Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

1988. május 28. Richard Wagner „Nemcsak hazánkban, de alig van ta­lán a világon müveit olvasó, ki előtt ma már Wagner neve, mint a drámai zene reformátoráé ismeretlen volna.” A Zené- szeti Lapokban jelentek meg e sorok Ri­chard Wagner 1863. július 23-ai, és 28- ai, maga vezényelte pesti szerzői estje után. Pedig a zeneszerző magyarországi látogatását megelőző években, évtize­dekben a pest-budai közönség legfel­jebb ha egy-egy nyitányt, zenedrámai részletet hallhatott a múlt század zenéjét oly forradalmian átalakító lángelmétől. Első teljes műve, a Lohengrin 1866- ban került színre a Nemzeti Színházban. Wagner művészete felkavarta a hazai ze­nei közvéleményt. Jelzi ezt az is, hogy 1863 tavaszán Ko­lozsvárott Tannhauser-paródiát mutattak be. Alcíme: „A jövő bohózata a múltak ze­néjével és a jelen csoportosításával”. Ze­néjét a teljesen elfeledett Carl Bruder írta. Richard Wagner 1813. május 22-fen, Lipcsében született. Gyermek- és ifjúko­ra, pályakezdése csupa nyomasztó gond és nehézség. Színházi karmesterként vándorolt - olykor éppen menekült - vá­rosról városra, míg 1843-ban a Drezdai Operaház karnagyává nevezték ki. Részt vett 1848-49 forradalmaiban, a drezdai felkelésben vállalt tevékeny szerepe kö­vetkeztében emigrálni kényszerült. 1862-ben térhetett vissza német földre. Liszt Ferenc segítette menekülésében, emigrációjában, s mutatta be Weimar- ban, 1850-ben a Lohengrint. Liszt zené­je, megannyi újítása, jelentős hatással volt Wagnerre. Valóban forradalmi újítása volt, hogy az operát összművészetként fogta fel. Szövegkönyveit maga írta, első bemuta­tóit maga is vezényelte, színházi elképze­lései beteljesülését ünnepi játékainak 1876-ban felépült bayreuthi „házától,, várta, ahol teljes egységben hatott mű­veinek zenei és színházi megvalósítása. 112 éves múltjával a Bayreuthi Ünnepi Játékok a legnagyobb múltú, leggazda-/ gabb hagyományú zenei fesztivál a vilá­gon. Már alkotásainak műfaji meghatározá­sával is jelezte, mást akar létrehozni, mint amit a konvencionális opera nyújt. Wag­ner zenedrámákat írt, zenére és drámára egyforma hangsúlyt tett. A színpadon tel­jesen új zenei jelzőrendszert talált fel, alighanem Liszt hangszeres zenéjéből is merítve ösztönzést: szereplőinek és drá­mai szituációknak a jellemzésére vezető - más néven vezér- - motívumokkal dol­gozott. Négy estét betöltő monumentális cik­lusa, A nibelung gyűrűje teljes zenéjét átszövik ezek a jellegzetes, személyhez, helyzethez kötött, mégis olyannyira kép­lékeny és rugalmas, jellemzésre roppan­tul alkalmas dallamok. A költői szó és a zene magasrendű egységét teremtette meg. Olyan emelke­dett deklamációt, aijielyet korábban nem ismert a német operaszínpad. Akárcsak Liszt, Wagner zeneírói életműve is rop­pant jelentékeny. Cikkeiben, tanulmá­nyaiban elszánt harcot vívott az új ze­néért, a konzervativizmus ellen. Roppant fontosak a Művészet és forradalom, A jö­vő műalkotása, A jövő zenéje című tanul­mányai. A vezénylésről szóló könyve hosszú évtize dekig bibliája volt a kar­mestereknek. Akire emlékezünk, elsősorban mégis a korszakteremtő zeneszerző, aki a Trisz­tán és Izoldában a mindent legyőző sze­relem varázslatát komponálta meg, A nürnbergi mesterdalnokok polgárokkal benépesített színpadán a népről vall, egyszersmind nép és művésze kapcso­latáról. Nemcsak kortársaira volt roppant hatással - amit jeleztek a még életében Európa-szerte, így Magyarországon is megalakult Wagner-társaságok utókorára