Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-25 / 124. szám

1988. május 25. TOLNA \ 4 “íníÉPCUSÁG FIATALOK FIATALOK FIATALOK s______________________ ____________ F IATALOK _________________________________^ Szekszárdi I. Sz. Általános Iskola út­törői Úttörők Váralján Aki képes mindössze 10-12 °C fokban is a vizes, sáros erdőben caplatni, sőt futni, hogy mi­nél rövidebb idő alatt mindenféle feladatokat megoldjon, az igazán elmondhatja magáról, hogy a természet szerelmese. Szombaton és va­sárnap mintegy 150 ilyen pajtás - 18 úttörőkből és 12 kisdobosokból álló csapat - gyűlt össze Tauth József pokrócba várta a csa­patokat Nehéz terepen Váralján a természetjáró úttörők VI. Tolna me­gyei találkozóján. Elkísérték őket a bonyhádi SE természetjáró szakosztályának tagjai, a város gimnáziumának valamint a közgazdasági szak- középiskola ODK-sai és tanárai is, hogy az erdei állomásokon várják, segítsék, értékeljék őket. A délelőtti program akadályverseny volt, tájfu­tótérkép és tájoló segítségével az úttörőknek 8 a kisebbeknek 6 kilométer hosszú útvonalat kellett végigfutniuk, s közben teszteket kitölteni, állatok, növények képét felismerni, ügyességi feladato­kat teljesíteni. Bizony volt, aki térdig sáros volt, mire célhoz ért, de nem lehetett kényeskedni. A győzelemhez kitartás kell. Este pedig még ez sem volt elég. Az éjszakai akadályversenyhez nem kevés merészség is szükségeltetett, hisz a sötétben titokzatos árnyak imbolyognak a fák között, s aki nyúlszlvű, az még az előre elhelye­zett útjelző zseblámpaizzóktól is megrémülhet. Szerencsére ilyen nem történt, s aki a bátorság­próbán elindult, rendre célhoz is ért. Vasárnap délelőtt elméleti kömyeZetismereti versenyen mérkőztek a csapatok, végül pedig fakultatív tájfutást rendeztek számos résztvevő­vel. Az eredmények összesítése után a legjobb­nak a szekszárdi 1071. számú Garay János út­törőcsapat bizonyult, ők nyerték meg a kisdobos és az úttörő leány valamint az úttörő fiú kategó­riát is. A kisdobos fiúk közül a dombóvári 5606. számú Zrínyi Ilona úttörőcsapat tagjai nyertek. Június 23—július 3-ig a szekszárdi pajtások vesznek majd részt az úttörő természetjárók csillebérci találkozóján. Ne feledkezzünk meg azonban a tájfutókról sem. A kisdobosok közül első lett Steib Roland (szekszárdi 5. Sz. Általános Iskola) valamint Ba- govics Betti (Dombóvár). A11 -12 éves úttörő lá­nyok versenyét Temesi Katalin, a szekszárdi 1. Számú Általáhos Iskola tanulója a 13-14 évese­két a paksi Kiefer Szilvia nyerte. A 11-12 éves fiúk közül a dombóvári Kohn Gábriel, a 13-14 évesek közül a szekszárdi 1. Számú Általános Iskolából érkezett Oláh László szerepelt legsike­resebben. -csi­A jövő útja? A KISZ-vállalkozások is segíthetik a népgazdaságot Több legyet egy csapásra A jó példa ragadós - tartja a mon­dás, közelmúltunk tapasztalatai vi­szont azt mutatják, hogy sajnos nem eléggé. Jelen sorok írójának a közelmúltban lehetősége nyílt résztvenni Kecskeméten a fiatal közgazdászok konferenciáján, s ez­zel együtt megismerkedni a ren­dezvény létrehozásában oroszlán- szerepet játszó - és nem kevés pénzt áldozó - vállalati KlSZ-bizott- sággal, illetve annak vállalkozási rendszerével. Annak reményében szeretném bemutatni őket, hogy az előzőekben emlegetett jó példa ta­lán így könnyebben eljut azokhoz, akik illetékesek és tehetnek valamit az ügy továbbfejlesztése érdeké­ben - mind vállalati, mind apparátu­si szinten. KISZ-vállalkozás. Furcsának hat a szóösszetétel - nem tévesztendő össze a kisvállalkozással! - de rohamosan válto­zó világunkban kénytelenek vagyunk hozzászokni az újabb és újabb fogalmak köztudatba kerüléséhez. A KISZ-vállalkozás lényege az, hogy vállalatok vagy intézmények fiatal vagy kevésbé ifjú