt unalmat árasz­tott, még csaknem is sejtetve, hogy milyen lehet egy kamionsofőr élete. Természe­tesen nehéz, bár egy váltóőr élete sem könnyű, esetenként egy gyárigazgatóé sem. A film azt akarta bemutatni, mi történik Budapest és Milánó között, s mi történik akkor, amikor a kamionos otthon van. Közben van egy kis ideje is, szétnéz hát a szépséges olasz városokban, Velencében fagylaltot eszik, Milánóban ődönq a dóm előtti téren s még Bolognában is sétálgat. A film szerzőit ez zavarba is hozza, mert jó lenne valamit megmutatni ezekből a városokból, de a ké­peslap-élményeknél nem jutnak tovább s a jelek szerint minimális helyismerettel sem rendelkeznek, mert akkor vennék a fáradságot s Bolognában a Piazza del Co- mune-ról átugranának az egymásra hajló két ferde toronyhoz; legföljebb kétszáz méterre járnak tőlük. No jó, nem turista filmet akartak csinálni, a kamionosok életét akarták megmutatni, de nem tették ezt sem, hősükkel bizony gyakran közhelyeket mondatnak, például azt, hogy ködben nem jó vezetni s az is kellemetlen, ha a nap az ember szemébe süt, de hát ezt a biciklisták is tudják. A filmet írta valaki - nevét a műsorújság nem közli - volt rendezője s mindene volt, s valószínűleg ez volt a baj, mert a sok szándék nem találkozott. Pedig érdekes is lehetett volna, a kamionos néhány mellékmondatából sejthettük, hogyittegyem- ber életéről van szó. így viszont kár volt Milánóig utazni. Könyvheti kedvcsináló Az Új nyitott könyv legutóbbi műsora, könyvheti előzetesként, afféle kedvcsináló­nak számított, midőn öt novellát, illetve novellarészletet mutatott be. Öt író, mind­egyik másként közelíti meg a valóságot, más eszközökkel dolgozik, s ezt csak he­lyeselni lehet, a műsor mégsem érte el célját, a válogatás, bár többnyire igazi érté­keket mutatott fel, sok mindent figyelmen kívül hagyott. Már az időpont is rejtelmes. Miért fontosabb a nyugatnémet krimi, amit a legnézettebb időpontban vetítettek, s miért kerül öt magyar író a műsorzárás előtti nem egészen egy órába? A válogatás pedig egyedül Bertha Bulcsú esetében volt szerencsés: A völgyben című novella - kitűnő írás - magát kínálja megfilmesítésre. Kerek, egységes történet, határozott jellemekkel, drámai töltéssel, hatásos befejezéssel. Minden mozzanatnak-jelentése van, minden részlet feltartóztathatatlanul visz előre a megrendítő befejezésig. Osztojkán Béla novellája (Ördög Angyalosból) népi ihletésű, hatásos írás, bár a téma nem új, miként Bólya Péteré sem, ebből hiányzik a drámai erő is, ami meg tud­ná mozgatni a témát. Azt viszont csak sajnálni lehet, hogy Mándy Iván és Mészöly Miklós novellája el­veszett a televíziós változatban, ez a tiszta irodalom, költői megfogalmazásával eb­ben a formában nem tudott rangjához méltón érvényesülni. Többet és mást vártunk, s közben változatlanul megválaszolatlan a kérdés, hogy miért kap a kortárs magyar irodalom oly kevés, jelentőségéhez mérten nagyon is kevés szerepet televíziónkban, ahol pedig nem fukarkodnak az elismeréssel, ha a Cannes-ban felvonuló nemzetközi filmsztárokról van szó. Az arányok nem meg­győzőek, esetenként méltánytalanok is. CS. L Rádió Játszani is engedd Mi, felnőttek is szeretünk játszani. Ezekben a napokban szívesen enge­dünk a közhellyé vált szállóigéink ár­tatlan varázsának, így József Attiláé­nak is. Vasárnap gyermeknap volt - játszani kell. Csak hát mi felnőttek, tudunk-e ját­szani, és ami néha ennél is több, meg tudjuk-e adni gyermekeinknek az önfeledt játék szabadságát? Saját ku­darcaink is figyelmeztetnek, hogy ez csak néha sikerül. A Petőfi rádió vasárnap délelőtt szel­lemi vetélkedőjének - Kelemen László és társai műsorának - ez is a célja lett volna. A Nemzeti Múzeumból közvetí­tett gyermeknapi vetélkedőt" vajon a hely szelleme tette ilyen fontoskodóan tudományossá? Vagy a zsűri, amely­nek alig volt alkalma arra, hogy hom- lokráncolóan szigorú és tekintélyelvű legyen? Még kényelmességre is gyanakod­nom kell, hiszen a