Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-28 / 127. szám

r 8 tíÉPÜJSÁG i/égw 1988. május 28. Munkásdinasztiák A Vadász család A Rákóczi utcai kisablakos szobába beszűrődik a gépkocsik monoton zaja. Az ágy fölött fiatal pár keretezett fényké­pe, amit az alkalmi bátaszéki fotós negy­ven esztendeje készített. A menyasszony karjaiból szépséges rózsafürt omlik a ru­haszegélyig.- Holnap lesz negyven éve, hogy egy­bekeltünk az urammal, a bátaszéki temp­lomban. Ilyen menyasszonyi csokra sen­kinek sem volt. Halványsárga rózsából készítették. De az esküvő előtt magamra maradtam a gyönyörű füzérrel együtt, mert a vőlegényem biciklire pattant és el­hajtott...- Persze, hogy elkarikáztam - emléke­zik Vadász József nyugdíjas könyvkötő -, mert a Szekszárdi Nyomdából hívott munkatársaim nem érkeztek meg időben az esküvőnkre. Végül is Várdombon fu­tottam össze velük. Hát így zajlott le a mi 'esküvőnk. Szekszárdra másnap jöttünk vissza, de asszonyomat a szüleimnél hagyva, máris indultam Simontornyára focizni, ahonnan csak másnap értem ha­za, a konyhából hálószobává előlépett otthonunkba. Az emlékeket, a reá jellemző humorral fűszerezve eleveníti föl, mint ahogy azt sem titkolja, miképpen gyűlt meg a baja a Garay téri polgáriban a hittantanárral. Ti­zennégy évesen a papi pofontól felin­dulva az atyáf megszabadította a reve­rendától, melynek következményeként hittanból és magaviseletből megbuktat­ták. S most, fél évszázad múltán találkozót szervez egykori osztálytársaival: eddig ugyanis csak egyszer jöttek össze tíz év múltán. A Dózsa-meccsen váltott szót Bogár Istvánnal, akivel együtt végeztek annak idején. Ekkor merült föl, vajon mi lehet a többiekkel, jó lenne megkeresni őket! Az ötletet tett követte, s már kiala­kult, a június 25-ei program, amit lelke­sedéssel fogadott a mostani igazgató, ifj. Biczó Ernő. Ugyanis, arra még nem volt példa, hogy ötvenéves találkozót tartsa­nak az egykori polgárista fiúk! Vadász József most sorra járja a falvakat, felke­resve a szülőket, segítséget kérve a vala­mikori osztálytársak hollétéről! Négy esztendeje van nyugdíjban, ám mozgékonyságát a negyvenes generá­ció is megirigyelheti. Ötven éve kórista, a szövetkezeti madrigálkórusban az évti­zedek során eddig nyolc karnagy váltotta egymást, de Vadász József mélybasszu­sa ma sem hiányzik egyetlen próbán, fel­lépésen sem. Kodály, Bach, Bárdos, Händel művei, aztán Francis Poulenc sanzonjai, Scarlatti madrigáljai a kikap­csolódást jelentik számára, nem úgy, a német, angol, francia vagy éppen az orosz kiejtés. Holott nem valószínű, hogy ne értene szót az említett nyelveken! A valamikori mezítlábas-klottgatyás Va­dász Józsefnek sose adatott volna meg, hogy végigutazza a világot. Mindezt a kó­rus tette lehetővé. Eljutott Svédországba, Angliába, Írországba, most pedig Görög­országba készülnek... A Hohner-féle tangóharmónikára hó­napokon át gyűjtött, vagy másfél évtize­dig együtt játszott Bodrogi Jánossal, Winkelmann Mihállyal bálokon, vállalati rendezvényeken, lakodalmakban. A Hohnertől végül is kényszerűségből vált meg. Egy keresetből negyedmagával nem lehetett megélni. Részesben vállal­tak kukoricát és krumplit, arattak a pa- lánki gazdaságban.- Nekem is el kellett helyezkednem - folytatja a felesége. - Huszonöt éven át dolgoztam a nyomdában, a nyugdíjig, hegesztőgép mellett. Az uram persze jó­val előbb kezdett: 1942-ben szabadult.