munkatársai, dolgozói a KISZ-bizottság égisze alatt alakítanak a vállalati gazdasági munkaközösséghez hasonlóan működő szervezeteket. Adó­zási szempontból nincsenek különleges helyzetben, ugyanazon szabályok vonat­koznak rájuk is, mint a már említett géem- kákra. Egyetlen dologban különböznek csak azoktól: az árbevétel minimum negyven százalékát a KISZ-bizottság ha­táskörébe kell helyezni, és kizárólag kö­zösségi célokra lehet felhasználni. Azt hi­szem a rendszer lényegéből következ­nek az előnyei is: az adott intézmény fia­taljai az ifjúsági szervezet keretein belül dolgozva juthatnak plusz jövedelemhez, ez nyilvánvalóan nemcsak az anyagi ol­dalt tekintve előnyös, hanem nagyban erősiti a közösséghez tartozás érzését is. A KISZ-bizottság azon kívül, hogy évente nagyságrendekkel nagyobb pénzössze­gek felett rendelkezik - azaz anyagilag függetlenné tud válni az anyavállalattól ­természetesen növelni tudja tömegbefo­lyását is a fiatalokra. A munkaadó szintén jól jár, mert ha megfelelően foglalkoztatja a vállalkozást, esetleg gyorsabban, haté­konyabban végezheti el vállalt kötelezett­ségeit. Ráadásul gazdasági előnye is származhat, hiszen a saját vállalkozás az esetek többségében alatta tud maradni a külső cégek vagy géemkák árainál. Elvileg tehát minden rendben van, hi­szen olyan újdonságról van szó, mely mindenki számára előnyös. Nézzünk meg egy konkrét példát arra, hogy a va­lóságban hogy működik ez az újfajta gaz­dasági egység. Fehér Dezső, az Agrikon (korábbi ne­vén Kecskeméti Mezőgép Vállalat) KISZ- bizottságának titkára jó hírrel kezdi a be­szélgetést:- Számunkra is meglepetés volt, hogy senki nem gördített akadályt a vállalat szakmai és társadalmi vezetői közül a vállalkozás megalakításának útjába. En­nek oka nyilván az, hogy az Agrikon ve­zetői hazai viszonylatban a legrugalma­sabb, és az újra leginkább fogékony vál­lalatirányítók közé tartoznak. Némi ellen­állásra azért számítottunk, de szerencsé­re a vezetés azonnal meglátta a dolog­ban rejlő lehetőségeket, és zöld utat kap­tunk. Maga az ötlet budapesti nagyüze­mek KISZ-szervezeteiben merült fel ez­előtt néhány évvel (mármint a vállalkozá­sok beindítása), s a kezdeti bizonytalan­kodás után a KISZ Központi Bizottság In­téző Bizottságának 1986. május nyolca- diki állásfoglalása lehetővé tette a - hiva­talos nevén - szerződéses közösségi cé­lú munkavállalás országos méretű elter­jedését.- Nagy előnyöket rejt magában ez az újfajta vállalkozási lehetőség - folytatja Fehér Dezső - egyrészt az anyagi forrá­sokat tekintve teljesen önállóvá váltunk, ilyen téren nincs semmi függőségi vi­szony a vállalat és a KISZ-bizottság kö­zött. Ennek jelentőségét mindenki fel tud­ja mérni, aki kilincselt már néhány száz forintos hozzájárulásokért különböző szintű vezetőknél. Másrészt amióta ko­molyan beindult a vállalkozásunk, a vál­lalati KISZ-szervezet létszáma nem csökkent, az átlagéletkor viszont két év­vel fiatalodott! Hogy ez mit jelent ma, ami­kor a fiatalok egyre kevesebben vállalják az ifjúsági szervezethez való tartozást, azt hiszen nem kell különösen ecsetel­nem.- Mire fordítjátok azt a pénzt, amit az adózás és a kifizetések után a KISZ-bi- zottság rendelkezésére áll?