Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

1988. május 25.

^tRÉpCIJSÁG 3

A tudás becsületét helyre kell állítani

Egyszerűbb és hatékonyabb állami intézményrendszer

interjú őr. Lévai Tiborral, a legfőbb ügyész helyettesével

Dr. Jánosi György, a szekszárdi tanítóképző főiskolai tagozat igazgatóhelyettese, Tolna megyei küldött az országos pártértekezleten írásban nyújtotta be hozzászólását.

Tisztelt Pártértekezlet!

Nem kivánok részletesen foglalkozni azokkal az okokkal, amelyek gazdasági problémáink kiéleződéséhez, társadalmi fejlődésünk megtorpanásához, a szociális feszültségek növekedéséhez vezettek, és amelyek e fórum összehívására késztették a párt legfelső irányító szerveit. Ahhoz azonban, hogy értekezletünk be tudja tölteni funkcióját, s meghatározza az elkövetkező időszak legalapvetőbb feladatait, tisztáznunk kell a kialakult helyzet hátterében álló társadalmi tényezőket, mert csak ezek megszüntetésével távolíthatók el a további fejlődés útjában álló akadályok.

Az előzetesen kiadott állásfoglalástervezet szerint a jelenlegi helyzetet előidéző okok döntő többsége a gazdasági reformfolyamatok korlátozottságával függ össze, s arra vezethető vissza, „hogy a reformok nem terjedtek ki kellő időben a társadalmi élet más területeire”. Ez az általános érvényű megállapítás a konkrét társadalmi okok egész sorát foglalja magába, mely az elosztási viszonyok korszerűtlenségére és a szociálpolitika elhanyagolására éppúgy kiterjed, mint a kulturális élet ellentmondásaira vagy a politikai intézményrendszer működési zavaraira. E konkrét okok közül én a továbbiakban csak egy problémával, a tudás értékének relativizálódásával és a műveltség presztízsének csökkentesével kívánok foglalkozni, mely a gazdasági, kulturális és politikai életben egyaránt megakadályozta a reformfolyamatok kiszélesedését és kibontakozását.

1. A 60-as évek végén, a gazdasági reform beindításának időszakában nyilvánvalóvá vált, hogy az extenzív iparfejlesztés erőtartalékai kimerültek, s az élet- színvonal megőrzése, illetve további emelése a gazdaság intenzív fejlesztésének biztosítását követeli meg. Ennek feltételeit a gazdaságirányítási rendszer átalakítása csak részben tudta megteremteni, mert a reformfolyamatok nem terjedtek ki a termelőerők fejlődésében és a reformpolitika megvalósításában döntő szerepet játszó szellemi és kulturális tényezők forradalmasítására. A kultúra, a művelődés és a közoktatás részesedése a nemzeti jövedelemből változatlan arányú és volumenű maradt, ami jól mutatta, hogy az akkori gazdaság- és társadalompolitika túl szűkén értelmezte a reform fogalmát, s figyelmen kívül hagyta a gazdaságfejlesztés egyik rendkívül fontos elemét, az „emberi tényezőt”.

A skandináv népfőiskoláktól a „japán csodáig” példák hosszú sorával lehetne igazolni, hogy a gazdasági élet megújítását és forradalmasítását csak ott lehet eredményesen véghezvinni, ahol a műveltség nyitott és rugalmas szerkezetének kialakításával ehhez megfelelő alapot biztosít a kultúra és az oktatás rendszere. Ennek hiányában a gazdasági reformfolyamatok csak felemás módon valósulhatnak meg, mert a szerkezeti és strukturális átalakítás nem pótolhatja az irányítás és végrehajtás szintjén egyaránt nélkülözhetetlen szellemi felkészültséget és szaktudást. A szakmai műveltség hazai értékét és presztízsét jól tükrözi az a tény, hogy számos, nálunk gazdaságilag fejletlenebb országban nagyobb a kultúra és az oktatás anyagi támogatásának aránya, mint hazánkban, s hogy magyar viszonylatokban még mindig nem sikerült a vállalatokat kellően érdekeltté tenni a szakképzés rendszerében.