is kisugárzott az életműve. Richard Wagner hetvenévesen, 1883. február 13-án, Velencében halt meg - Liszt megdöbbentő erejű zongoradarab­bal siratta el -, szelleme, zenéje azonban élő maradt továbbra is. Sem Richard Strauss, sem Mahler nem kézelhető el Wagner nélküljmindketten jeles kar­mesterei is voltak műveinek, akárcsak a magyar Richter János). De századunk zenéjének klasszikusa, Arnold Schoen­berg is a Tristan és Izolda sűrű harmó­niáiból indult ki korai kompozícióiban, s az ő későbbi művészi fejldődésébe is be- lehallik Wagner megannyi nyelvújító vív­mánya. Budapestre kerülvén, a fiatal Bartók Béla szorgalmasan látogatja az Opdta- ház Wagner-előadásait. A századelőn el­zarándokol Bayreuthba, az ünnepi játé­kokra, s követi ezen az úton csakhamar Kodály Zoltán is. Wagner zenéjének mindmáig vannak hívei és ellenzői egyaránt. Miként korát is megosztotta szenvedélyes indulatokat váltva ki alkotásaival, azonképpen reagál művészetére megosztottan az utókor is. Szeretjük vagy sem, reánk hagyott élet­művétől a zsenialitás rangja nem tagad­ható meg semmiképp! BREUER JÁNOS Sárándi József: HARMADIK LEHETŐSÉG (tertium datur) „Van aki jó gazda, ám rossz szolga. Más jó szolga, de rossz gazda. Olyat is tudunk, hogy valaki egyszerre alkalmas, illetve alkalmatlan mindkettőnek.” Körmendi Károly nyugalmazott tetőfedő mester Szegény magam fölsége, ki rokona vagyok?! Szolgálnék? - Meg sem lát Alkalmazó-alkalmazott. Jó gazdából lépett elő a címzetes szolga. Denaturált szolgálat a szolga-gazda dolga. Jordan Popov: Dráma a szavannában Egy író és egy kritikus eltévedt a sza­vannában, annak ellenére, hogy elvben jó irányban haladtak. Szürkületkor az író a kriti­kus tanácsára tüzet gyújtott, hogy könnyeb­ben rájuk akadjon a keresésükre indult heli­kopter. Helikopter helyett egy oroszlán és há­rom hiéna figyelt föl rájuk, és miközben feléjük tartottak, szájukat nyaldosva latolgatták a fö­löttébb érdekesnek látszó találkozás kimene­telét. A két irodalmárnak a földbe gyökerezett a lába, amikor megpillantották az állatok kirá­lyát. Az oroszlán, aki szemmel láthatólag meg volt elégedve a hatással, elbödült:- Maguk kicsodák? A kritikus azonnal visszanyerte a lélek­jelenlétét, rámutatott bajbajutott társára, és így szólt:- Az egyik legnagyobb és legjelentősebb bolgár iró áll ön előtt, felség. Évekig táncolt ide-oda a költészet és a cirkusz, a próza és a vásári kikiáltás között, hogy aztán végre ön elé állhasson. Egy lett és oszthatatlan. Jellemzője az ízes mondatok, az életszerűség, a vérbőség és az érzékenység, ami olvasók ezreit vonz­za... Azt mondja nálunk a nép az ilyen írókról, hogy „héjastul kell kipróbálni”. Az oroszlán elégedetten bólintott, és oda­fordult az egyik hiénához:- Mit szólsz hozzá? A hiéna fintorogva megvonta a vállát:- Az a véleményem, hogy nem szabad akadályokat gördíteni a kritikus elé a fo­lyamat alakulásában és magyarázatának iga­zolásában, ellenkezőleg: kezeljük hús-vér emberként. E szavak után az állatok felfalták mind a két szerencsétlent. Reggel így szólt a teli gyomrú oroszlán:- Ritka élvezetet szerzett nekem ez az iró. Az ember egy-kettőre a végére jut, anélkül, hogy észrevenné. Ezzel szemben a kritikus igencsak száraz, és nehezen emészthető fa­latnak bizonyult.