- Az Intéző Bizottság a következőkép­pen fogalmazta meg a munkavállalás alapvető célját: ... „a politikai, mozgalmi munka anyagi alapjának megteremtése egy olyan munkaforma révén, amely le­hetővé teszi a résztvevők munkájának anyagi elismerését” - veszi át a szót Vá- radi László vállalkozási felelős, az Agri­kon KISZ-bizottságának tagja - ebből következően azt a pénzt - tavaly 2,4 mil­lió forintot - csak közösségi célra hasz­nálhatjuk fel, olyan célra, amivel vonzób­bá tehetjük a szervezetet a fiatalok szá­mára. Konkrétan: nyelvtanfolyamok díját vállaljuk át, ifjú szakembereket utazta­tunk külföldi szakvásárokra - ahova másképp nem tudnának eljutni. Kirándu­lásokat szervezünk baráti országokba (például nyaralást Jugoszláviába), s a megjutalmazottaknak csak jelképes részvételi dijat kell fizetniük. Pályakezdő és első otthonukat teremtő fiataloknak lakásépítési támogatást adunk, és finan­szírozunk országos jelentőségű összejö­veteleket, olyanokat, mint a nemrégiben Kecskeméten lezajlott - bátran mondha­tom, hogy nagy sikerű - fiatal közgazdá­szok konferenciáját. Egyszóval olyan célra fordítjuk a rendelkezésünkre álló pénzösszeget, amellyel leginkább előse­gíthetjük a fiatalok KISZ-hez kötődését.- Milyen munkákat vállaltok?- Az első feladatunk egy lámpaoszlop lefestése volt... - mondja Fehér Dezső - de a rossz kezdést jó folytatás követte, ma már igen komoly munkát is el tudunk végezni, hiszen nemcsak KISZ-tagok dolgozhatnak a vállalkozás keretében, hanem bárki. így terveztettünk már öt­venéves mérnökkel a vállalat számára nagyon fontos, tőkés piacon értékesített munkadarabot is. Fő előnyünk mindenki mással szemben - éppen emiatt - a gyorsaság és a rugalmasság. Egy prob­lémánk van csak, ami remélhetőleg meg­változik a közeljövőben: az alapszabály szerint nem vállalhatunk mást, csak bér­munkát. Anyaggal, eszközökkel, gépek­kel nem rendelkezhetünk, ez azonban akadályoz minket abban, ami szerintem a fő cél lenne: hogy igazi sikeres vállalko­zókká váljunk, s nemcsak most a KISZ keretein belül, hanem később, népgaz­dasági szinten is. WÁGNER DEZSŐ Színházban a Rockpont! Pályázati felhívás Kutatási és fejlesztési témák támogatására R0CKPOMT Július 1-jén ismét „élőben” jelentkezik poprovatunk. Nekünk is új, hogy ezúttal színházi körülmények között, Szekszár- don a Babits Mihály művelődési központ színházterme ad otthont a Tolna Megyei Népújság poprovata műsorának. Ehelyen még jobban kihasználhatjuk a technika, és a video adta lehetőségeket. Műsorunkat a videoclipekhez szokot né­zők számára is élvezetes formában állít­juk össze. Éppen ezért nagyon sok ven­dég és sztár működik közre a közel két­órás programban. A közönség igényeihez alkalmazkodva a könnyűzene legkülönbözőbb területei­ről hívtuk meg a fellépőket. így került a „Rockpont Élőben” műsorába, - Czakó Ildikó, avagy „Gombóc”, aki nagy sikert aratott a Szerelem az első, és második vérig című filmekben. Anita, a televízió Popkorong műsorá­nak műsorvezetője énekesnőként is is­mert. Vendégünk lesz Zsoldos Dedy is, a Stepből. Vele az új együttes próbálkozá­sairól beszélgetünk. Kiss Gabi is itt lesz. Ö a budapesti Pe­tőfi Csarnok „Csillag születik” sorozatá­nak felfedezettje és indul a nyári siófoki Interpopfesztiválon. Legmann Ywette és Pap Viktor szemé­lyében bemutatjuk a magyar akrobatikus rock’n roll bajnokpárost. Programunkban fellép az Edda együt­tesből nemrég kivált „Zserbó”, aki Fix né­ven alakított új csapatot. És természetesen újra lesznek Tolna megyei közreműködik is. A listáról: Paál Zsuzsa, Gáti László, a Heavy Metal Thunder, a Játékos Fiúk Leányvállalat, a Wirus-együttes valamint a rendezvénynek otthont adó Babits Mi­hály művelődési központ modern tánc­klubjának tagjai. És az időpont: június 1 -je, szerda, este fél nyolc. Rockfontos - rockfontos Londonból származik a Bros, a 19 éves Goss testvérek és a 18 éves Craig Logan alkotta trió. Első albumukat az utóbbi évek legjobb lemezének tartják. * A ’70-es évek nagy slágereit eleveníti fel a volt Szinkron együttes, vezetője Áb­rahám Zsolt kísérőcsapatával május 26­[ Slágerlistánk élén az ausztrál, Kylie Minugie án, este a Babits Mihály művelődési köz­pontban. Eredményhirdetés Három héttel korábbi rejtvényünkre hi­hetetlenül sok megfejtés érkezett. Szerkesztőségünk