- Krassay Gyula alacsony ember volt, igazi könyvkötő, tőle tanultam a szakmát, az aranymetszést, amit egyedül én csi­náltam a nyomdában, a későbbiek so­rán. Az aranyvágópárnát, a regisztervágó ollót, a fále-pántot, ami a sajátom volt, a nyomdának hagytam, mikor nyugdíjba kerültem. A többi Szerszámomat itthon tartom, mert ma sem tudok meglenni a szakma nélkül. Rendszeresen bejárok a megyei könyvtárba. Legutóbb XVII—XVIII. századból való könyveket restauráltam, saját táblával, eredeti formában. A szemközti könyvesszekrényben üveg takarja a féltett gyűjteményt, a mini­könyvek több száz kötetét. A mester jó néhány percig keresgél, majd kezem­be vehetek egy mindössze száz példány­ban megjelent bőrkötésű minikötetet, ami 1948-ban rohammunkában, egy nap alatt készült. Pörgetem az aranymetszé­sű oldalakat, s közben a mester fölemlíti:- A kötést Vadász József végezte, Bő­sze Katicától kértem két tojást éjfélkor, hajnali kettőkor úgyszintén, négy órakor ismét... Azt hittem, hogy szétrobbanok a méregtől, mikor a kályha mellé pakolt könyvek éloldalairól a nyomda kutyája lenyalta a tojásfehérjét... Persze, ettől függetlenül amit vállaltam, elkészült: így került kiadásra a Magya­rországi Grafikai és Rokoniparosok Fő­nökegyesülete Vidéki Szakosztályának 1948. április 25-én Szekszárdon tartott vándorgyűlése emlékére készült mini­könyv.- Vadász Józsefné márványpapír-bo- rítású, kecske-félbőrkötésű könyvet emel ki a szekrényből, a Magyar Tör­vénytár 1912. évi törvénycikkgyűjtemé­nyét. 1942-ben ez a könyv volt az egyik vizsgamunkája a fiatal segédnek, aki a Kaszás-féle nyomda műhelyében végez­te „szabadulási” munkáit az ismert könyvkötőmestereknél, Lugosinál és Berger Mihálynál. A ma már nyugdíjas meóvezető annak idején, a polgári után, a Gauser-féle füszerüzletben kezdett mint kifutó fiú. Karkosárral hordta a nagyságáknak a komisiót. 1939-ben, a plébános, a rendőrfelügyelő ajánlásával juthatott be a Molnár-féle nyomdai rt- hez.- A kötészet az a műhely, ahol mesteri módon adhatjuk meg a végső formáját a nyomdai munkának! Ehhez-szív és idő is szükségeltetik. Annak idején, mikorra a segédek beértek a kötészetbe, leolajoz­tam és lezsíroztam a gépeket, megfőztem a keményítőt, megmelegítettem az eny- vet. A napi munka azzal fejeződött be, hogy összeszedtük a papireseléket, le- hordtuk a pincébe és a bálázógépen dróttal összefogtuk az aznapi „hulladé­kot”. Ma? Az utolsó évben kerülnek a ter­melésbe a végzős szakmunkástanulók. Ezzel nem értek egyet. Erről minden bizonnyal többször is folyhatott vita, a Vadász családban, mert ifj. Vadász József szintén nyomdász lett... Vonzotta ugyan a szerszámkészítő szak­ma, de az nem sikerült. így lett szedőta­nuló, s annak ellenére, hogy kéziszedő­nek szabadult, már a második évben a Linotype szedőgéphez ülhetett. Vagy hat évtizede gyárthatták Angliában a nyom­dai mechanika máig is csodált tökéletes berendezését, amelyen több mint másfél évtizeden át szedett újságcikkeket, könyvszöveget...- Csudagépnek tartom ma is a szedő­gépet: a betűöntés után a helyükre po­tyogó matricák csengését. Amúgy, kiváló mestereim voltak, idős Soós Sándor, Herner Lajos, Kertai Gábor, akiknek hi­vatásomat köszönhetem. N A szedőgépek egykori világából (melyből ma már csupán egyetlen van a Szekszárdi Nyomdában) a fiatal főmér­nök - alig egy éve kapta meg kinevezését - kisebbik lánya, Jutka, és az általánost most végző Kati billent vissza a Kilátó ut­cai összkomfortos lakás halijába. De továbbra se tudok szabadulni attól a gondolattól, amit az édesapa említett: fiának időnként szorít a melle, a munka mellett egyszuszra végzett mindenféle is­kolát, feleségével együtt, miközben ott­hont teremtettek, a semmiből. Levelező tagozaton végezte el a köz- gazdasági technikumot, majd Békéscsa­bán tette le a technikus minősítőt, mint nyomdász, alig hat esztendeje végzett a Miskolci Nehézipari Egyetem Dunaújvá­rosi Kohó- és Fémipari Főiskolai Kará­nak műszaki oktatói szakán, a marxiz- mus-leninizmus szakosítóján az utolsó vizsgája június első hetében lesz, s idő­közben megkezdte a könnyűipari mű­szaki főiskola gazdasági üzemmérnöki karát is... Mindehhez csupán annyit: felesége is tanul, az adótana' csadói tanfolyam vizs­gáira készül.- A gyerekeim úgy nőttek föl, hogy észre se vettem. A gyermeknevelés gondjai szinte teljes egészében a felesé­gemre hárultak. Megértése segített mindahhoz, amit eddig elértem. Most vi­szont megfogadtam: az üzemmérnökit befejezve huszonnégy év tanulás után ki kell kapcsolni, mert más is van a vilá­gon... A Szekszárdi Nyomdában ha jól emlékszem, hét évvel ezelőtt állították be az első kísérleti fényszedőt, melynek a továbbfejlesztett rendszere immár máso­dik esztendeje működik. Vadász József viszont a beruházás kezdetétől a beüzemelésig ott volt a rendszer „élesítésénél”. Az NSZK-ban tanulmányozta a fényszedés gyakorlatát, egy esztendeig mint fényszedő dolgo­zott, segítve az itthoni kollégák begya­korlását, ma pedig főmérnök. A beszél­getés fonalát továbbvive megemlíti: ma is időzavarban van. Alig jut le az üzembe, holott legszívesebben a gépteremben, a fényszedőben, a kötészetben töltené ideje javát. Miközben a kötészet megúju­lásáról elmélkedik, nem hagyja figyel­men kívül a nyomdász szakma gondjait. Azt, hogy elveszett annak valamikori presztízse. Szinte lasszóval kell fogrfi az embereket, jó ha évente egy-két érettsé­gizett tanuló kerül hozzájuk, akikből ké­sőbb gépmester vagy formakészítő lehet. Nem csodálom, hogy félti a szakmát, amely amúgy, technikailag megújulóban van, már csak a tradíciók miatt is, hiszen húsz éven át dolgozott egy üzemben szü­leivel... SALAMON GYULA Fotó: S. M. Fogas kérdéseink Honnan, hová? Gavallér tanácsok, elégedett lakosság Olyanok vagyok, mint akik a falusi nagykocsma udvarára jártak tánciskolá­ba - mondja vigyorogva 25 éves unoka­öcsém, és már nem is először. - Hidd el, nem csak a buditól a kapuig lehet saszszézni. A placc ennél szélesebb. Nem kellene unos-untalan visszakanya­rodnotok a múlthoz. Ha nagyon elfutja a méreg még azt is a fejünkhöz vágja, hogy semmit se csinál­tunk 43 évig, azért emlegetjük szívesen, hogy mi volt 1945 előtt. Most a fogorvos­nál járt éppen.- Tömeg, nyomor, nulla! - csattan föl a kérdéseimre. Nem tudja a fiú, hogy a nullpontot a fogászati ellátásában is az 1945. előtti évek jelentik, mert mintegy hetven betegbiztosító intézet működött országosan, de fogászati ellátást csak néhány nyújtott tagjainak, azt is csak a legszerényebb keretek között. Nézzük Tolna megyét Az olvasható „A szekszárdi kórház százhetvenöt éve” című, 1976-ban meg­jelentetett jubileumi kötetben a megye azóta nyugalmazott főstomatológusának dr. Oszetzky Tibornak a tollából, hogy szűkebb hazánkban „a fogorvoslás nem dicsekedhet nagy múlttal”, mivel a fogor­voslás döntően magánúton történt és ez úgy értendő, hogy „akinek pénze van er­re is” - alapon. íme a történelmi előzmé­nye annak, hogy az alapvető változást az 1945-öt követő évtizedeknek kellett meghozniok, kezdve azzal, hogy az egyéni gondoskodás helyébe léptettük a társadalmit, folytatva a komplex, egysé­ges fogászati ellátás megszervezésével a Központi Stomatológiai Intézet irányítása alatt. Ma már nem titok, hogy a fejlődés