2. A tudás és a műveltség értékének relativizálódása a kultúra rendszerében is mélyreható, s a szellemi élet kellő ütemű fejlődését megakadályozó folyamatokat indított el. A kultúra nem megfelelő mértékű támogatása a szellemi értékek létrehozásának és közvetítésének szférájában egyaránt olyan tendenciák kialakulásához vezetett, melyek megakadályozták az általános és szakmai műveltség szerkezetének folyamatos korszerűsítését és megújítását. A tudományos alrendszerben fokozatosan háttérbe szorultak a központi támogatást igénylő alapkutatások, a művészetben - a piaci szempontok mechanikus érvényesítése miatt - nőtt az értékrendbeli elbizonytalanodás, a közművelődési életben pedig előtérbe kerültek a részleges önfenntartást biztosító tömegszórakoztató rendezvények, s csökkent a műveltséggyarapító formák és alkalmak aránya.

A tudás értékvesztésére utaló tendenciák negativ hatása azonban a legszembetűnőbb módon a közoktatás rendszerében jelentkezett. A demográfiai hullámzástól eltekintve tendenciaszerűen csökkent, vagy legalábbis nem nőtt megfelelő ütemben a továbbtanulni szándékozó fiatalok aránya, ami az érettségit adó középiskolákba és az egytemekre, főiskolákra jelentkezők számában egyaránt megmutatkozott. (Tolna megyében pl. a

középfokon továbbtanulók mindössze 18%-a jelentkezik gimnáziumba, s a szakképzés iránti növekvő kereslet következtében évről évre emelkedik azoknak a száma, akik nem tudják az eredetileg megjelölt tanintézetben folytatni tanulmányaikat. Ez a szám az idei évben több mint 500 volt az első jelentkeztetések után.) Tovább rontja a helyzetet, hogy a közoktatás intézményrendszere objektív és szubjektív feltételeit tekintve sem tudott lépést tartani a reformtörekvések által megkívánt fejlődéssel. Az iskolák tárgyi felszereltsége minden szinten elmarad a kor követelményeitől, s a pedagóguspálya presztízsének csökkenése miatt a szubjektív feltételek romlása egyre súlyosabb és egyre nehezebben megoldható probléma elé állítja a kulturális kormányzatot.

3. Végül a tudás és a szellemi felkészültség relativ értékcsökkenése a politika és a politikai irányítás rendszerében is erősen korlátozottá tette a társadalmi reformfolyamatok kibontakozását. Azok a tendenciák, amelyek a 70-es évektől kezdve jellemeztéka gazdasági szféra, illetve alrendszer mozgását, alapvetően átalakították és rendkívül differenciálttá tették a társadalom belső rétegtagozódását. A szociális szerkezet lassú átalakulása jelentős mértékben megnövelte a társadalom érdekviszonyainak strukturáltságát és bonyolultságát, s új helyzet elé állította a politikai irányító szférát. Az eltérő érdektörekvések politikai transz- formációja és feldolgozása, a különböző érdekek ütköztetése és csoportosítása új, a korábbinál rugalmasabb és demokratikusabb szabályozó eszközök kialakítását követelte meg a politikai irányító szervektől.

A politikai szféra nem tudott minden tekintetben megfelelni ezeknek az új követelményeknek. Változatlanul továbbéltek a korábbi beidegződések és a közvetlen adminisztratív irányítás hagyományos eszközei, amelyek megakadályozták a politikai tevékenység stílusának és a társadalomtudományos felkészültség hiánya lehetetlenné tette az érdekellentétekből származó konfliktusok politikai kezelését és feloldását, s olyan tendenciák kialakulásához vezetett, melyek - diszfunkcionális hatásokat rejtve magukban - inkább növelték, mint csökkentették a szociális feszültségeket és a politikai szférával szembeni bizálmatlan- ságot. Azok a jelenségek, amelyek világosan jelzik a politikai alrendszer működési zavarainak elszaporodását, egyre nyilvánvalóbbá teszik, hogy a diszfunkcionális következmények kiküszöbölése érdekében minden más szempont érvényesítése előtt a szakmai felkészültségnek és hozzáértésnek kell meghatároznia a politikai pályára való alkalmasságot.

Ezek az összefüggések jól mutatják, hogy ma már nem halogatható tovább a szellemi felkészültség és a szaktudás fokozott anyagi és erkölcsi megbecsülésének biztosítása.

Természetesen tisztában kell lennünk azzal, hogy a műveltség értékének emelése és a tudás presztízsének helyreállítása pusztán egy a legfontosabb és legaktuálisabb feladatok sorában, mely önmagában nem oldhatja meg társadalmigazdasági életünk valamennyi problémáját és ellentmondását. Azt is világosan kell azonban látnunk, hogy a kultúra, a művelődés és a közoktatás növekvő anyagi támogatása olyan sajátos tőke- befektetés, mely hosszú távon sokszorosan megtérül a társadalmi fejlődés és kibontakozás szempontjából.

A kultúra fejlesztésében rejlő szellemi tőkebefektetés a társadalmi reformfolyamatok kibontakozásának alapvető mozgatórugójává válhat, s progresszív tendenciákat eredményezhet a gazdasági, kulturális és politikai életben egyaránt.

Ez utóbbi megújulása a politikai kultúra kiterjesztése révén különösen fontos ma, az intézményrendszer átfogó reformjának küszöbén, hiszen a politikai élet szerkezeti és strukturális átalakítása nyilvánvalóan nem pótolhatja a demokrácia gyakorlásához szükséges műveltséget és szellemi felkészültséget.

A kultúra fokozott anyagi támogatása természetesen csak hosszú távon válhat nyereségessé és kifizetődővé, de ma már minden felelősen gondolkodó ember számára világos, hogy jetgnlegi helyzetünkből nem a tüneti kezelést biztosító kampányprogramok, hanem a távlati koncepciók és a stratégiai jellegű elgondolások jelentik a kivezető utat. Én hiszem, hogy a kultúra, a művelődés és a közoktatás fejlesztésében rejlő szellemi tőkebefektetés az elkövetkező időszakban a társadalmi megújulás és kibontakozás döntő tényezőjévé válik, s olyan folyamatokat indít el a társadalmi élet minden szférájában, melyek lehetővé teszik a jelenlegi feszültségek és ellentmondások fokozatos feloldását.

A Tolna megyei tudományos hetek rendezvénysorozata keretében dr. Lévai Tibor a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyészének helyettese előadást tartott az állami életünk megújulásáról. A legfőbb ügyész helyettesétől nyilatkozatot kértünk a téma néhány fontosabb kérdésére vonatkozóan.

I- Az MSZMP KB kibontakozási programjába és a kormány stabilizációs terveibe hogyan illeszkedik az állami szervezetrendszer reformja, az állami élet megújítása ez a folyamat hol tart most?- A politikai szervezet reformja magába foglalja a hatalmat gyakorló állami szervezetrendszer átalakítását. Ennek keretében kerül sor az államszervezet és az állami szervek működésének korszerűsítésére. Ez egy hosszú folyamat, ami már elkezdődött és még sokáig fog tartani. A párt és a kormányzat központi szerveiben és a tudományos intézményekben szakemberek és munkabizottságok vizsgálják az állami szervezet egyes egységeinek módosítási lehetőségeit. A cél az állami intézményrendszer egyszerűbbé és hatékonyabbá tétele.

A kormányzati munkában már eddig is jelentős átalakításokra került sor. Csak néhányat említek, a korábbi állami tervbizottság és a gazdasági bizottság helyett létrejött a tervgazdasági. Ez nemcsak a két bizottság összevonását jelenti, hanem lényeges tartalmi változást is. A bizottságnak tagjai miniszterek, a testület a kormány gazdasági kabinetjeként működik. Megszűnt az egyes miniszterek feletti miniszterelnök-helyettesi felügyelet, ami nemcsak áz utóbbiak számának csökkenését, hanem a miniszteri felelősség növekedését is jelenti.

Államminiszterek ugyan nincsenek, de van kormánybiztosi tisztség például az építendő 'Nemzeti Színház ügyeinek koordinálására, valamint a szénbányászat és az energetikai ügyek szerkezet- átalakítására. A Minisztertanács Titkársága helyett megalakult a Minisztertanács Hivatala, amely magában foglalja a Tájékoztatási Hivatalt is. A Vízügyi- és Környezetvédelmi Hivatal összevonásából minisztérium lett. A Szociális és Egészségügyi Minisztérium létrehozásával további átalakítások alapjait vetették meg.

I- Hol tartanak a tudományos kutatások, lesz-e új alkotmány?- Az eddigi felmérés és kutatási eredmények azt mutatják, hogy további szervezeti változásokra van szükség. Számos tényező indokolja az alkotmány módosítását is, az 1949. évi a többszöri módosítás és az 1972. évi átfogó reform ellenére jelentős részben már nem felel meg a mai követelményeknek. A rendelkezései nincsenek összhangban a társadalmi-gazdasági rendünk új elemeivel, nem tükrözik a szocialista állam szerepében bekövetkezett változásokat. Nem tartalmazza az alkotmány az elmúlt 20 évben kialakult gazdaságirányítási mechanizmust, nem is tartalmazhatja még azt a korszerűsítendő politikai intézményrendszert, amelyet a pátértekezlet határozatai alapoznak meg.

I- Mennyiben változik az állam szerepe?- A régi, úgynevezett paternalista államfelfogás azt hirdette, hogy az állampolgárok minden gondját az államnak kell megoldani. A fejlődésünk eddigi adatai bizonyították, hogy ez az álláspont nem tartható fenn. Erről egyébként a közelmúltban Grósz Károly miniszterelnök is részletesen szólt interjújában. Az állam gazdasági szervező funkciója nem annyit jelent, hogy az állam csak ad, hanem azt, hogy a piac törvényszerűségeit felhasználva szerv.ezi a gazdasági életet.

A társadalmi igényeknek megfelelően - tovább növekszik az Országgyűlés szerepe, a néphatalom megtestesítése mellett nagyobb szerepet kell kapni a kormányzati szervek munkájának ellenőrzésében is. Gondoljunk például arra,

hogy az Országgyűlés tagjai az államkasszába nem látnak bele, csak a költségvetés végrehajtásáról kapnak a pénzügyminisztertől jelentést. E téren is és a kormányzati munka más területein is szükséges megteremteni az Országgyűlés érdemibb ellenőrzési jogköra gyakorlásának szervezeti feltételeit.

A kormányzati munka szervezeti feltételeinek módosítását folytatni kell, az állami ellenőrzés rendszerében is változások szükségesek. Ma még talán nem tudjuk felmérni annak a hatását, amit az adótörvények bevezetése hozott. Azt már látjuk, hogy a gazdálkodó szervezetek és az állampolgárok, illetve szervezeteik gazdasági-pénzügyi ellenőrzése helyébe az adóellenőrzés lépett, de a rendszer további lépcsőinek kialakítása is szükséges.

I- Olvasunk az állami törvényességi felügyeletről és az ügyészi általános törvényességi felügyeletről. E fogalmak nem teljesen világosak előttünk...- Az állami törvényességi felügyelet és az ügyész általános törvényességi felügyelet már merőben különböző tevékenység. Az állami törvényességi felügyelet a gazdálkodó és más szervek önállóvá válásának a terméke és egyéb önálló létüknek egyik biztosítéka kell hogy legyen. Mint ismeretes, a tervutasításos rendszerben az ellenőrző szerv éppen a tervteljesítés érdekében jogosult volt beleszólni minden kérdésbe, abba is, hogy mit termeljenek, hogyan termeljenek. A gazdálkodás önállósága viszont azt jelenti, hogy a gazdálkodó szerv mindent megtehet, amit a jogszabály nem tilt. Ebből következik, hogy az állami törvényességi felügyeletet ellátó ellenőrző szerv nem szólhat bele a gazdálkodás mikéntjébe és semmilyen vállalati vagy szövetkezeti belső ügybe, csak ellenőrizheti, hogy a szerv tevékenysége nem ütközik-e tiltó jogszabályba és az alapszabályának megfelelő tevékenységet folytat-e. Ez az úgynevezett állami törvényességi felügyelet. Az ügyészi általános törvényességi felügyelet a szocialista típusú országok ügyészségeit jellemzi. A törvényességi garanciarendszer az ügyészséget megkülönböztetett és sajátos jogosítványokkal látja el. Az ügyészi általános törvényességi felügyelet kiterjed - a gazdálkodás operatív kérdéseit kivéve - Szinte minden törvényességi kérdésre, vagyis a jogilag szabályozott társadalmi viszonyok széles körére. így többek között arra is, hogy az említett „állami törvényességi felügyeletet” ellátó szervek helyesen gyakorolják-e jogaikat, megfelelően teljesítik-e a kötelességüket.

Az állami törvényességi felügyelet szervezete és szabályai jelenleg szétaprózottak, szükséges ezek egységesítése.

I- Az állami szervezetrendszer reformja nyilván az igazságszolgáltatás és az ügyészség munkáját is érinti, milyen változások várhatók?- Az igazságszolgáltatás szervezetét sokféle változás fogja érinteni. Elsőnek

említeném, hogy a bírói függetlenség elvéből az következnék, hogy a bíróság semmilyen vonatkozásban sem függjön az Igazságügyi Minisztériumtól. A jelenlegi helyzetben a bírák személyzeti ügyeivel, a bíróságok anyagi, technikai ellátásával jórészt a minisztérium foglalkozik. Ennek a bírósághoz történő áttelepítésével a bírói függetlenség elve is teljesebbé válik, a minisztérium pedig jobban tudja erőit a jogalkotásra koncentrálni.

A közigazgatás átszervezése, a kétfo- kú közigazgatás bevezetése, az igazságügyi szervezettel szemben olyan igényt támaszt, hogy az ítélkező munkát helyes lenne közelebb vinni a lakossághoz. Ez felveti, hogy valamennyi városi és városi jogú nagyközségben a „közigazgatási" bíróságokat kellene létrehozni.

A közigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadásával kapcsolatban általános az a nézet, hogy a bírói kontrollt ki kellene terjeszteni szinte valamennyi közigazgatási, határozatra. Az ország védelmével és az állambiztonsággal közvetlenül összefüggő aktusok, az elemi csapások és a hasonló helyzetekben tett sürgős intézkedésekkel szemben, továbbá a Minisztertanács által hozott egyedi államigazgatási határozat ellen rekesztenék csak ki a bírói utat. Várhatóan 1989-től az adóügyben hozott határozatok bíróság előtti megtámadása ugrásszerűen emelkedni fog, miután nemcsak jogalap, hanem az összegszerűség vonatkozásában is támadhatók lesznek ezek a határozatok. Nyilvánvaló, hogy a bíróságnak - de az ügyészségnek is - a szakmai ismeretei fejlesztésével és létszámbővítéssel kell felkészülnie a növekvő feladatok ellátására.

A cégbíróságok tevékenységében is várható jelentős változás. Jelenleg a kisvállalkozások működésének engedélyezése két fórumon történik. A cégbírósági bejegyzés előtt a tanácsi szakigazgatási szervek döntenek az engedélyezés kérdésében. Van olyan javaslat, hogy csak a cégbíróság járjon el, sőt olyan javaslat is van, hogy az állami törvényességi felügyeletet kizárólag a cégbíróságok mellett szervezett céghivatalok lássák el.

Mindezeken túlmenően a társadalmi változások az ügyészi tevékenység erőteljesebbé válását is sürgetik. Az állam- igazgatási határozatok szélesebb körű bírói kontrollja nem teszi feleslegessé az államigazgatási tevékenység feletti ügyészi általános törvényességi felügyelet gyakorlását. Véleményem szerint az államéletünk megújulásának révén a törvényesség megtartásának, a bürokratizmus, az összefonódás elleni harcnak a közéleti tisztaság védelmének a jövőben nagyobb hangsúlyt kell kapnia a társadalom minden szférájában. Ezzel együtt a bűnüldöző, az igazságszolgálató szervek munkáját is hatékonyabbá kell tenni. Mindez azt is jelzi, hogy az ügyészi tevékenység feladatai a jövőben - mennyiségi és minőségi értelemben - fokozódni fognak.- Mindebből kitűnik, hogy hatalmas munkáról van szó és hosszú folyamat előtt állunk, amelyben új törvény és más jogszabály születik. Mindent újra meg kell tanulni, akkor, amikor már most is szinte áttekinthetetlen a jogszabályok dzsungele. Engedjen meg egy látszólag szubjektív kérdést, hogyan tud ezek között eligazodni?- Önerőből kevésbé, de mivel kitűnő munkatársaim vannak a munka minden területén van közöttük szakértő. Támaszkodunk a munkánkban a kollektív bölcsesség elvére. Ennek ellenére nem tekintem tévedhetetlennek magamat. A jogszabályok ismerete - az ezek közötti tájékozódás, hiszen egy-egy kérdésben több jogszabályt is kell egyszerre alkalmazni és értelmezni - még kevés, ismerni kell a jogalkalmazás gyakorlatát is. Konkrét ügyekben pedig a Legfelsőbb Bíróság elvi állásfoglalásait és iránymutatásait is tekintetbe kell venni.

Már a bevezetőben szóltunk róla, hogy a változtatások célja éppen az állami intézményrendszer egyszerűbbé és hatékonyabbá tétele. Mindeddig, amíg nem következik be fordulat a jogalkotás minőségében, ami megjelenik a hosszú távra szóló jogszabályok célszerű mennyiségében, ezek előkészítettségében és pontos megfogalmazásában nagy jelentősége van a jogi tájékoztatás minden formájának. Ezen feladatok elől én nem szoktam kitérni.

_ - Mintahogyan most sem, tehát köszönjük a tájékoztatást. -i-