három - egyébként talpraesett, szeretetre méltó - csapa­tot mindössze két budapesti iskolából toborozták! Az egyik csapat a zenetör­ténet, másikuk az irodalom, á harma­dik tudomány világában professzorko- dott. Hozzáértő zsűri felügyelete mel­lett kalandozhatták be az irodalom, a klasszikus zene és az ókori fizika tájait Kosztolányi Dezsőtől Mozartig, a gre­gorián-dallamoktól a marhatartás kez­detéig, Los Alamostól vissza a gőzgé­pek őséig. És tudtak majd mindent, mint a vizs­gára jól felkészült eminensek. Mert ke­vés lehetőig maradt arra, hogy vetél­kedőbe a játék is belopóddzon, a vé­letlennek, a váratlan ötletnek, a tréfá­nak, a sejtésnek és a csavargó fantá­ziának is helyet adó szellemével. És a gyerekeket dicséri, hogy erre azt a kevés alkalmat is sikerült megra­gadniuk Shakespeare Szentivánéji álom című színművének vidám, mulat­tató parafrázisával. A zsűri ugyan szorgalmasan ponto­zott, de én látatlanban is a Zubolyt a pesti flaszterra varázsló, Pryamus szerelmes szívének lobogását a ham­burger illatával csillapító csapatnak adtam volna a fődíjat. Ha a szerény könyvjutalmakon túl ilyen is létezett volna. - br ­Könyv Rubens Medici-galériája A Képzőművészeti Kiadó a múlt évben indított útjára Remekművek címmel mű­vészeti album sorozatot. Az első eszten­dőben két kötet jelent meg: a Hagia Sophia és a Raffaello freskói a Vatikán­ban. Kelényi György tollából most RUBENS MEDICI-GALÉRIA-ja került a könyves­boltokba. A kötet az egyetemes barokk művészet egyik legjelentősebb alkotójának, Ru- bensnek a párizsi Louvre-ban őrzött fő művét elemzi. A Medici-galéria Medici Mária rendelésére készült a 17. század elején. A festménysorozat a IV. Henrik özvegyeként uralkodó királynő életének és uralkodásának viharos eseményeit örökítette meg. Kelényi György a mű elemzése kap­csán a korszak művészetének általános jellegzetességeit is számba veszi, gon­dolva a barokkal szembeni ellenérzések­re is. A kötetből kitűnik, hogy a 24 darab­ból álló festménysorozat keletkezése mögött a francia történelem és politika milyen eseményei, illetve az uralkodó­család milyen epizódjai húzódnak meg. Szinte észrevétlenül tárul fel az olvasó előtt a bonyolult, áttekinthetetlennek tű­nő korszak. Igen érdekes a kötet ikonog­ráfiával foglalkozó fejezete, melyből megismerhetjük az allegóriák, emblé­mák szimbolikus ábrázolásának világát. A rubensi barokk színessége, szerte­lensége, gondolati bonyolultsága a mo­dern festészet alapjául is tekinthető. Ezért is dicséretes a Képzőművészeti Kiadó szándéka: ráirányítani a figyelmet egy ma kevésbé divatos korszakra, melynek ismerete elengedhetetlen a 20. századi művészet eredetének megisme­réséhez. A kötet a teljes festménysorozatot mu­tatja be, kiemelve a részleteket is, hogy a nagy barokk festő ecsetkezelése, alkotói módszere is érzékelhető legyen. A jobb megértést 30 szövegközi feke­te-fehér és ugyanannyi - részben színes - képmelléklet szolgálja. GERÖLY TIBOR Hangversenyek A Pécsi Szimfonikus zenekar Minden bizonnyal egy nagyon átgondolt műsor­összeállításnak köszönhetjük, hogy egy műsorban hangzott el a 17 éves ifjú Mozart első szimfonikus remeke, a g-moll szimfónia (K. 183) és a 63 éves Haydn utolsó, 104. G-dúr szimfóniája. A két mű határkő a két klasszikus nagymester életművében, a szimfonikus mű­fajban. Mozart 1773-ban írt műve lázas szenvedélyt sugároz. Abert, a legtekintélyesebb Mozart-kutató pesszimistának nevezi a művet, amely borús órában íródott és ugyanak­kor hírt ad a „Sturm und Drang” akkor divatos eszme- áramlatáról, a korszak jellemző hangulatáról, amelyet a zseni megmagyarázhatatlan, titokzatos antennáival felfo­gott és remekművé sűrített. A pécsi zenekar csak a mű első tételét játszotta sodró lendülettel és meggyőző erővel. Kevésbé tetszett a lassú tétel pongyolaságokkal terhelt játéka és az utolsó tétel nehézkes, lassú, semmitmondó megfogalmazása. Talán a vezénylő Nagy Ferenc kar­mester koncepciójának, vagy