folyamatának gyorsításához alkalmatla­nok voltak az ötvenes évek, mégis ekkor teremtődött meg a fogorvoslás háttéripa­rának bázisaként a Fogtechnikai Vállalat 1953-ban. (Ennek szekszárdi, 24 mun­kahelyes laboratóriuma, mely a 40-es számot viseli, húsz évvel ezelőtt, 1968- ban jött létre.) A megye írd és mondd 5, azaz öt fogorvosának a keze alá 1945. előtt és még utána is néhány évig három olyan fogtechnikus dolgozott, akik közül mestervizsgája csak egynek volt. Az OTI biztosítottai - Szekszárdon, Bonyhádon, Hőgyészen és Pincehelyen - kaphattak ellátást, ami az egyéb, költségesebb - és engedélyhez kötött - megoldások miatt zömmel foghúzásra, megtartó kezelésre, azaz tömésekre, valamint a szájbetegsé­gek gyógyítására szorítkozott. A költsé­gei miatt ritka fogszabályozásra Buda­pest szolgált. De a szájsebészeti eljárá­sok is csak megyén kívüli kezeléssel vol­tak megoldhatóak. Néhány, a szakmát fölkészülten művelő fogszakorvoson kí­vül így hát akkor még nem mondhatta senki, hogy „tömeg, nyomor és nulla”. Pedig a felszabadulás után rohamosan nőttek, nőttek, növekedtek a mennyiségi igények. A tetőzést ebben is az ingyenes egészségügyi ellátás állampolgári joggá emelése jelentette. Hét év után A Tolna Megyei Kórház-Rendelőinté­zet főstomatológusával dr. Selényi Judit­tal e sorok írója 1981-ben, éppen egy viharos orvosaktiva-ülés után ült le be­szélgetni. Ott és akkor az volt a fogászati ellátás kardinális kérdése, hogy miért ké­szülnek gyorsabban a „maszek” meg- rendelésű fogművek a maszek fogtech­nikusoknál, míg a laboratóriumiak lasab- ban?! Tavaly, amikor az országgyűlés szociális és egészségügyi bizottsága a fogászati ellátás háttériparának helyzetét vitatta meg, egyebek között ugyanez volt a fő téma, hasonló vihar közepette. Nem hangzott el - bár hangot kaphatott volna -, hogy Tolna megye helyzete e vonatko­zásban jobb az országos átlagnál. Ná­lunk nem kell hónapokat.várni egy-egy fogműre. De tartsunk rendet a szóban. Hét év elteltével módunk volt dr. Selényi Juditot elkísérni egy úgynevezett kiszál­lási napján és arról beszélgetni, hogy mi történt 1981. és 1988. között. Válaszok a volt és a van kérdéseire: 1981 - ötven fogorvos, huszonnégy ál­lami és öt maszek fogtechnikus. 1988 - hatvannégy fogszakorvos, hu­szonnégy állami és tíz magánfogtechni­kus. Hét év alatt a magánszakrendelést is folytatók száma huszonkettőről, huszon­négyre növekedett. Hogy mit jelentenek ezek a számok, alighanem csak azok tudják méltányolni, akik ma megjelenve valamelyik szakrendelésen azt várják el, ami abszurd, hogy „már tegnap" túl le­hessenek a legidőigényesebb gyógyító eljáráson, a fogpótláson is. Bejelentés nélkül tartunk Bátaszék fe­lé. Nem kevés, amit megtudhatok ezen a rövid távon. A megyei szakfőorvos évente legalább két alkalommal látogatja meg a fogszakorvosokat, ami nem csak azért hasznos, mert a havi jelentéseken túl ez segíti a nagyjából naprakész tájé­kozódásban, hanem javára szolgál a szakmai, kollegiális kapcsolattartásnak is. Gondolom, hogy az ellenőrzésnek ez a metódusa nem csupán az újságírónak rokonszenves, mert ez úgy jön „föntről”, hogy egyvonalból jön. Gavallérok zavarban Bátaszék, egészségház. Sok várakozó a két fogászati rendelő előtt is. Fél tizen­egy. Dr. Pataki Anna - a délelőttös - nem vesz rossznéven egy kis kávészünetet, legalább kifújhatja magát. Tizennégy éve dolgozik itt és nem mondhat mást, csak azt, hogy azért szeret Bátaszéken lenni, mert „tulajdonképpen semmi sem hiány­zik a zökkenőmentes munkaföltételek közül”. A szakfőorvos