- Ne feledkezzünk meg azonban arról - tet­te hozzá az egyik hiéna -, hogy ízbeli különb­ségük ellenére mindkettőjüknek ugyanaz az életsors jutott osztályrészül. Ilyesmi pedig, sajnos, ritkán fordul elő. E rövid párbeszéd után a vadállatok eltűn­tek a bokrok között. Bekopogtunk A tükör előtt állva Cyránski Mária és Koffán Károly műtermében Acélkarc. A negyvenszer harminc cen­timéteres, finom metszésű rajzon talán a gyermekét ölelő anya szeme vonzza leg­inkább a néző tekintetét. Dunaújvárosi Ma­donna. A képen látható fekete foltok nem pusztán grafikai érzékeltetés jelei, hanem a mondanivaló lényege. Ez a sötétség ráte­lepszik az emberalakokon kívül, a környe­zetükben álló, leveleit vesztett fára is. Majd elvezet a feketén fenyegető gyárkémények torkáig. Ifi. Koffán Károly alkotása. A mű­vész és felesége - Cyránski Mária, ugyan­csak alkotó ember, szobrász - két évvel ezelőtt költözött Tolna megyébe, Dunaföld- várra. Áttelepülésük egyik oka éppen az előbbiekben idézett rajzban fogalmazódott meg. Gyermekük - Balázs - asztmás pa­naszaival el kellett hagyni Dunaújvárost ahol több mint két évtizedes művészpá­lyát éltek már. *- A levegő itt jó és az embereket is sze­retjük - kezdi a beszélgetést ifi. Koffán Károly. Már tíz éve, hogy kapcsolatunk A Várpalotára kerülő szobor részle­te van Dunaföldvárral. Akkor egy tanítvá­nyunk ötlete alapján jöttünk át ide Du­naújvárosból, hogy szakkört vezessünk. Götzinger Károly, a művelődési ház igaz­gatója az első héten megteremtette en­nek feltételeit. A tagok, akik jelentkeztek hozzánk, már kész egzisztenciával ren­delkeztek. Nem felkészítő jelleggel mű­ködhettünk, hanem figyelembe kellett venni, hogy egyikük asztalos, a másik sír­kőszobrász, népi faragó, dekoratőr és a többi, és a többi... A rajztudás, amit az emberábrázolással megszerezhetnek egy szakköri tevékenység során, nem volt mindenki igénye. Ezért arra gondol­tunk, hogy a saját szakmájuk érdekében rajzoljanak, hiszen minden szakma a mű­vészetbe torkollhat, ha magas szinten művelik. így aztán az asztalosunk például műszaki rajzot tanult. Az egyik fiatalunk­ról, amikor kiderült, hogy remek matema­tikus, akkor a képzőművészeti főiskola helyett a műszaki egyetem építészeti ka­rát javasoltuk. Most már lakóépületeket tervez Dunaföldvárra. Végső áttelepedé- sünk 1986 szeptemberében volt, 5-én aludtunk itt először.- De ha körülnéz, akkor látja, hogy még mindig nem pakoltunk mindent a helyére - kapcsolódik a beszélgetésbe Cyránski Mária.- Ami feltűnt a nappali szobában és a műteremben, az a két nagyméretű tü­kör...- Egyik növeli a teret - magyarázza a szobrásznő -, a másik kelléke a mun­kámnak. Több nézetből láthatom a ké­szülő szobrot, ha tükör előtt dolgozom. Most semmi látványos darab nincs, hi­szen nemrégen szállították öntödébe azt a szobromat, amit Várpalotára egy térre terveztem. Fotókat tudok róla mutatni. Néhány olyan tűzzománcom van, amit a képcsarnoknál nem vettek meg. Egyiket azért nem, mert - rájöttem - szomorú a női arc tekintete, a másik túl elvontnak tűnt, de egyébként gyorsan elfogynak...- Beszéljünk akkor a műkereskede­lemről! Megoszlanak a vélemények a Képcsarnok Vállalat tevékenységéről.- A múzeumi művészeten kivül kell len­ni egy élő művészetnek is - mondja ifi. Koffán Károly. A műkereskedelem egyik laboratóriuma a közvetlen emberi igé­nyeknek, melyek a kultúra, mint áru felé irányulnak. Ezt többen nagyon lebecsü­lik. Nekünk az az álláspontunk, hogy nem szabad különbséget tenni alkotás és al­kotás között. Tehát nem úgy kell dolgoz­ni, hogy egyet készítek a képcsarnoknak, egyet a halhatatlanságnak.