Tolna Megyei Népújság, 1988. május (38. évfolyam, 103-129. szám)

1988-05-03 / 104. szám

1988. május 3. rtÉPÜJSÁG 7 APRÓHIRDETÉSEK Expressz Sürgősen eladó ház Értény- ben, az Ady E. 92. sz. alatt. Gaz­dálkodásra alkalmas. Érdek­lődni a helyszínen, Tóth Ferenc­nél _________________(30/20) S zekszárdon a Tót-völgy­ben buszvégállomástól 3 perc­re, műveléshez előkészített 500 négyszögöl szántó (megosztva is) eladó. Érdeklődni a 13-263- as telefonon, vagy Szekszárd, Toldi u. 1. fsz. 2. (465/0) NT-s forgalmi rendszámú utánfutó eladó. Szekszárd, Martos Flóra u. 65., Rubint Já­nos^ _____________ (423/0) T L forgalmi rendszámú 126- os Polski Fiat eladó. Bátaszék, Vendel u 9.__________(437/0) 5 0 cm3-es jó karban lévő Simson eladó. Bonyhád, Per- czel kert 4., Fritsi. (72/18) Üzletemben kaphatók pa­mut, bőr, géz és szövetanyagok, fonalak. Szekszárd, Széchenyi u. 61.__________________(44) V M-es Wartburg Limousin prima állapotban eladó. Tolna, Bajcsy-Zs. u. 6._________(503) S zekszárdon, Baktában 300 négyszögöl szőlő, konyhakert­tel, gyümölcsákkal, vadonatúj lakótanyával, pincével, vezeté­kes vízzel, (villany behúzva) fűt­hető, berendezéssel, építő­anyaggal betonút mellett eladó. Lakásnak is megfelel. „Város szivében 266095” jeligére a szekszárdi Hirdetőbe. (504) Kiadó hosszabb időre két­szobás, komfortos paksi lakás. Érdeklődni: este a 75-11-769­es telefonon._________(82/19) T amásiban családi ház sző­lővel eladó. Érdeklődni lehet mindennap, özv. Márkus Györgyné, Tamási, Szarkahegy 6a__________________(29/20) Kisdorogon a Rákóczi u. 131. sz. ház eladó. Érdeklődni: Bonyhád, Bezerédj 41., Végvári. ____________________(80/18) 3 szoba, konyhás ház sürgő­sen eladó. Szekszárd, Rózsa F. u. 16/B._____________(446/0) 2 szobás, összkomfortos la­kás Szekszárdon a Bottyán-he- gyen, bútorozva, vagy anélkül, hosszabb időre kiadó. Cím a T. / M. Lapkiadóba. _______(399/0) P X-es Moszkvics, kevés kilo­méterrel eladó. Zomba, Kos­suth L. u. 12. Érdeklődni 14 órá­tól__________________(408/0) C saládi ház eladó, 3 szoba, konyha, fürdőszobás. Érdek­lődni egész nap, Tolna, Mester u. 35._________________(425) D acia 1300 eladó, 6 éves. Harc, Alkotmány u. 199. (34) Dízel Ford 1982-es, 3 éves műszakival, vonóhoroggal, reá­lis áron eladó. Érdeklődni lehet hétköznap a 74-12-712-es te­lefonon._____________(422/0) Z E-s Skoda friss műszakivaj, eladó. Bonyhád, Mester u. 7. (66/18) Autó-motor Vennék Lada 1500-as gép­kocsit leromlott, vagy karambo­los állapotban. Cím: a T. M.-i Lapkiadóban.________(277/0) T V rendszámú Lada 1200-as személygépkocsi jó állapotban eladó. Érdeklődni: Bonyhád, Perczel kert 9/D. II. 2., délután 3 óra után. ____________(51/18) B onyhádon a Mező I. u. 3. alatt Polski Fiat 1300-as és 200 literes hűtőszekrény eladó. ' (55/18) Jó karban lévő 350-es Jawa motor és 250-es Jawa-alkat- rész eladó. Paks, Vak Bottyán utca 21. sz. alatt_____(69/19) PG-s Skoda friss műszakival eladó. Érdeklődni: mindennap, 17 óra után. Majos III 4.