büszkén gondol erre a rekordra, mert összesen 137 meg­fejtés érkezett címünkre, melyben 120 jó volt. George Michaelt és a Wham-et mind­annyian eltalálták, ám 15-én nem teljesí­tették egyik fontos feltételünket; nem ra­gasztották fel a levelezőlapra a sztár ké­pét. Két megfejtés pedig késve érkezett. A szerencsések: A Szekszárdi Skála Áruház lemezét nyerte: Knábel Rita, Paks, Váci M. u. 6., Balázs Andrea, Szekszárd, Csatári út 50. és Szilágyi Krisztina, Szekszárd, Mészá­ros Lázár u. 3.1/4. szám alatti olvasónk. Rokcpont-pólót viselhet magán nem­sokára Berki Judit Tolna, Mester u. 8. szám alatti lakos. A június 1-jei „Élő Rockpont” rendez­vényre belépőt nyert: Szabó Zoltán, Szekszárd, Béri Balogh Ádám utca 69.1/ 6. és Lőrincz Éva, Bonyhád, Rákóczi F. u. 90. szám alatt lakó kedves barátunk. Végezetül a Rockpont slágerlistáját közöljük: 1. Kylie Minogue: I should be so lucky 2. Bros: When vili I be famous 3. Taylor Dayne: Tell it to my Heart 4. Rick Astley: Together forever 5. Pet Shop Boys: Heart KINDL GÁBOR A KISZ Központi Bizottsága, az Ipari Minisztérium, a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, valamint az Or­szágos Műszaki Fejlesztési Bizottság pá­lyázatot hirdet fiatal szakemberek által kezdeményezett tudományos kutatási és műszaki fejlesztési témák támogatására, illetve finanszírozására. A pályázat célja, hogy felszínre hozza a fiatal szakembereknek a társadalmi-gaz­dasági céljaink elérését szolgáló tudo­mányos kutatási és műszaki fejlesztési elképzeléseit, egyben lehetőséget adva ezek megvalósítására. A pályázat tárgya lehet minden olyan társadalom- és ter­mészettudományi kutatási és műszaki fejlesztési téma, amely:- új tudományos ismeretek, törvény- szerűségek, módszerek és eljárások fel­tárását szolgálja,- olyan, a gyakorlatban is hasznosít­ható, a népgazdaság konvertibilis ex­portárualapja bővítését szolgáló kutatá­si-műszaki fejlesztési célt tartalmaz, amelynek a bevezetéséhez szükséges feltételek adottak, illetve megteremthe­tők,- elősegíti magas tudományos, illetve műszaki színvonalú technológiák, eljárá­sok, illetve termékek gyártásának hazai, széles körben való elterjesztését,- hozzájárulnak az innovációs kész­ség erősítéséhez, a munka és a termelés, valamint a vezetés és az irányítás haté­konysága növeléséhez,- elősegíti a tudományos kutatás és műszaki fejlesztés (VII. ötéves tervi) fő irányainak érvényesítését, illetve az azokhoz kapcsolódó kutatási-fejlesztési feladatok megvalósulását. (Ugyanakkor nem lehet olyan témával pályázni, ame­lyet már országos, avagy tárcaszintű program finanszíroz.) Pályázatot nyújthatnak be kutatóinté­zetben, felsőoktatási intézményben, vagy vállalatoknál dolgozó fiatalok. Kol­lektívák esetében a tagok legalább 60 százaléka legyen 35 évnél fiatalabb. A követelményeknek megfelelő pályá­zatok között is előnyben részesülnek a kutatóhelyek és a kutatási eredmények gyakorlati hasznosítását, gazdasági rea­lizálását és a kereskedelmi értékesítést is vállaló gazdálkodó egységek közösen benyújtott pályázatai. A pályázathoz mel­lékelni lehet (5 példányban) minden olyan háttér- és kiegészítő anyagot, amely a témaválasztás megalapozottsá­gát alátámasztja. A pályázatot a KISZ Központi Bizottsá­ga Értelmiségi Fitalaok Tanácsa titkársá­gára kell benyújtani, az ugyanitt besze­rezhető formanyomtatványon 5 példány­ban. Cím: Budapest XIII., Kun Béla rkp. 37-38.1138 Postacím: Budapest, Pf. 72. 1388. A pályázók kutatási, fejlesztési témá­jukhoz 1988-tól kezdődően maximum 3 évre kérhetnek támogatást. A kért támo­gatási összeg kutatási-fejlesztési tevé­kenységre illetve beruházásra, valamint tudományos ismeretszerzésre fordítha­tó. A pályázat benyújtásának határideje: május 31.

Next

/
Thumbnails
Contents