empátiájának hiányával magyarázható az, hogy hogyan lehet ennyire jelentékte­lenné tenni egy zárótételt. A hallgató közönség helyesen reagált a produkcióra és alig honorálta tapsaival ezt az előadást. Szünet után játszották Haydnnak, a „szimfónia atyjá­nak” utolsó szimfóniáját, amelynek bemutatója 1795-ben zajlott le Londonban óriási sikerrel. Ez a mű azóta is hat brilliáns, invenciózus formatervezésével, lassú tételének egyszerűségével és lírai vallomásával, zárótételének táncos derűjével, amely állítólag horvát népdaltémára épül. A mű titka, csodája az, hogy volt a zenetörténetben egy rövid korszak a 18. század második felében, amikor a népi, utcai dalok egyszerűsége találkozott, illetve egye­sült a kompozíciós technika magas művészi formáival. Ez a zenei klasszicizmus egyik nagy vívmánya. A pécsi ze­nekar e műben felnőtt a feladat nagyságához és igen fel- készülten vitte diadalra a mű gazdag szépségeit. Minden szólam kiegyenlített aránya, nemes, szép hangzása itt ta­lálkozott a karmester biztos kezű irányításával. Az est szólistája Tornai Ferenc, a Pécsett végzett és je­lenleg Salzburgban működő klarinétművész virtuóz szaxofonszólójával mindent megtett, hogy sikerre vigye Glazunov szaxofonversenyét. Nem ő tehet róla, hogy a szecessziós és alapjában véve érdektelen mű nem kel­tett különösebb érzelmi visszhangot és legfeljebb arra volt jó, hogy színesítse a műsort. Nagyon tetszett a műsort ismertető Kircsi László kitűnő magas színvonalú bevezetője. HÚR , Abrahám Zsolt és a Kollokvium együttes Rejtély, hogyan lehet száz embert - egy ötszáz személyes teremben - vala­miféle varázslat részesévé tenni. Márpedig ez a varázslat megtörtént az elmúlt hét csütörtökjén a Babits Mihály művelődési központ színháztermében. Már az „előzenekar”, a hangverseny első részében játszó szekszárdi Spirál együttes nagyszerű produkciója kialakí­totta azt az érdekes, leírhatatlan feszült­séget, ami a jó koncerteken az előadók és a közönség között létrejön. Slágerze­nét és saját szerzeményeket hallhattunk tőlük. Külön is ki kell emelnünk az Öröm­szerzés című saját kompozíciót, amely szerkesztésben, hangszerelésben és előadásban egyaránt tökéletes volt. Csibi Tibor virtuóz gitározása, Szeke­res Attila sokszínű szintetizátorjátéka, a zenekarvezető Horváth Ferenc pontos basszusgitár játéka egyértelműen tud­tunkra adta, hogy bizony itt profikkal van dolgunk. A hangverseny második felé­ben lépett pódiumra Ábrahám Zsolt és a szegedi Kollokvium együttes. „Rock-em­lékeim” címmel parádés összeállítást hallhattunk a hatvanas-hetvenes évek rockslágereiből. Híres Scorpions-, Deep Purple- és Uriah Heep-slágerek szólaltak meg, rendkívül igényes előadásban. Mind a szólista Ábrahám Zsolt, mind pedig a kí­sérő Kollokvium együttes produkciójáról, csakis a feltétlen elismerés hangjával szólhatunk. Hangszereiken külön-külön is remekül játszó muzsikusok nagyszerű zenekari produkciót nyújtottak. Rendkívül jó be­nyomást keltett energikus és pontos játé­kával Molnár Zoltán dobos és Árva Gá­bor basszusgitáros, hasonlóképpen szó- lisztikus játékával Balogh Gábor orgonis­ta és Bíró János gitáros. Kiemelkedően szépen szólalt meg a „Még mindig szeretlek” és az „Országúti csillag” című kompozíció. Még így a sztárzenekarok nagy slágerei között is nagyon tetszett Ábrahám Zsolt saját szerzeménye, a Száguldás. Az egykori Szinkron együttes vezető­jének hangja az idők során nemhogy megkopott volna, sőt még valami sajátos bársonyos fényt kapott, amitől az elő­adás még érdekesebé vált. Fantasztikus hangterjedelmét a leglá- gyabb pianótól a legmarkánsabb fortéig teljes technikai biztonsággal tudja hasz­nálni. A hangverseny végére izzott a légkör a színházteremben. A varázslat eszköze, a muzsika tekintet nélkül a (sajnos) kis számú nézőközönségre, így is megtette hatását, örömet és maradandó élményt nyújtott száz zenét szerető embernek. PECZE ISTVÁN Kyle, amint megérkezik a jövőből

Next

/
Thumbnails
Contents