(48/18) Zl-s 1200-as piros Lada friss műszakival. eladó. Bátaszék, Kövesd 72. Érdeklődni minden­nap;__________________(321) M Z 125 TS friss műszakival, 14000 km-rel eladó. Sándor József, Decs, Szőlőhegy 774. ______________________(395) P latós ARO (3,5 éves) pony­vával eladó. Dombóvár, Köl- csey u. 28. Tel: 65-899. (392) Megkímélt PU-s 1300-as Lada eladó. Iregszemcse, Rá­kóczi utca 73.__________(9/6) L ada 1300 S sötétkék, 19 ezer km-rel eladó. Telefon: 74­13-455.______________(436/0) Skoda 120-as piros, 6 és 1 /2 éves eladó. Érdeklődni: Tolna, Széchenyi u. 39., telefon: dél­előtt, 74-40-123, Schallemé.és 17 órától 74-40-572. (401/0) Vegyes Antikvár könyvvásár Szek­szárdon a megyei könyvtárban, május 4-én. Vétel, eladás. _________________________(200/0) Elcserélném 2 és fél szobás, összkomfortos, erkélyes, IV. emeleti lakásomat 2 szobás, összkomfortos, erkélyes lakás­ra 120 000 Ft kp + OTP-átválla- lás. Dombóvár, Dombó Pál u. 15. IV/3., Ungváriné.________(458) K érem a becsületes megta­lálót, hogy április 20.-án Szek- szárdról 18.15-kor induló sze­mélyvonaton felejtett horgász- botjaimat jutalom ellenében szolgáltassa vissza. Jelzést az őcsényi postahivatalba várom. (340/0) Adásvétel Eladó Milánó sarokgarnitúra, 3 db 6 személyes porcelán ét­készlet és 1 fürdőszobára való színes csempe. ______(397/0) E ladó 1 éves Fisher video­magnó - bizományin keresztül közületnek is - Audio Dub-os (rábeszélhető) és 1 db Commo­dore 64 magnóval. Érdeklődni: Szekszárd, Zöldkert u. 16.1/7., este 6 után. (349/0) A faddi Holt Duna partján 48 négyzetméter alapterületű, 2 szintes, közművesített nyaraló zárt udvarral magánszemély­nek, vagy vállalatnak eladó. Ér­deklődni: Dunaújváros. Telefon: 06-25-17-714, 18 óra után, Horváth. _____________(37) E ladó Decsen, a Fő utca 15. számú lakóház. Érdeklődni: Ady E. u. 33.___________(394) A ttalában közművesített te­lek betonkeverő géppel eladó. Érdeklődni: Orbán János, Mol- nár Gy. 35. fsz. 3. (13/28) 3 szobás, összkomfortos családi ház eladó. Nagymá- nyok. Alkotmány 19. (4/9) 4 személyes lakósátor új­szerű állapotban 8000 Ft-ért eladó. Érdeklődni lehet 17 óra után a 74-12-447-es telefonon. (418/0) Dunakömlödön 5 szobás, központi fütéses családi ház eladó. Érdeklődni: Papp István, Dunakömlőd.___________(359) Eladó Púzson, a Béke u. 71. sz. 2 szobás, konyhás ház 350 négyszögöl kerttel, melléképü­letekkel. Gazdálkodásra alkal­mas. Viz, villany van. Érdeklődni a helyszínen._________(396/0) A mözsi-hegyen 208 négy­szögöl szőlő eladó. Érdeklődni: Szekszárd, Fáy A. u. 9., Faze­kai___________________(472) Öthónapos garanciális vi­deo 39000 forintért eladó. Szekszárd, Kölcsey Itp. 26. II/2. ______________________(409) B onyhádon az Árpád u. 16. sz. kis családi ház eladó. ____________________(47/18) E ladó gyapjú cserge garni­túra új, piros színű és kettő db. szivacs . ágybetét, keveset használt. Érdeklődni lehet: Far­kas György, Bonyhád, Rákóczi u. 13._______________(53/18)' H áz eladó 400 négyszögöl kerttel, melléképületekkel, Decs, 48-as u. 19.______(305) I ker mély babakocsi eladó. Ángyó Zoltán, 7148 Alsónyék, Sárvíz-part u. 13._______(310) . Video eladó 46000 Ft-ért. Érdeklődni: Dombóvár, Dombó Pál u. 15. fsz. 2., Tóth. (390) Dombóvár-Szőlőhegyen a Szent Anna kápolna mellett la­kóház 1600 négyszögöl telek­kel, gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni: Dombóvár, III u. 17. ______________________(389) D ombóváron a művelődési ház mögött 2 szobás lakás hosszabb időre kiadó, esetleg eladó. Érdeklődni: Dombó Pál u. 15., Tóth.______________(388) Ö csényben háromszobás, komfortos, gazdálkodásra al­kalmas családi ház eladó. Haj­novits, Kinizsi u. 9.______(293) V ideo lejátszó vámkezelten eladó. Érdeklődni a 74-11 -871 ­es telefonon.___________(386) N agyobb mennyiségű fű­széna eladó. Kölesd, Rákóczi u. 29., Kőszegi István.______(4/7) U dvariban 3 szobás, kony­hás, fürdőszobás ház, gazda­sági épületekkel, 600 négy­szögöl szántóval eladó. Szövet- kezet u. 57.____________(2/7) N agydorogon a Rákóczi, u. 5. alatt családi ház eladó. Ér­deklődni egész nap ugyanott. _____________________(1/12) E ladó egy japán NEC video­magnó 46000 Ft és egy 2,5 éves színes tv 18 000 Ft. Érdek­lődni: 16 óra után. Dombóvár, Gyöngyvirág krt 57. (14/28) Fonyódon a Kupavezér u. 42. sz. alatt 3 szobás, központi fütéses (tetőtér beépíthető) családi ház 1419 nr területen eladó. Érdeklődni 17 óra után Öcsény, Fő u. 5., Bazsika. ____________________(327/0) A zonnali beköltözéssel el­adó háromszobás, összkom­fortos, kertes családi ház, mel­léképületekkel. Irányár: 800000 Ft + OTP. Érdeklődni 17 órától Mözsön, a Vasút u. 24.-ben._______________(325) E ladó kétszobás, konyhás ház, melléképületekkel. Regöly, Munkácsy u. 1.300 négyszög- öles telken, kövesút van. Érdek­lődni: Regöly, Árpád u: 34. alatt._________________(4/27) S zekszárdon, a Béri B. Á. ut­cában távfűtéses garzonlakás bútorozottan hosszabb időre kiadó. Cim aT. M. Lapkiadóban. ____________________(458/0) S zekszárdon faluhelyi föld (kis faházzal) bérleti joga átadó (250 négyszögöl). Cim: Szek­szárd, Alisca u. 38. II/7., György. ___________(373) Eladó Universum lejátszó vi­deomagnó. Érdeklődni 16 óra után, Bonyhád, Bacsó B. út 47. fsz. 1., Heringné.________(363) K urdon a zártkertben 470 négyszögöl szőlő, gyümölcsös haláleset miatt sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: Kurd, Vörös­marty u. 25. szám alatt. ______________________(364) E ladó Kistormáson a Kos­suth u. 26. alatti ház. Érdeklődni mindennap 16 óra után. (308) Az április 13-i Népújságban meghirdetett faddi 550 négy­szögöles beltelek eladása már nem aktuális.___________(311) Bontásból származó tatai pi­ros cserép eladó. Érdeklődni: Tolna, Babits M. u. 84., 15 órától. _________________(323) S orházjellegü családi ház eladó Szekszárdon, Jobbpa- rásztán, 100 négyszögölön, 4 szoba, nappali, konyha, étkező, szuterén, pince. Érdeklődni: Péterbencze, Damjanich u. 12. ______________________(320) V ámkezelt videomagnó el­adó. Érdeklődni a 74-13-348- as telefonon, 17 óra után. ____________________(258/0) P akson a Temető u. 18. sz. ház eladó. Érdeklődni: Dobó u. 4. ___________________(55/19) H áromszobás, konyhás, nagy kertes családi ház eladó. Tolna, Mester u. 45. (356) 1000-es lemezhajlító eladó. Nagydorog, Kiss Ernő u. 8. (360) Dunaszentgyörgyön ház­hely eladó. Érdeklődni: József A. u. 47., Dömötör.______(358) T olnán a páskumban 428 négyszögöl föld pincével, kis ta­nyával eladó. Érdeklődni: Tolna, Deák F. u. A/3. fsz. 2. (295) Eladó 2 db vemhes magyar­tarka tehén, 1 db 1 éves üsző- borjú. Érdeklődni: szombat-va- sárnap Fadd, Alvég u. 17.(285) 7 m hosszú, 2,8 m magas, sa­rokra épített üvegfal eladó. Re­göly, Jókai u. 17. ______(5/27) 9 é ves sárga magyar kanca­ló eladó. Érdeklődni: Glück Fe- renc.Tevel, Dorogi u. 343.(2/16) Dávodon, a fürdő mellett üdülőtelek eladó, faházzal vagy anélkül. Leveleket: „Dávod 265985” jeligére a szekszárdi Hirdetőbe kérem._____(287) D ombóváron a Latinca u. 25. sz. alatt 3 szobás, összkom­fortos családi ház 2 szobás la­kótelepi lakásra cserélhető, fsz., I. emelet, vagy készpénzért eladó._______________(15/28) P incehelyen gazdálkodásra alkalmas kétszobás, konyhás, fürdőszobás, spájzos lakás 1150 négyszögöl telekkel az Apponyi u. 33. alatt eladó. Ér­deklődni: Mártírok 9. sz., este 17 óra után, szombat, vasárnap egész nap. Irányár: 400000 Ft _____________(2/11) 5 0 m2-es, központi fütéses, földszinti lakás eladó Szekszár­don az Alisca utcában. Érdek­lődni: minden kedden 20-22 óráig a 15-227-es telefonon. ____________________(292/0) T olnán, a Garay út 43-as sz. tetőtér-beépitéses családi ház, központi fűtéssel eladó, OTP­vel_________________(310/0) Ö csényben háromszobás, komfortos, gazdálkodásra al­kalmas családi ház eladó. Haj­novits, Kinizsi u. 9.______(293) M órágyon a faluban házhely olcsón eladó. Leveleket: „Ház­hely 265984” jeligére a szek- szárdi Hirdetőbe kérem. (288) Faház sürgősen eladó. Leve­leket: „Faház 265986” jeligére a Hirdetőbe kérem, vagy a 74-12- 581-es telefonon, este érdek­lődjenek______________(289) 1 20 q lucernaszéna eladó. Kalányos György, Öcsény, Ár­pád sor 4._____________(282) C sibrákon, a Vörös Hadse­reg u. 81. sz. alatt családi ház eladó. Érdeklődni mindennapa helyszínen. _____________(4/5) N agyméretű tégla eladó. Gyönk, Ady Endre u. 571 .(3/7) Kettő 2 szobás lakást adunk Szekszárdon, kétgenerációs családi házért. Minden megol­dás érdekel. Tel: este 74-15- 959,18-20 óráig. (254/0) Commodore plus/4 magnó és joystick 1 éves 14 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni a 74-85-365­ös telefonon. _________(313/0) B átaszék központjában gáz­fűtéses nagy családi ház, kert­tel, gyümölcsössel eladó. Kos- suth u. 24. Telefon: 166. (215) Pakson kétszobás, komfor­tos, kertes családi ház, külön szoba, konyha, spájz, pince el­adó, vagy budapesti lakásra el­cserélhető. Ugyanott présház boredényekkel is eladó. Nagy József, Paks, Petőfi u. 34. _______________(11/19) A Balaton déli partján (Feny­vestől Kenéséig) kisebb nyara­lót vennék 600 ezerig. Ajánlato­kat: ármegjelöléssel „Nyaraló 265966” jeligére a szekszárdi Hirdetőbe kérek._______(150) E ladó Tolnán, a Perczel u. 33 szám alatti ház. Érdeklődni a 74-16-086-os telefonon. ^ ^ Szekszárdon, a Berze Nagy János u. 21. sz. kétszintes, csa­ládi ház - 3 szoba, konyha, ket­tő előszoba, kettő WC, fürdő­szoba, spájz, 180 négyszögöl telekkel - 1 250 000 Ft-ért el­adó. Beköltözhető: április 30- tól. Megtekinthető: szombat és vasárnap a fenti címen, egyez­kedés Madocsa, Ady u. 54. sz. alatt, mindennap. (270/0) Szekszárd, Rákóczi u. 109/ b. háromszobás, családi ház eladó garázzsal. Érdeklődni a helyszínen, vagy a 16-606-os telefonon. ______________(297) E ladó a szálkai elágazáshoz közel lakható tanya, 525 négy­szögöl hagyományos szőlővel (viz, villany van). Irányár: 280 ezer Ft Érdeklődni: Szekszárd, Szőlőhegy-Újtelep 14., Guth. ____________________(247/0) E ladó 5 szobás, összfcomfor- tos, szintes családi ház + mel­léképület, gyümölcsössel. 1 szobás, összkomfortos lakást + garázst beszámítok. Szek­szárd, Bocskai u. 35/a. ____________________(175/0) B onyhád vonzáskörzetében kétszintes, új, kertes, családi ház eladó. Ár: 1,4 millió. Fiatal évjáratú, nyugati márkájú sze­mélygépkocsit beszámítok. Le­velet: „Tehermentes 266025” jeligére a szekszárdi Hirdetőbe várok. _______________(322) S zekszárdon eladó nagy­méretű sorházi lakás. Cím: Szekszárd, Csapó D. u. 8. vagy a 11-759-es telefon. (333/0) Gyapjúfonó üzem gépei el­adók, esetleg nyugati személy- gépkocsira cserélhető. Bősz József, 7625 Pécs, Szőlő u. 65/ 3._____________________(643) Gazdálkodásra alkalmas ta­nya eladó, vízzel, villannyal és nagy földterülettel. Érdeklődni: Papp Józsefné, pörbölyi tanyák 9._____________________(294) Kétyen kétszobás, nagy por­tán lévő, szántóval is rendelke­ző családi ház eladó. Id. Hajdú Boldizsár, Rákóczi u. 154.(292) Kétszobás kis kertes ház eladó. Szekszárd, József A. u. 58. alatt. _______________(283) S ürgősen eladó Kismányo- kon a Kossuth u. 2/a alatti négy­szobás, összkomfortos, köz­ponti fütéses, kertes családi ház, kp + OTP-vel. Érdeklődni: Báta, Árpád u. 215. Telefon: 21. 8-11 óráig, özv. Schadt Ervin­né. (298) 1988. május 6-án 19 órakor amerikai ízekkel, amerikai zenével „JAZZ-K0CSMA” a Gemenc Szálló éttermében. Zene: a SZEKSZÁRD BIG-BAND PECZE ISTVÁN vezetésével. RÉSZVÉTELI DÍJ: 220 Ft/fö. JELENTKEZÉS: Gemenc üzlet­vezetőinél. (29) A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat Karbantartó-Szolgáltató Önálló Üzeme FELVESZ:- autószerelő,- géplakatos,- mezőgazdasági gépszerelő,- építőgép-szerelő,- hegesztő,- esztergályos SZAKMUNKÁSOKAT. Jelentkezni lehet: TÁÉV bér- és munkaügyi osztályán. Szekszárd, Tartsay Vilmos u. 10. (13) Az AGRAM GÉPIPARI VÁLLALAT FELVESZ: érettségivel rendelkező dolgozókat könyvelői munkakörbe, műszaki szakközépiskolai érettségivel áruátvevő diszpécsert, számviteli főiskolai képesítéssel vagy mérlegképes könyvelői végzettséggel utókalkulációs csoportvezetőt. GÉPIPARI VÁLLALAT, SZEKSZÁRD Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Cím: AGRAM 7100 Szekszárd, Keselyűsi út 20. Telefon: 11-611/38 mellék. (16) PÁLYÁZAT TETŐTÉRI LAKÁSOK BEÉPÍTÉSÉRE. A Szekszárd Városi Tanács V. B. igazgatási osztálya a Szekszárd, Bajcsy-Zsilinszky u. 10. és 11. sz. épület tetőterén beépítendő 4 lakásra pályázatot hirdet. Elsősorban azok jelentke­zését várjuk, akik tanácsi bérla­kást adnak le, illetőleg lakásuk nincs, és érvényes lakásigény­léssel rendelkeznek. A pályáza­tot a hirdetés megjelenésétől számított 2 héten belül kérjük be­nyújtani osztályunkhoz, ahol az építkezéssel kapcsolatban rész­letes felvilágosítást adunk. I mii ra lii u n cégt.: Szollár György 7190 Tamási, Jókai u.1. VIDEOFILMEK KÉSZÍTÉSE közületek számára is kiváló színes technikával! Reklám- és referencia, oktatófilmek, esküvői, ballagás, névadó, évfordulók. Ugyanott társasházak, üdülők, családi házak, fogadók, üzletek, egyéb ÉPÜLETEK KOMPLEX TERVEZÉSE. <x) SZOLLÁR GYÖRGY okleveles építészmérnök 7190 Tamási, Jókai u.1. A Tolna Megyei Tanács Kórház-Ren­delőintézete, Szekszárd felvesz dolgozó­kat az alábbi munkahelyekre: bércso­port: bérügyi előadó. Munkaügyi csoport: munkaügyi előadó (határozott időre). Központi ellátási osztály: leltárellenőr. Anyaggazdálkodás: raktári könyvelő. Tmk-csoport: központifűtés-szerelő, la­katos, villanyszerelő. Energiacsoport: vil­lanyszerelő fűtő. Műszerészcsoport: elektroműszerész. Gyógyítóosztály: ta­karító tálaló, műtőssegéd, segédápoló. Rendészet: portás, éjjeliőr. Élelmezés: szakképzett szakács, konyhalány. Moso­da: mosodai munkás. Szállítás: rakodó, váltó gépkocsivezető („D” kategóriás jo­gosítvánnyal). Jelentkezni az intézet munkaügyi osztályán lehet Bérezés a 13/ 1987. (X 25.) ÁBMH sz. rendelet alap­ján. (15) Ismét megrendezésre kerül a börze­vásár, 1988. május 7-én reggel 7 órától a szekszárdi piac vásárcsarnokában. Sze­retettel várunk a lakosság széles köréből minden olyan személyt, aki megunt tár­gyait, régiségeit velünk együtt szeretné értékesíteni. A szervezőbizottság. (240) A Tolna Megyei Zöldért Vállalat azon­nali belépéssel felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: könyvelő, adatrögzítő, kisker. elszámoltató, pénztá­ros-adminisztrátor. Jelentkezni lehet a vállalat központjában Szekszárd, Arany J. u. 23-25., a főkönyvelőnél. (26) A Bonyhád Városi Tanács V. B. költ­ségvetési üzeme értesíti a lakosságot, hogy Bonyhád, József A. u., Illyés Gyula u. 0,4 kV-os kommunális és közvilágítási kábelhálózatot 1988. május 6-án feszült­ség alá helyezi. A létesítmény érintése, rongálása életveszélyes és tilos. Az ebből eredő károkért felelősséget nem válla­lunk. (79/18) A Szekszárdi Városgazdálkodási Vállalat A beszerzési, készletező feladatainak irányítására anyag- és raktárgazdálkodási ismeretekkel rendelkező MUNKATÁRSAT KERES. Feltétel: felsőfokú végzettség, vagy középfokú végzettség, vezetői gyakorlattal. Igény esetén lakást biztosítunk, vagy kölcsönnel támogatjuk a lakásszerzést. Alkalmasság esetén 2 éven belül további előrelépési lehetőség nyugdíjba vonulás miatt biztosított. Jelentkezés: szakmai tevékenység részletes leírásával a vállalat gazdasági igazgatóhelyettesénél: Szekszárd, Hunyadi u. 4. sz. Telefon: 11-822. (12) Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett édesanyánk, ÖZV. HORN ÁDÁMNÉ sz. Mizler Margit életének 81. évében elhunyt. Temetése 1988. május 3-án 15 órakor lesz a nagy- vejkei temetőben. Gyászoló család . (472/0) Mély megrendüléssel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy a drága jó édesanya, anyós, nagy­mama, testvér és rokon, ID. KECSKEMÉTI SÁNDORNÉ volt miszlai lakos 1988. április 29-én életének 60. évében elhunyt. Temetése május 4-én délután 13.30 órakor lesz a szekszárdi alsóváro­si temetőben. Gyászolják: Lánya, veje, unokái, Anita és Norbika és testvére __________________ (25/0) M ély fájdalommal tudatjuk, hogy SCHMIDT JÁNOS 74 éves korában váratlanul elhunyt. Te­metése május 4-én 16 órakor lesz az őcsényi temetőben. Gyászoló család __________________ (27/0) F ájó szívvel tudatjuk, hogy VISNYEI HELÉNA gyászszertartása 1988. május 5-én, 15 órakor lesz az őcsényi temetőben. Gyászoló család Mély fájdalommal és megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOBOSZLAI DEZSŐ sárszentlörinci lakos hosszan tartó, súlyos betegségben 56 éves korában elhunyt. Temetése május 4-én 14 órakor lesz a sárszentlörinci te­metőben. Gyászoló család ______________________ (10/0) M ély fájdalommal tudatjuk, hogy a drága édesanya, nagymama, rokon, ÖZV. SZARKA FERENCNÉ sz. Végh Erzsébet türelemmel viselt hosszú betegség után 1988. április 30-án, 64 éves korában el­hunyt. Temetése 1988. május 3-án 15 órakor lesz a szedresi temetőben. Gyászoló család---------------------------------- (6/0) M ély fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. HORVÁTH JÁNOSNÉ sz. Lengyel Erzsébet bonyhádi (volt kajdacsi) lakos életének 77. évében csendesen elhunyt. Temetése 1988. május 4-én 15 órakor lesz a kajdacsi temetőben. Gyászoló család------------------------------- (37/0) K öszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, MÁRTON ANTAL temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk éreztek. Gyászoló család KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Társalgó. 9.44: Szervánszky End­re: Névnap a cserénynél - pásztorjelenet. 10.05: Kapcsoljuk a szolnoki stúdiót... 10.25: De Falla: Rövid élet. Kétfelvonásos opera. 11.36: A Balogh család. Veres Péter regénye. 42.45: Intermjkrofon. 13.00: Klasszikusok délidöben. 14.10: Magyarán szólva. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: Időfaktor. Hernádi Gyula hangjátéka. 15.16: Népdalkörök énekelnek. 15.40: Poggyász. 16.05: Éneklő Ifjúság. 16.20: Kérhetek valamit? 17.00: Thália titkai. 17.30: Hegedűvirtuózok felvételeiből. 17.45: A Szabó család. 19.30: Kárpáthy Zoltán. Rádiójáték. 20.25: Tudomány és gyakorlat. Kutatás - vállalkozás. A Ma­gyar Szénhidrogénipari Kutató-Fejlesz­tő Intézetben három éve belső vállalko­zásban oldják meg a műszaki fejlesz­tést. A kutatórészlegek - teljes önálló­sággal - a legjobban jövedelmező terü­leteket művelhetik és ehhez az anyagi feltételekkel Is maguk rendelkeznek. 21.00: Töltsön egy órát kedvenceivel. 22.00: Hírvilág. 22.30: A Rádió lemezalbu­ma. 23.30: A kórusirodalom mesterművei- böl. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05-12.00: Napközben. 12.10: Nóták. 12.25: Háztáji állattenyésztőknek. 12.30: A nóta folytatása. 13.05: Popzene. 14.00: Szórakoztató antikvárium. 15.05: Kapcsoljuk a ... stúdiót. Terebessy Éva énekel 15.20: Könyvről könyvért 15.30- 17.29: Csúcsforgalom. 17.30: Hely­kereső. 18.30: Gramofonsztráok. 19.05: Csak fiataloknak! 20.05: Hangminta ’88. 21.05: Bűn az élet. Részletek. 21.25: Nóták. 21.48: Homokosok. Ryszard Marek Grons- ki szíműve. 23.10: „Live at Winterland”. 23.53-0.14: Virágénekek. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Vivaldi: Hat hegedűverseny. 10.02: Kórusok, hangszerszólók. 10.30- 11.00: Diákfélóra. 11.00: Zengjen a muzsika. 11.30: Két kvartett. 12.02: Ho- vanscsina. Részletek. 13.05: A pénzem­ber. Theodore Dreiser: „A pénz királya” c. regénye. 13.59: Zenekari muzsika. 14.36: Operaházi portrék. 15.05: Labirintus. 15.20: Sugár Rezső műveiből. 16.04: Fú­vós muzsika. 16.20: Romantikus kamara­zene. 17.00: Bevezetés a filozófiába. 17.30: Poggyász. 17.50: Zenekari muzsika. 18.30: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Mut­tersprache. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneaka­démia nagytermét. 20.20: Megtörtem a csendet. 21.40: Holnap közvetítjük. 22.00: Operaáriák. 22.27: E. T. A. Hoffmann és a muzsika. • PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30-ig és 7.20-7.30-ig: Az ügye­letek jelentették, előzetes a nap esemé­nyeiből. 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben 18 órakor hirek, tudósítások. Szer­kesztő: Nógrádi Erzsébet. 18.30: Szerb- horvát nemzetiségi műsor. (Tudósítóink je­lentik - Narodne Novine-előzetes - Jegy­zet Szerkesztő: Klaics Milica). 19.00: Nem­zetiségeink zenéjéből. 19.05-19.35: Né­met nemzetiségi műsor. (Iskolarádió - Neue Zeitung-előzetes - Hirek, tudósítá­sok. Szerkesztő: Gráf Vilmos.) MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.55: Tévétorna. 9.00: Képújság. 9.05: Tévé-téka. 9.25: Tuula és Matti. 10.00: Gár­donyi Géza: A láthatatlan ember. 10.40: Mozgató. 10.50: Képújság. 16.50: Hírek. 16.55: Három nap tévéműsora. 17.00: TTT. 17.45: Egy szó mint száz. 18.35: Tévétorna. 18.40: Nils Holgersson csodálatos utazása a vadludakkal. NSZK rajzfilmsorozat. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Mindenki tanköteles. Csehszlovák tévé­filmsorozat. 21.00: Stúdió ’88. 21.45: Kar­diológia. Amerikai egészségügyi filmsoro­zat. 22.00: Felkínálom. 22.50: Híradó 3. II. MŰSOR 18.30: Stiri. Hírek román nyelven. 18.35: Kézenfogva. 18.45: Sorstársak. 19.05: Mindeki tanköteles. Csehszlovák filmsoro­zat. 20.00: Képújság. 20.05: Történeti ker­tek. 20.40: Auf der grünen Wiese. Magyar- országi német gyermekjátékok. A hagyo­mányos német népi gyermekjátékok bemutatása kettős célt szolgál: érték­mentést, de nem titkolt szándék, hogy egyszersmind ötleteket kínáljanak vele német nemzetiségi iskolák tanárainak és tanulóinak. A kisiskolás korosztály já­tékait mecseknádasdi harmadikosok, míg a tizenévesek által játszott közössé­gi játékokat tarjáni iskolások mutatják be. 21.10: Híradó 2. 21.25: Betüreklám. 21.30: Volán Kupa férfi röplabdatorna. 22.40: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.25: Műsorismertetés. 17.30: Adás gyerme­keknek. 18.00: Művelődési program. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Örömök és bánatok - filmsorozat. 21.05: Tv-napló. 21.25: Mindig önökkel éjszakai program. II. MŰSOR ’ 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Komoly zene. 20.45: Hírek. 20.55: Szóra­koztató kedd. 22.35: Arcképek.

Next

/
Thumbnails
Contents