úgy hallgat, mintha nem lenne jelen. A doktornő pedig elme­séli, hogy nemrég Volt egy öt évenként kötelező, úgynevezett szintentartó to­vábbképzésen, amelyen a kollégák szo­kás szerint most is megtartották szabad­idős foglalkozásként egyéni beszámolói­kat. „Látni kellett volna az arcokat, rájuk volt írva, hogy hiszik is, nem is, hogy ne­künk nem lehet panaszunk, mert nálunk a tanács igazán gavallér az egészségügy­gyei szemben” - mondja, majd szakmai­ra fordul a szó. Az idén lesz tízéves az a Chirodent H. turbinás, mikromotoros gép, amivel dolgozik. Nagy kérdés, hogy mi legyen a sorsa. Tavaly a csehek - mert ők gyártják ezt a berendezést - még 160 ezer forintért adták. Úgy hírlik, ha maradt ez az ár, a hozzájáruló AFA-val 250 ezer­be is kerülhet. Zsebébe tud-e nyúlni ilyen mélyen a tanács? Negyedórával később az derül ki, hogy Bognár Jenő tanácselnöknek és a vb-tit- kárának Nagy Ferencnek is személyes ismerőse a megyei szakfőorvos. Nem üdvözlik viszont széles mosollyal a vár­ható kiadást, ami akkor se kerülhető el, ha egy nagyjavítás után üzemeltetik még dr. Pataki gépét 1 -2 évig, de aho­gyan erről a gondról szó esik, az azt ígéri, hogy nem kell szüneteltetni a helyben és a környékről 17 ezer ember ellátásáért felelős két szakrendelés közül az egyiket. Búcsúképpen meséljük el a tanácsot ille­tő „igazán gavallér” minősítést és a cím­zettek arcán zavar tükröződik. Nekik ugyanis természetes ez a gavalléria, mert tudják, hogy a lakosság jó közérzetének egyik kulcsa a zavartalan egészségügyi él látás. Halkan mondjuk Már idehaza és mintegy ismétlésül be­szélünk arról, a megye 64 fogszakorvo­sa mellett 24 folytat magánrendelést is és öt főfoglalkozású üzemi fogorvos közül 3 Szekszárdon, 1 -1 pedig Pakson a PAV- nál és Bonyhádon a cipőgyárban tevé­kenykedik.- Elégedett?- Igen is, nem is. Jobb, ha nem kiabál­juk el az eredményeket. Babonából? Dehogy! A jelen tényei különben halkan mondva is tények, s a fejlesztést dinamizáló kiindulási pont a NEB-nek az az 1978-ban végzett orszá­gos vizsgálata volt, aminek tárgyát a fo­gászati ellátás képezte. E vizsgálat alap­ján készült el - megyénként - az az intéz­kedési terv, mely ötéves szakaszokra bontotta a prioritás jegyében a fejlesztés feladatait. A cselekvés anyagi forrását a központi és megyei szakmai keret bizto­sította. Szükség is volt erre, mert még nem váltak általánossá a turbinás, mikro­motoros gépek. Hét évvel ezelőtt még ki­lenc ősöreg Juniorral kínlódtak a fogor­vosok, akik körzetenként akkor a mai 4172 fős átlaggal szemben 4520 főt lát­tak el.- Nélkülözhetetlenné vált az elmúlt évek során a tanácsok közreműködése is. Minden erejüket összeszedve terem­tették meg a fejlesztések feltételeit, és a szintentartás most soros időszakában sem lesz nélkülözhető a szervezéssel, szakirányítással kialakult jó partnerkap­csolatuk - jegyzi meg a főorvos. Tavaly Kölesd, Dunaföldvár és Nagy- dorog jutott központi és megyei támoga­táshoz, hogy új kezelőegységet vásárol­jon. Az idén Szekszárdon, az 505-ös szakmunkásképzőben láthat munkához az ifjúsági fogászat, hogy folytassa a már évek óta működő két általános iskolai fo­gászat munkáját. Új vonása lett a fejlesztési tevékeny­ségnek az is, hogy a települések néme­lyike nem vár felülről jövő biztatásra. Nemrég jelentkezett Bogyiszló és Pálfa, hogy szeretnék megoldani a fogászati Tavaly a Fogtechnikai Vállalat szekszárdi egységében több mint 20 ezer fogmű készült Ifj. Vadász József Vadász József és felesége

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents