Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-03 / 104. szám

1988. május 3. $ Y % ■* r +* M '&f A *• * A * Tenisz Kötéltánc a bentmaradásért Hárman beférnek az első százba 6 Képújság _______________________________ K erékpár Megyei időfutam-bajnokság A hét végén, pontosan egy héttel a ma­gyar bajnokság után rendezték meg a megyei időfutam-bajnokságot. A megyei versenyek már hagyományosan az után- pótláskorúak versenyeztetését biztosít­ják, hiszen az országos bajnokságokon nem mindig rendeznek futamot az al­sóbb korcsoportokban. A versenyt, hasonlóan a korábbi évek­hez, a székesfehérvári országúton futot­ták, az időnként erős szél miatt nem szü­lettek igazán jó időeredmények. A külön­böző futamokban közel 50 sportoló állt rajthoz. A versenykerekesek 20 kilométeres abszolút futamát ezúttal Schneider Gá­bor nyerte 31,47-tel, 2. Liska, 3. Sárközi. Az ifjúsági lányok 10 kilométeren verse­nyeztek, első helyen Szabó Kovács Beá­ta végzett 17,12-vel, 2. Tölgyesi 3. Szabó. A serdülő lányoknál a tamási Nagy Éva győzedelmeskedett 22,11-gyei, mögötte klubtársa, Glász Piroska ért célba. Érdekesség, hogy a serdülőknél csak szekszárdiak álltak a dobogón, míg az út­törőknél viszont a tamási legények bérel­ték ki a dobogó mindhárom fokát. Serdülök: 1. Vanitsek 16,30, 2. Hor­váth, 3. Kemény. Úttörők: 1. Kopitár 18,23, 2. Végh, 3. Nagy. A gyermekek mezőnyversenyben fu­tották a 10 kilométert, az erős szélben még jobban érvényesült az erőkülönb­ség. Az első helyen Szalai ért célba, mö­götte Kiss futott be (mindkettő Tamási), őket a szekszárdi Monostori követte. A bajnokság keretén belül a Spartacus Kupa senior országos időfutam-bajnok­ságot is megrendezték. Érkeztek Debre­cenből, Szegedről, Mohácsról, Buda­pestről és a szekszárdi színeket is képvi­selték szép számmal versenyzők. Az első két korcsoport 20 kilométeres, míg a har­madik korcsoport 10 kilométeres távon bizonyította felkészültségét. Végeredmény: 30-39 évesek: 1. Gelá- nyi Gábor 33:07,0, 2. Harkai (mindkettő Mohács), 3. Csankó (Szekszárd). 40-49 évesek: 1. Szabó Kovács János (Szek­szárd) 32:50,0, 2. Gémesi (Szeged), 3. Heilmann (Budapest). 50 év felettiek: 1. Müller Ferenc 18:10,0,2. Martyán,3. Ilos- vai (mindhárom Budapest). Az első három helyezettek oklevél és tárgyjutalomban részesültek. Az abszolút győztes, Szabó Kovács János a Szek­szárdi Spartacus színeit képviselve el­nyerte a kupát. A szervezők különdíjban részesítették a 76 éves Liszkai Istvánt, aki minden Tolna megyében rendezett ver­senyen részt vesz. Labdarúgás NB-s serdülő- és ifibajnok A „paksi teniszlegenda” állítólag úgy kezdődik, hogy Storcz János, a jelenlegi szakosztályelnök még 1980-ban a mai városi teniszsporttelep helyén „felfede­zett” két szovjet katonát, akik valamíteni- szezésféle dolgot műveltek. A dolog annyira megtetszett neki, hogy hozzá is látott nagy erővel a szakosztály megala­pításához. Szűcs Lajos, az OB l-ben szereplő Paksi SE teniszcsapatának kapitánya hamarosan krónikásként is előlép: az el­múlt hét-nyolc évről csaknem minden dokumentumértékű rezdülést, fejle­ményt összegyűjtött, leírta és hamarosan meg is jelenik majd. Persze úgy lenne igazán szép, ha majd 1988-ról azt lehetne írni, hogy a felnőtt csapat másodszor is kiharcolta bentma- radását az OB I. alsóágában, mert a szakosztály további fejlődésében ez a tény mindenképpen szerepet játszana.- Ez pedig a májusban kezdődő baj­nokságban még nehezebb lesz-jegyez­te meg Szűcs Lajos játékos edző. - Azon egyszerű oknál fogva, mert mi nem tu­dunk úgy erősíteni, mint vetélytársaink.- Úgy fest a helyzet az alsóágban, hogy rajtunk kívül csak a Nyíregyháza és a Szeged nem tudott első osztályú versenyzőket igazolni - tette hozzá Dalos Endre, aki a szakosztály mindenesének számít: edzi az utánpótlást, de a máshol a technikai vezetőre háruló feladatokat is ő végzi. Hivatalosan szakosztályvezető. Persze azért a paksiaknál is lesznek bevetésre váró új emberek: Farkas és a Budapestről igazolt Machán már a töb­biekkel készül, így ha nem is lényegesen, de valamelyest bővül a repertoár. Az OB I. alsóágának kilenc csapatot számláló mezőnyéből ketten jutnak fel és három csapat esik ki.- Várhatóan a Kaposvárral, a Gyön­gyössel és a Kinizsi Húsossal vívunk majd ádáz csatákat a bentmaradásért - vélekedik Szűcs Lajos. Talán az OB l-nél is fontosabb dolog, hogy a mintegy 60 utánpótláskorú ver­senyző között már van egy.8-10 tagú mag, amely úgy néz ki, hogy letette a vok- sot a tenisz mellett. S a korosztályos ver­senyeken már öregbíthetik a szakosztály hírnevét. Féltve őrzött kincsként emlegetik a He­gedűs és a Tetlak testvéreket, de említést érdemel már Tárnok László és Lovas Endre is. Dalos Endre: - Azt nem ígérhetjük, hogy egy-két éven belül már az első csa­pat kapuján kopogtatnak, de ha a felnőtt­korig itt maradnak nálunk, akkor ez már reményekre jogosít fel.- A szakosztály csak saját utánpótlás­nevelésében bizhat, mivel I. osztályú em­berek ideigazolására nincs lehetőség. Pakson viszont sok sportág harcol a jó adottságú gyerekekért, így mindenkép­pen tágítani kellene a tehetségkutatás horizontját - jegyeztük meg.- Valóban így van. Ezzel kapcsolatban már van egy jó hírem: Pámer Mihály né­metkéri mozgássérült nyugdíjas a tenisz paksi gyökeret eresztése után össze­gyűjtötte a gyerekeket, megtanította őket a szabályismeretre és a sportág alapele­meire. Azóta is itt van három-négy gyerek Németkérröl, de szívesen veszünk tehet­ségeket akár Szekszárdról is! - így Szűcs Lajos. A talponmaradáshoz a fiatalok fejlődé­sének meggyorsítása feltétlenül szüksé­ges. Beszélgetőpartnereim megemlítik, hogy egy megyét behálózó teniszkollé­gium létrehozása lenne a legnagysze­rűbb, de ez ma már utópia, hiszen egye­lőre a téli edzéslehetőségük sincs meg­nyugtatóan megoldva. így kapcsolódik Paks a magyar tenisz­élethez, ahol ma háromszáz szakosz­tályban 15 ezer igazolt versenyzőt tarta­nak nyilván, köztük csupán 30 az első osztályú. A Paksi SE felnőttjei közül hárman (Markó, Dávid, Dalos) beférnek az első százba. BÁLINT GYÖRGY Serdülők Szekszárdi Dózsa-KSI 3-2 (2-0): Sz. Dózsa: Komiáti-Bildhéber, Demkó, Kiss (Honvéd), Finta-Koller, Péter, Fekete (Páli)-Kardos, Jäger (Kedves), Kecske­méti. Edző: Gálffy Dezső. A mindvégig többet támadó, de sok gólhelyzetet elhibázó dózsások nehéz győzelmet arattak. G.: Jäger, Kardos, Demkó (11-esből). Jók: Demkó, Koller, Péter, Kardos, Jäger. Ifjúságiak Szekszárdi Dózsa-KSI 3-2 (1-2): Sz. Dózsa: Bartal-Hámori, Kasza, Pető, Mar- sai-Balogh, Kvanduk, Máté, Lizák—Ig- nácz, Jelusics. Edző: Laki Zoltán. Válto­zatos, jó iramú mérkőzésen a minimális hazai győzelem megérdemelt. G.: Ignácz 2, Máté. Jók: Hámori, Máté, Ignácz. Körzeti bajnokság Pusztahencse-Tolnanémedi 4-2, Paks ll.