- Nem lehet becsapni az embereket - szól Cyránski Mária -, hogy silányabb munkát adok ki a kezemből. Éppen ellen­kezőleg. Észrevettem, hogy amikor míve­sebb darabokat, szépen cizellált plaszti­kákat készítettem, jobban keresték és hamarabb elfogyott. Manapság nehéz köztéri szobrok alkotására megbízást nyerni. Figyelni kell tehát azokra az em­berekre, akik művészeti tárgyakat vásá­rolnak.- Itt a műteremben rajzokon és plaszti­kákon, reliefeken emberalakokat látni, mindenki számára egyformán, mondjuk úgy, közérthető megfogalmazásban.- Nem hiszem, hogy a figurativitást bármely irányzat ki tudná söpörni a mű­vészetből - fogalmaz a festőművész, ifi. Koffán Károly. A szobrászat esetében például a figura a humanizmus totem­oszlopa a tárgyi világ környezetében. Az ember nagykövete azon a helyen is, ahol éppen nincs jelen ember. Egy téren nem érzem egyedül magam akkor, ha rajtam kívül csak egy szépen munkált, formált emberi figurát ábrázoló szobor van. A tárgyi környezet humanizálásának egyik legjelentősebb eszköze ma is a jól megválasztott figura.- Ez különösen hangzik éppen Öntől. A műterem galériáján egy számítógép van...- Úgy gondolja, hogy ez ellentmon­dás? - kérdez nevetve a festőművész. Ábrázoló geometriával foglalkozom, taní­tok Dunaújvárosban a műszaki főiskolán. Van, pontosabban készül egy ilyen ihle­tésű kompozícióm is. Gömbök, kúpok, hengerek áthatásával keletkezett. Ez a gondolat a reneszánsz művészetig veze- tőhető vissza.- Ha a férjem most elkezd a számító­gépről beszélni, hát nem menekül meg. Ő egészen más ember mint én. Az elméleti tudását bámulom. Én sokkal ügyetle­nebb vagyok. Nehezen dolgozom, szinte szenvedek, míg megszületik valami. Ó sokat segít nekem. Remekül korrigál, ru­tinnal rajzol.- Ez nyilván apai örökség. Koffán Ká­roly emlékét könnyen lehet idézni fia du- naföldvári műtermes otthonában, képző- művészeti albumok, fotós és madarász szakkönyvek segítségével. Az a beszél­getés elején elhangzott, hogy itt a föld­vári levegő jó. Mint művészházaspár kö­tődnek-e megyénkhez? Korai ez a kér­dés, ha az alig kétéves ittlakást nézzük?- Vidékiségünk jellemzője - magya­rázza ifi. Koffán Károly hogy nem kap­csolódunk úgy, olyan erős szálakkal egyetlen faluhoz, városhoz, hogy azt mondhatnánk, a fiaitok vagyunk. Mint a ketten Budapesten születtünk, de az már nem a régi, amit huszonöt évvel ezelőtt elhagytunk. Magyar művésznek tekintjük magunkat. Nyaranta Kecskemétre já­runk a tűzzománc-művésztelepre...- Dunaföldvár - magyarázza Cyránski Dunaújvárosi Madonna Mária - nekem az ország közepe. Innét úgy be lehet barangolni mindent, mint más a fővárost. Ha kedvem és időm tá­mad el lehet ugrani egy-egy barát kiállí­tásának megnyitójára Szekszárdra ép­pen úgy, mint Pécsre, vagy Szegedre. Ez utóbbi helyre gyakrabban, hiszen itt él nagyobbik gyermekünk Eszter, a család­jával. Van két unokánk is. Tolnaiságunk- amihez a megyei tanács ösztöndíjat adott - története ennyi. Budapestről sok-sok barátunk látogat ide Dunaföldvárra hoz­zánk. így élünk. Nincs vagyonunk, nem gyűjtögetünk, de igyekszünk úgy élni, hogy minden évben eljuthassunk kül­földre. Görög- és Törökországban jár­tunk, NDK-ba, Egyiptomba készülünk. * A kerekes, nagyméretű asztalon Cy­ránski Mária kisplasztikáinak félig kész darabjai sorakoznak. A galérián, a számítógép mellett - ifi. Koffán Károly rajzasztalán - plakátterv születik táncegyüttes részére. Egy-egy pillanat marad csak a hétköz­napi lendületes munkálkodásban, hogy szembenéznek önmagukkal is a tükör előtt állva. DECSI KISS JÁNOS Ifj. Koffán Károly festőművész Cyránski Mária szobrászművész

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents