Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)
1988-05-28 / 127. szám
10 rtÉPÜJSÁG r 1988. május 28. Friedrich Nietzsche: Ajtöm fölé Magam házát lakom, Nem példám semmiben sem, soha, senki. Minden mestert csak nevettem, Ki önmagát feledte kinevetni... Fordította: ORDAS IVÁN Takács Béla grafikája A kalapos Helikon kék alatt Szálláshelyükön, a szent Helikon hegyén hajba kaphattak az idén a múzsák. Mert az időpontban, hogy mikor ajándékozzanak meg bennünket kegyeikkel, nem tudtak megegyezni. Ugyanis május 6-án a délutáni órákban a vidéki irodalmi lapok szerkesztői a fonyódi Helikon néven hagyományt teremtő találkozón, Fonyódon gyülekezhettek, de ugyanezen a napon kezdődtek a túlparton, Keszthelyen a II. Berzsenyi Helikon Napok, amelyre Pozsgay Imrét, a Hazafias Népfront főtitkárát várták vitaindítónak. Aki tehát valamilyen oknál fogva mindkét eseményen érdekelt volt - mondjuk a kíváncsisága vagy kötelessége hozta úgy -, az ingázhatott aznap a helyszínek között. A fonyódi összejövetel említést érdemelhetne azért is, mert az időponthoz akár kettős jubileumot is kapcsolhatunk. Batsányi János költőnk 225 éve, 1763. május 9-én született Tapolcán, sőt, az első mai értelemben vett folyóiratunk, a kassai Magyar Museum egyik elindítója is. Kívüle Kazinczy Ferenc és Baróti Szabó Dávid bábáskodott a lap világrahozatalánál - és éppen 200 esztendeje! S hogy egy kicsit hazabeszéljek, tájékunk irodalmának mentora, a Dunatáj felelős szerkesztője, Csányi László író ugyancsak tapolcai születésű, ami ugyan nem több véletlen egyezésnél, de az ő esetében ez a körülmény a költő szeretetteljes, alapos ismeretét, első mélyrehajtó irodalmi élményeinek forrásvidékét is jelenti. Úgy lehet, elsőként a lapszerkesztők rónának meg azért, ha magának a jubileumnak különösebb jelentőséget tulajdonítanék a találkozó kapcsán. Amikor egy ilyen összejövetel - 1983 óta a negyedik alkalommal - éppen a kötetlenebb vita és kapcsolatteremtés lehetőségét, az érdekeknek legalább a kölcsönös tudomásulvételét kínálja, akkor időfecsérlés lenne, ha az irodalom önmagát kezdené ünnepelni. Tavaly a folyóiratok és a könyvkiadás kapcsolatát vitatták meg. Tüskés Tibor, Laczkó András, Papp Lajos és mások kis tanulmányát, írásba foglalt véleményét az idén adta ki a Fonyódi Művelődési Ház „A Fonyódi Helikon” című kisantológiájának 4. számában. A periodika nemcsak ízléssel összeállított jegyzőkönyve az itt eltöltött néhány napnak, de a hely és az esemény szellemének megfelelően verseket, versfordításokat és elemzéseket is tartalmaz. Érkezésünk után röviddel, ahogy a hosszú asztalokat körbeültük, jómagam egy effajta diskurzus szerény meg- figyelőjeként, az említett kiadvány mellett a kék térítőre került egy-egy Új Auróra füzet is. Béládi Miklós hátrahagyott írásai „Arcképvázlatok” címmel, Pomogáts Béla tanulmányai. Azután egy fordításkötet is: Kerék Imréé. Mi is hát a körüljárandó téma? A hazai folyóiratok és a gombamód szaporodó irodalmi társaságok szerepe a megújulásban? De hiszen az irodalom maga a megújulás, azzal, hogy értéket teremt. A folyóiratok pedig mintha szándékaik szerint másnak se kívánnának megfelelni, minthogy ebben úttörők legyenek! Lendvai Ildikó, az MSZMP KB alosztályvezetője is emellett kardoskodik. Kardoskodik, mert azért koránt sincs minden rendben a lapok körül. Hosszú lenne idézgetni, mi mindenről beszél - néha alig követhetően - a politika és irodalom viszonyától kezdve a gazdasági-társadalmi feszültségekig. A lényeg nagyon rövidre zárva talán úgy foglalható össze, hogy az irodalom „alulról”, autonóm módon, elkülönülő csoportok, csoportérdekek mentén is szerveződhetne. És hogy ennek milyen feltételei vannak, s hogy szükség van az általuk képviselt konfliktusok nyílt ütközésére... stb. Címszavakban: önszerveződés, konfliktus, nyilvánosság. A máris sokat koptatott fogalmak nem először táncolják körül a demokrácia olyan nehezen éledező bálványát. A vitát lenne jó meghallgatni. A lapszerkesztés tapasztalatait. Hanem az előadás után következnek a társaságok. Először Kiss Dénes költő, a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság főtitkára a „Mi a haza ma?” címmel 1986-ban meghirdetett pályázatukról számol be. Arról, hogy százezer forintot osztottak szét a beérkezett 500 munkára. Kiss Dénest rövidesen kötelesség szólítja Keszthelyre, a pályázati antológiát mutatja be, amely Ta- káts Gyula költő előszavával és a kaposvári Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár kiadásában jelent meg. Negyvenöt pályázó prózai munkáját - verselemzését, szociográfiáját, irodalmi levelét stb. - tartalmazza. Köztük három sikeres Tolna megyei pályázóét is. A Szakszervezetek Országos Tanácsa különdíját a szekszárdi Acélosné Solymár Magdolna nyerte el írásával, a HNF Országos Tanácsának diját a bonyhádi Máté Gyula, míg a Festetics kastély igazgatója, dr. Czoma László által felajánlott Helikon-díjat többek közt az ugyancsak bonyhádi Varga Gyöngyvér kapta meg. A tatabányai Új Forrástól érkező Monostori Imre a Németh László Irodalmi és Művészeti Társaság képviseletében beszél az író élénk nemzetközi - olasz, francia, német - fogadtatásáról, újabb, csonkítás nélküli cikkeinek hiánytalan megjelentetéséről. Öszhajú, szikár ember emelkedik szólásra. A Győrből érkezett Z. Szabó László Radnóti Miklós eleddig legteljesebb bibliográfiájának készülő kiadásáról ad hírt. Az idő közönyös hatalom. Kötelességem elindulni. Keszthely felé haladva a gesztenyefák dús lombú, hire- sen szép sorfala közt, az autóból már messziről látni az út fölött ringatózó kék vásznat, rajta a felirat: FISCHER TSCHARDA. Világító, fehér betűkkel. Csikorog cipőm a gyönyörű, intarziás parkettán, pedig óvatos léptekkel közeledek a Helikon Kastélymúzeum tükörterme felé. A nyitott ajtószárnyakon át benézek a gyertyák fényeit imitáló, aranyló homályba. A fejek fölött, szemben, a hatalmas ablakokon túl a kék égen ugyanez a felirat. Csorba Géza, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatóhelyettese még a múzsák testvériségét méltatja. A folyosón most megnyíló kiállítás képeinek születését. A tárlat neve, „Kettős zsoltár” utal Zichy Mihály és Arany János, Nagy László és Orosz János, Derkovits Gyula és József Attila, Kondor Béla és Pilinszky János elévülhetetlen művészi értékeket létrehozó kettőseire. Egy ilyen, a hazai grafika legnagyobbjait is felvonultató kiállítás teljes embert követel. így csak futó szemelgetés. A jelenlévők, a zsúfolásig megtelt terem Pozsgay Imrére kíváncsi. Mit mond vajon „Önfegyelem, közfegyelem, nemzeti fegyelem” címen, egy viszonylag szűk körben tartandó tanácskozás bevezetőjeként. Rövid szünet. A szünet után ő következik. Szenvedélyesen beszél. Önrendelkezési jogról, autonómiáról, az állampolgári kezdeményezőkészség szerepéről. Arról, hogy önfegyelemre csak a lélekben felszabadult közösségi ember képes. BÓKA RÓBERT A betörő Már csak a biztonsági előkészületek következtek. A frissen vasalt sötétkék öltöny mellényzsebéből előhúzta zsebóráját.- Pontosak vagyunk! Nagyon katonás! Három óra. Kimért léptekkel az utcai telefonfülke felé indult. A fülkében letette nagy, fekete táskáját, pénzérmét engedett a készülékbe, majd tárcsázott.- Lássuk! Biztos, ami biztos. Maga elé nézett. A kagylóból csak a távoli, egyhangú zúgás hallatszott.- Halló! Újból tárcsázott.- Senki sincs a lakásban. Visszarakta a hallgatót, felvette a táskáját és elindult. Szemben a bér- ház. A padokon idős emberek ültek. Nézelődtek, újságot olvastak, a galambokat etették. 3. emelet 8-as lakás. Felnézett. A lépcsőházban már nem izgult. Valahonnan halk zene szűrődött ki. Az ajtó előtt megállt. Halkan kopogott. Várt, majd kinyitotta nagy, fekete táskáját.- A megfelelő szerszám. Egy begyakorolt fogás, halk kattanás, és az ajtó kinyílott. Behúzta maga után az ajtót.- Nagyon ügyes! Most szépen körülnézünk a lakásban. A lakás mindent elmesél, mindent elmond, még a pénzt is, csak érteni kell a nyelvén. Szép lakás. Három szoba. Festmények. Kis romantika, kedves félhomály ebben az utcai szobában. A telefon éles hangja összerezzentette. Idegesen indult a telefon felé.- Még a nyakamra hozza a szomszédokat vagy a rendőrséget! Ösztönösen nyúlt a telefon felé.- Halló! Vidám női hang:- Egyedül vagy?- Igen.- Én vagyok, Mókuci.- Hogy?!- Miért vagy ilyen ingerült, Mókuci?- Hülye kérdés!- Ildikó otthon van?- Nincs.- Na látod, Mókuci. Semmi baj. Mit mondasz-a te kis Egérkédnek? Na? Ottóka!- Én?- Bizony.- A fenébe!- Ottó! Történt valami? Olyan brutális vagy, nem ismerek rád. Csak azt kérdeztem, hogy Ildikó...- Nincs!- Na látod, Ottóka! Semmi baj! A te aranyos kis Egérkéd néhány perc múlva a Furulya utcában lesz az ő morcos Mókucijánál. Konyak van?- Hogy?- Tudod Mókuci, hogy a te Egérkéd nagyon szereti a konyakot. Konyakot jéggel.- Konyak jéggel.- Ne hülyéskedj már, Ottó! Miért változtatod el a hangod. Ottó! A telefonnál vagy még?- Én nem vagyok Ottó.- Mi?! Te nem vagy az Ottó? Te más vagy?- Igen.- Kicsoda?- A betörő.- ßetörö? Nagyon jó!... Mókás fiú lehetsz, de engem nem versz át. Oké? Tudod, ki vagy?- Mondtam.- Te vagy az Ildikó fiúja.- Mi? /- Ne ködösíts, Mókuci! Van ilyen. Beszélhetek Ildikóval?- Nem. Nincs itthon.- Hol van?- Nem tudom.- És Ottó? Ottó miért ment el? Azt ígérte, hogy elküldi hazulról Ildikót, hogy tiszta legyen a levegő.- Nem tudom.- Te, olyan érdekes a hangod! Tudod, hogy izgató hangod van ? Magas vagy, izmos. Eltaláltam?-179 magas.- Nagyon jó! De miért nem 180? A 180 szebben hangzik. Tudod, hogy sokkal szebben hangzik?- Számít az az egy centi?- Mégis más. Különben nagyon jó hallani, ahogy beszélsz.- Ennek örülök.- Tudod Mókuci, Ottó egészen más típus, a pénz érdekli.- Engem is.- Te egészen más vagy. Érzem, hogy neked nem istened a pénz. Te Mókuci, ezeknek hülye sok pénzük van.- Ezt jó hallani.- Mókás fiú vagy! Te Mókuci, láttad már az Ildikó dobozát?- Mit?- Nem mutatta még? Azt gondoltam, hogy már annyira vagytok, hogy... szóval, hogy megmutatta.- Még nem.- Mindenkinek megmutatja, akihez van bizalma.- Na, ne!- De meg is nézheted. Ott áll az íróasztal mögött.- Az íróasztal mögött?-Na? Egy nagy doboz.- Igen. Látom.- Tudod, mi van abban a nagy dobozban?- Fogalmam sincs.- Abban tartják azt a hülye sok pénzüket. Azt gondolják, hogy ott nem kutat a betörő. Jó, mi?- Érdekes, nagyon érdekes!- Hagyhatnék egy üzenetet?- Üzenetet? - Igen.- De...- Ottónak. Ott fekszik az íróasztalon a telefon mellett a jegyzettömb.- Igen. Megvan.- írd oda, hogy Erika telefonált. Megteszed?- Persze. Pillanat, meggyújtom az asztali lámpát. Tehát?- így tudja majd Ottó, hogy kerestem. Ildikó meg azt gondolja majd, hogy vele óhajtottam egy kicsit bájcsevegni.- Tehát írom nyomtatott betűvel: Erika keresett telefonon.- Nagyon rendes. Benézel egyszer hozzám, Mókuci?- Gondolod?- Természetes. De miért lettél ilyen szűkszavú? Csak nem Ildikó miatt? Olyan nagy a szerelem?- Nem.- Nem, nem. Tetszik neked Ildikó? Na? Nekem elmondhatod.- Először vagyok itt.- Jó, jó, a te dolgod. De azért nagy kópé vagy! Aztán várlak. Egyszer nálam is betörhetnél. Bizony, kis csacsi. Nem bánod meg! Kőris utca 12. És hozzál konyakot. Érted? Jó? Konyak... konyak... konyak... Letette a hallgatót. A nagy doboz tele volt szeméttel. Aztán ráakadt a kisebb dobozra.- A pénz! A kisebb dobozt a táskájába csúsztatta. Lekapcsolta az asztali lámpát, kívülről gondosan bezárta az ajtót. Az utcán melegen sütött a nap. A padokon még ott ültek az öregek. Nézelődtek, újságot olvastak, etették a galambokat... Megigazította a kalapját és elindult haza. Kezében a nagy, fekete táska. -