-Nagydorog 1-1, ifi: 1-4, Pálfa- Madocsa 3-0, ifi: Pálfa-Bölcske 1-2, Kajdacs-Németkér 2-2, Györköny-Pin- cehely 1 -0, Izmény-Kakasd 3-3, ifi: 2-0, Tolna-Kölesd 4-2, Sióagárd-Báta 0-1, ifi: 4-3, Öcsény-Bonyhádvarasd 2-0, ifi: 7-0, Középhídvég-Zomba 1 -2, Győré— Bogyiszló 4-5, Regöly-Kurd 0-4, Ka- posszekcső-Nak 1-2, Dalmand-Kisvej- ke 2-2, ifi: 4-5, Szakcs-lregszemcse 1-5, Kocsola-Szakály 4-0, ifi: 4-1, Zá- vod-Gyönk 6-2. Csötönyi elégedett Kéthetes edzőtábor, és egy Európa-bajnok- sággal felérő nemzetközi verseny után héttőn már Budapesten--tartózkodott a magyar ökölví­vó-válogatott. Csötönyi Sándor szövetségi edző elégedetten nyilatkozott tapasztalatairól az MTI- nek.- Az év eddigi versenyein elért eredmények igazolták a szakmai elképzelések helyességét - mondta. - Az edzőtáborban kiváló körülmények között gyakorolhattak sportolóink, ez meg is lát­szott mindenkinek a teljesítményén. Az első hé­ten a fizikai alapozásra, a másodikban a techni­kai tudás fejlesztésére összpontosítottunk. Az eredmények alapján megállapítható, hogy a nemzetközi élmezőnyt szorosan követjük. A karlsruhei Inter Kupán négy éremhez jutott a magyar csapat.- Kitűnő teljesítményt nyújtott a tornagyöztes Füzesy Zoltán. Eredménye annál inkább figye­lemre méltó, mert hosszabb ideig, több mint egy évig nem sportolt. Visszatérve rögtön két tornán diadalmaskodott. Szőke László sajnos sérülést szenvedett az elődöntőben, a kézfejét fájlalta, ezért a döntőben már nem engedtük mérkőzni. Isaszegi Róbert és Váradi János nagyon szoros mérkőzést vívott ellenfelével, szerintünk győztek is, de a bírók mégsem a mi versenyzőinket látták jobbnak. Alvics Gyula harmadik helye isdicsére- tes. A legfontosabb tapasztalat az, hogy végre láthattuk, mit bírnak elviselni legjobbjaink. Az is­meretek alapján tudunk módosítani az olimpiai felkészülési menetrenden.- Mi történt Szikora Istvánnal?- A szupernehézsúlyú Szikora Karlsruhe előtt Helsinkiben bronzérmet szerzett. Eredménye alapján lehetőséget kapott, hogy az Inter Kupán rajtoljon, hiszen az első négy helyezett ebben a kategóriában olimpiai repülőjegyhez juthatott. Szikorának viszont nem kedvezett a szerencse. Már az első fordulóban összekerült a későbbi győztes szovjet Mirosnyicsenkóval. A vereség­gel elesett az olimpiai indulás lehetőségétől. Mi a válogatottak további felkészülési műso­ra?- Most következnek a CSB-fordulók, majd Baranya megyében lesz egy nemzetközi torna. Utána Berlinben lépnek fel a válogatottak és azt követően Miskolcon, majd Debrecenben fogad­juk a nyugatnémet válogatottat. A hirek szerint pedig négy ökölvívó: Isaszegi, Váradi, Füzesy és Alvics szerepelhet június elején az óceánon túl, az Amerika-Európa csapatviadalon - fejezte be értékelését Csötönyi Sándor. Sportmajális Tolnán Gazdag sportprogrammal várták a rendezők a május elsejei majális résztvevőit Tolnán a sportpályán. Többek között fekvö- támaszverseny és rönkhajítás is szerepelt a műsorban. A reggel fél kilenckor induló kerékpárversennyel kezdődött a majá­lis, majd közvetlen utána rajtolt a 2700 méteres futóverseny, amit fotóriporterünk megörökített. - sm ­Szerdától a Népújság galériában „Magyarok az olimpián” vándorkiállítás Egyre közelebb kerülünk az 1988. évi szöuli nyári olimpiai játékok kezdeté­hez. Nemcsak a házigazdák készülődé­se gyorsult fel, hanem az ötkarikás ver­senyekre benevezett országok sporto­lóinak felkészülése is. Az olimpia évében nagyszerű kezde­ményezésként a Sportmúzeum munka­társai összeállítottak egy 25 négyzetmé­ternyi, képekkel illusztrált olimpiai törté­neti anyagot, amely a „Magyarok az olimpián” címet viseli. A kiállítási anyag körbejárja az ország megyeszékhelyeit, hogy minél többen megismerkedhesse­nek, felidézhessék a Magyarországot eredményesen képviselő olimpikonok korábbi sikereivel, eredményeivel. A vándorkiállítás május 4-én, szerdán dél­után 15 órakor nyílik meg a Tolna Me­gyei Népújság galériájában és május 12-ig tekinthető meg. Kézilabda NB II. Csak két perc hiányzott... Szentgotthárd-Hőgyészi HSC 32-32 (14-15). Szentgotthárd, 500 néző. V.: Herceg, Schuller. Hőgyész: Spoljár - Ba­rabás, Kerekes (17), Teimel L. (4), Teimel J. (5), Drüszler (1), Rittlinger. Csere: Jé- ger, Nándor I., Kiing, Máyer (5). Edző: Tei­mel Lajos. A vendégek kezdtek jobban, Kerekes tíz perc alatt hét gólt lőtt, így a HSC 8-4-re vezetett. A 25. percig tartot­ták négygólos előnyüket a textilesek, az­tán a nagyszámú szurkoló lelkes bizta­tásba kezdett. A nézők űzték-hajtották a hazai kedvenceket, akik egy gólra fel­zárkóztak szünetig. A második játékrész ismét öt Kerekes­góllal indult, de ezekre már válaszolni tudtak a hazaiak is. Sőt, a HSC gólgyáro­sát szoros emberfogással igyekeztek ki­kapcsolni a játékból. A folytatásban a Teimel testvérek és a fiatal Máyer „vették hátukra” a hőgyészi együttest. Ez az igyekezet is kevésnek bizonyult, hiszen a feljavult szentgotthárdiak szinte minden támadásukat góllal, vagy hétméteressel fejezték be. A 40. és az 50. perc között nyolc büntetőt dobhattak, azokból kettőt Jéger sikerrel hárított. Az 55. percben 28-27-re a vezetést is átvette a pályavá­lasztó csapat, de a hőgyészieknek még maradt erejük a fordításra. Két perccel a befejezés előtt két góllal a HSC vezetett, sajnos ekkor megtorpantak Kerekesék és a házigazda együttes egyenlített. Biztos győzelmet engedett kicsúszni kezéből a hőgyészi gárda. Jók: Kerekes, Jéger, Spoljár. Nemzetközi hőlégballon­verseny Nemzetközi hőlégballonverseny kez­dődik szerdán Boglárlellén. A Kögáz Ku­páért kiírt nagyszabású viadalra nyolc nemzet - Csehszlovákia, az Egyesült Ál­lamok, Franciaország, India, Lengyelor­szág, az NSZK, Spanyolország és Ma­gyarország - 21 csapata nevezett. Amennyiben az időjárás engedi, naponta kétszer kora reggel és késő délután emelkedik magasba a mezőny. Csütörtö­kön Nagykanizsán vagy - ha a szélviszo­nyok indokolják - Zalakaroson lesz a rajt. A vetélkedő fénypontjára, a balaton-átre- pülő versenyszámra pénteken Boglárlel- le és Balatongyörök között kerül sor. A Kögáz Kupát az összesített ered­mények alapján legjobbnak bizonyuló csapat nyeri el. Az ünnepélyes ered­ményhirdetést szombaton délelőtt 11 órakor tartják.

Next

/
Thumbnails
Contents